Az internet ördöge elérhetetlenné tette az alábbi, 2013-as írásomat - ma, a Pride-menet óráiban újra közzéteszem itt:

Azt hazudják, a házasságot, a családot "védik" - Na de ki támadja?

2013. július 06. |
(eredetileg a STOP.hu oldalon publikáltam)

A magyar jobboldal napirenden tart, sőt, az alaptörvénybe is beillesztett egy - burkoltan a melegek ellen irányuló - állítást: a melegek kizárásával a házasság intézményéből ők "a családokat védelmezik". Szerintük Nyugat-Európa ennek az ellenkezőjét teszi, tehát az Orbán-kormányra hárul a feladat, hogy Magyarországot a "kereszténység védőbástyájává" tegyék. Leleplezzük a csúsztatást.

Egy hete tartanak a 18. Budapest Pride fesztivál rendezvényei. Szombaton megrendezik a hagyományos budapesti Pride-felvonulást. Ilyenkor felélénkülnek az LMBTQ-közösség jogegyenlősítő törekvéseivel kapcsolatos viták. Sok kisebb-nagyobb probléma kerül szóba. A 2010 óta kormányzó magyar jobboldal ugyanakkor folyamatosan napirenden tart, sőt, az alaptörvénybe is beillesztett egy - burkoltan a melegek ellen irányuló - érvet: a melegek kizárásával a házasság intézményéből ők "a családokat védelmezik". Na de ki fenyeget a családokat?
Az Élet és Irodalom LII. évfolyamának 50. számában, 2008. december 12-én jelent meg Uitz Renáta és Salát Orsolya "Alkotmányos érték-e a melegek autonómiája?" című tanulmánya, amelyben részletesen bemutatják a nyugati demokráciákban a második világháború után lépésről lépésre elért jogfejlődést, amelyben az alkotmánybírák és a bíróságok kisebb és nagyobb ügyekben kimondott ítéletek sorozatában az egyenlő jogokból kizárni próbált melegek igaza mellé álltak. Az ítéletek nem kérdőjelezték meg a családokat megillető védelmet, de kimondták, hogy a családokat állítólag fenyegető veszélyek nem léteznek.

Az alábbi összeállításban az "Alkotmányos érték-e a melegek autonómiája?" című cikkből a legjellemzőbb részleteket lehet megtalálni.


"Az alkotmányos joggyakorlatban az egyéni autonómia még akkor is alapvető értékként tűnik fel, ha ezek a kifejezések kimaradtak az alkotmány szövegéből. Dolgozatunkban autonómián azt az emberi képességet vagy adottságot értjük, amely lehetővé teszi, hogy az egyén a saját maga által választott elvek mentén élje életét, olyan elképzeléseknek és döntéseknek megfelelően, amelyeket a magáénak vall, és amelyekkel külső kényszertől mentesen azonosul. Ebben a megközelítésben az autonómiaigény értékelésekor nem az számít, hogy az a legjobb erkölcsi vagy gyakorlati választást tükrözze, hanem hogy az egyén saját választásán alapuló életvezetési döntést jelenítsen meg."

"A házasság és a család vallási töltetű meghatározásával azonosuló állammal nem csupán az a probléma, hogy nem semleges, hanem legfőképpen az, hogy nem szekuláris - a demokratikus alkotmányosság köntöse egy felvilágosodás előtti szuverén testét takarja."

"Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) tárgyalta Karner-ügy jó példa erre. Az EJEB azonban váratlanul pontosan és élesen fogalmazott a 8. és 14. cikk együttes értelmezésével eldöntött ügyben: "A hagyományos értelemben vett család védelme nagyon elvont és nagyon sokféle konkrét megoldás használható a megvalósításához. Olyan esetekben, ahol az állam mérlegelési szabadsága szűkre szabott, mint azokban az ügyekben, ahol a megkülönböztetés alapja a nem vagy a nemi irányultság, az arányosság elve nem csak azt követeli meg, hogy a választott megoldás elvileg alkalmas legyen a cél elérésére. Igazolni kell, hogy a (bérleti jogról szóló) törvény céljának eléréséhez a törvény alkalmazási köréből ki kellett zárni a homoszexuális kapcsolatban élő személyeket"."

A bíróságok elé kerülő "szürke és unalmas ("normális") tényállások tartásról, biztosításról, lakáshasználatról, öröklésről olyan élethelyzeteket fednek fel, amelyek kapcsán egyre kevesebb értelme van a hagyományos család védelmében történő harcos fellépésnek."

Nagyon fontos dokumemntum a dél-afrikai Alkotmánybíróságnak a melegházasságról a Fourie-ügyben hozott határozata. "A bírósághoz forduló felek (egy hosszú ideje de facto élettársi kapcsolatban élő leszbikus pár) azt sérelmezték, hogy kapcsolatukat az állam nem ismeri el a házassághoz hasonló jogi formában. Sachs bíró szerint "Pusztán azért büntetni az embereket, akik és amik - ez alapjaiban becsüli le az emberi személyiséget, és sérti az egyenlőséget. ... Az aktív ... állampolgárság érzésének kialakulása azon múlik, hogy elismerjük és elfogadjuk-e az embereket annak, akik. ... Vagyis a tét nem pusztán a közösség egy csoportját ért igazságtalanság megszüntetése. A valódi kérdés annak megerősítése, hogy társadalmunk a tolerancián és a kölcsönös tiszteleten nyugszik." Ezt a logikát követve jutott el odáig Sachs bíró a gondolatmenetében, hogy kimondja: "A meleg párok kizárása a házasság előnyeiből és kötelezettségeiből ... azt a durva, bár homályos jogi állásfoglalást jeleníti meg, hogy a meleg párok kívülállók, és hogy az intim emberi kapcsolataik jogi elismerésére és védelmére való igényük valahogy alacsonyabb, mint a heteroszexuális pároké. ... Azt jelzi, hogy a szeretetre, elköteleződésre és felelősségvállalásra való képességük definíciószerűen kevésbé méltó az elismerésre, mint a heteroszexuális pároké."
Ez az érvelés az iskolapéldája annak a bírói hozzáállásnak, amely az egyéni autonómia védelme érdekében képes módosítani az alapjogvédelem retorikai arzenálját. Sachs bíró szerint a meleg párok családjogi viszonyainak állami elismerése egyben a melegek emberi mivoltának teljes körű és fenntartásoktól mentes állami elfogadását is jelenti és jelképezi."

"2002-ben a német Alkotmánybírróságot még a kanadai Legfelsőbb Bíróságnál is kényesebb pillanatban érte az azonos nemű élettársak kapcsolatának elismeréséről szóló törvény. Az indítványozók ugyanis úgy időzítették beadványukat, hogy az Alkotmánybíróság a már elfogadott, de még hatályba nem lépett törvény hatálybalépését akadályozhatta volna meg. Első látásra komoly tartalmi érveik voltak, a német alaptörvény ugyanis egyértelműen kimondja a házasság és a család védelmét 6. cikkében." (...) ...nem áll fenn igazolásra szoruló beavatkozás. A házassághoz való alanyi jog nem sérül, mert a házasságkötés lehetősége minden házasodásra képes személy részére továbbra is fennáll."

"Ami a házasság védelmét mint alapvető alkotmányos értéknyilvánítást illeti, a német Alkotmánybíróság állandó gyakorlatának megfelelően azt követeli meg, hogy a törvényhozó ne hozza a házasságot más életformáknál kedvezőtlenebb helyzetbe. A német Alkotmánybíróság nagyon világosan fogalmaz abban a tekintetben is, hogy a házasság mint életforma kiemelt alkotmányos védelme lehetővé teszi az ahhoz kapcsolódó kedvezmények nyújtását, de semmiképpen sem követeli meg a törvényhozótól más életformák hátrányos megkülönböztetését. Arra, hogy a házasságot a jogosultságok terjedelmét illetően folyamatosan jobban kellene védeni, mint más életközösséget, sem a normaszöveg, sem a történeti értelmezés nem ad alapot."

Szerző: Tamás Tibor   |   |   Forrás: STOP/Élet és Irodalom

---------------------------------

EZ IS SZÖVEGMENTÉS A MEGSZŰNT STOP-ról

Bajban a szélsőjobb: nehezen megy a kudarc feldolgozása

2013. júliusi írásom a STOP.hu oldalon


Az idei Budapest Pride-on óriási színes, vidám tömeg mutatta be, hogy a főváros és Magyarország az élet pártján áll. A hisztériázó homofóbok pedig most először vehették észre, hogy nagyon-nagyon kevesek.

2013 nyarán a magyar nyelvű interneten jól nyomon követhető a homofóbok zavarodottsága. Egyik csoportjuk a magyar szélsőjobboldal fizetett és önkéntes internet-vitézeiből áll (az önkéntesek talán a legrosszabbak). Ez a gyászos társaság kiegészül a szélsőfideszes hiszterokeresztény gyűlölködőkkel.
Idén szokatlan produkcióra kényszerültek ezek a csoportok. Fel kellene dolgozniuk nyilvánvaló vereségüket, amit a melegjogi mozgalmakkal szemben elszenvedtek. Ez azonban - mint minden intellektuális erőfeszítés - nehezen megy nekik.

Csataterek

A magyar köztársaságpártiak a rendszerváltás óta ismétlődő csatákat vívtak és vívnak a sötét erők által stigmatizált csoportok emancipációja érdekében.
A legfontosabb küzdelem a cigányságot munkanélkülivé, saját hazájában páriává változtató gyűlölködők és közönyösök ellen folyik - sajnos egyelőre lényegében sikertelenül. A küzdelem 2013-ban vereségre áll, de még messze nincs vége ennek a háborúnak.

Teljes vereséget hozott viszont - és ez beláthatatlan, szörnyű következményekkel jár - a drogfogyasztás dekriminalizálásáért, a drogos életmódot választók vagy abba sodródók emberséges kezeléséért indított harc. Az első Orbán-kormány 1999-ben kiemelt célpontnak nyilvánította a stigmatizált drogosokat, és a rosszul informált, olykor egyenesen ostoba többségi véleményt kihasználva, a torz hiedelmeket erősítve, a középkorúakat és idősebb korosztályokat saját ifjabb családtagjaik nyomorgatására és üldözésére - de legalábbis ennek támogatására vette rá. A hazai közvélemény kisebb része, a téma részleteinek ismerői, liberálisok, a szó valódi értelmében vett keresztények, józan kriminalisztikai szakemberek, jogvédők megpróbálták az értelem hangját megszólaltatni. A drogfogyasztást bűncselekménnyé nyilvánító, az úton visszafordítható fiatalokat is üldözni rendelő kampány azonban a hazai politikai küzdelemben egyedül maradó jogvédő csoportokat sikeresen stigmatizálta. Az érvelni próbáló kis csoportok, az élni és élni hagyni elvére emlékeztető jogvédők nem számíthattak jelentős nemzetközi segítségre sem - ebben a kérdésben a fejlett nyugati világban is mindmáig döntő szavuk van a rendészeti (ál)megoldásoknak. Végeérhetetlen háború folyik a drogmaffiával, amiből csak a bűnözők nyerhetnek, az állam által magasra tornászott profitot.

A kevés győzelmek egyike

Mi, liberálisok azért néhány igazi sikernek is örvendezhetünk. Más közelítésben fogalmazva: a demokráciák egy-egy fontos területen a jogkiterjesztés, az emancipáció, a világ emberségesebbé válása felé haladnak. Ehhez persze le kell küzdeni az ostobaság, gyűlölködés gerjesztette politikai és ideológiai ellenállást.

A melegek, leszbikusok mozgalmának sikere egyike a kevés győzelemnek. A nemi orientációjuk miatt stigmatizált, rendszeresen megalázott, illegalitásba kényszerített kisebbségek (gyűjtőnevükön LMBTQ: leszbikus, meleg, biszexuális, transzszexuális és queer csoportok) a hatvanas években kezdtek igazán erőteljesen megszerveződni és a sarkukra állni Észak-Amerikában és Nyugat-Európában. A liberális demokráciák viszonyai között képesek lehettek az erőteljes önkifejezésre, amelynek egyik legfontosabb hagyománya az 1969. júniusi Stonewall-lázadás emlékére világszerte megszervezett Pride felvonulás. Masszív konzervatív politikai és ideológiai ellenállásba ütköztek azonban, amelyet a homofóbok leggyakrabban - Jézus szellemétől élesen elütő, gyűlölködő, embertelen - álkeresztény szósszal is leöntenek.

Több évtized telt el addig, amíg egyértelművé vált: az antirasszista, antifasiszta mozgalmak átütő sikerei után a következő emancipációs lépcsőfok a nemi orientációjuk miatt elnyomott kisebbségek jogegyenlősége lesz. A melegek büntetőjogi fenyegetésének megszüntetése csak az első etap volt. A döntő kérdés ezek után a polgárjogi megkülönböztetés eltüntetése. Milyen jogon, milyen alapon zárják ki egy együtt élő azonos nemű pár tagjait bármiből, ami trörvény szerint jár a különneműeknek? Meddig hazudhatják azt a közvélemény gondolkodni képtelen részének, hogy az ő családját "védik" másmilyen családok jogfosztásával?

Házasság, gyermekvállalás, emberi és polgári jogok

Ma már napi hír, hogy az Egyesült Államok mely államaiban, a nyugat-európai demokráciák mely országában bontják le az LMBTQ-közösség tagjai előtt emelkedő falakat. Házasságban akarsz élni? Elfogadod az ezzel járó kötelezettségeket és jogokat? Házasodj össze azzal, akit szeretsz, és élvezd a demokratikus állam teljes védelmét!

Gyermeket szeretnél felnevelni társaddal, akivel szeretetteljes házasságban élsz? Alkalmas vagy a gyermeknevelésre? Képes vagy és hajlandó vagy vállalni mindazt, ami ezzel jár? Az állam ebben nem akadályozhat meg azon az alapon, hogy azonos neműek vagytok házastársaddal!

A világ normálisabb fele ebbe az irányba halad.

Egyre nagyobb tömeg a Budapest Pride-on

Magyarország szokás szerint fáziskésésben van - de kezdettől fogva jobb volt a helyzet, mint tőlünk keletebbre, például a melegek elnyomását "nemzeti sajátosságként" gyakorló Oroszországban.

A szélsőségesek itt is, mint annyi más helyen, alaposan félreeértve a helyzetet, "felsőbbrendűnek" képzelik magukat. Rájuk kell nézni, el kell olvasni, meg kell hallgatni szövegeiket, hogy azonnal lássuk, mi a helyzet ezzel az állítólagos "hetero felsőbbrendűséggel".

Kezdettől hihetetlen verbális, valamint, ha módjuk nyílt rá, fizikai agresszióval feleltek arra, hogy a meleg-mozgalom egyáltalán létezik. A kilencvenes évektől nálunk is megjelent LMBT-mozgalmat a kétezres években kezdték igazán erőteljesen provokálni, a legváltozatosabb eszközökkel üldözni.

Évről-évre szégyenletes jelenetekkel, a Fidesz-közeli sajtó és tévé lejárató szándékú hecckampányaival kísérték a meleg szervezetek megmozdulásait. A vitathatatlan mélypont a 2008-as szégyennap (félreértés ne legyen: a magyar jobboldal és szélsőjobboldal szégyenének napja) volt, és a tettesek helyett az áldozatokra irányuló gyalázkodás, ami azt a jobboldali sajtóban követte.

Mivel a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és a hasonszőrűek kijózanodására hiába várnánk, a mérkőzés kimenetele sokáig kétesélyesnek látszott. Nyitva volt az út afelé, hogy a drog-dekriminalizáló mozgalmakhoz hasonlóan kelet-európai sötétségbe süppedjen a melegek emancipációs küzdelme.

Óriási különbség volt azonban, hogy a magyar jogvédőket ebben a témában egyértelmű, és évről-évre szélesedő transzatlanti diplomáciai támogatás segítette. Ezt nem kis sértődöttséggel vette tudomásul az úgynevezett "polgári" sajtó, amely mindaddig, amíg a fideszes vezetéstől a melegjogi mozgalom elleni masszív fellépést remélte, változatos formában, de mindvégig a lehető legalacsonyabb morális színvonalon gyalázta és támadta a "másokat", megtagadva tőlük a minimális szolidaritást is a támadások kommentálása alkalmával.

Az atlanti demokráciák masszív támogatása megnyilvánult abban is, hogy évről-évre sok bátor melegjogi aktivista, EU-politikus (elsősorban Zöld pártiak) jött el a hagyományos fesztiválra, vonult végig a Budapest Pride-menettel, és bátorította szónoklatban a mozgalom magyar tagjait.

Mindezzel szorosan összefügg, hogy eközben lassan-lassan talpra állt a hazai mozgalom is. Kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy az ellenséges, vagy negatívan semleges többségi közvélemény szó nélkül tűri a különböző fedőszervezetek útján, de mindig ugyanazok által utcára küldött maroknyi csőcselék rendszeres agresszióját. Ez ellen egyetlen igazi orvosság van: a melegjogi mozgalom, a Budapest Pride létszámának ugrásszerű növekedése. (Természetesen nem árthat egy jogállam működése, a hatékony rendőri védelem sem, de egyrészt nálunk erre egyik évben lehet számítani, a következőben alig - másrészt ez önmagában kevés.)

Amíg a Pride-on maximum másfélezren mentünk végig, többnyire heterók, a szélsőjobbos őrjöngők és a rendőrök létszáma szinte összemérhető volt a menetével.

Hosszú évekig nem változott a létszám, legfeljebb a rendőrség hozzáállása és a homofób agresszorok módszerei mutattak egyik évről a másikra változatosságot.

Tavaly lehetett először észrevenni, hogy valami jó irányban megmozdult: Magyarország normális fele végre sokezres jelenlétével is támogatta a menetet. Tömegesen ott voltak már azok a szabadságszerető fiatalok, akikért még érdemes itt élni, itt maradni, akik miatt még bízni lehet a jövőnkben.

Idén pedig ez az áttörés egészen nyilvánvalóvá vált. A becslések eltérőek, de bizonyos, hogy óriási színes, vidám tömeg mutatta be, hogy a főváros és Magyarország az élet pártján áll. A hisztériázó homofóbok most először vehették észre, hogy nagyon-nagyon kevesek. (Ennek ellenére, amint a menet hazainduló résztvevőit ért náci támadásból láthattuk, a sok éves tapasztalatok alapján arra is kellene ebben az országban gondolni, hogy a rendőrségnek, de a szervezőknek is dolguk lenne a Pride-ra meghívott emberek védelmével kapcsolatban. Előre biztosítani kellene a bántatlan elvonulást, és erről folyamatosan tájékoztatni a megjelenteket. A szervezők és a rendőrök is közvetlenül felelősek azért, hogy békés polgárok a homofób embervadászok csoportjaiba botlanak. Ezek pedig a könnyű "győzelmet", a túlerőt keresik.)

Szerző: Tamás Tibor