(Nagypál Gábor Pusoma Dénes szerepében. Magyar Elemér - Ragályi Elemér: Nincs kegyelem)
2023. március 30-án érkezett a lesújtó hír: 83 éves korában elhunyt Ragályi Elemér. A méltatások, nekrológok sok filmjét említik, Ragályi Elemér csodálatos élményekkel ajándékozott meg bennünket évtizedek alatt. Sehol nem láttam a felsorolásokban a "Nincs kegyelem" című alkotást. A szöveget régi blogomból megmentettem, a gyászhír alkalmából újra közzéteszem.
Annyira féltek Pusomától, hogy ő halt bele
(tamastibi blogról, 2008. december 5.)
Ragályi Elemér "Nincs kegyelem" című remekművét vetítették ezen a héten a
Csörsz Filmklubban. Most újra megnéztem, talán már negyedik alkalommal
(volt olyan is, hogy az Urániában a gépésszel kettesben néztem meg ezt a
filmet:-)
Nagyon fontos alkotásnak tartom, amely abba a nem sűrűn előforduló kategóriába tartozik, amely az idő haladtával nem avul. Egyre időszerűbb. Sajnos.
Korábban, amikor a film elhozta a Magyar Filmszemle legjobb rendezésért járó díját, már megpróbáltam szavakba önteni mindazt, amit erről a filmről gondolok. (Pusoma végzete belehalt a szabadulásba)
Milyen volt az "igazi" Pusoma?
Ez az alkotás azonban minden újabb vetítés alkalmával újabb gondolatokat
indít el. Ezúttal azon gondolkodtam el, hogy vajon milyen ember
lehetett az "igazi" Pusoma Dénes. A Ragályi Elemér által kiválasztott
vajdasági színész, Nagypál Gábor remek alakítást nyújt, a nézőt azonnal
az ártatlanul szenvedő cigány főhős szövetségesévé teszi - de nem tudom
elhinni róla, hogy annyira tartott tőle a falu, annyira féltek tőle -
állítólag - a helybeliek.
Nagypál Gábor "túl rokonszenves" ahhoz, hogy egy borzasztó
rablógyilkosság tetteseként azonnal elővegyék és még a tények ellenére
is bebörtönözzék az által alakított "Suha Dénest".
Az igazi Pusoma Dénes bizonyára azzal is megnehezítette a maga dolgát, hogy ellenszenves, erőszakos, de legalábbis kiszámíthatatlan pasas volt - gondoltam.
A Csörsz Filmklubban egy hölgy a közönség soraiból hasonlót mondott, de sajnos ennél egy kicsit többet is. Ő úgy fogalmazott: nem lehet véletlen, hogy Pusomát elítélték, hogy a falubeliek utálták. Sőt, tovább is ment: "a cigányok" erőszakosak, az emberek félnek tőlük, biztos Pusoma sem volt kivétel.
Hadd ne kommentáljam a rasszista ízű részt.
Ami engem foglalkoztat, hogy bizony-bizony, akkor is tisztességesen, méltányosan kell bánni embertársammal, ha nem lelkesedem érte. Mindenkinek vannak előítéletei, a másik emberről azonnal kialakul valamilyen benyomásunk, de ennek nem szabad minden kontroll nélkül engednünk. Pláne nem, ha ítélkezünk róla, vagy nyomozunk az ügyében...
Egy falu közvéleménye
Ragályi Elemér elmondta, hogy amikor a forgatásra készült, először abban a faluban készült a munkára, (a Heves megyei Ivádon), ahol annak idején a rablógyilkosság történt, ahonnan hamis váddal, felületes nyomozás alapján Pusomát börtönbe vitték, és ahová ártatlanságának kiderítése, majd szabadulása után visszatért - meghalni.
Ragályi Elemér elmondta, megdöbbentően kemény falakba ütközött. Az ivádiak még hosszú évek múltán is utálták Pusoma emlékét, számukra ő továbbra is gyilkos maradt. Ragályi máshol (a közeli Egercsehiben) forgatott, majd a kész filmet elvitte Ivádra is, hogy levetítse és megbeszélje a helyiekkel. Kitűnő érzékkel azt is filmre vette, ahogy egyenként próbálta a vetítésre elcsábítani a helyi lakosokat, és ennek kapcsán szóba elegyedett velük. A falusiak nem mentek el a vetítésre, de a dokumentumfilm megőrizte, hogy az a véleményük: Pusoma Dénes összeférhetetlen, erőszakos ember volt, "megérdemelte" a büntetést, volt mit leülnie. Egy idős asszony a dokumentumfilm utolsó perceiben egyenesen azt mondta: az öngyilkosságot elkövetett Pusoma Dénes "jó helyen van ott, ahol van".
Jellemző saját előítéletességemre - kinek ne dolgoznának a lelkében rossz klisék - hogy ott, a beszélgetés során mindezt nem fogadtam kétséggel. Ha Ragályi Elemér így látta, nincs értelme a dolog mögé gondolni - véltem.
Senkinek nincs lelkiismeretfurdalása?
Azóta azonban nem hagy nyugodni az a kérdés: valójában mit is tapasztalt a faluban a filmes stáb? A szörnyű Pusoma máig élő nyomát? Vagy inkább egy faluközösség sajátos kollektív elfojtó reakcióját a közös múlt foltjára?
Végül is érthető, hogy egyszerűbb úgy feldolgozni azt, ami Pusoma Dénessel történt, hogy mindenki őt teszi felelőssé ártatlan meghurcolásáért és öngyilkosságba meneküléséért - mint megvizsgálni a saját egyéni és kollektív lelkiismeretüket.
A filmből, amely dokumentarista pontossággal idézi fel a Pusoma elleni eljárást, néhány dolog egyértelműen kiderül. Például az, hogy a helyi kocsmáros képes volt elmenni "tanúskodni" Pusoma ellen, anélkül, hogy bármi érdemit tudott volna a gyilkosságról. Megragadta viszont az alkalmat, hogy a bíróságnak előadja, mennyire utálta Pusomát, mert ha valaki rosszul szólt hozzá, abból baj lett. A legfőbb "érve" azonban elég furcsára sikerült. Azzal bizonyította, hogy Pusoma milyen borzasztó alak volt, hogy nem egyszer magában beszélt... Mindezek miatt a kocsmáros nagyon kérte a bírót, hogy ne engedje ki Pusoma Dénest...
Miért kellett meghalnia?
Pusoma Dénest a magyar állam ugyanolyan kurtán-furcsán tette ki a
börtönből, ahogy annak idején bezsuppolta. Fel sem merült, hogy kérés,
pereskedés nélkül bármilyen jóvátétel automatikusan járt volna neki.
Utólag, hosszú per után sem...)
De nem ugyanott folytatta, ahol abbahagyta. Abba a faluba tért vissza, ahol a helyiek már rég meggyőzték egymást arról, hogy Pusoma gyilkos. Míg ő ült, édesanyja meghalt. Újabb szál szakadt el, ami Pusomát az élethez kötötte.
A falubeliek pedig a félelemre, utálatra hivatkozva többé nem adtak neki semmilyen alkalmi munkát, ezzel a korábbi esetleges megélhetést is megtagadták tőle. (Biztos vagyok abban, hogy voltak olyanok a faluban, akik sajnálták, és akik szívük szerint valami alamizsnát sem sajnáltak volna tőle - de jobban féltek a falu szájától, mint a lelkiismeretüktől.)
Az uzsorások viszont szívesen kölcsönöztek neki...
Azon gondolkodom: ha Pusoma Dénes valóban az az elvetemült vadállat lett volna, amilyennek a falu utólag leírja, hogyan válaszol minderre? Bizony, a környék legveszedelmesebb fosztogatója lett volna belőle, egészen következő letartóztatásáig. Hiszen úgyis mindegy, miért kímélt volna bárkit?
Pusoma Dénes azonban nem ezen az úton járt. Erőszakot alkalmazott - de önmaga ellen.
Pusoma zavaros, szürreális álmai, amiket az érte harcolni hajlandó egyetlen ember, Magyar Elemér ügyvéd úr megörökített a tragédiáról írt színdarabjában, szintén arról tanúskonak, hogy ez az ember deviáns volt, kirítt a falu társadalmából. De lehet, hogy ez a különcség valójában tehetség volt.
Olyan adomány, ami azonban az adott helyen, egy szegény cigány ember számára csapást jelentett, és nem adományt...
------------------------------
Köszönet a filmklub-vetítésért és az emlékezetes beszélgetésért egy kiváló fővárosi középiskolai tanárnak, Fábián Lászlónak.
Jó hírt mondott a beszélgetésen Ragályi Elemér: az MTV megvette a Nincs kegyelem filmet, az elő- és utóéletéről készült dokfilmet és a werkfilmet is. Remélem, nem szalasztom el az újabb tévés vetítést. (A Duna TV korábban többször levetítette, de mindig utólag vettem észre.)
http://www.nol.hu/archivum/arc
Pusoma végzete: belehalt a szabadulásba
Már javában ült a börtönben, amikor véletlenül meglett az a tettes, aki helyett lecsukták, így - a magyar igazságszolgáltatás "gondos eljárása" ellenére - szabadulhatott. Ugyanolyan váratlanul lett szabad, amilyen meglepetés volt számára korábbi letartóztatása, és rejtélyes előtte az egész eljárás, aminek alávetették...
Tamás Tibor| Népszabadság| 2008. február 25.
Hónapokig lehetett látni a fővárosi mozik műsorán, és most a 39. Magyar Filmszemlén elhozta a legjobb rendezésért járó díjat is Magyar Elemér és Ragályi Elemér "Nincs kegyelem" című filmje. A Pusoma Dénes tragédiájáról szóló alkotás egy Isten háta mögötti faluban történt gyilkosság ártatlanul lecsukott gyanúsítottjának igaz történetét meséli el. Magyar Elemér, Pusoma Dénes hajdani védője drámát írt védence szörnyű haláláról és még szörnyűbb életéről. A dráma alapján a világhírű filmrendezővel és operatőrrel, Ragályi Elemérrel együtt, filmet is készített Pusomáról.
Országos figyelmet azzal keltett Pusoma Dénes esete, hogy kiderült: ártatlanul hurcolta meg a magyar igazságszolgáltatás. Mindenáron gyors eredményt produkálni törekvő nyomozók, akik már az elején "tudták", hogy a magányosan élő falubeli öreget Pusoma Dénes gyilkolta meg, mindvégig úgy is "nyomoztak", hogy ez az előítéletük igazolódjon. Ezt követte egy több ponton már-már bohózatszerű bírói eljárás, amelyet Pusoma Dénes maga nem is nagyon értett. Jogi segítség híján csak súlyos szabadságvesztés lehetett az ítélete.Már javában ült a börtönben, amikor véletlenül meglett az a tettes, aki helyett lecsukták, így - a magyar igazságszolgáltatás "gondos eljárása" ellenére - szabadulhatott.
Ugyanolyan váratlanul lett szabad, amilyen meglepetés volt számára korábbi letartóztatása, és rejtélyes előtte az egész eljárás, aminek alávetették.
Ebből az esetből akkor az oszágos sajtóban is "hír" lett. Aki figyelt, arról is értesült, hogy Pusoma Dénes kártérítést kért meghurcolásáért az államtól. A kártérítési ügyet felvállaló jogi képviselője, Magyar Elemér szerint esélye volt, hogy megkapja.
"Heppiend" azonban nem lett a történetből. Két okból is elmaradt az örömteli végkifejlet: Pusoma Dénes nem érte meg az eljárás befejeződését. Öngyilkos lett. Mi, túlélők pedig nemrég arról is értesülhettünk, hogy a bíróság a Pusoma Dénes halála után megszületett ítéletben elutasította a kártérítési igényt, azzal indokolva, hogy az ártatlannak bizonyult ember felelős a téves bírói ítéletért (lásd erről Magyar Elemér és Ragályi Elemér cikkét: "A bíróság felmentette önmagát"). A megyei bíróság erre még rá is tett egy lapáttal, amikor "szakmai szempontból" nem talált hibát a Pusoma Dénes meghurcolásához vezető eljárásban.
Pusoma Dénes öngyilkosságát annak idején, a napi hírek között értesülve a tragikus végről, "érthetőnek véltem, de legalábbis nem tartottam meglepőnek. Egy zavart, szerencsétlen sorsú ember végzett magával - sajnos mindennapos eset... A Nincs kegyelem című film döbbentett rá, hogy milyen szégyellni valóan felületes voltam, amikor ilyen könnyen napirendre tértem Pusoma Dénes végzete felett. Ez az öngyilkosság nagyon komoly figyelmet érdemel. Szélsőséges formában fejezte ki ugyanis, hogy micsoda rombolást visz véghez ártatlan áldozata életében az igazságszolgáltatás, amikor ennyire mellényúl.
Pusoma Dénes nem volt a szerencse fia letartóztatása előtt sem. Nagyon szegény, alkalmi munkákból tengődő cigány férfi egy falu társadalmának perifériáján, akit "furcsa", időnként agresszív, máskor érthetetlen viselkedése miatt sokan kerültek a faluban. Teljesen tudatlan, írni-olvasni alig tudó ember, akit azonban "belülről" űzött-hajtott valami. Talán ha máshová születik, tehetségnek minősült volna ez a "különcség", és ki tudott volna bontakozni valamilyen formában. Feje megformálatlan gondolatokkal, álmokkal, képekkel volt tele. Nem voltak eszközei a kifejezéshez, ezért az átlagtól eltérő képességei csapást jelentettek számára. Környezete csak azt látta, hogy "magában beszél", szóval "gyanús".
Később a nyomozók és a bíróság is csak gyanakvásának alapját látta megerősödni Pusoma Dénes fura viselkedésében.
Amikor letartóztatták, és eltűnt a faluból, a helyiek megkönnyebbültek. Mindenki készpénznek vette, hogy Pusoma Dénes gyilkolni is képes, ezért távollétében is csak a félelem erősödött vele szemben. Az egyik helyi lakos a tárgyaláson elmondott tanúvalllomásában (amely Pusoma "gyilkos tettéről" nem tartalmazott semmilyen tényt, a nyomozók hanyagságáról annál inkább), nem mulasztotta el kijelenteni, hogy ők bizony félnek, és nagyon szeretnék, ha Pusoma hosszú időre nem kerülne szabadlábra.
Kellemetlen meglepetés volt ezek után, hogy hónapok múlva a "gyilkos" hirtelen kiszabadult. A hamis vád bélyege azonban ott maradt Pusoma homlokán. Alkalmi munkát sem kapott többé senkitől. Anyja a fiú ellen folyó eljárás idején meghalt. A felkavart életű ember a legsötétebb nyomortba, az üres házba került vissza a börtönből. Nem tudta folytatni még ott sem, ahol abbahagyatták vele. A lehető legmélyebbre csúszott a helyi társadalomban.
Talán mindez együtt sem lett volna elég az öngyilkossághoz. Kellett még valami: a csalóka remény. Ügyvédje a legteljesebb jó szándékkal, meghurcolt védence emberi értékeit felismerve indította el a kártérítési pert. Tudta, hogy Pusoma Dénes tisztességes fájdalomdíjat érdemel, bár nyilván nem voltak kétségei, hogy ha egyáltalán megkapja, mennyit kell erre várnia.
A magányosan, emberi, anyagi tartalékok híján fulladozó Pusoma Dénes számára azonban nem létezett más, mint az azonnali segítség. Teljes erejével belekapaszkodott a "várható" kártérítés gondolatába. Szerencsétlenségére még a helyi szegényeket markukban tartó "briftasnis" uzsorások is hajlandók voltak hitelezni a hamarosan "bejövő" tízezrekre. Ezzel pedig Pusoma Dénes végképp időzavarba került. A felvett hitel gyorsan elfogyott. A teljes nincstelenség mellett már az uzsorások fenyegetése is hajszolni kezdte.
Az öngyilkosságig...