Nem fél? Nem ideges? - Miért, az használna?

Aki látta a magyar mozikba is eljutott Spielberg-filmet, A kémek hídját ( http://www.filmkatalogus.hu/Kemek-hidja--f39190 ), a címből ráismer az ötvenes évek nagy kémbotrányának főszereplőjére, a zseniális, halvérű szovjet spionra, aki sem akkor nem volt hajlandó megijedni, amikor az amerikai halálbüntetés árnyékában éldegélt, sem akkor, amikor a híd túloldalán szigorú, ám nem feltétlenül igazságos elvtársai ölelő karjai várták.
Abel ezredes a szovjetek szuperkémje volt, aki végül is lebukott.
Spielberg filmje ekkor kezdődik, a történet főszereplője nem a kém – akiről legendás hidegvérén és művészi hajlamain kívül nem sokat tudunk meg – hanem a Tom Hanks által alakított Donovan ügyvéd. Nagy figura, nagy alakítás, és nagy sztori. Meg kell nézni a filmet. Sokat elmond a hidegháborús hisztéria korszakáról, az általános rettegésről, az atomtámadás árnyékában élő amerikaiak körében általános – és érthető – gyűlöletről, amit az ellenség és a nekik dolgozók iránt éreztek. És arról is elgondolkodhatunk a sztori kapcsán, amit az európai társadalomfejlődés értelméről című nagy esszéjében, a szabadságjogok európai rendszeréről Bibó István leírt:

"Ennek döntő elemei a hatalmak elválasztása, az általános választás útján létrejövő népképviseleti parlament, a parlamentnek felelős vagy valamilyen módon a nép által kiküldött és visszahívható vagy határidős végrehajtó hatalom, a végrehajtó hatalomtól független bíráskodás, amelynek a hatásköre valamilyen formában kiterjed magára annak a hatalomnak az aktusaira is; a mindeme intézmények ellenőrzését lehetővé tevő szabad sajtó, gondolat-, gyülekezési és egyéb szabadságok, kiterjedt helyi önkormányzat, amelyek mind egymással összefüggő, egymást láncszerűen kölcsönösen tartó rendszert alkotnak, amiből egyetlenegy elemet sem lehet úgy kiemelni, hogy azzal az egész láncolat és az egész rendszer kárt ne szenvedjen."
 (...)
"Úgy minősíthető ez az egész rendszer, mint a nyugati kultúrkör egyik legvitánkívülibb, egyik legtartósabb, egyik leghitelesebb, leghumánusabb, legkevesebb veszélyt fölidéző nagy teljesítménye..."
(...)
"A történelem nem ismer még egy ilyen rendszert, amelyik a politika világát és ezen keresztül az egész társadalom életét ilyen mértékben megszabadította a felsőség és a másik ember erőszakától való állandó félelemtől, amelyik ilyen mértékben lehetővé tette volna, hogy a politikai hatalom birtokosai erőszakos halál és vesztőhely nélkül tudják átadni helyüket olyanoknak, akik erre az adott pillanatban alkalmasabbaknak látszanak, és ilyen mértékben lehetővé tegye a népnek, hogy döntő pillanatban a kedvére nem való politikai hatalmasoktól megszabaduljon. Természetesen szó sincs arról, hogy a szabadságjogoknak és a demokráciának ez a rendszere azt jelentené, hogy a demokrácia intézményén keresztül a nép közvetlenül cselekszik. A hatalmat továbbra is egy bizonyos kisebbség gyakorolja, ez a kisebbség azonban nem elmozdíthatatlan, és ez a nagy teljesítmény. A szabadságjogokon alapuló demokrácia nem akadályozza meg azt, hogy a hatalmon lévő kisebbség ügyes manipulációkkal sok mindent keresztülvigyen, amit a nép közvetlenül nem tűzött ki magának célul, de igenis alkalmas annak megakadályozására, hogy a hatalmon lévők a nép világos akaratával szögesen szemben álló dolgokat valósíthassanak meg."
(Bibó István: "Az európai társadalomfejlődés értelme" http://mek.oszk.hu/02000/02043/html/430.html )

Közép-Kelet-Európából nézve, ahol éppen a szemünk láttára olvadnak szét demokratikus köztársaságaink, vagyis abból a régióból nézve, ahol a néhai Magyar Köztársaság után a lengyel is „illiberálok” karmai között döglődik, látványos tanulság, hogy nem tanultuk meg ezt a leckét.
Spielberg filmjét, vagyis A kémek hídja középpontjában álló Donovan ügyvéd kemény csatáját végigkísérve valamit megérthetünk a demokráciák és illiberáliák közötti különbségekből. Egyáltalán nem az a különbség, hogy egy liberális demokráciában kockázatmentes lenne szabad embernek és tisztességes demokratának lenni. Az ügyvéd, aki hisztérikus időkben, háborús légkörben is tisztességes védelmet ad a rendkívül veszélyes és kártékony ellenségnek, aki komolyan veszi az Alkotmányt, saját személyes biztonsága és családja békéje árán is kénytelen megvívni a csatát. A gyűlölet és rágalom, ami ráfröccsen a negatív ismertséggel együtt, az ablakán ütött golyónyomok, vagy az Omaha Beachre hivatkozó rendőrtiszt vádja is könnyen elgyengíthetne egy nála gyengébb jellemet.
A szabadságot a demokráciában is újra meg újra ki kell vívni, újra meg újra meg kell védeni. És ez nem megy bátor emberek személyes kockázatvállalása nélkül. Spielberg megint nagyon fontos filmet készített, korunk alapvető kérdéséről.

Abel ezredes sajátos szereplő ebben a nagy játszmában. A kémek hídja nézője számára a címben idézett, ismétlődő kiszólása - „Miért? Az használna?” - marad emlékezetes - és még valami. A szemünk előtt kibontakozó folyamat, ahogy az éles eszű, a Nyugatot jól ismerő szovjet kém megérti, hogy Donovanben, és csak benne, megbízhat. Ha nem is barátság alakul ki köztük, de kölcsönös tisztelet. Donovan az ellenség bátor és szilárd jellemű katonáját kezdi tisztelni Abelben, a szovjet szuperkém pedig az elveiért és a tisztességért személyes kockázatot is vállaló figurát látja meg az amerikai ügyvédben. Ha a fogolycsere-alku részleteit nem is ismeri, kitalálja, milyen harc folyik a háttérben. Az amerikai kémelhárítást és az övéit is jól ismerve, mindenki másnál jobban tudja, hogy mekkora teljesítmény állhat a Glienicke hídon végre létrejött találkozó mögött...
A filmnek emlékezetes részlete, amikor Abel – valamit megsejtve a Donovanre nehezedő nyomásból – elmondja a „sztojkij muzsik” példabeszédet. (Tekintsünk el attól, ahogy egy amerikai filmből magyar szinkronban eljut hozzánk az orosz nyelv, vannak kétségeim, hogy ez így hangzik oroszul, de ez mellékszál.)  A lényeg, hogy meglátja ügyvédjében azt az embert, aki újra meg újra feláll, nem marad fekve az ütések alatt...



A film hatása alatt nagy örömmel vettem kézbe egy friss könyvet., a „”Kémek krémjét”. A „konteó-szakértő /tiboru/ a történelem nagy hírszerzőiről összeállított arcképcsarnokát adta ki a Göncöl Kiadó / https://www.facebook.com/goncolkiado/?fref=ts /, és abban nagy örömmel találtam rá Abel ezredes történetére. Természetesen a film után nagyon kíváncsi lettem Abel ezredesre, és nem csalódtam, nagyon hasznos kiegészítést kaptam ettől a könyvtől. (http://librarius.hu/2015/10/18/tiboru-kemek-goncol/)



Itt néhány részletet idézek, amelyek jól kiegészítik a filmben felrajzolt Abel képet. Az egész élettörténetet pedig, amely egészen elképesztő, olvasd el a könyvben!

„Hölgyeim, uraim, kollégák: Abel ezredes igaz (?) történetét olvashatják, azét a kémét, akinél mérlegképes könyvelőbb külsejű és pedánsabb hírszerzőt talán nem hordott hátán a föld.”

„Mivel eredetileg eredetileg műszaki érdeklődésű és végzettségű volt, imádott bütykölni, fúrni, faragni, reszelni, kalapálni, esztergálni és forrasztani mindent, amit bütykölni, fúrni, faragni, reszelni, kalapálni, esztergálni és forrasztani csak lehet. Olyan eská tárgyi postaládákat készített, hogy öröm nézni (a washingtoni Kémmúzeumban jó pár ki is van állítva, a szerzőnek volt alkalma ezeket közelről is szemügyre venni): speciálisan átalkított üreges gombok, kitűzők, jelvények, brossok és karórák, továbbá nyakkendőtűk, madzsettagombok, pénzérmék, szögek és gyűrűk tucatjait állította elő, amelyekbe ragyogóan el lehetett rejteni a mikrofényképeket.  
A jelentős pszichés nyomás alatti munkavégzés hibákat is előidéz, márpedig az ötvenes években illegális szovjet hírszerzőként dolgozni az USA-ban nem volt az a tipikusan relaxációs foglalkozás. Abel sem félisten, ő is elkövet egy baklövést: 1953 nyarán tévedésből preparált ötcentessel fizet egy újságárusnak a napi betevő The New York Times-ért. Mivel a mccarthyzus kellős közepén járunk, amikor az átlag amerikai minden bokorban kommunista kémet vizionál, az újságárus beviszi a furcsa pénzérmét az FBI-hoz, ahol azonnal rájönnek, hogy ez bizony egy kémbiszbasz, de a benne elhelyezett üzenetet nem tudják megfejteni.”

Végül, aki A kémek hídja című filmet megnézi, ott búcsúzik el Abeltől, hogy a fogolycsere során átmegy a hídon és beszáll szovjet főnökei autójába. Nincsenek valami jó kilátásai, hogy mi várhat rá ezután – nem tudhatja például, hogy a szovjet kémfőnökök elhiszik-e neki, hogy nem tudták megtörni az amerikaiak. A Göncöl Kiadónál kijött, „Kémek krémje” kötetben minderre választ találunk.
Anélkül, hogy lelőném a poént, itt annyit idézek, hogy a sztorinak van magyar vonatkozása is. Dagadhat honfiúi keblünk, mert Abelt Berlinből egyenesen a Balatonra vitték (vagy inkább hozták), egy magyar állambiztonsági üdülőbe...

( /tiboru/ : Kémek krémje. Szórakoztató hírszerzéstörténet kezdőknek és haladóknak. Göncöl Kiadó, 2015. - az idézetek helye: 195., 209. és 215. oldal)



Nézd meg a filmet, amelyben Abel a legfontosabb mellékszereplő, és egészítsd ki a történetet ezzel a könyv-fejezettel!