A magyar jobboldal érti igazán a múltat? Félreértés

(Az írást 2014 októberében a Népszabadság Vélemény rovatának küldtem el, a szerkesztők elfogadták, végül is nem került be a lapba. Legalább blogomban legyen elérhető...)

„Félreért(en)ek, tehát vagyok” címmel http://nol.hu/belfold/felreertenek-tehat-vagyok-1497157 Csizmadia Ervin politikatudós ismét tiszteletre méltó kísérletet tett a jobb- és baloldal közötti szakadék áthidalására, a kölcsönös megértés segítésére. Egy lényeges ponton azonban nem értek egyet ítéletével.

A szerző egy összegző szándékú bekezdésében ezt írja: „Összességében a jobboldal számára a múlt értése a belpolitika tartományában hatalmas versenyelőnyt hoz, ám a jelen nem értése nemzetközileg elszigeteli. A balliberális oldal roppant precízen nyugatos, a kormányoldalnál sokkal inkább a jelen valóságának ütőerén tartja a kezét. Mivel azonban a magyar múltból, s egyáltalán a múlt-jelen körforgásból szinte semmit nem ért, belpolitikai versenyképessége elenyésző. ”

A politikatudós egyik fő tézise ezek szerint, hogy a magyar jobboldal „bizalmas viszonyban van a múlttal”, a Fidesz a magyar történelem hosszú évszázadaiban formálódott gondolkodási tradíció „letéteményesének tekinthető”.

Óriási félreértés lenne azonban mindezt úgy értelmezni, hogy a rendszerváltás óta a 2014-es állapotáig eljutott magyar jobboldal értené múltunk tanulságait, és „tudna valamit”, amit mások nem. A helyzet ennél aggasztóbb. A Fidesz vezetői és holdudvara valóban ismerik és folytatják a magyar politikai, történelmi hagyományt, csakhogy nem értik. Ezért választják ki biztos érzékkel éppen azokat a tradíciókat, amelyek számtalan nemzeti tragédiánkat és kudarcunkat garantálták. A közös történelmi tanulás helyett így újabb katasztrófák felé kormányoznak valamennyiünket. A Fidesz és a magyar múlt viszonyát valamiféle versenyelőnyként értelmezni félreértés.

Szerencsés helyzetben vagyok: két, történelmi kérdésekben megkérdőjelezhetetlen szakértőt is segítségül hívhatok a múltunkat állítólag értő fideszes gondolkodással kapcsolatban. Egyikük már 2001-ben rámutatott a tévútra térő magyar „nemzeti jobboldal” tévedésére. Engel Pál kiváló konzervatív történész volt. A középkorral foglalkozó tudósként, amíg lehetett, távol tartotta magát a jelen vitáitól. „Úrigyerekek tévúton” című nagy hatású írása éppen ezért volt óriási hatású, keserű vádirat. „...ellenszenvvel viseltetetem mindmáig minden baloldali ízű hőbörgés iránt, legyen az zöldeké, feministáké vagy bárkiké. Hogy ennek ellenére éppily kevéssé - vagy még kevésbé - tudok rokonszenvezni a mai "nemzeti jobboldal" stílusával, annak csakis az a szellemi tanácstalanság és zűrzavar lehet az oka, amely jobb sorsra érdemes középosztályunknak sajnos nem csekély részét jellemzi” - írta Engel Pál ( http://nol.hu/archivum/archiv-18825-8212 ).

A másik kiválóság, a szintén konzervatív John Lukacs 2014-ben jelezte, hogy egyáltalán nincs elragadtatva attól, amit a tények mutatnak (http://nol.hu/velemeny/20140125-paksvobiscum__nem__pax_nobis-1440317 „Pax Vobiscum? Nem: Pax Nobis!”). A paksi magyar-orosz megállapodással kapcsolatban írta John Lukacs: „Egy ország lényege, sorsa, jelleme nem gazdasági részlet. Egy ország lényegét az teszi, hogy kik vagyunk, hova tartozunk. ”

Ha az Orbán-kormány szellemi hátországát adó társaság a világtörténelem – ránk is érvényes - tanulságaiból annyit értett meg, amennyit tapasztalunk, akkor arra nem lehetnek büszkék...