A „kommunista mártírt” sértegetik? Dehogy! A nácizmus romjain épült európai rendet köpik le

Július 27-én emlékeztünk a Ságvári Endre számára végzetes tűzharcra a budai Remízben. 

Ennek kapcsán elővettem egy pár hetes levelezésemet – úgy látom, blogomban kell közzétenenm, hogy valamelyes nyilvánosságot kapjon.

A Magyar Nemzetben találtam egy részletes összefoglalót Kristóf László csendőrnyomozó szerepéről a halálos összecsapásban, az 56 utáni koncepciós perről és halálos ítéletéről, majd a 2006-os rehabilitálásáról. A cikk durva torzítást tartalmazott, ezért az alábbi levelet küldtem a Magyar Nemzet szerkesztőségének:


„Tisztelt Szerkesztőség,

június 11-én hétvégi Magazinjukban közzétették Szathmáry István „Jogi szégyenfolt: Kristóf csendőrnyomozó ügye” című cikkét (lásd itt: http://mno.hu/hetvegimagazin/jogi-szegyenfolt-kristof-csendornyomozo-ugye-1346493). Kristóf Lászlóról és Ságvári Endréről – gyakran ugyanazon tények alapján – sokféle értékelést lehet olvasni, de ha csak ez lenne a mondanivalóm, nem szólnék hozzá.
Levelemet azért írom, mert közéleti vitáinkban legalább annyit célul tűzhetnénk, hogy a szemben álló véleményt igyekezzünk pontosan interpretálni. Méltatlan dolog olyan nem létező álláspont felett „győzedelmeskedni” amit előzőleg eltorzítottunk, hogy könnyebb legyen a dolgunk.

A hivatkozott cikkben tökéletesen téves a 2006 tavaszán, a Legfelsőbb Bíróság ítéletének indoklása miatt kirobbant heves tiltakozás interpretálása. „A felmentő ítélet, bár a szélesebb közönség és a jogászszakma megelégedéssel fogadta, heves tiltakozást váltott ki azokból, akik a kommunista mozgalmi mártírok emléke megsértésének tekintették” - írja Szathmáry István. Valójában nem a felmentő ítélet, hanem annak indoklása váltotta ki a tiltakozást, és nem a „kommunista mozgalmi mártírok emlékével”, hanem az 1944 nyarán fennálló magyar rezsim és annak kiszolgálói emlékével kapcsolatban fogalmazták meg ellenvéleményüket.

Az akkori publicisztikák özöne alapján magyar-angol nyelvű kötet jelent meg,”A Ságvári-dosszié – A Legfelsőbb Bíróság és a jogállam” címmel. A kötet egyik szerkesztője voltam. Mindenkinek javaslom, akit a közéleti vitákban nem elégít ki az ökölrázás és ordítozás, hogy lapozza fel. Meggyőződhet róla, hogy a Legfelsőbb Bíróság ítélete ellen egyáltalán nem volt tiltakozás. Van tehát, amiben teljes a konszenzus: az 1959-es koncepciós per ítéletét meg kellett semmisíteni.

„A Ságvári-dosszié” kötetből kiderül: a felháborodást az indoklás váltotta ki, mert abban a Legfelsőbb Bíróság odáig merészkedett, hogy 1944-es szellemben átírta a magyar történelmet. A 2006-ban még létező Magyar Köztársaság jogrendszerének egyik tekintélyes testülete, a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiuma kijelentette, hogy 1944. júliusában az, a csendőrnyomozó aki a Sztójay-kormány erőszakszervezetében az ellenállás elfojtásában vett részt, az jogszerűen járt el, aki pedig szembe mert szállni velük, az „törvénytelenséget” követett el.

Ma már talán meg sem lepődnénk ezen. Akkor még élénk tiltakozást váltott ki azok körében, akik úgy vélték, hogy az 1989 után kiépített magyar demokratikus rendszer a második világháború utáni európai rend, a nácik és szövetségeseik fölött kivívott győzelem rendje alapján áll, és ezt visszamenőleg senki nem írhatja át.

Akit valóban ez a vita érdekel, utána olvashat, például az említett kötetben, amelynek minden tétele megjelent 2006-2007-ben a sajtóban.

Megismétlem: a magyar közéletben alig van olyan fontos kérdés, amiben konszenzusra támaszkodhatunk. Meg kellene becsülni ezt a keveset. A Kristóf Lászlót halálra ítélő 1959-es ítéletet teljes konszenzussal utasítjuk el, az LB 2006-os ítéletét legfeljebb marginális kisebbség utasítja el egészében. Vitázzunk úgy, hogy amiben mégis egyet tudunk érteni, azt legalább ismerjük el!”

Levelemre választ nem kaptam, nem látom jelét, hogy üzenetem egészben vagy részben megjelent volna a lapban.

Legyen hát belőle blogbejegyzés!

---
SÁGVÁRI ENDRE A HORTHY-MAGYARORSZÁG RABLÓHÁBORÚJA IDEJÉN
NÉHÁNY TÉNY
A Magyar Történelmi Emlékbizottság 1942. március 15-i, több ezres tüntetése után a nyomozók sikertelenül próbálták elfogni Ságvári Endrét.
1944. március 19-én a náci Németország megszállta Magyarországot. Áprilistól júliusig a magyar államgépezet gettóba kényszerítette, megalázta, kirabolta, majd a halálba küldte a teljes vidéki zsidóságot, több százezer honfitársat. Ságvári Endre a tömeggyilkos magyar állam és a németek elleni ellenállást szervezte azon a nyáron. 1944. július 27-én egy titkos találkozóra ment egy budai cukrászdába, ahol a rendőr- és csendőrnyomozók rajta ütöttek. Megpróbálták letartóztatni, hogy aztán, ahogy többi foglyukkal tették, megkínozzák, kiverjék belőle a hálózat tagjainak nevét.
Ságvári ellenállt, a tűzharcban halálosan megsebesítette az egyik támadót, de ő is halálos sebet kapott.