(Illusztráció: a december 20-i tüntetésen a tömeg a Sándor-palota felé indul)
Ne féljetek magyarok! Együtt vonulunk a méltóságért
"Ne féljetek magyarok, mert itt vannak a cigányok!" - az 1990-es marosvásárhelyi pogrom idején vált híressé ez a jelszó. Puczi Béla hirdette meg a vészhelyzetben a két elnyomott romániai kisebbség, a magyarok és a cigányok összefogását. Meg is lakolt érte - és Magyarországra átmenekülve sem talált nyugalmat. (Részletek például itt: "Egy magyarmentő cigány élete és halála". https://varosikurir.hu/puczi-bela-emlektabla/ )
Ezúttal egy olyan részletet emelek ki ajánlómban, amely a magyarországi forró decemberről napokról szól. "– Az ön által vezetett Idetartozunk Egyesület részt vett a december 8-i szakszervezeti tüntetésen. Miért? Érintkezik a roma érdekvédelem az úgynevezett rabszolgatörvénnyel, ami ellen a demonstrációt meghirdették?" - teszi fel a kérdést Nagy N. Péter.
Setét Jenő kifejti: "– Eszményeim talán nem divatosak, de hiszek bennük. Remélem, az egyesület tagjai is. A szolidaritás az egyik legfontosabb közöttük. Ez vezet bennünket a tüntetésre. Ha mi, roma emberek annyiszor hiányoljuk a többségi társadalom támogatását, kötelességünk kiállni másokért. Ezért mentünk el az Élet Menetére, a melegek felvonulására, vagy állunk oda, amikor a nők jogait kell védeni, a menekültekkel szembeni emberi bánásmódot kell elérni, ezért állunk az alacsony nyugdíjból élők, a szociális védelemre szorulók mellé, lépünk fel mi is a dolgozói szegénység ellen. Vagy mint most, tiltakozunk a munkavállalókat semmibe vevő, őket tárgyként kezelő törvényjavaslat, a „rabszolgatörvény” ellen. De tiltakozunk azért is, mert a kormány kalózmód végzi a jogalkotást. Még a saját intézményeit, közigazgatását, parlamentjét is átlépi, a társadalmi egyeztetésről pedig tudni sem akar. Lépten-nyomon sértik a jogállam szabályait. Megszokott tőlünk, hogy a romák ügyeiben van véleményünk, de másról is van! Szeretném, ha lennének az én generációmban is olyan cigány közszereplők, amilyen sok volt az előttünk járó korosztályokban, akiknek nem csak romaügyekről, hanem a mindnyájunkat érintő társadalmi kérdésekről is van véleményük, elképzelésük. Ennek érdekében is szükséges megmutatnunk magunkat."
Stadionépítés dózerrel és kíméletlenséggel - elűzték a cigányokat
Segített az Európai Parlament Zöld Frakciója - Támogasd a diósgyőri gimnáziumot!
Korábbi cikkemben megemlékeztem a miskolci DVTK-stadion nyitóünnepe kapcsán https://varosikurir.hu/ez-a-stadion-eppen-olyan-mint-a-sotet-orban-rezsim/ mindazokról a szégyenletes tettekről, amelyeket az észak-magyarországi nagyvárosban a cigány lakosság ellen elkövettek. Nemrég bírói döntés is megerősítette, hogy a lakosság többségét a cigányság ellen fordító, majd erre a többségre hivatkozva jogtiprásokat elkövető városi vezetés átlépett a törvényeken - az emberség, a demokrácia, az erkölcs előírásairól nem is beszélve... Vízkeresztig látható a megrázó fotókiállítás Budapest szívében, amely a miskolci szégyent dokumentáló fotóművész, Turay Balázs sorozatából készült.
Hajrá Diósgyőr!
A DVTK-stadion újjáépítése és bővítése, illetve a létesítmény környékén élő emberek meghurcolása "csak" az utolsó csepp volt a pohárban. Borsod fővárosában már régóta elképesztő dolgok történtek a helyi cigány lakossággal. A teljesség igénye nélkül: a város egyes jobb- és baloldali vezető politikusai már nagyon régóta pengették a cigányellenes érzelmek húrjait. Eleinte óvatosabban, aztán nekibátorodva versengtek a helyi közvélemény elkeserítően nagy létszámú rasszista részének kegyeiért.
Tűnjenek el!
Kisebb-nagyobb botrányok országos figyelmet is keltettek. 2010 után a berendezkedő fideszes városvezetés már a látszatra sem ügyelt: óriási sikerrel gyűjtöttek aláírásokat a "rendcsinálás" politikájának. A több tízezer aláíró pontosan értette, hogy a cigányokról van szó. Eközben egymást követték a szóbeli, sajtóbeli és tettleges atrocitások. Fegyelmező, zaklató akciók, razziák jelezték sok kipécézett cigány családnak, hogy ők nemkívánatosak. Nagy figyelmet és még nagyobb undort keltett az ország tisztességes emberei körében Miskolc vezetésének a fideszes-jobbikos többség által lelkesen támogatott, elvetemült ötlete, amikor elnyomorodott családok számára kecsegtetőnek hangzó, kétmillió forintos támogatás ígéretével akarták rávenni a jelentkezőket, hogy tűnjenek el a városból.
Felszámolás, szőnyeg alá söprés
A városban a tragikus gazdasági helyzet, a nagy munkanélküliség miatt egész lakókörzetek nyomorodtak el, állandó program lett a "telepek felszámolása", csakhogy ez nem segítség és fejlesztés formájában történt, hanem a "kellemetlen" lakosok eltüntetése, a pronóbléma tovább tologatása formájában.
Számozott utcák
A diósgyőri stadion közvetlen közelében lévő lakónegyed, a Számozott utcák világa messze nem a város legnagyobb problémái közé tartozott. Régi építésű, felújítandó kis kerts házak sorakoztak, a lakosok nem a felső tízezerhez tartoztak, sok problémával küzdöttek, de a Számozott utcákhoz évtizedes, generációkon átívelő kötődéssel ragaszkodtak. Létezett ott a lakók közössége, amelyre egy jó szándékú, tisztességes vezetés a sikeres fejlesztést alapozhatta volna.
Segítség helyett azonban jött a stadionépítés. A régi, rozzant focistadion helyére sokmilliárdos beruházással új létesítményt terveztek - és hamar "kiderült", hogy a Számozott utcák "nincsenek jó helyen". Azt állították, nem lehet másképp megoldani a parkolást, csak ha a környéken lakók eltűnnek onnan.
Megindult a zaklatás, a Számozott utcák lakóit megalázó propaganda, az ígérgetés, a hiszékenyebb lakók kecsegtetésén alapuló megosztás, a gyenge ellenállás elfojtása. Időről-időre úgy tettek, mintha valóban meg akarnák oldani az ott lakók problémáit, de végül kiderült, hogy ilyenről szó sincs. Érdemi támogatás nem érkezett. A lakókat szétszórták, illetve hagyták szétszéledni. A hajdani utcák kiürültek.
Take me Dancing
Turay Balázs fotóművész korábban is többször megmutatta, hogy milyen tapintattal, érzékenységgel megy el kamerájával olyan emberek közé, akiket már szinte mindenki magukra hagyott. Így készítette a rasszista sorozatgyilkosok cigány áldozatainak családtagjai körében megdöbbentő fotósorozatát.
A Számozott utcák lakóit ért fenyegetések hírére Miskolcon is dolgozni kezdett. Turay Balázs megbarátkozott a kilakoltatás árnyékában élő családokkal, és miközben újra meg újra meglátogatta és kamerája elé hívta őket, fokozatosan szembetalálkozott az előrehaladó rombolás nyomaival. Egyre több elképesztő fotó készült az elkerülhetetlen végkifejletről.
Fotókönyv, FUGA-kiállítás, adomány-felhívás
2018 végére az Európai Parlament Zöld Frakciójának támogatásával megjelenhetett Turay Balázs Take Me Dancing című kötete a Számozott utcák lakóinak végzetéről. Ugyanebből a fotósorozatból a FUGA Janáky-termében (Budapest, V., Petőfi Sándor utca, a Katona József Színházzal átellenben) kiállítás készült, amely január 7-éig megtekinthető. Mintha egy kertbe lépnénk be és ott járnánk körbe, az elején megismerkedve néhány helyi lakossal, bepillantva intim lakókörnyezetükbe, hogy a végén már csak a romokat találjuk.
Egészen különleges élmény Németh Dániel drónfelvétele a Számozott utcák és a stadion környékéről, amelyet a teremben a padlóra vetítve láthatunk.
Ösztöndíjat egy kiváló iskola diákjainak!
A könyvet azzal a feltétellel támogatták az Európai Zöldek, hogy az 500 példányért a szerző és a kiadó nem kér pénzt. Turay Balázs azonban mindenkit felkért, aki a könyvet kezébe veszi vagy a kiállítást megtekinti, hogy amennyit a könyv megvásárlására vagy a kiállítás belépőjére szánna, illetve amennyit egy igazán jó ügy támogatása megér neki, azt az összeget küldje el a Dr. Ámbédkar Ifjúsági Egyesület "Manumissimo Inter Amicos" ösztöndíjprogramjának támogatására. http://www.ambedkar.hu/manumissio-inter-amicos-barati-integetes/
A híres sajókazai általános iskola és gimnázium nagyon nehéz környezetben már 100-nál több, reménytelen helyre született diákot juttatott el az érettségiig és tovább. A Számozott utcák botrányának csúcspontján, amikor még úgy látszott, hogy teljesül néhány ígéret, és marad ott lakóközösség, a Dr. Ámbédkar nevét viselő iskola Diósgyőrbe, a miskolci Tátra utca 2. számú épületbe is beköltözött. Feltett szándékuk, hogy ott is felvirágoztatnak egy iskolát. A hazai viszonyokat jellemző módon éppen ők, akiknek igazán nagy szükségük lenne segtségre, csak a civil társadalom segítségével adhatnának diákjaiknak ösztöndíjat. Segítsünk nekik!
Dr. Ámbédkar Ifjúsági Egyesület, ösztöndíjprogram Számlavezető bank: Magnet Magyar Közösségi BAnk Zrt. Számlaszám: 16200106 - 11616685 Minden további részlet itt található: http://www.ambedkar.hu/manumissio-inter-amicos-barati-integetes/
Gyászmunka és aggodalmas reménykedés - Búcsú a Vasárnapi Hírektől
Egy lap ismét eltűnik, megint szegényebb a szabad sajtó.
Illusztráció: az utolsó VH impresszuma
A Szabad Földet megkaparintotta Orbán hazugsággyára, cserébe a Népszava kormányzati hirdetésekkel lélegeztetőgépen maradhat. A Vasárnapi Hírek viszont úgy maradhatott életben, hogy valójában meg kellett szűnnie. Újabb súlyos vérveszteség a szabad Magyarország maradékai számára.
Hogy is van ez?
Elismerem, elég bonyolult a bevezetőben összefoglalt képlet. A maradék szabad sajtót tudatosan próbálom figyelni, a Vasárnapi Hírek (VH) internetes szerkesztésében pedig éveken át részt vehettem, ezért talán érdekes lehet, hogyan látom azt, ami történik.
A Vasárnapi Hírek és a Népszava kiadója a XXI. Század Média Kft. Ugyanaz a Puch László a meghatározó tulajdonosa, aki néhány héttel ezelőtt átengedte Orbán embereinek a Szabad Föld és egy sor más magazin kiadását. Ezzel egy időben jelentette be, hogy nem lesz többé önálló Vasárnapi Hírek. Mindjárt hozzátették ugyan, hogy a Népszava pénteki és szombati számában egy-egy mellékletben (Nyitott Mondat, illetve Visszhang) helyük lesz a VH újságíróinak, szerkesztőinek, de mindenki számára nyilvánvaló, hogy ez már nem ugyanaz. Egy melléklet ugyanolyan könnyen eltűnhet, ahogyan elindítható. Csendben alakíthatgató, legfeljebb csak néhány figelmesebb olvasónak tűnik fel, hogy milyen terjedelemben és milyen szerzőgárdával működik. Az újságárusoknál az állványon senki sem találja meg többé a Vasárnapi Híreket. Nagy lépés ez az eltűnés felé.
Egy kis VH-történet
A Vasárnapi Hírek viszonylag fiatal lap volt. Nem sokkal a rendszerváltás előtt indították el, hogy a vasárnapi lappiacon az újságosoknál legyen egy komoly, jól szerkesztett közéleti-politikai lapja is a magyar újságolvasónak. Megszűnéséig nem is lett versenytársa ebben. A magyar lakosság inkább leszokóban van az újságolvasásról és lapvásárlásról. Nemhogy több versenytárs nem képes megélni ezen a vasárnapi szeriőz lappiacon, de még az egyetlen VH sikere is kétséges volt, szemben a vasárnapi bulvár- és sportlapokkal. Körülbelül 20 ezres eladott példányszámával a VH a mai magyar versenypiacon a végére is a jelentős szereplők között maradt, de az Orbán-rezsim sajtópolitikája, amely a kritikus, tőlük független lapok kiadóitól "eltéríti" a reklámbevételeket, kegyetlen nyomást jelentett.
Avar János, Gál J. Zoltán, Kertész Anna, Nagy B. György, Markotay Csaba
A Vasárnapi Hírek a rendszerváltás után sok más szerkesztőséghez hasonlóan sokáig nagy nehézségeket átvészelve kereste a megbízható kiadói hátteret. Az olvasók számára egy hosszú korszakon át ezt a lapot a konzervatív formátum és Avar János főszerkesztő szellemisége határozta meg. Sokan, e sorok írója is szívesen, rendszeresen vettük meg és vettük kézbe a lapot, szükséges szereplője volt az akkori tájékozódásnak. Abból a korszakból a lap kulturális rovatának stabil szerzője, Bálint Orsolya mozilátogatási, tévénézési iránytűnkké és sokunk kedvencévé lett. Ő mindvégig benne is maradt a csapatban, az átalakulásokkal együtt újra meg újra megújulva, színvonalát mindvégig tartva.
Új korszakot jelentett, amikor a Geomédia kiadó stabil hátteret biztosított a lapnak. Látványos jeleit láthattuk, hogy Horváth László tulajdonosnak komoly tervei voltak a hetilappal. Gál J. Zoltán személyében új, dinamikus főszerkesztő vette kézbe a lapot. A konzervatív formátumot átalakítva képes, színes magazin lett a VH-ból. A szerkesztőség csapata is jelentősen átalakult. Nagyon sok riportot, tényt és véleményt, politikai, közéleti, kulturális olvasnivalót tudtak kínálni vasárnaptól egészen a következő megjelenésig. Mindvégig fontos részei maradtak a VH-nak a színvonalas véleménycikkek, amelyek a klasszikus vezércikktől a munkatársak és remek vendégszerzők publicisztikáin át a "Heti abszurd" rovatnak a nevéhez méltó vitriolos glosszáiig terjedtek. Avar János főmunkatársa maradt a lapnak, hétről hétre szállítva a komoly külpolitikai elemzést, Hegyi Iván sport-publicisztikái is állandó rovatot kaptak, A lap vezércikkeit pedig Gál J. Zoltán, az őt követő Kertész Anna, majd Nagy B. György, és a VH utolsó korszakában a hajdani Népszabadság egyik kiválóságának, Nagy N. Péternek az írásai fémjelezték. Nagyon különböző irányból érkező újságírók, nagyon eltérő közelítések, de a VH vezércikk rovata az 5. oldalon mindvégig alapvető tájékozódási pont maradt.
A Vasárnapi Hírek egyik legnagyobb erénye pedig az volt a szememben, hogy legjobb korszakaiban igazi műhelyként tudott működni. Kiváló állandó külsős szerzők egész sora kapcsolódott a hetilaphoz, ami egy szerkesztőség erejének meghatározó tényezője.
2016 után a sajtóban is sűrűn megjelentek hírek a VH, a Népszava és a Szabad Föld kiadói hátterének instabillá válásáról. A Geomédiát új cégek váltották fel. Horváth László halála előtt fél évvel már Puch László vette át a lapok kiadóit. Kertész Anna főszerkesztő, aki Gál J. Zoltán szellemiségét és lapcsinálási elveizót folytatta, már sorosozó kormányzati propaganda befogadása miatt távozott, ezután Nagy B. György vitte tovább a lapot, majd a Simicska-birodalomból a baloldali sajtóba visszatérő Markotay Csaba lett az utolsó VH-főszerkesztő.
Nyitott Mondat - Visszhang
December 8-án jelent meg a Vasárnapi Hírek utolsó, búcsúzó száma, a legutóbbi pénteken pedig a Népszava négyoldalas Nyitott mondat irodalmi melléklettel, szombaton a Népszava hagyományos Szép Szó melléklete mellett a nyolcoldalas Visszhang melléklettel jelent meg. Mindkettőnél ott a jelzés: ezek a mellékletek a Vasárnapi Hírek csapatának alkotásai.
Első benyomásaim kedvezőek: mindkettő nagyon színvonalas, élvezetes. Kiváló antré. Különös érzés, hogy az önálló Vasárnapi Hírektől búcsúzva gyászmunkát kell végeznem, és tele vagyok aggodalommal a kiváló szerkesztőségi műhely sorsa iránt, de egyelőre még örülhetek annak, hogy nem tűntek el kedvenc, ismerős szerzőim. Az utolsó VH-impresszum persze már csak sajtótörténet: a Népszava impresszumába hárman kerülhettek át. Markotay Csaba a Népszava szerkesztőinek sorában tűnt fel, Rácz I. Péter a Nyitott Mondat melléklet szerkesztője, Kövesdi Péter pedig a Visszhang szerkesztője. (Még egy fontos VH-munkatárs, Nagy B. György már korábban megjelent a Népszava vezető munkatársainak névsorában.)
A többiek neveit az új mellékletek cikkei alatt a szerző nevénél fedezhetjük fel. S ami máris nyilvánvaló: a véleménycikkek szerepe a rendkívül szűk terjedelemben radikálisan csökken. A VH folymatos olvasói számára nagy veszteség, hogy a jelek szerint alapvető állandó szerzők tűnnek el.
Sok sikert kívánok, tele aggodalmakkal - sajnos nincs mit ünnepelni.
Szerencsés vagyok, hogy szerkeszthettem Illés György "Az orosz titok - Feljegyzéseim a felbolydult Moszkvából" című művét. Többször, több helyen, itt is, írtam már erről. Most folytatom ajánlóimat.
A novemberi könyvbemutatón Illés György egyik méltatója emlékeztetett: a szerző gyakran megkapta, hogy ő "újságírónak túlságosan irodalmár, írónak túlságosan újságíró..." A hozzászólók részleteket választottak ki a friss kötetből, alább újabb két idézetet mutatok be.
A szöveg önmagáért beszél: Illés György nagyszerűen ír, ez bizony a magyar irodalom legjavához tartozik!
Emlékezetes utazás
"Togliattiba készültem, hogy megismerkedjek az AvtoVAZ-zal, a Szovjetunió legnagyobb autógyárával. Úgy döntöttem, vonattal utazom Moszkvából. Az út huszonnégy órán keresztül tartott, de én szerettem vonatozni az országban – hisz a harmincas éveket idéző vagonokban bebarangolni Szovjetuniót, a legjobb módja volt az emberekkel való találkozásnak.
Velem egy kupéban utazott egy anya a beteg kisfiával. Nagyon meleg volt. A gyerek alsóneműben üldögélt, sovány kis testét hólyagos sebek borították. Úgy tűnt, az anyja hozza haza valamilyen sikertelen kezelésről. A fiúcska állandóan vakarózni akart. Sírt. Anyja leragasztotta a legcsúnyább sebeit. – Mama… mama… nagyon fáj – nyafogta.
A gyerek egész éjszaka szenvedett; sírása betöltötte a sötét fülkét. Másnap minden utas kicsit csöndesebb lett. Érezhető volt az emberek feszült próbálkozása, ahogy igyekeztek megkeményíteni magukat. A gyerek szenvedése mindenkit felkavart. A kisfiú valamikor délelőtt aludt el. Néztem az anyját, amint egyedül ül a folyosón, és üres tekintettel bámulja a tovasuhanó orosz pusztaságot."
Kádárról - ahogyan Andor bácsi emlékezett
"Akkoriban Moszkva leghíresebb magyarja Lilienthal Andor volt. Gyakran felkerestem belvárosi lakásában. Két hazája volt, hol itt, hol Budapesten élt. A magyar és az orosz sakkozás nagy egyénisége, világhírű, nemzetközi nagymester. Sakkolimpiákon egyéniben kétszer nyert aranyérmet. 1937-ben az ezüstérmes magyar csapat tagja volt. A Szovjetunió sokszoros sakkbajnoka, világbajnokjelölt. Húsz évig Tigran Petroszjan edzője, kiváló szakíró. Számára a rivalizálás csak a sakktáblán létezett, boldogan segített másoknak.
Magyar szülők gyereke. Édesanyja énekesnő, apja pedig elektroműszerész, ismert autóversenyző volt. 1910-ben Moszkvában született, mert édesanyja éppen ott lépett fel. Kétéves korában hozták Budapestre. Szülei elváltak, nehéz gyerekkora volt, amit tovább súlyosbított paralízise. Emiatt jobb lábára egész életében bicegett.
Édesanyja halála után a sakkvilág vándora lett, majd 1935-től, nősülése utána a Szovjetunióban költözött.
Pályafutása során fantasztikus sakkozókkal játszhatott. Öt világbajnokkal: Aljechinnel, Laskerrel, Capablancával, Botvinikkal és tanítványával, Petroszjannal.
– Sok jó, érdekes partim volt, szerettem áldozni, élveztem a taktikus küzdelmet.
Köztudott, ha Kádár János Moszkvában járt, Andor bácsiért küldetett és bekérette a magyar nagykövetségre. – Emlékszem intarziált, gyöngyház díszítésű sakk-készletére, amit az NDK vezetőitől kapott. Bábui elefántcsontból és ébenfából készültek.
Második felesége, Olga készített nekünk teát, amikor egyik este Kádár-emlékeiről faggattam. – 1980 nyarán egy alkalommal a nagykövetség árnyékos kertjében sakkoztunk, ebéd után. Akkor már nagyban zajlottak a lengyelországi események, a Szolidaritás milliószámra mozgósította tagságát. A parti után mérlegelni kezdtük az eseményeket. Egyszer csak kibuggyant belőle: – Tudja, ebbe az a legnagyobb baj, hogy munkások csinálják, s ráadásul még a vezérük is munkás. – Itt Wałęsára gondolt.
Andor bácsi ezt a történetet évekkel később elmesélte Wojtaszek Radoslaw és Bartel Mateusz lengyel nagymestereknek. Nagyon derültek a histórián. Azt is jól értették, miről szól. 1980 nyarán, ott a követségi parkban Kádáron határozottan éreztem, hogy fél.
Valamikor a 80-as évek közepén Kádár ismét Moszkvában tárgyalt és újra leültek sakkozni. Az ellenzéki tevékenység került akkoriban szóba. Kádár nagyon izgatott lett és határozottan kijelentette: – Ha valaki a munkásosztályhoz merészel nyúlni, ne számítson semmiféle könyörületre!
Andor bácsi úgy érezte, ebben a kijelentésben benne volt a Kádárral kapcsolatban emlegetett munkásmítosz és benne volt az ellenzéki tevékenységet elítélő véleménye. Magyarán, azt még eltűri, hogy az értelmiség „nyüzsögjön”, de azt nem, hogy szemet vessen a munkások szervezeteire, intézményeire, magukra a munkásokra."
- ezzel a címmel tehettem közzé személyes kommentáromat a Városi Kurírban. (Itt is közzéteszem, valamelyest szerkesztve.)
Illusztrációm a Népszava december elsejei (!!!) számának, a Szép Szó mellékletnek két oldala. A címlapon pontos elemzés az Orbán-féle gyújtogatókról - és belül egy teljes oldalas Szabad Föld előfizetői akció - hirdetés... Mészáros Lőrincéknek, Liszky Gáboréknak, Orbánnak gyűjtik a pénzt?... Fantomfájdalom...
Városi Kurír, november 30.
"Veszélyes ellenféllel végzett az Orbán-rezsim
A szabad embereknél senkit nem gyűlölnek jobban!
Városi Kurír
Négy éven át dolgoztam a most kivégzett Szabad Föld hetilap
internet-szerkesztőjeként. Személyes gyászom, amit az Orbán-rezsim ezzel
a kiváló lappal most művel.
Sorsuk megpecsételődött
A Városi Kurírban olvasható beszámoló szerint
Mészáros Lőrinc cége “megvásárolta a Mezőgazda Lap- és Könyvkiadó
Kft.-t. Ez utóbbi gondozásában jelenik meg a Szabad Föld, valamint a
Vidék Íze, és a Diéta & Fitnesz magazin.” Ezzel a felsorolt lapok
sorsa megpecsételődött. Mindannyiukat a NER propaganda-szeméttelepére
sorolják be, annak minden tragikus következményével.
Nehezen tudjuk ma még elképzelni, hogyan tudnak majd a ma még
hangulatos, színvonalas családi magazinok újságíróiból sorosozást,
migránsozást, gyűlölködést kifacsarni a rövidesen várható
Orbán-helytartók, de biztosak lehetünk abban, hogy megoldják ezt a
feladatot.
Most lecsaptak
Nem
közismert, hogy a Szabad Föld az utolsó, nagy tömegeket elérő komoly
magyar hetilap. Sok tízezer előfizetőjével rengeteg magyar családot ér
el.
Szerkesztőként hétről-hétre örömmel láttam, hogy milyen remek lap a
Szabad Föld. Kiegyensúlyozott, higgadt, elemző közéleti rovataiban, kül-
és belpolitikai összefoglalóiban, képes riportjaiban a szabadság
szellemét őrizte. A Szabad Föld nagy tömeget ért el, és szellemisége
teljesen idegen volt a 2010 óta működő uszító, viszályra bujtogató,
megosztó rezsim megosztó propagandájától.
Bevallom, annak idején csodálkoztam is, hogy egy ilyen befolyásos, a
vidéki Fidesz-bázist tömegesen elérő hetilapot hogyan hagyhattak meg a
NER-huszárok az eddig ott dolgozó tisztességes, színvonalas újságírók
kezében. Nos, ha kissé “késlekedve” is, Orbán emberei most lecsaptak…
Lesz keserves alku?
Illiberálisék
oldaláról nézve a Szabad Föld nem látszott igazán “veszélyesnek”. Pedig nagyon is az volt. Közvetlen fenyegetést persze nem jelentett hatalmukra - és számukra csak ez számít. Nem volt élesen,
radikálisan politizáló a hangneme, a stílusa. Csakhogy! Egy normális hang elképesztő erejű tiltakozásnak számít. Egyszerűen “csak”
független, kiegyensúlyozott, sokszínű, szabad szellemű szerkesztőség
maradt a Szabad Föld csapata. A zsarnokok számára persze éppen ez a legveszélyesebb…
Név szerint sorolhatnám, ki mindenkiről gondolom azt, hogy a Szabad
Föld csapatából nem remélhetnek kegyelmet. Túlságosan színvonalasak,
tisztességes munkájukkal túl sok borsot törtek a mai kiskirályok orra
alá. Egészen biztosan szerepelnek a rezsim listáin. Rajtuk a célkereszt.
Nehéz sors vár rájuk. Ha mégis “kegyelmet” kapnának, és ők meg is
kötnék a maguk alkuját, tehetségük menthetetlenül elsorvadna, végül
tönkremennének. Sok hasonló pályát ismer a magyar sajtótörténet.
Egy kis Szabad Föld-történelem
Van a Szabad Földnek egy kiváló rovata, “Ezt írtuk”
(10, 20, 30, 40, 50, 60 és 70 évvel ezelőtti lapszámainkban) címmel
érdekes válogatást tartalmaz a múltból. A rovatot a közelmúlt hazai
sajtótörténetének egyik kiemelkedő alakja, az egykori Kurír napilap
atyja Szücs Gábor
szerkesztette. Azokból a hírekből, amelyek a negyvenes, ötvenes,
hatvanas évekbe repítenek vissza, eleven képet kaphatunk arról, hogy mi
mindenre használta a vidéki propaganda céljára alapított Szabad Földet a
kommunista párt.
A rendszerváltás után újabb zűrzavaros időszak kezdődött. Sokáig nem
talált a Szabad Föld igazán jó hátteret biztosító kiadót. Állandó
bizonytalansággal, sok szenvedéssel, kiváló újságírók nyomorgatásával
járt ez a korszak. Az is kész regény, milyen kanyarok után jutottak el
jó pár évvel ezelőtt odáig, hogy a Geomédia, Horváth László – a 2017
nyarán elhunyt kiváló tulajdonos-főszerkesztő – vezetésével néhány
stabil, nyugalmas évet biztosított a lapnak. A munkatársak tudásuk
legjavát nyújthatták, és ez a hetilap tényleg kiváló lett. Szlogenjével
ellentétben egyáltalán nem csak “a vidék” családi hetilapja. Minden
magyar családnak szívből ajánlhattuk.
Aztán ott voltam azon a 2016. augusztusi rendkívüli gyűlésen, amelyen
Horváth László kénytelen volt bejelenteni, hogy a második kétharmad
után még keményebbé váló kormányzati fojtogatást a kiadó és lapjai nem
élhetik túl, ezért vevőt keresnek a lapokra és kiadójára. Mindannyian
tudtuk, hogy jó végső megoldás ebből nem jöhet ki – de örültünk minden
kis haladéknak.
A fiúk a bányában dolgoznak
Az újságírók lehetőségei ilyen időkben korlátozottak. Nem szólhatnak
bele a fejük fölött megkötött alkukba. Azt sem dönthetik el, cikkeik
milyen kormányzati propaganda-hirdetések mellett jelennek meg – ha a
kiadó egyáltalán kap ilyeneket. Annyit tehetnek, hogy a lehető legjobbat
alkotják, amíg tehetik. Reménykednek, hogy főnökeik nem váltanak kézi
vezérlésre.
A Szabad Föld munkatársai, és a hajdani Geomédia más lapjai – a Vidék
Íze, a Diéta és Fitnesz, a Vasárnapi Hírek, majd a később csatlakozott
Népszava – munkatársai is nagyon jó lapokat csinálnak, a színvonal
ráadásul a Népszabadság-menekültek hullámának megérkezése után
látványosan emelkedett is.
Nem érdemelnek bántást azért, ami velük most és a jövőben történik. Szolidaritásunkra van szükségük."
