A Kutyapártnak lenne dolga Mérővel és Kovács Gergővel

 

(A 2026-os kutyapárti lista első öt helyezettje)


A Magyar Kétfarkú Kutyapárt támogatója vagyok. A 2026-os választáson a kutyapárti listára szavaztam. Reméltem, hogy a 2010-es keserű tapasztalatok után lesz elegendő (elég lett volna pár százezer) óvatos választópolgár, aki megérti, hogy nem szabad még egyszer kétharmados többséget adni - senkinek. (Nemcsak a tiszásokkal kapcsolatban jogos a bizalmatlanság, de velük is: most nem megyek bele részletesen, hogy Magyar Péter hányszor, hányféleképpen adott okot 2024 óta a kétségekre.)

Orbánék idióta választási rendszerének logikája


Vagyis: azt reméltem, több százezer honfitársam az egyéni körzetekben Orbán leváltására szavaz, tehát a 106 körzet óriási többségében a tiszásra (kivéve Hadházy Ákos budapesti 6-os körzetét, ahol szerintem a kiváló független képviselőnek meg kellett volna adni a bizalmat) – ugyanakkor ezek a százezrek listás szavazatukkal az új hatalom demokratikus ellenzékének listájáról juttatnak be néhány képviselőt az új Országgyűlésbe. (Ahogyan a sokkal tudatosabb mihazánk-támogatók a sötét frakcióval meg is tették…)

 A 2026. április 12-i eredmények ezt igazolták: egyértelműen látszik, hogy a Tisza párt elsöpró győzelméhez a majdnem száz egyéni körzeti győzelemre volt szükség. Abban az esetben, ha pár százezer szavazó kutyapárti (és/vagy DK-s) listára voksolt volna, ahogyan értékei szerint szívesen meg is tette volna, ez nem veszélyeztette volna a Tisza-kormány megalakítását – de megfelelő balanszt biztosított volna a rezsimbuktató új hatalom támogatása mellett a kontrolljára is. 


Az új helyzet 


Ezt a logikát megértette, meghallotta volna, aki akarja és képes rá. A józan óvatosság érvei azonban végül is nem hatottak. Orbánék elnyomására a magyar nép óriási többsége úgy reagált, ahogy szoktak: átzúdultak a túloldalra, és a nagy zajban észre sem vették a kicsiket. Ha pedig a tiszások legradikálisabbjai mégis észrevették a választáson listát állítani merészelőket, abban nem volt köszönet. Amit én láttam és érzékeltem: felhőkben röpültek rá a kutyapártiakra. Tömeges, a fidesz-világ hangnemére emlékeztető arrogancia volt a válasz mindazoknak, akik arra figyelmeztettek, hogy volna más lehetőség is, mint túlhatalmat adni Magyar Péter kezébe. https://tamastibijegyzet.blogspot.com/2026/04/nem-allitjak-le-gyulolkodo-hiveiket.html 

A listás szavazatokért bejelentkező kis demokratikus pártok támogatóit beszívta a Tisza. A kárörvendő Tisza-rajongók szerint ezzel meg is semmisültek – nos, ezt majd meglátjuk. A jövőjük attól függ, hogy a Tiszához áramlók valóban tartósan az új győztessel azonosulnak, vagy felélednek-e termékeny közösségeik helyi szinteken, önkormányzatokban, és a liberális vagy baloldali szavazók újra szabadon tájékozódni kezdenek-e a demokratikus politikai térben.


Mínusz 12 ezer szavazat – kik nyomták egy százalék alá a Kutyapártot? 

 

Súlyos választási kudarc után népszerű sport a felelősség keresése. Ezúttal én is beszállok, de csak egy nagyon súlyos következményekkel járó részletet vizsgálok: vajon kinek „köszönheti” a kiváló öt fős országos pártlistát állító, sok lelkes aktivistájával rengeteget dolgozó, minden lehetőségét megragadva kampányoló Magyar Kétfarkú Kutya Párt azt, hogy még az egy százalékot jelentő kb 63 ezer listás szavazatot sem érte el? Végül is valamivel kevesebben mint 52 ezren adtuk a listás voksunkat a Kutyapártra itthon és külföldön. Ez pedig a kampányra kapott több százmilliós állami támogatás visszafizetésének kötelezettségét jelenti, ami a Kutyapárt politikusai és egyéni képviselőjelöltjei számára rettenetes teher. 

Nem azt vizsgálom, hogy a magyar választók miért nem akartak demokratikus kis pártot bejuttatni a kormányváltó tiszás többség mellett az Országgyűlésbe. Az eredmények utólag is megmutatják, hogy az egyfordulós, győzteskompenzációval torzított választási rendszerben a kis demokratikus pártokra leadott öt százaléknyi listás szavazat némi kiegyensúlyozottságot vihetett (volna) a politikai rendszerbe, anélkül, hogy a Fidesz megbuktatását veszélyeztette volna.

A Kutyapárt sorsa szempontjából most, 2026 májusának elején az a nagy kérdés, hogy mi lehetett a célja Mérő Vera úgynevezett „oknyomozó” dokumentumfilmesnek, amikor néhány nappal a választások előtt bedobta a nyilvánosságba „Az ebek ura” című egyórás filmjét. https://telex.hu/belfold/2026/04/08/magyar-ketfarku-kutya-part-az-ebek-ura-nagy-david-kovacs-gergely

Tények körültekintő vizsgálata helyett szánalmas propagandaszemét 


A téma, amit Mérő Vera a dokumentumfilmnek nevezett dolgozatában feltárt, mindenképpen fontos lenne a közvélemény számára. Hogyan működik a Hegyvidéken a 2024-es önkormányzati választásokon nagy győzelmet arató kutyapárti polgármester, aki egyben a párt társelnöke is? Mi a helyzet a szimbolikus budapesti XII. kerületben?

Mérő Vera állítólag hosszú hónapokon át dolgozott az érintettek megszólaltatásán, a téma feldolgozásán. Az eredmény azonban szánalmas – vagy még inkább felháborító -  lett. Ez a film nem lett más, mint sértett, sértődött, csalódott beszélő fejek összevágott montázsa. Legtöbben így vagy úgy Kovács Gergőt szidják, valamint kap vádakat korábbi zűrös ügyek miatt a Kutyapárt egésze is. Mindezt vagy elhisszük a beszélőnek, vagy nem. A film „alkotói” semmiféle újságírói erőfeszítést nem tettek, hogy a szakma által kidolgozott szabályok és módszerek betartásával és alkalmazásával alátámasszák az interjúalanyaik által elmondottakat. Mérőék a látszatra sem ügyeltek, hogy ez ne tűnjön egy gyűlöletpropaganda-terméknek. Az elérhetetlen Kovács Gergő kivételével senkit nem próbáltak megszólaltatni, senkit nem kerestek meg, semmilyen tényt nem kutattak fel annak érdekében, hogy legalább kiegyensúlyozottabbnak látszódjanak.

Az „alkotók” nyilván azt képzelik, hogy művük úgy tökéletes ahogy van. Ha tudatában lennének, hogy „Az ebek ura” egy félkész izé, nem dobták volna be a nyilvánosságba pár nappal a választás előtt. Mivel azonban ezt megtették, az időzítés alapján teljesen nyilvánvaló, hogy a szándékuk nem az igazság feltárása volt, hanem a Kutyapárt elleni gyűlöletkeltés.

 

Mérő fekete kampánya

 

A választáson a Kutyapárt egy öt fős listával kampányolt, amelyen nem szerepeltek a társelnökök, sem Kovács Gergő, sem Döme Zsuzsanna. Az tehát, amit Mérő a Hegyvidéki önkormányzattal kapcsolatban „feltárt”, nagyjából semmit sem mondott a szavazók 2026 áprilisi támogatását kérő Kutyapártról.

Miért lett mégis annyira sürgős Mérőnek, hogy beindítsa a fekete kampányát? A Kovács Gergő ellen irányzott támadás sürgős, még a kampányidőszak végére időzített beindítása nem szolgálhatott más célt, mint egy hatalmas csúsztatással megzavarni a listán kutyapárti szavazatot leadni készülő választókat. Mint április 12-én kiderült, elég volt 12 ezer szavazót elriasztaniuk, hogy még az egy százalékos küszöböt se érje el a kis demokratikus párt, és a kampánytámogatás visszafizetési kötelezettsége nagyon súlyos helyzetbe hozza őket. 

Nem vagyok kutyapárti passzivista, nem állok személyes kapcsolatban a kutyapárti politikusokkal. Legfeljebb civil szimpatizánsként mondhatok véleményt a párt helyzetéről és annak okairól. Kívülállóként mondom tehát, hogy az, amit és ahogyan Mérő Vera a választási kampány idején művelt, valószínűleg megérhet egy jogi elemzést. A tudatos és hatásos károkozásával, etikátlan, szakmaiatlan eljárásával valószínűleg megalapozhatna egy nagyon nagy összegű kártérítési igényt. Azt, hogy lenne-e esélye egy kártérítési pernek, a Kutyapárt illetékesei dönthetnék el. Személy szerint nagy elégtételt éreznék, ha egy ilyen minősíthetetlen „oknyomozás” elkövetőjének felelnie kellene azért, amit művelt.

 

Vajon Kovács Gergő megússza? 

 

Mérő Vera úgynevezett „oknyomozása” mellett Kovács Gergő társelnök elképesztő tevékenységét is felelőssé teszem a Kutyapárt súlyos helyzetéért. Hitetlenkedve figyeltem, hogy a Válasz Online-hoz igazolt Benyó Ritának nyilatkozva miféle nyegleséggel legyintgetett, hogy nem érdekli a pártja országgyűlési kampánya, nem olvasta a programjukat de nem is kíváncsi rá. Már a gyászos interjú előtt is sok kárt okozott látványos távolmaradásával, de amikor megszólalt, kiderült, hogy nehéz eldönteni, azzal árt többet a Kutyapártnak, ha eltűnik, vagy azzal, ha megszólal. Mérő Veráék stábjának is jó magas labdákat adott azzal, hogy az interjúk készítése idején nem mérte fel, mennyire veszélyes az, ami készül, és még az is több napba került neki a kampányfinisben, hogy megpróbálja „kezelni” a helyzetet. Akkor ennek már jótékony hatása nem lehetett, sőt, talán még ártott is a „társelnök”.

A Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak most sokkal nagyobb gondjai vannak, mint Kovács Gergő személyiségének torzulásai. Amennyiben azonban ez a párt talpon marad, és azzal foglalkozhat, hogy hogyan tovább, meg kell majd szabadulnia Kovács Gergőtől. Kovács Gergő ennek a pártnak a legismertebb arca volt, egész eddigi korszakának jelképe, de 2026-os tavaszi „teljesítményével” nyilvánvalóan eljátszotta ezt a pozícióját.

Díszpintyek a stúdiókban - ne legyen kedvük többé visszatérni

"Na ide figyelj, te szerencsétlen náci véglény!" címmel tettem közzé tegnap egy posztot.

Félreértés lenne azt a szöveget dühös kifakadásként értékelni...

Blogbejegyzésemet stílus-kísérletnek is szántam. 

Ha már lépten-nyomon találkozunk tisztességesnek mondott szerkesztőségek stúdióiban barna patkányokkal, nem kellene velük udvariaskodni, pláne megbeszélni velük országépítő elképzeléseiket. Van olyan beszédmód, amit még ők is megérthetnek, pláne a megdöbbent nézők-hallgatók..

Ha a szerkesztő-műsorvezető-riporter jól dolgozik, a szélsőjobbos mákvirágnak nem lesz többé kedve a kamera-mikrofon előtt szerepelni. Ha viszont egymást váltják a stúdiókban, valamit nagyon rosszul csinálnak a médiamókusok.

"Cigány lélektan", "cigány néplélek" - a píszí nem azonos a félrebeszéléssel

A politikai korrektséget, a „píszít” legalább olyan gyakran gyalázzák sötétülő közéletünkben, mint a minden baj okának nevezett „liberális jogvédőket”. Emlékezetes, hogy a sokak számára etalon Sólyom László államfő is megengedte magának annak idején, hogy az erkélye alatt gárdát avató fideszes-jobbikos gyalázat visszaverése helyett a politikai korrektségen háborogjon...

Az, aki a ”píszít” okolja a súlyos problémák elfedéséért, tudatosan félremagyarázza a dolgokat, vagy ha nem rossz szándék fűti, egyszerűen összekeveri az össze nem tartozó ügyeket.

Nemrég egy megdöbbentő tévés skandalum kínált újabb alkalmat arra, hogy megkíséreljük megérteni, mi történik velünk, miben hibázunk.

Bánó András tévés szerkesztő és műsorvezető interjújáról van szó Osztolykán Ágnessel. Egy beszélgetésről, amelyért utólag az ATV elnézést kérő közleményt adott ki.

Bánó elképesztően felületes, felkészületlen, színvonaltalan volt. Mindent bemutatott, amit média-tankönyvekben lehetne tanítani, elrettentő példaként, a „Hogyan árthat valaki akár rossz szándék nélkül is” című kurzuson.

Előző nap járta a be a sajtót a hír, hogy Felsőzsolcán (Miskolc egyik elővárosa) egy kétéves kisgyereket „elsodort” egy autó, a környező házakból előrohanó rokonok és ismerősök pedig rátámadtak a kocsi sofőrjére és utasára, akik végül is nagy nehezen elmenekültek a helyszínről. A hírszerkesztők és címszerkesztők egy része mindjárt Olaszliszka nevét is bedobta a figyelem felkeltése, a nagyobb kattintás-szám érdekében. Bánó András pedig esti képernyős szereplése alkalmával „szóba hozta” az ügyet, bizonyára a „feldolgozás” szándékával. „Kapóra jött”, hogy Bánó szerkesztőtársai éppen Osztolykán Ágnes korábbi LMP-s országgyűlési képviselőt kérték nyilatkozatra, igaz ugyan, hogy az előre megbeszélt téma a mélyülő magyarországi szegénységgel kapcsolatos új szakértői jelentés elemzése volt.

Amint a videón látjuk http://www.atv.hu/videok/video-20141008-osztolykan-agnes – Bánó első kérdése a felsőzsolcai botrányos esetről szólt. Osztolykán Ágnestől, nyilván azon az alapon, hogy „ő is cigány”, azt tudakolta, van-e valamiféle „cigány lélektan”, aminek feltárásával értelmezhetjük a Felsőzsolcán történt (és hallgatólagosan, nyilván, Olaszliszkát is idegondolta a kérdező) támadást?... Osztolykán Ágnes az első sokk után kialakult vitában nagyon jól kezelte a helyzetet, már amennyire ezt egyáltalán kezelni lehet. Az ő visszakérdezései nyomán terjedt el a sajtóban Bánó botrányos szerepléséről, hogy ő a „cigány néplelket” firtatta volna... „Cigány lélektan” és „néplélek” - van némi különbség, de valóban csak árnyalatnyi. Az ATV ezután kért elnézést azoktól, akiket „esetleg sértett” Bánó megnyilvánulása. A Facebookon Bánó egyik ismert, képernyőn szereplő kollégájától lehetett olyan – efféle botrányos esetekben a jobboldalon is gyakran olvasható – mentegetést olvasni, hogy ő régóta ismeri Bánót, és biztos abban, hogy „nem rasszista”...

De hogy jön ehhez az egészhez a „píszí”, amivel bevezettem cikkemet? Nos, úgy, hogy a politikailag korrekt beszédmódnak és a felkészületlenségnek, illetve a gondolatok tisztázatlanságának semmi köze egymáshoz...

Nem az a píszí, hogy egy cigányok által elkövetett támadás sokkjában keresünk egy cigány közszereplőt, akit valamiféle „cigány lélektan” megmagyarázására kérünk, aztán amikor ő – jó esetben - helyretesz bennünket, érdemi információk hiányában nem az adott ügyről beszélgetünk vele, hanem általában a cigányság helyzetéről. Nem tudhatták például a beszélgetés résztvevői, hogy a felsőzsolcai támadók milyen anyagi helyzetben élnek, de azonnal a nyomor, az állandó stressz, az adrenalin szerepéről szólt a társalgás.

A píszí nem lehet azonos a kollektív mellébeszéléssel!

Bánó András tapasztalt újságíró, az, hogy nem söpörte a szőnyeg alá a felsőzsolcai bűncselekményt, azt jelzi, hogy újságírói lelkiismerete arra kötelezi, próbálja meg- és kibeszélni azt a témát, ami a tévénézőt izgatja.

De ezzel véget is ér Bánó méltatása. Mindent egészen másképp kellene csinálni ahhoz, hogy végre valódi, értelmes beszéd és gondolkodás alakuljon ki valódi, égető bajainkról. Mindenekelőtt: a felsőzsolcaihoz hasonló, félelmet keltő, közbiztonság-érzetünket romboló esetek kapcsán nem ”a” cigányokról kellene beszélni – hiszen a cigányok százezreinek semmi közük az adott ügyhöz, akárcsak a nem-cigányok millióinak -, ezért akármit hordunk össze a „cigány-ügyről”, csak azt a hamis bélyeget erősítjük, hogy az ilyesmi valamiféle cigány specialitás...

Ehelyett a megtámadott, békés társadalom közérzetéről, a mi félelmeinkről, biztonságérzetünkről, az ellenünk agresszívan támadókkal kapcsolatos lehetőségeinkről kellene beszélni. Lehetőleg empatikus, a nézők számára megfogható és kérdéseikre valódi választ kereső szakértővel kellene meg- és kibeszélni ilyenkor az ügyet. Pontosan mi történt/történhetett a tárgyalt ügyben - az adott esetben Felsőzsolcán? Megismétlődhet-e, vagy ez majdnem kizárt? (Van-e például olyan specialitása, ami teljesen egyedivé teszi?) Kivel, hol, milyen körülmények között történhet meg hasonló? Mit lehet ilyen esetben tenni? Mit nem szabad? Hogyan lehet megelőzni, ha ez lehetséges? Stb, stb.

Ha megnézi valaki a Bánó-féle beszélgetést, láthatja, hogy a rosszul kiválasztott alkalom (nem Osztolykán Ágnest kellett volna a témával letámadni, de biztosan nem meglepetésszerűen), a rendkívül szerencsétlen felvezetés, és a téma félretájolása miatt a viszonylag hosszú párbeszéd a valóban sokakat izgató konkrét ügy konkrét feldolgozásában SEMMIT nem segített. Nem először történt így – és már megint ez lett belőle.

Csakhogy mindezért nem a politikai korrektség felelős. Píszí stílusban, píszi felfogásban, gyűlölködés, előítéletesség, kollektív bélyegek osztogatása nélkül mindent meg lehet és meg is kell beszélni közös ügyeinkről. Sőt, csak így szabad megbeszélni...

Jobbikosok az ATV képernyőjén – sajnos, nem a szélsőbarnák kudarca

2014. április 6-a, a Fidesz-rezsim úgynevezett választásokon történt újrázása és a jobbikos szenny terjedése nyomán, a 2014. május 22-25-i EP választásra készülve a magyar közéletben és a médiában újra megnyílt a kérdés: hogyan kell kezelni azt az emberellenes pártot, amelynek sikere katasztrofális helyzetet teremtett a magyar közéletben?

Egy pillanatig sem inogtam meg álláspontomban: nem szabad demokratikus tárgyalópartnerként elfogadni a jobbikos politikusokat. A magukra valamit adó szerkesztőségeknek és műsorvezetőknek pedig még egyértelműbb feladat: ne engedjék be a stúdiókba demokratikus „beszélgetőpartnernek” maszkírozva, a nézőket-hallgatókat-olvasókat megtévesztő hangnemben kezelve a kinyírásunkra készülő ultrákat.

Érthető, hogy általános érdeklődést keltett 2014 késő tavaszán a Jobbik bojkottját látványosan feladó ATV tevékenysége. Egy jegyzetet megér a csatorna első kísérletei kapcsán szerezhető benyomások dokumentálása a műsorvezetőik és szerkesztőik által bemutatott felkészültségről, szakmai integritásról.

Röviden jellemezhetjük azoknak a próbálkozásoknak az első tapasztalatait, amelyekkel a tévé vezető arcai próbáltak megbirkózni a Jobbik-jelenséggel. Totális csőd.

Miért katasztrófa ez? Hosszú ideig fenntartott, elvi alapon megindokolt, a tisztességes demokraták által széles körben támogatott Jobbik-bojkott után hirtelen 180 fokos fordulatot tettek a tévé vezetői. Ez érthetően nagy figyelmet keltett, és ha már így döntöttek, mindennél fontosabb lett volna, hogy alaposan átgondolják, hogyan hajtják végre ezt a változást. Ha már vállalják a párbeszédet, tegyenek meg mindent azért, hogy ez ne a szélsőségesek triumfálására nyíló alkalom legyen.

Bőven volnának tanulmányozható külföldi példák. Angolszász, német környezetben is nagy viták, felháborodott tiltakozás kísérte, ha tisztességes, mértékadó médiumokban a szerkesztők beengedték a szélsőjobboldalt a stúdiókba. Amikor viszont ez mégis megtörtént, kiváló szerkesztők által felkészített színvonalas tévések teremtettek kőkemény vitahelyzetet a barnák számára. Úgy végezték a munkájukat, hogy a szélsőségeseknek elmenjen a kedvük az országos nyilvánosságba való befurakodástól.

Ezzel szemben az ATV-sek szerkesztői munkája egyszerűen gyalázatos. Rendre úgy reagálnak a jobbikossal szemben ülő tévés sztárok, mintha soha korábban nem lehetett volna tájékozódni a szélsőjobboldaliak érveiről, gondolkodásmódjáról. Tökéletesen felkészületleneknek bizonyulnak. Újra meg újra belesétálnak a jobbikos fórumokon, Facebook-oldalakon bőségesen tanulmányozható, kicsavart érvelésekből épített csapdákba.

Az eddigi ATV-s produkciókban Simon András bizonyult a leggyengébbnek. Balczó Zoltánnal olyan szívélyesen kvaterkázott, olyan lazán engedte a jobbikos propaganda áradását, mintha semmi feladata nem lenne tévés műsorvezetőként egy ilyen helyzetben. http://www.atv.hu/videok/video-20140507-mit-adott-nekunk-az-unio

Kálmán Olga is árnyéka volt önmagának Vona Gáborral beszélgetve http://www.atv.hu/videok/video-20140519-vona-gabor , ritkán és gyengén kérdezett vissza, hagyta, hogy az interjúból jobbikos ideológiai tízperc legyen. Valószínűleg nem érezte valami jól magát a bőrében, de ez nem mentség a felkészületlenségre.

A leghatározottabban Rónai Egon próbált kitartani, Simon András Balczó-debütálása után Dúró Dórával találkozva. Túlságosan nagy felkészültséggel ő és szerkesztői sem vádolhatók,de legalább megpróbált egy kevéssé barátságos, tárgyszerű légkört fenntartani, amelyből a néző a metakommunikáción keresztül érzékelheti a Jobbik valódi helyét a magyar közéletben. http://www.atv.hu/belfold/20140507-start-duro-dora

Mégis, Rónai mondhatja magáénak az eddigi legnagyobb kudarcot. A jobbikos politikus „úgynevezett holokausztról” beszélhetett a műsorban, és ennek kapcsán előadhatta azt a széslőjobboldali és fideszes körökben régóta terjesztett holokausztrelativizáló műsorát, amely a történelem sok-sok népirtása közé pakolja be a második világháborúban nagyarányú magyar részvétellel és súlyos magyar felelősséggel végrehajtott tömeges zsidó- és cigánygyilkolást. Látszólag a rengeteg áldozat iránti tisztelet áll emögött, valójában a hazai áldozatok, zsidók és cigányok megalázásának eszköze. A magyar jobboldali hazugságok ellen küzdő magyar demokratákat próbálják elnémítani ezzel az érveléssel. Rónai erre teljesen felkészületlen volt – pedig ideje éppen lett volna tájékozódni, hiszen az Orbán-közeli Magyar Nemzet jelenlegi brüsszeli tudósítója, Lovas István már 1999-ben előállt (a Népszabadságban!) „véralgebrázó” holokausztrelativizálásával. Rónaiék az akkor kirobbant vita anyagából most, 15 év után akár fel is készülhettek volna szerkesztőivel.

Hát, nem tették. A jobbikos sunyiskodás leleplezése helyett sikerült az egészet egy több felvonásos, értelmetlen és szomorú örmény genocídium – második világháborús holokauszt méricskélésbe fordítani. Vagyis a nagy hírű tévé magukra büszke arcai pont abba a csapdába sétáltak bele, amelyre bőven lett volna alkalmuk felkészülni...

Arról nem is szólva, hogy egy tapasztalt tévés hogyan engedhette meg Dúrónak, hogy a teljesen nyilvánvaló, holokauszttagadó „úgyneve

zett holokauszt” kiszólását olyan irányban magyarázza ki, aminek semmi köze ahhoz, amit valójában mondott. Az „úgynevezett” azt jelenti, hogy valakik úgy nevezik, de a beszélő ezzel nem azonosul, mert nem hiszi el, hogy az úgy volt. Ennek letagadását elengedni – elemi hiba.

Általában is jellemző, hogy az ATV-s szerkesztők nem használják a saját archívumukat sem. A sima beszédű jobbikosokat egyáltalán nem szembesítik saját bőséges és botrányos megnyilvánulásaikkal.

Megismétlem: eleve nem értettem egyet azzal az új iránnyal, amit az ATV felvállalt. De ha már ebbe az irányba fordultak, legalább ne lettek volna ilyen felkészületlenek és amatőrök...

(2015. őszi megjegyzés: a csatorna következetesen tartja a – szerintük jó – irányt, az elfogadhatatlan figurák a műsoraik egész sorában lettek állandó „vendégek”. A csatorna híradói is egyre lelkesebben tolnak mikrofont – teljesen fölöslegesen – jobbikosok orra alá. A szerkesztők és műsorvezetők felkészültsége semmivel sem lett jobb...)