Megható volt látni a babakocsis Pride-ot

A fotót a 2021-es Budapest Pride-on készítettem.

2016. Budapest Pride: kedden rendezték a fesztivál eseményei közül - a felvonulás mellett - számomra legérdekesebb eseményt, egy beszélgetést a szivárványcsaládok magyarországi helyzetéről.

http://www.hatter.hu/program/szivarvanycsaladokert-alapitvany-beszelgetese/2016-06-28

Nem vagyok közvetlenül érintett, elvált apaként, felnőtt gyerekek szülőjeként szereztem tapasztalatokat a családi élet szépségeiről és nehézségeiről.

A hazai LMBT mozgalmat támogató, a küzdelmeiket és témáikat figyelő szimpatizánsként viszont régóta az egyik legfontosabb témának tartom a családi élet, a gyerekvállalás lehetővé tételét, támogatását, az egyenlő bánásmódot ebben az egyén boldogsága szempontjából kulcsfontosságú ügyben.

Évekkel ezelőtt, amikor a Budapest Pride kísérő-eseményei között színvonalas és gazdag filmprogram is volt, több moziban is vetítettek egy héten át csak erre az alkalomra behozott játék- és dokumentumfilmeket, láttam egy emlékezetes amerikai dokumentumfilmet. A film Kaliforniában készült, azokban az években, amelyekben a melegházasságról szóló törvényeket egymás után fogadták el az USA államai. Kalifornia pedig  kiindulva.az élen járt a jogkiterjesztésért vívott harcban.
A dokumentumfilm azokról a családokról szólt, amelyekben homoszexuális férfiak és nők fogadtak örökbe gyereket vagy termékenyíttették meg magukat. A filmesek bemutatták egy-egy család örömeit és problémáit. A bajok egy része éppen olyan volt, amilyenekkel bárki találkozhat, aki társával gyermeket vállal - más részük speciálisnak mondható, a homoszexuális orientációval járó gondok kisugárzása a családok sorsára.
A leginkább tanulságos azonban az volt számomra, hogy Amerika felvilágosult nyugati államaiban a szivárványcsaládok nem bujkáltak, nem elszigetelten próbáltak megküzdeni a gondokkal, hanem keresték a kapcsolatot, szerveződtek, és kihasználták a közösségben rejlő lehetőségeket. Jogilag még legfeljebb féllegális volt a helyzetük, de bátrak és optimisták, mentek előre a teljes jogegyenlőség és az ezzel járó teljes önkiteljesítés felé, amibe a teljes családi boldogság is beletartozik. A családok utcai felvonuláson is megmutatták magukat: megható volt látni a babakocsis Pride-ot....

A Budapest Pride napjaiban sokszor eszembe jutott ez a film. A Bálint Házban elég jó képet kaptam a jelenlegi hazai helyzetről, a részben megnyílt jogi lehetőségekről (például, ha már sikerült leküzdeni a homoszexuális párok gyermekvállalása elé állított akadályokat - mert vannak akadályok bőven -, a gyermek után járó családtámogatásokhoz ezek a családok is hozzá tudnak jutni - a "gyermekhez jutás" azonban egyáltalán nem egyszerű. A mesterséges megtermékenyítési programokból ki vannak zárva, az örökbefogadás folyamatában pedig friss példák vannak arra, hogy az intézményrendszerben sok jóindulatú tisztviselő dolgozik ugyan, de elég az elakadáshoz, ha csak egy-két homofób van az engedélyezés folyamatában, aki elgáncsolhatja az egészet...
A válás pedig, ha mégsem sikerül egyben tartani a családot, még borzasztóbb, még inkább tele van csapdákkal... A szakemberek azt tanácsolták, mediátori és családterápiás tapasztalataik, valamint jogi praxisuk alapján (Iványi Klára mediátor, Faix-Prukner Csilla pszichológus, Dombos Tamás jogász), hogy amennyire lehet, kerüljék el a homoszexuális családok tagjai a bírósági utat - igyekezzenek peren kívül megegyezni... Még a bíró jóindulata esetén is számos szabályozatlan vagy rosszul szabályozott kérdésbe botlanak, valószínűtlen tehát, hogy jobb megoldást találhatnak, mint a személyes egyezkedés segítségével...

Az a szörnyűség, hogy konfliktus esetén a gyereket használja valamelyik fél zsarolásra, fenyegetésre, a másik fél "megbüntetésére", fokozottan lehet jelen abban az esetben, ha a gyerekelhelyezésér küzdők közül az egyik fél homoszexuális. Elég gyakori eset, hogy a gyerek, gyerekek hetero kapcsolatban születnek, ám az egyik fél menet közben lép ki egy homoszexuális kapcsolatba. A másik szülő ilyenkor nem ritkán "megalázottnak" érzi magát emiatt, és ha módja van rá, "bosszút áll". Egy hölgy a keddi rendezvényen elmondta, hogy éppen ilyen helyzetbe került, és volt férje, akii rendőr volt, erő BM-es kapcsolati hálóval, eredményesen támadta leszbikus kapcsolatot kezdő volt társát - egészen a gyermekek elvételéig...

Az a helyzet sem egyszerű, ha a homoszexuális kapcsolatban valamelyik fél meghal, és ekkor bejelentkezik a közösen nevelt gyerekért a volt férj vagy a volt anyós, mint nagymama...

Bele sem gondolunk, milyen ügyeket produkál az élet, még olyan környezetben is, ahol a rendszer, a jogszabályok, az intézmények teljes és egyértelmű jóindulattal kezelnék a homoszexuális családtagokat. Márpedig a mi rendszerünk messze nem ilyen, ez a mai magyar a háttér egyáltalán nem ad okot a bizalomra...

Még egy megjegyzés: a helyzetet feltáró beszélgetés számomra azt mutatta, hogy mint annyi másban, ebben az ügyben is a magyaros sumákolás "taktikája" érvényesül... Maguk a szakértők is jelezték, hogy a szabályok szerint előfordul olyan helyzet, hogy ha valaki legálisan, bejegyzett élettársként jelenik meg az intézményrendszerben, van, amiből kizárja magát, szemben azzal a megoldással, hogy egyedülállónak tünteti fel magát. Az egyik fél ilyenkor legálisan a gyermekért felelős személy lesz, míg a másik jogilag nem létezik, ennek minden következményével. Mindenki ismeri a kiskapukat, "okos megoldásokat", amelyek régóta "működnek"... A teljes jogegyenlőség kivívása nélkül ez mindig így is marad.

Szivárványcsaládokért Alapítványért a Facebookon

http://www.lmbtszovetseg.hu/eroforrasok/szivarvanycsaladokert-alapitvany

Nem érdekel a magyarfoci? Dehogynem...

Azt is elárulom, mi az, ami - akár akarom, akár nem - ébren tartja figyelmemet a magyarfoci nevű sport eseményei iránt.

Sajnos olyan budapesti városrészekben élek és mozgok, amelyekben - bármennyire nem érdekelnek a hazai klubok titánjainak csatái - nagyon komolyan számon kell tartanom, mikor játszik "itthon" a csapat. Nehogy úgynevezett szurkolókkal - különösen fradistákkal és újpestiekkel - hozzon össze a balsorsom. És, bizony, az ilyesmiből évtizedek alatt pavlovi reflex lesz: ha csak megemlítik ezeket a honfitársakat, pláne ha képet látok róluk, neadjisten látótávolságba kerülnek, görcsben a gyomrom.

Mindez rezsimfüggetlen és politikafüggetlen. Tök mindegy, ki a miniszterelnök, a magyar "ultráktól" hányingerem van. Orbánék focihisztériája legfeljebb ráerősített az undoromra, és 2006 ősze óta a korábbinál is látványosabbá vált, hogy kik ezek, és ha úgy adódik, melyik politikai tábor veszi igénybe szolgálataikat...

Nos, a franciaországi foci-Eb úgy alakult, hogy hosszú szünet után az ismert hazai "futballkultúrát" egy nemzetközi fociünnepre is exportáltuk. Nem kellett sokáig várni - bár várta a fene -, hogy ideérkezzenek a hírek mindarról, amit oly igen utálok ennek a sportágnak a magyar változatában.

Nem foglalkozom a magyar válogatott szereplésével, meccseit nem nézem. Sem időm, sem kedvem ehhez. Kiválasztok egy-egy olyan mérkőzést, amiről a résztvevők vagy a tét miatt remélem, hogy jó lesz, aztán vagy bejön, vagy nem. Ilyenek ezek a foci Eb-k és ilyenek a vb-k is.

Ismerőseim ilyen-olyan indulatai persze elém hozzák a magyar válogatottal kapcsolatos izgalmakat - ezeket figyelem, de igyekszem minél kevésbé bekapcsolódni.

A magyarfocit hordákban kísérő sötét alakokra és működésükre viszont nem vagyok képes legyinteni. Arányaikban kevesen vannak, most akkora tömeg mozdult meg, hogy a szokásos "ultra"-bandákat létszámukat tekintve akár elenyészőnek is nevezhetnénk. Csakhogy szokásuk szerint ezek a legszervezettebbek, legaktívabbak. Nem kell ahhoz "hangulatkeltő szándékú" média, hogy felfigyeljen rájuk, és undorító képsorok járják be a világot.

Látom, hogy elindult az optimistább hajlamúak latolgatása, hogy itt van már a változás, és a most hirtelen fellelkesedett normális tömeg fogja kiszorítani a magyar futballvilágból ezt a söpredéket.

Csakhogy van valami, ami semmi jelét nem mutatja a pozitív változásnak: gesztusokban, nyilatkozatokban azt érzékelem - ami persze nem lep meg - hogy a magyar válogatott "sztárjai" és a magyar futballvilág vezetői finoman szólva nem akarják távol tartani magukat ezektől a szurkolóhordáktól.

Hiszen ők a "lelkes fiúk", akik fanatikus biztatással segítették a csapatot...

Mindezt meg sem írtam volna, csak csendben undorodnék, ha az MLSZ-t "szurkolói rendbontások" miatt sújtó büntetések kapcsán nem hallgattam volna meg Sípos Jenő MLSZ-szóvivő június 21-i nyilatkozatát. (a fájlban a nyilatkozat 14.40-től)

http://www.klubradio.hu/klubmp3/archiv/20160621/klub20160621-182852.mp3 - kattints ide

Iskolapéldája ez a nyilatkozat annak, amit oly hosszú idő óta utálok ebben a hazai futballvilágban: nincs egy egyenes mondat, nincs egy világos, határozott állásfoglalás, amely reményt kelthetne, hogy végre eldöntötték: szembefordulnak ezekkel a magyarokra itthon és világszerte szégyent hozó "szurkolókkal". Még megnevezni sem nagyon akarják őket, pláne nem megüzenni nekik, hogy vége, elég volt...

Szinte könyörögnek nekik, hogy viselkedjenek szépen, szurkoljanak illedelmesen, ne kelljen büntetéseket fizetni, és ne tessék elrontani a "fesztiválhangulatot"...

Mondhatná minderre valaki - mondják is sokan - hogy mit izgulok, a futballhoz világszerte odacsapódik a söpredék, miért pont a magyar horda bánt engem. Hát éppen azért, mert magyar vagyok, ez a társaság idegesít a leginkább. Másrészt, méricskélhetünk, példálózhatunk más nemzetek szurkolóinak legaljával, de az az érzésem, ahogyan a magyar közállapotok romlanak, ahogy egyre hangosabb és bátrabb a szélsőjobboldal, és ahogyan a magyar államgépezet és a szakmai szervezetek egyre kevésbé tudnak-mernek-hajlandóak ezekkel valóban szembenézni (az idézett interjú tökéletes példája a mismásolásnak), úgy tükröződik mindez a magyarfoci körüli hordalék állapotában. A külvilág számára pedig, amely szerencséjére csak ritkán kap belőlünk, ilyenkor élesen megmutatkozik, hol tartunk. Az a tükör ijesztő képet mutat.

Nagy Imre kivégzése után döbbentek rá, hogy itt akár halálos ítélet is lehet – miért ne?...

Június 16-a van. Jó pár nappal ezelőtti élményemről összeállított jegyzeteimet teszem fel blogomra az évforduló napján.

Az OSA Archívumban, az Eleven Emlékmű csoport szervezésében láthattam egy portréfilmet ifjabb Bibó Istvánról, felmenőiről, családtörténetéről.

----------------------

Korábban már volt alkalmam ifj Bibó Istvánt meghallgatni, akkor is, most is lenyűgöző, ahogyan édesapjának stílusát, emberi és intellektuális színvonalát személyében tovább viszi.
A filmből egyébként - sajnos - Bibó Istvánról tudunk meg viszonylag a legkevesebbet, legalábbis kevés újat - műsoridőben és hangsúlyban is a nagyapa, Ravasz László püspök hazai zsidósággal szemben elkövetett bűneiről, a megbánásról, a szembenézés kérdéséről esik a legtöbb szó - és ez egyáltalán nem érdektelen.

-------------------------------

2016 június 2.

Eleven Emlékmű szervezésében az OSA Archívumban vetítés:
„Bibó István filmje” - készítette Kádár Éva, Németh Annamária, Hosszú Gyula

https://www.facebook.com/events/477932602405036/

76 perces

ifj Bibó István művészettörténész mesél emlékeiről, apjáról és nagyapjáról

BIBÓRÓL:

- 1957 elején megszűntek a kivégzések, áprilisig csönd – március 15-én a Kossuth-díjasok névsora kellemes meglepetés: ez már a konszolidáció? Reménykedtek, Bibó is. Márc 15 körül nagy viták, szabad-e elfogadni a díjat (Illyés, Németh László, Fülep Lajos, Borsos Miklós pl) – de hát hogy jönne ő ahhoz, hogy évtizedekkel idősebb nagy öregeknek megmondja, szabad-e elfogadni... Aztán az újabb kivégzésekről érkező hírek kapcsán Bibó felsóhajtott: - talán mégsem kellett volna elfogadni...

- 1968-ban a fia megkéri, hogy neki és barátainak tartson egy kis házi előadást, politikáról, hitről. Bibó „elég rendesen felkészült”.... Egy dolgot emelt ki a filmben a fia: „szabadgondolkodó keresztyén vagyok” mondta Bibó – fontos a sorrend, nem keresztyén szabadgondolkodó.

- 1944-ben Bibó jelen volt, amikor Ravasz László püspök a családtagjaival Bibliát olvasott: az ószövetségi rész arról szólt, hogy a zsidók írmag nélkül kiirtottak egy szomszédos népet. „Egyik, nem éppen a legokosabb nagynéném megjegyezte, hogy na most a zsidók is megkapják...” Bibó a fiának erről elmondta, hogy emlékezetes: Ravasz László egy hanggal, egy gesztussal sem jelezte, hogy álljon le, és nézzen magába...
(Bibó és apósa viszonyáról: rendkívül nagy távolság a nézetek között, Ravasz László a konzervatív úri osztály képviselője, Bibó, ahogy önmagát meghatározta, szabadgondolkodó keresztyén, nyitott a baloldal felé is – ifj Bibó azonban nem emlékszik parázs vitákra. Ahogy megfogalmazza, Bibót a Ravasz-család el- és befogadta, Bibó rendkívül tisztelettudó viszonyt ápolt a családtagokkal – és mint mondta, „az emberi színvonal” is tökéletesen kezelhetővé tette a különbségeket.
Miközben, mint ifj Bibó utal rá, a „Zsidókérdés” tanulmánynak már az első oldalain teljesen egyértelművé teszi Bibó, hogy mi a véleménye arról a magyar nemz-ker úri osztályról, amelynek Ravasz László püspök vezető képviselője volt...)

- Bibó letartóztatása után: semmiféle információ nincs a családnak – anyuka a Szabad Európa sistergős-sercegős adásából próbál esténként tájékozódni...
Nagy Imre kivégzése után döbbentek rá, hogy itt akár halálos ítélet is lehet – miért ne?...
A szentendrei piacon szólt Bibó Istvánnénak egy ismerős, hogy „a Bibó-perben van egy halálos ítélet”... Kétségbeesve megkeresték az ügyvédet (ezt az egyet valamiért tudhatták, hogy kit rendeltek ki... ő azonban közölte, hogy nem adhat információt, nem is adott...) - ezután kerülő úton szereztek információt az ítéletekről – és amikor kiderült, hogy a kivégzés-pletyka téves volt, a súlyos börtönbüntetés szinte megnyugvás volt...

- amikor Bibó a börtönben ült, egyszer egy gödöllői parasztember jött a Szemlőhegy utcába. A fiúval beszélt: elmondta, hogy 1948-ban hallotta előadást tartani Bibót egy parasztpárti gyűlésükön,örökre emlékszik rá, most hallotta, hogy börtönben van, és hozott egy zsák lisztet, három méter kolbászt, élelmet. Fülep Lajos pedig az egyetemen beszélgetett el az ijfú Bibóval, elmondta, hogy mennyire kiváló embernek tartja az apját, és egyhavi nyugdíját (3 ezer forintot) küldte az egyedül maradt anyukának. Ezt a fiú anyjának és nagyapjának mesélte el, apjával szabadulása után nem került szóba. Eljutott Bibóhoz, hogy Fülep milyen jóindulatúan emlegette („nincs nap, hogy ne gondolnék Bibőra” - de csak Fülep 1970-es halála után mondta el a fia, hogy ő is a nagylelkű segítők között volt... Bibó Istvánt ez elszomorította, bűntudatot keltett benne...
A filmben említi még Illyés Gyuláék segítségét: Illyés lánya 57-ben befejezte a franciaországi gimit, de itt is érettségit kellett tennie. Ifjú Bibó korrepetálta matekból, 10 frt-os óradíjjal. Hó végén mindig a megállapodás szerinti háromszorosát kapta...

- Emlék Ortutayról: a koalíciós korból maradt tisztelet és ismeretség alapján a család a börtönévek alatt kapcsolatba lépett vele. Ifjabb Bibó édesanyja elmondása alapján keserűen emlegeti, hogy Ortutay ugyan nem volt elutasító – bár érdemben nem is segített (nem is tudott volna?), de nem állta meg, hogy Bibót ne szapulja: „leszamarazta”, azzal vádolva, hogy politikai érzék híján van, hiszen szamárság nyilvánvalóan sokkal erősebb féllel szembeszállni. (Erdei Ferencet sokkal tisztább és egyenesebb barátként említi.)

- szabadulás a börtönből: hazatelefonált, hogy jön már, Ravasz Boriska taxival akart érte menni, de Bibó már nem bírta türelemmel, két órán át bevillamosozott Budára. Ebbe a két órába, a féltésbe a felesége majdnem beleőrült...

1965 körül a Bölcsészkaron ismeri meg későbbi feleségét, Juditot ifjú Bibó, az ő családja, különösen apja a zsidókkal kapcsolatban a régi nemz-ker középosztályi nézeteket vallja. Judit éppen akkoriban küzd ezzel. Ifj Bibó odaadja neki Bibó „Zsidókérdés” tanulmányát: Judit elmondja, hogy ez felszabadító élmény volt, megvilágosodás...

(Ifjabb Bibó emlékszik családja és barátnője első találkozására. Örültek, hogy református, vallásos lányt választ, de később megvallották fiuknak, hogy aggódtak, milyen lesz a jelölt – esetleg egy sótlan, humortalan teremtés, „kakabarna” zubbonyban-szoknyában... Megkönnyebbültek, hogy vidám, élénk, humorérzékkel bíró lányt vitt a házhoz....)

RAVASZ PÜSPÖKRŐL

életrajzi érdekességek a leányfalui gyümölcsösben, szőlőben eltöltött öregkorról (1975-ben halt meg)

de a legnagyobb figyelem a zsidótörvény megszavazására, a holokauszt idején tanúsított magatartásra, a felelősségre irányul a filmben.

1938. első zsidótörvény – Ravasz László a felsőházban törvény mellett érvel: „a zsidók asszimilációja a középosztály és az értelmiség szintjén zajlik, de fennáll a veszély, hogy a magyar középosztály és értelmiség asszimilálódik a zsidókhoz – ez nem lehet nemzetünk célja...”
Ez a RL beszéd legalja: „kaftános, jiddisül beszélő zsidók a kelet-magyarországi vonatokon – ez Árpád népe?” (Derültség a zsidótörvény megszavazására készülő Országgyűlésben) – ifj Bibó erre utal: az elemzés, érvelés a holokauszt előtti időkben még tekinthető rossz helyzetfelmérésnek, de ez a viccelődés, a zsidók bántása rettenetes vétség...

1944. április, (Pro Memoria, Ravasz László emlékirata): Perényi Zsigmond felsőházi tag jön Ravaszhoz, Kárpátaljáról, Kelet-Magyarországról hoz tudósítást a gettósítás szörnyű bánásmódjáról – mindketten tudják, hogy a „munkára viszik” hazugság, a lengyel és szlovákiai zsidóság kiirtása után mi jövünk... Ravasz Horthyhoz megy, fellépést kér („Most beteg emberek kezében az irányítás, velük szemben meg kell tenni, amit lehet”) Horthy ingerült: elmagyarázza, hogy a németek munkaerőt kértek, kialkudtuk, hogy ne magyar százezrek menjenek, hanem a németek fogadják el, hogy a zsidók mennek munkára – a családtagok elhurcolását pedig azzal magyarázza, hogy „igazságtalan lenne, hogy a hátramaradó családokat a magyar közösség tartsa el”.... (Nem emlékeztet ez a mai fideszes érveléstechnikára, amellyel bármi eltűrhetetlent sima beszéddel megmagyaráznak?) - Horthytól távozva Ravasz azt a következtetést vonja le, hogy „a kormányzó urat félrevezették” (RL részéről ez is jókora csúsztatás, ahelyett hogy megállapítaná, a Corvin-láncot neki adományozó őfőmélts egy címeres, magának és a külvilágnak is hazudozó gazember....)

Már javában zajlik a deportálás, amikor Ravasz arra kéri Serédi Jusztiniánt, tiltakozzanak együtt – a katolikusok azonban elutasítják, ők majd külön körlevelet akarnak kiadni
1944. június 20-án (! - már majdnem befejezve a vidéki zsidóság kiirtása...) kilenc ref. püspök ad ki körlevelet, „az ártatlanok vére népünk fejére hull”...

-----------

Ifjabb Bibóról és édesapja bátorságáról 2011-ben írtam, a Pécsi Stopon még vannak működő linkek:

http://www.pecsistop.hu/velemeny/a-demokrata-nem-fel-de-gyomorpanaszai-lehetnek/969504/

A demokrata nem fél, de gyomorpanaszai lehetnek

2011. december 05. | 05:07

http://pecsistop.hu/belfold/jot-tett-a-cenzura-itt-a-bibo-light/960353/

Jót tett a cenzúra - itt a Bibó-light

2011. november 14. | 14:16

a képen: Ifjabb Bibó István

Húsz forintból lakjál jól te!

Nyári délután, hömpölygök a busz felé a tömeggel. Elől a lépcsőlejárónál egy kopasz, normálisan öltözött fazon lejmolja az előttem menőket. Ahogy látom, senki meg se torpan. Ahogy felém fordul, és borízű hangon "kajára" kér, lassítok, a zsebem felé nyúlok, közben mondom neki: - Csak húsz forint van nálam... (Tényleg annyi van, fél órával ezelőtt számolgattam.)

Erre nagy lendülettel rám legyint: - Az nem kell!

Akkor veszem észre, hogy egy haverja felé lép, aki hasonszőrű, mint ő, bármilyen futball-ultra táborban kitűnő mimikrijük lenne. Gárdista sapóban sem lógnának ki az ökörhugyozásszerű sorból.
Ahogy megyek tovább, még hallom, ahogy kiabálja: - Húsz forintból lakjál jól te!

Már örülök, hogy tőlem ennek nem jutott semmi. Az a gyanúm egyébként, a szabadtéri esti meccsnézésre, piára kell nekik a "kajapénz", de ez mindegy is, ha van, én piára is adok a hajléktalannak is, ha annak érzi szükségét, hogy csillapítsa az állandó rossz érzéseit, nem szólhatok bele, mire költi amit kap.

Előfordul, nem is egyszer, hogy valami fogalmas ponton cigányasszony kér, és ha csak keveset adhatok, "minden jót" kívánva, akkor is megköszöni. Olykor pár szót is váltunk, megállapodunk abban, hogy "jön még több is", és azért adom oda ezt a keveset, hogy "ne vigyem el a szerencséjét". Kellemesebb élmény, mint ez a mai találkozás.