Családi húsvét, de nem mindenkinek

Spiró György Tavaszi Tárlat című könyvében fontos dramaturgiai szerepe van az 1957-es hosszú húsvéti hétvégének. Ekkor indul el a lavina, amely azzal fenyegeti az addig önmagát teljes biztonságban ringató főhőst, hogy maga alá temeti.

1957. április huszadika, szombat, Budapest
„Egyedül volt bent. Kis Horváth a szüleivel lement falura, Palágyi a menyasszonyával annak szüleihez utazott Győrbe, és Benkő is mondta, hogy az unokaöccseivel turistaházba mennek több napra, és ezt a napot is kiveszi. Jó lett volna kivenni ezt a szombatot. Egyetlen különbség van a zsidók és a magyarok között: a magyaroknak vannak rokonaik, akikhez elutazhatnak.”
(…)
„Azért lézengtek ezen a szombaton az igazgatóság kockaépületében a szokásosnál is kevesebben, mert másnap következett húsvétvasárnap, és a húsvéthétfőt is kiadták munkaszünetnek. Talán annyi a felkelés eredménye, hogy állami ünnep lett a húsvétból, ami még a bigottan katolikus országokban sem mindenütt jellemző. Aki tehette, kivette a szombatot, sőt három és fél napos ünnepet ütvén össze már péntek délben elmenekült, és sokan tehették, megállapodván a főnökükkel, aki hasonló cipőben járt, hogy azt a néhány pénteki órát meg a teljes szombatot le fogják csúsztatni valamikor.”

(Spiró György: Tavaszi Tárlat. Magvető, 2010. 96. és 97. oldal)