Meleg Büszkeség: ez a bátrak 1969-es lázadásának ünnepe

(A 2022-es Budapest Pride-on felvonuló férfi pólóján Larry Fink fotója, The LGBT Community Center National History Archive)

2024. június 22-én, szombaton ismét nagy felvonulással tetőzik a napok óta tartó Budapest Pride fesztivál: a helyszínen a fővárosiak, a médiák segítségével pedig az egész világ értesülhet a Meleg Büszkeség Napját ünneplő magyar demonstrációról.
Gyakran tapasztalhatunk értetlenkedést a "büszkeség" kifejezés miatt: "mire olyan büszkék"? - kérdezgetik. Tájékozatlanságból és félreértésből indult ki az az "ellenmozgalom" is, amely "Hetero Büszkeséget" hirdetett, mondván, "ha ők büszkék a nemi orientációjukra, mi is lehetünk ám büszkék arra, hogy heterónak születtünk".
Csakhogy a melegek ezen a felvonuláson nem arra büszkék, hogy ők nem heterók. A valóságos magyarázat egyszerű, de nem közismert.
Az alábbi rövid emlékeztetőt azoknak küldöm, akik, ha új információk más megvilágításba helyezik a dolgokat, képesek átgondolni és felülvizsgálni álláspontjukat.

A Stonewall lázadás története

A hatvanas évekig az azonos neműek iránti szexuális vonzalmat titkolni kellett, a törvények és a hatóságok üldözték azokat, akik nem voltak hajlandók rettegni és bujkálni. Így volt ez az amerikai kontinens és Nyugat-Európa demokráciáiban is. A tiltás és üldözés, ahogy az lenni szokott, az Egyesült Államokban is a korrupció és a bűnözés terepévé tette a melegek szórakozóhelyeinek féllegális szektorát. A melegek találkozóhelyei nem kapták meg a megfelelő engedélyeket, viszont folyamatos hatósági zaklatásoknak kitéve működtek ideig-óráig. A rendőrök szemérmetlenül fosztogatták a meleg szórakozóhelyek tulajdonosait, "védelmi pénzt" szedtek, bár védelemről nem igazán lehetett szó.
A melegek ismerték, "megszokták" ezt a rendszert, és megpróbáltak valahogy együttélni vele, úgy, hogy közben azért a meleg közösség is működhessen valahogy.
New York Greenich Village negyedében a Stonewall Inn szórakozóhely is egyike volt ezeknek a sanyargatott találkozóhelyeknek, Nem rendelkezett legális alkoholmérési engedéllyel, így aztán az ott kapható alkoholra hivatkozva bármikor zsarolhatták. A Stonewall nagy vonzerejének számított viszont, hogy ott engedélyezték az azonos neműek közötti táncot - a viszonyokról sokat elmond, hogy ehhez külön engedély kellett.
A Stonewall közönsége is sok razziát és tömeges letartóztatást átélt, az ilyenkor szokásos rendőri beszólásokkal és alázásokal együtt. 1969, június 28-án azonban minden másképp alakult, mint ami addig megszokottnak számított. Az erkölcsrendészet tisztjei és civil ruhás detektívek nem sokkal éjfél után kezdték el a razziát, de valószínűleg rosszul választották meg a helyet és az időpontot. Sokféle verzió kering, mitől lett a hangulat sokkal feszültebb, mint máskor, de a lényeg, hogy akkor a bárban összegyűlt közönség nem tűrt némán. Ellenálltak, visszaszóltak, küzdöttek a rabomobilba hurcolásuk ellen. Mindezt rendőri hibák tetézték - a visszaemlékezések szerint például nem érkeztek meg időben a rabomobilok -, és a döntő tényező az volt, hogy a Christopher Streeten, a hatalmas, zegzugos háztömbben, ahol a Stonewall működött, futótűzként terjedt a zaklatás híre. A környéken nagyon sok meleg bérelt lakást, és az ott élő heterók nagy része is a helyi közösséggel érzett. Azon az 1969. júniusi éjszakán a Stonewall környékén is pattanásig feszültek az idegek, és ahogy a rendőrök a bárban bénáztak, komoly tömeg gyűlt össze odakint. Már csak egy szikra hiányzott, ami egybehangzó emlékezések szerint valamelyik bárvendég különösen elhibázott, erőszakos végighurcolása volt az utcán. A tömeg akcióba lépett, kitört a lázadás. A rendőrök visszamenekültek a Stonewallba, ahonnan csak órák múlva tudta őket kiszabadítani az erősítés. Közben az utcán szabályos összecsapások alakultak ki a tömeg ellen mozgósított különleges rendőri egységgel. (Az az időszak a vietnami háború elleni hatalmas béketüntetésektől volt hangos, a rendőrség emiatt állított fel hatékony egységeket, arra nem számítottak, hogy egyszer meleg és leszbikus tüntetik, transzvesztita táncosok ellen kell bevetni....)

Siker és büszkeség

Ami különösen megdöbbentő volt, az, hogy milyen nehezen tudták leverni a lázadást. Az első összecsapások csak reggelre értek véget, de a Christopher Streeten könnyen szét lehetett széledni, kerülni egyet az átjárókon és újra támadni. Napokig(!) tartott a Stonewall lázadás, és ez az elemi erejű mozgalom már a teljes sajtónyilvánosság előtt zajlott. Az egész szabad világ láthatta, ahogyan megkezdődött az emberiség történelmének új fejezete: a harcban megszületett a meleg felszabadítási mozgalom. A Stonewall környékén aratott sok kis győzelem, a sok váratlan, addig szokatlan egyéni kiállás, a közösség tagjainak egymásért vállalt szolidaritása kohónak bizonyult: megszületett a meleg büszkeség fogalma.

Nemzetközi mozgalom

Az amerikai kontinensen és Nyugat-Európában azonnal szolidaritási demonstrációk indultak, civil szervezetek alakultak, a jogegyenlőségért és méltóságért vívott harc új szintre lépett. Az első évfordulóra már óriási tüntetést szerveztek, ahol senki sem kérdezgette, hogy "mire büszkék ezek?", és "mit kerestek itt a lengén öltözött travi táncosok?" Egyértelmű volt, hogy ők a mozgalom hősei.
Nálunk még a Stonewall-lázadás híreit sem nagyon lehetett hallani, nemhogy hasonlót szervezni. A szokásos negyedszázados késéssel érkezett meg ez a vonat, de megérkezett.
Amerikában a Stonewall Inn Bill Clinton elnöki ciklusa idején lett Nemzeti Emlékhely. A nemzetközi egyenjogúsítási mozgalom egyik legfontosabb szimbólumává vált.
Magyarországon is, a Pride-hónapban évről évre 8-án várnak a hagyományosan vidám, színes, békés menetre mindenkit, akinek fontos az egyenlő emberi méltóság ügye, és aki nem elégszik meg ostoba gyalázkodó médiumok torz "tudósításaival". Aki csak egyszer is felvonult a Budapest Pride-on, azt nem lehet többé manipulálni.

(Ez a bejegyzés szövegmentés: az eredeti a ma már nem létező zarojel.hu oldalon jelent meg 2017-ben.)

Miket hordanak össze idén Toroczkaiék? - Szélsőségesek a 2024-es kampányban

Színes, nyolcoldalas kampányújságot dobálnak mostanában a postaládákba a Mi Hazánk megbízottjai. Megterhelő feladat ennek a pártnak a megnyilvánulásait követni, de a június 9-i választásokhoz közeledve érdemes átlapozni a „Harmadik Út” című kiadványukat.

A Fidesszel szélsőségességben versengő társaság sikere mindig rossz hír a köztársaságpárti demokraták számára. A téma érthető okból sokunkat foglalkoztat, a 2022-es országgyűlési választások utáni napokban rövid cikkben tettem fel néhány kérdést Toroczkaiék pártjának parlamentbe jutásával kapcsolatban. ( https://varosikurir.hu/hogy-csinaltak-toroczkaiek-van-itt-nehany-rejtely/ Hogy csinálták Toroczkaiék? Van itt néhány rejtély! )

A 2024-es kampányban ismét az érdekel, Toroczkaiék milyen üzenetekkel próbálják meggyőzni a választókat. Választási újságjukat lapozva láthatjuk, hol vannak a hangsúlyok. Az első háromnegyed (!) része semmi különöset nem tartogat: egy mérsékelten normális, populista ígérgetésekkel próbálkozó jobboldali társaság ötleteit hordják össze. Ígéreteik alapján leginkább a vidékieknek kedves témákra összpontosítanak, elsősorban a vidéken élők számára rokonszenves gazdasági, szociális ügyeket próbálnak összegereblyézni.

A legvégére, a hetedik és nyolcadik oldalra kerültek azok a témák, amelyekkel megőrzik igazi szélsőjobboldali arculatukat. Mintha szégyellnék, vagy legalábbis megértették volna, hogy a masszív szélsőbarna választókon kívül másokat inkább elriasztanának, ha ezeket túlhangsúlyoznák… Felsorolják a szellemi sötétség birodalmához tartozó összeesküvés-elméleteiket (az oltásellenességtől a készpénzhasználat ügyéig – lásd erről cikkemet: https://varosikurir.hu/alkotmanyozgat-a-szelsojobb-es-megszelsobbjobb/ Együtt alkotmányozgat a szélsőjobb és mégszélsőbbjobb ), a vidéki közbiztonság témáját egy kis cigányozásra használják, a melegek elleni kőkemény szigorításokkal fenyegető cikkükben a pedofilozás és a kasztrálás ötletét is előhozzák. Antiszemita szavazóikat ezúttal nem szólították meg önálló cikkben közvetlenül, ami ettől a párttól egy kissé meglepő, de a hátlapon elhelyezett kurucinfó és magyarjelen hirdetések mindent elmondanak az értő olvasónak. (Lásd erről cikkemet: http://tamastibijegyzet.blogspot.com/2017/06/vervad-nemzetiagyhalal-oldalakon-mit.html Vérvád a nemzetiagyhalál-oldalakon.)

Végül – a kampánykiadvány szerkesztőinek akarata ellenére – fekete humorral zárják üzeneteik sorát a hátlapon. Attól a párttól, amely a legsötétebb indulatokat, leggonoszabb ösztönöket gerjeszti, az a szociális ígérgetésnek szánt jelszó, hogy „ingyenes temetést mindenkinek!”, baljós hangulatú.

Ferge Zsuzsa: "A nyilvánosságot akkor vállalom fel, amikor úgy látom, veszély van"

A szegénység kérdésével foglalkozó legtekintélyesebb hazai szakértő a zsidóság szociológiai jellemzőiről is nyilatkozott lapunknak. „A keletről Magyarországra vándorolt ortodox zsidók túlnyomó többsége szegény volt, a nyugatról bevándorolt szefárd zsidók túlnyomó többsége sem számított azonban gazdagnak. Nem voltak ugyan szegények, de ez nem jelentett többet, mint hogy a társadalmi elvárásoknak megfelelő szinten épp hogy meg tudtak élni” – fogalmazott Ferge Zsuzsa professzor.

ALEF: Köszönjük, hogy olvasóink rendelkezésére állt. Az Ön tudományos munkássága, a szegénység problémájának tudományos vizsgálata, programok és javaslatok kidolgozása önmagában is markáns közéleti szerepvállalás. Hogyan jutott el a szegénység-probléma vizsgálatához? Van ebben szerepe családi hátterének, személyes indíttatásának?
FERGE ZSUZSA szociológus, az MTA Gyermekszegénység Elleni Programjának vezetője: Tudományos témaválasztásomat, közvetlenül, biztosan nem ilyen tényezők határozták meg.
Legfontosabb hatása apámnak és anyámnak volt. Apám a Pester Lloyd felelős szerkesztője, mindketten nyelvtanárok, fantasztikusan elkötelezett liberális baloldali emberek. Nálunk sokszor téma volt a társadalom nagy csoportjainak nyomorúsága.
Nagyapám, Kecskeméti Ármin Makó főrabbija volt. Sokat voltunk náluk, sokat láttunk, saját szemünkkel tapasztaltuk a vidéki helyzetet. Nagyapámékban is óriási nyitottság volt a társadalom, szűkebb és tágabb környezetük sorsa iránt.
Aztán jött a háború, a holokauszt, ami „helyre tette” a világképemet, világossá tette, hogy a társadalom nem mézeskalács-vásár.
Aztán óhatatlanul kialakult a saját érdeklődésem. Ahogy a terepmunka és a statisztikák alapján egyre inkább értettem, hogy milyen ez az ország, annál inkább izgatott, hogy miért van ennyi igazságtalanság. S egyre inkább nőtt bennem a felháborodás.

ALEF: Van a szegénységnek jellemző etnikuma egy-egy adott korszakban, egy adott társadalomban?
FERGE ZSUZSA: Azt hiszem, nincs, bár nem foglalkoztam ezzel a kérdéssel. Ami keveset a múlt magyarországi szegénységéről tudok, voltak a népcsoportok szerint különbségek , de etnikai ról nem beszélnék.
Legfeljebb annyit lehet ehhez hozzátenni, hogy Magyarországon évszázadok óta élnek cigányok, és jelentős részük valóban szegény volt. Ez azonban icipici kisebbség volt, nem meghatározó az egész társadalomra és a szegényekre vonatkozó állítások érvényessége szempontjából.
Azt gondolom, hogy a „szegénység arca” bizonyos történelmi helyzetekben kerül elő.
Európában a harmadik világból bevándorló népesség helyzet ad ma „arcot” a szegénységnek. Az Egyesült Államokban is külön kérdés a fekete és a spanyol ajkú népesség helyzete. Magyarország mindezekhez képest is speciális helyzetben van a régóta itt élő, de mind szegényebb cigánysággal..

ALEF: Lehet abból a szempontból különbségeket találni a magyar társadalom különböző csoportjai között, hogy mennyire védettek, vagy éppen mennyire kitettek a szegénység kockázatainak?
FERGE ZSUZSA: Elég pontosan lehet tudni, hogy mekkora kockázat, ha valaki alacsony iskolázottságú környezetből indul, illetve – többnyire az iskola hathatós közreműködésével – menet közben válik egyre esélytelenebbé; mekkora kockázat, ha valaki vidéken, faluban él; mekkora kockázat, ha valaki régen elvesztette a munkáját; ha valaki sok gyereket nevel; ha maga fogyatékos, vagy fogyatékos gyermekét, családtagját tartja el; illetve mekkora szegénységi kockázatot jelent az, ha valaki cigánynak születik. Mindez pontosan, számszerűen megmondható. A kockázatok mérhetők.

ALEF: Az antiszemita klisék szerint a zsidó közösség tipikus tagja gazdag, sikeres kapitalista. Ez a régi előítélet már a holokauszt idején is Mi volt a huszadik században a valóság - és mit lehet tudni a mai magyar zsidóság szociológiai jellemzőiről?
FERGE ZSUZSA: Soha nem kutattam közelebbről ezt a kérdést. Kovács András kollégám biztosan többet tudna erről mondani.
Amennyit én sejtek: a magyar zsidóság esetében alapvető különbség volt a keletről és nyugatról bevándorlók között. Keleti irányból ortodox, vallásos zsidók érkeztek, nyugatról jellemzően emancipálódó csoportok vándoroltak Magyarországra.
Az írástudás általános volt, de a keletről jövő ortodoxok túlnyomó többsége ezt a hagyományos tudást „nem-piaci” célokra használta. Túlnyomó részük szegény maradt. A közülük kikerülő vállalkozók, kereskedők sem tudtak jellemzően továbblépni a helyi kiskereskedő-kocsmáros sorsnál., esetleg a vándorkereskedésnél.
A nyugatról érkező zsidók az írástudást az emancipáció szolgálatába állították, és ez jellemzően sikeres útnak bizonyult. Megkönnyítette a dolgukat az a közismert speciális magyar helyzet, hogy a dzsentrik Széchenyi intelmei ellenére gyűlölték a kereskedelmet, ipart, lenézték az értelmiségi pályákat, így bőven hagytak érvényesülési lehetőséget a feltörekvő zsidó fiataloknak. A magyarországi zsidók ezért túl voltak reprezentálva ezeken a pályákon.
A nyugatról bevándorolt szefárd zsidók túlnyomó többsége sem számított azonban gazdagnak. Természetesen voltak kiemelkedően gazdag és sikeres dinasztiák. DeA amennyire én meg tudom ítélni, a többség nem volt ak ugyan szegények, de ez nem jelentett többet, mint hogy a társadalmi elvárásoknak megfelelő „középosztályi” szinten tudtak élni.

ALEF: A magyar zsidóságot a 20. században kétszer is megfosztották vagyonától. Először a holokauszt folyamatában, a megsemmisítés előkészítéseként a szó szoros értelmében kirabolták őket. Később a túlélőket – a kommunista párt ideológiája alapján, és ezúttal minden más magántulajdonossal együtt – az alapos államosítással tették tulajdon-nélkülivé. Mennyire tudta ezt kiheverni a magyar zsidó közösség?
FERGE ZSUZSA: Erre a kérdésre nem tudok felelni. A holokauszt esetében feltétlenül meg kell említeni, hogy csak azoknak számított egyáltalán hosszú távon a vagyonuk eltulajdonítása, akik túlélték. Más kérdés a későbbi államosítás. Az államosításokat a többség valószínűleg kiheverte. Olyanról is tudok, aki egyet is értett az új rendszer magántulajdon-ellenessségével.

ALEF: A magyar szociológusok a Kádár-rendszer idején szembeszálltak a "hivatalos" állásponttal, és feltárták az iskolarendszernek a társadalmi szakadékot mélyítő szerepét. Ma egy olyan rendszerben végzik kutatásaikat és tesznek javaslatokat, amelynek megszüntethetetlen alapjellemzője, hogy jelentős csoportok maradnak munka nélkül, fölösleges emberként kiszorítva. Szociológus professzorként van mondanivalója a társadalmi rendszerek különbségéről?
FERGE ZSUZSA: Nagyon markáns különbség, hogy az előző rendszerben az egyenlőtlenségeknek volt felső korlátjuk, éppen a tulajdonkorlátozás miatt, és lényegében volt alsó korlát is, amit a mesterségesen fenntartott, de rendkívül fontos teljes foglalkoztatás garantált. A társadalom elenyésző töredéke kivételével mindenkinek volt lényegében biztonságos jövedelme, amelyből a furcsán torz árrendszer mellett éppen futotta élelmiszerre és a rezsire.
A rendszerváltás után mindez gyökeresen megváltozott. Eltűnt az egyenlőtlenségek felső korlátja is, de a szegénység-kutatót az alsó korlát hiánya érdekli igazán. Ebben a rendszerben olyan feneketlen mélységbe lehet kerülni, amit valamikor úgy neveztek, hogy a nyomorba süllyedő családok, gyermekeikkel együtt, földönfutókká lettek. Csakhogy lassan már a földönfutás is lehetetlen lesz, hiszen a legszegényebbeket mindenhonnan kitiltják.
Az egyenlőtlenségek alsó korlátjának hiánya ezért katasztrofális.

ALEF: Kecskeméti Ármin rabbi emlékének meggyalázása, majd fővárosi értelmiségiek bátor kiállása kapcsán az egész ország értesülhetett arról, hogy önnek mennyire fontosak a családi tradíciók. Közéletünk torzulása miatt rákényszerült erre a nyilvános kiállásra, vagy mindig is ugyanígy ápolta a családi hagyományokat - csak most értesült róla a nyilvánosság?
FERGE ZSUZSA: Férjem nem volt zsidó, aminek számunkra nem volt jelentősége. Az viszont az első perctől kezdve magától értetődő volt, hogy én teljes mértékben, tudatosan vállalom zsidó gyökereimet, miközben nem vagyok vallásos. Úgy fogalmazhatjuk meg, hogy zsidóként vállaltam kulturális önazonosságomat.
Ez a családban mindig általános és elfogadott volt. Akkor is, amikor a családokban ezt inkább titkolták, akkor is, amikor a zsidó származást számon tartani politikailag nem volt ildomos.
Mindennek nyilvánosság elé kerülése más kérdés. Számomra a származás sokáig nem volt a nyilvánosság kérdése, mert egyszerűen nem volt fontos.
A nyilvánosságot akkor vállalom fel, amikor úgy látom, veszély van . A makói eset egyértelműen ilyen helyzet volt.

ALEF: Magyar tudósként találkozott-e valaha azzal, hogy zsidó származásának akár pozitív, akár negatív értelemben jelentősége volt?
FERGE ZSUZSA: Nem hinném, hogy valaha is akár előnyöm, akár hátrányom származott volna származásomból a tudományos közéletben. Én magam biztosan nem értesültem arról, hogy ez a szempont bármilyen formában előkerült volna velem kapcsolatban. Azt, hogy a hátam mögött felmerült-e ilyesmi, nem tudhatom, de szemtől-szemben soha, semmilyen formában nem tapasztaltam ennek jelét.
A közéletben is szerepet vállaló személyként „természetesen” kapok névtelen, gyalázkodó üzeneteket, de tudósként soha nem fordult elő velem hasonló atrocitás. Igaz, olykor nehéz különválasztani a kétféle szerepvállalás következményeit, hiszen ha nyilvánosság előtt beszélek a szegények helyzetének javításáról vagy a szociálpolitika megfontolatlan átalakításairól, ez sokféle ellenérzést kelthet, gyalázkodást is szülhet.

(Az interjút 2010 májusában készítettem az akkor rövid ideig interneten működő Alef magazin számára. A link ma már nem vezet sehová, a cikk a szervezeti változásokkal és az Alef archívummal együtt eltűnt. Ferge Zsuzsa 2024. április 5-én bekövetkezett halála indított arra, hogy elvégezzem ezt a szövegmentést.)

Családi húsvét, de nem mindenkinek

Spiró György Tavaszi Tárlat című könyvében fontos dramaturgiai szerepe van az 1957-es hosszú húsvéti hétvégének. Ekkor indul el a lavina, amely azzal fenyegeti az addig önmagát teljes biztonságban ringató főhőst, hogy maga alá temeti.

1957. április huszadika, szombat, Budapest
„Egyedül volt bent. Kis Horváth a szüleivel lement falura, Palágyi a menyasszonyával annak szüleihez utazott Győrbe, és Benkő is mondta, hogy az unokaöccseivel turistaházba mennek több napra, és ezt a napot is kiveszi. Jó lett volna kivenni ezt a szombatot. Egyetlen különbség van a zsidók és a magyarok között: a magyaroknak vannak rokonaik, akikhez elutazhatnak.”
(…)
„Azért lézengtek ezen a szombaton az igazgatóság kockaépületében a szokásosnál is kevesebben, mert másnap következett húsvétvasárnap, és a húsvéthétfőt is kiadták munkaszünetnek. Talán annyi a felkelés eredménye, hogy állami ünnep lett a húsvétból, ami még a bigottan katolikus országokban sem mindenütt jellemző. Aki tehette, kivette a szombatot, sőt három és fél napos ünnepet ütvén össze már péntek délben elmenekült, és sokan tehették, megállapodván a főnökükkel, aki hasonló cipőben járt, hogy azt a néhány pénteki órát meg a teljes szombatot le fogják csúsztatni valamikor.”

(Spiró György: Tavaszi Tárlat. Magvető, 2010. 96. és 97. oldal)

Még egyszer Toroczkairól és a kerülendő szerkesztőségekról

Illusztráció: így nézett ki Budapestnél a Duna a legutóbbi "nemzeti-keresztény reneszánsz" eredményeként. Forrás: Fortepan/a Vörös Hadsereg fotóarchívumából

Egy ismerősöm december 15-én lelkesen újságolta, hogy milyen kitűnő beszélgetést volt alkalma végignézni 2023. december 14-én, csütörtökön. Nem igazán lehet képben a világnézetemről (liberális, köztársaságpárti, antifasiszta vagyok, szóval sem fideszes, sem szélsőfideszes mihazánkos...), mert Rónai Egon december 14-i Toroczkai-interjúját próbálta fényezni. (Linket nem adok ehhez, aki akarja, keresgélje.) A műsorról, amiben Toroczkai megbecsült vendég lehet, ahelyett, hogy politikai bűnözőként távol tartanák, a Média1 így számolt be indulásakor: https://media1.hu/2023/03/29/ronai-egonnal-indit-musort-az-index/ (Rónai Egonnal indít műsort az Index )

Nem lehettem nagyon nyitott erre a beszélgetésre, de mit tegyünk.  Szerintem a nácikról hírt kell adni, a közvéleménynek tudnia kell róluk, akcióikról, lépéseikről - de tisztességes szerkesztőség, tisztességes újságíró ne társalogjon a Toroczkai- Dúró- Novák Előd-félékkel. Ha pedig mégis így tesz, legyen tökéletesen felkészült. 2014-ben éppen azért fordultam el az ATV tévécsatornától, mert a csatorna akkori vezető személyisége, Rónai Egon az akkor sötét náci cigánygyűlölő antiszemita stb politikát vivő Jobbik vezéreit a számukra sikeres parlamenti választások után elkezdte beinvitálni a stúdióba - és ezekben a beszélgetésekben sorozatban kudarcot vallottak.  Lásd erről akkori blogbejegyzésemet: https://tamastibijegyzet.blogspot.com/2014/05/jobbikosok-az-atv-kepernyojen-sajnos.html (Jobbikosok az ATV képernyőjén - sajnos nem a szélsőbarnák kudarca)

A friss Rónai Egon-műsor iránt lelkesedő ismerősöm láthatólag azt sem tudja, ki az a Toroczkai László. Vagy ha tudja, nem érdekli, akár egyet is ért szélsőséges fajgyűlöletével. Mindenesetre a magam részéről ezt is dokumentáltam, még abban az időben, amikor Toroczkai nem volt sikeres pártvezér. https://tamastibijegyzet.blogspot.com/2017/06/vervad-nemzetiagyhalal-oldalakon-mit.html (Vérvád a nemzetiagyhalál-oldalakon - Mit tudunk a terjesztőjéről?) 

A közvélemény médiatudatosságára jellemző, hogy amikor Toroczkai és bandája rövid de velős jellemzése után megemlítettem, hogy időm sincs efféléket nézni (újságíró-szerkesztő időszakomban rá kellett vennem magam természetesen, folyamagtosan olvastam a fideszes heccsajtót is, de ez már szerencsére nem kötelességem), és hozzátettem, hogy ha tévézek valamennyit, az RTL Híradóból és a csatorna politikai közéleti magazinjából tájékozódom - rávágta, hogy az RTL szerinte "Gyurcsány tévéje". Nem igazán látja a nagyságrendeket, fogalma sincs az RTL és a Demokratikus Koalíció méreteiről. Beszopja azt a fideszes propagandát, hogy "nincs független sajtó", ami nem a fideszé, az biztos gyurcsányista. Érthető, miért érdeke ez az ostobaság a diktatúra propagandistáinak.

KIEGÉSZÍTÉS:
https://nepszava.hu/1120912_egyenes-beszed-mostantol-antonia-itt-egon-ott
Egyenes beszéd - Mostantól Antónia itt, Egon ott
Népszava, 2017. február
RÓNAI Egon: “Rendszeresen megkapjuk kollégáktól és a nézőktől is kérdésként, hogy mekkora a nyomás rajtunk, műsorvezetőkön, műsorkészítőkön, szerkesztőkön és én mindenkinek ugyanazt tudom erre mondani: semekkora. Nincs velünk szemben semmiféle politikai típusú elvárás. Lényeges változás volt néhány éve, hogy a Jobbik politikusai megjelentek az ATV-ben mint interjúalanyok. Amikor én 2010-ben idekerültem az ATV-hez, rögtön azt kérdeztem, miért nem beszélgetünk velük? Egy parlamenti pártról van szó, s mi gondolhatunk róla sok mindent, de az tény, hogy a társadalom egy része számára fontos. Nekünk pedig nem az a dolgunk, hogy a társadalom egy részét kizárjuk, hanem az, hogy megmutassuk nekik a valóságot a mi olvasatunkban. Ehhez hozzátartozik a Jobbik és az összes probléma, amit e párt jelenléte felvet. Mondok egy konkrét példát. Dúró Dórával vitatkoztam adásban a szegregációról egy bírósági döntés kapcsán. Én ugyanis botrányosnak tartottam az ötletüket, hogy az elmaradott térségek elmaradott családjaiban növekvő gyermekeket erőszakkal beköltöztetjük egy kollégiumba azzal, hogy majd mi felneveljük. Mára eljutottunk oda, hogy egy kiszivárgott anyag szerint az EMMI egyik államtitkárságán pont egy ilyen javaslat készült. Tehát most a kormány veti fel ugyanazt, amit pár éve a Jobbik. Vagyis ha ennek a pártnak a képviselői nem jöhetnének be a stúdióba, nem hallgathatnánk meg az érveiket, a téma csak akkor válna publikussá, amikor azt már végül maga a kormány javasolja.
Ettől kezdve már vitatkozhatnánk róla. Azt gondolom, a problémákról beszélni kell, az újságíróknak, demokrata módon gondolkodó embereknek meg kell mutatniuk, kinek mik az érvei a véleménye megalapozásához. Ilyen típusú vitáink voltak itt házon belül is az elmúlt években. Aztán jött egy 2014-es bírósági döntés, amely kötelezte az ATV-t arra, hogy a választási kampányban a Jobbiknak ugyanolyan teret adjon minden lehetséges módon, mint bármely más pártnak. Ez átszakította azt a falat. Én azt szoktam mondani - talán nem túl empatikusan -, hogy nem egy televízió dolga megnyerni a választásokat. Bár elvárnák tőlünk, nem egy televízió dolga ellenzéknek lenni az ellenzék helyett."

Locsolkodós húsvét – és a családi szégyen, amiről nem illett beszélni

Sokfelől hallatszik a panaszkodás a gyorsan elkopó húsvéti hagyományokról, jaj, hol vannak már azok a régi szép szokások? Amikor férfiak és fiúk ünneplőben járták a lányos házakat, versikével köszöntötték és illatos vízzel permetezték a nőket?
Ritkán kerül elő ilyenkor – legfeljebb az ilyenkor valamiért mindig bejelentett fokozott közúti ellenőrzések utalnak rá –, hogy ezt a kedves népszokást hány családban változtatta (és változtatja ma is) pokollá a mértéktelen piálás.
Húsvét hétfő túlságosan sok helyen jelentette az estére hazatérő s…grészeg „családfőt”, aki erőszakos barommá vált, és a felesége, gyerekei rettegve várták, vagy „jobb” esetben a félig eszméletlen, bamba alak iránti undorral, szánalommal…

Ragályi Elemér emlékére

(Nagypál Gábor Pusoma Dénes szerepében. Magyar Elemér - Ragályi Elemér: Nincs kegyelem) 



 2023. március 30-án érkezett a lesújtó hír: 83 éves korában elhunyt Ragályi Elemér. A méltatások, nekrológok sok filmjét említik, Ragályi Elemér csodálatos élményekkel ajándékozott meg bennünket évtizedek alatt. Sehol nem láttam a felsorolásokban a "Nincs kegyelem" című alkotást. A szöveget régi blogomból megmentettem, a gyászhír alkalmából újra közzéteszem. 

Annyira féltek Pusomától, hogy ő halt bele 
(tamastibi blogról, 2008. december 5.)

Ragályi Elemér "Nincs kegyelem" című remekművét vetítették ezen a héten a Csörsz Filmklubban. Most újra megnéztem, talán már negyedik alkalommal (volt olyan is, hogy az Urániában a gépésszel kettesben néztem meg ezt a filmet:-)

Nagyon fontos alkotásnak tartom, amely abba a nem sűrűn előforduló kategóriába tartozik, amely az idő haladtával nem avul. Egyre időszerűbb. Sajnos.

Korábban, amikor a film elhozta a Magyar Filmszemle legjobb rendezésért járó díját, már megpróbáltam szavakba önteni mindazt, amit erről a filmről gondolok. (Pusoma végzete belehalt a szabadulásba)

 Milyen volt az "igazi" Pusoma?

Ez az alkotás azonban minden újabb vetítés alkalmával újabb gondolatokat indít el. Ezúttal azon gondolkodtam el, hogy vajon milyen ember lehetett az "igazi" Pusoma Dénes.  A Ragályi Elemér által kiválasztott vajdasági színész, Nagypál Gábor remek alakítást nyújt, a nézőt azonnal az ártatlanul szenvedő cigány főhős szövetségesévé teszi - de nem tudom elhinni róla, hogy annyira tartott tőle a falu, annyira féltek tőle - állítólag - a helybeliek.
Nagypál Gábor "túl rokonszenves" ahhoz, hogy egy borzasztó rablógyilkosság tetteseként azonnal elővegyék és még a tények ellenére is bebörtönözzék az által alakított "Suha Dénest".

Az igazi Pusoma Dénes bizonyára azzal is megnehezítette a maga dolgát, hogy ellenszenves, erőszakos, de legalábbis kiszámíthatatlan pasas volt - gondoltam.

A Csörsz Filmklubban egy hölgy a közönség soraiból hasonlót mondott, de sajnos ennél egy kicsit többet is. Ő úgy fogalmazott: nem lehet véletlen, hogy Pusomát elítélték, hogy a falubeliek utálták. Sőt, tovább is ment: "a cigányok" erőszakosak, az emberek félnek tőlük, biztos Pusoma sem volt kivétel.

Hadd ne kommentáljam a rasszista ízű részt.

Ami engem foglalkoztat, hogy bizony-bizony, akkor is tisztességesen, méltányosan kell bánni embertársammal, ha nem lelkesedem érte. Mindenkinek vannak előítéletei, a másik emberről azonnal kialakul valamilyen benyomásunk, de ennek nem szabad minden kontroll nélkül engednünk. Pláne nem, ha ítélkezünk róla, vagy nyomozunk az ügyében...

 Egy falu közvéleménye

Ragályi Elemér elmondta, hogy amikor  a forgatásra készült, először abban a faluban készült  a munkára, (a Heves megyei Ivádon), ahol annak idején a rablógyilkosság történt, ahonnan hamis váddal, felületes nyomozás alapján Pusomát börtönbe vitték, és ahová ártatlanságának kiderítése, majd szabadulása után visszatért - meghalni.

Ragályi Elemér elmondta, megdöbbentően kemény falakba ütközött. Az ivádiak még hosszú évek múltán is utálták Pusoma emlékét, számukra ő továbbra is gyilkos maradt. Ragályi máshol (a közeli Egercsehiben) forgatott, majd  a kész filmet elvitte Ivádra is, hogy levetítse és megbeszélje a helyiekkel. Kitűnő érzékkel azt is filmre vette, ahogy egyenként próbálta a vetítésre elcsábítani a helyi lakosokat, és ennek kapcsán szóba elegyedett velük. A falusiak nem mentek el a vetítésre, de a dokumentumfilm megőrizte, hogy az a véleményük: Pusoma Dénes összeférhetetlen, erőszakos ember volt, "megérdemelte" a büntetést, volt mit leülnie. Egy idős asszony a dokumentumfilm utolsó perceiben egyenesen azt mondta: az öngyilkosságot elkövetett Pusoma Dénes "jó helyen van ott, ahol van".

Jellemző saját előítéletességemre - kinek ne dolgoznának a lelkében rossz klisék - hogy ott, a beszélgetés során mindezt nem fogadtam kétséggel. Ha Ragályi Elemér így látta, nincs értelme  a dolog mögé  gondolni - véltem.

Senkinek nincs lelkiismeretfurdalása?

Azóta azonban nem hagy nyugodni az a kérdés: valójában mit is tapasztalt a faluban a filmes stáb? A szörnyű Pusoma máig élő nyomát? Vagy inkább egy faluközösség sajátos kollektív elfojtó reakcióját a közös múlt foltjára?

Végül is érthető, hogy egyszerűbb úgy feldolgozni azt, ami Pusoma Dénessel történt, hogy mindenki őt teszi felelőssé ártatlan meghurcolásáért és öngyilkosságba meneküléséért - mint megvizsgálni a saját egyéni és kollektív lelkiismeretüket.

A filmből, amely dokumentarista pontossággal idézi fel a Pusoma elleni eljárást, néhány dolog egyértelműen kiderül. Például az, hogy a helyi kocsmáros képes volt elmenni "tanúskodni" Pusoma ellen, anélkül, hogy bármi érdemit tudott volna a gyilkosságról. Megragadta viszont az alkalmat, hogy a bíróságnak előadja, mennyire utálta Pusomát, mert ha valaki rosszul szólt hozzá, abból baj lett. A legfőbb "érve" azonban elég furcsára sikerült. Azzal bizonyította, hogy Pusoma milyen borzasztó alak volt, hogy nem egyszer magában beszélt... Mindezek miatt a kocsmáros nagyon kérte a bírót, hogy ne engedje ki Pusoma Dénest...

 Miért kellett meghalnia?

Pusoma Dénest a magyar állam ugyanolyan kurtán-furcsán tette ki a börtönből, ahogy annak idején bezsuppolta. Fel sem merült, hogy kérés, pereskedés nélkül bármilyen jóvátétel automatikusan járt volna neki. Utólag, hosszú per után sem...)

De nem ugyanott folytatta, ahol abbahagyta. Abba a faluba tért vissza, ahol a helyiek már rég meggyőzték egymást arról, hogy Pusoma gyilkos. Míg ő ült, édesanyja meghalt. Újabb szál szakadt el, ami Pusomát az élethez kötötte.

A falubeliek pedig a félelemre, utálatra hivatkozva többé nem adtak neki semmilyen alkalmi munkát, ezzel a korábbi esetleges megélhetést is megtagadták tőle. (Biztos vagyok abban, hogy voltak olyanok a faluban, akik sajnálták, és akik szívük szerint valami alamizsnát sem sajnáltak volna tőle - de jobban féltek a falu szájától, mint a lelkiismeretüktől.)

Az uzsorások viszont szívesen kölcsönöztek neki...

Azon gondolkodom: ha Pusoma Dénes valóban az az elvetemült vadállat lett volna, amilyennek a falu utólag leírja, hogyan válaszol minderre? Bizony, a környék legveszedelmesebb fosztogatója lett volna belőle, egészen következő letartóztatásáig. Hiszen úgyis mindegy, miért kímélt volna bárkit?

Pusoma Dénes azonban nem ezen az úton járt. Erőszakot alkalmazott - de önmaga ellen. 

Pusoma zavaros, szürreális álmai, amiket az érte harcolni hajlandó egyetlen ember, Magyar Elemér ügyvéd úr megörökített a tragédiáról írt színdarabjában, szintén arról tanúskonak, hogy ez az ember deviáns volt, kirítt a falu társadalmából. De lehet, hogy ez a különcség valójában tehetség volt.

Olyan adomány, ami azonban az adott helyen, egy szegény cigány ember számára csapást jelentett, és nem adományt...

 

 

--------------------------------

Köszönet a filmklub-vetítésért és az emlékezetes beszélgetésért egy kiváló fővárosi középiskolai tanárnak, Fábián Lászlónak.

Jó hírt mondott a beszélgetésen Ragályi Elemér:  az MTV megvette a Nincs kegyelem filmet, az elő- és utóéletéről készült dokfilmet és a werkfilmet is. Remélem, nem szalasztom el az újabb tévés vetítést. (A Duna TV korábban többször levetítette, de mindig utólag vettem észre.)

XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX


http://www.nol.hu/archivum/archiv-480188

Pusoma végzete: belehalt a szabadulásba

Már javában ült a börtönben, amikor véletlenül meglett az a tettes, aki helyett lecsukták, így - a magyar igazságszolgáltatás "gondos eljárása" ellenére - szabadulhatott. Ugyanolyan váratlanul lett szabad, amilyen meglepetés volt számára korábbi letartóztatása, és rejtélyes előtte az egész eljárás, aminek alávetették...

Tamás Tibor| Népszabadság| 2008. február 25.

Hónapokig lehetett látni a fővárosi mozik műsorán, és most a 39. Magyar Filmszemlén elhozta a legjobb rendezésért járó díjat is Magyar Elemér és Ragályi Elemér "Nincs kegyelem" című filmje. A Pusoma Dénes tragédiájáról szóló alkotás egy Isten háta mögötti faluban történt gyilkosság ártatlanul lecsukott gyanúsítottjának igaz történetét meséli el. Magyar Elemér, Pusoma Dénes hajdani védője drámát írt védence szörnyű haláláról és még szörnyűbb életéről. A dráma alapján a világhírű filmrendezővel és operatőrrel, Ragályi Elemérrel együtt, filmet is készített Pusomáról.

Országos figyelmet azzal keltett Pusoma Dénes esete, hogy kiderült: ártatlanul hurcolta meg a magyar igazságszolgáltatás. Mindenáron gyors eredményt produkálni törekvő nyomozók, akik már az elején "tudták", hogy a magányosan élő falubeli öreget Pusoma Dénes gyilkolta meg, mindvégig úgy is "nyomoztak", hogy ez az előítéletük igazolódjon. Ezt követte egy több ponton már-már bohózatszerű bírói eljárás, amelyet Pusoma Dénes maga nem is nagyon értett. Jogi segítség híján csak súlyos szabadságvesztés lehetett az ítélete.

Már javában ült a börtönben, amikor véletlenül meglett az a tettes, aki helyett lecsukták, így - a magyar igazságszolgáltatás "gondos eljárása" ellenére - szabadulhatott.

Ugyanolyan váratlanul lett szabad, amilyen meglepetés volt számára korábbi letartóztatása, és rejtélyes előtte az egész eljárás, aminek alávetették.

Ebből az esetből akkor az oszágos sajtóban is "hír" lett. Aki figyelt, arról is értesült, hogy Pusoma Dénes kártérítést kért meghurcolásáért az államtól. A kártérítési ügyet felvállaló jogi képviselője, Magyar Elemér szerint esélye volt, hogy megkapja.

"Heppiend" azonban nem lett a történetből. Két okból is elmaradt az örömteli végkifejlet: Pusoma Dénes nem érte meg az eljárás befejeződését. Öngyilkos lett. Mi, túlélők pedig nemrég arról is értesülhettünk, hogy a bíróság a Pusoma Dénes halála után megszületett ítéletben elutasította a kártérítési igényt, azzal indokolva, hogy az ártatlannak bizonyult ember felelős a téves bírói ítéletért (lásd erről Magyar Elemér és Ragályi Elemér cikkét: "A bíróság felmentette önmagát"). A megyei bíróság erre még rá is tett egy lapáttal, amikor "szakmai szempontból" nem talált hibát a Pusoma Dénes meghurcolásához vezető eljárásban.

  Pusoma Dénes öngyilkosságát annak idején, a napi hírek között értesülve a tragikus végről, "érthetőnek véltem, de legalábbis nem tartottam meglepőnek. Egy zavart, szerencsétlen sorsú ember végzett magával - sajnos mindennapos eset... A Nincs kegyelem című film döbbentett rá, hogy milyen szégyellni valóan felületes voltam, amikor ilyen könnyen napirendre tértem Pusoma Dénes végzete felett. Ez az öngyilkosság nagyon komoly figyelmet érdemel. Szélsőséges formában fejezte ki ugyanis, hogy micsoda rombolást visz véghez ártatlan áldozata életében az igazságszolgáltatás, amikor ennyire mellényúl.

  Pusoma Dénes nem volt a szerencse fia letartóztatása előtt sem. Nagyon szegény, alkalmi munkákból tengődő cigány férfi egy falu társadalmának perifériáján, akit "furcsa", időnként agresszív, máskor érthetetlen viselkedése miatt sokan kerültek a faluban. Teljesen tudatlan, írni-olvasni alig tudó ember, akit azonban "belülről" űzött-hajtott valami. Talán ha máshová születik, tehetségnek minősült volna ez a "különcség", és ki tudott volna bontakozni valamilyen formában. Feje megformálatlan gondolatokkal, álmokkal, képekkel volt tele. Nem voltak eszközei a kifejezéshez, ezért az átlagtól eltérő képességei csapást jelentettek számára. Környezete csak azt látta, hogy "magában beszél", szóval "gyanús".

  Később a nyomozók és a bíróság is csak gyanakvásának alapját látta megerősödni Pusoma Dénes fura viselkedésében.

  Amikor letartóztatták, és eltűnt a faluból, a helyiek megkönnyebbültek. Mindenki készpénznek vette, hogy Pusoma Dénes gyilkolni is képes, ezért távollétében is csak a félelem erősödött vele szemben. Az egyik helyi lakos a tárgyaláson elmondott tanúvalllomásában (amely Pusoma "gyilkos tettéről" nem tartalmazott semmilyen tényt, a nyomozók hanyagságáról annál inkább), nem mulasztotta el kijelenteni, hogy ők bizony félnek, és nagyon szeretnék, ha Pusoma hosszú időre nem kerülne szabadlábra.

  Kellemetlen meglepetés volt ezek után, hogy hónapok múlva a "gyilkos" hirtelen kiszabadult. A hamis vád bélyege azonban ott maradt Pusoma homlokán. Alkalmi munkát sem kapott többé senkitől. Anyja a fiú ellen folyó eljárás idején meghalt. A felkavart életű ember a legsötétebb nyomortba, az üres házba került vissza a börtönből. Nem tudta folytatni még ott sem, ahol abbahagyatták vele. A lehető legmélyebbre csúszott a helyi társadalomban.

  Talán mindez együtt sem lett volna elég az öngyilkossághoz. Kellett még valami: a csalóka remény. Ügyvédje a legteljesebb jó szándékkal, meghurcolt védence emberi értékeit felismerve indította el a kártérítési pert. Tudta, hogy Pusoma Dénes tisztességes fájdalomdíjat érdemel, bár nyilván nem voltak kétségei, hogy ha egyáltalán megkapja, mennyit kell erre várnia.

  A magányosan, emberi, anyagi tartalékok híján fulladozó Pusoma Dénes számára azonban nem létezett más, mint az azonnali segítség. Teljes erejével belekapaszkodott a "várható" kártérítés gondolatába. Szerencsétlenségére még a helyi szegényeket markukban tartó "briftasnis" uzsorások is hajlandók voltak hitelezni a hamarosan "bejövő" tízezrekre. Ezzel pedig Pusoma Dénes végképp időzavarba került. A felvett hitel gyorsan elfogyott. A teljes nincstelenség mellett már az uzsorások fenyegetése is hajszolni kezdte.

  Az öngyilkosságig...