A lényeg a nő bal és jobb combja között – Liska Tibor ontotta az aranyköpéseket

Liska Tibor olyan világ esélyeit mutatta meg nekünk, "amelyben nincs kirekesztés, amelyben nem állítanak mesterséges akadályokat az emberi cselekvés elé, nem korlátozzák a szabad gondolatot, amelyben az állam az adóval nem fosztogat, és támogatásaival nem osztogat – és amely mindeközben biztonságot nyújt a versenyből önként kimaradó polgárainak." Így méltatta a HVG-ben Farkas Zoltán újságíró Liskát.  

Idén lenne 95 éves

Liska a magyar közgazdaságtudományi gondolkodás nagy korszakának legszínesebb alakja volt. Nagy generációban, 1925-ben született, mint annyi más kiváló magyar művész, tudós, értelmiségi. A "fényes szelek" generációjával együtt indult pályáján, és ő valóban különösen fényes pályát futott be.  

Bárki, bármikor beszállhasson ebbe a versenybe

Liska Tibor a Kádár-korban, a hatvanas évek rövid reform-aranykorát követő ellenreforrmáció évtizedeiben alig-alig szólalhatott meg. Nagy szám volt ezért, hogy a HVG-ben 1981-ben kifejthette nézetei lényegét így:
„A cél az, hogy a jövőben várható és garantáltan vállalt jövedelmek növelésére irányuló licitálási verseny kiszélesedjen és állandósuljon, vagyis ne csak egy kisebbség és nem csak néhány évre, hanem ki-ki az idők végtelenségére és a várható világpiaci viszonyokra tervezve, önállóan és mégis az eddigieknél felelősebben, jobban egyeztetve vállalkozhasson. Fontos lenne, hogy bármikor, bárki beléphessen e versenybe, s a már a „tojáson belüli" tulajdonosoknak is az legyen a legfőbb érdekük, hogy kineveljék, maximálisan segítsék az önmaguknál is jobb konkurenseket, hogy a társadalmi vagyon minden kis része, egysége éppen a jövő alakításának szempontjából legjobb helyzetben lévő „játékoshoz" kerülhessen. Mindez úgy, hogy ne csökkenjen, hanem jelentősen növekedjen a fejlettebb, társadalmi tulajdonosi gazdálkodásért folyó versenyben az egyes versenyzők biztonsága. A biztosítottság pedig ne csak a versenyből való kiesés ellen védjen, hanem a még hatékonyabb eredmények elérésére is ösztönözzön.”

Liska aranyköpései

Farkas Zoltán idézett Liska-portréját ("Szellemi forradalmár. Deviáns géniusz") mindenkinek érdemes elolvasni, aki hiteles és eleven portrét akar kapni a zseniális társadalomreformerről.
Sűrűn idézi az emlékezetes Liska-aranyköpések egész sorát.
Perspektívát mindenkinek:
„Ne azé legyen a föld, aki megműveli, hanem az művelhesse meg, aki a leghatékonyabban teszi.”
Hasonlat az új típusú tulajdonról:
„Ha egy szép nő bal combját nézem, akkor az tetszik jobban. Ha áttéved a tekintetem a jobb combjára, akkor már az. Pedig a lényeg éppen a kettő között van."
Aki bérel, az nem igazi tulajdonos:
„A bérlet akkor jó, ha használok valamit. Ha evezős csónakot bérelek, senki ne várja tőlem, hogy vitorlást hozzak vissza."
És egy figyelmeztetés az új kor rajongóinak:
"Most a pénz diktatúrája jön, ez pedig sokkal keményebb hatalmi eszköz, mint a csak adminisztratív és politikai bürokrácia hatalma. Mert lecsukatni egy ország lakosságának csak a kisebb hányadát lehet. De pénzzel mindenki függő helyzetbe hozható.”

Szabadulást a bérrabszolgaságból!

Liska Tibor neve, nem véletlenül, felmerült a koronavírus-válság nyomán előkerült alapjövedelem-vitában is. Farkas Zoltán már öt évvel ezelőtt megpendítette a szellemi rokonságot cikkében:
"Nem nehéz felismerni Liska társadalmiörökség-tőkéről vallott nézeteinek leegyszerűsített változatát a feltétel nélküli alapjövedelem gondolatában sem. Más kérdés, hogy a születéssel történő pénzteremtés és a meglévő jövedelem elosztása között olyan lényegi különbség van, amire Liska aligha bólintana rá. Ez nem megoldás a bérrabszolgaságra – mondaná."

Szemernyit sem kerültünk közelebb

"Liska életművében nem ez a legfontosabb" – szögezte le Farkas Zoltán. – "Hanem az az elszántság, amivel a politikai intézményrendszert, annak működését, a bürokráciát, a korrupciót, a klientúrák világát, a kizsákmányolás valamennyi formáját ostorozta, és amilyen vonzónak a szabadságot felmutatta. Annak a világnak a lehetőségét, amelyben nincs kirekesztés, amelyben nem állítanak mesterséges akadályokat az emberi cselekvés elé, nem korlátozzák a szabad gondolatot, amelyben az állam az adóval nem fosztogat, és támogatásaival nem osztogat – és amely mindeközben biztonságot nyújt a versenyből önként kimaradó polgárainak. Ehhez a világhoz pedig ma szemernyit sem vagyunk közelebb, mint Liska Tibor 1994-ben bekövetkezett halála idején." 



(Illusztráció: a Gellért Szálló sörözőjének teraszán, 1990. – A fotó forrása: Liska Tibor családi archívuma)

Senki nem értette azt félre. Undorító volt és gyalázatos

Április 15-én tették közzé Fekete György halálhírét.
https://444.hu/2020/04/15/meghalt-fekete-gyorgy

A Népszavában Tölgyesi Gábor írt rövid nekrológot, amelyben ez olvasható:
"Az MMA tulajdonába kapta a Műcsarnokot, majd egyre több ingatlant, miközben Fekete egyik-másik bántó (félreérthető) nyilatkozata borzolta a kedélyeket. (Utóbb bocsánatot kért.)"
https://nepszava.hu/3074641_fekete-gyorgy-halalara

Hát, ezt nem kellett volna. Elegáns megoldás, ha a gyászhír perceiben ezt az undorító ügyet nem emlegetik fel, ahogy például a 444 el is kerülte.

Ha viszont valaki másként dönt, mint a Népszava szerzője tette, akkor őszintén kell beszélni. Fekete György 2012-ben Konrád Györgyöt (és valójában nemcsak őt) gyalázó szöveggel keltett megérdemelt figyelmet:
"Egyebek mellett azt mondta, hogy „számolni kell azzal, hogy Konrád Györgyöt is magyarnak tekintik külföldön, bármit is mond rólunk”. Illetve célkitűzéseinek ismertetése kapcsán egyszer így fogalmazott:„erre a modern demokráciára én fütyülök, mert ez nem modern és nem demokrácia.”"

Szóval, a félrevezetett külföldiek még Konrád Györgyöt is "magyarnak tekintik"...

Az, amit Fekete megengedett magának, az a bundás antiszemita célozgatások klasszikus, századok óta ismert kódja. Persze, megindult a magyarázgatás, közleménygyártás, de ez a kód tökéletesen célba ért, és elégedettséggel töltötte el azokat, akik az efféle célozgatásokra vágynak. Konrád György álláspontját, külföldi nyilatkozatait utálni mindenkinek joga volt, de ha valaki a magyarságát kérdőjelezi meg emiatt, ráadásul olyan sunyi és nyakatekert módon, ahogy Fekete György tette, az a legsötétebb idők gondolkodásmódját idézte fel újra.

Egyszóval: az a nyilatkozat nem "bántó" és "félreérthető" volt, hanem undorító és gyalázatos.

"Megemlítem Bayer Zsolt nevét, közbevág... — Minek? Nincs ebben ennyi"

Szövegmentés. A Népszava honlapján az archívumban nem találtam, begépeltem.

"Barbárok és egy jó lábjegyzet"

Fölidézem neki, hogy egyszer Rómában betértem egy hatalmas könyvesboltba, ahová éppen akkor hozták meg a Harmonia Caelestis frissen nyomott, olasz nyelvű példányait. Alig lehetett bejutni az ajtóba lepakolt, több raklapot betöltő, néhány köbméter Esterházytól.  
Jóérzéssel nevet, és megjegyzi: ennek köszönhetően kapott később több olasz kitüntetést ("akár ha egy Darvasi-paródiában").

Eszembe jut, hogy valahol azt írja, Budapest Római-fürdő részén él, ami az ókorban éppen túlesett ("egy hévmegállóval") a limes határán, vagis tulajdonképpen ő már a barbárok földjén lakik.

Kikerülhetetlen a kérdés:
 — Most is barbárok között élünk?

Meglep a válasszal: 
 — Mi vagyunk a barbárok. Ami napjainkban az utcán megjelenik, például a kirakatbetörés, gárdázás, cikkek, nagyon is európai jelenségek. Ne áltassuk magunkat, nemcsak Schröder egykori kancellár, hanem akikkel szemben föláll a pódiumra, azok is európaiak.  

A reflexeinkre figyelmeztet. Hajlamosak vagyunk az európai kifejezést csupa pozitív tartalommal fölruházni: kulturáltság, műveltség, művészet, humanizmus, tiszta erkölcs...  

Nem. Az európaiság nem a jónak, hanem a "van"-nak a szinonimája. Ami itt van, mind európai. A finomságunk, a durvaságunk, a barbárságunk, minden. Az ember nem azonos a jobbik énjével. Jobbik én, rossszabbik én, semmilyen én. És akkor a te-ről nem is szóltunk. 

Vajon képesek vagyunk-e szembeszállni azzal, ami rossz? — töprengünk el, és tétova a válasz is. Napjainkban kevesebb a sikerélményünk — látja be csöppet sem elkeseredetten, legkevésbé sem reménytelenül. 
Nem hiszem, hogy olyasmi közeledne, ami elháríthatatlan, amivel szemben ne lenne erő vagy erőnk.

Az elmúlt napok, hetek eseményei bizonyítják, hogy van a normalitásnak is ereje. Civil erő. Fontos volt, hogy az államelnök is elment a megtámadott utazási irodába. És fontos volt a fideszes képviselő. Aztán ő kicsit elbonyolította magát. Minden országban találunk újfasisztákat. A fasiszta nem is jó szó rájuk. A radikális meg kevés. Igen, hat-nyolc százalékot szinte mindenhol kitesznek. Itt se több. Csak az volna a fontos, hogy a megítélésükben konszenzus legyen. Ha pártállástól függetlenül megvetjük ezeket. Vagy nevetségesnek találjuk, ahogy épp adódik. Hogy ez világos és egyértelmű legyen,  mint a 2X2 4. Akkor nem kell nyugtalankodni, akkor lehet ezeket a helyükön kezelni, akkor világosak a barbárság határai. Akkor működik bennünk, jobboldaliban, baloldaliban, oldal nélküliben Európa mint az a bizonyos norma.  

Megemlítem Bayer Zsolt nevét, közbevág.
 — Ne akarj velem erről beszélgetni. Minek? Nincs ebben ennyi. Volt valami, fintorgott az ember, ennyi, kész. Beszéljünk inkább erről az Irsai Olivérről. Ő komoly "ember"... Ha már, akkor Orbánnal beszélgess Bayerről, annak van tétje...  

Fölidézem egyik közös barátunkat, aki szerint nem meglepő, hogy megjelentek a szélsőségek, sőt a fiatal értelmiségiek körében különösen megerősödött az ezekkel az eszmékkel, eseményekkel szimpatizálók aránya. Vajon ő miként vélekedik? 

 — Minden másképp zajlik a szabadságban, mint ahogy azt gondolta az ember a nem-szabadságban — ad egy kicsit megengedő választ. — Nem a ráció szerint. Vagy hol így, hol úgy. Például váratlan fordulatként a múlt sokkal erősebben itt van velünk. A közösségi reflexeink is lényegesen erősebbek, tehát erősen és másképp működik egy nem személyes meghatározottság. A tradíció is így dolgozik. Egyszerre csak látjuk a saját kliséinket, mondjuk a Pató Pálokat, vagy kiderül, hogy az, amiről azt hittük, elmúlt, nagyon is élő vagy valóságos, például 1956. És akkor üstöllést azt is látjuk, miként lett rögtön saját manipulációink kiszolgáltatott tárgya a múltunk. A múlt lesz, látva látjuk. 

Eszébe jut, hogy még a rendszerváltás előtt Pozsonyban kicsit hangosabban beszélgetett szlovákiai magyarokkal, hogyan is másként, magyarul. Közben találkozott az egyik szlovák fiatal gyűlölködő pillantásával. Honnan ez a gyűlölet? Hát onnét, hogy abban a pillanatban a fiú nem volt semmi más, csupán szlovák, ő pedig a fiú szemében csupán magyar.  
 — Miközben "északfok, titok, idegenség" kellene hogy legyünk folyamatosan — lép vissza a kávéházi asztalunkhoz az emlékből. — Ez az egyetlen lehetőség. Amikor csak magyarok, csak cigányok, vagy a magyarok, a szlovákok maradunk... az nemcsak kevés, hanem rémes is. 

Van másféle karantén is. Tudom, hogy előző napon Dunaszerdahelyen járt, ahol a hatvanesztendős Grendelt Lajost köszöntötték. Idézem a Kossuth-díjas szlovákiai írót, aki szomorúan tette szóvá, hogy a politikai, világnézeti szekértáborokra bomlás az írók között is kialakult, megmerevedett. Hol van az a kegyelmi állapot, amikor az egykori népiesek és urbánusok egyaránt publikáltak a Válaszban és a Szép Szóban, a két háború közötti lapokban. Esterházy Péter is írt valamikor a Hitelben, aztán nem. Azóta már az ÉS-ből is lassan teljesen eltávolodnak a konzervatív világnézetű szerzők, megszűnik az értelmiségi párbeszéd, kontaktus.  

 — Grendel Lajos és társainak szemszöge azért érdekes számunkra, mert ők egy kicsit kívülről tudnak ránk nézni. Nekik, a proviniciából idetekintve, világosabb a provincializmus veszélye. Mivel sokáig úgy érezték, Magyarország valami magasságban lebeg, most tapasztalják, hogy sok dologban mi primitívebben viselkedünk. A dunaszerdahelyi ünnepségen magától értetődően volt jelen Duba Gyula, Dobos László, akik az itthoni fogalmak szerint nép-nemzetinek tekinthetők. Marhaság, mindegy. Ettől nem lett jobb az ország, de egy jót beszélgettünk. Meg ittunk.  

Egy másik, hasonló találkozás is szóba kerül. Konrád György közelmúltban ünnepelt 75. születésnapján Szőcs Géza is nagy szeretettel köszöntötte az írót.
 — Ez is természetes. Szőcs Géza erdélyi meg Szőcs Géza. Erdély a túlélés, olykor a bujkálás, a létezés lehetőségeinek a története és tere. Ez fontos közösségi tudás. De egyszerre mindig több történet zajlik. Például a jugoszláviai magyar irodalom — éppen a titói nyitás következtében — a 70-80-as években sokkal nagyvonalúbb, ha akarom, európaibb volt, mint az itthoni. Ott 1968 lényegesen komolyabb, valóságos dolog volt, hiszen közvetlenebb kapcsolatban állt mondjuk Párizzsal. Akkor, szerintem, az Új Sympozion volt a magyar próza közepe. Végelék. Már ha van neki közepe. Inkább közepei volnának. Néha úgy működik a magyar kultúra, mintha tényleg egységes volna, fütyülne a határokra. Olykor az anyaország veszíti el a provincialitását, aztán Tőzsér Árpádra kell figyelni, vagy Cselényi Lászlóra, vagy régebben Fábry Zoltánra, akit már-már elfeledtünk, aztán egyszer majd ismét eszünkbe jut.     

Aztán arról beszél, hogy a Kádár-kor sem egyetlen történet. Sok történet létezik párhuzamosan, és ezek nem mindegyike egyeztethető össze egymással. Nem a saját történeteinket mondjuk, hanem a legendásítottakat. Ezek az önsajnálat és öncsalás történetei. A kérdés, meddig áll ez érdekünkben. 

Két nappal az ötvennyolcadik születésnapja előtt beszélgetünk. Az ünnepre jelenik meg az új könyve. A címe: Semmi művészet. Hanem akkor mi? — szegezem neki a kérdést, amit nevetve hárít, mondván: Mi mi? De a címet nem értelmezi. Többfélét is jelenthet, ő nem akarja valamilyen irányba tolni az értelmezést. Még egy-két interjú, és tudni is fogja, mit gondoljon a könyvről. Máshol áll most a kamera, így lehetne mondani, ezért más dolgokat lát, vagy ugyanazokat másként. Olyan történetek, szavak ("és más nyelvtani egységek") kerülnek elő, amelyek eddig nem voltak láthatók. És hogyan jön össze az édesanya a focival? — arra a címlapon látható, két selyemharisnya adja az első választ. A könyv szerint ugyanis édesanyja még látta egyszer focizni a gyerek Puskás Öcsit és Bozsik Cucut. Hogy jobb legyen a rongylabda, mert túl puha volt, nekik adta a selyemharisnyáját, húzzák rá a szétrugdosott focira... és így gurul a könyv, ami valójában egy nő szabadságáról szól. Eredendően egy négygyermekes, keresztény anya a diktatúrában, szolgálat, robot egy kelet-európai életen át. Az ő nehéz életéhez vagy élete helyett keresett neki egy jobbat. Kicsit fényesebbet, nem sokkal, de kicsit. 

 — Az én családregénynek nevezhető regényeim olyanok, mintha a Buddenbrook-történetre azt írnák, írta: Buddenbrook Tamás — teszi hozzá félig komolyan. — Vagyis, akár a Münchhausen, nincsen semmi, csak az emelés: magadat a hajadnál fogva. Mit kerteljek, engem foglalkoztat, hogy alany és tárgy mennyire különböztethető meg egymástól. 

Azt már lassan tudjuk, miként tekint a szüleire, de vajon a születésnapján miként tekint a gyermekeire, és ők hogyan látják az apjukat? — kérdezem búcsúzáskor.  
 — Drámai fordulatot vett az életem — neveti el magát. — Gáspár nevű unokám nem átallott április 14-én születni. Tekinthetem részéről ezt udvariasságnak is, hogy a nagyapja ne felejtse el az ő születésnapját. Jó, nem felejtem. De a helyzet brutálisabb, az én születésnapom megszűnt vagy legalábbis lábjegyzetté vált. De ze megfelel nekem. Egy jó lábjegyzetnek van jövője. 
  
Szendrei Lőrinc interjúja,
Népszava, Szép Szó melléklet,
2008. április 19. 

Ne zavarjuk őket. Talán sikerül megállapodniok

Húsvéti olvasmány ez a részlet. Bulgakov hősének, a Mesternek a fő műve Jesua és a római helytartó kétezer évvel ezelőtt történt találkozásának regénye. – Pilátus megérti, hogy valami egészen különleges találkozás jött létre az életében, de elé teszik a pergament a felségsértés vádjáról, és akkor azt mondja: Elveszett!… majd: Elvesztünk!… – A Mester és Margarita utolsó lapjain aztán megtudjuk: a Mester regényét elolvasták, és csak egyetlen kifogásuk volt...
"Woland sivár, lapos, köves fennsíkra ereszkedett le, nyomában a többiek is, és lépésben megindultak; hallatszott, amint a lovak patkója csattog a köveken. A hold zöldes fénye elárasztotta a fennsíkot, és Margarita hamarosan karosszéket pillantott meg a kősivatag közepén, s a karosszékben egy ülő férfi fehér alakját. Talán süket volt, vagy túlságosan elmerült gondolataiba – nem hallotta, hogy a köves föld megremeg a lovak lépte alatt, s a lovasok így közvetlen közelébe értek, anélkül, hogy felriasztották volna.

A hold segített Margaritának, fényesebben világított, mint a legjobb villanylámpa, és Margarita jól láthatta, hogy az ülő férfi egymáshoz dörzsöli két kezét, és vaknak tetsző szeme a hold korongjára mered. Margarita most már azt is tisztán látta, hogy a márvány karosszék mellett, melyből mintha szikrát csiholna a holdfény, hegyes fülű fekete kutya hever, és akárcsak gazdája, nyugtalanul kémleli a holdat. Az ülő ember lába előtt törött kancsó cserepei hevernek, s fel nem száradt feketés-bíbor tócsa sötétlik.

Megállították lovukat. Woland a Mesterhez fordult:

 – Regényét elolvasták, és csak egyetlen kifogás merült fel: hogy, sajnos, befejezetlen. Ezért akartam megmutatni a hősét. Kétezer éve ül itt a kősivatagban, és alszik, de teliholdkor, amint látja, álmatlanság gyötri. Nemcsak őt, hanem hűséges testőrét is, az ebet. Ha igaz, hogy a gyávaság a legrútabb bűn, ez a kutya nem vétkes benne. Az egyetlen, amitől félt a bátor állat, a zivatar. Hiába, aki szeret, annak osztoznia kell a szeretett lény sorsában.

 – Mit beszél az az ember? – kérdezte Margarita, és nyugodt arcára ködfátylat terített a részvét.

 – Mindig ugyanazt – felelte Woland. – Azt mormolja, hogy a holdfényben nincs nyugta, meg hogy utálja a hivatalát. Mindig ezt mondja, amikor nem tud aludni, és amikor alszik, mindig ugyanazt látja: a holdsugár-ösvényt, szeretne végigmenni rajta, és Ha-Nocrival, a rabbal beszélgetni, mert azt állítja, valamit elfelejtett megvitatni vele akkor régen, a tavaszi Niszán hónap tizennegyedik napján. De jaj, sohasem sikerül elindulnia a holdsugár-ösvényen, és senki sem lép oda hozzá. Ezért, mit tehet egyebet: magában beszél. A változatosság kedvéért... mert változatosságra azért mindenkinek szüksége van... néha még azt is elmondja, hogy mindennél jobban gyűlöli a halhatatlanságát és érdemtelen hírnevét. Váltig bizonygatja, hogy szívesen elcserélné sorsát Lévi Mátéval, a toprongyos csavargóval.

 – Tizenkétezer hold azért a régi egyetlenegyért... nem túlságosan nagy ez a büntetés? – kérdezte Margarita.

 – Megismétlődik Frida esete? – jegyezte meg Woland. – Nem, Margarita, ezzel ne fáradjon: minden úgy van, ahogy lennie kell: erre épül a világ! 

 – Bocsásssa el! – kiáltott fel hirtelen Margarita, olyan élesen, áthatóan, ahogy annak idején boszorkány állapotában kiáltott; és hangjára leszakadt egy kő a hegyekben, és a sziklafokokon ugrándozva gördült le a mélybe, fölverve a hegyeket visszhangos dübörgésével. Margarita azonban meg sem tudta volna mondani, vajon a kőgörgeteg robaját hallja-e, vagy sátáni hahota robaját. Akármint volt is, Woland hahotázva tekintett Margaritára, és azt mondta:

 – A hegyekben nem szabad kiabálni. Ez az ember különben is hozzászokott a kőgörgetegekhez, nem riasztja fel a lárma.Ne könyörögjön érte, Margarita, mert már úgyis közbenjárt az érdekében az, akivel annyira kíván beszélgetni.  – Azzal Woland ismét a Mesterhez fordult: – No, most már egyetlen mondattal befejezheti a regényét! 

A Mester mintha csak erre várt volna. Mozdulatlanul állt, és merően nézte a prokurátort. Azután tölcsért formált kezéből, és harsogva kiáltotta, hogy a visszhang csk úgy dörgött végig a kopár, kihalt hegyvidéken:

 – Szabad vagy! Szabad! Ő vár reád! 

A hegyek mennydörgéssé fokozták a Mester hangját, és ez a mennydörgés leomlasztotta őket. Ledőltek az átkozott sziklafalak. Csak a kis fennsík maradt, rajta a márvány karosszék. És a tátongó fekete mélységből, melybe a sziklafalak alázuhantak, hatalmas nagyváros bukkant elő, és a sok-sokezer holdhónap során dúsan elburjánzó kert felett arany szobrok villogtak. A kerthez pedig az oly rég várt holdsugár-ösvény vezetett, melyen elsőnek a hegyes fülű kutya indult el. A vörös bélésű fehér palástot viselő ember felállt a karosszékből, és valamit kiáltott rekedt, elfúló hangon. Nem lehetett tudni, sír-e vagy nevet, sem azt, hogy mit kiált. Csak annyit lehetett látni, hogy hűséges őrzője nyomán ő maga is futva megindul a holdsugár-ösvényen. 

 – Nekem is vele kell mennem... amoda? – kérdezte nyugtalanul a Mester, meghúzva a lova kantárszárát.

 – Nem – felelte Woland. – Miért kövessük azt, ami elmúlt?

 – Akkor hát... arra visz az utam? – kérdezte ismét a Mester, megfordult, és visszafelé mutatott, oda, ahol a nemrég elhagyott város rémlett, kolostora mézeskalács tornyaival, meg az ablakaiban ezer meg ezer szilánkra tört nappal.

 – Nem, arra sem – válaszolta Woland, s hangja egyre erősödve áradt a sziklák felett. – Tudja meg, romantikus hajlamú Mester: az, akihez kitalált s most a tulajdon szavaival elbocsátott hőse annyira áhítozik, elolvasta regényét. – Woland most Margaritához fordult: – Margarita Nyikolajevna! Senki sem vonhatja kétségbe, hogy maga a legszebb jövőt igyekezett kitalálni a Mesternek, de az, amit én ajánlok, éás amit Jesua kért a maguk számára, az még annál is sokkal szebb! Hagyjuk őket magukra – folytatta Woland a nyeregből a Mesterhez hajolva, és kezével a távolodó helytartóra mutatva. – Ne zavarjuk őket. Talán sikerül megállapodniok. – Woland ekkor a kezével intett Jerusalaim felé, és a város eltűnt, fénye kihamvadt. – És annak sincs semmi értelme – mondta Woland most hátrafelé mutatva. – Mihez kezdenének ott a pincelakásban? – És a diribdarabra szilánkosodott nap is kihamvadt az ablakokban."      

(Mihail Bulgakov:
A Mester és Margarita. 
Európa, 1969. Fordította Szőllőssy Klára. 459-462. oldal) 

https://tamastibijegyzet.blogspot.com/2019/04/megprobalta-jezus-krisztust.html?m=0   Megpróbálta Jézus Krisztust becsempészni a szovjet sajtóba 

https://varosikurir.hu/mester-es-margarita-reszlet/    Valld be, az mégsem lehet, hogy az ember minden szeretetét egy kutyára pazarolja!

http://tamastibijegyzet.blogspot.com/2017/04/valld-meg-kerdezte-pilatus-halkan.html  Valld meg – kérdezte Pilátus halkan, görögül -, ugye, te nagy gyógyító vagy, orvos?    

Adj hálát a nagylelkű hégemónnak! - súgta hódolatteljesen, és szíven szúrta Jesuát  https://tamastibijegyzet.blogspot.com/2018/03/adj-halat-nagylelku-hegemonnak-sugta.html 

Ez is hiábavaló volt, Uram!
https://tamastibijegyzet.blogspot.com/2019/04/ez-is-hiabavalo-volt-uram.html
https://tamastibijegyzet.blogspot.com/2019/04/ez-is-hiabavalo-volt-uram.html

Tényleg lett ez még sokkal rosszabb

Egy analógia:
Amikor már nem maradt egyéb lehetőség - Hitler nem hagyott más utat...

"Ha valaki elérheti, hogy senkinek ne legyen más választása, mint minden egyéb megfontolást félretéve összefogni a rendszer megbuktatásáért, az éppen Orbán Viktor."
A NOL befagyasztott archívumában nem találom 2011-es cikkemet. Itt, a blogomban újraélesztem. Ismét elolvasva, 2020-as vitáink tükrében úgy látom, az idő megerősítette a mondanivalót. Orbán arra ment tovább, amit 2011-ben sejtettünk, és azon dolgozik, hogy összehozza önmaga ellen az egymáshoz másképpen nem tartozó erőket.

(Hitler ellenségei a teheráni csúcson. Forrás: Wikipédia)


   http://www.nol.hu/velemeny/20110809-lesz_ez_meg_rosszabb_is

    Lesz ez még rosszabb is
   
Ha valaki elérheti, hogy senkinek ne legyen más választása, mint minden egyéb megfontolást félretéve összefogni a rendszer megbuktatásáért, az éppen Orbán Viktor.
    Tamás Tibor|    Népszabadság| 2011. augusztus 9.

    A sajtó július utolsó napjaiban számolt be arról, hogy a hét végén Vona Gábor egyértelműen bejelentette: sem az MSZP-vel, sem az LMP-vel nem hajlandó együttműködni a Fidesz leváltása érdekében.

    Nagy vihart kavart az LMP vezetőinek gondolatkísérlete, amelyet Karácsony Gergely képviselő fogalmazott meg egy Népszabadság-interjúban. Pártja részéről egyértelművé tették, hogy amit kifejtett, nem „írói munkásságának” része, hanem átgondolt kezdeményezés. Az LMP felengedett egy kísérleti léggömböt, jól megválasztott időpontban. Távol vagyunk bármilyen választási kampánytól, ráadásul uborkaszezon van, ugyanakkor a 2010 áprilisa óta eltelt időszak megfelelő alapot ad a kiépülő Orbán-rezsim természetének értékelésére. Minden alapunk megvan a borúlátásra. Ha a Fideszen múlik, márpedig alapvetően a kormánypárt stratégáinak jó szándékán, illetve annak hiányán múlik, lesz ez még sokkal rosszabb is.

    Az LMP politikai gondolatkísérletét szétcincálták a véleménynyilvánítók. Jellemzően baloldaliak és liberálisok szólaltak meg. A vélemények fő árama szerint elvileg is kizárt bármilyen együttműködés a cigánygyűlölők, antiszemiták, homofóbok, soviniszták erőszakmámorban élő táborával. Sokan elgondolkodtak ugyanakkor azon, hogy ha mégis tető alá lehetne hozni esetleg valamilyen korlátozott megállapodást a Fidesz-rezsim megdöntése érdekében, annak lehetne-e bármilyen technikai realitása. Gyakorlatilag nem akadt senki, aki elképzelhetőnek tartotta, hogy a Fidesszel ellentétben álló pártok szavazótáborát oda lehet állítani egy ilyen megállapodás mögé

    Döntően abból az irányból fogalmazták meg a dolgot, hogy nácikra soha, semmikor nem szavazunk, de aki egy lépéssel továbbment, azt is egyértelművé tette, hogy a barnák szimpatizánsaitól sem várhat voksokat demokratikus ellenzéki jelölt. Odáig ezek után már végképp nem is ment el senki, hogy azt latolgassa: a Jobbik-problémától eltekintve Orbán demokrata ellenfeleinek belső ellentétei leküzdhetők-e egyáltalán a közös cél érdekében. Az LMP eddig egyetlen választási helyzetben sem szólította fel szimpatizánsait voksolásra az MSZP-vel közös győzelem érdekében, soha nem léptette vissza jelöltjeit. (A legutóbbi Szonda Ipsos-felmérés alapján egyébként magatartásuk okai is megfontolandók: szavazótáboruk számára az MSZP egyáltalán nem vonzó alternatíva, másodlagos preferenciáik és a pártokkal kapcsolatos elutasító véleményük azt tükrözi, az LMP táborának jelentős része számára az MSZP szövetséges erőként sem jön számításba.)

    Mindez egyértelművé teszi, hogy ha nem lenne más út Orbánék elmozdítására, mint a legszélesebb ellenzéki összefogás, akkor is rendkívül kockázatos lenne az MSZP, az LMP és a Jobbik vezetői számára „meghirdetni” valamiféle együttműködést.

    Ellenben van még egy szempont, melyből meg kellene vizsgálni az LMP által felvetett lehetőséget. Egy olyan szempont, amelyre eddig nem fordítottak kellő figyelmet: az Orbán Viktor által megszemélyesített rezsim megjósolható dinamikája.

    Többen felvetették a vitában, alapvetően Karácsony Gergely gondolatmenetét alátámasztandó, a második világháborúban kialakult náciellenes koalíciót, amelyben az angolszász demokráciák egyesítették erejüket Sztálin Szovjetuniójával. Ha ennyire ellentétes rendszerek összefoghattak a közös veszély ellen, miért ne lenne ez lehetséges itt és most is? – kérdezték. A történelmi analógia azonban, mint mindig, szükségképpen sántít. Kézenfekvő, hogy Orbán nem azonos Hitlerrel – ahogy Magyarország demokratikus rendszerének megroppantása sem közelíti meg Németország nácik általi tönkretételének világtörténelmi jelentőségét. Ráadásul a történelemértelmezés eltérései miatt a történelmi példa félre is viheti a vitát.

    Úgy gondolom azonban, hogy a második világháború történetének analógiája egy fontos, de nagyon ritkán méltányolt szempontból szerencsés és termékeny. Ez pedig az a nehezen vitatható tény, hogy miközben Európa háborútól tartott, és aki tudott, szövetségest keresett, a legaktívabb szereplő, aki a történelem végső alakításában mindvégig kezében tartotta a kezdeményezést, maga Adolf Hitler volt. Ellenfelei egyáltalán nem voltak „természetes szövetségesek”, igazából csak akkor fanyalodtak egymás támogatására, mikor már minden egyéb lehetőség megszűnt. Csak az utolsó utáni pillanatban fogtak össze ellene – szinte csak azért, mert az újabb és újabb frontokon támadó Hitler végképp nem hagyott nekik más utat.

    Mit akarok ezzel mondani? Karácsony Gergely 2011 júliusában elhangzott javaslatát több kétely fogadta, mint megértés. Ebben a pillanatban képtelenségnek tűnik a fideszesek hatalomgyakorlásával szembeni lehető legszélesebb összefogás. Csakhogy az Orbán-rezsim még nem pompázik „teljes szépségében”. Csak egy dologban lehetünk biztosak: Orbánnak nagyszabású tervei vannak a magyar társadalom viszonyainak tökéletes felforgatására. Az iramot ő diktálja, és aki nincs vele, annak a legváltozatosabb eszközökkel fűt be a következő években. Senkinek sem hagy levegőt. Ha valaki elérheti, hogy senkinek ne legyen más választása, mint minden egyéb megfontolást félretéve összefogni a rendszer megbuktatásáért, az éppen Orbán Viktor.

    Orbánnak – és ellenfeleinek – pedig Meggyes Tamás bukott esztergomi fideszes polgármester mutatta meg, miként kell úgy politizálni, hogy valaki megszervezze a koalíciót önmaga megbuktatására.

A januári hetek a legnehezebbek!

Szeretettel ajánljom L. Ritók Nóra és az Igazgyöngy Alapítvány nagyszerű munkáját blogom olvasóinak figyelmébe. Segítsük őket!
Az alapítvány sok évvel ezelőtt Hajdú-Bihar megyében, Told községben és a környékbeli településeken, a mélyszegénységben élő családok gyerekeinek indított művészeti oktatást. Az eredmények látványosak. Az ingerszegény környezetben élő gyerekek kinyílnak, tehetségük kibontakozik.

Aki azonban nyitott szemmel és nyitott szívvel tevékenykedik abban a térségben, annak előbb-utóbb rengeteg dolga támad a családok ezernyi problémájával. Az Igazgyöngy Alapítvány  tevékenységeinek köre egyre bővül.

L. Ritók Nóra több száz bejegyzésben dokumentálta és folyamatosan bővíti tapasztalatait a "nyomorszéle" blogjában.  Rendkívüli erénye, hogy őszintén, pontosan ír az örömök, megható élmények mellett a kőkemény harcokról, konfliktusokról is. A nyomorban élők olyanok mint a fuldoklók: ha segítő kezet találnak, olyan erővel kapaszkodnak belé, hogy ha nem vigyáz a segítő, őt is lehúzhatná.

A Klubrádió a karácsonyi készülődésben "Ajándékozz Karácsonyt! - Kérjük, támogassák az Igazgyöngy Alapítványt!" címmel folyamatosan közölte a felhívást, hogy aki teheti, segítsen az Igazgyöngy Alapítvány munkatársainak. Civilek adakozása nélkül arra már nem jutna erejük, hogy az ünnepi időszakot egy kicsit szebbé varázsolhassák.

A Klubrádió ismert, népszerű arcai videós felhívásban is a kezdeményezés mellé álltak.
https://www.youtube.com/watch?v=x5cXmdbWCN4&feature=youtu.be 

"Elsősorban anyagi támogatásra lenne szükség, de örömmel fogadják a rezsiutalványokat is, vagy másfajta támogatásokat is." 

Még bőven benne járunk az ünnepi időszakban, sosem késő elindítani a segítségetL. Ritók Nóra december elején egy rádiós beszélgetésben https://www.klubradio.hu/adasok/l-ritok-nora-ez-a-rendszer-elengedte-az-oktatast-110214 azt is elmondta, hogy mindig a január a legnehezebb időszak. A decemberre előre hozott családi pótléknak már híre-hamva sincs, a tél közepén gyerekekkel nem lehet fűtés nélkül megmaradni, a hosszú januári hetek nagy megpróbáltatást jelentenek...

Az Igazgyöngy Alapítvány adatai:
OTP BANK számlaszám: 11738046-20048343
IBAN szám: HU63 1173 8046 2004 8343 0000 0000
SWIFT kód: OTPVHUHB
Ha utalnának, akkor a közleménybe írják oda: Ajándékozz Karácsonyt!
Címük: 4100 Berettyóújfalu, Sinka u. 7.
Telefon/fax: +36 54 789-010
Adószámuk: 18557882-1-09
Email: info@igazgyongyalapitvany.hu
https://igazgyongyalapitvany.hu/
L. Ritók Nóra blogja: https://nyomorszeleblog.hvg.hu

Wass Albert emberalatti szövegei — Gyűjtemény

Leginkább akkor fortyanok fel, amikor azok az újkeresztény "konzervatívok", akiknek a fidesz-kongresszusokon évtizedek óta ponyván árulják a Wass-könyveket, most hirtelen megsértődnek, valahogy így: "azért, mert a zsidóknak nem tetszik, már ne olvassak Wass Albertet?"
Nos: nem "a zsidóknak" van bajuk Albi gróffal, hanem bárkinek, aki utálja a giccsbe áztatott, emberalatti szellemi szemetet, gyűlöletpropagandát, zsidózást, oláhozást.
A fideszeseknek sem volt mindig kedvencük Wass. A kilencvenes években a nyilas-hungarista emigráció hozta vissza (a nyilas-lobogóra emlékeztető árpádsávokal együtt), eleinte így is kezelte mindenki, amíg a fideszesek meg nem kergültek, és ki nem találták, hogy úgy szelídítik meg a szélsőjobbot, hogy magukhoz ölelik... Hát, túl jól sikerült...

Szövegmentés 1.

A hajdani stop.hu portálról a teljes adatbázissal együtt már eltűnt karácsonyi Wass Albert-cikkem. Itt most újra elérhetővé teszem.

http://www.stop.hu/kultura/wass-albert-karacsonyra-perverz-otlet/585556/ 
Wass Albert karácsonyra? Perverz ötlet


Wass Albert karácsonyra? Perverz ötlet
2009. december 28.
"A giccs elharapózása a veszély. Ha mondjuk az iskolában csak Wass Albert-verseket tanítanak. Vagy egyáltalán felvetődik: vagy Wass vagy Babits" - nyilatkozta Esterházy Péter. Lett felzúdulás a jobboldalon, pedig Wass antiszemitizmusa még szóba sem került.

"A giccs elharapózása a veszély. Ha mondjuk az iskolában csak Wass Albert-verseket tanítanak. Vagy egyáltalán felvetődik: vagy Wass vagy Babits. Ha választani kell, akkor én az utóbbit választom, mert, mondjuk úgy, s legyen ez az én karácsonyi ajándékom Wassnak, hogy vele sincs különösebb baj, csak nem lehet olyan értékrendet elképzelni, ahova mindkettő gond nélkül beilleszthető volna. Méghozzá a legmagasabb értékek közé" - mondta Esterházy Péter egy Népszabadság-interjúban ( "Nem vagyok jó nemzetócsárlásban", Népszabadság, december 18.).


Lett is nagy felzúdulás - a Magyar Nemzetben. Szőke László "székelyföldi újságíró" szerint Esterházy "ezzel az értékítélettel ingoványos talajra tévedt." Az ismeretlen - és publicisztikája alapján méltán ismeretlen - "székelyföldi újságíró" ilyen, gúnyosnak szánt jelzőkkel minősítgeti Esterházy Pétert: "a nagy író", "termékeny írónk", "megmondó értelmiségi", "ez a kiemelkedően nagy író". Szövege végén pedig felsóhajt: "Isten óvjon attól", hogy Esterházy értékrendje szerinti hazafik szülessenek a magyar oktatásban. ( "Csőszünk, Esterházy Péter", Magyar Nemzet, december 19.)

Mi váltotta ki Szőke Lászlónak a dühét? Esterházy Péter értékítélete, amellyel Wass Albert giccspatriotizmusától óvná a mai nemzedékeket - de különösen attól az aránytévesztéstől óv Esterházy, hogy valódi irodalmi nagyságokkal, például Babits Mihállyal keverjék össze Wass szövegeit. Ennél borzalmasabb bűnt nehéz elképzelni a magyar jobboldal teljesen elhülyült részén, amelynek rendezvényein, a menetrendszerűen megjelenő kirakodóvásáraikon hosszú évek óta ott vannak a táltosok, árpádsávos emléktárgy-iparosok, és persze Wass Albert művei is.

A jobboldali agymosás szívósságát jelzi, hogy nemrég még a magát a színvonalas polgári szellemiséghez kötő Heti Válaszban is interjút közöltek Wass Albert egyik utódával ( Gazsó L. Ferenc: A Wass-fiúk legendája, Heti Válasz, 2009. 50. szám), bármiféle kommentár nélkül lehetőséget adva neki a sopánkodásra, hogy szerinte még mindig nem sikerült "igazságot szolgáltatni" Wassnak.

A Magyar Nemzet karácsonyi számában pedig a katolikus egyház egyik legnyíltabban politizáló vezetőjével, Veres András jelenlegi szombathelyi megyés püspökkel készült interjút közöltek. Természetesen az "égi szeretetről" zsolozsmázik a püspök, majd a Magyar Nemzet újságírójának kérdésére, hogy leemel-e polcáról az ünnepek alatt egy-egy szépirodalmi művet, Veres így felel: "Igen, mert nem tud az ember mindig csak adni, ahhoz kapni, gyűjteni is kell. Wass Albert - korábban nem hozzáférhető - prózája például visszatérő olvasmányom, igyekszem minden kiadott munkáját elolvasni. Nagyon becsülöm őt mély emberlátásáért és azért a műveiben tükröződő vívódásáért, amely a magyarság, a nemzet megmaradásával, megőrzésével kapcsolatos."

Nem lehet elég helyen és elégszer emlékeztetni arra, ki volt valójában Wass Albert. Talán akad a magyar jobboldalon olyan félrevezetett ember, aki - ha saját környezetében erre nem is figyelmeztették időben, de most, vagy a későbbiekben, megismerve Wass valódi arcát - a tisztességes jobboldali hagyományok gazdag tárházából, a valódi példaképek és irodalmi nagyságok kínálkozó gazdag választékából sürgősen mást választ a sokszorosan megbukott Wass Albert helyett.

Wass Albert giccsprózája  

Ágoston Vilmos "A kisajátított tér - A nemzeti képzelet Doru Munteanu és Wass Albert műveiben" című kiváló művéből idézek (Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány, 2007.).

Wass Albert "prózájának stílusára jellemző, hogy mindössze kétféle stilisztikai eszközt használ a gyűlölet leírására: a triviális megbélyegzést, vérben gázoló, szadisztikus képek halmozását és a körülírásba rejtett uszítást. A különböző szereplők beszédstílusa között nem az a különbség, hogy mennyire iskolázottak, műveltek, mivel foglalkoznak, vagy milyen rangjuk van a társadalomban, hanem hogy magyarok vagy idegenek. Minden idegen egyformán karikírozott, lebutított magyar nyelven szólal meg.

(...)
A romantikus szimbolizmus és tájleírások segítségével a boldogtalanságot, szolgaságot és kiszolgáltatottságot boldogsággá szépíti a szerző. Archaikus kunyhó-romantikába menekül író és olvasó ebben az úri-népi giccsben. Ezt ellensúlyozza véres történetekkel és szirupos szerelemmel.

(...)
Wass Albertnek az 1940-es évektől írt prózáját nem tarthatjuk a magyar irodalom kiemelkedő alkotásainak" - írja Ágoston Vilmos. - "Könyveit elsősorban az önfelmentő, előítéletes nemzetszemlélet hívei olvassák a nemzeti szenvedés tényirodalmaként. Olvasói és hívei (politikusok, pártideológusok stb.) a tekintélyelvű (autoriter) társadalom valamilyen múltban megvalósult, romantikus nemzeti eszményét szeretnék újból visszahozni és létrehozni a jelenben."

"Ilyenek ezek a háládatlan zsidók" - a cikk folytatódik

Az "antizsidó" Wass Albert, aki a holokauszt szörnyűségéből sem tanult
Wass Alberttel nincs különösebb baj, (ha nem próbálják összekeverni Babitscsal) mondta az idézett interjúban Esterházy Péter. Megbocsátó kijelentésével azonban nem tudok egyetérteni.

Wass Alberttel ugyanis nagyon sok baj van. Művei, és különösen publicisztikái a huszadik századi történelmünkből semmit sem tanuló, a saját felelősséget eltakargató, a Magyarország összeomlásához vezető bűnöket bármikor megismételni képes ostobaság tökéletes példáját nyújtják. Az a jobboldaliság, amely Wasshoz ragaszkodik a huszonegyedik század elején, önmagát leplezi le.


Egy nagy írótól megbocsáthatnánk, ha pályája egy szakaszán közéleti iránytűje megzavarodott ugyan, de ezzel később szembenézve, műveiben is feldolgozva, továbblépne. Wass esete azonban - egy pillanatra sem eltekintve attól, hogy nem nagy íróról, hanem műkedvelő giccsgyárosról van szó - egészen más. A náci-nyilas-horthysta borzalmak idején is megbukott emberségből, tisztességből, és ezzel a múltjával élete végéig nem fordult szembe. Wass saját szövegei bizonyítják azt, hogy miért elfogadhatatlan ez az ember minden tisztességes demokrata számára.

Ágoston Vilmos idézett könyvében felhívja a figyelmet Wass "Így lett belőlem antiszemita" című különös írására (1993 szeptemberében az Új Világ című magyar-amerikai hetilapban, majd 2005-ben a Kapu júniusi számában jelent meg). Ebben a cikkben Wass, egy "zsidó gyerek" állítólagos történetét elmesélve, az összes antiszemita toposzt reprodukálta.

Eszerint a második világháború előtti időkben, a "zsidó gyerek" elhatározta, nem gürcöl tovább a kolozsvári Ellenzék című lapnál, hanem kimegy Amerikába és ott lesz újságíró. "Még aznap délután átment a New York nevezetű kávéházba, ahol a román egyetemi hallgatóknak külön törzsasztaluk volt, és szembeköpte az ifjúsági elnököt. A felmérgesedett diákok jól elverték, és másnap már harsogta a nagy hírt a világ minden rádiója: zsidóverés Romániában, ölik a zsidókat Kolozsvárt. Két napra rá ott volt a repülőjegy a Havas Emil zsebében és repült New Yorkba, ahol állás várt rá a New York Times-nál."

"A román antiszemiták és Wass Albert érvei azonosak voltak" - írja erről Ágoston Vilmos. - "Szerinte, csak a világon összetartó zsidóknak köszönhető, hogy egy ilyen jelentéktelen provokátort azonnal megmentenek, és kivisznek Amerikába, ahol kárpótlásul a legnagyobb napilaphoz kerül. A sugallat szerint, feltehetően a lap is szintén zsidó kezekben van." (...) A Wass szövegből kihallható sugallatnak, mely szerint "a zsidóknak bezzeg van hová menekülniük, de a magyarnak hazája földjén kell a végsőkig kitartania", "ellentmond Wass Albert saját sorsa, aki ugyanoda jutott, mint a kis 'zsidó gyerek', Amerikába." Wass, idézett cikkében még később is azt sugallja, hogy a zsidók "bezzeg mehetnek bárhova a világon, mert a nemzetközi zsidóság úgyis tárt karokkal várja." Sőt, úgy állítja be Wass, hogy a magyarságra "rászakadt a második világháború", "aztán a németek megkezdték összefogdosni a zsidókat, mi megpróbáltuk elrejteni a szerencsétleneket, ahogy lehetett."

Ez a hazugság, a magyar antiszemiták történelmi bűnének letagadása nemcsak Wass publicisztikáiban, hanem "irodalmi műveiben" is megjelenik. Megírta ezt a hazugságot egy novellájában is, amelyben a sok-sok filoszemita erdélyi magyar csak nagy nehézségek árán tudja megmenteni a németek és egy áruló nyilas besúgó által fenyegetett zsidó családot. Nagyon "szép" történet - csakhogy a makacs tények szerint Észak-Erdélyben a magyar államhatalom megjelenése pecsételte meg a magyar lakosság igen jelentős százalékát jelentő zsidóság sorsát. Nem a németek fogdosták össze a zsidókat, hanem a zsidótörvényeket végrehajtó magyar lakájaik. Minden egyéb állítás hazugság.

Továbbá, Wass Albert elmondja a Kapuban megjelent írásban, "hogy amikor megérkezett Amerikába, felkereste Havas Emil, az egykori kis zsidó gyerek és megfenyegette, hogy ha Wass Albert 'nem fogadja el a javaslatunkat, egyetlen könyve sem jelenik meg Amerikában! Mert akár hiszi, akár nem: itt vannak a kezünkben a kiadóvállalatok, a sajtó, a televízió. Amerika azt lát, amit mi akarunk, hogy lásson, azt hall, amit mi akarunk, hogy halljon, és azt olvas, amit mi akarunk, hogy olvasson.' Ez a Havas Emil szájába adott idézet tökéletesen megfelel a Wass Albert-művekben olvasható 'szépírói módszernek', amikor az ellenfél szájába adja azokat a szavakat, amelyekkel őt vádolni akarja" - írja Ágoston Vilmos. - ... "Mennyivel egyszerűbb lett volna, ha ezt a saját szavaival adja elő, és nem rejtőzik egy 'zsidó' háta mögé. De az, hogy fenyegetésként mondja mindezt, az több, mint furcsa: hihetetlen." (...) "Wass méltatlankodásából arra következtetünk, hogy nem lehet őt antiszemitának nevezni, csak azért, mert leírja, hogy ilyenek a háládatlan zsidók. Ezek, ilyenek. Ahelyett, hogy jót tettek volna a jótevő magyarokkal, akik megmentették az életüket, elfordulnak tőlük és kommunistaként az ellenség oldalára állnak." (...) "Ez a befogadó néppel szembeni háládatlan 'zsidó-kép' alapvető jellemzője a Wass-műveknek, sőt megfelel a 'zsidó-képe' a román irodalomban leírt 'zsidó' alakjának is."

Wass Albert 1942 áprilisában a Szamosvidék című lapban "Modern hazaárulók" címmel közölt cikket, amelyben félreérthetetlen módon a zsidósággal szemben uszítók közé állt (abban a korszakban, amikor a zsidóság milliói Európában közvetlen életveszélyben voltak...) (Az idézett cikk előkelő helyen újra megjelent 2002-ben a Kráter kiadó "Józan magyar szemmel" című 2002-es gyűjteményében.) Wass Albert tettlegességre szólított fel, így: "Lökje ki magából a társadalom a rémhírterjesztőket, a mindentjobban-tudókat, a szabotálókat, a leleményes zug-üzletkötőket, díszgojokat és egyéb rákfenét."

"Nehéz ezt a korabeli szóhasználatban nem összetéveszteni a zsidókkal" - állapítja meg Ágoston Vilmos.

Wass 1943-ban a Magyarság című nyilas szellemű lapban "féreg lelkű embernek" nevezte azokat, akik szerint a nácik által kirobbantott világháborúhoz semmi közünk (ugyanaz a Wass, aki a háború után azt igyekezett bizonygatni, hogy abba a háborúba a magyarságot "belekeverték". Igen, belekeverték - az olyan figurák, mint Wass Albert...). "Laza gyökerű hitvány gyomról, féregtermészetű emberekről", a maga "vakond érdekeit undok kis cselszövéssel szolgáló" alakokról beszélt cikkében. Ma is, akkor is így szokás zsidózni.

Wass publikációi azokban a szörnyű években is megjelentek a kolozsvári Ellenzék című lapban és mindent elárultak a szerzőről, amikor annak a lapnak a fő jellemzője az antiszemitizmusa volt. 1944-ben is, amikor az a lap lelkesen tudósított a napról-napra megjelenő zsidóellenes intézkedésekről. Abban a lapban publikált, amelyben kirívóan aljas "riport" jelent meg azután, hogy Kolozsvár magát zsidónak valló lakossága (majdnem 17 ezer ember, a lakosság több mint 15 százaléka) a magyar hatóságok kényszerétől űzve gettóba került. Az a riport, Botos János cikke: "Kint voltam a gettóban - Hogyan élnek a zsidók a kolozsvári kényszerlakhelyen?" gúnyos hangnemben írt arról, hogy a téglagyárban "futballoznak, römiznek az emberek, de senki nem akar dolgozni." Így írt a halálra szántakról közvetlenül Auschwitz-Birkenauba szállításuk előtt...

A deportálás május 25-e és június 9-e között ment végbe Kolozsvárt. Június 15-én az Ellenzék arról adott "hírt" vastag betűs címmel, hogy "45 elrejtőzött személyt találtak a nagyváradi gettó egy földalatti helyiségében".

Wass Albert ugyanabban a lapban két nappal a gettó felszámolása után (!) "Patkányok honfoglalása" címmel írt cikket, amely azóta több kiadványban is megjelent ismét. Wass a patkányokról és a gazdáról írt "nemzeti pejoratív fabulát". "Az ember háza ott állt a dombon és uralkodott" - írta Wass Albert. A beszivárgó ázott patkányok a jóságos gazda engedékenységéből lakhattak a házban (sok Wass-regény jellegzetes szereplője az "ázott zsidó kereskedő"...), de aztán "elszaporodtak" és fellázadtak ellene. Elüldözték a gazdát, majd amikor mindent felfaltak, otthagyták a tönkretett gazdaságot. Az ember visszajött és rendbe rakta a házat, de "elrejtőzve maradt mégis néhány patkány a falakban, vagy a pince gödreiben."

"Már rég szél fújt át a téglagyári gettóban hátramaradt zsidó holmik fölött" amikor Wass még mindig attól tartott, hogy elrejtőzött néhány "patkányember" a falakban - írja erről Ágoston Vilmos.

Jellemző, hogy ezt a védhetetlen szöveget mentegetői azzal próbálják "magyarázni", hogy nem a zsidókra, hanem a "beszivárgó románokra" értette. Ami egyrészt nyilvánvaló hazugság - másrészt: ha így lett volna is, mitől vallana emberségesebb gondolkodásra az éppen gázba küldött magyar zsidók helyett a románokat "patkányozó" változat?

Wass Albert a háborús összeomlás során sem tért észre. Tanúsítja ezt 1947-es "A zászlótartó" című verse, amelyben "odúikból görnyedten előmászó patkányemberekről" vízionál, akik "szétcsoszogták a zászlópompás díszszemlék nyomát." Milyen zászlópompás díszszemlékről van itt szó?... Az Adolf oldalán hadba induló magyar csapatokéról?

Tanulságos Wass méltatlankodása "Kicsi Anna sírkeresztje" című elbeszélésének fogadtatása miatt is. Ebben a jeles műben szó van egy zsidó boltosról, akit elrejt a falu, s amikor "rázúdulnak a muszkák a házakra, szaladnak az emberek a zsidóhoz segítségért, de annak nincs ideje, mert a kommunista pártot kell megszervezze a városban". Ezt az írást 1952 májusában hozta le az Amerikai Magyar Népszava. Ugyanott jelent meg Wass "Álarcos bohózat Kicsi Anna sírkeresztje körül" című válaszcikke is, amelyet "Kun Béla hajdani barátainak parányi New York-i klikkje" számára címzett, amiért őt "antiszemitizmussal vádolták". Wass Albert, a "kitűnő humanista" ilyen tónusban felelt (ismét előkerült a kedvelt patkány-hasonlat): "Szegény, szegény kis rémült patkányok, ott New York zugaiban. Lám rémültükben vesztik el a fejüket. Sajnálom őket. S nem is akarom bántani szegényeket. Ugyan ki vadászik patkányokra. (...) Az éjszaka sötét kis árnyai eszelősen visítoznak már odúikban, vesztüket érzik."

Végül, de nem utolsó sorban, mindent elmond Wass Albert antiszemitizmusáról és általános anti-humanizmusáról "Az évszázad legnagyobb félrevezetése" című írása, amely az Új Világ című amerikai magyar politikai hetilapban jelent meg 1993-ban.
"Miért van az, hogy a sok száz évi együtlét után a zsidók antiszemitának hívják a magyarokat (antizsidó), míg a másik oldal a zsidókat antimagyarnak?" - kérdezi Wass Albert, és így válaszol az elmés kérdésre:

"Habár a zsidók végig kiemelt szerepet foglaltak el, sosem mutattak hűséget a magyar néphez. ... A legnagyobb hiba a zsidóság részéről az volt, amikor a kommunista párt vezetői lettek. Először amikor 1918-ban Kun Béla és Szamuelly testvérek járták végig a magyar városokat emberek ezreit meggyilkolva, azután 1945-ben, amikor a Szovjet hadsereg védelme alatt átvették az országot. Visszatérve a német 'haláltáborokból' (a 'haláltáborokat' idézőjelbe tette, tökéletesen kifejezve ezzel embermilliók legyilkolásához való viszonyát! - T.T.) vezető pozíciókba lettek helyezve kereskedve a kifosztott ország javaival, de mindenekelőtt a büntetések végrehajtásával lettek megbízva, amit a kommunista kormány határozott kiosztani azoknak akik a 'rendszer ellenségeinek' minősültek. ... Mára a zsidó-ellenes érzés olyan szintre fejlődött mint soha azelőtt."

Wass ezt az épületes a cikket azzal fejezi be, hogy a szovjet csapatok kivonulása után is a zsidók jutottak hatalomra Magyarországon.

Ágoston Vilmos így fejezi be Wass antiszemitizmusáról szóló, idézetekkel gazdagon alátámasztott elemzését:
"A fentiek alapján nem igazán értjük, hogy mire olyan büszke a szerző, amikor a kapuban megjelent cikkét önérzetesen azzal zárja, hogy 'én inkább vagyok szegény ember tiszta lelkiismerettel, mint gazdag ember,ki szégyenszemre eladta magát'. Azzal tényleg nem vádolhatja senki, hogy bármikor eladta volna magát a zsidóknak, de azt sem állíthatja nyugodt lelkiismerettel, hogy nem vetette meg, nem gyűlölte a zsidókat. saját szavaival: 'antiZsidó' volt."

Hamarjában ennyit érdemes elmondani arról a Wass Albertről, akit "Szőke László székelyföldi újságíró" dühödten védelmez a Magyar Nemzetben az "igaztalan támadások" ellen, akinek utódai interjú-lehetőséget kapnak a Heti Választól, illetve akinek "mély emberlátást tükröző" prózáját Veres püspök kedves karácsonyi olvasmányai között emlegette a december 24-i "polgári napilap" címlapos interjújában...

xxxxxxxxxxxxx------------xxxxxxxxxxx-------------xxxxxxxxxxxxx

 
Szövegmentés 2.

A kivégzett Népszabadság befagyasztott archívumában egyelőre még megtalálható egy régi vitacikk Wass Albert felháborodott, akkori kiadójával, de az elmúlt évek folyamatait áttekintve, nem árt az előrelátás. Itt is elérhetóvé teszem a cikket a keretes ismeretterjesztő betoldásokkal együtt.
http://nol.hu/archivum/archiv-508869-305113
Vita Wass kiadójával

"Fer tájékoztatást" hiányolnak Wass Albertről

Néhány napja egy újabb Wass Albert-szobor állításáról beszámoló cikkünkben felvetettük: talán nem értette pontosan a szobornak a templomkertben helyt adó újpesti plébános XVI. Benedek minapi, minden katolikus számára irányt mutató kijelentését, amely szerint a kereszténység nem férhet össze semmiféle antiszemitizmussal.


Cikkünkre válaszul a Wass-kötetek magyarországi kiadásával foglalkozó Turcsány Péter a következő szöveget küldte közlésre (alább szöveghűen közöljük):

"Turcsány Péter: Hol van itt fer tájékoztatás Wass Albertről?

(Válasz a Népszabadság Online által közölt Wass-kultusz a pápa intelmei ellenére: ki a főnök? című szövegre)

Köszönöm a Népszabadság On-line szerkesztőinek hozzám eljuttatott levelét, bár az alattomosan megválasztott idézetektől nem látszik az erdő, mert a valóság az, hogy a magyar humanizmus legszebb lapjait éppen Wass Albert írta a múlt század legrémesebb időszakáról (is). Kérem, közöljék a Turcsány Péter: Wass Albert a boldog szomorúember I. című kötetének 123-124. oldalán kiemelt részletét, amely az  írómak egy zsidó fakaereskedővel folytatott 1944-es beszélgetését eleveníti fel. Ezen írásrészlet és a www.krater.hu honlapján megtalálható teljes novella ismeretében a hangsúlyozottan több nemzetiségű Erdély hű írójának emberségét és humanizmusát minden olvasójuk befolyásolás nélkül el tudná dönteni:

1944. szeptember, búcsú a zsidó fakereskedőtől "Három hónap múlva hallatszott az ágyúszó messze keleten, s a völgy megtelt visszavonuló német csapatokkal, lengyel menekültekkel és borzasztó történetekkel a közeledő Vörös Hadseregről meg azokról a dolgokról, amiket az emberekkel műveltek.

Szeptember közepe táján, amikor a cserefák a lejtőkön ismét vörösbe öltöztek, égő falvak füstjét láttuk a gerincekről, s az éjszakai égbolt vörös volt kelet felé.

- Az öreg odafenn látni akarja magát - jött az üzenettel az erdész fia, s dél fele már fenn voltam a kis boronaháznál.

Sokáig beszélgettünk azon a napon. Csak mi ketten, a padon ülve a langyos napsütésben, körülöttünk a rengeteg hegyi erdő nyugalmával, melyet időnként távoli robbanás zavart meg.

Vége a világnak a magunkfajták számára - mondta az öreg mély szomorúsággal megtört hangjában. - Sok-sok ideig nem lesz rend és törvény. Csak gyűlölet lesz, meg gyilkosság, meg bosszúszomj, győzzön bárki, németek vagy oroszok, nácik vagy kommunisták. Gyűlölet, öldöklés és rabszolgaság hosszú, hosszú ideig, míg minden indulat ki nem ég, a gyilkosok bele nem fáradnak a gyilkolásba, és a tolvajoknak nem marad több lopnivalójuk, s a nyomor és az éhség újra össze nem hozza az embereket. De sok idő beletelik, míg minden indulat kiég - mondta. - Nem számít, minek nevezzük, nácizmusnak vagy kommunizmusnak, egyre megy. A mi világunknak vége."

(Wass Albert Az összetört esernyő. Angolból fordította: Gálfalvi Ágnes .)

A teljes írás elolvasható honlapunkon: www.krater.hu/krater.php?do=aloldal&action[1]=19439  "

Wass Albert hazugsága  

A Turcsány Péter által ajánlott szöveg, amely szerinte a "magyar humanizmus legszebb lapjaira" tartozik, valójában a magyar szélsőjobboldal történelemtorzító hazugságainak sorába illeszkedik. Turcsány azt a részt idézi, amely a nácizmus és kommunizmus összemosását, a második világháborúról a magyar jobboldalon kialakított "cseberből-vederbe" felfogást visszhangozza - egy zsidó fakereskedő szájába adva a szöveget.

Ennél is felháborítóbb azonban a magyar felelősség elkenésének szándéka, amely ezt a szöveget jellemzi.

Wassnál "német csapatok masíroztak völgyeinkbe", nekik mutatja meg egyetlen áruló, hogy "hol laknak a zsidók" - mintha a zsidótörvények sorozatával nem a magyar állam jelölte volna meg és rabolta volna ki jó előre áldozatait. Nem minősítem azt a Wass-novellában szereplő "partizánakciót", amellyel a magyar lakosság megmentette az öreg zsidót - ahogy az bizonyára teljesen tipikus volt Erdély-szerte. Azt se feszegessük, hogy olyan szerző írt ilyen németekkel és oroszokkal szemben egyaránt távolságtartó szöveget, aki két Vaskeresztet is kapott a háború idején. Bizonyára öreg zsidó fakereskedők bújtatásáért adományozott ilyesmit a német hadsereg.

Wass szövegéből a magyar nemzeti felelősséget amúgy is szívesen elfeledő olvasója nem értesül arról, hogy a magyar zsidóságot NEM a németek deportálták, hanem a magyar államhatalom, csendőrök közreműködésével.


Néhány tény az erdélyi és romániai holokausztról:

Múlt-kor:
"Olyan időben emlékezünk meg a holokausztról, amikor a demokratikus Románia nem hajlandó többé véka alá rejteni saját történelmi valóságát" - jelentette ki az államfő hétfőn Bukarestben, a holokauszt emléknapján. "Nem a népet ítéljük el, hanem a román államot, amely elhatározta, hogy a zsidókat üldöző államokhoz csatlakozik. Részesei voltunk a borzalomnak, a holokausztnak, és ezt be kell vallanunk" - hangoztatta Basescu elnök.
A román hatóságok és a román társadalom egyes részei hosszú időn át vitatták, hogy Romániában is volt-e holokauszt. Egy nemzetközi bizottság, amelynek elnöke a holokauszt-túlélő, Nobel-Béke-díjas Elie Wiesel volt, csak 2004 novemberben állapította meg, hogy Románia polgári és katonai hatóságai felelősek voltak 280-380 ezer romániai és ukrajnai zsidó haláláért. Románia a második világháború alatt, 1941 és 1944 között a hitleri Németország szövetségese volt és területén német csapatok állomásoztak.
Romániában 2004-ben emlékeztek meg először a holokausztról. Azért október 9-én, mert azon a napon kezdődött 1941-ben a zsidók tömeges deportálása az akkor Romániához tartozó Bukovinából. 1942 nyaráig összesen 120 000 zsidót deportáltak a "halálvonatokon", akik közül tízezrek pusztultak el útközben.
Pogromok és deportálások színhelye volt Romániában Bukarest, Iasi, valamint Dél-Erdély, Besszarábia - a mai Moldávia - és Bukovina. A második világháború előtt mintegy 800 000 zsidó élt Romániában. A holokauszt túlélőinek többsége később kivándorolt Izraelbe, így jelenleg csak mintegy 12 ezer tagot számlál a romániai zsidó közösség.
http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=11114


A holokausztmagyarorszagon.hu oldalon olvasható összeállítás szerint a román kormány zsidópolitikájának kétarcúságára jellemző, hogy mialatt a keleti területeken élő zsidókat legyilkolták, addig Ó-Romániában "megelégedtek" a zsidók kifosztásával. A szöveg szerint: "Az itt élők üzleteit, vállalkozásait nem árjásították, de a zsidó közösségtől először 5000 ruhát és kórházi ágyat, majd egy 2 milliárd lejes kényszerkölcsönt zsaroltak ki. A németek attól tartottak, hogy Antonescuék továbbra is önkényes, szervezetlen deportálásokkal és tömeggyilkosságokkal akarják majd "megoldani a zsidókérdést". Ezért 1942-ben tárgyalásokat kezdtek a román kormánnyal valamennyi zsidó "átvételéről". Júliusban Eichmann bukaresti képviselője megállapodást írt alá a románokkal. Szeptemberre elkészültek a deportálási tervek is: naponta 2000 román zsidót akartak a belzeci haláltáborba szállítani. A németek megdöbbenésére Antonescu végül is nem engedélyezte az akciót. A román diktátort ebbe az irányba befolyásolta, hogy sem Olaszországból, sem a riválisnak tekintett Magyarországról nem deportáltak, Szlovákiában pedig ekkor álltak le a kiszállítások. Ráadásul a román zsidó vezetők eredményesen kértek segítséget egyházi vezetőknél, politikusoknál, sőt a királyi család tagjainál. Bár Románia volt az egyetlen ország, amely önállóan fogott hozzá a zsidók kiirtásához, végül mégsem adta át a román zsidókat a németeknek. A zsidó közösséggel újabb 4 milliárd lejt fizettetek, 1336 dollárért árulták a palesztinai kivándorlási engedélyeket, de az óromániai - és így a Dél-Erdélyben élő jelentős részben magyar ajkú zsidóság is - megmenekült a haláltól, míg az 1940-ben visszaszerzett Észak-Erdélyből a magyar hatóságok 1944-ben Auschwitzba deportálták a zsidókat. 
A román holokausztnak legalább 220 ezer zsidó esett áldozatul."
http://www.holokausztmagyarorszagon.hu/index.php?chapter=13_4_1§ion=1&type=content

XXXXXXXX--------------XXXXXXXXXXXX-------------------------

Antiszemita szövegek - leírni bűn vagy beidézni?

Turcsány Péter "alattomosnak" nevezi Wass Albert néhány kijelentésének beidézését. Wass Albert, az amerikai hungarista emigráció kiadványaiban sűrűn felbukkanó szerző írta az alábbiakat 1993-ban: "Noha a magyarországi zsidók kiváltságos osztályt képeznek, soha, semmiféle hűséget nem tanúsítottak a magyar nemzet iránt. Valahányszor Magyarország a szabadságáért küzdött a Habsburg elnyomás ellen, ők az ellenséggel tartottak, és akárhányszor levertek egy felkelést, némely zsidó is részesedett a hűséges hazafiak elkobzott birtokaiból. Már ez egymagában is elidegenítette a magyar népet, különösen a középosztályt, a zsidóságtól. - De a magyarországi zsidók által elkövetett legnagyobb hiba abból állt, hogy magukhoz ragadták a vezetőszerepet a kommunista pártban. Először 1918-ban, amikor a kunbélákkal és a Szamuelly fívérekkel az élen, zsidók vették át az ország vezetését. (...) Miután visszatértek a 'német haláltáborokból' vezető állásokba kerültek, amelyek a kifosztott nemzet megmaradt javait kezelték, főként azoknak a megbüntetésével foglalkoztak, akiket a kommunista irányzat a 'rendszer ellenségének' tekintett.")"
Német haláltáborokról írt - idézőjelben! Biztos, hogy nics erre jobb kifejezés, mint a "magyar humanizmus legszebb lapjai"? Ez a Wass-szöveg megtalálható a Kráter kiadónak Wass közéleti írásait és beszédeit válogató kiadványában is - "Antiszemitizmus - a huszadik század hazugsága" címmel...
Aki így fogalmaz, az antiszemita.


Wass Albert: Elvész a nyom


Szily László a 444.hu oldalon írt alapos elemzést Wassról, életrajzának vonatkozó részleteivel, és bőséges idézetekkel. 
https://444.hu/2019/10/21/wass-albert-a-naci

"1944 decemberére volt kitűzve egyetlen befejezett színdarabja, a Tavaszi szél bemutatója a vállaltan nyilas-szimpatizáns és Szálasi-csodáló, a nyilas kormány által kormánybiztosnak kinevezett Kiss Ferenc igazgatta Nemzeti Színházban. (A bemutatója a világháború eszkalálódása maradt csak el, hiszen a premier napjára szinte teljesen bezárult a Budapest körüli szovjet ostromgyűrű.) A darab, amit 1944. december 16-án mutattak volna be, akkor, amikor a budapesti zsidók jó részét már gettóba terelték, a vidékieket pedig a nyár során már bevagonírozták és ipari hatékonysággal megölték, egy antiszemita kirohanásokkal teli propagandamű.
A nácik által hatalomba emelt hungaristák reprezentatív színházának adott darabot, annak a színháznak, amit a fajelméleti alapon álló színészkamara elnöke, a nyilas kormánybiztos igazgatott..."

A Patkányok honfoglalása című Wass-pamfletről: 
"A holokauszt tombolásának csúcspontján, 1944-ben publikált radikálisan antiszemita, a zsidókat patkányként ábrázoló tanmese formailag nem politikai kiállás egy konkrét irányzat mellett, a közlés ideje és a történelmi körülmények miatt annál inkább."

"Élete második, emigráns felében Wass mint publikáló író-költő-újságíró szintén társutasa volt olyanoknak, akik még a legszigorúbb, régivilágbeli jogi-tudományos értelemben is hungaristák voltak. Az író ugyanis olyan emigráns magyar kiadványok - például a Hídfő című folyóirat - rendszeres szerzője volt, amit egyértelműen nácinak és hungaristának nevezhető figurák, konkrét háborús bűnösök és népirtásra uszító bűnözők szerkesztettek vagy írtak beléjük. Olyan figurák, mint mondjuk Fiala Ferenc, a Szálasi-kormány sajtófőnöke."
Wass fajgyűlöletéről:
"Hozzá hasonlóan nyílt, plasztikus, a szó legszorosabb értelmében hánytató módon antiszemita, azon belül is zsigeri-sejti zsidógyűlölő szerző kevés akadt a műfajban nem gyenge magyar irodalomban sem.

Az ötvenes évek legelején, a holokauszt után 5-6 évvel írt Elvész a nyom című regényéről:
 - egy dolog antiszemitának lenni a népirtás előtt és más dolog utána - milyen hatással volt a világlátásának erre a szeletére a holokauszt.

Az Elvész a nyom a legtöbb Wass-műhöz hasonlóan tanmese jellegű, didaktikus alkotás.
Annyira - olyan erősen és főleg olyan módon - antiszemita, ami egy tőröl metszett német náci propagandalap szerkesztőségében is elismerő karlendítéseket váltott volna ki. Wass ebben a művében például a zsidókat undorító állatokhoz hasonlítgatás Paganinijének, a zsidók gusztustalan lényként való lefestése Michelangelójának mutatkozik. Jöjjön egy kis idézetgyűjtemény arról, miként ábrázolja egyik - legfontosabb - főhősét, a csónak zsidó utasát, Pohrisch Gottfriedet, akiből persze üzletember és bankár lesz később:

"– Nem tudod? – nézett rá kidülledt halszemeivel a másik szinte sértődötten, – a
Délkelet-Európai Bor és Gyümölcskonszernt alapítottam meg a múlt évben.

– Te, sün. Sok pénzed van?
Pohrisch Gottfried valóban olyan mozdulatot tett erre, mint a sündisznó, amikor megijesztik.

(...)

A sün felvonta a szemöldökét, amitől furcsa ráncok képződtek a homlokán, akár az orrszarvú bőrén.

(...)

Pohrisch Gottfried húsos alsóajka előre szökött. Valami sátánian diadalmas vigyorgás terpeszkedett duzzadt arcán, ahogy mondotta:

(…)

 Nézd csak, gondolta Kazimir, a sün! A következő gondolata az volt: szeretném látni azt az asszonyt, aki hozzáment ehhez a hízott varangyhoz! Haha! Olyan lehet az is!

(...)

Beszélt, beszélt. Kapkodva, lázasan és apró disznószemei csillogtak közben a diadaltól és egészen mást mondtak, mint a szája. Azt mondták: ide nézz, te gőgös semmiházi, te kitenyésztett emberpéldány, te, aki iskola óta mindig csak megaláztál, lenéztél, ide nézz! Az asszony, akit neked nem sikerült megkaparintani, itt ül mellettem! Az enyém! Én szereztem meg magamnak, én, a lenézett, a sün, a zsidó! Megszereztem a csókját, az ölelését, a testét, mindazt, ami neked nem sikerült! Nem félek tőled többé! Nem vagy már legyőzhetetlen!

(...)

Ezzel a sün elégedetten hátradőlt a széken, húsos tömpe ujjait egymásba fonta és a jóllakott óriáskígyó nézésével vigyorgott az asszonyra.

(...)

– Ide figyelj, sün – mondotta és a hangja fojtott volt – ide figyelj, te undok, nyálas osztriga…

(...)

Lépni akart már, de ebben a pillanatban a Kazimir ökle meglendült és telibe találta a zsíros, puffadt arcot."

Wass nemcsak a gusztustalan, állatias zsidó figurájának megteremtésében ilyen szenvedélyes, hasonló plasztikussággal értekezik a nácik által szinte államvallás szintjére emelt antiszemita toposzokról, úgyis mint összetartás, a világ behálózása, világösszeseküvés, pénzéhség és a többi:

“a kis Gottfried megtanulta, hogy ezekkel össze kell tartani még akkor is, ha undorodik örökké csorgó orruktól,

(..)

 Ezt tanította a törvény, amelyik kimondja: a sarki fűszeresnél kell vásárolni, még ha goromba is és drága. És a szemben lévő boltban nem szabad vásárolni, még ha a fia olykor ajándékot is ad, mert az „Nem közülünk való”

(...)

Hozzájuk kopott kabátos, nagy táskás, izzadtságszagú emberek jártak, akik halkan és fontoskodva pusmogtak apával valahol egy sarokban, néha egészen öreg emberek, toprongyosak, penész színűek, akiknek szőrös fekete kalapjuk, vörös szakálluk és tincsben alácsüngő pajeszük volt és minden, amiről beszélni tudtak, üzlet volt csak és pénz.

(...)

Gottfried kétféle vallásban nőtt fel. Hivatalosan katolikusnak keresztelték, így szerepeit az iskolában is, vagyis abban a „nem közülünk való” világban. A másik, belső világban pedig egy titkot igyekeztek reá bízni: Júda sötét titkát, aki megöli azokat, akik elhagyják őt."

Wass majdnem ilyen modorban írt a románokról is és mai népi kultuszát tekintve meglepő módon lényegében szinte mindenkiről, aki nem a földbirtokos arisztokrácia tagja.

 Wass művei szinte minden esetben a szerző politikai-világnézeti véleményének az egy az egyben való, szinte publicisztika jellegű megzenésítései, azért az ő esetében abszolút igaz az, ami egy jobb írónál a legkevésbé sem magától értetődő, hogy amit a mű mond, azt gondolja az alkotója. Így már azért másképp hangoznak a Wass-hősök románozós, parasztozós, zsidózós sorai.


"Wass gondolkodása náci struktúrájú volt"

A hafr blogon megjelent elemzés a "Patkányok honfoglalásából" vett idézetet mottóként:
"Azonban elrejtőzve maradt mégis néhány patkány a falakban, vagy a pince gödreiben. És amikor az ember észrevette, hogy újra szaporodni kezdenek, hosszasan elgondolkodott, hogy mit is tegyen velük."  (W.A.)

"Wass gondolkodása náci struktúrájú volt. Azaz magyar kontextusban az volt, ami német kontextusban a náci.
Wass náci-szimpatizáns volt (kötőjellel, magyar környezetbe transzponálva)...

... nyilván nem volt pro forma náci, mert nem volt tagja az NSDAP-nak, de a gondolkodásának struktúrája -- magyar couleur locale-lal és némi elitista beütéssel -- az volt, ezért olyan közel jutott a nácizmushoz szellemiségben (a romanticizált radikális xenofóbiáig), ahol már nem számít, miben nem volt az;

A gyilkos állami antiszemitizmus, a radikális, gleichschaltoló xenofóbia és a tolvajlással megspékelt etnicizmus nem konzervatív jegyek, nagyon nem.

Wass még a legjobb olvasatban is az a tipikus "nemzeti" magyar, Szabolcskába ojtott Szabó Dezső-light, aki nem lát tovább az orra hegyénél és nem lát jobb megoldásokat a kora gyenge átlagánál, azokat viszont szívhez szólóan népszerűsíti az értelem és a nemzet kárára." 
https://hafr.blog.hu/2019/10/20/mi_is_a_baj_wass_alberttel?