2023. december 16., szombat

Még egyszer Toroczkairól és a kerülendő szerkesztőségekról


Illusztráció: így nézett ki Budapestnél a Duna a legutóbbi "nemzeti-keresztény reneszánsz" eredményeként. Forrás: Fortepan/a Vörös Hadsereg fotóarchívumából

Egy ismerősöm december 15-én lelkesen újságolta, hogy milyen kitűnő beszélgetést volt alkalma végignézni 2023. december 14-én, csütörtökön. Nem igazán lehet képben a világnézetemről (liberális, köztársaságpárti, antifasiszta vagyok, szóval sem fideszes, sem szélsőfideszes mihazánkos...), mert Rónai Egon december 14-i Toroczkai-interjúját próbálta fényezni. (Linket nem adok ehhez, aki akarja, keresgélje.) A műsorról, amiben Toroczkai megbecsült vendég lehet, ahelyett, hogy politikai bűnözőként távol tartanák, a Média1 így számolt be indulásakor: https://media1.hu/2023/03/29/ronai-egonnal-indit-musort-az-index/ (Rónai Egonnal indít műsort az Index )

Nem lehettem nagyon nyitott erre a beszélgetésre, de mit tegyünk.  Szerintem a nácikról hírt kell adni, a közvéleménynek tudnia kell róluk, akcióikról, lépéseikről - de tisztességes szerkesztőség, tisztességes újságíró ne társalogjon a Toroczkai- Dúró- Novák Előd-félékkel. Ha pedig mégis így tesz, legyen tökéletesen felkészült. 2014-ben éppen azért fordultam el az ATV tévécsatornától, mert a csatorna akkori vezető személyisége, Rónai Egon az akkor sötét náci cigánygyűlölő antiszemita stb politikát vivő Jobbik vezéreit a számukra sikeres parlamenti választások után elkezdte beinvitálni a stúdióba - és ezekben a beszélgetésekben sorozatban kudarcot vallottak.  Lásd erről akkori blogbejegyzésemet: https://tamastibijegyzet.blogspot.com/2014/05/jobbikosok-az-atv-kepernyojen-sajnos.html (Jobbikosok az ATV képernyőjén - sajnos nem a szélsőbarnák kudarca)

A friss Rónai Egon-műsor iránt lelkesedő ismerősöm láthatólag azt sem tudja, ki az a Toroczkai László. Vagy ha tudja, nem érdekli, akár egyet is ért szélsőséges fajgyűlöletével. Mindenesetre a magam részéről ezt is dokumentáltam, még abban az időben, amikor Toroczkai nem volt sikeres pártvezér. https://tamastibijegyzet.blogspot.com/2017/06/vervad-nemzetiagyhalal-oldalakon-mit.html (Vérvád a nemzetiagyhalál-oldalakon - Mit tudunk a terjesztőjéről?) 

A közvélemény médiatudatosságára jellemző, hogy amikor Toroczkai és bandája rövid de velős jellemzése után megemlítettem, hogy időm sincs efféléket nézni (újságíró-szerkesztő időszakomban rá kellett vennem magam természetesen, folyamagtosan olvastam a fideszes heccsajtót is, de ez már szerencsére nem kötelességem), és hozzátettem, hogy ha tévézek valamennyit, az RTL Híradóból és a csatorna politikai közéleti magazinjából tájékozódom - rávágta, hogy az RTL szerinte "Gyurcsány tévéje". Nem igazán látja a nagyságrendeket, fogalma sincs az RTL és a Demokratikus Koalíció méreteiről. Beszopja azt a fideszes propagandát, hogy "nincs független sajtó", ami nem a fideszé, az biztos gyurcsányista. Érthető, miért érdeke ez az ostobaság a diktatúra propagandistáinak.

KIEGÉSZÍTÉS:
https://nepszava.hu/1120912_egyenes-beszed-mostantol-antonia-itt-egon-ott
Egyenes beszéd - Mostantól Antónia itt, Egon ott
Népszava, 2017. február
RÓNAI Egon: “Rendszeresen megkapjuk kollégáktól és a nézőktől is kérdésként, hogy mekkora a nyomás rajtunk, műsorvezetőkön, műsorkészítőkön, szerkesztőkön és én mindenkinek ugyanazt tudom erre mondani: semekkora. Nincs velünk szemben semmiféle politikai típusú elvárás. Lényeges változás volt néhány éve, hogy a Jobbik politikusai megjelentek az ATV-ben mint interjúalanyok. Amikor én 2010-ben idekerültem az ATV-hez, rögtön azt kérdeztem, miért nem beszélgetünk velük? Egy parlamenti pártról van szó, s mi gondolhatunk róla sok mindent, de az tény, hogy a társadalom egy része számára fontos. Nekünk pedig nem az a dolgunk, hogy a társadalom egy részét kizárjuk, hanem az, hogy megmutassuk nekik a valóságot a mi olvasatunkban. Ehhez hozzátartozik a Jobbik és az összes probléma, amit e párt jelenléte felvet. Mondok egy konkrét példát. Dúró Dórával vitatkoztam adásban a szegregációról egy bírósági döntés kapcsán. Én ugyanis botrányosnak tartottam az ötletüket, hogy az elmaradott térségek elmaradott családjaiban növekvő gyermekeket erőszakkal beköltöztetjük egy kollégiumba azzal, hogy majd mi felneveljük. Mára eljutottunk oda, hogy egy kiszivárgott anyag szerint az EMMI egyik államtitkárságán pont egy ilyen javaslat készült. Tehát most a kormány veti fel ugyanazt, amit pár éve a Jobbik. Vagyis ha ennek a pártnak a képviselői nem jöhetnének be a stúdióba, nem hallgathatnánk meg az érveiket, a téma csak akkor válna publikussá, amikor azt már végül maga a kormány javasolja.
Ettől kezdve már vitatkozhatnánk róla. Azt gondolom, a problémákról beszélni kell, az újságíróknak, demokrata módon gondolkodó embereknek meg kell mutatniuk, kinek mik az érvei a véleménye megalapozásához. Ilyen típusú vitáink voltak itt házon belül is az elmúlt években. Aztán jött egy 2014-es bírósági döntés, amely kötelezte az ATV-t arra, hogy a választási kampányban a Jobbiknak ugyanolyan teret adjon minden lehetséges módon, mint bármely más pártnak. Ez átszakította azt a falat. Én azt szoktam mondani - talán nem túl empatikusan -, hogy nem egy televízió dolga megnyerni a választásokat. Bár elvárnák tőlünk, nem egy televízió dolga ellenzéknek lenni az ellenzék helyett."

2023. április 9., vasárnap

Locsolkodós húsvét – és a családi szégyen, amiről nem illett beszélni



Sokfelől hallatszik a panaszkodás a gyorsan elkopó húsvéti hagyományokról, jaj, hol vannak már azok a régi szép szokások? Amikor férfiak és fiúk ünneplőben járták a lányos házakat, versikével köszöntötték és illatos vízzel permetezték a nőket?
Ritkán kerül elő ilyenkor – legfeljebb az ilyenkor valamiért mindig bejelentett fokozott közúti ellenőrzések utalnak rá –, hogy ezt a kedves népszokást hány családban változtatta (és változtatja ma is) pokollá a mértéktelen piálás.
Húsvét hétfő túlságosan sok helyen jelentette az estére hazatérő s…grészeg „családfőt”, aki erőszakos barommá vált, és a felesége, gyerekei rettegve várták, vagy „jobb” esetben a félig eszméletlen, bamba alak iránti undorral, szánalommal…

2023. március 31., péntek

Ragályi Elemér emlékére


(Nagypál Gábor Pusoma Dénes szerepében. Magyar Elemér - Ragályi Elemér: Nincs kegyelem) 



 2023. március 30-án érkezett a lesújtó hír: 83 éves korában elhunyt Ragályi Elemér. A méltatások, nekrológok sok filmjét említik, Ragályi Elemér csodálatos élményekkel ajándékozott meg bennünket évtizedek alatt. Sehol nem láttam a felsorolásokban a "Nincs kegyelem" című alkotást. A szöveget régi blogomból megmentettem, a gyászhír alkalmából újra közzéteszem. 



Annyira féltek Pusomától, hogy ő halt bele 
(tamastibi blogról, 2008. december 5.)

Ragályi Elemér "Nincs kegyelem" című remekművét vetítették ezen a héten a Csörsz Filmklubban. Most újra megnéztem, talán már negyedik alkalommal (volt olyan is, hogy az Urániában a gépésszel kettesben néztem meg ezt a filmet:-)

Nagyon fontos alkotásnak tartom, amely abba a nem sűrűn előforduló kategóriába tartozik, amely az idő haladtával nem avul. Egyre időszerűbb. Sajnos.

Korábban, amikor a film elhozta a Magyar Filmszemle legjobb rendezésért járó díját, már megpróbáltam szavakba önteni mindazt, amit erről a filmről gondolok. (Pusoma végzete belehalt a szabadulásba)

 Milyen volt az "igazi" Pusoma?

Ez az alkotás azonban minden újabb vetítés alkalmával újabb gondolatokat indít el. Ezúttal azon gondolkodtam el, hogy vajon milyen ember lehetett az "igazi" Pusoma Dénes.  A Ragályi Elemér által kiválasztott vajdasági színész, Nagypál Gábor remek alakítást nyújt, a nézőt azonnal az ártatlanul szenvedő cigány főhős szövetségesévé teszi - de nem tudom elhinni róla, hogy annyira tartott tőle a falu, annyira féltek tőle - állítólag - a helybeliek.
Nagypál Gábor "túl rokonszenves" ahhoz, hogy egy borzasztó rablógyilkosság tetteseként azonnal elővegyék és még a tények ellenére is bebörtönözzék az által alakított "Suha Dénest".

Az igazi Pusoma Dénes bizonyára azzal is megnehezítette a maga dolgát, hogy ellenszenves, erőszakos, de legalábbis kiszámíthatatlan pasas volt - gondoltam.

A Csörsz Filmklubban egy hölgy a közönség soraiból hasonlót mondott, de sajnos ennél egy kicsit többet is. Ő úgy fogalmazott: nem lehet véletlen, hogy Pusomát elítélték, hogy a falubeliek utálták. Sőt, tovább is ment: "a cigányok" erőszakosak, az emberek félnek tőlük, biztos Pusoma sem volt kivétel.

Hadd ne kommentáljam a rasszista ízű részt.

Ami engem foglalkoztat, hogy bizony-bizony, akkor is tisztességesen, méltányosan kell bánni embertársammal, ha nem lelkesedem érte. Mindenkinek vannak előítéletei, a másik emberről azonnal kialakul valamilyen benyomásunk, de ennek nem szabad minden kontroll nélkül engednünk. Pláne nem, ha ítélkezünk róla, vagy nyomozunk az ügyében...

 Egy falu közvéleménye

Ragályi Elemér elmondta, hogy amikor  a forgatásra készült, először abban a faluban készült  a munkára, (a Heves megyei Ivádon), ahol annak idején a rablógyilkosság történt, ahonnan hamis váddal, felületes nyomozás alapján Pusomát börtönbe vitték, és ahová ártatlanságának kiderítése, majd szabadulása után visszatért - meghalni.

Ragályi Elemér elmondta, megdöbbentően kemény falakba ütközött. Az ivádiak még hosszú évek múltán is utálták Pusoma emlékét, számukra ő továbbra is gyilkos maradt. Ragályi máshol (a közeli Egercsehiben) forgatott, majd  a kész filmet elvitte Ivádra is, hogy levetítse és megbeszélje a helyiekkel. Kitűnő érzékkel azt is filmre vette, ahogy egyenként próbálta a vetítésre elcsábítani a helyi lakosokat, és ennek kapcsán szóba elegyedett velük. A falusiak nem mentek el a vetítésre, de a dokumentumfilm megőrizte, hogy az a véleményük: Pusoma Dénes összeférhetetlen, erőszakos ember volt, "megérdemelte" a büntetést, volt mit leülnie. Egy idős asszony a dokumentumfilm utolsó perceiben egyenesen azt mondta: az öngyilkosságot elkövetett Pusoma Dénes "jó helyen van ott, ahol van".

Jellemző saját előítéletességemre - kinek ne dolgoznának a lelkében rossz klisék - hogy ott, a beszélgetés során mindezt nem fogadtam kétséggel. Ha Ragályi Elemér így látta, nincs értelme  a dolog mögé  gondolni - véltem.

Senkinek nincs lelkiismeretfurdalása?

Azóta azonban nem hagy nyugodni az a kérdés: valójában mit is tapasztalt a faluban a filmes stáb? A szörnyű Pusoma máig élő nyomát? Vagy inkább egy faluközösség sajátos kollektív elfojtó reakcióját a közös múlt foltjára?

Végül is érthető, hogy egyszerűbb úgy feldolgozni azt, ami Pusoma Dénessel történt, hogy mindenki őt teszi felelőssé ártatlan meghurcolásáért és öngyilkosságba meneküléséért - mint megvizsgálni a saját egyéni és kollektív lelkiismeretüket.

A filmből, amely dokumentarista pontossággal idézi fel a Pusoma elleni eljárást, néhány dolog egyértelműen kiderül. Például az, hogy a helyi kocsmáros képes volt elmenni "tanúskodni" Pusoma ellen, anélkül, hogy bármi érdemit tudott volna a gyilkosságról. Megragadta viszont az alkalmat, hogy a bíróságnak előadja, mennyire utálta Pusomát, mert ha valaki rosszul szólt hozzá, abból baj lett. A legfőbb "érve" azonban elég furcsára sikerült. Azzal bizonyította, hogy Pusoma milyen borzasztó alak volt, hogy nem egyszer magában beszélt... Mindezek miatt a kocsmáros nagyon kérte a bírót, hogy ne engedje ki Pusoma Dénest...

 Miért kellett meghalnia?

Pusoma Dénest a magyar állam ugyanolyan kurtán-furcsán tette ki a börtönből, ahogy annak idején bezsuppolta. Fel sem merült, hogy kérés, pereskedés nélkül bármilyen jóvátétel automatikusan járt volna neki. Utólag, hosszú per után sem...)

De nem ugyanott folytatta, ahol abbahagyta. Abba a faluba tért vissza, ahol a helyiek már rég meggyőzték egymást arról, hogy Pusoma gyilkos. Míg ő ült, édesanyja meghalt. Újabb szál szakadt el, ami Pusomát az élethez kötötte.

A falubeliek pedig a félelemre, utálatra hivatkozva többé nem adtak neki semmilyen alkalmi munkát, ezzel a korábbi esetleges megélhetést is megtagadták tőle. (Biztos vagyok abban, hogy voltak olyanok a faluban, akik sajnálták, és akik szívük szerint valami alamizsnát sem sajnáltak volna tőle - de jobban féltek a falu szájától, mint a lelkiismeretüktől.)

Az uzsorások viszont szívesen kölcsönöztek neki...

Azon gondolkodom: ha Pusoma Dénes valóban az az elvetemült vadállat lett volna, amilyennek a falu utólag leírja, hogyan válaszol minderre? Bizony, a környék legveszedelmesebb fosztogatója lett volna belőle, egészen következő letartóztatásáig. Hiszen úgyis mindegy, miért kímélt volna bárkit?

Pusoma Dénes azonban nem ezen az úton járt. Erőszakot alkalmazott - de önmaga ellen. 

Pusoma zavaros, szürreális álmai, amiket az érte harcolni hajlandó egyetlen ember, Magyar Elemér ügyvéd úr megörökített a tragédiáról írt színdarabjában, szintén arról tanúskonak, hogy ez az ember deviáns volt, kirítt a falu társadalmából. De lehet, hogy ez a különcség valójában tehetség volt.

Olyan adomány, ami azonban az adott helyen, egy szegény cigány ember számára csapást jelentett, és nem adományt...

 

 

--------------------------------

Köszönet a filmklub-vetítésért és az emlékezetes beszélgetésért egy kiváló fővárosi középiskolai tanárnak, Fábián Lászlónak.

Jó hírt mondott a beszélgetésen Ragályi Elemér:  az MTV megvette a Nincs kegyelem filmet, az elő- és utóéletéről készült dokfilmet és a werkfilmet is. Remélem, nem szalasztom el az újabb tévés vetítést. (A Duna TV korábban többször levetítette, de mindig utólag vettem észre.)



XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX


http://www.nol.hu/archivum/archiv-480188

Pusoma végzete: belehalt a szabadulásba

Már javában ült a börtönben, amikor véletlenül meglett az a tettes, aki helyett lecsukták, így - a magyar igazságszolgáltatás "gondos eljárása" ellenére - szabadulhatott. Ugyanolyan váratlanul lett szabad, amilyen meglepetés volt számára korábbi letartóztatása, és rejtélyes előtte az egész eljárás, aminek alávetették...

Tamás Tibor| Népszabadság| 2008. február 25.


Hónapokig lehetett látni a fővárosi mozik műsorán, és most a 39. Magyar Filmszemlén elhozta a legjobb rendezésért járó díjat is Magyar Elemér és Ragályi Elemér "Nincs kegyelem" című filmje. A Pusoma Dénes tragédiájáról szóló alkotás egy Isten háta mögötti faluban történt gyilkosság ártatlanul lecsukott gyanúsítottjának igaz történetét meséli el. Magyar Elemér, Pusoma Dénes hajdani védője drámát írt védence szörnyű haláláról és még szörnyűbb életéről. A dráma alapján a világhírű filmrendezővel és operatőrrel, Ragályi Elemérrel együtt, filmet is készített Pusomáról.

Országos figyelmet azzal keltett Pusoma Dénes esete, hogy kiderült: ártatlanul hurcolta meg a magyar igazságszolgáltatás. Mindenáron gyors eredményt produkálni törekvő nyomozók, akik már az elején "tudták", hogy a magányosan élő falubeli öreget Pusoma Dénes gyilkolta meg, mindvégig úgy is "nyomoztak", hogy ez az előítéletük igazolódjon. Ezt követte egy több ponton már-már bohózatszerű bírói eljárás, amelyet Pusoma Dénes maga nem is nagyon értett. Jogi segítség híján csak súlyos szabadságvesztés lehetett az ítélete.

Már javában ült a börtönben, amikor véletlenül meglett az a tettes, aki helyett lecsukták, így - a magyar igazságszolgáltatás "gondos eljárása" ellenére - szabadulhatott.

Ugyanolyan váratlanul lett szabad, amilyen meglepetés volt számára korábbi letartóztatása, és rejtélyes előtte az egész eljárás, aminek alávetették.

Ebből az esetből akkor az oszágos sajtóban is "hír" lett. Aki figyelt, arról is értesült, hogy Pusoma Dénes kártérítést kért meghurcolásáért az államtól. A kártérítési ügyet felvállaló jogi képviselője, Magyar Elemér szerint esélye volt, hogy megkapja.

"Heppiend" azonban nem lett a történetből. Két okból is elmaradt az örömteli végkifejlet: Pusoma Dénes nem érte meg az eljárás befejeződését. Öngyilkos lett. Mi, túlélők pedig nemrég arról is értesülhettünk, hogy a bíróság a Pusoma Dénes halála után megszületett ítéletben elutasította a kártérítési igényt, azzal indokolva, hogy az ártatlannak bizonyult ember felelős a téves bírói ítéletért (lásd erről Magyar Elemér és Ragályi Elemér cikkét: "A bíróság felmentette önmagát"). A megyei bíróság erre még rá is tett egy lapáttal, amikor "szakmai szempontból" nem talált hibát a Pusoma Dénes meghurcolásához vezető eljárásban.

  Pusoma Dénes öngyilkosságát annak idején, a napi hírek között értesülve a tragikus végről, "érthetőnek véltem, de legalábbis nem tartottam meglepőnek. Egy zavart, szerencsétlen sorsú ember végzett magával - sajnos mindennapos eset... A Nincs kegyelem című film döbbentett rá, hogy milyen szégyellni valóan felületes voltam, amikor ilyen könnyen napirendre tértem Pusoma Dénes végzete felett. Ez az öngyilkosság nagyon komoly figyelmet érdemel. Szélsőséges formában fejezte ki ugyanis, hogy micsoda rombolást visz véghez ártatlan áldozata életében az igazságszolgáltatás, amikor ennyire mellényúl.

  Pusoma Dénes nem volt a szerencse fia letartóztatása előtt sem. Nagyon szegény, alkalmi munkákból tengődő cigány férfi egy falu társadalmának perifériáján, akit "furcsa", időnként agresszív, máskor érthetetlen viselkedése miatt sokan kerültek a faluban. Teljesen tudatlan, írni-olvasni alig tudó ember, akit azonban "belülről" űzött-hajtott valami. Talán ha máshová születik, tehetségnek minősült volna ez a "különcség", és ki tudott volna bontakozni valamilyen formában. Feje megformálatlan gondolatokkal, álmokkal, képekkel volt tele. Nem voltak eszközei a kifejezéshez, ezért az átlagtól eltérő képességei csapást jelentettek számára. Környezete csak azt látta, hogy "magában beszél", szóval "gyanús".

  Később a nyomozók és a bíróság is csak gyanakvásának alapját látta megerősödni Pusoma Dénes fura viselkedésében.

  Amikor letartóztatták, és eltűnt a faluból, a helyiek megkönnyebbültek. Mindenki készpénznek vette, hogy Pusoma Dénes gyilkolni is képes, ezért távollétében is csak a félelem erősödött vele szemben. Az egyik helyi lakos a tárgyaláson elmondott tanúvalllomásában (amely Pusoma "gyilkos tettéről" nem tartalmazott semmilyen tényt, a nyomozók hanyagságáról annál inkább), nem mulasztotta el kijelenteni, hogy ők bizony félnek, és nagyon szeretnék, ha Pusoma hosszú időre nem kerülne szabadlábra.

  Kellemetlen meglepetés volt ezek után, hogy hónapok múlva a "gyilkos" hirtelen kiszabadult. A hamis vád bélyege azonban ott maradt Pusoma homlokán. Alkalmi munkát sem kapott többé senkitől. Anyja a fiú ellen folyó eljárás idején meghalt. A felkavart életű ember a legsötétebb nyomortba, az üres házba került vissza a börtönből. Nem tudta folytatni még ott sem, ahol abbahagyatták vele. A lehető legmélyebbre csúszott a helyi társadalomban.

  Talán mindez együtt sem lett volna elég az öngyilkossághoz. Kellett még valami: a csalóka remény. Ügyvédje a legteljesebb jó szándékkal, meghurcolt védence emberi értékeit felismerve indította el a kártérítési pert. Tudta, hogy Pusoma Dénes tisztességes fájdalomdíjat érdemel, bár nyilván nem voltak kétségei, hogy ha egyáltalán megkapja, mennyit kell erre várnia.

  A magányosan, emberi, anyagi tartalékok híján fulladozó Pusoma Dénes számára azonban nem létezett más, mint az azonnali segítség. Teljes erejével belekapaszkodott a "várható" kártérítés gondolatába. Szerencsétlenségére még a helyi szegényeket markukban tartó "briftasnis" uzsorások is hajlandók voltak hitelezni a hamarosan "bejövő" tízezrekre. Ezzel pedig Pusoma Dénes végképp időzavarba került. A felvett hitel gyorsan elfogyott. A teljes nincstelenség mellett már az uzsorások fenyegetése is hajszolni kezdte.

  Az öngyilkosságig...

2022. július 31., vasárnap

Elhatárolósdit pedig nem játszunk



 Szövegmentés. Az azóta bezárt, beszántott Népszabadság Fórum rovatában 2001. május 26-án jelent meg ez a cikkem. Az archívumokban nehezen vagy egyáltalán nem található meg, ezért előástam és blogomra mentettem.
Ez az "elhatárolósdi" 2022 nyarán Orbán Viktor újabb botrányos megnyilvánulása kapcsán jutott eszembe.
https://azonnali.hu/cikk/20220723_orban-tusvanyoson-fajkeveredes-narkos-hidfoglalok-tartozasbehajtas-orosz-gyozelem 
"Előkerült a fajelmélet is: „Van az a világ, ahol az európai népek összekeverednek az európán kívül érkezőkkel. Na az kevert világ. És vagyunk mi, ahol Európán belül élő népek keveredtek össze egymással. Ezért mi a Kárpát-Medencében nem vagyunk kevert fajúak, hanem  saját otthonában élő népeknek vagyunk a keveréke” - magyarázta Orbán, majd Nándorfehérvárra és a törökök megállítására hivatkozott."
Most már nem antiszemita szövetségeseitől, hanem saját magától kellene elhatárolódnia, ha képes lenne effélére.  


Elhatárolósdit pedig nem játszunk - Népszabadság, 2001. május 26.  


Mindig öröm számomra Debreczeni József elemzéseit olvasni, ha sok kérdésben nem is értünk egyet. Mivel gondolkodása zárt a jobbszél irányában, vele nem a demokrácia alapkérdéseiről kell vitatkozni, hanem azonos alapálláson belüli véleménykülönbségekről.

A szerző "Manőverek a jobboldalon" című írásában (május 10.) örömteli kötelességének tekinti annak nyugtázását, hogy a Fidesz immár középre húz, és hogy a párt régi és új elnöke is egyértelműen kizárta a 2002-es választások után egy Orbán-Csurka kormány megalakításának lehetőségét. Debreczeni József emlékezik: 1994-ben "már sejthető volt, hogy Orbánék készek egy MDF-fel kötendő koalícióra, abba buktak bele, hogy ezt rosszul titkolták"; 1998-ban "már ügyesebbek voltak, választóik jó részével az utolsó pillanatban elhitették, hogy nem állnak össze Torgyánnal, holott már eldöntötték, hogy igen"; most pedig "ahogy a dolgok haladtak, attól lehetett tartani, hogy 2002-ben Csurkával ismétlődhet ez a képlet". Debreczeni örömmel nyugtázza, hogy ettől immár nem kell félni. A Fidesz középre evező manőverét úgy értelmezi, hogy az egy már 1997-98-ból ismert koreográfia része: "Orbánék az előző ciklus idején is kifelé mentek először. Előbb a jobboldali közönség támogatását nyerték el (a szélső pont Orbán 1997-es vigadói beszéde volt), s e hódítás után húztak befelé, ahogy most is."

A szerző pontosan rekonstruálja a csapataikat vezénylő Fidesz-vezetők nagyvonalú hadvezéri logikáját. Szerintem azonban nem lenne szabad itt elvágni a gondolatmenetet. Nagyon is idetartozik néhány apróság, ami ellentmond Debreczeni megkönnyebbült következtetéseinek. A hadművészeti hasonlatnál maradva: ha a vezérkar a csata első időszakában a jobbszárny szélére húzódik, és hagyja a középhadat felmorzsolódni, akkor a folyamatos tüzelés bizony visszafordíthatatlan változásokat idéz elő a csatatér leginkább igénybe vett középső részén. Mire úgy döntenek, hogy középre települnek, már csak üszkös romokat találnak ott. Arról nem is beszélve, hogy mi történik, ha ott előzőleg vegyi fegyvereket vetettek be!

Attól tartok, semmi ok tehát a megkönnyebbülésre. Ha egy kormánypárt évekig ahhoz szoktatja a választókat, hogy a demokratikus ellenzéki pártok jelentik a "fő veszélyt", viszont a demokrácia felszámolására szerveződött, 60 évvel ezelőtti nyilas közlönyök szókészletéből gazdálkodó pártot korrekt partnerként kezeli, ennek távolabb ható következményei vannak.

Orbán Viktor kitartó következetességgel, tudatosan elmulasztotta csillogó retorikai képességeit bevetni a miépesek ellenében, és ezzel azt üzente, hogy e párt támogatásában nem lát semmi rendelleneset. (A koszovói háború napjaiban Csurka népszavazás követelt a bácskai területek hovatartozásáról. Az újságírók Orbán Viktornak szegezték a kérdést, nem érzi-e kötelességének, hogy kormánya nevében egyértelműen elutasítsa az ötletet. Ő akkor pályafutásának eddigi legcinikusabb kijelentését tette: "Elhatárolósdit pedig nem játszunk.")

A miépesek nem külső segítség nélkül erősödnek. A szélsőjobboldal térnyerésével pedig megjelent a magyar társadalomban a rendszerváltás óta könnyű szívvel nélkülözött politikai gyökerű félelem is. (Milyen félelemről "vizionálok"? Felejthetetlen élményem az a Kossuth téri antifasiszta demonstráció, amelyre néhány száz miépes ellentüntető is "kilátogatott". Láttam a miépesek megjelenése által kiváltott elementáris hatást a sokat megélt idős emberek arcán.) A félelemkeltés nem a demokrácia fejlesztésének legcélravezetőbb eszköze, márpedig a "Csurka-kártyát" talonban tartó Fidesz ezzel játszadozik.

Debreczeni Józseffel ellentétben én azért nem vennék mérget arra, hogy az elhárító nyilatkozatokkal valóban elhárult a MIÉP-pel kötött koalíció veszélye. 1990 óta minden választás után olyan koalí-ciók születtek, amelyekről a résztvevők előzetesen nem tájékoztatták választóikat, vagy egyenesen letagadták a lehetőségét. És éppen a legilletékesebb, Orbán Viktor nem tett ebben az ügyben egyértelmű nyilatkozatot. De ha nem is lesz ilyen koalíció, a lényegi probléma - a mérsékelt jobboldal reménytelen összevegyülése a szélsőjobboldallal - megmarad. Ha a jelenlegi állapot stabilizálódna, az középtávon a magyar demokrácia ellenségei számára lenne ideális. Csurka - a Fidesznek hála - már most is országos hatalmi tényező. Embereit a közszolgálati médiában és közigazgatási hivatali pozíciókban helyezheti el, anélkül, hogy kormányzati felelősség terhelné. Minden politikus álma ilyen felelősség nélküli érdekérvényesítő potenciállal rendelkezni.

Azt, hogy a miépesek szervesen összenőjenek a magyar jobboldallal, lehetetlenné téve a mérsékelt jobbközép önálló fellépését, az EU nem tudja diplomáciai eszközökkel megakadályozni. Sem belépésünk előtt, sem utána. Erre csak azok lehetnek képesek, akik a hazai politikai életben elegendő befolyással rendelkeznek az illemszabályok meghatározásához. Hiteles jobb- és baloldali személyiségeknek együtt kell újraépíteniük a lerombolt centrumot. A jobboldali pártok elitjében ott vannak azok a személyiségek, akik aggódva figyelik Csurkáék elszabadulását. Nem arra lenne szükség, hogy "álljanak át" a baloldalra - sőt arra a legkevésbé. A demokratikus jobboldali politizálás újrateremtésében lenne elengedhetetlen szerepük.

A liberális és baloldali pártoknak is lenne itt persze feladatuk. Legalábbis valamivel nehezebbé tennék a szélsőjobboldal felé tájékozódók dolgát, ha a úgy hasznosítanák a közvéleménykutatási eredményeket, hogy a visszajelzések alapján folyamatosan tisztítják soraikat azoktól a személyektől, akik tehertétellé váltak.

Talán kevesebb ingadozóról tudósítanának a közvéleménykutatók, ha 1998 óta például a szocialisták legalább néhány olyan vezetőjüktől megszabadultak volna, akik az előző ciklusban reménytelenül besározódtak. A feladat - technikai szempontból - nem is lenne túl bonyolult. Elég csak megnézni a mértékadó lapok akkori évfolyamaiban hetenként felbukkanó neveket, s összehasonlítani az MSZP mai parlamenti képviselőinek névsorával.

Az SZDSZ vezetőinek pedig talán azzal kellene szembenézniük, amikor a kormánypárti korrupció elleni kampányuk csekély hatását tapasztalják, hogy a felmérések szerint a választópolgárok alig valamivel kevésbé tekintik őket korruptnak, mint az éppen osztogató helyzetben lévő kormánypártokat. Ebből a pozícióból nyilván nem elég a másik fél züllöttségére rámutatni. A többség megértette az üzenetet, hogy a Fidesz is nyakig sáros, de nem felejti azokat az ügyeket sem, amelyek 1998-ban a koalíció vereségéhez vezettek.

Figyelemre méltó fejlemény, hogy a választók többsége immár nem fordul el egyik nagy párttól sem "csak azért", mert azok nyíltan a demokrácia ellenségeivel cicáznak. (Az MSZP sem sínyli meg, hogy néhány befolyásos vezetője a Munkáspárt irányába nyitna. Csak a Munkáspárt gyengeségének köszönhető, hogy ez a cinikus játék egyelőre nem jelent komoly veszélyt.)

Ilyen történelmi helyzetből könnyen lehet tragédia, de arra is van esély, hogy a centrumerőket az életveszély rákényszeríti az önállósodásra és megújulásra. Arra, hogy ismét a centrum meghódításáért folyjon a küzdelem.

 

Tamás Tibor
közgazdász


(Fotó: Népszava, 2022. július)

Schiller szelleme Cserehát fölött


 


 Szövegmentés, 2013 júliusában az azóta megszűnt stop.hu portálon megjelent cikkem újraközlése. Simon Balázzsal beszélgethettem akkor. Ők szerencsére azóta is kiváló munkát végeznek. 2022 augusztusában ismét megrendezik a TeatRom fesztivált Miskolc környéki szegregátumokban.
https://www.facebook.com/tamastibor60/posts/pfbid02iMTgVHUTZU3YKfg1KDZNb3YudCpDiYeybCLT9odNGaqmno3W2HCrcas9E32EnWkHl 
Friss interjút lehet meghallgatni Simon Balázzsal a Klubrádió július 29-i, Esti Gyors című műsorában. 
https://www.klubradio.hu/archivum/esti-gyors-2022-julius-29-pentek-1815-26679

 

Schiller szelleme Cserehát fölött -- stop. hu, 2013. július

 

„Az ember akkor egészen ember, amikor játszik”. Ez a közhellyé koptatott mondás új értelmet nyer abban a munkában, amit az Utcaszínházi alkotóközösség évek óta végez Északkelet-Magyarországon. A legjobb, az emberhez leginkább méltó játék a valóságtól elmenekülés helyett a valóság újraépítése. A színház pedig legjobb korszakaiban és formáiban éppen ilyen játék.

 

Simon Balázzsal, az Utcaszínházi alkotóközösség  ( UtcaSzak https://www.facebook.com/UtcaSzak?fref=ts) vezetőjével beszélgettünk a Csereháton végzett munkájukról. Meddig jutottak, és milyen, még nagyobb lépések előtt állnak abban a térségben, ahol jellemzően kulturális szegregációban élnek az emberek ? Az UtcaSzak sok évvel ezelőtt kezdett játszani az ország egyik legszegényebb térségében. A Faluműhely nagyszabású projektje 2011-től nagy lehetőséget nyitott előttük. A nagy projekt részeként olyan messzire jutottak, ami másképp nem ment volna. Eredetileg nem is gondolták, hogy micsoda változások kezdődnek  mindkét fél számára a színházi társulat megjelenésével.

 

A Cserehátra érkező fővárosi színházi emberek eleinte elsősorban az eredeti, naiv, érintetlen közönséget keresték – mondja Simon Balázs. – Ennek a közönségnek a fantáziáját, az érdeklődését más megközelítéssel kell megragadni, mint a nagyvárosi kőszínházak közönségét. Egyszerű, tiszta színházi nyelvet kerestünk.

 

A csereháti programot megtervező UtcaSzak és a Faluműhely eredetileg is hangsúlyozta a színház pedagógiai szerepét és kezdettől az volt a szándékuk, hogy az elszegényedett térségben dolgozó színházi emberek társadalmi célokat is szolgáljanak. A projektben menet közben erre a társadalmi szerepre helyeződött a hangsúly. Az UtcaSzak aktivistái (sokféle aktivistát látott a Cserehát, ilyen különleges színházi aktivistákat még nem) sok településen tartottak fórumokat. Megcsillantották  a helyi fiatalok és felnőttek előtt, hogy mit hozhat a színház a Cserehátra. Nem volt egyszerű feladat. A mindennapi életben maradásért küszködő Csereháton a színház, a játék luxusnak tűnik – sokkal inkább, mint Budapesten.

 

Simon Balázs elmondta: a csereháti fórumok és kötetlen beszélgetések sorozata más eredményt is hozott. Ahogy oldódtak a kezdeti elfogódottságok, áradni kezdtek a helyi mindennapok jellemző történetei. Kisebb-nagyobb örömök vagy szomorú élmények kerültek elő, és persze a sűrűn sorjázó konfliktusok. Konfliktusok romák és nem romák között, belső feszültségek és összecsapások a romák közösségén belül. Történetek a rasszizmusról, a kirekesztésről, a pénz hatalmáról.

 

A történeteket tehát szinte észrevétlenül maga a helyi társadalom gyűjtötte össze, az UtcaSzak  aktivistái pedig gondoskodtak arról, hogy ne szálljon el mindez a beszélgetések végeztével. Dramatizálták, feldolgozták, előadássá gyúrták a legjobbnak tűnő sztorikat, és visszavitték azok közé, akiktől gyűjtötték.

 

Az összetoborzott közönség saját történeteit látta viszont, művészi feldolgozásban, sok interaktív elemmel. (Mit jelent az interakció? Például a történet elmesélését megszakítják, és a közönség ad címet a jelenetnek – több alaphelyzetből a közönség választja ki, hogy melyiket dolgozzák ki azon a színházi alkalmon – a történet folytatását a színészek a közönséggel együtt alkotják meg, improvizálva.) A saját helyi konfliktusaikról szóló történetek feldolgozásában elvileg ott rejlik a lehetőség,  hogy saját mindennapjaik konfliktusait tematizálják, feldolgozzák – mondja Simon Balázs.

 

A csereháti utcaszínházi kísérletben az előadáshoz, a játékhoz külön foglalkozások is kapcsolódnak. A gyerekekkel az anyukák, nagymamák is eljönnek az UtcaSzak előadásaira (a tapasztalatok szerint a nők sokkal könnyebben mozdíthatók a közös játékra, mint a férfiak). Az előadás után a gyerekeknek játékos foglalkozások kezdődtek. Kivétel nélkül mindenütt nagyon sikeresnek bizonyult, hogy ezzel párhuzamosan a felnőtteknek moderált foglalkozásokat tartottak az ilyen alkalmakra felkészült moderátorok. Ezeket a fontos beszélgetéseket nemcsak az UtcaSzak munkatársai vezették, hanem más, a térségben dolgozó, tapasztalt moderátorok is nagyon jó beszélgetéseket vezettek (Aranyosi György, Havasi Virág, Siroki László szerepét emelte ki Balázs).  A színházi élmény hatása alatt álló nézők a fórumon helyi polgárokká vedlenek át. Észre sem veszik, de a feldolgozásban már ők a főszereplők. – Jobbára újabb panaszok kerülnek elő, de éppen ezért fontos alkalmak ezek – mondja Simon Balázs. A moderátorok más-más felfogásban terelik a beszélgetést, de Balázs elmondja, nem az a dolguk hogy megoldásokkal, kész válaszokkal szolgáljanak. Szempontokat adnak a beszélgetőknek, és segítik érlelni az élményeket, gondolatokat.

 

Az UtcaSzak és a helyi fiatalság olyan változást hozhat létre, amiről nem is álmodtak. A toborzás módszere egyszerű. Az utcaszínház színészei jelenlétükkel ragadják meg a közönségben ülő fiatalok képzeletét, és bevonják őket az interaktív játékba. a végén pedig elhangzik az ajánlat: ha tetszett, gyertek, folytassuk közösen. Az első körben azonnal 170-en (!) jelentkeztek a 19 településről.

 

Valamire nagyon rátapintott az utcaszínház. Eredetileg arra gondoltak, mindenütt ők maguk alakítják majd és mozgatják a településeken megalakított színjátszó csoportokat. Menet közben azt vették észre, hogy néhány helyen, itt is, ott is megszervezik magukat a tehetséges és dinamikus fiatalok, dolgozni kezdenek a helyi csoportok, és az UtcaSzakra segítségével ezek a csoportok nagyobb utat tesznek meg, mint bárki más. - Miskolcon nyári táborra készülünk, és naponta jön a hívás: mikor mehetünk már a táborba, „legalább nem kell unatkozni” – meséli Balázs.

 

Az UtcaSzak kísérletének fontos eredménye, hogy legalább a játék idejére látványosan mérsékli a szegregációt. Esély nyílhat arra, hogy ez a hatás a hétköznapokat is alakítani kezdje. A Csereháton szinte minden folyamat az etnikai elkülönülés felé mutat, a leghétköznapibb tevékenységekben is. - Óriási siker, hogy a mi előadásainkon 15-40 százalékos a nem roma lakosok részvételi aránya – mondja Simon Balázs. 

 

A sikereket sorolva megemlíti Alsóvadász település esetét, ahol érkezésükkor reménytelen helyzetben vergődő embereket találtak a cigánytelepen, nem sok esély látszott a megkeseredett emberek megmozdítására. Az egyik legdinamikusabb csoport azonban éppen ott alakult meg! A település sorsának megváltoztatásáért  persze nem kizárólag a színházcsinálók küzdöttek. Szívósan visszajártak a környéken dolgozó szakemberek (Simon Balázs kiemeli Havasi Virág szociológus szerepét). Tény, hogy a településen korábban nem létezett semmilyen önkormányzatiság, ez azonban időközben megváltozott. A helyi önkormányzati vezető éppen az utcaszínházi csoport egyik vezéregyéniségének édesanyja. – Merem remélni, hogy ez a változás is összefügg az UtcaSzak munkájával – mondja Balázs.

 

A Faluműhely komplex programja, amely eddig a hátteret biztosította a csereháti utcaszínházi kísérlethez, a záráshoz közeledik. Mit értek el 2013 nyaráig? Jelenleg már négy csoport működik a térségben, akik rövid idő, 4-5 nap alatt képesek lehetnek érvényes előadást színre vinni. Az UtcaSzak folyamatos támogatására persze szükségük van.

 

A most záruló időszakban az UtcaSzak szervesen összekapcsolódott a régióval. Rengeteg gyereket vontak be, ami személyes ismeretséget jelent a családjaikkal is. Élő kapcsolatuk van a helyi vezetőkkel és a térségben dolgozó legdinamikusabb aktivistákkal. Kapcsolatban állnak a térségben működő iskolákkal. Mindez olyan élő hálózat, amellyel el lehet kezdeni dolgozni.

 

Amit eddig elértek, azzal bizonyították: alacsony költséggel, gyorsan, könnyen mozdítható alkotótevékenységet lehet indítani a térségben. Ez a mobil, olcsó hálózat nagy reményekre jogosít.

 

A most induló új projektek (TÁMOP és egyéb EU-forrásokból nyerték el a lehetőséget és számítanak a Norvég Civil Alap egyre valószínűbb támogatására is) több évre előre tervezhetővé teszik a folytatást. Simon Balázs ugyanakkor messze előre gondolkodik, túl a pályázati periódusokon: hat induló színjátszó körükben óvodásokkal és tízévesekkel kezdenek dolgozni. Ők a térség jövője, belőlük lehetnek a képzett, nemzetközi kitekintéssel rendelkező, szülőföldjükön valóban segíteni, önszervező munkát indítani képes új vezetők.

 

Folyamatosan keresik a még hosszú évekig szükséges folytatáshoz a pályázati forrásokat és projekteket. A jelenlegi programokban képzik azokat a helyi vezetőket, akik a felcseperedő csoportok vezetői lesznek majd, és képesek lesznek megteremteni a folytatás feltételeit.

 

KERETESBE:

Simon Balázs az UtcaSzak filozófiájáról

Nem slágfertig, fővárosi sztenderdek szerint hibátlan színházcsinálás az első célunk. Az utcaszínházunkban a fővárosi kezdetektől olyan emberek lépnek fel, akikről az első pillanatban tudjuk, hogy megdolgoztak azért, hogy a színpadra tudjanak állni. Nem a profizmus, hanem a jelenlét a döntő számunkra. Az emberi minőséggel válnak abszolút hitelessé az UtcaSzak előadásai.

 

Programjainknak mindvégig „alulról nyitottnak” kell maradniuk. Aki találkozik velünk, és kedvet kap a játékra, kapcsolódjon be.

 

Nemcsak a színészeknek kínálunk önkifejezési lehetőséget. A színház páratlan lehetőség az alkotásra sokféle műfajban: irodalmi képességektől zenei, táncos képességeken át a kézműves kreativitásra is - jelmez, díszletkészítésre például.

 

Az UtcaSzak sikerének egyik titka lehet, hogy mi szilárdan hiszünk az ember fejlődésében. A megmerevedő magyar társadalomban – egyáltalán nem csak a Csereháton – tipikus felfogásbeli sajátosság, hogy az emberek önmagukat és egymást is lezárt lénynek tekintik, már fiatal koruktól. Beleragadnak az „én egy fasza gyerek vagyok”, vagy ellenkezőleg, az „én egy rakás szerencsétlenség vagyok” önképbe. Az UtcaSzak tucatnyi példát mutat arra, hogy mindannyian képesek vagyunk a nagy léptékű változásokra. Ezeket a példákat pedig szeretnék minél többfelé bemutatni.

 

Az UtcaSzak máris sok embert mozdított meg. A kísérletnek megvan a dinamikája, megvannak már a nagy veszteségek is. A térségben tipikus helyzetnek számít, hogy egy-egy fiatal nő, akiről kiderül, hogy istenáldotta tehetség, eltűnik, amikor „férjhez megy”. (Többé nem vehet részt ilyen szabad szellemű, a roma gondolkodásmód számára elfogadhatatlan tevékenységben.) Simon Balázs egy aszalói tehetség, Kriszti példáját említi. De ugyanígy fájlalja egy másik színházi őstehetség, Mamó leszakadását is.

 

2022. június 14., kedd

Botrányok Horn Gyula emléke körül

Alább a NOL beszántott archívumából a cikkeim romjai közül kimentett szöveget közlök blogomon egy 2006-os botrányról, amelynek már akkor is érintettje volt Horn Gyula, és az ügyben gyászos szerepet játszott Sólyom László köztársasági elnök, valamint Wittner Mária.  

Az ügyet azért említem, mert ismét Horn Gyula megítélése és emlékének nyilvános megörökítése körül fodrozódnak a hullámok. Lásd például ezt az összefoglalót a Klubrádió honlapján. https://www.klubradio.hu/adasok/karacsony-gergely-szovege-hamis-a-horn-gyula-utca-ugyeben-127016  

(A 2022-es ügyről az a véleményem: nem ilyen ügyekben kellene  a baloldalnak szimbolikus háborút indítania. Horn Gyuláról rendezzenek konferenciát, adjanak ki életútját és teljesítményét elemző kötetet, vagy válasszanak más alkalmas formát a méltó emlékezésre - de a közterület elnevezése alkalmatlan az itt szükséges árnyalt közelítésre.)  

 


 



XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX  


Sólyom László morális válsága

A 2006 ősze óta eltelt időben a köztársaság elnöke a problémák kezelését elősegítő első számú közjogi méltóságból a problémák egyik forrásává vált. Minden korábbinál nagyobb szükség lenne egy tekintélyes államfő moderáló szerepére, de a jelenlegi államfő tekintélye minden korábbinál mélyebbre jutott. Legutóbbi botlását augusztus 25-én követte el, amikor saját, "56-os értékeket" védelmező érvelését felejtette el alkalmazni.

Mindössze néhány héttel ezelőtt - Horn Gyula kitüntetésének megtagadását indokolva - fejtette ki, szerinte mit gondoljunk a Köztársaság és 1956 viszonyáról, de azonnal megfeledkezett róla, amint a Fideszbe befurakodott szélsőjobboldalival szemben kellett volna határozottan alkalmaznia.
 
"Az 1956-os forradalom tagadása a Magyar Köztársaság alkotmányos értékrendjének tagadása."
Ez az idézet Sólyom László Gyurcsány Ferencnek írt leveléből származik. Így indokolta az államfő Horn Gyula magas állami kitüntetésének megtagadását.  Ha ezt az érvelést a köztársasági elnök érvényesnek tartotta júliusban, talán érvényesnek kellene tartania augusztus végén is.

Mi történt augusztus 25-én? A Sándor-palota előtt tartott tömeges meggárdulás alkalmából, egyáltalán nem mellékesen Wittner Mária fideszes képviselő az államfő orra előtt gyalázta meg a Köztársaságot - már ha elhisszük Sólyom Lászlónak, hogy 1956 becsületének nyilvános megcsúfolása a Magyar Köztársaság alkotmányos értékrendjével ellentétben áll (hogy elhisszük-e ezt az államfőnek, arról később).

Ha igaza volna Sólyomnak...

... abban, hogy miért kellett megtagadnia Horn Gyula kitüntetését, a köztársasági értékek pártatlan őrének ezen az alapon egyenesen kötelessége lenne fellépni - ha nem is minden esetben, de legalább a legkirívóbb, legszégyenletesebb esetekben - az 1956-ra gyalázatot hozó közéleti megnyilvánulások ellen.

Az államfő ilyen megnyilvánulásnak ítélte az 1956-os forradalmi erőkkel szemben fegyvert fogó, és akkori döntését ma is vállaló, tetteit indokoltnak tartó Horn Gyula magas állami kitüntetésre terjesztését. A köztársasági elnök szerint gyalázat, hogy Horn Gyula 1956-ban fegyvert fogott a "közrend védelmében". Ezt Sólyom László számára az sem írhatja felül, hogy Horn a jelenlegi köztársaság alkotmányát tisztelő közszereplő, aki a köztársaság megdöntésére semmilyen formában nem uszít. Sólyom ezért szimbolikusan kitaszította Hornt a Magyar Köztársaság  kitüntethető polgárai köréből.

Augusztus 25-én azonban minden eddiginél súlyosabb támadás érte 1956 eszmeiségét. Wittner Mária Fidesz-képviselő nem átallotta az 1944-es szellemiséget árasztó gárdisták avatására legalább jelképesen behurcolni az 1956-os zászlókat. 

Az elnök a Horn-affér után nem hagyhatná szó nélkül az 1956-ra hivatkozva, a parlament legnagyobb ellenzéki frakciójából szélsőséges uszítókat pártoló Wittner ámokfutását. Ha valami veszélyezteti az 1956-ra alapozott köztársasági értékrendet, az a halálos ítéletére hivatkozó képviselő által Fidesz-védőernyő alatt elkövetett folyamatos szélsőjobboldali hergelés. Wittner egy ország számára kapcsolja össze a szélsőjobboldali gyűlölködést és 1956-ot. Márpedig ez a kettő nem lehet azonos. A Köztársaság értékrendje nyilvánvalóan nem ezen az alapon épült fel.

Ha érvényes hivatkozási alap lehetett 1956 értékeinek védelme a Horn Gyula-ügyben, akkor ebben a sokkal súlyosabb esetben még inkább érvényesnek kell lennie.

Ha Sólyom László ebben az alkotmányos alapértékeket érintő kérdésben egységes álláspontot akar képviselni, akkor egy kitüntetés odaítélésénél sokkal nagyobb súlyú ügyben hasonlóan határozottnak kellene lennie.  Ezúttal nem az 56-osok - hajdani - ellenfelétől kellene védeni az 56-os értékekre alapozott Köztársaságot, hanem az alkotmányos értékek jelenlegi ellenségétől, az 56-ra hivatkozó szélsőjobboldali uszítástól. Szép feladat lenne ez egy államfőnek,  ha morális etalon kíván lenni.

Sólyomnak azonban nincs igaza...

 ...   amikor Horn Gyula kitüntetésének megtagadását indokolva azt a látszatot keltette, hogy a Köztársaságnak és elnökének bármi dolga lehetne polgárainak 1956-ról alkotott véleményével. (Magyar Köztársaság Alkotmánya, 61. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze.) Ha Horn Gyula pályáját és tevékenységét minősítő döntését indokolni próbálja, annak ilyen megalapozást nem adhat.

Amennyiben ez a liberális közelítés elfogadható, akkor az államfőnek persze semmi dolga Wittner Mária Fidesz-képviselő véleménynyilvánításaival sem. Nem kötelessége észlelni a lyukas zászlók körülhordozását a szélsőséges demonstrációkon. Mindennek észlelését és  értékelését rá kell bíznia a közvéleményre és a választópogárokra.

Ebben az esetben azonban az államfőnek Horn Gyula kitüntetés-ügyében adott indoklása is a véleményszabadság megengedhetetlen korlátozása volt. 

Sok korábbi példa alapján eddig is tudtuk: kétélű fegyvernek bizonyulhat, ha egy közszereplő erkölcsi mércét próbál felállítani polgártársainak. Ilyenkor természetszerűleg megindul a méricskélés, és maga az etalon is számítson rá: minden lépése vagy mulasztása gyorsan megítéltetik.

Sólyom László már elnöki ciklusa elején eljutott odáig, hogy nehéz komolyan venni morális intelmeit.  

Tamás Tibor, NOL, 2006. augusztus



2022. április 7., csütörtök

A hazaárulásra szavaztatok, ugye tudjátok?


 

Üzenet a fideszes szavazóknak, 2022. április 3-a emlékére.


Ritkán fordul elő a parlamenti választások történetében, hogy ennyire egyértelmű a választók helyzete, mert a bő egy hónappal a választás előtt elkövetett brutális agresszió tettese a magyar vezér barátja, a vezéré, aki képtelen szembefordulni Putyinnal. Magyarországot egész Európa és az atlanti szövetség is megveti. Meg kell tehát szabadulni a hazaárulóktól. Ennél egyértelműbb nem is lehetett volna a választás tétje.
A nép nagy többsége azonban megerősítette a borzasztó irányt, ezzel a felelősség már nem “csak” egy politikai párté, hanem “a magyaroké”. Újra kétharmados többséget adtak azoknak, akiknek egyetlen egyszer sem lett volna szabad, mert gátlástalanul visszaélnek minden lehetőséggel, sötét rezsimet berendezve, generációkat tönkretéve.
Máris látjuk, hogy az Orbán-rezsim ezután a választás eredményére hivatkozva tovább süllyeszti az országot a szégyenbe.
Most már csak az a kérdés, a kisebbségben maradt tömegek képesek-e ellenállni a rezsimnek. Tízezrek vállaltak önkéntes munkát a rezsim leváltásáért. Ezt a tömeget nem szabad hagyni szétszéledni. Folyamatosan működő hálózatba kell szervezni. Erről eddig nem hallottam egyetlen nyilatkozatot sem, pedig hihetetlen pazarlás lenne ezt elmulasztani. Emlékezhetünk, hogy a sokat, és sokszor joggal kárhoztatott Gyurcsány a 2010-es választások után sokkal rosszabb helyzetből, lelkes önkéntesek tömege nélkül, elkezdte szervezni a Demokratikus Hálózatot, ez volt az első lépés a bénultságból való kimozdulás felé. Van lehetőség a hatékony ellenállásra.

(2022. április 5-i hírösszefoglaló:
Teljes a sor: Trump is gratulált Orbánnak
https://klubradio.hu/hirek/teljes-a-sor-trump-is-gratulalt-orbannak-125450

A gratulálók addig ismertté vált listája:

  • Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke
  • Aljakszandr Lukasenka Belarusz elnöke
  • Donald Trump korábbi amerikai elnök
  • Abdel-Fattáh esz-Szíszi, Egyiptom elnöke
  • Recep Tayyip Erdogan török államfő
  • Szadir Zsaparov kirgiz elnök  
  • Rumen Radev Bulgária elnöke
  • Wang Yi kínai külügyminiszter
  • Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter  )