2015. december 26., szombat

Ácsnak látszó férfi és terhesnek látszó nő - Karácsonyi ének 2015.

Már megint szövegmentésre kényszerülök: egy évekkel ezelőtti karácsonyi írásom annak idején megjelent, de a szerkesztőség - és a teljes archívum -, ahol publikálhattam, azóta eltűnt.
A gondolat pedig a menekültek elleni gyűlölethisztéria évében mintha aktuálisabb is lenne, mint megírásának idején...
 

Bréking: csavargók zaklassák a békés ünneplőket

A főváros elcsendesült, a meleg otthonokban kigyúltak az ünnepi fények, ám nekünk továbbra is ébernek kell lennünk.
Sajnos, sajnos, ezen az ünnepen is tömegesen érkeznek olvasóink vészjelzései levélben, telefonon. Segítségünket kérik, illetve felszólítanak bennünket, figyelmeztessük a legszélesebb közvéleményt az aggasztó jelenségre, amely – amint az aggasztó jelenségek szokták – felütötte a fejét.
A legfrissebb hírek szerint az est beálltával a városba érkezett egy FELETTÉBB GYANÚS duó. Egy magát ácsnak kiadó középkorú férfi, és egy mindenórás terhesként bemutatkozó asszony. Minden jel szerint ezek az illetők életvitelszerűen próbálnak szállást kérni békés polgároktól.
Több független forrás egybehangzó állítása szerint a kéretlen látogatók az ünnepi vacsorához leülő családokat fülsiketítő csengőhasználattal zargatják. Több tisztes családfőnek is torkán akadt a potyka a hanghatás következtében – csak a véletlennek köszönhető, hogy egészségügyi forrásaink szerint (eddig!) nem történt nyolc napon túl gyógyuló személyi sérülés..
A polgárok többsége természetesen szóba sem áll az említett csavargókkal, de értesülésünk szerint akadt olyan család, ahol résnyire ajtót nyitottak, és megkérdezték, miaf..vanmár. Az ácsnak látszó férfi terhesnek látszó nőjével együtt ilyen esetekben átlátszó mesével áll elő. Nem csekély populista demagógiával indítanak, miszerint nem kell nekik kényes palota, sem pedig kényes nyoszolya, sőt, még lépes mézecskét, vajjal mázolt köcsögét sem kívánnának. Legalábbis állításuk szerint.
Annak a honfitársnak, aki felül az efféle állításoknak, értesüléseink szerint olyan látszatot keltenek, mintha semmi mást nem akarnának, mint ezen az estén jászolban feküdni, barmok közt nyugodni. Na persze, elég nekik, ha melegíti őket a barmok párája. Simán elhiszi ezt, aki éppen most jött le a falvédőről. Azt állítják, nemsokára a városba érkeznek közelebbről meg nem nevezett társaik, akik istálló kemény jászolában keresik majd őket. Arra a kézenfekvő kérdésre persze nem tudnak értelmesen válaszolni, hogy miért éppen olyan istállóra és jászolra formálnak igényt, amely telekkönyvileg nem az ő nevükre van bejegyezve, hanem békés, tisztes, jómódú polgárokéra, akik az egész éves szorgos gyarapodás után családjuk körében ünnepelnének.
Bizony, bizony, így állunk. Már a szeretet, a szociális érzékenység, az egymás felé fordulás nemzeti ünnepén sem lehet nyugta az embernek.
Kedves mindnyájunkat nem lehet elégszer figyelmeztetni: Az éberség nem bizalmatlanság! 


2015. december 24., csütörtök

Iványi Gáborék azt kérték, fellebbezzünk - Hosszú idő óta ez az első pont, amiben nem értünk egyet

A fotót egy kiváló borsodi vezetőtől, Tamás Attilától kölcsönöztem a Facebookról. A karácsonyt váró ország egyik legszomorúbb sarkában, Miskolcon szervezett ételosztást advent negyedik vasárnapján a városi roma önkormányzat kiváló csapata.
S amint látjuk, ott volt Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) vezetője. Ahogy megszoktuk, mindig ott, ahol a legnagyobb szükség van a megmaradt, egyházi jogaiktól megfosztott, sanyargatott, de bátran kitartó keresztényekre.
Most is másokért harcol, azok mellett áll, akik már-már elvesztenék a reményt.

Karácsonykor persze Miskolcon is tele vannak a katolikus és református templomok - szokás szerint beözönlik a város sok gyűlölködő rasszistája is... Jézus persze tudta előre, hogy évezredeken át így lesz, nem lehet ezt elkerülni sehol, legfeljebb van ahol kicsit jobb időszakok köszöntenek, máshol meg rosszabb - de nehéz megszokni.

Amikor a MET tagjai közé kellett állni, hogy az Orbán-rezsim egyik nevetséges feltétele teljesüljön fennmaradásukhoz, én sem haboztam. Büszke vagyok arra, hogy közéjük tartozom.
Bárhogy is geciznek Orbán pribékjei (VBA és Simicska pontos megfogalmazása), minden évben a MET egyház és az Oltalom Karitatív Egyesület javára rendelkezem adóm egy százalékáról, Ahogy évek óta, idén is megkaptam  - társaimmal együtt - a nehezen kibogozható NAV-magyarul írt levelet, amely szerint nem adták oda a címzettnek a megjelölt összeget.

A MET felkérte híveit, hogy aki a NAV-tól elutasító határozatot kapott, használja ki a záradékban megjelölt lehetőséget, hogy 5000 forintos illetékkel fellebbezzünk. Hosszú idő óta ez az első pont, amiben nem értünk egyet. Ugyan ki hiszi, hogy egy fellebbezés nyomán egy piculányival is tisztességesebb eljárás jönne?... Erre pazarolni további ezreseket?

Sokkal hasznosabb, ha a fellebbezés költségét egyházunk fenntartására fordítjuk. Be is fizettem a MET honlapján közzétett számlaszámra. Még egyszer ugyanennyit pedig az Oltalomnak, a számlaszámukat szintén a honlapjukon találtam. (Vigyázat: Oltalom Karitatív Egyesület a pontos neve!) Jobban is jártak így, mint az egy százalékkal, nincs annyi jövedelmem, hogy adóm egy százalékával messzire mennének - de azért továbbra is, visszamenőleg elvárom, hogy ami a MET egyháznak jár, azt szépen csengessék ki nekik (vagy inkább mondjuk úgy: nekünk), még ha esetleg a kiadások miatt pár fokkal csökken is a fűtött felcsúti gyep hőmérséklete...

Közben ebben az évben is folyamatosan, büszkén figyelhettem, mi mindent tett egyházam az elnyomottakért, a szegényekért, majd ősztől az Orbán-rezsimmel kényszerűen megismerkedő menekültekért is. Amikor Röszkénél lezárták az útjukat, Iványi Gábor rendszeres konvojokat szervezett és Horvátország, Szlovénia területén is felkereste a cserbenhagyott embereket.

2015 karácsonyán is minden jót kívánok a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek, minden igaz kereszténynek, aki ébren tartja a reményt! Akinek módjában áll, támogassa ezeket a kiváló embereket és szervezeteiket!

2015. december 22., kedd

Botrány: Kossuth-díj Ákosnak, „A bosszú népe” szerzőjének

Volt egy publicisztikám a STOP.hu portál vélemény rovatában a 2013-as Kossuth-díj osztás után Ákos díjáról és sarkos véleményemről ennek kapcsán.
Náci portálok bőszen kommentálták, természetesen elsősorban személyemmel foglalkoztak, a keresők ezeket ki is adják, de magát a cikket a stop.hu-n nem találom már egy ideje.
(a kommentek megvannak, de a vissza a cikkhez link a főoldalra visz:
http://www.stop.hu/kommentek/index.php?forum_topics_id=391754&database_id=1013194&forum_forbidden=0&no_results_total=30&lstresults=1  )
Alább pótolom, hogy aki keresgélné, megtalálhassa az eredeti cikket is.


Az idei (2013. márciusi ügyről van szó) Kossuth-.díjasok névsorával az Orbán-rezsim ismét világos üzenetet küldött, kit és miért tekint példaképének. Botrány, botrány és botrány.

Napok óta ájult ömlengések méltatják Ákost. A Kossuth-díjas művész gyorsinterjúkban, reggeli tévéműsorban vall érzéseiről. Az újságírók véletlenül sem okoznának neki kellemetlenséget. Sehol egy disszonáns hang. Kész idill.

Van itt azonban egy kis bibi. Normális országban Kovács Ákos egyáltalán nem kaphatná meg az egyik legrangosabb díjat az államtól. De ha mégis olyan rezsim kerül hatalomra, amely ezt az embert díjazza, azt nem lehetne országos botrány nélkül megcsinálni. Itt azonban napok óta nagy a csend. Mindenki levonhatja a következtetést.

Mégis, mi a bajom szegény Ákossal? Csak annyi, hogy van egy műve, amellyel kívül helyezte magát az emberi társadalom szóra érdemes részén. Elég azt az egyet megismerni, hogy mindent megtudjunk erről a szerzőről. Mióta megalkotta „A bosszú népe” című művét, kiderült, hogy Ákos szerint van itt egy nép – ha nem is fogalmaz teljesen nyíltan annyi kiderül, hogy a magyar néppel együttélő csoportra gondol -, amelyről minden rossz elmondható. Egy bosszúálló, gyűlölködő népre gondol, „a bosszú népére”, „egy bosszúálló Isten torzult tükörképére”, amely „hazádat folyton fúrja-tépi”, és amelyről így énekel: „E szorgos nép, ha perbe fog, Téged elevenen tűzre dob, A harag réme, a béke vége, Tombol a bosszú népe”. Hát szabad-e ezt hagynod, kérdezte a dalszövegben az immár Kossuth-díjas mester. Ákos ezzel a „problémafelvetéssel” az elmúlt századok egész sor hírhedt politikusának nyomdokaiba lépett. Magyarországon sincs persze egyedül a szerző. Túl sokan vannak, akik semmit nem hajlandók tanulni az 1938-45-ben sok százezer magyarral  szemben elkövetett jogfosztásból, kirablásból és tömeggyilkosságból.

Aki ismeri „A bosszú népe” című dalt, pontosan tudja, miről van szó – aki nem találkozott még vele, itt találhat verziókat, olykor több százezres letöltés-számmal, és tanulságos kommentekkel: http://www.youtube.com/results?search_query=%C3%A1kos+a+bossz%C3%BA+n%C3%A9pe&oq=bossz%C3%BA+n%C3%A9pe&aq=1m&aqi=g1g-m1&aql=&gs_sm=1&gs_upl=68192l70805l0l73622l11l10l0l0l0l0l1100l5915l2-1.0.4.2.2.1l10l0 .

Kovács Ákosnak hosszú éveken át elegendő alkalma nyílt arra, hogy magyarázatot adjon és bocsánatot kérjen ezért. Ehelyett minden alkalommal azt állította, hogy ő nem is érti, miért kérdezi mindenki, vajon „a zsidókról” szól-e a nótája. Kovács Ákos a mellébeszélést választotta: azzal oldotta meg a dolgot, hogy ez a dal a – közelebbről meg nem határozott - „bosszúálló gyűlölködőkről” szól, és slussz. Ákos ezzel a  hazugságnak azt az antiszemita körökben szellemesnek vélt formáját műveli, hogy ha nem mondja ki a „zsidó” szót, de úgy fogalmaz, hogy a hasonszőrűekkel „értsék egymást”, akkor minden rendben.

Nem Kovács Ákos a felelős a 2012-es Kossuth-díj osztás botrányáért. A szabadság fogalmába beletartozik, hogy bárki szabadon erkölcsi nullát csinálhat magából.
Az állam vezetői, a rendszer képviselői azonban, akik a legrangosabb kitüntetések egyikét odaítélik ennek az embernek, teljes mértékben felelősek a botrányért.

Tamás Tibor

Eltakarítsuk Orbánék nyomait, vagy tegyük közszemlére, örökre?



A köztereinken dúló szimbólum-háborúval kapcsolatban szerintem létezne olyan megoldás, amely korrekt és békés állapotokat stabilizálna. Tömören fogalmazva: mindenki állíthassa fel saját szimbólumait, de vállalja értük a teljes felelősséget.  Az oda látogatók és az utókor számára helyezzen el tisztességes tájékoztatást arról, hogy ki és miért állított emléket egy-egy személynek, eseménynek. A korábbi rezsimek vagy ellentétes erők emlékjeleit pedig mindenki hagyja békén. Rakódjanak le így egymáson a szimbolikus rétegek, mint a lávarétegek – vagy mint a guanó...

Hóman Bálint szobra tökéletesen kifejezi a demokratikus Magyarországot legyűrő kurzus lényegét. Hóman Bálint az Orbán-rezsimnek tökéletesen megfelelő példakép. Állítsák fel, örök időkre emléket hagyva arról, kik irányítják ma az országot. Mi pedig ne a szoborállítás ellen tiltakozzunk, hanem a rezsim ellen küzdjünk. A demonstrációnak sokféle formája elképzelhető: például Budapest megmaradt tisztességes közössége válaszképpen árassza el minden nap (!) virággal a Duna-parton a Vascipők emlékhelyét...

Az Orbán-rezsim újabb szimbolikus botrányba keverte magát. A Károlyi-szobor fellógatása és Tiszapista helyére rittyentése, az ország teleszemetelése Wassalbi- és Horthy-kupacokkal, a Nyírő-provokáció, Tormay Cécile arcunkba tolása, Prohászka püspök gyűlölet-emlékművei, a Szabadság téri állami holokausztgyalázás, a rákoskeresztúri köztemető 298-as és 301-es parcellájának sorozatos, botrányos történelemtorzításai után jött Hóman Bálint szobrának ötlete.

Bátor és tisztességes civilek és demokratikus értékeket őrizni próbáló szervezetek természetesen ismét tiltakoztak, demonstráltak. (Az Orbán-kormány végül – valószínűleg a botrány villámgyors nemzetközi méretűvé dagadását látva – szokásos hazug módján, de -egyelőre – visszakozott. A Hóman-szobor hetekig kitartó erőltetése azonban mindent elmondott a rezsim természetéről. Ha nem Hóman, lesz más. Ahogy volt és maradt is már elég szégyenletes botrány...)

A tiltakozás, az ellenérzés kifejezése helyénvaló, a gyalázat ellen fel kell lépni. Ugyanakkor ismét felmerül a kérdés: hogyan viszonyuljunk a hivatalos Magyarország szimbolikus nyomaihoz? Elfogadható-e, hogy az Orbán-rezsim az utókornak egyértelmű, jól látható nyomokat hagyjon szellemiségéről, tetteiről, az országot átalakító korszakáról?

Ha a szobor ellen tiltakozunk, és nem a mögötte felsorakozott rezsim ellen, abból a feltételezésből indulunk ki, hogy létezik egy antifasiszta, köztársasági demokratikus konszenzus Magyarországon, amelyet valami különös okból most megsértenének a szoborállítók – tehát figyelmeztetni kell őket és megakadályozni a téves szimbolikus gesztust. A valóság azonban más, ennél jóval egyszerűbb:
ennek a fideszes-jobbikos korszaknak világos ideológiai arculata van, ami különösen egyértelmű a magyar történelem kulcsfontosságú, a jelenkor számára is életbevágó vitapontjai kapcsán. Horthy-mosdatás, a huszadik századi magyar nemzeti-keresztény kurzus katasztrófájának elhazudása, a felelősség elkenése, minden demokratikus, a magyar nép többségének szabadulását hozó huszadik századi vívmány visszavonása, letagadása.

TGM a vita tetőpontján Legyen csak Hóman-szobor! címmel fejtette ki azt a véleményét, hogy „Ne adjunk lehetőséget a rezsimnek ahhoz, hogy hamis képet mutasson saját magáról. Tegye csak világossá, hol áll és miben hisz. ” (A TGM cikk itt: http://hvg.hu/velemeny/20151211_TGM_Legyen_csak_Homanszobor).

Én annyt teszek hozzá: általánosabban, az egymást követő korok szimbolikus jelei,  történelmi emlékeink sorsával kapcsolatban is azt látnám, ha hagynánk egymásra rakódni, mint a lávarétegeket. Vagy ahogy Esterházy Péter írta a Termelési regényben: „Baittrok elvtárs felállt – lassan, mint a guanó.” Igen, hagyjuk, hogy szép lassan, mint a guanó...

Ahogy egy korábbi publikációmban leírtam véleményemet: „...a szimbólumháborúk leállíthatók, befejezhetők – abban az esetben, ha a mai percemberek után következő kor nem eltakarítja majd a nyomaikat, hanem örökre közszemlére teszi a mai történelemhamisító kísérleteiket. Így kellene mindig eljárni történelmünk ránk maradt nyomaival, hogy egymásra épülő korszakainkat az állandó eltakarítás helyett pontos és tisztességes közbeszéddel dolgozhassuk fel.”
(Mit kezdjünk a hazug feliratokkal? http://nol.hu/velemeny/mit-kezdjunk-a-hazug-feliratokkal-1518761 )

Utóirat:
A bejegyzésemhez mellékelt fotókon magán-válaszomat dokumentáltam – fiam segítségével - a Hóman-provokációra. Egy szál sárga rózsát és egy szűkebb lakhelyemről származó szép követ helyeztem el a Duna-parton a Vascipőknél. Örömmel láttam ott a virágokat, koszorúkat, köveket – élő emlékhely, amelynek sorsát szívükön viselik Budapest tisztességes lakói. Ezt a vonalat kellene erősíteni. Az itt élő emberek demokratikus közössége napi aktivitásával fejezze ki közös értékeink közös védelmét.