Megjött a postás - illusztráció
Néhány napja megírtam, hogy a magyar nyugdíjasok jövője szempontjából nagy bajnak tartom a Tisza-rezsim nyugdíj-elképzeléseit.
https://tamastibijegyzet.blogspot.com/2026/10/a-nyugdijasok-csondesen-turnek-de.html
Jelentős lépésekre a látványos politikai cezúrák adnak alkalmat. Döntő jelentőségű,
hogy a jelenleg nagy támogatottságú új kormány gondol-e bármit a sok évvel
ezelőtt viszonylag jó nyugdíjjal visszavonult emberek folyamatos
elszegényedéséről. Úgy látszik, nem gondolnak erről semmit.
A közösségi médiában, a civilek véleményét is megmutató fórumokon,
betelefonálós műsorokban elszórtan találkozunk olyan megszólalásokkal, hogy
elfogadhatatlan egy-egy, negyven évnél hosszabb szolgálati idő után, hajdan a
középosztályhoz tartozó, de több évtizede nyugdíjba vonult házaspár jelenlegi
helyzete. Ezek az emberek örülnek és támogatják a legalacsonyabb nyugdíjak
jelentős megemelését, hiszen valamennyien látjuk, hogy ott a legnagyobb a baj…
De ezek az idős emberek jogosan bírálják, hogy sok éves háttérbe szorítottság
után szeretnének valamiféle tisztességes kommunikációt, elfogadható
perspektívát kapni. Az Orbán-rezsimben azzal a hazugsággal söpörték le őket,
hogy „a nyugdíjak megőrzik értéküket”. Senki nem várt azonnali radikális
változást a rablóbanda elzavarása után, de ha most nem hangzanak el ígéretek és
komolyan vehető kötelezettségvállalások – akkor ilyenek nem is lesznek a kormány
későbbi politikai küzdelmei közepette.
Ezek a panaszok a legrosszabb helyről, a vitához hozzászóló civilektől kapnak ledorongoló válaszokat. Azzal vádolják a megszólaló nyugdíjasokat, hogy „irigykednek” a valamivel jobb helyhzetbe kerülő szegényekre, és ők a jelképei a magyar társadalom szolidaritáshiányának.
Igazságtalan, ostoba válaszok ezek. Nem irigység mozgatja a nyugdíjasok millióinak érdekében megszólalókat.https://tamastibijegyzet.blogspot.com/2026/09/blognaplo-2026.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése