Újraéled a stupid Kádár-kori bölcsesség

"Nem bánom én, fiam, csak ne legyen kötelező" - ezzel sok évtizedes tréfával próbálta elütni hétfői "vezércikkében" az északkeleti megyék lakosságának szájíze szerint szerkesztett sikerlap az idei Budapest Pride óriási sikere felett érzett zavart. http://www.boon.hu/queer/2875098
Az ereje teljében lévő hajdani pártfunkci és a lyukacsos trikójában a telken sörhasát vakaró "kádári kisember" kacsintott így össze, ha mindenáron nyilatkozni kellett valamit a "buzizmusról". Nagyon elmésnek képzelték ezt a viccet, mert mondtak is valamit ezzel, meg nem is. Volt ebben jó adag leereszkedő, megengedő paternalizmus, és persze annak a gyors jelzése is, hogy "mink persze nem vagyunk olyanok." Olyan volt ez, mint maga a Kádár-rendszer. Na persze, ha köllött, a munkásököl odacsapott, ahova köll, de ez a nagy megtorlások évei óta már csak a végső eszközként maradt a talonban.

Mit keres akkor ez a kitűnő "életigazság" 2015-ben egy publicisztikában, amely a fővárosban minden eddiginél nagyobb tömeget vonzó, végre szabad és felszabadult szellemű ünnepet hozó Budapest Pride-ra reagál? Ez a Hofi Géza legrosszabb pillanatait is felidéző tréfálkozás ott és akkor, ahol megjelent, tökéletes lenyomata a mai magyar helyzetnek. A főváros és néhány vidéki nagyváros - talán Pécs, Veszprém és Szeged tartozik ide - valami elképesztő távolságban él a magyar vidék egyre sötétebb korszakba forduló tömbjétől. Északkelet-Magyarország, Miskolc és különösen a hajdan jobb napokat látott nagyvárost körülvevő régió sajnos a legkirívóbb példa erre. Az újságíró a maga helyén jól érzékelte, hogy mi a teendője. A helyi napilap nyugtázza, hogy tőlük mindössze kétszáz kilométerre valami egészen másfajta világ van, mint náluk. Aztán jó messzire helyezi magát és az ő kedves olvasóit mindettől. Arról pedig végképp szó se essék, hogy a Pride nem szexről szól, hanem jogegyenlőségről, jogkiterjesztésről, alkotmányosságról, közös szabadságunkról.

Az idézett cikk utolsó két bekezdése:
"Természetesen párhuzamosan megfogalmazódtak erős kételyek is, a nemi betegségek terjedésével való riogatáson túl a nemzetkatasztrófa vizionálásáig.
S bár kár lenne a konzervativizmus hibájába esni, hadd idézzem régi tanárunkat, aki az egyik osztálytárs a témáról való érdeklődésére csak annyit mondott: nem bánom én, fiam, csak ne legyen kötelező."

Díszpintyek a stúdiókban - ne legyen kedvük többé visszatérni

"Na ide figyelj, te szerencsétlen náci véglény!" címmel tettem közzé tegnap egy posztot.

Félreértés lenne azt a szöveget dühös kifakadásként értékelni...

Blogbejegyzésemet stílus-kísérletnek is szántam. 

Ha már lépten-nyomon találkozunk tisztességesnek mondott szerkesztőségek stúdióiban barna patkányokkal, nem kellene velük udvariaskodni, pláne megbeszélni velük országépítő elképzeléseiket. Van olyan beszédmód, amit még ők is megérthetnek, pláne a megdöbbent nézők-hallgatók..

Ha a szerkesztő-műsorvezető-riporter jól dolgozik, a szélsőjobbos mákvirágnak nem lesz többé kedve a kamera-mikrofon előtt szerepelni. Ha viszont egymást váltják a stúdiókban, valamit nagyon rosszul csinálnak a médiamókusok.

"Cigány lélektan", "cigány néplélek" - a píszí nem azonos a félrebeszéléssel

A politikai korrektséget, a „píszít” legalább olyan gyakran gyalázzák sötétülő közéletünkben, mint a minden baj okának nevezett „liberális jogvédőket”. Emlékezetes, hogy a sokak számára etalon Sólyom László államfő is megengedte magának annak idején, hogy az erkélye alatt gárdát avató fideszes-jobbikos gyalázat visszaverése helyett a politikai korrektségen háborogjon...

Az, aki a ”píszít” okolja a súlyos problémák elfedéséért, tudatosan félremagyarázza a dolgokat, vagy ha nem rossz szándék fűti, egyszerűen összekeveri az össze nem tartozó ügyeket.

Nemrég egy megdöbbentő tévés skandalum kínált újabb alkalmat arra, hogy megkíséreljük megérteni, mi történik velünk, miben hibázunk.

Bánó András tévés szerkesztő és műsorvezető interjújáról van szó Osztolykán Ágnessel. Egy beszélgetésről, amelyért utólag az ATV elnézést kérő közleményt adott ki.

Bánó elképesztően felületes, felkészületlen, színvonaltalan volt. Mindent bemutatott, amit média-tankönyvekben lehetne tanítani, elrettentő példaként, a „Hogyan árthat valaki akár rossz szándék nélkül is” című kurzuson.

Előző nap járta a be a sajtót a hír, hogy Felsőzsolcán (Miskolc egyik elővárosa) egy kétéves kisgyereket „elsodort” egy autó, a környező házakból előrohanó rokonok és ismerősök pedig rátámadtak a kocsi sofőrjére és utasára, akik végül is nagy nehezen elmenekültek a helyszínről. A hírszerkesztők és címszerkesztők egy része mindjárt Olaszliszka nevét is bedobta a figyelem felkeltése, a nagyobb kattintás-szám érdekében. Bánó András pedig esti képernyős szereplése alkalmával „szóba hozta” az ügyet, bizonyára a „feldolgozás” szándékával. „Kapóra jött”, hogy Bánó szerkesztőtársai éppen Osztolykán Ágnes korábbi LMP-s országgyűlési képviselőt kérték nyilatkozatra, igaz ugyan, hogy az előre megbeszélt téma a mélyülő magyarországi szegénységgel kapcsolatos új szakértői jelentés elemzése volt.

Amint a videón látjuk http://www.atv.hu/videok/video-20141008-osztolykan-agnes – Bánó első kérdése a felsőzsolcai botrányos esetről szólt. Osztolykán Ágnestől, nyilván azon az alapon, hogy „ő is cigány”, azt tudakolta, van-e valamiféle „cigány lélektan”, aminek feltárásával értelmezhetjük a Felsőzsolcán történt (és hallgatólagosan, nyilván, Olaszliszkát is idegondolta a kérdező) támadást?... Osztolykán Ágnes az első sokk után kialakult vitában nagyon jól kezelte a helyzetet, már amennyire ezt egyáltalán kezelni lehet. Az ő visszakérdezései nyomán terjedt el a sajtóban Bánó botrányos szerepléséről, hogy ő a „cigány néplelket” firtatta volna... „Cigány lélektan” és „néplélek” - van némi különbség, de valóban csak árnyalatnyi. Az ATV ezután kért elnézést azoktól, akiket „esetleg sértett” Bánó megnyilvánulása. A Facebookon Bánó egyik ismert, képernyőn szereplő kollégájától lehetett olyan – efféle botrányos esetekben a jobboldalon is gyakran olvasható – mentegetést olvasni, hogy ő régóta ismeri Bánót, és biztos abban, hogy „nem rasszista”...

De hogy jön ehhez az egészhez a „píszí”, amivel bevezettem cikkemet? Nos, úgy, hogy a politikailag korrekt beszédmódnak és a felkészületlenségnek, illetve a gondolatok tisztázatlanságának semmi köze egymáshoz...

Nem az a píszí, hogy egy cigányok által elkövetett támadás sokkjában keresünk egy cigány közszereplőt, akit valamiféle „cigány lélektan” megmagyarázására kérünk, aztán amikor ő – jó esetben - helyretesz bennünket, érdemi információk hiányában nem az adott ügyről beszélgetünk vele, hanem általában a cigányság helyzetéről. Nem tudhatták például a beszélgetés résztvevői, hogy a felsőzsolcai támadók milyen anyagi helyzetben élnek, de azonnal a nyomor, az állandó stressz, az adrenalin szerepéről szólt a társalgás.

A píszí nem lehet azonos a kollektív mellébeszéléssel!

Bánó András tapasztalt újságíró, az, hogy nem söpörte a szőnyeg alá a felsőzsolcai bűncselekményt, azt jelzi, hogy újságírói lelkiismerete arra kötelezi, próbálja meg- és kibeszélni azt a témát, ami a tévénézőt izgatja.

De ezzel véget is ér Bánó méltatása. Mindent egészen másképp kellene csinálni ahhoz, hogy végre valódi, értelmes beszéd és gondolkodás alakuljon ki valódi, égető bajainkról. Mindenekelőtt: a felsőzsolcaihoz hasonló, félelmet keltő, közbiztonság-érzetünket romboló esetek kapcsán nem ”a” cigányokról kellene beszélni – hiszen a cigányok százezreinek semmi közük az adott ügyhöz, akárcsak a nem-cigányok millióinak -, ezért akármit hordunk össze a „cigány-ügyről”, csak azt a hamis bélyeget erősítjük, hogy az ilyesmi valamiféle cigány specialitás...

Ehelyett a megtámadott, békés társadalom közérzetéről, a mi félelmeinkről, biztonságérzetünkről, az ellenünk agresszívan támadókkal kapcsolatos lehetőségeinkről kellene beszélni. Lehetőleg empatikus, a nézők számára megfogható és kérdéseikre valódi választ kereső szakértővel kellene meg- és kibeszélni ilyenkor az ügyet. Pontosan mi történt/történhetett a tárgyalt ügyben - az adott esetben Felsőzsolcán? Megismétlődhet-e, vagy ez majdnem kizárt? (Van-e például olyan specialitása, ami teljesen egyedivé teszi?) Kivel, hol, milyen körülmények között történhet meg hasonló? Mit lehet ilyen esetben tenni? Mit nem szabad? Hogyan lehet megelőzni, ha ez lehetséges? Stb, stb.

Ha megnézi valaki a Bánó-féle beszélgetést, láthatja, hogy a rosszul kiválasztott alkalom (nem Osztolykán Ágnest kellett volna a témával letámadni, de biztosan nem meglepetésszerűen), a rendkívül szerencsétlen felvezetés, és a téma félretájolása miatt a viszonylag hosszú párbeszéd a valóban sokakat izgató konkrét ügy konkrét feldolgozásában SEMMIT nem segített. Nem először történt így – és már megint ez lett belőle.

Csakhogy mindezért nem a politikai korrektség felelős. Píszí stílusban, píszi felfogásban, gyűlölködés, előítéletesség, kollektív bélyegek osztogatása nélkül mindent meg lehet és meg is kell beszélni közös ügyeinkről. Sőt, csak így szabad megbeszélni...