Cigánygyűlölők érzelmeire természetesen nem vagyok tekintettel

A Városi Kurírban publikáltam véleményemet egy forró ügyről és szenvedélyes vitáról (részletesen lásd bejegyzésemben, alább). Igyekeztem körültekintően elemezni az ügyet, de a szélsőséges cigánygyűlölők érzelmeire természetesen nem vagyok tekintettel.

 EGY DÜHÖS KOMMENT ÉRKEZETT A CIKKHEZ:
Attila Kiss •

"Utóbbi helyen a hírhedt „érpataki modell” bevezetésével megmutatják, milyen sorsot szánnak a magyar cigányságnak." EZ MI??? MIERT BAJ AZ, HA BEMUTATJAK A CIGANYOKNAK, HOGY NEM BUNOZESBOL KELL MEGELNI MEG GYEREKSEGELYBOL, HANEM MUNKABOEL???? ES AKI BUNCSELEKMENYT KOVETETT EL, AZ NEM KAP SEGELYT, SOT MEG A FALUBAN SEM TURIK MEG!!! EZ MI A BUDOS FRANCERT BAJ? AZERT MERT NORMALISAN KENE VISELKEDNI A CIGANYOKNAK. EN EDELENYBEN LAKOM ES NAPONTA LATOM A VALOSAGOT BARMERRE MEGYEK! NEKEM NEM KELL BEMUTATNI, HOGY A CIGANYOK HOGYAN VISLKEDNEK A BOLTOKBAN MEG AZ ORVOSNAL MEG AZ UTCAN MEG MINDENHOL MERT A SAJAT SZEMEMMEL LATOM! NA NEM MIND, CSAK A NAGYRESZUK.

VÁLASZOM:
Tudatos csúsztatás, egyáltalán nem igaz, hogy az "érpataki modell" a keleti-északkeleti országrészekben tönkrement településeken az emberek képzettségének javítását, méltó megélhetéshez juttatását szolgálná. A bajokra a félelem a válaszuk. Igazi szélsőjobboldali "megoldás". Csak a bajt növelik ezzel.
Kiss Attila valamit nagyon félreértett. A cikk nem neki és a hozzá hasonlóknak szól. Akinek Érpatak polgármestere és emberei megfelelnek, akinek az "érpataki modellt" Tiszavasváriban jobbikos vezetéssel alkalmazó Zagyva György Gyula és emberei megfelelnek, akinek Ásotthalmon Toroczkai és emberei megfelelnek, vagy akik számára az edelényi cigánygyalázó polgármester népszerű politikus lehetett, azok számára fel sem merülnek a cikkben megvizsgált kérdések. Amint a fenti hozzászólásból látható, nem is értik, hogy "mi a büdös francért baj" egy-egy település vezetésének az etnikai gyűlölet alapjára helyezése.
Setét Jenő a Heller-Setét vitában nagyon helyesen sorakoztatta fel ezeket a kézzel fogható tényeket: a Jobbik már több helyen bemutatta, mit lehet várni tőlük a gyakorlatban.
-------------------------

ÉS ITT IS ELÉRHETŐ A VÁROSI KURÍR SZERKESZTŐI ÁLTAL BEFOGADOTT CIKKEM (itt is megköszönöm döntésüket):
---------------------------------------

http://varosikurir.hu/vagy-fidesz-vagy-jobbik-magyarorszag-megint-csapdaban-vergodik

Vagy a Fidesz, vagy a Jobbik? Magyarország megint csapdában vergődik

Tamás Tibor
január 18, 2018 10:55  

Az RTL Klub Magyarul Balóval című műsorában január elején létrejött egy izgalmas vita Heller Ágnes, a nemzetközi tekintélyt kivívott filozófus, és Setét Jenő, a hazai demokratikus cigány egyenjogúsítási mozgalom egyik legkiválóbb vezetője között. A téma: mit kezdjenek a megmaradt demokraták a 2018-as választások közeledtével a Jobbikkal?

Mottó:
“Ha az a válasz, hogy Orbán vagy Vona, akkor a kérdésben van a hiba.” (Pápai Gábor idézi Konok Pétertől)

Heller Ágnes álláspontja röviden:

a Jobbik, borzasztó közelmúltja ellenére, nagy változásokon megy keresztül, észre kell venni, hogy látványosan visszavett a rasszista uszító szövegekből, a korábbiaknál sokkal inkább elfogadható politikai erővé próbál változni. A Jobbik nyilvánvaló érdeke azonban a legfontosabb: mivel a Fidesz ugyanúgy vesztére tör szélsőjobboldali riválisának, mint ahogy demokratikus ellenfeleit is eltiporja, közös érdek lett a Fidesz legyőzése.

Setét Jenő egy Magyar Narancs-interjúban azt üzente Heller Ágnesnek, hogy „szégyellje magát”. A tévéstúdióban pedig a szemtől-szemben felizzó vitában újabb erős érveket sorakoztatott fel: rámutatott például, hogy a Jobbik honlapján a választások küszöbén még mindig a 2014-es pártprogram olvasható, amelynek lényege a cigánygyűlölő uszítás. Setét Jenő ide sorolta azt is, hogy a Jobbik korábban rasszista propagandát vezénylő politikusai a helyükön vannak, csak most másképp beszélnek, vagy inkább nem emlegetik ezt a témát. Az is tény, hogy miközben az országos politikában a jobbikosok „néppártosodást” és „cukisodást” mutatnak, a kezükbe kaparintott településeken, mint Ásotthalmon vagy Tiszavasváriban, a gyakorlatban bemutatják, mit jelent a Jobbik kormányzása. Utóbbi helyen a hírhedt „érpataki modell” bevezetésével megmutatják, milyen sorsot szánnak a magyar cigányságnak.

Minderre Heller Ágnesnek nem volt válasza.

Látható módon sokkal kevésbé készült fel erre a tévés összecsapásra, mint Setét Jenő. Csak azt ismételgette, amit a fideszes választási törvény logikája és a jelenleg kimutatott erőviszonyok alapján a ésszerűség parancsának tekint: a jelenlegi rezsimet minél gyorsabban meg kell törni, és ehhez olyan eszközökre, olyan szövetségesekre is szükség lehet, amelyek, illetve akik normális esetben fel sem merülnének.

Véleményem minderről:

a Heller-Setét vita tökéletes tükre annak, hogy milyen mély csapdában vergődünk. Vészesen közeledik egy újabb borzasztó gyásznap, amelyen minden valószínűség szerint itthonról és a Kárpát-medencéből jelentős tömeg fogja megerősíteni, hogy Orbán rezsimjét milyen nagy jótéteménynek tartja. Ennek az új csapásnak az árnyékában egyre nagyobb a kétségbeesés és fogy a józanság. Megválaszolhatatlan dilemma, amit Baló György állított fel: ha csak a Fidesz vagy a Jobbik maradna alternatíva, melyiket választanák? Heller Ágnes a Jobbikot jelölte meg, hogy menjen végre Orbán – Setét Jenő pedig a Jobbikot, hogy ne juthassanak uralomra rasszisták.

Setét hosszan, többször fejtegette, hogy ő a Jobbikot tekinti felelősnek a magyarországi cigánygyűlölet felerősítéséért, a gárdavonulásokért, és végső soron a 2008-209-es rasszista sorozatgyilkosságért is. Az azonban, hogy szerinte a Jobbik az egyetlen felelős, elképesztő csúsztatás. Aki ebben az országban az elmúlt évtizedekben a fideszes értelmiség, a fideszes tévé- rádiószerkesztők, a fideszes sajtó tevékenységét józanul figyelte, pontosan láthatta, hogy a jelenlegi kormányerő 2010-201-ig egészen biztosan sokkal nagyobb felelősséget viselt a gyűlölködésért és uszításért, mint a hivatalos szélsőjobboldal, amely a „polgári” erők árulása és folyamatos segítsége nélkül valójában semeddig nem juthatott volna el. A 2010 óta kormányzó erők családpolitikája, gazdaságpolitikája, szociálpolitikája pedig olyan rendszert szilárdított meg, amely – a cigányok nyílt emlegetése nélkül – a tudatos lépésekkel a legsúlyosabb helyzetbe juttatott cigány családok tömegeit löki még mélyebbre. Nehéz tehát józanul érvelni itt a Fidesz mellett. Cigány közéleti szereplőként még kevésbé van erre alap, mint más platformról. Valóban elfogadható lenne, hogy ez folytatódjon?…
Sem Heller, sem Setét nem említette azonban

azt, ami a legkétségbeejtőbb: meg kellene érteni, hogy akármit beszélnek, a Jobbik a Fidesznek valójában szövetségese. Ha Orbánnak szüksége lenne a szélsőjobboldalra, semmi elvi akadálya nincs az összeborulásuknak. Mindkettő a „nemzetinek” nevezett őrület alapján áll. Ennek megfelelően sok nagyon lényeges ügyben a Jobbik folyamatosan támogatja szavazataival a NER-t… Nem is jött tehát létre az a helyzet, amelyről itt a vita folyik. A Fidesz demokratikus ellenzéke, talán, ha összekapná magát, megakadályozhatná Orbánék újabb kétharmadát, de ha odáig menne a dolog, hogy április 8-án ne lenne meg Orbán abszolút többsége sem, a Jobbik segítségében reménykedő ellenzékiek az Orbán-Vona kormány felállását látva gyorsan megtapasztalnák, valójában hol állnak Vonáék. (Persze, ha így alakulna a történelmünk, nem sokkal később a jobbikosok is megéreznék, milyen volt mdf-esnek vagy kisgazdának lenni Orbán ölelésében, de ez bennünket legfeljebb egy kis kárörömmel tölthetne el, tönkretett hazánk romjain nem nyújtana vigaszt…)

Létezik ugyanakkor a második világháborús Hitler-ellenes szövetségre hivatkozó logika. Ennek lényege, hogy – amint 1941-re Adolf mindenkit ellenséggé változtató támadásai tették az angolszász hatalmakat és a szovjeteket szövetségessé -, úgy 2014 óta Orbán ütései alatt sodródnak egymás mellé demokraták és antidemokraták, – de mint minden történelmi analógia, ez is sántít. A helyzet annyiban hasonló a nyolc évtizeddel ezelőttihez, hogy éppen a közös ellenség könyörtelensége ébreszthetné rá az egymástól nagyon távol álló ellenségeit, hogy érdekük közös – de a lényeges különbség, hogy az évtizedes tapasztalatok ellenére Orbánról még mindig nem hiszik el megmaradt ellenfelei, hogy kicsoda ő valójában, és nem hiszik el róla, hogy mik a céljai, és miért nem lehet, nem szabad vele tárgyalni.

(A teljes vita itt tekinthető meg:
http://rtl.hu/most/magyarulbaloval/magyarul-baloval-2018-01-10.)

Churchillt kellene alaposabban tanulmányozni.

Köszönjük az elmúlt több mint egy évben mellénk álló, rengeteg ismeretlen és ismerős támogatónknak!

FRISSÍTÉS
2017. NOVEMBER 23.

Kedves Olvasóim - ismerősök és ismeretlenek!

Első mondatom a köszöneté. Majdnem pontosan egy évvel ezelőtt, 2016. novemberében az alábbi  bejegyzésben  segítséget kértem a Rácz család számára egy olyan időszakban, amikor igen szorult helyzetben voltak, és nagyon nagy szükség volt minden támogatásra.

A bejegyzést akkor nagyon sokan megosztottátok, és meg is érkezett a segítség, ami átlendítette a családot egy újabb nehéz szakaszon. Nem az elsőn, és nem is az utolsón, de tovább tudtunk lépni és időt nyertünk, most pedig a sikerről is beszámolhatunk. Mindezért nagy köszönetet mondunk.

Most megosztom Rácz József és családja friss közleményét, amelyben a legfrissebb örömhírt jelenti be - köszönetnyilvánítása minden barátunknak szól, akik akkor és azóta megmozdultak az érdekükben.

https://www.facebook.com/joci.racz/posts/1519884744743381
ÖRÖMHÍR ÉS KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Rácz József ezt írja: "Szeretnénk megköszönni a hozzájárulást az elmúlt több mint egy évben mellénk álló, rengeteg ismeretlen és ismerős támogatónknak. Mindazoknak, akik a különböző pénzgyűjtő akciókban (az adhat.hu oldalon, és blogokon meghirdetett sikeres gyűjtések során) hozzájárultak terheink csökkentéséhez, és azoknak, akikre a többszöri szállításban, pakolásban, költözésben számíthattunk." 

Új köztársaság kell a szegényellenes rezsim helyére

Az esetnek, amely egyetlen család sorsának jobbra fordulását hozta, van általános tanulsága is.
Mennyi-mennyi jó szándékú ember és szervezet kitartó segítségére van szükség ahhoz, hogy egy kínos lakásprobléma nagy nehezen megoldódjon. És mennyi-mennyi család él szerte az országban, akiknek legalább ekkora mértékű, sürgős támaszra lenne szükségük.

A mai körülmények között, az ország harmadának elnyomorodása közepette kell a civilek összetartása, kell az állandó figyelem, hogy akit lehet, felszínen tartsunk. De az arányok egyértelműen mutatják, hogy azt a tengernyi bajt, amit a szegényellenes rezsim okozott és okoz, csak a rezsimváltás gyógyíthatná. Nem is akármilyen rezsimváltás: olyan új köztársaság kell, amelyben kiemelt érték a szolidaritás, nem mélyülnek, hanem eltűnnek a társadalmi szakadékok, és a legszegényebbek végre rövid-, közép- és hosszú távon is reális kapaszkodókat, lépcsőfokokat érzékelhetnek.
Megláthatják maguk és szeretteik számára a kiutat.

Még egyszer: mindenkinek köszönjük!


AZ EREDETI BEJEGYZÉS
2016. NOVEMBER 11.
MÉG EGY NEKIHUZAKODÁS! AKÁRMILYEN CSEKÉLYSÉGGEL SEGÍTHETSZ!

Közel vagyunk a célhoz, most nem lenne jó elakadni. Nagyon nagy falat, amit a sors és a hivatalok barátaim, Rácz Jocó és Jennifer elé tettek, de ezzel is meg fogunk együtt birkózni. A lakás, amibe végre be lehetne - és nagyon kellene - költözniük a kisgyerekekkel és a nagyobb lányukkal, nagyon rossz állapotú. Pénzbeli vagy egyéb segítséggel jó lenne már az igazi tél előtt megcsináltatni a család számára.
Közhely, sok gyűjtésnél elhangzik, de nagyon igaz, és ebben az esetben különösen érvényes: ha nem tudsz sokkal segíteni, segíts annyival, amit egy kávéra vagy egy újságra költenél. Ha sokan adjuk össze, máris meglesz a megoldás!

(A felvételt hivatásos fotós barátunk, Csanádi Dávid készítette szeptember 20-án a család ideiglenes lakóhelyén.)

Lakáshoz juthat a négygyermekes házaspár! Segítsünk a lakhatóvá tételében!

Csereháti filmesek figyeltek fel évekkel ezelőtt egy észak-borsodi fiatalemberre, Rácz Józsefre. Sokan ismerték és becsülték életkedvéért, intelligenciájáért, és azért, hogy a születése óta vak fiatal bámulatra méltó önállósággal tájékozódik az életben.

Íme a film: https://www.youtube.com/watch?v=NnqF32N_k2w

A Kukorelly Endre író által alapított Nyugodt Szív Alapítvány munkatársai nemrégiben Budapesten kezdték segíteni Rácz Józsefet, aki a fővárosban már ifjú feleségével, Jenniferrel és négy gyermekkel keresi a boldogulás lehetőségét. A Nyugodt Szív mellett az Iványi Gábor lelkész vezetésével működő Oltalom, valamint a budapesti családos otthonokat működtető BMSZKI és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat is hozzájárult ahhoz, hogy 2016 nyarán végre nagy esély előtt áll a család.

A Nyugodt Szív megállapodott Zugló önkormányzatával, hogy Rácz József és családja teljes jogú bérlője lehet egy zuglói bérlakásnak. A lakást már kijelölték, és a szerződés szerint a lelakott bérlakást Rácz Józsefnek és támogatóinak kell újra lakhatóvá tenniük.

 A családfő máris mozgósítja ismerőseit, barátait, akik sok fontos felajánlást tettek – szükséges anyagot, segéd- és szakmunkát is ajánlottak. A kijelölt lakás azonban jelenleg nem fűthető, jelentős gázszerelésre van szükség. A fürdőszoba kialakítása is költséges szakmunkának ígérkezik. A nyílászárókat is fel kell újítani. Mindehhez segítségre van szükségük!

Fűtés nélkül a kisgyerekekkel nem tudnak beköltözni, a munkák befejezéséhez összesen 500 ezer forintra van szükségük, ezért nagy szükségük van minden, akármilyen csekély kis hozzájárulásra!

Adományozók segítségét kérjük ahhoz, hogy négy gyermek szüleivel minél előbb új otthonába költözhessen!

Rácz József

20-627-3793

vagy

20-623-2309

email: joci8332@gmail.com

bankszámlaszám

Rácz József

ERSTE 11600006-00000000-39249360

Mező Ferenc emlékére

https://www.facebook.com/bacherivannakszeretettel/posts/1314547908611139

Klubrádió, Klubdélelőtt - 2017. január 14.
Fél 11-től Mező Ferenc idézte fel Újlipótváros hangulatait, Bächer Iván emlékét.
http://www.klubradio.hu/…/…/20170114/klub20170114-102858.mp3
A Piccolóról, a Láng Tékáról, Bacher Iván faliújságjáról:
"Iván megteremtette ezt az Újlipócia-mítoszt, és nemcsak hogy megteremtette, hanem élte és gyakorolta ott hosszú éveken keresztül..."
...
Ha testi valójában el is távozott közülünk, a szelleme ott lebeg...
Köszönjük, kedves @Mező Ferenc!
A beszélgetés kapcsán elővettünk a Népszabadság archívumából néhány írást, amelyek a Piccoló világát idézik.
A fotó-illusztráció természetesen a Piccoló pultjánál készült Ivánról, @Haász Istvánnak köszönjük.
----------------------
NÉPSZABADSÁG, HÉTVÉGE, 2008. JÚLIUS 5.
Bächer Iván: Az első sarok
Az Újlipótváros in medias res veszi kezdetét; ahogy belelépünk, rögvest a közepében, sűrűjében, szívében vagyunk. A Pozsonyi út legeleje, a Budai Nagy Antal utca sarka valóságos főtér is lehetne, ha tér lenne, de nem az. A szomszédos Jászai Mari tér tér, de annak meg nincs értelme sok; oda újlipóciáner nemigen téved ki, nincs ott semmi ugyanis, és nem is igen lehet menni rajta sehová, a Dunának maximum.
Érdekes városrész ez: van például főtere, hatalmas, a Szent István park, de az semmilyen más értelemben nem főtér, nincsen rajta se hivatal, se templom, se kocsma, Duna-park van, na jó. És odébb egy szép nagy egyház, református, az meg ide minek. Az itteniek egyik temploma láthatatlan bújik a Hegedűs utcában, a másik pedig a messzi Lehel téren áll román kori álruhájában.
A városrész déli kapusa Gyuri egyébként, aki az újságosbódéból kihajolva akár meg is szűrhetné a népet: te itt laksz, mehetsz, te idegen vagy, mit keresel itt?
De hát nem őrző-védő ő, hanem rendes ember. Mintha örökkön itt lett volna helye; nem csupán jegyet, lapot tart, de szóval is tartja kuncsaftjait, akiknek többségét nevén szólítja. Pedig nem is oly régen őrködik itt, harmincöt éven át hajóskapitányként szolgált a Dunán. Mikor a Mahartról átváltott a Mahirre, azt kérte, hogy neki mindegy, hol lesz a standja, csak víz legyen közelben.
Megadatott neki a friss víz szaga, a sirályok vijjogása itt is. Boldog ember Gyuri. Háromkor kel, ötkor már itt van a parton, rendezi a lapokat, üdvözli, várja az ébredő és nem éppen túl korán kelő Újlipóciát.
A kioszk mögött volt hajdan a 15-ös villamos végállomása. Az 1977-ig üzemelő viszonylat az egykori zsidókórházig vitte az ittenieket, de volt idő, mikor a Nagyvárad térig, sőt egészen Kispestig el lehetett átszállás nélkül zötykölődni innen.
Most egy sarkot kell menni a villamost váltó troliig. Útközben szép, Dunára, Budára, hídra és buja belső kertekre is néző szép lakások alatt megyünk. Több száz négyzetméteres nemigen van közöttük; ez nem nagypolgári, kereskedővidék, mint Lipótváros volt, itt zömmel értelmiségiek, irodalmárok, nyelveket tudók, muzsikusok, tévések, tanárok, iparosok, kiskereskedők laktak és laknak ma is. Régen itt minden házban lakott egy zongoratanárnő. Ma minden házban lakik egy informatikus, akinek zongoratanárnő volt az anyja.
A sarki Bauhaus épület kicsiny majdnem-garzonjában élt a költő, amíg tarkón nem lőtte a derék szegedi utászgyerek, akinek emléktábláját évtizeden át koszorúzták a mai méltóságok. De erről ne is beszéljünk, mert éppen a Hitves, Fifi lép ki, hű segítőjére támaszkodva, a kapun. Kiabálom, ki vagyok. Kutya most nincsen, vívódik, legyen-e, legyen-e ötödik, négy szolgált végig több mint kilencven évet, mind a négy tacskó, mert az a jó, annak van egyénisége, harap ugyan, de méltósággal harap, mondja nevetve, én meg megint megígérem, hogy hamarosan megyek, és olvasok fel neki.
Aztán pár lépés, és már ott is vagyunk a sarkon, az elsőn.
Itt minden van, és ami nincsen, az is közel van, mindenféle-fajta bolt, pék, zöldséges, könyves, étterem, kocsma, mozi, tánciskola, és csak egy ugrás a jegyiroda is, ahol bármire kaphatsz már jegyet, érted, bármire.
Közbevetőleg: Újlipótváros tavasszal történt sikertelen ostroma igen – már elnézést az ide nem illő kifejezésért, de – összekovászolta a helyi polgárságot, öntudatot, összetartozás-érzetet adott. Persze igazi rangja annak van, aki már az első, kormányfőileg, Schröderileg még nem hitelesített, spontán, mi több, feloszlatott megmozduláson is ott volt. (Imre barátunk megkérdezte akkor az egyik közeget: "Hát maguk meg mit csinálnak itt?" Mire a rend őre széttárta karját. "Oszlatgatunk, kérem, oszlatgatunk.") Az ilyes harcedzett veteránok leplezett fensőbbséggel közlekednek a Pozsonyi úton, néha összenéznek, de nem szólnak, minek, értik egymást szavak nélkül is.
Ez a sarok a teraszoké. Átellenben jelenleg Signo néven üzemel egység. Ezen a helyen átok ül. Harminc éve legalább. Mert azelőtt nem ült rajta az. A Vidor Emil által tervezett első Palatinus házban lévő üzlethelyiség alighanem ősidők, tehát 1911 óta a vendéglátás szolgálatában áll. Elvben. Mert gyakorlatban már jó ideje súlyos bajok merülnek fel.
A Pozsonyi söröző még legendás hely volt, mindig telt házzal, csodálatos csülkökkel, bablevesekkel, Aztán, mert egyszer minden véget ér, bezárt.
Francia étterem nyílt helyén, harmonikással, gall kakassal. Darabig ment, aztán nem ment. Olasz pizzéria következett. Ment vagy sem, de pár év után becsukott az is. Aztán a hihetetlen ízléstelen, rusnya borzadály Alcatraz jött, nyilván valami börtönből szabadult, vagy tán még onnan is dirigáló tulajjal.
Gyorsan befuccsolt. Aztán még vagy öt néven próbálkoztak itt sikertelenül. Pár éve az, mi ma: café, Signo. A nyitás napján arra jártam, bekukucskáltam, a pincér udvariasan megszólított: "Mit parancsol?" "Egy pohár sört." "Már zárva vagyunk." "Akkor miért kérdezte, hogy mit parancsolok?" "Udvariasságból."
Mondom, hogy e helyen átok ül.
De azért most már vagy két éve kitart a Signo. Igaz, a törzsközönség inkább fekete batáron ereszkedik ide alá Budáról.
A bennszülöttek a szemközti teraszról nézik mélán, amint az idegen autócsodák elreteszelik a troli útját, hogy pillanat alatt hatalmas dugó képződjön a Pozsonyi úton. Minékünk ez mindegy, aki itt van, Gyulánál, az már nem siet, sőt nem is megy sehova. Az már a helyén van. Innen már csak nézelődni kell.
Például a sarki, a harmadik helyet, amely évtizedek, tán a ház 1934-es építése óta a Szamovár nevet viselte. Voltak legendás korszakai, élő zenével, hajnalig tartó táncos mulatságokkal, de már elég régóta lejtmenetbe került. Most Mocco néven újulva nyitott, szinte a troli nyomvonalába nyúló, jókora terasszal.
A szomszédból érdeklődve figyeltük az átépítést, hallottuk, hogy a tulajdonosok között van az atlétából lett sportriporternek, majd sportdiplomatának, az utolsó művelt, kulturált televíziósok egyikének fia, ez biztató jel volt.
Megnyílt a hely, s mi gyorsan felfigyeltünk az egyik pincérfiúra, aki délután, mikor a forgalom elült, kijött cigarettázni, és mindig az Ani virágosbódéjának lépcsőjére kuporodott le, onnan diskurált csöndesen a hölggyel. Olyan volt, mint egy ember, ami azért még itt is feltűnik.
Persze a Piccolo törzsközönségének esze ágában se lett volna a szomszédba átülni – ha el nem romlott volna Gyula kávéfőzője, és nem kellett volna átmenni kávéért. De nem kellett átmenni. Mert a végtelenül kedves pincérfiúk rögvest áthozták a másik teraszra a kávét, és áthozták később mindig. És áthozták a kosztot is, ha kellett. Viszonoztuk néha a vizitet, persze úgy ültünk, hogy Gyula ne lásson minket, de hát itt volt nagy kivetítő is, na jó, azért mindig visszamentünk. De napok alatt megismertük Dezsőt és Balázst, kicsit miattuk is hűtlenkedtünk, ez igen, gondoltuk, a város legjobb felszolgálóit találták meg itt, akik fáradhatatlanul dolgoznak egész nap, mindig mosolyogtak és mindig közvetlenek és kedvesek. És a Mocco kávéja is elsőrangú. Volt.
Mert Dezsőt múlt hétfőn rúgták ki, Balázst egy hétre rá, tegnapelőtt. Szerbusz, Mocco!
Marad Gyula, ő tizenhét éve itt van, mindig olyan, amilyen, nem lehet már benne csalódni.
Bächer Iván
–--------------------------------------------
NÉPSZABADSÁG, HÉTVÉGE, 2008. július 12.
Bächer Iván: A második sarokig
Ha egy újlipótvárosi kocsmába vagy presszóba lépve kisebb csoportra bukkanunk, melynek tagjai hevesen gesztikulálva vitatkoznak, biztosak lehetünk abban, hogy a téma megint csak az: hol is húzódik Újlipótváros északi határa.
Merthogy a déli a Szent István körút, a keleti a Váci út és a nyugati a Duna, az evidens ugye. De hol húzódik az északi határ?
A szigorúbbak állítják: a Balzac utcán túl már nincs Újlipót-élet. Mások a Csanádyra vagy a Victor Hugóra voksolnak. Az engedőbbek még az Ipoly utcát, sőt a Drávát is Újlipótvárosnak tartják. Csak abban van egyetértés, hogy a Kárpát utcai panelvilág már túl van az Óperencián. Én mindenesetre a Balzacon túl már kezdek elbizonytalanodni.
Egyébként falusi gyerek vagyok, kisvárosi, na jó. Otthon vagyok hát itt is, Újlipóciában. Nem szülőhelyem e táj, nem is itt telt el ifjúságom, iskolába sem errefelé jártam – a zongoraórákat leszámítva, persze. Tudom a helyemet, beosztásomat itten, ahol a harmincévi helyben lakásra csak legyinteni szoktak.
Nem kérkedek, csöndesen húzom meg magam a sarokban, és onnan fülelek csupán. Respektálom az őshonosokat, a Pozsonyi úti tükéket, ismerek jó néhányat, aki itt született hetven-nyolcvan éve, és nem mozdult azóta sem. Ha nem volt muszáj, persze. Volt, hogy muszáj volt.
Mindazonáltal: engem is köt jó pár szál ide. A Palatinus-házakban lakott példának okáért külön-külön és különböző időkben Gojszi dédanyám, az ő Anna lánya, élt e monstrumokban apai és anyai nagyanyám, anyám, és lakik ma is unokatestvérem és húgom, hogy az itt vizitált barátokat, ismerősöket ne is soroljam. Hon vagyok itt.
És hát őslakosok is tévedhetnek néhanap; nem felelt meg például a valóságnak az a széles körben elterjedt és általam írásban is rögzített információ, miszerint a mai Mocco tulajdonosa a neves atléta-televíziós-sportdiplomata fia lenne, de hát soha nagyobb baj ne legyen e hellyel. Amely egyébként a háború előtt Váradi Zoltán cukrászdája volt, amelybe a tulajdonos a Hollán utca 20.-ból sétált át naponta.
Míg a Palatinus-házak a húszas években az ország egyik leggazdagabb vállalkozójának, Schiffer Miksának a tulajdonában voltak, a Pozsonyi út páratlan oldalán a csepeli Weiss család volt az úr – tucatnyi bérház volt itt a kezükben.
Lakható, élettel teli vidék ez ma is.
Nemcsak fák vannak itt, hanem egy kicsi kert is a Piccolo terasza mellett, Zita lány csinálta, két, háromlábú szék, no meg a vendégek óvják a kutyáktól keményen. (Az Újlipót-kutyákról és -kutyásokról még esik szó, elöljáróban itt csak annyit, hogy nagyon megváltoztak, mióta nekem nincsen kutyám.)
A szomszédos borbolt ajtajában mindig kinn álló Víg úr nem volt mindig boros; Dacia-alkatrészeket árult a kicsiny üzletben hosszú éveken át.
A gyerekek miatt muszáj elmesélni, hogy a Dacia az egy autótípus volt, amelyet a Román Szocialista Köztársaságban gyártottak a hatvanas évektől, mégpedig francia licenc nyomán.
Jó autó lett volna, ha nem romlott volna el mindig és biztosan. Ez azonban nem volt oly nagy tragédia, mivel hogy akkoriban valamennyi kelet-európai férfiember tudott és szokott volt autót szerelni. Már ha autózni akart. Az ember megvette, pontosabban megkapta, sok-sok évi várakozás után a Daciáját, átvette, beleült, és egyenesen ide igyekezett vele, az alkatrészboltba. Ha ideért, ami egyáltalán nem volt szükségszerű, akkor megvette a hiányzó vagy útközben elhagyott alkatrészeket, gyorsan megszerelte a kocsit, hazament vele, és ott aztán szerelte, bütykölte, buherálta boldogan tovább.
Aztán letűnt a Daciák világa, bár Daciát ma is gyártanak, és nálunk is kapható, de azt már nem kell szerelni, gyárilag megy.
Víg úrnak váltania kellett. Próbálkozott még ezzel-azzal, végül maradt a bornál; bort árulni manapság kevésbé izgalmas, de legalább biztos, nyugodalmas.
A Láng Téka szintén magában rejti az elmúlt évtizedek históriáját. Az egykor kárpitosműhely, majd autógumi-kereskedés helyén a nyolcvanas években nyitott boltot az Állami Könyvértékesítő Vállalat. Ebből privatizálta ki 1989-ben a Tékát egy volt hírlapíró és egy könyves aszszony, akiből nem lett zongoraművész. A bolt ma is az ő tulajdonukban van – a harmadik alapító kilépett. Éva mindig itt van ma is, a tulajdonostárs közben más vállalkozásokba is belevágott, melyek meglehetősen prosperálnak, de azért nem lett a kezdetektől hűtlen, ma is visszajár, ha Pesten van – köszönni, diskurálni, évente egyszer a részt kivenni, mert aki a kicsit nem becsüli, az ugye...
A könyvesbolt fő profilja a zsidó múlt és a zsidó kultúra, de minden kapható itt, és ami nem, az megrendelhető. Ami pedig meg sem rendelhető, azért Molotov-koktéllal lehet jönni, errefelé úgy szokás.
Amúgy törzsvendégek járnak ide, például én. Mindennap feltűnik továbbá az üzletben egy rezervált, kedves úr, Gyula bácsi, akiről az is látja, hogy gyermekorvos, aki nem tudja, de hát itt azt mindenki tudja is. Éva férje, Földes doktor a MÁV-kórházban gyógyította a gyerekeket évtizedeken át, még a régi, Holló-iskola neveltje volt, kihaló faj, ha vannak is még kóbor példányok itt-ott belőle. Most éppen Dömösön ünnepli fennállásának szép kerek évfordulóját.
Azért Dömösön, mert ott még nem járt soha. Hát most már meglesz ez is.
És hol van még a második sarok!
Bächer Iván
-------------------------------------------------------------------
és még egy emlékezets írás, amelyben egy Piccolo-beli beszélgetésnek is nagy jelentősége van:
NÉPSZABADSÁG, HÉTVÉGE, 2005. JANUÁR 15.
Bächer Iván: Szófogadás
Szauder Verát 1988. április 21-én, az első agyműtét után húsz nappal műtötték meg másodszor. Ez a műtét tovább lendítette abba a sajátos, vénemberbölcsességgel átszőtt gyermeki létbe vissza, amelyből a hátralévő több mint öt év alatt ki már nem kászálódott, legföljebb csak kiintegetett.
De több mint két éven át nem mutatkozott áttét sehol.
Szükség is van ilyen szünetre egy olyan családban, amelyben három rákos él-hal egy fedél alatt. No, meg Gold Jenő is kezdett megroggyanni kissé.
A második műtét előtt hiba történt.
Goldék orvosa, Erzsike hibázott. Nem hibázott sem előtte, sem utána, egyetlenegyszer sem, de akkor igen, hibázott, és nem is kicsit.
Miután nyilvánvalóvá vált, hogy Verát másodszor is meg kell agyműteni, mert elviselhetetlen fájdalmai támadtak hirtelen, Erzsike el- és előkészített minden vizsgálatot, papírt, letelefonozott az agysebészettel is mindent, és péntek kora reggel osztályáról, az egyes belről útjára bocsátotta Verát.
Betegszállító mentővel.
Aki tudja, tudja: mi az.
A város hat különböző pontján fölszed hat beteget, hogy a város másik hat különböző pontjára elszállítsa őket. Pénteken.
Jenőt nem engedték a Nivába szállni, ő áttömegközlekedte magát a János kórháztól az Amerikai útra. Tíz órakor ott állt a szecesszió magyarországi gyöngyszeme előtt.
Ahova éppen négy órával később gördült be a Verát szállító mentőkocsi.
A rozoga jármű belsejéből két holtsápadt mentős, egy hangosan jajgató Vera és sűrű cigarettafüst szállt ki. Az egyik mentős visszautasította a félájult Jenő által odanyomott ötvenest:
– Ezt úgysem lehet megfizetni.
A várakozás négy órája alatt Jenőnek megszakadt a szíve.
Érezte, pontosan érezte, hogy megszakad benne a szív.
Aznap, a második agyműtét napján, pontosabban másnap kora hajnalban Jenő arra riadt, hogy vízben úszik, nem kap levegőt, és valami vasmarok szorítja mellkasát. Áttántorgott szülei szobájába – akkor még voltak szülei –, és negyedóra múlva kinn volt az ügyelet. Kapott injekciót, jó szót, miegymást. Apja, Misi reggelig ült mellette, dörzsölte mellkasát, dörmögött, aggódott, kétségbeesett, de nem mutatta persze.
Attól kezdve, míg Vera haza nem tért, Jenő a hallban aludt. És gyógyszereket, nyugtatókat szedett éveken át. Gyógyszerekkel teli kis piros dobozka lapult zsebében mindig. És rosszul lett nemegyszer. Szervi bajt nem állapítottak meg nála, de többször is benn akarták a kórházban tartani, oly kapitális extrasystolékat tudott produkálni.
Vera május 4-én jött haza, vagy a sarokszobájába legalábbis.
Előző napon délelőtt Jenő a hall díványán hevert.
Anyja, Erika leült mellé.
Ritkán fordult ez elő, nemigen diskuráltak kettesben, sem azelőtt, sem azután.
Most odaült Jenő mellé a hallban a díványra.
– Vera rákos – mondta, és mosolygott.
– Tudom – mondta Jenő, és nem mosolygott.
– Ez olyan rák, hogy hol itt jelentkezik, hol ott.
– Tudom – mondta Jenő, és olyan bosszús volt, mint amikor anyja akkor vonta félre, és kezdte okítani mindenféle védekezések fontosságára, mikor egymást követő reggelen három különböző lány keveredett elő Jenő gyerekszobájából.
– De az is lehet, hogy nem jelentkezik sehol. Egy darabig.
Erika mosolygott rendületlenül. Különös mosoly volt, végtelen szeretet, féltés és belenyugvás és megbékélés is volt abban a mosolyban. Vagy valami más. Nehéz eligazodni a mosolyok között is.
– Lehet, hogy Vera meg fog halni – mondta a mosoly.
– De nem biztos – mondta a kétségbeesés.
– Az nem biztos, hogy mikor.
– És az nem mindegy. Én csak arra vágyom, hogy elutazhassunk még egyszer. Hogy még elmehessünk vendéglőbe párszor – mondta sírósan Jenő. Nem tudhatta akkor, hogy bőségesen lesz még alkalom mindkettőre, csak kérdés, hogy... Persze nincs kérdés.
– De ezt neked végig kell csinálnod – mondta anyja akkor.
– Jaj, Erika, hogy mondhatsz ilyet. Hát hogyne csinálnám...
– Nem úgy értem. Neked végig kell bírnod csinálni. Te nem dőlhetsz ki.
Jenő meghökkent kissé. Előző nap sógora, Lajos mondta neki a Piccoló utcára néző ablakán bámulva kifele, csak úgy mellékesen, két hosszú hallgatás között: "Te nem halhatsz meg." Előtte pár nappal meg apja förmedt rá: "Vigyázz egy kicsit magadra, lökd meg! Nem pusztulhatunk ki mindannyian!"
– Neked élned kell – mosolygott Erika. – Akármi is történjék körülötted... Verával... Velünk... Neked ki kell bírni. Te élni fogsz. Csak ne igyál annyit. Tegnap este is, figyeltem, egy percre sem engedted el a poharat.
Hallgattak kicsit.
– Holnap jön akkor Vera?
– Holnap.
– Az jó, akkor be tudlak vinni a kórházba.
– Megyek én villamossal.
– Nem, úgyis van ott egy kis dolgom.
– Micsoda? – gyanakodott Jenő.
– Semmi. Semmi. Egy kis tüdőszűrés. Nem érdekes.
– Tüdőszűrés? Minek?
– Tíz év óta nem voltam. Azt mondta Erzsike, nézzük meg a dolgot. Nem érdekes.
Másnap Erika elvitte a Jánosba Jenőt, aki hazahozta onnan feleségét taxival.
Erika délben érkezett, és nevetve újságolta: "Ezért nem szabad orvoshoz menni. Hát nem találtak egy kis foltot..." Egy hónap múlva kivették az egyik veséjét. Másfél év múlva nem élt. De Jenő élt.
Szófogadó gyerek volt mindig, hiába.
Bächer Iván
----------------------

Andy Vajna, meg a lábszagú balkáni rezsim ne legyen a közelben

Nekünk Kincsem, a hozzáértőknek Secretariat - milliárdos tanulság...


Nagy a lelkesedés a méregdrága, ám - az árához és a várakozásokhoz képest - igencsak halovány Kincsem című alkotásért. A Secretariat amerikai alkotói leiskolázták a magyar "kultfilmet".

Kincsem igazi legenda, csodaló volt, aki sohasem talált legyőzőre. Ideális téma egy magát "büszke és erős európai országnak" hívő káeurópai zsebdiktatúra filmpropaganda-felelősei számára. Öntötték is a milliárdokat minden idők legköltségesebb "romantikus kalandfilmjébe", a rendező már más műfajban megmutatta, hogy nem kezdő - az eredmény mégis szánalmas.

A közelmúltban az RTL Klub műsorra tűzte a Walt Disney stúdió által jegyzett Secretariat című alkotást. A Secretariat név az amerikai lósport történetében Kincsem nevéhez hasonlóan cseng, de itt jószerével ismeretlen, ezért "A paripa" címen forgalmazzák (bár szenvedélyes lótartó, lósport-kedvelő barátaimtól úgy hallom, ettől a szótól a bennfentesek frászt kapnak...)

Secretariat is csodalónak számított, és hihetetlen képessége nem csupán ígéret maradt, (mint például Overdose esetében), mert ő valóban elképesztő rekordokat állított fel. Kincsemtől eltérően Secretariat nem maradt veretlen veretlen, de ez talán még izgalmasabbá teszi pályáját. És persze a hihetetlen rekord, a Triple Crown beállítása, a harmadik, félelmetes Belmont Park-i pályán a lélegzetelállító, 31 hosszal(!) aratott győzelmével...

A Secretariat című film, ami erről a nagyszerű csődörről és gazdájáról,  a lovát imádó kőkemény "háziasszonyról" készült, nem tartozik az amerikai filmgyártás legnagyobbjai és legsikeresebbjei közé, de nem is B-kategóriás tucatmű. A főszerepeket első osztályú világsztárok, Diane Lane és John Malkovich játsszák, de a második, harmadik vonalban is kiváló alakításokat élvezhetünk. A zseniális versenyló-színészről, Secretariat alakítójáról nem is beszélve... Bevallom, nem néztem még utána, ki a rendező, ki a forgatókönyvíró, az operatőr, a vágó, de pótolni fogom, mert mindannyian a hivatásuk élvonalában vannak.

És megalkottak egy filmet, amiben minden benne van, ami a hazai pályán sztárolt Kincsemből kimaradt.

Nem vagyok a lósport szakértője, de Secretariat története teljesen elsodort. A legnagyobb erénye, hogy ennek valóban a csodálatos ló, a címszereplő, Secretariat a főszereplője. Olykor megható, olykor humoros jelenetekkel, remek vágásokkal bontják ki ennek a nagyszerű állatnak a különleges jellemét, és a nézőnek nincs más választása, mint elfogadni, hogy Secretariat és gazdája minden előítéletet meghazudtoló bizalmi viszonya hozta ki a lóból a hatalmas teljesítményt. Ez a ló tényleg akkor volt boldog, ha szabadon száguldott a pályán, minden riválisát messze maga mögött hagyva.

A "Secretariat" nagy élmény. Így kell tökéletes munkát letenni az asztalra.

És Andy Vajna, meg az általa képviselt lábszagú balkáni rezsim ne legyen a közelben.

(A "Kincsem" című filmről korábban megírtam a véleményemet, itt:
https://zarojel.hu/kincsem-a-csodalo-nem-ezt-erdemli/ )

Ságvári emléke - Kire számíthat, aki szembeszáll az ultrajobb terrorral?

Július 27-én évről-évre megemlékezést és díjátadást rendeznek a budai Remíz étteremben. A helyszín és az időpont alapján könnyű megfejteni, kire és milyen eseményre emlékeznek évről-évre.

2017. július 27-én ismét összegyűltek a budai Remíz étteremben azok, akik ébren akarják tartani Ságvári Endre emlékét. Minden ellenkező híreszteléssel szemben Ságvári természetesen nem „terrorista” volt, hanem a nácibarát rezsimek ellen 1944 nyarára létrejött nemzetközi szövetség magyar harcosa. 1944. július 27-én a mai Remíz helyén működő cukrászda kertjében a tömeggyilkos Horthy-rendszer elleni antifasiszta ellenállás egyik vezetője vívott tűzharcot a nácikat kiszolgáló kínzó-vallató-deportáló gépezet rendőreivel és csendőreivel.

Az idei évfordulóra ismét a Nagy Imre Társaság Budapesti Szevezete (NITBSz) hirdetett megemlékezést. Facebook-felhívásuk szerint megemlékeztek „a 73 évvel ezelőtt meggyilkolt, fegyveres ellenálló Ságvári Endréről, akinek emléktábláját háromszor is széttörték.
Ebből az alkalomból a NITBSz Libik György díjjal tünteti ki Konok Péter történészt, publicistát.”



Libik, Andrassew, Csillag, Szele, Láng, Konok

A díj névadója, Libik György sajnos nem közismert személyiség. Donáth Ferenc, a NITBSz elnöke a 2012-es alapításkor így foglalta össze, ki volt Libik György és milyen elvek szerint adományozzák a díjat: Libik György, „Raul Wallenberg munkatársa, a bátorságáról nevezetes sportoló emlékére alapította a Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete.
A díjban azok részesülnek, akik a szabadságért, és a demokratikus újrakezdésért kockázatot vállalnak,  szembeszállnak az erőszak, a rasszizmus,  a diktatúra képviselőivel. Rájuk büszkék vagyunk, mert bátrabbak és szabadabbak, mint kortársaik, mert bíznak önnön és mások emberségében. 
A díjat elsőként 2012. augusztus 23-án Andrassew Ivánnak  adományozta a Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete. ”

A Libik György díj eddigi díjazottjait így méltatja Donáth Ferenc:
„Andrassew Iván emléke kötelez: egy tapodtat sem engedni az embertelenségnek! Amikor több más újságíróval együtt Ivánt is megfenyegették a "goj motorosok", rajta kívül mindenki tárgyalásba bocsátkozott velük, csak Iván nem. Ő állt a galeri elébe lent az utcán. Ő kapta az első Libik György díjat. Magasra került a léc.
Csillag Ádám, TGM, Szele Tamás, Láng Judit méltó követője volt Ivánnak.
Ádámot "se vasbilincs, se kőböl vert falak" nem akadályozhatják meg, hogy dokumentálja a civilek megmozdulásait. Se fájdalom, se fáradtság nem tántorítja el céljától, hogy humanizálja a kortársakat, és árnyalja az emlékezetet.
TGM változtathatta filozófiai nézeteit, de az emberi jogokért, sorsokért, és esélyekért éppen úgy elkötelezett most, mint korábban bármikor. A független és távlatos gondolkodás művésze maradt.
Szele Tamás sem válhat "törökké", nincs az a hatóság; sem román, sem orbanisztáni, amely maga alá gyűrhetné. Ő olyan , mint a Török Bálint idézet: " ha mindenki törökké lesz én akkor se".
Láng Judit ,- e kitűnő sorban egyedüli nő,- az esélyegyenlőség elkötelezettje, aki tehetségét, íráskészségét az esélytelenek ügyének szolgálatába állítja. Konok Péter már réges-régen megérdemli őszinte elismerésünket. Tudásával is. Tehetségével is. De legfőképpen valójával, minden megnyilvánulásával.”

A július 27-i átadó ünnepségen az idei díjazott, Konok Péter méltatását Szele Tamás újságíró vállalta. A szellemes, színvonalas szöveg megjelent a huppa.hu portálon. http://huppa.hu/konok-peter-libik-dijas/



A Ságvári-hagyomány
A Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete sok éve őrzi a július 27-i megemlékezés hagyományát. Emléktábla nem jelöli a helyet – azt az 1944-es tömeggyilkos bábrezsim mai szellemi örökösei rendszeresen összetörték. A Remízben minden július 27-én egybegyűlő tömeg azonban a jelenlétével emlékeztet arra, hogy a magyar történelemnek vannak humanista hagyományai, amelyekről nem szabad megfeledkezni.

Virágzó zsidó élet? Orbán elgaloppírozta magát

Orbán és Netanjahu csúcstalálkozóját sokan elemezték és rengeteg újabb értelmezés várható. Új elemeket is találunk Orbán szövegíróinak munkásságában: most már nem átallanak a „nálunk virágzó zsidó életre” hivatkozni. Csakhogy, mint a mai magyar rezsim esetében minden más torzulásnak, ennek az érvelésnek is nagy, és sötét, a középkort idéző hagyománya van.

A figyelmes – és némi történelmi műveltséggel rendelkező – kortársakat erősen emlékezteti valamire mindaz, amit az Orbán-rezsim művel szélsőjobboldali ámokfutása során.

Milyen jelenségekről van itt szó? Masszív agymosás után hirtelen eltüntetett antiszemita plakáttömeg (rögvest kiszivárogtatva a szándékot, hogy ne örüljetek, nem örökre tűntek el, lesz folytatás)... A köztársaságunkat eltörlő fő felelős, megismételve azt a megszokott hazug formulát, hogy itt „zéró tolerancia” lenne mindenfajta antiszemitizmussal – így bizonyára a saját antiszemitizmusukkal – szemben is, és ugyanazzal a szusszal lelkesen méltatja a „nálunk virágzó zsidó életet”. A magyar szélsőjobboldali kormány megfogalmazásában a „zsidó-magyar együttélés” - szerintük - mentes a problémáktól (nem kell túlmagyarázni, hogy az, akit itt lezsidóznak, ebből a kifejezésből láthatja, hogy vagy zsidó valaki, vagy magyar, de magát magyar hazafinak érző zsidónak nem igazán van helye).

Nagyon jól ismert, a középkorig visszanyúló hagyománya van az efféle beszédnek, efféle politikának, efféle viszonyulásnak a „keresztény Európában” élni és gyarapodni merészelő zsidókhoz. Az egyház által szentesített, szított és életben tartott antiszemitizmus körülményei között a középkori Európában mindvégig éltek, léteztek, olykor virágoztak zsidó közösségek. Ezeket az embereket hol itt, hol ott biztosította egy-egy uralkodó, vagy egy-egy nagy hatalmú városi vezetés, hogy legyenek nyugodtak, nem lesz bántódásuk, „zéró tolerancia” van az üldözésük ellen, és itt aztán tényleg örülnek, ha virágzik a zsidó élet. Közben pedig folyamatosan táplálták a babonás zsidógyűlöletet, amely nagyon gyorsan kiélesíthető fegyver volt, ha már megfelelően meggazdagodott a zsidók közössége ahhoz, hogy érdemes legyen kirabolni.

Több évezredes tapasztalatuk gyűlt fel a zsidóknak arról, hogy mire tartsák az ilyen ígéreteket és bizonykodásokat. Amíg hagyták és amíg lehetett, éltek, dolgoztak, gyarapodtak, de igyekeztek mindig a könnyen menekíthető vagyont előnyben részesíteni. Mindenekelőtt gyermekeik kiváló és sokoldalú képzését, a tudást, amivel a várható gyors menekülés után majd máshol egy időre megpihenhetnek, és hasznossá válhatnak.

A holokauszt után, Izrael Állam megalakulása után, a modern európai demokráciák unióra lépése után persze a középkor nem folytatódhat minden változás nélkül. A fenyegetőzéseket nem követhetik ugyanazok a lépések, amelyekről a középkori leírások beszámolnak. A hosszú történelmi hagyományok azonban nagyon erősen jelen vannak – az antiszemitákban is és áldozataikban is. A bizalom nagyon törékeny. Nem lehet húzd meg-ereszd meg játszmákat játszani. Nem lehet legyinteni a cinikus kettős beszéd hallatán. Ha eközben nem szűnik meg a sötét történelmi hagyományok élesztgetése, senkinek nincs joga azon röhögni, ha a másik oldalon nem felejtik el az „állandóan becsomagolva”, bőröndjeikkel folyamatosan útra készen álló éberség hagyományát.

Véglegesen, hosszú távra el kell dönteni, hogy a magyar zsidó közösség számára Magyarország olyan családi otthonná váljon-e, amilyen a saját bűneivel őszintén szembenéző Németország lett. A „virágzó zsidó élet” legfőbb záloga, ha egy ország a szavazataival soha nem juttatja hatalomra a fenyegető sötét erőket. A folyamatos kétértelműség, őszintétlenség jogos gyanakvást szül. A bizalmat lerombolni elég egy perc. Újra felépíteni egy történelmi korszak kell.

Középkori karikatúra: a zsidókat a Júdea névvel ellátott forró üstbe lökik
(Forrás:
10 tény a középkori zsidóüldözésekről
http://mult-kor.hu/10-teny-a-kozepkori-zsidouldozesekrol-20160304 )

(A blogbejegyzés szerkesztett változata eredetileg a Zárójel portálon jelent meg:https://zarojel.hu/orban-vagy-zsido-vagy-magyar-vagy/ )

A horthyzmus gyalázata - nem a magyar zsidók magánügye!

Orbán a megszokott fideszes módszer szerint, jól kiszámított időzítéssel, ismét gyalázható ellenséget dobott rajongóinak. Bármi áron, a gyűlölet kötőanyagával egyben akarja tartani táborát.


Horthyt "kivételes államférfinak" titulálva Orbán pontosan tudta, hogy ezzel óriási hazai és nemzetközi felháborodást kavar. Azt is tudnia kell, hogy már nincs elég nagy csipesz ahhoz, hogy a magyarokat a szabad világból undorodva figyelő külföldiek be tudják fogni az orrukat, megkímélve magukat a Kárpát-medencéből gomolygó rezsimbűztől.

Azt is előre kiszámíthatta, hogy ezzel az újabb botránnyal újabb tápanyagot ad a rajongótáborában igen hangos és igen nagy arányban összetoborzott antiszemitáknak. Újrakezdődhet a "kormányzó úr őfőmélcságát" kivételes hérosznak gondoló "keresztény nemzeti" társaság és a "libsik" közötti vita az 1920 utáni büdöslábú antiszemita rezsimről, az örökös gyalázkodásról, fenyegetésről, a népbutító aljas rendszer szellemiségéről, amely gyalázatos törvények sorához, jogkorlátozásokhoz, a társadalom minden rétegét bűnrészessé tevő kifosztáshoz, kirabláshoz, megalázáshoz - majd a magyar történelemben példátlan tömeggyilkossághoz vezetett...

Ha a Horthy-vita ebben a mederben marad, Orbánék aljas számítása beválhat. A manipulálható rajongók megerősödhetnek meggyőződésükben, hogy Horthy nagy jótevő, "kivételes" államférfi, a nemzet talpraállítója volt, és ellene "csak" a zsidók háborognak - persze, "igazságtalanul", hiszen ababn a táborban még azt is képesek ismételgetni, hogy Horthy volt a történelem legnagyobb "zsidómentője"... (Természetesen a holokauszt-bűnt "zsidó ügyként" lesöprő vélemény elképzelhetetlenül aljas gazemberség, de ne lepődjön meg, aki ezzel tömegesen találkozna a 2017-re nagyon mélyre jutott magyar közvéleményben...)

Régi fideszes trükk ez: akinek nem rövid az emlékezete, felidézheti, hogy az 1998-2002-es első Orbán-kormány idején a sötét antiszemita MIÉP-pel is kitűnő kapcsolatokat ápolt a "polgárinak" nevezett bűnöző csoport, és ha a zsidógyűlölő csurkista frakció botrányaira kellett volna reagálni, a tisztességes kiállás helyett a (folyamatosan lezsidózott) SZDSZ-re mutogattak. Vagyis azt üzenték: "nekik, magyaroknak semmi közük ehhez az egészhez, ahogy a magyarságnak a zsidósághoz sincs köze - intézzék el egymás között  vitáikat a miépesek és a zsidók"...

Nos, ugyanezzel próbálkoznak a felújított Horthy-botrányban is. Mintha a bukott kormányzót és a vele együtt 1944-45-re történelmi katasztrófába jutott országot, az egész "keresztény-nemzeti kurzust" másképp kellene értékelni "zsidóknak és magyaroknak". Mintha létezne a "magyar társadalmon kívüli" zsidó világ, mintha nem lennénk egységes nemzet, amelynek a szabadság és a tisztességes történelmi tudat közös érdekünk. Sajnos hozzásegíti ehhez Orbánékat a sajtóban és az internetes megnyilvánulásokban látható reakció: szinte kizárólag Horthynak a magyar holokausztban játszott - borzasztó - szerepét taglalják pro és kontra.

Amikor a Zárójel szerkesztősége első kommentárjai között - javaslatomat továbbfejlesztve - egy fotógalériát tett közzé (https://zarojel.hu/orban-horthy-mosdatasahoz/) a "kiemelkedő államférfi" 1945 tavaszán látható friss nyomairól, a Dunából kiemelkedő, frissen perzselt romokról, megmutattuk: a Horthy-mosdatás nem"zsidó belügy". Horthy kormányzó a magyar történelem egyik kivételes rombolója, pusztítója. Az a katasztrófa, amibe belekormányozta Magyarországot, méltatlanná teszi érdemei bármiféle emlegetésére, szoborállításokra és a miniszterelnöki hazudozásokra.
- - -

(A szerkesztett változat megjelent a Zárójel portálon:
https://zarojel.hu/orban-tovabb-epiti-gyulolet-kastelyat/Horthy-Orbán-botrány )