Gulyás Márton videójának szereplői körül áll a bál. Pontosabban a demokratikus oldalon a "vármegyés" Zagyva és a "gárdás" Pörzse megjelenése csapta ki a biztosítékot. (Lásd erről korábbi a Zárójel portál beszámolójátt, itt https://zarojel.hu/peldas-
Egy közelmúltbeli történelmi analógiával szólok hozzá ehhez a vitához: sok tanulsággal szolgál az évtizedekkel ezelőtt végbement spanyol átmenet a Franco-fasizmusból európai demokráciába.
Az első tanulság: ha egy országban a gyűlölt és rettegett szélsőjobboldaliak meghatározó erői megindulnak középre, tárgyalóképessé válhatnak. A második tanulság azonban szorosan összefügg ezzel: a tárgyalóképessé válás egy folyamat, amelyben nem a legszélsőségesebb ultrajobboldaliak viszik a prímet.
Miről is szól a spanyol átmenet példája?
Spanyolországban Franco halála után alig két évvel megkötötték a békés alkotmányos együttműködést garantáló híres Moncloa-paktumot.
Az egyik oldalon a végre kiírt szabad választásokat megnyerő jobboldali centrista gyűjtőpárt állt, amelynek azonban nem más volt a vezetője, egyben az új kormányfő, mint a francoista "Mozgalom", a Movimiento korábbi helyettes főtitkára. A másik oldalon az illegalitásból éppen kiengedett szocialista párt. A gyáriparos-szövetség nagyuraival szemben a munkavállalókat pedig a Franco-rendszer ellen életveszélyes illegalitásban harcoló szakszervezetek vezetői képviselték.
Persze a nagyszabású átalakulást Spanyolországban is a parancsuralmi rendszer keménységének fokozatos gyengülése készítette elő. Nyugat-európai szemmel ultrakonzervatív, a Franco-rezsim és a spanyol egyház szimbiózisába beépült technokraták kerültek az államhatalom csúcsára.
Hosszú érlelődési korszak vezetett ahhoz, hogy Franco halálának másnapján mindkét oldalról elindulhassanak a közép felé.
A jobboldalon Adolfo Suarez a diktatúra „egypártja”, a Movimiento soraiból elindulva alakította meg a Demokratikus Centrum Uniót (UCD), amely aztán egészen 1982-ig kormányozta az országot. Az UCD különböző árnyalatú kereszténydemokrata csoportosulások laza szövetsége volt. A sokszor ellentétes érdekű, a politikai jobboldal eltérő árnyalatait képviselő csoportok között ideológiai kötöttség nélkül manőverező Suárez fokozatosan valódi jobbközép centrumpárttá formálta az UCD-t, amely – a párt vezetőjének pályájával példázott személyi folytonosság ellenére is - szélsőjobbra zárt, a középballal pedig kompromisszumra kész. Mindehhez a másik oldalon is tárgyalóképes partner kellett persze: ez a szociáldemokrata párt lett Felipe González vezetésével.
A lényeg: nagyon fontos történelmi szerepük volt a közép felé mozduló, lehetőleg hiteles történelmi személyeknek. Maga Franco, az 1939-es "rendteremtő" mészáros például erre soha nem lett volna alkalmas, még ha hajlandó is lett volna próbálkozni - persze Suarez sem volt könnyen elfogadható, de a lehetséges legalkalmasabb személy.
Ha ezt a történelmi analógiát elemezve valaki hazai tanulságokat keres, és az "ultrakonzervatív technokraták" előtérbe kerülése kapcsán a Jobbikon belül megfigyelhető folyamatokra, Vona és belső támogatói irányváltására gondol, akkor esélyét láthatja, hogy valódi stratégiaváltással a hazai szélsőjobboldal fontos csoportjai tárgyalóképessé váljanak. Legalábbis remélhetjük, hogy ebbe az irányba vezethet út.
Az viszont nem lehet kétséges, hogy ha ilyen reménykeltő figurákat keres valaki a magyar szélsőjobboldalon, nem Zagyva és Pörzse jut az elemző eszébe.
Ezzel a most vitatott Gulyás-videóval, illetve az abban megszólalók kiválasztásával Gulyás Márton jó nagy luftot rúgott: pragmatizmusa és konszenzusteremtő jó szándéka ellenére egy időre éppen ellenkező hatást ért el. Még azoknak nagy része is berzenkedik ettől a próbálkozástól, akik más, kevésbé szélsőséges hírben álló jobbikosok megszólalása esetén, egy átgondolt kezdeményezéssel, óvatosabban felépített választójogi mozgalom elindítását akár üdvözölni is tudnák.
(A szerkesztett változat megjelent itt:
https://zarojel.hu/zagyvaval-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése