Még egyszer Toroczkairól és a kerülendő szerkesztőségekról

Illusztráció: így nézett ki Budapestnél a Duna a legutóbbi "nemzeti-keresztény reneszánsz" eredményeként. Forrás: Fortepan/a Vörös Hadsereg fotóarchívumából

Egy ismerősöm december 15-én lelkesen újságolta, hogy milyen kitűnő beszélgetést volt alkalma végignézni 2023. december 14-én, csütörtökön. Nem igazán lehet képben a világnézetemről (liberális, köztársaságpárti, antifasiszta vagyok, szóval sem fideszes, sem szélsőfideszes mihazánkos...), mert Rónai Egon december 14-i Toroczkai-interjúját próbálta fényezni. (Linket nem adok ehhez, aki akarja, keresgélje.) A műsorról, amiben Toroczkai megbecsült vendég lehet, ahelyett, hogy politikai bűnözőként távol tartanák, a Média1 így számolt be indulásakor: https://media1.hu/2023/03/29/ronai-egonnal-indit-musort-az-index/ (Rónai Egonnal indít műsort az Index )

Nem lehettem nagyon nyitott erre a beszélgetésre, de mit tegyünk.  Szerintem a nácikról hírt kell adni, a közvéleménynek tudnia kell róluk, akcióikról, lépéseikről - de tisztességes szerkesztőség, tisztességes újságíró ne társalogjon a Toroczkai- Dúró- Novák Előd-félékkel. Ha pedig mégis így tesz, legyen tökéletesen felkészült. 2014-ben éppen azért fordultam el az ATV tévécsatornától, mert a csatorna akkori vezető személyisége, Rónai Egon az akkor sötét náci cigánygyűlölő antiszemita stb politikát vivő Jobbik vezéreit a számukra sikeres parlamenti választások után elkezdte beinvitálni a stúdióba - és ezekben a beszélgetésekben sorozatban kudarcot vallottak.  Lásd erről akkori blogbejegyzésemet: https://tamastibijegyzet.blogspot.com/2014/05/jobbikosok-az-atv-kepernyojen-sajnos.html (Jobbikosok az ATV képernyőjén - sajnos nem a szélsőbarnák kudarca)

A friss Rónai Egon-műsor iránt lelkesedő ismerősöm láthatólag azt sem tudja, ki az a Toroczkai László. Vagy ha tudja, nem érdekli, akár egyet is ért szélsőséges fajgyűlöletével. Mindenesetre a magam részéről ezt is dokumentáltam, még abban az időben, amikor Toroczkai nem volt sikeres pártvezér. https://tamastibijegyzet.blogspot.com/2017/06/vervad-nemzetiagyhalal-oldalakon-mit.html (Vérvád a nemzetiagyhalál-oldalakon - Mit tudunk a terjesztőjéről?) 

A közvélemény médiatudatosságára jellemző, hogy amikor Toroczkai és bandája rövid de velős jellemzése után megemlítettem, hogy időm sincs efféléket nézni (újságíró-szerkesztő időszakomban rá kellett vennem magam természetesen, folyamagtosan olvastam a fideszes heccsajtót is, de ez már szerencsére nem kötelességem), és hozzátettem, hogy ha tévézek valamennyit, az RTL Híradóból és a csatorna politikai közéleti magazinjából tájékozódom - rávágta, hogy az RTL szerinte "Gyurcsány tévéje". Nem igazán látja a nagyságrendeket, fogalma sincs az RTL és a Demokratikus Koalíció méreteiről. Beszopja azt a fideszes propagandát, hogy "nincs független sajtó", ami nem a fideszé, az biztos gyurcsányista. Érthető, miért érdeke ez az ostobaság a diktatúra propagandistáinak.

KIEGÉSZÍTÉS:
https://nepszava.hu/1120912_egyenes-beszed-mostantol-antonia-itt-egon-ott
Egyenes beszéd - Mostantól Antónia itt, Egon ott
Népszava, 2017. február
RÓNAI Egon: “Rendszeresen megkapjuk kollégáktól és a nézőktől is kérdésként, hogy mekkora a nyomás rajtunk, műsorvezetőkön, műsorkészítőkön, szerkesztőkön és én mindenkinek ugyanazt tudom erre mondani: semekkora. Nincs velünk szemben semmiféle politikai típusú elvárás. Lényeges változás volt néhány éve, hogy a Jobbik politikusai megjelentek az ATV-ben mint interjúalanyok. Amikor én 2010-ben idekerültem az ATV-hez, rögtön azt kérdeztem, miért nem beszélgetünk velük? Egy parlamenti pártról van szó, s mi gondolhatunk róla sok mindent, de az tény, hogy a társadalom egy része számára fontos. Nekünk pedig nem az a dolgunk, hogy a társadalom egy részét kizárjuk, hanem az, hogy megmutassuk nekik a valóságot a mi olvasatunkban. Ehhez hozzátartozik a Jobbik és az összes probléma, amit e párt jelenléte felvet. Mondok egy konkrét példát. Dúró Dórával vitatkoztam adásban a szegregációról egy bírósági döntés kapcsán. Én ugyanis botrányosnak tartottam az ötletüket, hogy az elmaradott térségek elmaradott családjaiban növekvő gyermekeket erőszakkal beköltöztetjük egy kollégiumba azzal, hogy majd mi felneveljük. Mára eljutottunk oda, hogy egy kiszivárgott anyag szerint az EMMI egyik államtitkárságán pont egy ilyen javaslat készült. Tehát most a kormány veti fel ugyanazt, amit pár éve a Jobbik. Vagyis ha ennek a pártnak a képviselői nem jöhetnének be a stúdióba, nem hallgathatnánk meg az érveiket, a téma csak akkor válna publikussá, amikor azt már végül maga a kormány javasolja.
Ettől kezdve már vitatkozhatnánk róla. Azt gondolom, a problémákról beszélni kell, az újságíróknak, demokrata módon gondolkodó embereknek meg kell mutatniuk, kinek mik az érvei a véleménye megalapozásához. Ilyen típusú vitáink voltak itt házon belül is az elmúlt években. Aztán jött egy 2014-es bírósági döntés, amely kötelezte az ATV-t arra, hogy a választási kampányban a Jobbiknak ugyanolyan teret adjon minden lehetséges módon, mint bármely más pártnak. Ez átszakította azt a falat. Én azt szoktam mondani - talán nem túl empatikusan -, hogy nem egy televízió dolga megnyerni a választásokat. Bár elvárnák tőlünk, nem egy televízió dolga ellenzéknek lenni az ellenzék helyett."

Elhatárolósdit pedig nem játszunk

 Szövegmentés. Az azóta bezárt, beszántott Népszabadság Fórum rovatában 2001. május 26-án jelent meg ez a cikkem. Az archívumokban nehezen vagy egyáltalán nem található meg, ezért előástam és blogomra mentettem.
Ez az "elhatárolósdi" 2022 nyarán Orbán Viktor újabb botrányos megnyilvánulása kapcsán jutott eszembe.
https://azonnali.hu/cikk/20220723_orban-tusvanyoson-fajkeveredes-narkos-hidfoglalok-tartozasbehajtas-orosz-gyozelem 
"Előkerült a fajelmélet is: „Van az a világ, ahol az európai népek összekeverednek az európán kívül érkezőkkel. Na az kevert világ. És vagyunk mi, ahol Európán belül élő népek keveredtek össze egymással. Ezért mi a Kárpát-Medencében nem vagyunk kevert fajúak, hanem  saját otthonában élő népeknek vagyunk a keveréke” - magyarázta Orbán, majd Nándorfehérvárra és a törökök megállítására hivatkozott."
Most már nem antiszemita szövetségeseitől, hanem saját magától kellene elhatárolódnia, ha képes lenne effélére.  

Elhatárolósdit pedig nem játszunk - Népszabadság, 2001. május 26.  

Mindig öröm számomra Debreczeni József elemzéseit olvasni, ha sok kérdésben nem is értünk egyet. Mivel gondolkodása zárt a jobbszél irányában, vele nem a demokrácia alapkérdéseiről kell vitatkozni, hanem azonos alapálláson belüli véleménykülönbségekről.

A szerző "Manőverek a jobboldalon" című írásában (május 10.) örömteli kötelességének tekinti annak nyugtázását, hogy a Fidesz immár középre húz, és hogy a párt régi és új elnöke is egyértelműen kizárta a 2002-es választások után egy Orbán-Csurka kormány megalakításának lehetőségét. Debreczeni József emlékezik: 1994-ben "már sejthető volt, hogy Orbánék készek egy MDF-fel kötendő koalícióra, abba buktak bele, hogy ezt rosszul titkolták"; 1998-ban "már ügyesebbek voltak, választóik jó részével az utolsó pillanatban elhitették, hogy nem állnak össze Torgyánnal, holott már eldöntötték, hogy igen"; most pedig "ahogy a dolgok haladtak, attól lehetett tartani, hogy 2002-ben Csurkával ismétlődhet ez a képlet". Debreczeni örömmel nyugtázza, hogy ettől immár nem kell félni. A Fidesz középre evező manőverét úgy értelmezi, hogy az egy már 1997-98-ból ismert koreográfia része: "Orbánék az előző ciklus idején is kifelé mentek először. Előbb a jobboldali közönség támogatását nyerték el (a szélső pont Orbán 1997-es vigadói beszéde volt), s e hódítás után húztak befelé, ahogy most is."

A szerző pontosan rekonstruálja a csapataikat vezénylő Fidesz-vezetők nagyvonalú hadvezéri logikáját. Szerintem azonban nem lenne szabad itt elvágni a gondolatmenetet. Nagyon is idetartozik néhány apróság, ami ellentmond Debreczeni megkönnyebbült következtetéseinek. A hadművészeti hasonlatnál maradva: ha a vezérkar a csata első időszakában a jobbszárny szélére húzódik, és hagyja a középhadat felmorzsolódni, akkor a folyamatos tüzelés bizony visszafordíthatatlan változásokat idéz elő a csatatér leginkább igénybe vett középső részén. Mire úgy döntenek, hogy középre települnek, már csak üszkös romokat találnak ott. Arról nem is beszélve, hogy mi történik, ha ott előzőleg vegyi fegyvereket vetettek be!

Attól tartok, semmi ok tehát a megkönnyebbülésre. Ha egy kormánypárt évekig ahhoz szoktatja a választókat, hogy a demokratikus ellenzéki pártok jelentik a "fő veszélyt", viszont a demokrácia felszámolására szerveződött, 60 évvel ezelőtti nyilas közlönyök szókészletéből gazdálkodó pártot korrekt partnerként kezeli, ennek távolabb ható következményei vannak.

Orbán Viktor kitartó következetességgel, tudatosan elmulasztotta csillogó retorikai képességeit bevetni a miépesek ellenében, és ezzel azt üzente, hogy e párt támogatásában nem lát semmi rendelleneset. (A koszovói háború napjaiban Csurka népszavazás követelt a bácskai területek hovatartozásáról. Az újságírók Orbán Viktornak szegezték a kérdést, nem érzi-e kötelességének, hogy kormánya nevében egyértelműen elutasítsa az ötletet. Ő akkor pályafutásának eddigi legcinikusabb kijelentését tette: "Elhatárolósdit pedig nem játszunk.")

A miépesek nem külső segítség nélkül erősödnek. A szélsőjobboldal térnyerésével pedig megjelent a magyar társadalomban a rendszerváltás óta könnyű szívvel nélkülözött politikai gyökerű félelem is. (Milyen félelemről "vizionálok"? Felejthetetlen élményem az a Kossuth téri antifasiszta demonstráció, amelyre néhány száz miépes ellentüntető is "kilátogatott". Láttam a miépesek megjelenése által kiváltott elementáris hatást a sokat megélt idős emberek arcán.) A félelemkeltés nem a demokrácia fejlesztésének legcélravezetőbb eszköze, márpedig a "Csurka-kártyát" talonban tartó Fidesz ezzel játszadozik.

Debreczeni Józseffel ellentétben én azért nem vennék mérget arra, hogy az elhárító nyilatkozatokkal valóban elhárult a MIÉP-pel kötött koalíció veszélye. 1990 óta minden választás után olyan koalí-ciók születtek, amelyekről a résztvevők előzetesen nem tájékoztatták választóikat, vagy egyenesen letagadták a lehetőségét. És éppen a legilletékesebb, Orbán Viktor nem tett ebben az ügyben egyértelmű nyilatkozatot. De ha nem is lesz ilyen koalíció, a lényegi probléma - a mérsékelt jobboldal reménytelen összevegyülése a szélsőjobboldallal - megmarad. Ha a jelenlegi állapot stabilizálódna, az középtávon a magyar demokrácia ellenségei számára lenne ideális. Csurka - a Fidesznek hála - már most is országos hatalmi tényező. Embereit a közszolgálati médiában és közigazgatási hivatali pozíciókban helyezheti el, anélkül, hogy kormányzati felelősség terhelné. Minden politikus álma ilyen felelősség nélküli érdekérvényesítő potenciállal rendelkezni.

Azt, hogy a miépesek szervesen összenőjenek a magyar jobboldallal, lehetetlenné téve a mérsékelt jobbközép önálló fellépését, az EU nem tudja diplomáciai eszközökkel megakadályozni. Sem belépésünk előtt, sem utána. Erre csak azok lehetnek képesek, akik a hazai politikai életben elegendő befolyással rendelkeznek az illemszabályok meghatározásához. Hiteles jobb- és baloldali személyiségeknek együtt kell újraépíteniük a lerombolt centrumot. A jobboldali pártok elitjében ott vannak azok a személyiségek, akik aggódva figyelik Csurkáék elszabadulását. Nem arra lenne szükség, hogy "álljanak át" a baloldalra - sőt arra a legkevésbé. A demokratikus jobboldali politizálás újrateremtésében lenne elengedhetetlen szerepük.

A liberális és baloldali pártoknak is lenne itt persze feladatuk. Legalábbis valamivel nehezebbé tennék a szélsőjobboldal felé tájékozódók dolgát, ha a úgy hasznosítanák a közvéleménykutatási eredményeket, hogy a visszajelzések alapján folyamatosan tisztítják soraikat azoktól a személyektől, akik tehertétellé váltak.

Talán kevesebb ingadozóról tudósítanának a közvéleménykutatók, ha 1998 óta például a szocialisták legalább néhány olyan vezetőjüktől megszabadultak volna, akik az előző ciklusban reménytelenül besározódtak. A feladat - technikai szempontból - nem is lenne túl bonyolult. Elég csak megnézni a mértékadó lapok akkori évfolyamaiban hetenként felbukkanó neveket, s összehasonlítani az MSZP mai parlamenti képviselőinek névsorával.

Az SZDSZ vezetőinek pedig talán azzal kellene szembenézniük, amikor a kormánypárti korrupció elleni kampányuk csekély hatását tapasztalják, hogy a felmérések szerint a választópolgárok alig valamivel kevésbé tekintik őket korruptnak, mint az éppen osztogató helyzetben lévő kormánypártokat. Ebből a pozícióból nyilván nem elég a másik fél züllöttségére rámutatni. A többség megértette az üzenetet, hogy a Fidesz is nyakig sáros, de nem felejti azokat az ügyeket sem, amelyek 1998-ban a koalíció vereségéhez vezettek.

Figyelemre méltó fejlemény, hogy a választók többsége immár nem fordul el egyik nagy párttól sem "csak azért", mert azok nyíltan a demokrácia ellenségeivel cicáznak. (Az MSZP sem sínyli meg, hogy néhány befolyásos vezetője a Munkáspárt irányába nyitna. Csak a Munkáspárt gyengeségének köszönhető, hogy ez a cinikus játék egyelőre nem jelent komoly veszélyt.)

Ilyen történelmi helyzetből könnyen lehet tragédia, de arra is van esély, hogy a centrumerőket az életveszély rákényszeríti az önállósodásra és megújulásra. Arra, hogy ismét a centrum meghódításáért folyjon a küzdelem.

 

Tamás Tibor
közgazdász

(Fotó: Népszava, 2022. július)

Gránátot vágna a menekültek közé a vendégmunkás

Közvetett családi kapcsolatnak "köszönhetem" egy fiatal, huszonéves fazon Facebook-ismeretségét. Általában buli-szelfikkel mutatkozik be, de leginkább semmivel, és ez így is van jól.

Most azonban a menekültválság budapesti képei őt is szólásra bírták (a szóban forgó fazon amúgy nem pesti, de ennek nincs jelentősége, olyanokból, mint ő, a fővárosban is van felhozatal...) A Keleti pályaudvar előtt felgyűlt tömegről készült fotót nézegetve a szerencsétlen ezt írta be:

"Na most egy-két gránát!:)" 

Láthatjuk, szmájlit is tett oda, mert ő ezt ilyen vicceskedésnek gondolja.

Valaki visszaszólt neki, valami emberségfélét kért rajta számon, na, erre visszajött a 21. századi mélymagyar színvonalat képviselő epeömlennyel:
 "Mikor a Magyar nép tüntet vagy szurkol a csapatának akkor vízágyú meg gumi lövedék, most pedig sorfalat állnak ezeknek????? Mi van itt?"

 Sem időm, sem kedvem nincs nagyon elemezni ezt a távoli rokonfélét, a szöveg magáért beszél.

Azt viszont érdemes megemlíteni - egyáltalán, bejegyzés is ezért  lett az egészből - hogy ez a szerencsétlen alak évek óta Németországban dolgozik, tetszik neki a jólét, megtanulta a nyelvet, úgy tudom, nem is tervezi, hogy visszatérjen a minimálbér földjére.

Mindig megdöbbenek azon, hogy honfitársaim egy része mennyire nem képes a saját és mások helyzetének szembeszökő hasonlóságait észlelni. Illetve mennyire természetesnek hiszi, hogy neki jár mindaz, amit másoktól lazán megtagadna.

Az alacsony emberi színvonalról pedig ne is beszéljünk.

Ságvári-megemlékezés és hadiözvegyek – hogy jön ez a kettő egymáshoz?...

Idén sikerült úgy alakítanom nyári programomat – vagy inkább sok kis pechből némi szerencse is lett – hogy, bár nem reméltem, hogy így lesz, július 27-én éppen Budapesten tartózkodtam. Így aztán végre részt tudtam venni a II. kerületi Remíz Vendéglő és Kávéház kertjében, a hatalmas hársfa alatt tartott Ságvári-emlékgyűlésen.

Július 27-e a Ságvári elfogását megkísérlő csendőr- és rendőrnyomozók akciójának évfordulója. 1944-ben a mai Remíznél, azon a helyen alakult ki halálos összecsapás Ságvári Endre és az őt legyűrni próbálók között. Egy rendőr halálos sebet kapott, ketten megsebesültek - egyikük lövése pedig megölte Ságvári Endrét is.

Nem a 2000-es évek elejétől Ságvári ellen kibontakozó szélsőjobboldali kampánnyal akarok itt foglalkozni. Nem is a második világháború tanulságait semmibe vevő hazai szellemi elsötétítéssel. Még csak nem is a baloldali vagy liberális válaszokkal (ez utóbbiból bőséges csokrot állítottunk össze „A Ságvári-dosszié” című 2006-os kötetben. A kötet egyik szerkesztője voltam, amire máig büszke vagyok. Akit a téma érdekel, annak melegen ajánlom.)

Arról írok itt, hogy az ős-hársfa alatt állva tegnap megpróbáltam visszaidézni azt a nevezetes halálos tűzpárbajt. Ságvári Endre bátorságára gondoltam, és bár a hely, ahol álltunk, már nem hasonlít a hajdani helyszínre, úgy éreztem, lelkileg is ott lehetek a legközelebb a történtekhez.

Közben elkalandoztak – vagy inkább továbbgördültek – gondolataim. Több mint hét évtized távlatából az ellenségről, a náci megszállás alatt működő, népirtást elkövető Horthy-államgépezet tagjairól is elgondolkodtam. 

Pontosabban: eszembe jutott egy friss hír: egy minapi kormányrendelet a II. világháború alatt elesett magyar katonák és csendőrök még élő özvegyeinek, árváinak biztosít nyugdíjkiegészítést.

Ez ott, a Remíz kertjében álló hársfa alatt valahogy a Ságvári-ügyhöz tartozónak tűnt. 1944. július 27-én magyar csendőrök és rendőrök vívtak tűzharcot egy háborúellenes, antifasiszta mozgalom fegyveres vezetőjével, és a hatósági közegek egyike közben elesett. Ha a halálos áldozatnak vannak még élő leszármazottai, és érvényesek rájuk a feltételek, a most megítélt némi pénz jelképesen enyhítheti annak a családnak sok évtizedes megpróbáltatásait. Márpedig megpróbáltatásaik biztosan voltak.

Nincs ezzel a nyugdíjkiegészítéssel semmi baj, sőt. A békeidő dolga a helyreállítás, a hátramaradottak jövőjének biztosítása, a fájdalmak enyhítése.

Az utókor másik feladata viszont, hogy észnél legyen, és ne keverje össze a dolgokat. Az, hogy a második világháborúban elesett összes magyar katona és csendőr még élő özvegyei és árvái állami kiegészítéshez jutnak, a túlélők, a családok iránti gesztus. Ne legyen azonban félreérthető az üzenet. A háború, amiben a magyar katonák és csendőrök a sötét oldalon harcoltak – sokszor saját fegyvertelen népük elleni szolgálatban - és életüket vesztették, bűnös háború marad. A rezsim, amit szolgáltak, a magyar nép jövője érdekében pusztulásra volt ítélve.

Jó példa minderre az 1944. július 27-én Budán, Ságvári Endrével vívott tűzharcban elesett rendőr sorsa - és Ságvári igazsága.

Díszpintyek a stúdiókban - ne legyen kedvük többé visszatérni

"Na ide figyelj, te szerencsétlen náci véglény!" címmel tettem közzé tegnap egy posztot.

Félreértés lenne azt a szöveget dühös kifakadásként értékelni...

Blogbejegyzésemet stílus-kísérletnek is szántam. 

Ha már lépten-nyomon találkozunk tisztességesnek mondott szerkesztőségek stúdióiban barna patkányokkal, nem kellene velük udvariaskodni, pláne megbeszélni velük országépítő elképzeléseiket. Van olyan beszédmód, amit még ők is megérthetnek, pláne a megdöbbent nézők-hallgatók..

Ha a szerkesztő-műsorvezető-riporter jól dolgozik, a szélsőjobbos mákvirágnak nem lesz többé kedve a kamera-mikrofon előtt szerepelni. Ha viszont egymást váltják a stúdiókban, valamit nagyon rosszul csinálnak a médiamókusok.

Na ide figyelj, te szerencsétlen náci véglény!

Olvasol valamit a Saul fia című film Cannes-i sikeréről, annyi eljut csöppnyi agyadba, hogy a történet Auschwitzban játszódik, főszereplője a gázkamrákhoz beosztott Sonderkommandós, és anélkül, hogy belegondolnál, üstöllést közzéteszed reakciódat, így: "Van olyan nap, amikor nem kötelező a holokamura emlékezni?".

Tudod, patkánykám, nem tudlak sajnálni, amiért túl sokszor "kényszerítenek" téged a kiirtott több százezer honfitársunk meggyászolására. Te ugyanis, te gyászos adolf-utánzat - azokkal a tettestársaiddal együtt, akikkel közösen teleszarjátok a kocsmákat, stadionok lelátóit, békés települések közterületeit és persze az internetet is "holokamu"-hörgésetekkel - az életben egyszer, egyetlenegyszer sem voltál hajlandó egy kicsit is elgondolkodni azon, mit beszélsz, hogyan ítélkezel számodra tök ismeretlen családok szidalmazásáról, gyűlölködő megbélyegzéséről, törvény általi meghurcolásáról, védtelenné tett kisemberek tömeges kirablásáról és végül elképzelhetetlen cinizmussal kiépített gyilkológyárba hurcolásáról és kínhalállal való lemészárlásáról. Semmi jogod azon hőzöngeni, hogy "már megint" - mikor te soha semmikor nem voltál képes szembenézni bűnöddel...

Tudod, te barna gennygombóc, a tisztességes emberek soha az életben nem lennének képesek úgy nyilatkozni a náci ősbűnről és annak rengeteg áldozatáról, ahogy te lépten-nyomon megengeded magadnak.

Te anyád szégyene, kedvenc ostobaságod azért méltatlankodni, mert olyan bűnökért tesznek felelőssé, amit az előző generációk tagjai követtek el. Nos, az a baj az agyad helyén tátongó fekete lyukkal, hogy nem érted: éppen te és a hozzád hasonlók követik el újra ugyanazt a bűnt, amit azokból a generációkból a legalja elkövetett. Ha te most "csak" szóban veszed elő az összes ócska szellemi kukahordalékotokat, hogy beleokádd a világba, attól még nem leszel bűntelen. Éppen te nagyon is felelős vagy minden korábbi tömeggyilkosságért, mert nem vagy hajlandó szembenézni a sötét bűneitekkel, és - bár ismerned kell a szörnyű következményeket - újra rálépsz az oda vezető útra.

Azt persze nem éred fel csekély eszeddel, hogy a létezésed és gátlástalan szövegelésed maga a bizonyíték arra, amit letagadni próbálsz. Amit a zsidókról és az összes holokauszt-áldozatról hazudozol, te mocsok turhadék, az több ezer éves mintát követ. A zsidókat vádolod még az ellenük elkövetett bűnökért is. Fröcsög belőled a gyűlölet, hogy megóvd magad a gondolkodástól. Ez is rég bevált módszer. Éppen ebből a több ezer éves emberellenes hisztériából fakad időről-időre mindaz, amit elődeid a gyakorlatban folyamatosan meg is tettek a hatalmukba került védtelenekkel – és amit, ha lehetőséged lenne rá, te sem haboznál elkövetni.

Épp úgy gyűlölöd a sok-sok, számodra tök ismeretlen áldozatot, ahogyan én gyűlöllek téged az aljas szemét náciságodért. Ebben az egyben hasonlítunk - minden másban különbözünk. A legfőbb különbség, hogy neked biztosan „vannak zsidó barátaid”, és „dehogyis vagy te antiszemita”. Nekem viszont kizárt, hogy náci barátom legyen, pont azért, amilyen te vagy – és akárhogy becsmérlik ezt a szót – le nem tagadnám, hogy antifasiszta vagyok.

Tyúkagyadba nyilván nem fér bele, de az emberiség történetében léteznek nagy közös alaptörténetek. Még veled, nácikám, veled is közösek ezek a történetek. Ugyanis akármennyire utállak, emberi mivoltodat nem tagadom meg, emberi reakciókra számítok a szélsőséges helyzetekben még tőled is... Hogy te is pedzegesd, miről szól az általad gyalázott Saul fia, segítek egy kis áthangolással: ha egyszer a hozzád hasonló náci gazfickókat valamilyen hatóság táborokba gyűjtené és úgy ítélné meg, hülyeségetek menthetetlen, viszont annyira veszélyesek vagytok, hogy meg kell szabadítani tőletek a bolygót, ezért ki akarnának benneteket irtani, akkor tömeges szenvedésetek benneteket is elképzelhetetlen erkölcsi dilemmákba kergetne. Ha az a táborparancsnokság olyan cinikus és ötletes lenne, hogy közületek jelölné ki a hulláitok eltakarítóit, akkor az így besorozott különítmény tagjai a többiek szenvedésének sokszorosát lennének kénytelenek elviselni. Az ember tűrőképessége határtalan. Az elképzelhetetlennek tűnő szenvedést is képes túlélni, ami, lássuk be, nem is biztos, hogy annyira üdvözlendő képesség... És az ember a pokol legmélyebb bugyraiban is ember marad: megmozdul benne valami, ha a hullák között rokonát, barátját véli felfedezni. És bármi áron meg akarja adni neki a végtisztességet. Az ember addig ember, amíg képes ilyen extrém válaszokra az extrém helyzetekben. És ezt még akár rólad is feltételeznünk kell.

Eszembe nem jut veled barátkozni, feléd gesztusokat tenni, de annyit elárulok, hogy még tőled sem tagadom meg a változás, az észhez térés lehetőségét. Erre mindenkinek a legeslegutolsó pillanatig lehetősége van. Éppen ezért én – veletek ellentétben – soha nem támogatnám az általam gyűlölt csoport tömeges kínzását, gyűjtőtáborokba zárását. Még akkor sem, ha a ti csoportotok messze nem ártatlan, nincsenek köztetek védtelen csecsemők és aggastyánok, nincsenek köztetek a közélettel egyáltalán nem foglalkozó falusi és városi szegény emberek, hanem ellenkezőleg, ti nagyon is felelősek vagytok lélekmérgező tevékenységetekért - a békét romboló, gyújtogató szövegeitekkel és tevékenységetekkel egyenként és együtt is, nagyon is rászolgáltok a gyűlöletemre. A náci bandából tehát, amíg rajtam múlik, soha nem alakítanak majd a Saul fiából mélyen megismerhető Sonderkommandót. Ettől még nem ártana belegondolnotok, ha még képesek vagytok rá, hogy milyen feneketlen mélységekbe taszítottátok – és taszítanátok - emberek tömegeit. Sokat nem köszönhetünk nektek, de az biztos, hogy a borzasztó élményeket feldolgozó irodalmi és filmművészeti remekműveket a ti görénységetek nélkül nem szenvedte volna ki magából az emberi kultúra.

Addig is, amíg kigyullad a 10 wattos égő odabent a koponyádban, véralgebrázz csak tovább, te aljadék. Találkozunk, ha már felébredt benned a lelkiismeret.