A szibériai Petőfi-legenda és szerkesztői lelkiismeretem

(a fotó forrása: nyest.hu)


Úgy hozta a sorsom, hogy  az elmúlt években szerkesztőként gyakrabban és intenzívebben kerültem kapcsolatba az állítólagos szibériai Petőfi-lelet ügyével, mint azt szerettem volna, és mint azt valaha terveztem.

A Szabad Föld hetilap internetes szerkesztőjeként kiváló kolléga, Borzák Tibor cikkeit is gondoztam, ő pedig szívósan, rendszeresen tudósít a fejleményekről, sőt, újságíróként sűrűn hoz elő újabb megszólalókat, dokumentumokat, akik idézésével, illetve amelyek taglalásával életben tarthatja a legendát. Egyértelmű: Borzák Tibor őszinte meggyőződéssel keresi a szibériai Petőfi nyomait.

2018 végén pedig Illés György barátom visszaemlékezéseit szerkeszthettem, amelyek "Az orosz titok" címmel jelentek meg a SzépKönyvek Kiadónál. Illés Györgyöt, mint a moszkvai Magyar Kulturális Intézet igazgató-helyettesét a kilencvenes években a barguzini expedíció vezetői is megkeresték, és ő, mint minden segítséget kérő honfitársnak, nekik is támogatást nyújtott helyi kapcsolataival, szervezőmunkával. Az együttműködést hivatali kötelességének tekintette, de sok jel mutat arra is, hogy a "Petőfi-kutatók" által összehordott könyvtárnyi szenzációt tényként kezeli, hitelesnek gondolja.

Szerkesztői munkámat végezve sem Borzák Tibor, sem Illés György sorairól semmiféle véleményt nem nyilvánítottam, ez senkit nem is érdekel. Azt, amit és ahogyan ők nyomtatásra átadtak, legjobb tudásom szerint többször elolvasni, az esetleges belső logikai, nyelvi, szerkezeti hibákra figyelni, a digitalizálást elvégezni - ennyi volt a feladatom. A szerkesztő azonban bizonyos határokon túl nem hessegetheti el saját felelőssségét a nyilvánossághoz eljuttatott tartalomért. Legalább itt a blogomban el kell végeznem a kötelező tisztázást.

Mind Borzák Tibornál, mind Illés Györgynél folyamatosan előkerülnek a "hivatalos" tudományos testületek, elsősorban az MTA "érthetetlen" elzárkózását bíráló megjegyzések. Ugyanez az elem az idei március 15-én az RTL Klub  —  egyébként a színvonalas bulvár-kategóriába tartozó — Fókusz műsorának összeállításában ( https://rtl.hu/rtlklub/fokusz/tortenelmi-tevhitek-miket-nem-tudunk-petofi-sandorrol?utm_source=Facebook&utm_medium=Fokusz&utm_campaign=post ) is felbukkant. Azt hangsúlyozzák, hogy hiába követelnek a "Petőfi-kutatók" exhumálásokat, DNS-vizsgálatokat, a tudósok következetesen elzárkóznak ettől. Különösen sok negatív jelzőt kap az MTA hajdani kiváló tudós történész elnöke, Kosáry Domokos. Tényleg, miért voltak és maradtak ennyire csökönyösek? 

Illés György idézi az "MTA teljhatalmú tudósának" (ez az ő kifejezése), Kosáry Domokosnak a levelét, amelyben röviden és egyértelműen a Petőfi-rokonok exhumálásának elutasítását javasolja:

"Engedje meg, hogy mellékeljem az MTA Petőfi-bizottsága jelentését, amely nyilvánvalóvá teszi, hogy eddig semmilyen kézzelfogható bizonyíték nem tanúsítja, hogy Petőfi valaha is Szibériába kerülhetett. Ugyancsak mellékelem az MTA Antropológiai Bizottság jelentését másolatban, amely figyelmeztet a DNS-print eljárás alkalmazhatóságának feltételeire és korlátaira. Mindezek alapján csak megismételhetem azt, amit előző levelemben már kifejtettem; tehát azt, hogy a Megamorv Petőfi Bizottság semmilyen formában nem bizonyította annak lehetőségét, hogy Petőfi Szibériába kerülhetett. Így hiányzik minden feltétele annak, hogy csontvizsgálatokat végezzünk. " 


A "Petőfi-kutatóknak" nyilván nagy pechjük volt, hogy expedíciójuk idején éppen a magyar történettudomány olyan kiválósága volt az MTA elnöke, mint Kosáry Domokos. Kosáry egy pillantással felmérte, hogy mennyire komoly ez az egész mozgalom. A "Megamorv Petőfi Bizottság", amely már nevében is a bulvárszerte hírhedt "kazánkirály" dicsőségét hirdette, és az egész barguzini legendaépítés körül folyamatosan felbukkanó (finoman szólva) "érdekes" figurák egész sora tökéletesen alkalmas volt és mindmáig alkalmas az egész ügy hitelének lerombolására. 

Kosáry Domokos az egyik legfontosabb szereplője annak a huszadik század végi, kiemelkedő tudományos teljesítménynek, amely a magyar történész-közösséget, a magyar történettudományt kiszabadította a korábbi vulgármarxista béklyóból, és a legrangosabb, nemzetközi elismerést kivívó hazai társadalomtudományi ágak közé emelte.

Kosáry egy pillantással fel tudta mérni, mi az, ami komolyan vehető, és mi az, amivel nem szabad érdemben foglalkozni, mert azzal fenyegeti a tudományt, hogy közröhejbe fullad. Az újraszerveződő hazai szélsőjobboldal kalandoraival összekeveredő műkedvelő "Petőfi-kutatók" cirkuszi sereglete — bár nyilván voltak köztük kisszámú kivételek is — egyértelműen az utóbbi körbe tartozott. Amikor ezekből a körökből követelni kezdték, hogy a Nemzeti Sírkertben Petőfihez kötődő sírokat bolygassanak, rokonokat exhumáljanak, akkor az Akadémiától állásfoglalást kérő politikusoknak tudományos tanácsot kellett adni, hogy engedjenek-e ennek a nyomásnak.

Kosáry Domokos, mint kiváló történész tudós egyébként nyilván azzal is tisztában volt, hogy a "Petőfi-kutatásnak" gazdag előzményei vannak... Petőfi  segesvári eltűnése után azonnal sok száz ál-Petőfi bukkant fel szerte a hazában. Szép számmal kóboroltak a bukott szabadságharc után a félelembe burkolózó, és legendákra éhes vidéken. Azonnal szárnyra keltek mindenféle szenzációk is, amelyek egy dologban azonosak voltak: "Petőfi él." Miért lenne meglepő, hogy valaki — akár hadifoglyok is — messzi keleti tájakra is elvitték ezt a reményt? Azok a "dokumentumok", amelyek egyre-másra előbukkannak burjátföldi levéltárakból, nagyon érdekesek, de nem azért, mert tényekről tudósítanak, hanem keletkezésük, terjedésük különleges körülményei miatt.

Sokat elárulnak a távoli keletről előbukkanó "Petőfi/Petrovics-versek" is. Valóban perdöntő bizonyítékok ezek a publikációk - de nem azt bizonyítják, amit a "Petőfi-kutatók" gondolnak róluk. Petrovics-költő sorainak semmi közük az 1849 júliusáig megismert Petőfi-költészethez. Egy fűzfapoéta próbált valami hasonlót előállítani, de ez tehetség hiányában nem sikerülhetett. 

(Lássunk egy példát!  


Az álmaim

Ifjú koromban fölöttem
Csapatban keringtek, rajzottak
Az álmok, őket szerettem,
Am’ért engem hősnek álmodtak.

Büszkén harcra kerekedtem
Gonoszak, fondorok vesztére.
A népemet én vezettem.
Valék prófétája s vezére.

Kitűztem a piros zászlót
S kivont éles kardom késztetett,
Fölgyújtsam az ó világot
Megszabadítsam a népeket.

Hadra pajzsot s vértet vettem.
Lovamra merészen ültem fel.
Gyí! Vágtass, száguldj érettem!
A szabadságért hadd essem el!

Gyöngén ülém meg ménemet.
Csatában lovamról leestem.
Fölöttem paizsom szétrepedt
Fölkelnék, de ólom a testem.

A távol’ síkra meredtem.
Amott a hősök még küzdöttek,
S köztük már nem lehettem.
Ah! Álmaim nem teljesültek...
A. Petrovics  

Nos, Szabolcska Mihály, vagy Szittya Attila Bendegúz megnyalná a tíz ujját...)


A rendszerváltás évei óta eltelt évtizedekben persze gyökeresen átalakult a közvélemény szerkezete. Trump, Orbán, a Facebook-fakenews hullámok, a ragályként terjedő konteók korában már alig maradt védelem a szellemi ámokfutás ellen. Nem zárható ki, hogy a kitartó "Petőfi-kutatók" újabb és újabb "perdöntő tényeket" ásnak elő. Lesznek itt mindenféle DNS-vizsgálatok, talán még a sírbolygatást, exhumálást is elérik a  különböző "Petőfi-frakciók". Merthogy az egész ügy komolytalanságát már-már fokozhatatlanná teszi, hogy egyes csoportjaik  "Petőfit" már el is temették a Fiumei úton ( https://www.nyest.hu/hirek/mit-fogtok-eltemetni-csirkecsontot ), miközben más frakciók más "Petőfiről" tudnak, akinek maradványait a legnagyobb titokban őrzik valahol külföldön....

Mondhatnánk, hogy szegény Kosáry Domokos, ha ezt megérte volna — de a bölcs történész ennél cifrábbakat is megélt hosszú életében. Most is csak mosolyogna.

Hogy kerültek az Élet Menetére, a Pride-ra? Miért tüntetnek a nőkért, a menekültek méltóságáért is?

(Illusztráció: a december 20-i tüntetésen a tömeg a Sándor-palota felé indul)

Ne féljetek magyarok! Együtt vonulunk a méltóságért   

"Ne féljetek magyarok, mert itt vannak a cigányok!" - az 1990-es marosvásárhelyi pogrom idején vált híressé ez a jelszó. Puczi Béla hirdette meg a vészhelyzetben a két elnyomott romániai kisebbség, a magyarok és a cigányok  összefogását. Meg is lakolt érte - és Magyarországra átmenekülve sem talált nyugalmat. (Részletek például itt: "Egy magyarmentő cigány élete és halála". https://varosikurir.hu/puczi-bela-emlektabla/ )

Vonókkal nem lehet háborúzni

Az Élet és Irodalomban hosszú interjú jelent meg a magyar cigányság egyik kiemelkedő vezetőjével, Setét Jenővel. https://www.es.hu/cikk/2018-12-14/nagy-n-peter/vonokkal-nem-lehet-haboruzni.html Az interjút kiváló újságíró, Nagy N. Péter, a Népszabadság, majd a Vasárnapi Hírek vezető munkatársa készítette. Nagyon sok témát érintettek.
A beszélgetésből kiderül, hogy az Idetartozunk Egyesület vezetője pontosan látja a helyzetet, a kiutakról is rendkívül vonzó elképzelései vannak.   

Együtt tüntetünk

Ezúttal egy olyan részletet emelek ki ajánlómban, amely a magyarországi forró decemberről napokról szól.
    "– Az ön által vezetett Idetartozunk Egyesület részt vett a december 8-i szakszervezeti tüntetésen. Miért? Érintkezik a roma érdekvédelem az úgynevezett rabszolgatörvénnyel, ami ellen a demonstrációt meghirdették?" - teszi fel a kérdést Nagy N. Péter. 

Setét Jenő kifejti:
"– Eszményeim talán nem divatosak, de hiszek bennük. Remélem, az egyesület tagjai is. A szolidaritás az egyik legfontosabb közöttük. Ez vezet bennünket a tüntetésre. Ha mi, roma emberek annyiszor hiányoljuk a többségi társadalom támogatását, kötelességünk kiállni másokért. Ezért mentünk el az Élet Menetére, a melegek felvonulására, vagy állunk oda, amikor a nők jogait kell védeni, a menekültekkel szembeni emberi bánásmódot kell elérni, ezért állunk az alacsony nyugdíjból élők, a szociális védelemre szorulók mellé, lépünk fel mi is a dolgozói szegénység ellen. Vagy mint most, tiltakozunk a munkavállalókat semmibe vevő, őket tárgyként kezelő törvényjavaslat, a „rabszolgatörvény” ellen. De tiltakozunk azért is, mert a kormány kalózmód végzi a jogalkotást. Még a saját intézményeit, közigazgatását, parlamentjét is átlépi, a társadalmi egyeztetésről pedig tudni sem akar. Lépten-nyomon sértik a jogállam szabályait. Megszokott tőlünk, hogy a romák ügyeiben van véleményünk, de másról is van! Szeretném, ha lennének az én generációmban is olyan cigány közszereplők, amilyen sok volt az előttünk járó korosztályokban, akiknek nem csak romaügyekről, hanem a mindnyájunkat érintő társadalmi kérdésekről is van véleményük, elképzelésük. Ennek érdekében is szükséges megmutatnunk magunkat."

Vízkeresztig látható a megrázó fotókiállítás Budapest szívében

Stadionépítés dózerrel és kíméletlenséggel - elűzték a cigányokat

Segített az Európai Parlament Zöld Frakciója - Támogasd a diósgyőri gimnáziumot! 

Korábbi cikkemben megemlékeztem a miskolci DVTK-stadion nyitóünnepe kapcsán https://varosikurir.hu/ez-a-stadion-eppen-olyan-mint-a-sotet-orban-rezsim/ mindazokról a szégyenletes tettekről, amelyeket az észak-magyarországi nagyvárosban a cigány lakosság ellen elkövettek. Nemrég bírói döntés is megerősítette, hogy a lakosság többségét a cigányság ellen fordító, majd erre a többségre hivatkozva jogtiprásokat elkövető városi vezetés átlépett a törvényeken - az emberség, a demokrácia, az erkölcs előírásairól nem is beszélve... Vízkeresztig látható a megrázó fotókiállítás Budapest szívében, amely a miskolci szégyent dokumentáló fotóművész, Turay Balázs sorozatából készült.

Hajrá Diósgyőr!

A DVTK-stadion újjáépítése és bővítése, illetve a létesítmény környékén élő emberek meghurcolása "csak" az utolsó csepp volt a pohárban. Borsod fővárosában már régóta elképesztő dolgok történtek a helyi cigány lakossággal. A teljesség igénye nélkül: a város egyes jobb- és baloldali vezető politikusai már nagyon régóta pengették a cigányellenes érzelmek húrjait. Eleinte óvatosabban, aztán nekibátorodva versengtek a helyi közvélemény elkeserítően nagy létszámú rasszista részének kegyeiért.

Tűnjenek el!

Kisebb-nagyobb botrányok országos figyelmet is keltettek. 2010 után a berendezkedő fideszes városvezetés már a látszatra sem ügyelt: óriási sikerrel gyűjtöttek aláírásokat a "rendcsinálás" politikájának. A több tízezer aláíró pontosan értette, hogy a cigányokról van szó. Eközben egymást követték a szóbeli, sajtóbeli és tettleges atrocitások. Fegyelmező, zaklató akciók, razziák jelezték sok kipécézett cigány családnak, hogy ők nemkívánatosak. Nagy figyelmet és még nagyobb undort keltett az ország tisztességes emberei körében Miskolc vezetésének a fideszes-jobbikos többség által lelkesen támogatott, elvetemült ötlete, amikor elnyomorodott családok számára kecsegtetőnek hangzó, kétmillió forintos támogatás ígéretével akarták rávenni a jelentkezőket, hogy tűnjenek el a városból.

Felszámolás, szőnyeg alá söprés

A városban a tragikus gazdasági helyzet, a nagy munkanélküliség miatt egész lakókörzetek nyomorodtak el, állandó program lett a "telepek felszámolása", csakhogy ez nem segítség és fejlesztés formájában történt, hanem a "kellemetlen" lakosok eltüntetése, a pronóbléma tovább tologatása formájában.

Számozott utcák

A diósgyőri stadion közvetlen közelében lévő lakónegyed, a Számozott utcák világa messze nem  a város legnagyobb problémái közé tartozott. Régi építésű, felújítandó kis kerts házak sorakoztak, a lakosok nem a felső tízezerhez tartoztak, sok problémával küzdöttek, de a Számozott utcákhoz évtizedes, generációkon átívelő kötődéssel ragaszkodtak. Létezett ott a lakók közössége, amelyre egy jó szándékú, tisztességes vezetés a sikeres fejlesztést alapozhatta volna.
Segítség helyett azonban jött a stadionépítés. A régi, rozzant focistadion helyére sokmilliárdos beruházással új létesítményt terveztek - és hamar "kiderült", hogy a Számozott utcák "nincsenek jó helyen". Azt állították, nem lehet másképp megoldani a parkolást, csak ha a környéken lakók eltűnnek onnan.
Megindult a zaklatás, a Számozott utcák lakóit megalázó propaganda, az ígérgetés, a hiszékenyebb lakók kecsegtetésén alapuló megosztás, a gyenge ellenállás elfojtása. Időről-időre úgy tettek, mintha valóban meg akarnák oldani az ott lakók problémáit, de végül kiderült, hogy ilyenről szó sincs. Érdemi támogatás nem érkezett. A lakókat szétszórták, illetve hagyták szétszéledni. A hajdani utcák kiürültek.

Take me Dancing

Turay Balázs fotóművész korábban is többször megmutatta, hogy milyen tapintattal, érzékenységgel megy el kamerájával olyan emberek közé, akiket már szinte mindenki magukra hagyott. Így készítette a rasszista sorozatgyilkosok cigány áldozatainak családtagjai körében megdöbbentő fotósorozatát.
A Számozott utcák lakóit ért fenyegetések hírére Miskolcon is dolgozni kezdett. Turay Balázs megbarátkozott a kilakoltatás árnyékában élő családokkal, és miközben újra meg újra meglátogatta és kamerája elé hívta őket, fokozatosan szembetalálkozott az előrehaladó rombolás nyomaival. Egyre több elképesztő fotó készült az elkerülhetetlen végkifejletről.

Fotókönyv, FUGA-kiállítás, adomány-felhívás

2018 végére az Európai Parlament Zöld Frakciójának támogatásával megjelenhetett Turay Balázs Take Me Dancing című kötete a Számozott utcák lakóinak végzetéről. Ugyanebből a fotósorozatból a FUGA Janáky-termében (Budapest, V., Petőfi Sándor utca, a Katona József Színházzal átellenben) kiállítás készült, amely január 7-éig megtekinthető. Mintha egy kertbe lépnénk be és ott járnánk körbe, az elején megismerkedve néhány helyi lakossal, bepillantva intim lakókörnyezetükbe, hogy a végén már csak a romokat találjuk.
Egészen különleges élmény Németh Dániel drónfelvétele a Számozott utcák és a stadion környékéről, amelyet a teremben a padlóra vetítve láthatunk.

Ösztöndíjat egy kiváló iskola diákjainak!

A könyvet azzal a feltétellel támogatták az Európai Zöldek, hogy az 500 példányért a szerző és a kiadó nem kér pénzt. Turay Balázs azonban mindenkit felkért, aki a könyvet kezébe veszi vagy a kiállítást megtekinti, hogy amennyit a könyv megvásárlására vagy a kiállítás belépőjére szánna, illetve amennyit egy igazán jó ügy támogatása megér neki, azt az összeget küldje el a Dr. Ámbédkar Ifjúsági Egyesület "Manumissimo Inter Amicos" ösztöndíjprogramjának támogatására. http://www.ambedkar.hu/manumissio-inter-amicos-barati-integetes/
A híres sajókazai általános iskola és gimnázium nagyon nehéz környezetben már 100-nál több, reménytelen helyre született diákot juttatott el az érettségiig és tovább. A Számozott utcák botrányának csúcspontján, amikor még úgy látszott, hogy teljesül néhány ígéret, és marad ott lakóközösség, a Dr. Ámbédkar nevét viselő iskola Diósgyőrbe, a miskolci Tátra utca 2. számú épületbe is beköltözött. Feltett szándékuk, hogy ott is felvirágoztatnak egy iskolát. A hazai viszonyokat jellemző módon éppen ők, akiknek igazán nagy szükségük lenne segtségre, csak a civil társadalom segítségével adhatnának diákjaiknak ösztöndíjat. Segítsünk nekik!

Dr. Ámbédkar Ifjúsági Egyesület, ösztöndíjprogram
Számlavezető bank:
Magnet Magyar Közösségi BAnk Zrt.
Számlaszám:
16200106 - 11616685
Minden további részlet itt található:
http://www.ambedkar.hu/manumissio-inter-amicos-barati-integetes/  

Újabb súlyos vérveszteség

Gyászmunka és aggodalmas reménykedés - Búcsú a Vasárnapi Hírektől 

Egy lap ismét eltűnik, megint szegényebb a szabad sajtó. 

Illusztráció: az utolsó VH impresszuma

A Szabad Földet megkaparintotta Orbán hazugsággyára, cserébe a Népszava kormányzati hirdetésekkel lélegeztetőgépen maradhat. A Vasárnapi Hírek viszont úgy maradhatott életben, hogy valójában meg kellett szűnnie. Újabb súlyos vérveszteség a szabad Magyarország maradékai számára.

Hogy is van ez?

Elismerem, elég bonyolult a bevezetőben összefoglalt képlet. A maradék szabad sajtót tudatosan próbálom figyelni, a Vasárnapi Hírek (VH) internetes szerkesztésében pedig éveken át részt vehettem, ezért talán érdekes lehet, hogyan látom azt, ami történik.
A Vasárnapi Hírek és a Népszava kiadója a XXI. Század Média Kft. Ugyanaz a Puch László a meghatározó tulajdonosa, aki néhány héttel ezelőtt átengedte Orbán embereinek a Szabad Föld és egy sor más magazin kiadását. Ezzel egy időben jelentette be, hogy nem lesz többé önálló Vasárnapi Hírek. Mindjárt hozzátették ugyan, hogy a Népszava pénteki és szombati számában egy-egy mellékletben (Nyitott Mondat, illetve Visszhang) helyük lesz a VH újságíróinak, szerkesztőinek, de mindenki számára nyilvánvaló, hogy ez már nem ugyanaz. Egy melléklet ugyanolyan könnyen eltűnhet, ahogyan elindítható. Csendben alakíthatgató,  legfeljebb csak néhány figelmesebb olvasónak tűnik fel, hogy milyen terjedelemben és milyen szerzőgárdával működik. Az újságárusoknál az állványon senki sem találja meg többé a Vasárnapi Híreket. Nagy lépés ez az eltűnés felé.

Egy kis VH-történet

A Vasárnapi Hírek viszonylag fiatal lap volt. Nem sokkal a rendszerváltás előtt indították el, hogy a vasárnapi lappiacon az újságosoknál legyen egy komoly, jól szerkesztett közéleti-politikai lapja is a magyar újságolvasónak. Megszűnéséig nem is lett versenytársa ebben. A magyar lakosság inkább leszokóban van az újságolvasásról és lapvásárlásról. Nemhogy több versenytárs nem képes megélni ezen a vasárnapi szeriőz lappiacon, de még az egyetlen VH sikere is kétséges volt, szemben a vasárnapi bulvár- és sportlapokkal. Körülbelül 20 ezres eladott példányszámával a VH a mai magyar versenypiacon a végére is a jelentős szereplők között maradt, de az Orbán-rezsim sajtópolitikája, amely a kritikus, tőlük független lapok kiadóitól "eltéríti" a reklámbevételeket, kegyetlen nyomást jelentett.

Avar János, Gál J. Zoltán, Kertész Anna, Nagy B. György, Markotay Csaba

A Vasárnapi Hírek a rendszerváltás után sok más szerkesztőséghez hasonlóan sokáig nagy nehézségeket átvészelve kereste a megbízható kiadói hátteret. Az olvasók számára egy hosszú korszakon át ezt a lapot a konzervatív formátum és Avar János főszerkesztő szellemisége határozta meg. Sokan, e sorok írója is szívesen, rendszeresen vettük meg és vettük kézbe a lapot, szükséges szereplője volt az akkori tájékozódásnak. Abból a korszakból a lap kulturális rovatának stabil szerzője, Bálint Orsolya mozilátogatási, tévénézési iránytűnkké és sokunk kedvencévé lett. Ő mindvégig benne is maradt a csapatban, az átalakulásokkal együtt újra meg újra megújulva, színvonalát mindvégig tartva.
Új korszakot jelentett, amikor a Geomédia kiadó stabil hátteret biztosított a lapnak. Látványos jeleit láthattuk, hogy Horváth László tulajdonosnak komoly tervei voltak a hetilappal. Gál J. Zoltán személyében új, dinamikus főszerkesztő vette kézbe a lapot. A konzervatív formátumot átalakítva képes, színes magazin lett a VH-ból. A szerkesztőség csapata is jelentősen átalakult. Nagyon sok riportot, tényt és véleményt, politikai, közéleti, kulturális olvasnivalót tudtak kínálni vasárnaptól egészen a következő megjelenésig. Mindvégig fontos részei maradtak a VH-nak a színvonalas véleménycikkek, amelyek a klasszikus vezércikktől a munkatársak és remek vendégszerzők publicisztikáin át a "Heti abszurd" rovatnak a nevéhez méltó vitriolos glosszáiig terjedtek. Avar János főmunkatársa maradt a lapnak, hétről hétre szállítva a komoly külpolitikai elemzést, Hegyi Iván sport-publicisztikái is állandó rovatot kaptak, A lap vezércikkeit pedig Gál J. Zoltán, az őt követő Kertész Anna, majd Nagy B. György, és a VH utolsó korszakában a hajdani Népszabadság egyik kiválóságának, Nagy N. Péternek az írásai fémjelezték. Nagyon különböző irányból érkező újságírók, nagyon eltérő közelítések, de a VH vezércikk rovata az 5. oldalon mindvégig alapvető tájékozódási pont maradt.
A Vasárnapi Hírek egyik legnagyobb erénye pedig az volt a szememben, hogy legjobb korszakaiban igazi műhelyként tudott működni. Kiváló állandó külsős szerzők egész sora kapcsolódott a hetilaphoz, ami egy szerkesztőség erejének meghatározó tényezője.
2016 után a sajtóban is sűrűn megjelentek hírek a VH, a Népszava és a Szabad Föld kiadói hátterének instabillá válásáról. A Geomédiát új cégek váltották fel. Horváth László halála előtt fél évvel már Puch László vette át a lapok kiadóit. Kertész Anna főszerkesztő, aki Gál J. Zoltán szellemiségét és lapcsinálási elveizót folytatta, már sorosozó kormányzati propaganda befogadása miatt távozott, ezután Nagy B. György vitte tovább a lapot, majd a Simicska-birodalomból a baloldali sajtóba visszatérő Markotay Csaba lett az utolsó VH-főszerkesztő.

Nyitott Mondat - Visszhang

December 8-án jelent meg a Vasárnapi Hírek utolsó, búcsúzó száma, a legutóbbi pénteken pedig a Népszava négyoldalas Nyitott mondat irodalmi melléklettel, szombaton a Népszava hagyományos Szép Szó melléklete mellett a nyolcoldalas Visszhang melléklettel jelent meg. Mindkettőnél ott a jelzés: ezek a mellékletek a Vasárnapi Hírek csapatának alkotásai.
Első benyomásaim kedvezőek: mindkettő nagyon színvonalas, élvezetes. Kiváló antré. Különös érzés, hogy az önálló Vasárnapi Hírektől búcsúzva gyászmunkát kell végeznem, és tele vagyok aggodalommal a kiváló szerkesztőségi műhely sorsa iránt, de egyelőre még örülhetek annak, hogy nem tűntek el kedvenc, ismerős szerzőim. Az utolsó VH-impresszum persze már csak sajtótörténet: a Népszava impresszumába hárman kerülhettek át. Markotay Csaba a Népszava szerkesztőinek sorában tűnt fel, Rácz I. Péter a Nyitott Mondat melléklet szerkesztője, Kövesdi Péter pedig a Visszhang szerkesztője. (Még egy fontos VH-munkatárs, Nagy B. György már korábban megjelent a Népszava vezető munkatársainak névsorában.)
A többiek neveit az új mellékletek cikkei alatt a szerző nevénél fedezhetjük fel. S ami máris nyilvánvaló: a véleménycikkek szerepe a rendkívül szűk terjedelemben radikálisan csökken. A VH folymatos olvasói számára nagy veszteség, hogy a jelek szerint alapvető állandó szerzők tűnnek el.
Sok sikert kívánok, tele aggodalmakkal - sajnos nincs mit ünnepelni.   

(CIKKEM A VÁROSI KURÍRON:  https://varosikurir.hu/gyaszmunka-es-aggodalmas-remenykedes-bucsu-a-vasarnapi-hirektol/ ) 

"Az orosz titok" - Ez bizony irodalom, a legjavából!

Szerencsés vagyok, hogy szerkeszthettem Illés György "Az orosz titok - Feljegyzéseim a felbolydult Moszkvából" című művét. Többször, több helyen, itt is, írtam már erről. Most folytatom ajánlóimat.
A novemberi könyvbemutatón Illés György egyik méltatója emlékeztetett: a szerző gyakran megkapta, hogy ő "újságírónak túlságosan irodalmár, írónak túlságosan újságíró..." A hozzászólók részleteket választottak ki a friss kötetből, alább újabb két idézetet mutatok be.
A szöveg önmagáért beszél: Illés György nagyszerűen ír, ez bizony a magyar irodalom legjavához tartozik!

Emlékezetes utazás 

"Togliattiba készültem, hogy megismerkedjek az AvtoVAZ-zal, a Szovjetunió legnagyobb autógyárával. Úgy döntöttem, vonattal utazom Moszkvából. Az út huszonnégy órán keresztül tartott, de én szerettem vonatozni az országban – hisz a harmincas éveket idéző vagonokban bebarangolni Szovjetuniót, a legjobb módja volt az emberekkel való találkozásnak.
Velem egy kupéban utazott egy anya a beteg kisfiával. Nagyon meleg volt. A gyerek alsóneműben üldögélt, sovány kis testét hólyagos sebek borították. Úgy tűnt, az anyja hozza haza valamilyen sikertelen kezelésről. A fiúcska állandóan vakarózni akart. Sírt. Anyja leragasztotta a legcsúnyább sebeit. – Mama… mama… nagyon fáj – nyafogta.
A gyerek egész éjszaka szenvedett; sírása betöltötte a sötét fülkét. Másnap minden utas kicsit csöndesebb lett. Érezhető volt az emberek feszült próbálkozása, ahogy igyekeztek megkeményíteni magukat. A gyerek szenvedése mindenkit felkavart. A kisfiú valamikor délelőtt aludt el. Néztem az anyját, amint egyedül ül a folyosón, és üres tekintettel bámulja a tovasuhanó orosz pusztaságot."

Kádárról - ahogyan Andor bácsi emlékezett

"Akkoriban Moszkva leghíresebb magyarja Lilienthal Andor volt. Gyakran felkerestem belvárosi lakásában. Két hazája volt, hol itt, hol Budapesten élt. A magyar és az orosz sakkozás nagy egyénisége, világhírű, nemzetközi nagymester. Sakkolimpiákon egyéniben kétszer nyert aranyérmet. 1937-ben az ezüstérmes magyar csapat tagja volt. A Szovjetunió sokszoros sakkbajnoka, világbajnokjelölt. Húsz évig Tigran Petroszjan edzője, kiváló szakíró. Számára a rivalizálás csak a sakktáblán létezett, boldogan segített másoknak.
Magyar szülők gyereke. Édesanyja énekesnő, apja pedig elektroműszerész, ismert autóversenyző volt. 1910-ben Moszkvában született, mert édesanyja éppen ott lépett fel. Kétéves korában hozták Budapestre. Szülei elváltak, nehéz gyerekkora volt, amit tovább súlyosbított paralízise. Emiatt jobb lábára egész életében bicegett.
Édesanyja halála után a sakkvilág vándora lett, majd 1935-től, nősülése utána a Szovjetunióban költözött.
Pályafutása során fantasztikus sakkozókkal játszhatott. Öt világbajnokkal: Aljechinnel, Laskerrel, Capablancával, Botvinikkal és tanítványával, Petroszjannal.
– Sok jó, érdekes partim volt, szerettem áldozni, élveztem a taktikus küzdelmet.
Köztudott, ha Kádár János Moszkvában járt, Andor bácsiért küldetett és bekérette a magyar nagykövetségre.
– Emlékszem intarziált, gyöngyház díszítésű sakk-készletére, amit az NDK vezetőitől kapott. Bábui elefántcsontból és ébenfából készültek.
Második felesége, Olga készített nekünk teát, amikor egyik este Kádár-emlékeiről faggattam.
– 1980 nyarán egy alkalommal a nagykövetség árnyékos kertjében sakkoztunk, ebéd után. Akkor már nagyban zajlottak a lengyelországi események, a Szolidaritás milliószámra mozgósította tagságát. A parti után mérlegelni kezdtük az eseményeket. Egyszer csak kibuggyant belőle:
– Tudja, ebbe az a legnagyobb baj, hogy munkások csinálják, s ráadásul még a vezérük is munkás. – Itt Wałęsára gondolt.
Andor bácsi ezt a történetet évekkel később elmesélte Wojtaszek Radoslaw és Bartel Mateusz lengyel nagymestereknek. Nagyon derültek a histórián. Azt is jól értették, miről szól. 1980 nyarán, ott a követségi parkban Kádáron határozottan éreztem, hogy fél.
Valamikor a 80-as évek közepén Kádár ismét Moszkvában tárgyalt és újra leültek sakkozni. Az ellenzéki tevékenység került akkoriban szóba. Kádár nagyon izgatott lett és határozottan kijelentette:
– Ha valaki a munkásosztályhoz merészel nyúlni, ne számítson semmiféle könyörületre!
Andor bácsi úgy érezte, ebben a kijelentésben benne volt a Kádárral kapcsolatban emlegetett munkásmítosz és benne volt az ellenzéki tevékenységet elítélő véleménye. Magyarán, azt még eltűri, hogy az értelmiség „nyüzsögjön”, de azt nem, hogy szemet vessen a munkások szervezeteire, intézményeire, magukra a munkásokra."

Előző ajánlóm blogomon:   

Grafnya Marica vagy alkoholellenes cirkusz? http://tamastibijegyzet.blogspot.com/2018/11/grafnya-marica-vagy-alkoholellenes.html

Cikkeim az új könyvről a Városi Kurír oldalán:

"A rejtély nyitja? A Wallenberg-titok..."  https://varosikurir.hu/wallenberg_rejtely_illes_gyorgy_konyve/

"Tulajdonképpen mi a csudát csináltál te Moszkvában?"  https://varosikurir.hu/tulajdonkeppen-mi-a-csudat-csinaltal-te-moszkvaban/

A fotó forrása a SzépKönyvek Kiadó Facebook-oldala.
https://www.facebook.com/szepkonyvek/

A szabad embereknél senkit nem gyűlölnek jobban! Szabad Föld: over

"Veszélyes ellenféllel végzett az Orbán-rezsim"

- ezzel  a címmel tehettem közzé személyes kommentáromat a Városi Kurírban. (Itt is közzéteszem, valamelyest szerkesztve.)

Illusztrációm a Népszava december elsejei (!!!) számának, a Szép Szó mellékletnek két oldala. A címlapon pontos elemzés az Orbán-féle gyújtogatókról - és belül egy teljes oldalas Szabad Föld előfizetői akció - hirdetés... Mészáros Lőrincéknek, Liszky Gáboréknak, Orbánnak gyűjtik a pénzt?... Fantomfájdalom...

Városi Kurír, november 30.

"Veszélyes ellenféllel végzett az Orbán-rezsim

A szabad embereknél senkit nem gyűlölnek jobban!

Városi Kurír

Négy éven át dolgoztam a most kivégzett Szabad Föld hetilap internet-szerkesztőjeként. Személyes gyászom, amit az Orbán-rezsim ezzel a kiváló lappal most művel.

Sorsuk megpecsételődött

A Városi Kurírban olvasható beszámoló szerint  Mészáros Lőrinc cége “megvásárolta a Mezőgazda Lap- és Könyvkiadó Kft.-t. Ez utóbbi gondozásában jelenik meg a Szabad Föld, valamint a Vidék Íze, és a Diéta & Fitnesz magazin.” Ezzel a felsorolt lapok sorsa megpecsételődött. Mindannyiukat a NER propaganda-szeméttelepére sorolják be, annak minden tragikus következményével.
Nehezen tudjuk ma még elképzelni, hogyan tudnak majd a ma még hangulatos, színvonalas családi magazinok újságíróiból sorosozást, migránsozást, gyűlölködést kifacsarni a rövidesen várható Orbán-helytartók, de biztosak lehetünk abban, hogy megoldják ezt a feladatot.

Most lecsaptak 

Nem közismert, hogy a Szabad Föld az utolsó, nagy tömegeket elérő komoly magyar hetilap. Sok tízezer előfizetőjével rengeteg magyar családot ér el.

Szerkesztőként hétről-hétre örömmel láttam, hogy milyen remek lap a Szabad Föld. Kiegyensúlyozott, higgadt, elemző közéleti rovataiban, kül- és belpolitikai összefoglalóiban, képes riportjaiban a szabadság szellemét őrizte. A Szabad Föld nagy tömeget ért el, és szellemisége teljesen idegen volt a 2010 óta működő uszító, viszályra bujtogató, megosztó rezsim megosztó propagandájától.
Bevallom, annak idején csodálkoztam is, hogy egy ilyen befolyásos, a vidéki Fidesz-bázist tömegesen elérő hetilapot hogyan hagyhattak meg a NER-huszárok az eddig ott dolgozó tisztességes, színvonalas újságírók kezében. Nos, ha kissé “késlekedve” is, Orbán emberei most lecsaptak…

Lesz keserves alku?

Illiberálisék oldaláról nézve a Szabad Föld nem látszott igazán “veszélyesnek”. Pedig nagyon is az volt. Közvetlen fenyegetést persze nem jelentett hatalmukra - és számukra csak ez számít. Nem volt élesen, radikálisan politizáló a hangneme, a stílusa. Csakhogy! Egy normális hang elképesztő erejű tiltakozásnak számít. Egyszerűen “csak” független, kiegyensúlyozott, sokszínű, szabad szellemű szerkesztőség maradt a Szabad Föld csapata. A zsarnokok számára persze éppen ez a legveszélyesebb…
Név szerint sorolhatnám, ki mindenkiről gondolom azt, hogy a Szabad Föld csapatából nem remélhetnek kegyelmet. Túlságosan színvonalasak, tisztességes munkájukkal túl sok borsot törtek a mai kiskirályok orra alá. Egészen biztosan szerepelnek a rezsim listáin. Rajtuk a célkereszt. Nehéz sors vár rájuk. Ha mégis “kegyelmet” kapnának, és ők meg is kötnék a maguk alkuját, tehetségük menthetetlenül elsorvadna, végül tönkremennének. Sok hasonló pályát ismer a magyar sajtótörténet.

Egy kis Szabad Föld-történelem

Van a Szabad Földnek egy kiváló rovata, “Ezt írtuk” (10, 20, 30, 40, 50, 60 és 70 évvel ezelőtti lapszámainkban) címmel érdekes válogatást tartalmaz a múltból.  A rovatot a közelmúlt hazai sajtótörténetének egyik kiemelkedő alakja, az egykori Kurír napilap atyja Szücs Gábor  szerkesztette. Azokból a hírekből, amelyek a negyvenes, ötvenes, hatvanas évekbe repítenek vissza, eleven képet kaphatunk arról, hogy mi mindenre használta a vidéki propaganda céljára alapított Szabad Földet a kommunista párt.
A rendszerváltás után újabb zűrzavaros időszak kezdődött. Sokáig nem talált a Szabad Föld igazán jó hátteret biztosító kiadót. Állandó bizonytalansággal, sok szenvedéssel, kiváló újságírók nyomorgatásával járt ez a korszak. Az is kész regény, milyen kanyarok után jutottak el jó pár évvel ezelőtt odáig, hogy a Geomédia, Horváth László – a 2017 nyarán elhunyt kiváló tulajdonos-főszerkesztő – vezetésével néhány stabil, nyugalmas évet biztosított a lapnak. A munkatársak tudásuk legjavát nyújthatták, és ez a hetilap tényleg kiváló lett. Szlogenjével ellentétben egyáltalán nem csak “a vidék” családi hetilapja. Minden magyar családnak szívből ajánlhattuk.
Aztán ott voltam azon a 2016. augusztusi rendkívüli gyűlésen, amelyen Horváth László kénytelen volt bejelenteni, hogy a második kétharmad után még keményebbé váló kormányzati fojtogatást a kiadó és lapjai nem élhetik túl, ezért vevőt keresnek a lapokra és kiadójára. Mindannyian tudtuk, hogy jó végső megoldás ebből nem jöhet ki – de örültünk minden kis haladéknak.

A fiúk a bányában dolgoznak

Az újságírók lehetőségei ilyen időkben korlátozottak. Nem szólhatnak bele a fejük fölött megkötött alkukba. Azt sem dönthetik el, cikkeik milyen kormányzati propaganda-hirdetések mellett jelennek meg – ha a kiadó egyáltalán kap ilyeneket. Annyit tehetnek, hogy a lehető legjobbat alkotják, amíg tehetik. Reménykednek, hogy főnökeik nem váltanak kézi vezérlésre.
A Szabad Föld munkatársai, és a hajdani Geomédia más lapjai – a Vidék Íze, a Diéta és Fitnesz, a Vasárnapi Hírek, majd a később csatlakozott Népszava – munkatársai is nagyon jó lapokat csinálnak, a színvonal ráadásul a Népszabadság-menekültek hullámának megérkezése után látványosan emelkedett is.
Nem érdemelnek bántást azért, ami velük most és a jövőben történik. Szolidaritásunkra van szükségük."

Grafnya Marica vagy alkoholellenes cirkusz?

Nagyon örülök, hogy szerkesztőként együtt dolgozhattam Illés Györggyel új könyvén.

November 17-én nagyon jó hangulatú találkozón mutatta be Illés György író és a SzépKönyvek Kiadó "Az orosz titok" című kötetet. A méltatók a lehető legjobb módszert választották: felolvastak egy-egy részletet, amelyek különösen nagy hatással voltak rájuk.
Nagyon jó idézeteket választottak - bár a könyvet ismerve, nem is nagyon lehetne "rosszat" választani - kitűnő kedvcsináló volt.

Íme, két remek részlet az esten elhangzottak közül.

"Elsőként egy megrázó tapasztalat a glásznosztyról.
A „jó földű” Kubány központjába, Krasznodarba hívtak, hogy megismerkedjek a gyakorlati pártmunkával a peresztrojka és a glásznoszty idején. A szovjet földrajzkönyvek, no meg a Vidám vásár, a Boldog aratás című filmek jól termő, gazdag Kubányról szólnak, ahol büszke, zabolátlan kozákok ellenállhatatlanul növelik a kolhozok terméseredményeit. De hát 1988-ban már ismerhettük a szovjet agrárpolitika és kolhozrendszer végzetes következményeit. A jó föld nem jelentett jó termőföldet. Már régóta nem dicsekedhettek a bőven termő kubányi földről.
Krasznodárnak volt egy magyar nevezetessége. Hruscsovék ide száműzték a Moszkvában kellemetlenkedő Rákosit, aki élete utolsó éveit itt töltötte. Erre nemigen voltam büszke, hallgattam is róla vendéglátóim és külföldi kollégáim előtt. Felhívták azonban figyelmünket egy másik magyar vonatkozású eseményre. Akkor játszották a színházban a Grafnya Marica (Marica grófnő) című operettet. Ottlétünk alatt, a kulturális programban eldönthettük, hogy a Marica grófnőt nézzük meg, vagy cirkuszba megyünk. A cirkuszt választottuk. Gondoltuk, az elefántokban, pitiző kutyákban, zsonglőrökben és trapézmutatványokban nem lehet nagyot csalódni. Egyre nem számítottunk. Hogy a peresztrojka még a cirkuszt is katedrává tudja alakítani. Az egész műsort az alkoholizmus elleni küzdelmeknek szentelték. Csak az orosz cirkuszművészet – vagy inkább a szovjetrendszer? – képes rá, hogy a késdobálótól az oroszlánszelídítőig mindenkit egy nevelési cél szolgálatába állítson."

- - - - - -

És egy lendületes idézet a Moszkvai Magyar Kulturális Intézet Gyurkovics-estjéről:

"Végül megkérdezték Gyurkovics Tibort, milyen képességekkel rendelkezzen a jó író.
– Az irodalomhoz nagyszabású gyermeklelkület kell – válaszolta. – Mozarti lelkület. Infantilis felnőttség, dallamokkal, játékkal, vibrálással, örömökkel, fájdalmakkal teli, melynek fájdalma mély, öröme sugárzó – álarcosbál, melyen ki-ki önmagát jeleníti. Az igazi költészetben az elveszíthetetlen gyermek él – mint mindnyájunkban."

Cikkeim az új könyvről a Városi Kurír oldalán:

"A rejtély nyitja? A Wallenberg-titok..."

"Tulajdonképpen mi a csudát csináltál te Moszkvában?"