Az 56-os emlékmű látképe a hajdani Felvonulási téren, a Városligeti fasor bejáratával szemben – forrás: Wikipédia
Puzsér álma: egy 56-os disneyland ?
Puzsér Róberttől nem idegen, hogy észt osszon,
de önmagához
képest is felpörögve nyilatkozgatott és irkált a Magyar Hang 2026. október 22-i
számában. A „velünk élő SZDSZ-t” gyalázó publicisztikát írt, és még címlapos
interjút is adott a lap október 23-a előtt megjelent ünnepi számának ( „Cicaharc
vagy új államalapítás?” https://hang.hu/magyar-hang-plusz/cicaharc-vagy-uj-allamalapitas-193199
), amelyben hangsúlyosan szóba került 1956 emlékezete is. Ennek kapcsán Puzsér
tele szájjal gyalázta a városligeti 56-os emlékművet. Szerinte az a „förtelem
fejezi ki a balliberális kurzus 1956-ra vonatkozó emlékezetét”. A kompozíciót
Puzsér „sértésnek” tekinti, amelynek semmi köze 56-hoz, és a publicista semmi
egyebet nem észlel benne, mint „ocsmány, rozsdásodó betonvas oszlopokat.”
Puzsérnak persze joga van a saját egyszerű véleményét harsogni, hiszen mint mindenhez, ehhez is ő ért a legjobban – de mielőtt ezt kifejtette volna, azért talán megpróbálkozhatott volna megérteni, vajon miért az a gyalázott kompozíció győzött a pályázaton. Vajon tényleg nem fejez ki semmit az elszórt, magányosan bolyongó embereket jelképező oszlopokból összeálló sötét, rozsdás „lódenkabátos” tömeg, amely egy hadihajó orrát idéző, hatalmas erőt sugárzó acél-ékké egyesülve széttúrja a kockakő burkolatot?
Íme az idézett részlet az interjúból:
„(MH: Az 1989-es, majd a 2011-es alkotmányozók is ’56 örökségét hangsúlyozták, bár épp az érdemi, népi egyeztetést mellőzték. A társadalmi szerződésben találunk majd hivatkozást a forradalomra?)
PUZSÉR: Bele lehet írni az alkotmányba is, bár október 23-a a nemzeti ünnepként való elismerésével a neki járó tiszteletet, úgy vélem, már megkapta. Csakhogy rá lehet nézni a Dózsa György úti ’56-os emlékműre: az a förtelem fejezi ki a balliberális kurzus 1956-ra vonatkozó emlékezetét – de az is jellemző, hogy az Orbán-rezsim sem takarította el. Az az emlékmű egy sértés: valami alkotócsoport meg akarta valósítani önmagát, és befurakodott 1956 emléke meg a mai magyarok közé, hogy felállítsa azokat az ocsmány, rozsdásodó betonvas oszlopokat. Ugyan kinek jelentik azok a vasgerendák ’56-ot? Mit akar az kifejezni? Azt, hogy nem tudjuk, mi volt 1956, és nem is akarjuk tudni? Ott a Sztálin-szobor életnagyságú másának kellene lennie pontosan úgy ledöntve, ahogy 1956. október 23-án, azokkal a hősökkel körülvéve, akik ledöntötték, és akik az archív fotók alapján rekonstruálhatók. A világ minden tájáról csodájára járnának annak, hogy mit mert ez a nép szovjet megszállás alatt, mindössze három évvel Sztálin halála után. Azokra a vasgerendákra ugyan ki kíváncsi? Kinek hiányoznának? Az se lenne baj, ha Nagy Imre mártíromsága a nemzeti radikális kurzusban is tiszteletet ébresztene. Értem, hogy bolsevik volt, hogy részt vett a téeszesítésben, Rákosi rémállamában, de aki az életét adja a hazáért és a szabadságért, az azzal igenis tisztára mossa a nevét. Két miniszterelnökünk, Batthyány Lajos és Nagy Imre mártíromsága olyan nemzeti szentség, amelyeken, mint két pilléren a polgári nemzettudatnak kellene alapulnia.”
Tényleg, csak az élvezet kedvéért, gondoljunk bele egy
pillanatra
Puzsér művész úr emlékmű-lázálmába: eldózerolni a 2006 óta álló
emlékművet, és valami jó tartós anyagból egy ledöntött Sztálin-szobrot fektetni
a hajdani helyszínre, valamint feltétlenül odaszoborni az október 23-i szobordöntésen
sürgölődő hajdani csoport másolatát – lehetőleg életnagyságban. Na hát, ennek
tényleg csodájára járna a világ – egész buszkaravánokkal kellene odaszállítani
az ízlésükről híres társasutas turistacsoportokat (akiknek a méltán híres
Terror Háza is nagy kedvence). Javasolnám, hogy a szobor és a szobordöntögetők
is elemmel működjenek, a kompozíció üsse el a negyedeket, és óránként legyen
egy látványos szobordöntés…
Nem szeretnék egyetérteni semmiben Puzsérral, de azt én is
látom, hogy azt a Dózsa György úti emlékművet egyáltalán nem fogadta be a
magyar közélet. Ezt azonban szerintem legkevésbé az emlékmű minősége okozta.
Sokkal inkább a magyar közélet őrülete. Olyannyira így van ez, hogy a Puzsér
által gyalázott emlékművet igazán erőteljes emlékhellyé 2006. október 23-a gyalázata
avatta, amikor az ötvenedik évfordulón a Magyar Köztársaság ott koszorúzó politikai
és közéleti méltóságait a városszerte folyó zavargások közepette rendbontó
bandák zavarták meg. Ha valamire emlékeztet az a hely, akkor az a kiváló Kosáry
Domokos méltóságteljes szembenállása a csürhével (https://hvg.hu/kultura/20061024emlekmuavatas -- Az 56-os emlékmű viharos avatás után -- Október 23-án felavatták az 1956-os forradalom és
szabadságharc központi emlékművét. Az ünnepséget senki sem úgy képzelte, ahogy
végül is lezajlott. A rendbontó csoport fütyült, kiabált, még akkor is, amikor
a tekintélyes akadémikus, Kosáry Domokos mondott hosszú élettapasztalatából
fakadó, bölcs szavakat. Ebben a kontextusban leplezték le a művet, ami persze
semmi esetre sem a mű hibája. De mit kezd a mű ezzel a helyzettel? ).
Végül egy megjegyzés: az 56-os emlékmű meggyalázását végül az Orbán-rezsim a
maga sunyi módján elvégezte. Az Orbán Viktor és Baán László védnökségével keresztülerőltetett ligetromboló Liget-projekt keretében hihetetlen mennyiségű
betont öntöttek oda, ahol a Városligeti fasor irányából az emlékműnek érvényesülnie
kellene. A Néprajzi Múzeum minden mást eljelentéktelenítő árnyékában ez az
egész vita jelentőségét vesztette.
2026. november-december
https://tamastibijegyzet.blogspot.com/2026/11/a-hajonaplonak-2026-november-december.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése