Még egyszer Toroczkairól és a kerülendő szerkesztőségekról

Illusztráció: így nézett ki Budapestnél a Duna a legutóbbi "nemzeti-keresztény reneszánsz" eredményeként. Forrás: Fortepan/a Vörös Hadsereg fotóarchívumából

Egy ismerősöm december 15-én lelkesen újságolta, hogy milyen kitűnő beszélgetést volt alkalma végignézni 2023. december 14-én, csütörtökön. Nem igazán lehet képben a világnézetemről (liberális, köztársaságpárti, antifasiszta vagyok, szóval sem fideszes, sem szélsőfideszes mihazánkos...), mert Rónai Egon december 14-i Toroczkai-interjúját próbálta fényezni. (Linket nem adok ehhez, aki akarja, keresgélje.) A műsorról, amiben Toroczkai megbecsült vendég lehet, ahelyett, hogy politikai bűnözőként távol tartanák, a Média1 így számolt be indulásakor: https://media1.hu/2023/03/29/ronai-egonnal-indit-musort-az-index/ (Rónai Egonnal indít műsort az Index )

Nem lehettem nagyon nyitott erre a beszélgetésre, de mit tegyünk.  Szerintem a nácikról hírt kell adni, a közvéleménynek tudnia kell róluk, akcióikról, lépéseikről - de tisztességes szerkesztőség, tisztességes újságíró ne társalogjon a Toroczkai- Dúró- Novák Előd-félékkel. Ha pedig mégis így tesz, legyen tökéletesen felkészült. 2014-ben éppen azért fordultam el az ATV tévécsatornától, mert a csatorna akkori vezető személyisége, Rónai Egon az akkor sötét náci cigánygyűlölő antiszemita stb politikát vivő Jobbik vezéreit a számukra sikeres parlamenti választások után elkezdte beinvitálni a stúdióba - és ezekben a beszélgetésekben sorozatban kudarcot vallottak.  Lásd erről akkori blogbejegyzésemet: https://tamastibijegyzet.blogspot.com/2014/05/jobbikosok-az-atv-kepernyojen-sajnos.html (Jobbikosok az ATV képernyőjén - sajnos nem a szélsőbarnák kudarca)

A friss Rónai Egon-műsor iránt lelkesedő ismerősöm láthatólag azt sem tudja, ki az a Toroczkai László. Vagy ha tudja, nem érdekli, akár egyet is ért szélsőséges fajgyűlöletével. Mindenesetre a magam részéről ezt is dokumentáltam, még abban az időben, amikor Toroczkai nem volt sikeres pártvezér. https://tamastibijegyzet.blogspot.com/2017/06/vervad-nemzetiagyhalal-oldalakon-mit.html (Vérvád a nemzetiagyhalál-oldalakon - Mit tudunk a terjesztőjéről?) 

A közvélemény médiatudatosságára jellemző, hogy amikor Toroczkai és bandája rövid de velős jellemzése után megemlítettem, hogy időm sincs efféléket nézni (újságíró-szerkesztő időszakomban rá kellett vennem magam természetesen, folyamagtosan olvastam a fideszes heccsajtót is, de ez már szerencsére nem kötelességem), és hozzátettem, hogy ha tévézek valamennyit, az RTL Híradóból és a csatorna politikai közéleti magazinjából tájékozódom - rávágta, hogy az RTL szerinte "Gyurcsány tévéje". Nem igazán látja a nagyságrendeket, fogalma sincs az RTL és a Demokratikus Koalíció méreteiről. Beszopja azt a fideszes propagandát, hogy "nincs független sajtó", ami nem a fideszé, az biztos gyurcsányista. Érthető, miért érdeke ez az ostobaság a diktatúra propagandistáinak.

KIEGÉSZÍTÉS:
https://nepszava.hu/1120912_egyenes-beszed-mostantol-antonia-itt-egon-ott
Egyenes beszéd - Mostantól Antónia itt, Egon ott
Népszava, 2017. február
RÓNAI Egon: “Rendszeresen megkapjuk kollégáktól és a nézőktől is kérdésként, hogy mekkora a nyomás rajtunk, műsorvezetőkön, műsorkészítőkön, szerkesztőkön és én mindenkinek ugyanazt tudom erre mondani: semekkora. Nincs velünk szemben semmiféle politikai típusú elvárás. Lényeges változás volt néhány éve, hogy a Jobbik politikusai megjelentek az ATV-ben mint interjúalanyok. Amikor én 2010-ben idekerültem az ATV-hez, rögtön azt kérdeztem, miért nem beszélgetünk velük? Egy parlamenti pártról van szó, s mi gondolhatunk róla sok mindent, de az tény, hogy a társadalom egy része számára fontos. Nekünk pedig nem az a dolgunk, hogy a társadalom egy részét kizárjuk, hanem az, hogy megmutassuk nekik a valóságot a mi olvasatunkban. Ehhez hozzátartozik a Jobbik és az összes probléma, amit e párt jelenléte felvet. Mondok egy konkrét példát. Dúró Dórával vitatkoztam adásban a szegregációról egy bírósági döntés kapcsán. Én ugyanis botrányosnak tartottam az ötletüket, hogy az elmaradott térségek elmaradott családjaiban növekvő gyermekeket erőszakkal beköltöztetjük egy kollégiumba azzal, hogy majd mi felneveljük. Mára eljutottunk oda, hogy egy kiszivárgott anyag szerint az EMMI egyik államtitkárságán pont egy ilyen javaslat készült. Tehát most a kormány veti fel ugyanazt, amit pár éve a Jobbik. Vagyis ha ennek a pártnak a képviselői nem jöhetnének be a stúdióba, nem hallgathatnánk meg az érveiket, a téma csak akkor válna publikussá, amikor azt már végül maga a kormány javasolja.
Ettől kezdve már vitatkozhatnánk róla. Azt gondolom, a problémákról beszélni kell, az újságíróknak, demokrata módon gondolkodó embereknek meg kell mutatniuk, kinek mik az érvei a véleménye megalapozásához. Ilyen típusú vitáink voltak itt házon belül is az elmúlt években. Aztán jött egy 2014-es bírósági döntés, amely kötelezte az ATV-t arra, hogy a választási kampányban a Jobbiknak ugyanolyan teret adjon minden lehetséges módon, mint bármely más pártnak. Ez átszakította azt a falat. Én azt szoktam mondani - talán nem túl empatikusan -, hogy nem egy televízió dolga megnyerni a választásokat. Bár elvárnák tőlünk, nem egy televízió dolga ellenzéknek lenni az ellenzék helyett."

Tényleg lett ez még sokkal rosszabb

Egy analógia:
Amikor már nem maradt egyéb lehetőség - Hitler nem hagyott más utat...

"Ha valaki elérheti, hogy senkinek ne legyen más választása, mint minden egyéb megfontolást félretéve összefogni a rendszer megbuktatásáért, az éppen Orbán Viktor."
A NOL befagyasztott archívumában nem találom 2011-es cikkemet. Itt, a blogomban újraélesztem. Ismét elolvasva, 2020-as vitáink tükrében úgy látom, az idő megerősítette a mondanivalót. Orbán arra ment tovább, amit 2011-ben sejtettünk, és azon dolgozik, hogy összehozza önmaga ellen az egymáshoz másképpen nem tartozó erőket.

(Hitler ellenségei a teheráni csúcson. Forrás: Wikipédia)


   http://www.nol.hu/velemeny/20110809-lesz_ez_meg_rosszabb_is

    Lesz ez még rosszabb is
   
Ha valaki elérheti, hogy senkinek ne legyen más választása, mint minden egyéb megfontolást félretéve összefogni a rendszer megbuktatásáért, az éppen Orbán Viktor.
    Tamás Tibor|    Népszabadság| 2011. augusztus 9.

    A sajtó július utolsó napjaiban számolt be arról, hogy a hét végén Vona Gábor egyértelműen bejelentette: sem az MSZP-vel, sem az LMP-vel nem hajlandó együttműködni a Fidesz leváltása érdekében.

    Nagy vihart kavart az LMP vezetőinek gondolatkísérlete, amelyet Karácsony Gergely képviselő fogalmazott meg egy Népszabadság-interjúban. Pártja részéről egyértelművé tették, hogy amit kifejtett, nem „írói munkásságának” része, hanem átgondolt kezdeményezés. Az LMP felengedett egy kísérleti léggömböt, jól megválasztott időpontban. Távol vagyunk bármilyen választási kampánytól, ráadásul uborkaszezon van, ugyanakkor a 2010 áprilisa óta eltelt időszak megfelelő alapot ad a kiépülő Orbán-rezsim természetének értékelésére. Minden alapunk megvan a borúlátásra. Ha a Fideszen múlik, márpedig alapvetően a kormánypárt stratégáinak jó szándékán, illetve annak hiányán múlik, lesz ez még sokkal rosszabb is.

    Az LMP politikai gondolatkísérletét szétcincálták a véleménynyilvánítók. Jellemzően baloldaliak és liberálisok szólaltak meg. A vélemények fő árama szerint elvileg is kizárt bármilyen együttműködés a cigánygyűlölők, antiszemiták, homofóbok, soviniszták erőszakmámorban élő táborával. Sokan elgondolkodtak ugyanakkor azon, hogy ha mégis tető alá lehetne hozni esetleg valamilyen korlátozott megállapodást a Fidesz-rezsim megdöntése érdekében, annak lehetne-e bármilyen technikai realitása. Gyakorlatilag nem akadt senki, aki elképzelhetőnek tartotta, hogy a Fidesszel ellentétben álló pártok szavazótáborát oda lehet állítani egy ilyen megállapodás mögé

    Döntően abból az irányból fogalmazták meg a dolgot, hogy nácikra soha, semmikor nem szavazunk, de aki egy lépéssel továbbment, azt is egyértelművé tette, hogy a barnák szimpatizánsaitól sem várhat voksokat demokratikus ellenzéki jelölt. Odáig ezek után már végképp nem is ment el senki, hogy azt latolgassa: a Jobbik-problémától eltekintve Orbán demokrata ellenfeleinek belső ellentétei leküzdhetők-e egyáltalán a közös cél érdekében. Az LMP eddig egyetlen választási helyzetben sem szólította fel szimpatizánsait voksolásra az MSZP-vel közös győzelem érdekében, soha nem léptette vissza jelöltjeit. (A legutóbbi Szonda Ipsos-felmérés alapján egyébként magatartásuk okai is megfontolandók: szavazótáboruk számára az MSZP egyáltalán nem vonzó alternatíva, másodlagos preferenciáik és a pártokkal kapcsolatos elutasító véleményük azt tükrözi, az LMP táborának jelentős része számára az MSZP szövetséges erőként sem jön számításba.)

    Mindez egyértelművé teszi, hogy ha nem lenne más út Orbánék elmozdítására, mint a legszélesebb ellenzéki összefogás, akkor is rendkívül kockázatos lenne az MSZP, az LMP és a Jobbik vezetői számára „meghirdetni” valamiféle együttműködést.

    Ellenben van még egy szempont, melyből meg kellene vizsgálni az LMP által felvetett lehetőséget. Egy olyan szempont, amelyre eddig nem fordítottak kellő figyelmet: az Orbán Viktor által megszemélyesített rezsim megjósolható dinamikája.

    Többen felvetették a vitában, alapvetően Karácsony Gergely gondolatmenetét alátámasztandó, a második világháborúban kialakult náciellenes koalíciót, amelyben az angolszász demokráciák egyesítették erejüket Sztálin Szovjetuniójával. Ha ennyire ellentétes rendszerek összefoghattak a közös veszély ellen, miért ne lenne ez lehetséges itt és most is? – kérdezték. A történelmi analógia azonban, mint mindig, szükségképpen sántít. Kézenfekvő, hogy Orbán nem azonos Hitlerrel – ahogy Magyarország demokratikus rendszerének megroppantása sem közelíti meg Németország nácik általi tönkretételének világtörténelmi jelentőségét. Ráadásul a történelemértelmezés eltérései miatt a történelmi példa félre is viheti a vitát.

    Úgy gondolom azonban, hogy a második világháború történetének analógiája egy fontos, de nagyon ritkán méltányolt szempontból szerencsés és termékeny. Ez pedig az a nehezen vitatható tény, hogy miközben Európa háborútól tartott, és aki tudott, szövetségest keresett, a legaktívabb szereplő, aki a történelem végső alakításában mindvégig kezében tartotta a kezdeményezést, maga Adolf Hitler volt. Ellenfelei egyáltalán nem voltak „természetes szövetségesek”, igazából csak akkor fanyalodtak egymás támogatására, mikor már minden egyéb lehetőség megszűnt. Csak az utolsó utáni pillanatban fogtak össze ellene – szinte csak azért, mert az újabb és újabb frontokon támadó Hitler végképp nem hagyott nekik más utat.

    Mit akarok ezzel mondani? Karácsony Gergely 2011 júliusában elhangzott javaslatát több kétely fogadta, mint megértés. Ebben a pillanatban képtelenségnek tűnik a fideszesek hatalomgyakorlásával szembeni lehető legszélesebb összefogás. Csakhogy az Orbán-rezsim még nem pompázik „teljes szépségében”. Csak egy dologban lehetünk biztosak: Orbánnak nagyszabású tervei vannak a magyar társadalom viszonyainak tökéletes felforgatására. Az iramot ő diktálja, és aki nincs vele, annak a legváltozatosabb eszközökkel fűt be a következő években. Senkinek sem hagy levegőt. Ha valaki elérheti, hogy senkinek ne legyen más választása, mint minden egyéb megfontolást félretéve összefogni a rendszer megbuktatásáért, az éppen Orbán Viktor.

    Orbánnak – és ellenfeleinek – pedig Meggyes Tamás bukott esztergomi fideszes polgármester mutatta meg, miként kell úgy politizálni, hogy valaki megszervezze a koalíciót önmaga megbuktatására.

Cigánygyűlölők érzelmeire természetesen nem vagyok tekintettel

A Városi Kurírban publikáltam véleményemet egy forró ügyről és szenvedélyes vitáról (részletesen lásd bejegyzésemben, alább). Igyekeztem körültekintően elemezni az ügyet, de a szélsőséges cigánygyűlölők érzelmeire természetesen nem vagyok tekintettel.

 EGY DÜHÖS KOMMENT ÉRKEZETT A CIKKHEZ:
Attila Kiss •

"Utóbbi helyen a hírhedt „érpataki modell” bevezetésével megmutatják, milyen sorsot szánnak a magyar cigányságnak." EZ MI??? MIERT BAJ AZ, HA BEMUTATJAK A CIGANYOKNAK, HOGY NEM BUNOZESBOL KELL MEGELNI MEG GYEREKSEGELYBOL, HANEM MUNKABOEL???? ES AKI BUNCSELEKMENYT KOVETETT EL, AZ NEM KAP SEGELYT, SOT MEG A FALUBAN SEM TURIK MEG!!! EZ MI A BUDOS FRANCERT BAJ? AZERT MERT NORMALISAN KENE VISELKEDNI A CIGANYOKNAK. EN EDELENYBEN LAKOM ES NAPONTA LATOM A VALOSAGOT BARMERRE MEGYEK! NEKEM NEM KELL BEMUTATNI, HOGY A CIGANYOK HOGYAN VISLKEDNEK A BOLTOKBAN MEG AZ ORVOSNAL MEG AZ UTCAN MEG MINDENHOL MERT A SAJAT SZEMEMMEL LATOM! NA NEM MIND, CSAK A NAGYRESZUK.

VÁLASZOM:
Tudatos csúsztatás, egyáltalán nem igaz, hogy az "érpataki modell" a keleti-északkeleti országrészekben tönkrement településeken az emberek képzettségének javítását, méltó megélhetéshez juttatását szolgálná. A bajokra a félelem a válaszuk. Igazi szélsőjobboldali "megoldás". Csak a bajt növelik ezzel.
Kiss Attila valamit nagyon félreértett. A cikk nem neki és a hozzá hasonlóknak szól. Akinek Érpatak polgármestere és emberei megfelelnek, akinek az "érpataki modellt" Tiszavasváriban jobbikos vezetéssel alkalmazó Zagyva György Gyula és emberei megfelelnek, akinek Ásotthalmon Toroczkai és emberei megfelelnek, vagy akik számára az edelényi cigánygyalázó polgármester népszerű politikus lehetett, azok számára fel sem merülnek a cikkben megvizsgált kérdések. Amint a fenti hozzászólásból látható, nem is értik, hogy "mi a büdös francért baj" egy-egy település vezetésének az etnikai gyűlölet alapjára helyezése.
Setét Jenő a Heller-Setét vitában nagyon helyesen sorakoztatta fel ezeket a kézzel fogható tényeket: a Jobbik már több helyen bemutatta, mit lehet várni tőlük a gyakorlatban.
-------------------------

ÉS ITT IS ELÉRHETŐ A VÁROSI KURÍR SZERKESZTŐI ÁLTAL BEFOGADOTT CIKKEM (itt is megköszönöm döntésüket):
---------------------------------------

http://varosikurir.hu/vagy-fidesz-vagy-jobbik-magyarorszag-megint-csapdaban-vergodik

Vagy a Fidesz, vagy a Jobbik? Magyarország megint csapdában vergődik

Tamás Tibor
január 18, 2018 10:55  

Az RTL Klub Magyarul Balóval című műsorában január elején létrejött egy izgalmas vita Heller Ágnes, a nemzetközi tekintélyt kivívott filozófus, és Setét Jenő, a hazai demokratikus cigány egyenjogúsítási mozgalom egyik legkiválóbb vezetője között. A téma: mit kezdjenek a megmaradt demokraták a 2018-as választások közeledtével a Jobbikkal?

Mottó:
“Ha az a válasz, hogy Orbán vagy Vona, akkor a kérdésben van a hiba.” (Pápai Gábor idézi Konok Pétertől)

Heller Ágnes álláspontja röviden:

a Jobbik, borzasztó közelmúltja ellenére, nagy változásokon megy keresztül, észre kell venni, hogy látványosan visszavett a rasszista uszító szövegekből, a korábbiaknál sokkal inkább elfogadható politikai erővé próbál változni. A Jobbik nyilvánvaló érdeke azonban a legfontosabb: mivel a Fidesz ugyanúgy vesztére tör szélsőjobboldali riválisának, mint ahogy demokratikus ellenfeleit is eltiporja, közös érdek lett a Fidesz legyőzése.

Setét Jenő egy Magyar Narancs-interjúban azt üzente Heller Ágnesnek, hogy „szégyellje magát”. A tévéstúdióban pedig a szemtől-szemben felizzó vitában újabb erős érveket sorakoztatott fel: rámutatott például, hogy a Jobbik honlapján a választások küszöbén még mindig a 2014-es pártprogram olvasható, amelynek lényege a cigánygyűlölő uszítás. Setét Jenő ide sorolta azt is, hogy a Jobbik korábban rasszista propagandát vezénylő politikusai a helyükön vannak, csak most másképp beszélnek, vagy inkább nem emlegetik ezt a témát. Az is tény, hogy miközben az országos politikában a jobbikosok „néppártosodást” és „cukisodást” mutatnak, a kezükbe kaparintott településeken, mint Ásotthalmon vagy Tiszavasváriban, a gyakorlatban bemutatják, mit jelent a Jobbik kormányzása. Utóbbi helyen a hírhedt „érpataki modell” bevezetésével megmutatják, milyen sorsot szánnak a magyar cigányságnak.

Minderre Heller Ágnesnek nem volt válasza.

Látható módon sokkal kevésbé készült fel erre a tévés összecsapásra, mint Setét Jenő. Csak azt ismételgette, amit a fideszes választási törvény logikája és a jelenleg kimutatott erőviszonyok alapján a ésszerűség parancsának tekint: a jelenlegi rezsimet minél gyorsabban meg kell törni, és ehhez olyan eszközökre, olyan szövetségesekre is szükség lehet, amelyek, illetve akik normális esetben fel sem merülnének.

Véleményem minderről:

a Heller-Setét vita tökéletes tükre annak, hogy milyen mély csapdában vergődünk. Vészesen közeledik egy újabb borzasztó gyásznap, amelyen minden valószínűség szerint itthonról és a Kárpát-medencéből jelentős tömeg fogja megerősíteni, hogy Orbán rezsimjét milyen nagy jótéteménynek tartja. Ennek az új csapásnak az árnyékában egyre nagyobb a kétségbeesés és fogy a józanság. Megválaszolhatatlan dilemma, amit Baló György állított fel: ha csak a Fidesz vagy a Jobbik maradna alternatíva, melyiket választanák? Heller Ágnes a Jobbikot jelölte meg, hogy menjen végre Orbán – Setét Jenő pedig a Jobbikot, hogy ne juthassanak uralomra rasszisták.

Setét hosszan, többször fejtegette, hogy ő a Jobbikot tekinti felelősnek a magyarországi cigánygyűlölet felerősítéséért, a gárdavonulásokért, és végső soron a 2008-209-es rasszista sorozatgyilkosságért is. Az azonban, hogy szerinte a Jobbik az egyetlen felelős, elképesztő csúsztatás. Aki ebben az országban az elmúlt évtizedekben a fideszes értelmiség, a fideszes tévé- rádiószerkesztők, a fideszes sajtó tevékenységét józanul figyelte, pontosan láthatta, hogy a jelenlegi kormányerő 2010-201-ig egészen biztosan sokkal nagyobb felelősséget viselt a gyűlölködésért és uszításért, mint a hivatalos szélsőjobboldal, amely a „polgári” erők árulása és folyamatos segítsége nélkül valójában semeddig nem juthatott volna el. A 2010 óta kormányzó erők családpolitikája, gazdaságpolitikája, szociálpolitikája pedig olyan rendszert szilárdított meg, amely – a cigányok nyílt emlegetése nélkül – a tudatos lépésekkel a legsúlyosabb helyzetbe juttatott cigány családok tömegeit löki még mélyebbre. Nehéz tehát józanul érvelni itt a Fidesz mellett. Cigány közéleti szereplőként még kevésbé van erre alap, mint más platformról. Valóban elfogadható lenne, hogy ez folytatódjon?…
Sem Heller, sem Setét nem említette azonban

azt, ami a legkétségbeejtőbb: meg kellene érteni, hogy akármit beszélnek, a Jobbik a Fidesznek valójában szövetségese. Ha Orbánnak szüksége lenne a szélsőjobboldalra, semmi elvi akadálya nincs az összeborulásuknak. Mindkettő a „nemzetinek” nevezett őrület alapján áll. Ennek megfelelően sok nagyon lényeges ügyben a Jobbik folyamatosan támogatja szavazataival a NER-t… Nem is jött tehát létre az a helyzet, amelyről itt a vita folyik. A Fidesz demokratikus ellenzéke, talán, ha összekapná magát, megakadályozhatná Orbánék újabb kétharmadát, de ha odáig menne a dolog, hogy április 8-án ne lenne meg Orbán abszolút többsége sem, a Jobbik segítségében reménykedő ellenzékiek az Orbán-Vona kormány felállását látva gyorsan megtapasztalnák, valójában hol állnak Vonáék. (Persze, ha így alakulna a történelmünk, nem sokkal később a jobbikosok is megéreznék, milyen volt mdf-esnek vagy kisgazdának lenni Orbán ölelésében, de ez bennünket legfeljebb egy kis kárörömmel tölthetne el, tönkretett hazánk romjain nem nyújtana vigaszt…)

Létezik ugyanakkor a második világháborús Hitler-ellenes szövetségre hivatkozó logika. Ennek lényege, hogy – amint 1941-re Adolf mindenkit ellenséggé változtató támadásai tették az angolszász hatalmakat és a szovjeteket szövetségessé -, úgy 2014 óta Orbán ütései alatt sodródnak egymás mellé demokraták és antidemokraták, – de mint minden történelmi analógia, ez is sántít. A helyzet annyiban hasonló a nyolc évtizeddel ezelőttihez, hogy éppen a közös ellenség könyörtelensége ébreszthetné rá az egymástól nagyon távol álló ellenségeit, hogy érdekük közös – de a lényeges különbség, hogy az évtizedes tapasztalatok ellenére Orbánról még mindig nem hiszik el megmaradt ellenfelei, hogy kicsoda ő valójában, és nem hiszik el róla, hogy mik a céljai, és miért nem lehet, nem szabad vele tárgyalni.

(A teljes vita itt tekinthető meg:
http://rtl.hu/most/magyarulbaloval/magyarul-baloval-2018-01-10.)

Churchillt kellene alaposabban tanulmányozni.

Vérvád a nemzetiagyhalál-oldalakon - Mit tudunk a terjesztőjéről?

Kiegészítés a vérvádas Toroczkai sötét ügyeinek lajstromához.

Toroczkai Lászlóról jobb időkben, a béke, jólét és szabadság korszakában persze nem kellene szót sem ejteni.
Minek felidézni legrosszabb izzasztó álmainkat egy ilyen alak rémképével?

Most azonban nem ilyen időket élünk. Ha akarjuk, ha nem, figyelnünk kell arra a figurára, aki megkaparintotta egy település polgármesteri székét a déli határnál, és a menekültek elleni akciózással a tőle várható módon ki is használja ezt a lehetőséget - valamint a magyar parlamentben erős frakcióval rendelkező szélsőjobbos párt alelnöke, mintegy jelképe a párt "jóarcúságának"...

Ez a  szélsőséges politikus időről-időre észrevéteti magát - például az elmúlt hetekben a CEU-ügyben nyilvánosságra hozott kirohanásával, illetve valamivel korábban Ásotthalom vezetőjeként keresztülvitt muszlimellenes, bevándorlóellenes és melegellenes rendelkezéseivel (melyeket az Alkotmánybíróság minősített érvénytelennek, hiszen alapjogokat próbált korlátozni helyi rendelettel...)
http://24.hu/kozelet/2017/04/12/az-alkotmanybirosag-megsemmisitette-toroczkai-asotthalmi-rendeletet/    

Toroczkairól a sajtó nem fideszes-jobbikos szegmensében olvasható portrék egybegyűjtik a jellemző életrajzi tényeket.
Például Czene Gábor az (azóta megszüntetett) Népszabadságban:

"Toroczkai László több szélsőjobboldali szervezet (Betyársereg, Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom) alapítója, neve a 2006-os utcai zavargások során vált országosan ismertté. Elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a Szabadság téri tévészékházat megostromolták az autókat is gyújtogató vandálok. Hozhatunk közelebbi példát is. Toroczkai egy márciusban tartott konferencián a „migránsügyről" szólva arról beszélt, hogy hosszú előkészület után meghirdették Európa megszállását: „a fehér ember végső kiirtásáról beszélünk"."
http://nol.hu/belfold/jobbik-nesze-neked-cukisag-1613541

Érdekes adalék a portréhoz, hogy mi volt Toroczkai és hívei reakciója arra, amikor Léderer András, a menekültválság idején kiemelkedő munkát végző emberi jogi aktivista, korábbi politikus, kiváló liberális személyiség "merészelte" kikérni a Toroczkai-féle mezőőrség tevékenységéről rendelkezésre álló közérdekű adatokat.
http://444.hu/2016/07/22/ez-tortenik-ha-meleg-zsidokent-kerdezni-mersz-az-asotthalmi-mezoorsegrol

Léderer András "kérdéseire válasz nem, zsidózás és buzizás viszont bőven érkezett."

Nem az az érdekes egyébként Léderer szerint, hogy egy polgármester őt személy szerint miként inzultálja, hanem az,

    "hogy milyen viselkedést legitimál a kormány tranzittal, 8-kmrel, plakáttal és hogy az ásotthalmi polgármester által életrehívott mezőőrség a magyar állam által nem védett menedékkérőkkel szemben mire lehet képes, ha ez zajlik egy magyar állampolgárral szemben"."

http://nol.hu/belfold/jobbik-nesze-neked-cukisag-1613541

Mindezen túl a Toroczkai-arckép valósághű megfestéséhez eben az írásomban is hozzá kívánok járulni. A kollektív emlékezet gyakran túl rövid, de mire valók az újságírók és az archívumok?...

A történelmi emlékezet ébren tartása kedvéért ezúttal egy 2007-es ügyre emlékeztetek. Az a Toroczkai-botrány arról a szellemi és morális sötétségről árulkodik, amely a jelenlegi polgármester és pártalelnök propagandatevékenységét jelemezte és jellemzi.
A cikksorozat, amit saját, Magyar Jelen című lapjában akor közzétett, minden bizonnyal az ő gyalázatos életművének is egyik mélypontja. (Természetesen folyamatosan igyekszik alulmúlni, de lássuk be, nem könnyű.)

Keressen rá erős gyomrú olvasóm a Google keresőben erre a két szóra: "Toroczkai" és "vérvád" - és feltárul a magyar szélsőjobboldal teljes nyomora.https://www.google.hu/search?q=toroczkai+v%C3%A9rv%C3%A1d&ie=utf-8&oe=utf-8&client=firefox-b&gfe_rd=cr&ei=n0f_WM_rKNTi8Afpu43QAQ

Toroczkai "oknyomozó újságírónak" tüntette fel magát, és ezt úgy oldotta meg, hogy a tiszaeszlári vérvád történetének újracsámcsogásával ("természetesen" végig úgy mutatva be a 19. századi ügyet, mintha a középkori vérvád-babona alapján meghurcolt zsidók elleni vád megalapozott lett volna) folyamatosan összecsúsztatta a szélsőjobbos zsidógyűlölők "modern kori" babonáját. A lényeg ugyanaz: azzal riogatják-hülyítik magukat és a nekik hinni képes embereket, hogy az ortodox zsidók keresztény szüzek vérét veszik vallási célból - és Toroczkai képes hosszú oldalakon bizonygatni, hogy egy korunkbeli bűnügynek, a körmendi gyerekgyilkosságnak ez a sokszor megcáfolt középkori babona lehet a "megfejtése". 


Az aljas írás persze azonnal szétspriccelt a náci-nyilas-hungarista és egyéb nemzetiagyhalál-oldalakon, és kifejtette a maga propaganda-hatását. A magyar internethasználók szellemileg nem túl erős részében azóta is úgy terjeng, mint "bizonyított tény".

Egy kis történelmi háttér mindehhez:
1945-ben Magyarország "történelmi", "keresztény-nemzeti" kurzusa a világtörténelem legsötétebb hatalmi szövetségéhez csatlakozva súlyos és megérdemelt vereséget szenvedett a második világháborúban. A Toroczkai-féle nézetek képviselőit akkor kisöpörték ebből az országból - és a romokon kialakuló új koalíciós rendszer a győztes hatalmakkal békeszerződést írt alá: Magyarország többé nem tűri el, nem nézi el olyan szellemi és politikai erők garázdálkodását, amilyenek a rablóháborúhoz csatlakozásunkat, és honfitársaink százezreinek megbélyegzését, kirablását, tömeggyilkosoknak kiszolgáltatását lehetővé tették...

Ezt a békeszerződést már régóta megszegtük és nap mint nap újabb szemétségekkel bizonyítjuk, hogy a huszadik század végére, a huszonegyedik század elejére ez az ország mindent megtagad, amit - ha másból nem, elődeink szörnyű sorsából meg kellett volna tanulnunk. A tisztesség pedig azt is megkövetelné, hogy tartsuk magunkat az ünnepélyes fogadalomhoz - amit persze szintén megszegtünk és megszegünk.

Toroczkai esetében nem egy bukott, szubkultúrákba szorult, a közélet peremén tántorgó közéleti szereplőről van szó, hanem egy pozícióját erősítő, a megmaradt magyar szabadságra folyamatos fenyegetést jelentő tehetséges, szélsőséges, sötét alakról, bizonyos körökben szilárd háttérrel rendelkező, azokban a körökben elismert politikusról.

Hát itt tartunk. 

Tényleg nincs elfogadhatóbb Zagyvánál és Pörzsénél?

(A kép illusztráció, egy gyöngyöspatai jobbikos vonuláson készült)


Gulyás Márton videójának szereplői körül áll a bál. Pontosabban a demokratikus oldalon a "vármegyés" Zagyva és a "gárdás" Pörzse megjelenése csapta ki a biztosítékot. (Lásd erről korábbi a Zárójel portál beszámolójátt, itt https://zarojel.hu/peldas-jobb-es-baloldali-osszefogas/ )

Egy közelmúltbeli történelmi analógiával szólok hozzá ehhez a vitához: sok tanulsággal szolgál az évtizedekkel ezelőtt végbement spanyol átmenet a Franco-fasizmusból európai demokráciába.

Az első tanulság: ha egy országban a gyűlölt és rettegett  szélsőjobboldaliak meghatározó erői megindulnak középre, tárgyalóképessé válhatnak. A második tanulság azonban szorosan összefügg ezzel: a tárgyalóképessé válás egy folyamat, amelyben nem a legszélsőségesebb ultrajobboldaliak viszik a prímet.

Miről is szól a spanyol átmenet példája?

Spanyolországban Franco halála után alig két évvel megkötötték a békés alkotmányos együttműködést garantáló híres Moncloa-paktumot.
Az egyik oldalon a végre kiírt szabad választásokat megnyerő jobboldali centrista gyűjtőpárt állt, amelynek azonban nem más volt a vezetője, egyben az új kormányfő, mint a francoista "Mozgalom", a Movimiento korábbi helyettes főtitkára. A másik oldalon az illegalitásból éppen kiengedett szocialista párt. A gyáriparos-szövetség nagyuraival szemben a munkavállalókat pedig a Franco-rendszer ellen életveszélyes illegalitásban harcoló szakszervezetek vezetői képviselték.

Persze a nagyszabású átalakulást Spanyolországban is a parancsuralmi rendszer keménységének fokozatos gyengülése készítette elő. Nyugat-európai szemmel ultrakonzervatív, a Franco-rezsim és a spanyol egyház szimbiózisába beépült technokraták kerültek az államhatalom csúcsára.

Hosszú érlelődési korszak vezetett ahhoz, hogy Franco halálának másnapján mindkét oldalról elindulhassanak a közép felé.

A jobboldalon Adolfo Suarez a diktatúra „egypártja”, a Movimiento soraiból elindulva alakította meg a Demokratikus Centrum Uniót (UCD), amely aztán egészen 1982-ig kormányozta az országot. Az UCD különböző árnyalatú kereszténydemokrata csoportosulások laza szövetsége volt. A sokszor ellentétes érdekű, a politikai jobboldal eltérő árnyalatait képviselő csoportok között ideológiai kötöttség nélkül manőverező Suárez fokozatosan valódi jobbközép centrumpárttá formálta az UCD-t, amely – a párt vezetőjének pályájával példázott személyi folytonosság ellenére is - szélsőjobbra zárt, a középballal pedig kompromisszumra kész. Mindehhez a másik oldalon is tárgyalóképes partner kellett persze: ez a szociáldemokrata párt lett Felipe González vezetésével.

A lényeg: nagyon fontos történelmi szerepük volt a közép felé mozduló, lehetőleg hiteles történelmi személyeknek. Maga Franco, az 1939-es "rendteremtő" mészáros például erre soha nem lett volna alkalmas, még ha hajlandó is lett volna próbálkozni - persze Suarez sem volt könnyen elfogadható, de a lehetséges legalkalmasabb személy.

Ha ezt a történelmi analógiát elemezve valaki hazai tanulságokat keres, és az "ultrakonzervatív technokraták" előtérbe kerülése kapcsán a Jobbikon belül megfigyelhető folyamatokra, Vona és belső támogatói irányváltására gondol, akkor esélyét láthatja, hogy valódi stratégiaváltással a hazai szélsőjobboldal fontos csoportjai tárgyalóképessé váljanak. Legalábbis remélhetjük, hogy ebbe az irányba vezethet út.

Az viszont nem lehet kétséges, hogy ha ilyen reménykeltő figurákat keres valaki a magyar szélsőjobboldalon, nem Zagyva és Pörzse jut az elemző eszébe.

Ezzel a most vitatott Gulyás-videóval, illetve az abban megszólalók kiválasztásával Gulyás Márton jó nagy luftot rúgott: pragmatizmusa és konszenzusteremtő jó szándéka ellenére egy időre éppen ellenkező hatást ért el. Még azoknak nagy része is berzenkedik ettől a próbálkozástól, akik más, kevésbé szélsőséges hírben álló jobbikosok megszólalása esetén, egy átgondolt kezdeményezéssel, óvatosabban felépített választójogi mozgalom elindítását akár üdvözölni is tudnák.

(A szerkesztett változat megjelent itt:

https://zarojel.hu/zagyvaval-porzsevel-gulyas-marton-ezt-jol-elszabta/ )

A fekete ruhás nővér mozgalma és az árpádsávosok

Sándor Mária nővér kétségbeesett és méltóságteljes tiltakozó mozgalmat indított el az egészségügy tarthatatlan állapotainak azonnali, radikális javítása érdekében. (Az egészségügyről és a nővérmozgalomról már a kezdeteknél különvéleményt fogalmaztam meg, amit majdnem pontosan egy évvel ezelőtt publikálhattam is a Népszabadság hasábjain: „Ha a kezük közé kerülsz...” http://nol.hu/velemeny/ha-a-kezuk-koze-kerulsz-1534577 )


Általános rokonszenv és széles körű támogatás mellett a fekete ruhás mozgalom elég gyorsan olyan területre tévedt, ahol politikai bölcsességre van szükség. Sándor Máriának el kellett ugyanis döntenie, hogy az általa szorgalmazott széles nemzeti összefogásba beleértendő-e a gyűlöletet, elzárkózást hirdető, embertelen eszméket és gyakorlatot felmelegítő szélsőjobboldal is. Sándor Mária a jelek szerint az elejétől fogva egyértelműen eldöntötte: jobbikos fórumokra is elmegy, az ember és ember között alapvető különbséget tevő úgynevezett „nemzeti radikálisokkal” is ugyanúgy párbeszédben áll, mint bárki mással.


Mivel az efféle találkozóik újra meg újra megismétlődnek, a konfliktusok is időről-időre felizzanak körülötte. Így történt áprilisban is, amikor az újra a figyelem középpontjába került, visszavonulását bejelentő majd visszavonó, megfenyegetett nővér szembesült a nyílt levél formájában megfogalmazott éles kritikával.


Sándor Mária erre úgy reagált, hogy amikor a nyilvánosság előtt ezzel kapcsolatban megnyilatkozhatott (például a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában, vagy az úgynevezett „alaptörvény” ötödik évfordulóján a budai Várban rendezett tiltakozó demonstráción) szenvedélyesen visszautasította a „megosztási kísérletet”. Kétféle érvelést olvastam, illetve hallottam tőle ez ügyben: 1. Ő nem pártrendezvényekre megy el, hanem mindig, mindenütt az egészségügyi dolgozók és a rosszul ellátott betegek érdekeit képviseli, tőle a fekete ruhás nővérek mozgalmának hangját hallják azok, akik a kérdéses rendezvényekre elmennek; 2. Az egészségügyben dolgozók soha nem mérlegelnek, hogy a segítségükre szoruló páciens milyen nézeteket vall, milyen pártállású, milyen származású stb. Aki az intézményekben megjelenik, vagy akit beszállítanak a rendelőbe vagy a kórházba, annak kétség nélkül segítenek.


Természetesen valamennyien el is várjuk az orvosoktól, nővérektől, betegszállítóktól, mindenkitől, hogy akár szélsőséges helyzetekben, a kétes és szélsőséges figuráknak is szó nélkül tudásuk legjavát nyújtsák.


Csakhogy itt nem erről van szó. A kérdés, amire még mindig értelmes választ várunk, hogy vajon tudja-e Sándor Mária, kik azok a jobbikosok, és mit műveltek, művelnek ebben a jobb sorsra érdemes országban, mi árad felőlük szóban: aljas beszédben-írásban - és tettben is (ha azt hinnénk, a gárdavonulásokkal, szebbjövőzőkkel mára már vége a fenyegető tetteknek, gondoljunk csak Tiszavasvári sorsára, az „érpataki modellel” fenyegetett emberekre, mindazokra a nagyvárosoktól távoli településeken élőkre, akik már a jobbikosok karmai közé kerültek) -, tehát mit művelnek, kiket támogatnak azok, akikkel Sándor Mária együtt mutatkozik. Ugyan, miféle „reformokra” számíthatnánk az egészségügyben, ha ezek az erők határoznák meg az irányvonalat? Jönne talán az „építő” és „romboló” páciensek közötti szelekció?...


Sándor Mária csúsztat, amikor azzal próbálja magyarázni alapállását, hogy semmi oka mérlegelni, hiszen az egészségügyben nem lehet válogatni a páciensek között. Nem páciensekről van itt szó, hanem a jogos küzdelmében általa tudatosan választott-elfogadott szövetségesekről. Azokat pedig jól tenné, ha alaposan megválogatná. Nem „megosztás” az, ha egy tekintélyes, személyes kiállásával befolyásra szert tett személyiség erős üzenetet küld a gyalázatot támogató embereknek. Ha viszont nem így tesz, hanem a szélsőjobboldaliak felé is kinyitja a kaput, ezzel a „semlegességgel”, akár akarja, akár nem, ő is hozzájárul a kollektív elsötétülés folyamatához...

Drága Klára, persze Rád gondoltam, sírva és nevetve...

Megnéztem a Hölgy aranyban című filmet (http://www.imdb.com/title/tt2404425/), Maria Altmann és az ifjú Schönberg-unoka, Randy Schoenberg ügyvéd kegyetlen küzdelméről egy családi kincs visszaszerzéséért. Maria Altmann nagynénjének portréja Európa aranykorában készült, a 20. század első évtizedében, a bécsi polgárság békés és biztonságos gyarapodásának idején. Gustav Klimt a család kérésére készítette el Adele Bloch-Bauer portréját (Adele Bloch-Bauer I (New York, Neue Galerie), 1907, Öl auf Leinwand, 138 × 138 cm), „és ennek a portrénak a sorsa többszörösen is jelképpé vált.

A nácik embergyötrő, az osztrák zsidóságot legyilkolásuk előtt meggyalázó, dehumanizáló kampányának szerves része volt, hogy behatoltak a családi otthonokba, és perverz gyönyörrel tették rá mancsukat a legszemélyesebb tárgyakra. Habár Klimt művészetét az ő „fejlett ízlésükkel” „degeneráltnak” vélték, természetesen a gyönyörű nagynénit is elrabolták (a portré modellje addigra már fiatalon elhunyt, a filmben el is hangzik, hogy milyen szerencse, hogy nem kellett látnia, mi lett a hazájából.

A filmet – és különösen Helen Mirren (az idős Maria Altmann szerepében) alakítását – már méltatták. (Én például egy kiváló kolléga, Biczó Henriett ajánlatára figyeltem fel; http:/www.szabadfold.hu/aktualis/holgyek_tortenete ; a Népszabadságban Papp Sándor Zsigmond írt recenziót http://nol.hu/kultura/mese-cselloval-1535067 , ők, és mások is egybehangzóan Helen Mirren teljesítményét emeleik ki ) - e méltatásokhoz nem is teszek hozzá semmit.

Személyes okból írom ezt a bejegyzést. Azt próbálom dokumentálni, mitől rendültem meg annyira, hogy a zsöllye sötétjében egészen elérzékenyültem.

Nap mint nap újrateremtik a szorongató korszak erkölcsi állapotait...

Az egyik az a sokkoló élmény, hogy a náciknak a lábukat szétrakó osztrák hazaárulók örök szégyenében, mint egy kegyetlen tükörben többszörösen is magunkra, hajdani és mai magyarokra ismertem. Az Adolfékat virágesővel fogadó Bécs, a zsidókat lépten-nyomon feljelentgető buzgó lakosaival, a gyalázatos utcai jeleneteket farkasörömmel élvező, amúgy „jól öltözött” csőcselékével (a csőcselék egyáltalán nem egyenlő a „lumpennel”...), ez bizony nem különbözik a Horthy-világ magyar szellemi leépülésétől és tömeges hétköznapi bűncselekményeitől. A legyőzésük után szembenézésre képtelen, magát áldozatnak hazudó osztrák közvélemény is rokonra talál a Szabadság téri „megszállási emlékművet” és hasonlókat állítgató, magyar fideszes-jobbikos csőcselékben. Az az osztrák „hazafi”, aki – mint a filmben felemlítik - a Waldheim náci múltját leleplező osztrák újságírót köpi le és bélyegzi „árulónak”, tömegével találna társra hasonló színvonalú magyar „hazafiakban”. A helyzet annyiban még rosszabb is az osztrák állapotoknál, hogy itt manapság népszerű, széles körben támogatott, fenyegetően előrenyomuló erők a magyar történelem legalját, legsötétebb korszakait képviselő aljadékok. A Jobbik és a Fidesz népe semmit sem tanult, semmit sem bánt meg, és nap mint nap újrateremti a Hölgy aranyban című filmben megjelenített, szorongató korszak erkölcsi állapotait. - Már meg sem lepődtem, amikor a kitűnő filmet az interneten kommentáló sötét alakok fanyalgását megláttam – na, miről is? Hogy „már megint a holokauszt”, stb., stb... Van tehát ok az elkeseredésre Budapesten élő, a józan eszét megőrizni próbáló magyarként.

Vagányság, makacs kitartás, hihetetlen harci kedv...

A másik ok, ami megrendülésemet okozta, ha gyásszal kapcsolatos is, kellemesebb, személyes ok. Helen Mirren egészen zseniális alakítását élvezve egy percen belül eszembe jutott immár több mint másfél évtizede eltávozott csodálatos mentorom, Rudas Klára. Ugyanaz a vagányság, a felvállalt ügyben szinte a beszűkültségig menő makacs kitartás, a törékeny testben megbúvó hihetetlen harci kedv. A fesztelen szabadság, ahogyan nem ijed be egy tekintélyes ügyvédi iroda recepcióján sem a pénz hatalmi jelvényeitől, az a bátorság és elevenség, hogy mindenkiről és mindenről azonnal megvan a véleménye, amit jó hangosan ki is mond. Maria Altmann, ahogyan Klára is, ahol egyszer megjelent, ott nagyon is jelen volt, teljes valójával, lehetetlen volt figyelmen kívül hagyni. Önkéntelenül elmosolyodtam a jeleneten, amikor késő éjjel rátelefonál a fiatal felesége mellett pihenő ügyvédre – bizony, ez is ismerős. Meg az örökös feszültség, a beszólások, annak érzékeltetése, hogy kényelmetlen jelenség tud lenni, és közben szerethető, tiszteletre, megbecsülésre méltó.

Egyszóval, Klára emlékének élénk felidézését is köszönöm a Woman in Gold alkotóinak és különösen Helen Mirrennek. Sokszor gondolok Rudas Klárára, a legkülönbözőbb kontextusokban jönnek elő gesztusai, mondásai, személyisége, a tőle kapott könyveket, dedikációkat, grafikáit kincsként őrzöm – és most már lesz egy remek film is, amit a polcomra tehetek, és segítségével újra meg újra felidézhetem ennek a kiváló embernek az alakját.

Az alábbi írás 2013. július 22-én hajnalban került a STOP.hu Vélemény rovatába. A keresők a linket még őrzik, a portálon azonban nem találom a szöveget. Blogomban újra közzéteszem.
Ma, 2015. július 12-én, az idei Pride másnapján elolvasva úgy érzem, érvényes szöveg. (Fontos fejlemény persze, hogy idén még nagyobb volt a tömeg, ez már a nyugat-európai és amerikai fesztiválok hangulata, továbbá az sem lényegtelen, hogy - az eddigi hírek szerint - bár igény bizonyára lett volna rá, hiszen a sötétek ott ólálkodtak a menet körül, elmaradt az embervadászat.)

Bajban a szélsőjobb: nehezen megy a kudarc feldolgozása

  stop.hu 2013. júl. 22. | 05:33

Az idei Budapest Pride-on óriási színes, vidám tömeg mutatta be, hogy a főváros és Magyarország az élet pártján áll. A hisztériázó homofóbok pedig most először vehették észre, hogy nagyon-nagyon kevesek.

2013 nyarán a magyar nyelvű interneten jól nyomon követhető a homofóbok zavarodottsága. Egyik csoportjuk a magyar szélsőjobboldal fizetett és önkéntes internet-vitézeiből áll (az önkéntesek talán a legrosszabbak). Ez a gyászos társaság kiegészül a szélsőfideszes hiszterokeresztény gyűlölködőkkel.
Idén szokatlan produkcióra kényszerültek ezek a csoportok. Fel kellene dolgozniuk nyilvánvaló vereségüket, amit a melegjogi mozgalmakkal szemben elszenvedtek. Ez azonban - mint minden intellektuális erőfeszítés - nehezen megy nekik.

Csataterek
A magyar köztársaságpártiak a rendszerváltás óta ismétlődő csatákat vívtak és vívnak a sötét erők által stigmatizált csoportok emancipációja érdekében.
A legfontosabb küzdelem a cigányságot munkanélkülivé, saját hazájában páriává változtató gyűlölködők és közönyösök ellen folyik - sajnos egyelőre lényegében sikertelenül. A küzdelem 2013-ban vereségre áll, de még messze nincs vége ennek a háborúnak.

Teljes vereséget hozott viszont - és ez beláthatatlan, szörnyű következményekkel jár - a drogfogyasztás dekriminalizálásáért, a drogos életmódot választók vagy abba sodródók emberséges kezeléséért indított harc. Az első Orbán-kormány 1999-ben kiemelt célpontnak nyilvánította a stigmatizált drogosokat, és a rosszul informált, olykor egyenesen ostoba többségi véleményt kihasználva, a torz hiedelmeket erősítve, a középkorúakat és idősebb korosztályokat saját ifjabb családtagjaik nyomorgatására és üldözésére - de legalábbis ennek támogatására vette rá. A hazai közvélemény kisebb része, a téma részleteinek ismerői, liberálisok, a szó valódi értelmében vett keresztények, józan kriminalisztikai szakemberek, jogvédők megpróbálták az értelem hangját megszólaltatni. A drogfogyasztást bűncselekménnyé nyilvánító, az úton visszafordítható fiatalokat is üldözni rendelő kampány azonban a hazai politikai küzdelemben egyedül maradó jogvédő csoportokat sikeresen stigmatizálta. Az érvelni próbáló kis csoportok, az élni és élni hagyni elvére emlékeztető jogvédők nem számíthattak jelentős nemzetközi segítségre sem - ebben a kérdésben a fejlett nyugati világban is mindmáig döntő szavuk van a rendészeti (ál)megoldásoknak. Végeérhetetlen háború folyik a drogmaffiával, amiből csak a bűnözők nyerhetnek, az állam által magasra tornászott profitot.

A kevés győzelmek egyike
Mi, liberálisok azért néhány igazi sikernek is örvendezhetünk. Más közelítésben fogalmazva: a demokráciák egy-egy fontos területen a jogkiterjesztés, az emancipáció, a világ emberségesebbé válása felé haladnak. Ehhez persze le kell küzdeni az ostobaság, gyűlölködés gerjesztette politikai és ideológiai ellenállást.

A melegek, leszbikusok mozgalmának sikere egyike a kevés győzelemnek. A nemi orientációjuk miatt stigmatizált, rendszeresen megalázott, illegalitásba kényszerített kisebbségek (gyűjtőnevükön LMBTQ: leszbikus, meleg, biszexuális, transzszexuális és queer csoportok) a hatvanas években kezdtek igazán erőteljesen megszerveződni és a sarkukra állni Észak-Amerikában és (kis fáziskéséssel, a hetvenes években) Nyugat-Európában. A liberális demokráciák viszonyai között képesek lehettek az erőteljes önkifejezésre, amelynek egyik legfontosabb hagyománya az 1969. júniusi Stonewall-felkelés emlékére világszerte megszervezett Pride felvonulás. Masszív konzervatív politikai és ideológiai ellenállásba ütköztek azonban, amelyet a homofóbok leggyakrabban - Jézus szellemétől élesen elütő, gyűlölködő, embertelen - álkeresztény szósszal is leöntenek.

Több évtized telt el addig, amíg egyértelművé vált: az antirasszista, antifasiszta mozgalmak átütő sikerei után a következő emancipációs lépcsőfok a nemi orientációjuk miatt elnyomott kisebbségek jogegyenlősége lesz. A melegek büntetőjogi fenyegetésének megszüntetése csak az első etap volt. A döntő kérdés ezek után a polgárjogi megkülönböztetés eltüntetése. Milyen jogon, milyen alapon zárják ki egy együtt élő azonos nemű pár tagjait bármiből, ami trörvény szerint jár a különneműeknek? Meddig hazudhatják azt a közvélemény gondolkodni képtelen részének, hogy az ő családját "védik" másmilyen családok jogfosztásával?

Házasság, gyermekvállalás, emberi és polgári jogok
Ma már napi hír, hogy az Egyesült Államok mely államaiban, a nyugat-európai demokráciák mely országában bontják le az LMBTQ-közösség tagjai előtt emelkedő falakat. Házasságban akarsz élni? Elfogadod az ezzel járó kötelezettségeket és jogokat? Házasodj össze azzal, akit szeretsz, és élvezd a demokratikus állam teljes védelmét!

Gyermeket szeretnél felnevelni társaddal, akivel szeretetteljes házasságban élsz? Alkalmas vagy a gyermeknevelésre? Képes vagy és hajlandó vagy vállalni mindazt, ami ezzel jár? Az állam ebben nem akadályozhat meg azon az alapon, hogy azonos neműek vagytok házastársaddal!

A világ normálisabb fele ebbe az irányba halad.

Egyre nagyobb tömeg a Budapest Pride-on
Magyarország szokás szerint fáziskésésben van - de kezdettől fogva jobb volt a helyzet, mint tőlünk keletebbre, például a melegek elnyomását "nemzeti sajátosságként" gyakorló Oroszországban.

A szélsőségesek itt is, mint annyi más helyen, alaposan félreeértve a helyzetet, "felsőbbrendűnek" képzelik magukat. Rájuk kell nézni, el kell olvasni, meg kell hallgatni szövegeiket, hogy azonnal lássuk, mi a helyzet ezzel az állítólagos "hetero felsőbbrendűséggel".

Kezdettől hihetetlen verbális, valamint, ha módjuk nyílt rá, fizikai agresszióval feleltek arra, hogy a meleg-mozgalom egyáltalán létezik. A kilencvenes évektől nálunk is megjelent LMBT-mozgalmat a kétezres években kezdték igazán erőteljesen provokálni, a legváltozatosabb eszközökkel üldözni.

Évről-évre szégyenletes jelenetekkel, a Fidesz-közeli sajtó és tévé lejárató szándékú hecckampányaival kísérték a meleg szervezetek megmozdulásait. A vitathatatlan mélypont a 2008-as szégyennap (félreértés ne legyen: a magyar jobboldal és szélsőjobboldal szégyenének napja) volt, és a tettesek helyett az áldozatokra irányuló gyalázkodás, ami azt a jobboldali sajtóban követte.

Mivel a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és a hasonszőrűek kijózanodására hiába várnánk, a mérkőzés kimenetele sokáig kétesélyesnek látszott. Nyitva volt az út afelé, hogy a drog-dekriminalizáló mozgalmakhoz hasonlóan kelet-európai sötétségbe süppedjen a melegek emancipációs küzdelme.

Óriási különbség volt azonban, hogy a magyar jogvédőket ebben a témában egyértelmű, és évről-évre szélesedő transzatlanti diplomáciai támogatás segítette. Ezt nem kis sértődöttséggel vette tudomásul az úgynevezett "polgári" sajtó, amely mindaddig, amíg a fideszes vezetéstől a melegjogi mozgalom elleni masszív fellépést remélte, változatos formában, de mindvégig a lehető legalacsonyabb morális színvonalon gyalázta és támadta a "másokat", megtagadva tőlük a minimális szolidaritást is a támadások kommentálása alkalmával.

Az atlanti demokráciák masszív támogatása megnyilvánult abban is, hogy évről-évre sok bátor melegjogi aktivista, EU-politikus (elsősorban Zöld pártiak) jött el a hagyományos fesztiválra, vonult végig a Budapest Pride-menettel, és bátorította szónoklatban a mozgalom magyar tagjait.

Mindezzel szorosan összefügg, hogy eközben lassan-lassan talpra állt a hazai mozgalom is. Kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy az ellenséges, vagy negatívan semleges többségi közvélemény szó nélkül tűri a különböző fedőszervezetek útján, de mindig ugyanazok által utcára küldött maroknyi csőcselék rendszeres agresszióját. Ez ellen egyetlen igazi orvosság van: a melegjogi mozgalom, a Budapest Pride létszámának ugrásszerű növekedése. (Természetesen nem árthat egy jogállam működése, a hatékony rendőri védelem sem, de egyrészt nálunk erre egyik évben lehet számítani, a következőben alig - másrészt ez önmagában kevés.)

Amíg a Pride-on maximum másfélezren mentünk végig, többnyire heterók, a szélsőjobbos őrjöngők és a rendőrök létszáma szinte összemérhető volt a menetével.

Hosszú évekig nem változott a létszám, legfeljebb a rendőrség hozzáállása és a homofób agresszorok módszerei mutattak egyik évről a másikra változatosságot.

Tavaly lehetett először észrevenni, hogy valami jó irányban megmozdult: Magyarország normális fele végre sokezres jelenlétével is támogatta a menetet. Tömegesen ott voltak már azok a szabadságszerető fiatalok, akikért még érdemes itt élni, itt maradni, akik miatt még bízni lehet a jövőnkben.

Idén pedig ez az áttörés egészen nyilvánvalóvá vált. A becslések eltérőek, de bizonyos, hogy óriási színes, vidám tömeg mutatta be, hogy a főváros és Magyarország az élet pártján áll. A hisztériázó homofóbok most először vehették észre, hogy nagyon-nagyon kevesek. (Ennek ellenére, amint a menet hazainduló résztvevőit ért náci támadásból láthattuk, a sok éves tapasztalatok alapján arra is kellene ebben az országban gondolni, hogy a rendőrségnek, de a szervezőknek is dolguk lenne a Pride-ra meghívott emberek védelmével kapcsolatban. Előre biztosítani kellene a bántatlan elvonulást, és erről folyamatosan tájékoztatni a megjelenteket. A szervezők és a rendőrök is közvetlenül felelősek azért, hogy békés polgárok a homofób embervadászok csoportjaiba botlanak. Ezek pedig a könnyű "győzelmet", a túlerőt keresik.)

Díszpintyek a stúdiókban - ne legyen kedvük többé visszatérni

"Na ide figyelj, te szerencsétlen náci véglény!" címmel tettem közzé tegnap egy posztot.

Félreértés lenne azt a szöveget dühös kifakadásként értékelni...

Blogbejegyzésemet stílus-kísérletnek is szántam. 

Ha már lépten-nyomon találkozunk tisztességesnek mondott szerkesztőségek stúdióiban barna patkányokkal, nem kellene velük udvariaskodni, pláne megbeszélni velük országépítő elképzeléseiket. Van olyan beszédmód, amit még ők is megérthetnek, pláne a megdöbbent nézők-hallgatók..

Ha a szerkesztő-műsorvezető-riporter jól dolgozik, a szélsőjobbos mákvirágnak nem lesz többé kedve a kamera-mikrofon előtt szerepelni. Ha viszont egymást váltják a stúdiókban, valamit nagyon rosszul csinálnak a médiamókusok.

Tapolca szégyene - düh és bojkott

Tapolcán (Ajkán, Sümegen és több tucat hozzájuk tartozó kistelepülésen) április 12-én győzött  a Jobbik jelöltje - teljesen valószínűtlen, hogy a hivatalos végeredmény más lesz - 261 szavazat kényelmes előny. Természetes, hogy dühös, kétségbeesett, letargikus reakciók áradnak. Ki-ki vérmérséklete szerint kezeli hazánk tönkremenetelének újabb történelmi stációját.

Várható volt, hogy a szenvedély disszonáns hangokat is előcsal. A legjobban az a gyors reakció bántott, amely azt hiszem, valamennyiünk első dühében előjön. Éppen ezért bántó, mert saját esendőségünk (esendőségem) jele...

Volt ugyanis, aki mindjárt bejelentette, ő bizony egy darabig nem megy Tapolcára, tavasbarlang ide, Malom-tó oda... Ahol ilyen sok a Jobbik-szavazó, azt a helyet rendes ember elkerüli.

Igen, igen, érthető ez a felzúdulás - és ha indulatból cselekszünk, a térképen szépen bejelölhetjük Ózd, Tiszvasvári, Tiszaeszlár, Érpatak és még néhány - sajnos szaporodó számú - szégyen-település mellé Tapolca nevét.

Egy kicsit lehiggadva viszont előjön az empatikus énem: mégis, mi legyen a tapolcai (ózdi, tiszaeszlári, érpataki stb.) antifasisztákkal? Egészen biztos, hogy ezeken a helyeken is vannak, nem is kevesen, akik fájlalják és szégyellik a helyi többség döntését. Hagyjuk őket egyedül szívni? Nem éppen fordítva kellene eljárni?

Éppen most lenne szükségük külső megerősítésre, támogatásra, kapcsolatfelvételre azoknak, akik ott kitartanak. "Szerveződj" - láttam egy transzparensen éppen egy hétvégi demonstráción. A baloldalnak hagyományosan ebben volt az ereje. A technológia is megvan ehhez, jobbak a szervezetépítés lehetőségei, mint valaha.

A bojkott vonatkozhat a sötét szélsőjobboldali erők és támogatóik bojkottálására, de túlzásba nem kellene vinni...

Jobbikosok az ATV képernyőjén – sajnos, nem a szélsőbarnák kudarca

2014. április 6-a, a Fidesz-rezsim úgynevezett választásokon történt újrázása és a jobbikos szenny terjedése nyomán, a 2014. május 22-25-i EP választásra készülve a magyar közéletben és a médiában újra megnyílt a kérdés: hogyan kell kezelni azt az emberellenes pártot, amelynek sikere katasztrofális helyzetet teremtett a magyar közéletben?

Egy pillanatig sem inogtam meg álláspontomban: nem szabad demokratikus tárgyalópartnerként elfogadni a jobbikos politikusokat. A magukra valamit adó szerkesztőségeknek és műsorvezetőknek pedig még egyértelműbb feladat: ne engedjék be a stúdiókba demokratikus „beszélgetőpartnernek” maszkírozva, a nézőket-hallgatókat-olvasókat megtévesztő hangnemben kezelve a kinyírásunkra készülő ultrákat.

Érthető, hogy általános érdeklődést keltett 2014 késő tavaszán a Jobbik bojkottját látványosan feladó ATV tevékenysége. Egy jegyzetet megér a csatorna első kísérletei kapcsán szerezhető benyomások dokumentálása a műsorvezetőik és szerkesztőik által bemutatott felkészültségről, szakmai integritásról.

Röviden jellemezhetjük azoknak a próbálkozásoknak az első tapasztalatait, amelyekkel a tévé vezető arcai próbáltak megbirkózni a Jobbik-jelenséggel. Totális csőd.

Miért katasztrófa ez? Hosszú ideig fenntartott, elvi alapon megindokolt, a tisztességes demokraták által széles körben támogatott Jobbik-bojkott után hirtelen 180 fokos fordulatot tettek a tévé vezetői. Ez érthetően nagy figyelmet keltett, és ha már így döntöttek, mindennél fontosabb lett volna, hogy alaposan átgondolják, hogyan hajtják végre ezt a változást. Ha már vállalják a párbeszédet, tegyenek meg mindent azért, hogy ez ne a szélsőségesek triumfálására nyíló alkalom legyen.

Bőven volnának tanulmányozható külföldi példák. Angolszász, német környezetben is nagy viták, felháborodott tiltakozás kísérte, ha tisztességes, mértékadó médiumokban a szerkesztők beengedték a szélsőjobboldalt a stúdiókba. Amikor viszont ez mégis megtörtént, kiváló szerkesztők által felkészített színvonalas tévések teremtettek kőkemény vitahelyzetet a barnák számára. Úgy végezték a munkájukat, hogy a szélsőségeseknek elmenjen a kedvük az országos nyilvánosságba való befurakodástól.

Ezzel szemben az ATV-sek szerkesztői munkája egyszerűen gyalázatos. Rendre úgy reagálnak a jobbikossal szemben ülő tévés sztárok, mintha soha korábban nem lehetett volna tájékozódni a szélsőjobboldaliak érveiről, gondolkodásmódjáról. Tökéletesen felkészületleneknek bizonyulnak. Újra meg újra belesétálnak a jobbikos fórumokon, Facebook-oldalakon bőségesen tanulmányozható, kicsavart érvelésekből épített csapdákba.

Az eddigi ATV-s produkciókban Simon András bizonyult a leggyengébbnek. Balczó Zoltánnal olyan szívélyesen kvaterkázott, olyan lazán engedte a jobbikos propaganda áradását, mintha semmi feladata nem lenne tévés műsorvezetőként egy ilyen helyzetben. http://www.atv.hu/videok/video-20140507-mit-adott-nekunk-az-unio

Kálmán Olga is árnyéka volt önmagának Vona Gáborral beszélgetve http://www.atv.hu/videok/video-20140519-vona-gabor , ritkán és gyengén kérdezett vissza, hagyta, hogy az interjúból jobbikos ideológiai tízperc legyen. Valószínűleg nem érezte valami jól magát a bőrében, de ez nem mentség a felkészületlenségre.

A leghatározottabban Rónai Egon próbált kitartani, Simon András Balczó-debütálása után Dúró Dórával találkozva. Túlságosan nagy felkészültséggel ő és szerkesztői sem vádolhatók,de legalább megpróbált egy kevéssé barátságos, tárgyszerű légkört fenntartani, amelyből a néző a metakommunikáción keresztül érzékelheti a Jobbik valódi helyét a magyar közéletben. http://www.atv.hu/belfold/20140507-start-duro-dora

Mégis, Rónai mondhatja magáénak az eddigi legnagyobb kudarcot. A jobbikos politikus „úgynevezett holokausztról” beszélhetett a műsorban, és ennek kapcsán előadhatta azt a széslőjobboldali és fideszes körökben régóta terjesztett holokausztrelativizáló műsorát, amely a történelem sok-sok népirtása közé pakolja be a második világháborúban nagyarányú magyar részvétellel és súlyos magyar felelősséggel végrehajtott tömeges zsidó- és cigánygyilkolást. Látszólag a rengeteg áldozat iránti tisztelet áll emögött, valójában a hazai áldozatok, zsidók és cigányok megalázásának eszköze. A magyar jobboldali hazugságok ellen küzdő magyar demokratákat próbálják elnémítani ezzel az érveléssel. Rónai erre teljesen felkészületlen volt – pedig ideje éppen lett volna tájékozódni, hiszen az Orbán-közeli Magyar Nemzet jelenlegi brüsszeli tudósítója, Lovas István már 1999-ben előállt (a Népszabadságban!) „véralgebrázó” holokausztrelativizálásával. Rónaiék az akkor kirobbant vita anyagából most, 15 év után akár fel is készülhettek volna szerkesztőivel.

Hát, nem tették. A jobbikos sunyiskodás leleplezése helyett sikerült az egészet egy több felvonásos, értelmetlen és szomorú örmény genocídium – második világháborús holokauszt méricskélésbe fordítani. Vagyis a nagy hírű tévé magukra büszke arcai pont abba a csapdába sétáltak bele, amelyre bőven lett volna alkalmuk felkészülni...

Arról nem is szólva, hogy egy tapasztalt tévés hogyan engedhette meg Dúrónak, hogy a teljesen nyilvánvaló, holokauszttagadó „úgyneve

zett holokauszt” kiszólását olyan irányban magyarázza ki, aminek semmi köze ahhoz, amit valójában mondott. Az „úgynevezett” azt jelenti, hogy valakik úgy nevezik, de a beszélő ezzel nem azonosul, mert nem hiszi el, hogy az úgy volt. Ennek letagadását elengedni – elemi hiba.

Általában is jellemző, hogy az ATV-s szerkesztők nem használják a saját archívumukat sem. A sima beszédű jobbikosokat egyáltalán nem szembesítik saját bőséges és botrányos megnyilvánulásaikkal.

Megismétlem: eleve nem értettem egyet azzal az új iránnyal, amit az ATV felvállalt. De ha már ebbe az irányba fordultak, legalább ne lettek volna ilyen felkészületlenek és amatőrök...

(2015. őszi megjegyzés: a csatorna következetesen tartja a – szerintük jó – irányt, az elfogadhatatlan figurák a műsoraik egész sorában lettek állandó „vendégek”. A csatorna híradói is egyre lelkesebben tolnak mikrofont – teljesen fölöslegesen – jobbikosok orra alá. A szerkesztők és műsorvezetők felkészültsége semmivel sem lett jobb...)  

Lesz ez még rosszabb is - Hozzászólás egy 2011-es vitához

Szövegmentés a 2016-ban bezárt Népszabadságból. 2011-es hozzászólásom egy vitához a Fórum rovatban:

http://www.nol.hu/velemeny/20110809-lesz_ez_meg_rosszabb_is

Lesz ez még rosszabb is

Ha valaki elérheti, hogy senkinek ne legyen más választása, mint minden egyéb megfontolást félretéve összefogni a rendszer megbuktatásáért, az éppen Orbán Viktor.

Tamás Tibor| Népszabadság| 2011. augusztus 9.

A sajtó július utolsó napjaiban számolt be arról, hogy a hét végén Vona Gábor egyértelműen bejelentette: sem az MSZP-vel, sem az LMP-vel nem hajlandó együttműködni a Fidesz leváltása érdekében.

Nagy vihart kavart az LMP vezetőinek gondolatkísérlete, amelyet Karácsony Gergely képviselő fogalmazott meg egy Népszabadság-interjúban. Pártja részéről egyértelművé tették, hogy amit kifejtett, nem „írói munkásságának” része, hanem átgondolt kezdeményezés. Az LMP felengedett egy kísérleti léggömböt, jól megválasztott időpontban. Távol vagyunk bármilyen választási kampánytól, ráadásul uborkaszezon van, ugyanakkor a 2010 áprilisa óta eltelt időszak megfelelő alapot ad a kiépülő Orbán-rezsim természetének értékelésére. Minden alapunk megvan a borúlátásra. Ha a Fideszen múlik, márpedig alapvetően a kormánypárt stratégáinak jó szándékán, illetve annak hiányán múlik, lesz ez még sokkal rosszabb is.

Az LMP politikai gondolatkísérletét szétcincálták a véleménynyilvánítók. Jellemzően baloldaliak és liberálisok szólaltak meg. A vélemények fő árama szerint elvileg is kizárt bármilyen együttműködés a cigánygyűlölők, antiszemiták, homofóbok, soviniszták erőszakmámorban élő táborával. Sokan elgondolkodtak ugyanakkor azon, hogy ha mégis tető alá lehetne hozni esetleg valamilyen korlátozott megállapodást a Fidesz-rezsim megdöntése érdekében, annak lehetne-e bármilyen technikai realitása. Gyakorlatilag nem akadt senki, aki elképzelhetőnek tartotta, hogy a Fidesszel ellentétben álló pártok szavazótáborát oda lehet állítani egy ilyen megállapodás mögé

Döntően abból az irányból fogalmazták meg a dolgot, hogy nácikra soha, semmikor nem szavazunk, de aki egy lépéssel továbbment, azt is egyértelművé tette, hogy a barnák szimpatizánsaitól sem várhat voksokat demokratikus ellenzéki jelölt. Odáig ezek után már végképp nem is ment el senki, hogy azt latolgassa: a Jobbik-problémától eltekintve Orbán demokrata ellenfeleinek belső ellentétei leküzdhetők-e egyáltalán a közös cél érdekében. Az LMP eddig egyetlen választási helyzetben sem szólította fel szimpatizánsait voksolásra az MSZP-vel közös győzelem érdekében, soha nem léptette vissza jelöltjeit. (A legutóbbi Szonda Ipsos-felmérés alapján egyébként magatartásuk okai is megfontolandók: szavazótáboruk számára az MSZP egyáltalán nem vonzó alternatíva, másodlagos preferenciáik és a pártokkal kapcsolatos elutasító véleményük azt tükrözi, az LMP táborának jelentős része számára az MSZP szövetséges erőként sem jön számításba.)

Mindez egyértelművé teszi, hogy ha nem lenne más út Orbánék elmozdítására, mint a legszélesebb ellenzéki összefogás, akkor is rendkívül kockázatos lenne az MSZP, az LMP és a Jobbik vezetői számára „meghirdetni” valamiféle együttműködést.

Ellenben van még egy szempont, melyből meg kellene vizsgálni az LMP által felvetett lehetőséget. Egy olyan szempont, amelyre eddig nem fordítottak kellő figyelmet: az Orbán Viktor által megszemélyesített rezsim megjósolható dinamikája.

Többen felvetették a vitában, alapvetően Karácsony Gergely gondolatmenetét alátámasztandó, a második világháborúban kialakult náciellenes koalíciót, amelyben az angolszász demokráciák egyesítették erejüket Sztálin Szovjetuniójával. Ha ennyire ellentétes rendszerek összefoghattak a közös veszély ellen, miért ne lenne ez lehetséges itt és most is? – kérdezték. A történelmi analógia azonban, mint mindig, szükségképpen sántít. Kézenfekvő, hogy Orbán nem azonos Hitlerrel – ahogy Magyarország demokratikus rendszerének megroppantása sem közelíti meg Németország nácik általi tönkretételének világtörténelmi jelentőségét. Ráadásul a történelemértelmezés eltérései miatt a történelmi példa félre is viheti a vitát.

Úgy gondolom azonban, hogy a második világháború történetének analógiája egy fontos, de nagyon ritkán méltányolt szempontból szerencsés és termékeny. Ez pedig az a nehezen vitatható tény, hogy miközben Európa háborútól tartott, és aki tudott, szövetségest keresett, a legaktívabb szereplő, aki a történelem végső alakításában mindvégig kezében tartotta a kezdeményezést, maga Adolf Hitler volt. Ellenfelei egyáltalán nem voltak „természetes szövetségesek”, igazából csak akkor fanyalodtak egymás támogatására, mikor már minden egyéb lehetőség megszűnt. Csak az utolsó utáni pillanatban fogtak össze ellene – szinte csak azért, mert az újabb és újabb frontokon támadó Hitler végképp nem hagyott nekik más utat.

Mit akarok ezzel mondani? Karácsony Gergely 2011 júliusában elhangzott javaslatát több kétely fogadta, mint megértés. Ebben a pillanatban képtelenségnek tűnik a fideszesek hatalomgyakorlásával szembeni lehető legszélesebb összefogás. Csakhogy az Orbán-rezsim még nem pompázik „teljes szépségében”. Csak egy dologban lehetünk biztosak: Orbánnak nagyszabású tervei vannak a magyar társadalom viszonyainak tökéletes felforgatására. Az iramot ő diktálja, és aki nincs vele, annak a legváltozatosabb eszközökkel fűt be a következő években. Senkinek sem hagy levegőt. Ha valaki elérheti, hogy senkinek ne legyen más választása, mint minden egyéb megfontolást félretéve összefogni a rendszer megbuktatásáért, az éppen Orbán Viktor.

Orbánnak – és ellenfeleinek – pedig Meggyes Tamás mutatta meg, miként kell úgy politizálni, hogy valaki megszervezze a koalíciót önmaga megbuktatására.

A szerző újságíró