1925. május 10-én, éppen
száz évvel ezelőtt született Kardos G. György. Sokan, sokféleképpen emlékeztek
meg az évforduló kapcsán a kiváló emberről, nagyszerű íróról, csodálatos
újságíróról.
Ex-népszabis kollégáimmal, barátaimmal közösen szerkesztett „Bächer Ivánnak szeretettel”
emlékoldalunkon mi is publikáltunk egy bejegyzést, nagyon sok linkkel
felszerelve. Ezzel próbáltuk felidézni Kardosgé legendás alakját. https://www.facebook.com/bacherivannakszeretettel/posts/pfbid0XJYXjDzZojr5AfkPFwZyK62fuYxnkzXdMgjd6NQRchK19ZwD1h8dxqK4GHssQ9e7l
Kardos G. György emléke régóta, centenáriumi alkalom nélkül is fontos számomra.
Szívesen olvasom hosszabb és rövidebb írásait is. 2025 májusában újra
elolvastam a világhírű „Avraham Bogatír” mellett egy kötetben megjelent,
kevésbé nagy figyelmet kapott palesztinai témájú regényeit: a „Hová tűntek a
katonák?” és „A történet vége” címűt.
Kiválasztottam néhány lenyűgöző részletet, amelyeket mindenki figyelmébe
ajánlok. Olvassunk Kardosgét, őrizzük közösen emlékét!
Egy részlet Hefcibáról, a szépséges lányról:
Hefciba énekel a szobájában. Divatos héber dal, egy-két sort dúdol, azután megint énekel, megint dúdol. Amikor az ajtó nyílik, felkapja a fejét, azután csalódottan lebiggyeszti az ajkát.
– Jó reggelt, Abed – mondja, s bemárt egy pici ecsetet az éjjeliszekrényen álló rózsaszín festékbe.
– Jó reggelt, Hefciba – rebegi Abed az ajtóban. A fiú egy pillanat alatt elfelejti sérelmeit, elfogódottan bámulja a lányt, aki a háta mögé tornyozott párnákra támaszkodva ül az ágyon, és a körmeit festi. Hefciba nagyon szép. Az arabok is így hívják: selebije. Gyönyörű. Bőre a barna és a rózsaszín egymásba folyó árnyalataival megfoghatatlanul vonzó. Lágyan hajló kicsiny orra alatt rózsaszínűre festett nedves ajkai között tökéletes fogsora nem tejfehér, de nem is sárgás, mint az arab lányoknak, a fehérnek valami igézően mély fokozata. Csigákban kanyargó fekete haját a füle mögé hajtja, a halántékán egész az állkapcsáig egyre szőkülő pihék. A szeme az egyedüli, ami tökéletesen keleti, keskeny és hosszúkás, alsó szemhéja feszes és egyenes, és még egy alig észrevehető árok sem választja el az arcbőrétől. Hefciba apja alacsony, hosszú szakállú zsidócska, ötvösmester a galileai Cfátban, húsz esztendővel ezelőtt vándorolt be Szanaából, ma is turbánt visel és bugyogót. Nagy ritkán meglátogatja Hefcibát, ilyenkor bejárja a kórházat, odamegy mindenkihez, akin fehér köpeny van, és mélyeket hajlongva hadarja: „Az Örökkévaló áldja meg, hogy ilyen jó a lányomhoz. Az Örökkévaló adjon békét, boldogságot, vagyont.” Mendez doktornak a kezét is megcsókolja. „Nagy tudós – mondja neki –, Izrael Bölcse.” Mendez doktor meghívja ebédre, hosszasan beszélget vele. Mendez doktor nagy figyelmet tanúsít Hefciba iránt.
Az uborkák és a paradicsomok beszorultak Abed zsebébe, és két kézzel, nagy üggyel-bajjal piszkálja elő, azután leteszi az éjjeliszekrényre.
– Ezt neked hoztam, Hefciba.
– Köszönöm, Abed – mondja a lány, és fel sem néz. – A doktor megjött már?
Abed egy ideig hallgat. Közben ráteszi a csipeszt a Monaldi-készülék gumicsövére, s leemeli a felső üveget. Akkor kimérten azt mondja:
– A doktor ilyenkor még a feleségénél van.
S amíg ki nem cserélte az üvegeket, egy szót sem szól többet. De amikor elvégezte a dolgát, valamit mondani kell, hogy még egy kicsit maradhasson.
– Hogy bírod a hamszint, Hefciba?
– Nem is érzem – mondja a lány –, olyan rosszul vagyok, hogy a hamszint már nem is érzem – és ismét dúdolni kezdi az előbbi dalt.
– Mondd a szavakat is, Hefciba! – Abed leült az ágy szélére.
Hefciba végre leteszi az
ecsetet, a kezét rázogatja, és Abedre hunyorítva, mintegy neki énekel, mintha a
dal hozzá szólna.
A fiúk itt – Hanan, Jorám – azt mondja mindahány:
hogy vad vagyok, hogy mért vagyok más, mint a többi lány,
a szemem mért oly fekete, s mért izzik, mint a szén?
És honnét jöttem, ki vagyok, és hol születtem én?
Én akkor erre büszkén felelem,
Galilea az én szülőhelyem,
a Genezaret végtelen tava,
Galilea, Galilea…
– Én még nem jártam Galileában – mondja Abed. – De a bátyám, Mahmud, már volt Libanonban is. A Dzsebel el Druzban. De igazán nagyon szép lehet Galileában. Ha egészséges leszel, egyszer majd meglátogatlak.
– Számítok rá, Abed. – Ezt Hefciba olyan komolyan mondja, hogy a fiún végigáramlik egy meleg hullám.
KARDOS G. GYÖRGY: HOVÁ TŰNTEK A KATONÁK?
https://tamastibijegyzet.blogspot.com/2025/06/nem-kedvelem-az-izraelitakat-de.html
https://tamastibijegyzet.blogspot.com/2025/06/egyiptom-nem-jo-mondta-druz-hadnagy.html
https://tamastibijegyzet.blogspot.com/2025/06/felelmetes-osanya-de-neve-az-csodalatos.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése