A horthyzmus gyalázata - nem a magyar zsidók magánügye!

Orbán a megszokott fideszes módszer szerint, jól kiszámított időzítéssel, ismét gyalázható ellenséget dobott rajongóinak. Bármi áron, a gyűlölet kötőanyagával egyben akarja tartani táborát.


Horthyt "kivételes államférfinak" titulálva Orbán pontosan tudta, hogy ezzel óriási hazai és nemzetközi felháborodást kavar. Azt is tudnia kell, hogy már nincs elég nagy csipesz ahhoz, hogy a magyarokat a szabad világból undorodva figyelő külföldiek be tudják fogni az orrukat, megkímélve magukat a Kárpát-medencéből gomolygó rezsimbűztől.

Azt is előre kiszámíthatta, hogy ezzel az újabb botránnyal újabb tápanyagot ad a rajongótáborában igen hangos és igen nagy arányban összetoborzott antiszemitáknak. Újrakezdődhet a "kormányzó úr őfőmélcságát" kivételes hérosznak gondoló "keresztény nemzeti" társaság és a "libsik" közötti vita az 1920 utáni büdöslábú antiszemita rezsimről, az örökös gyalázkodásról, fenyegetésről, a népbutító aljas rendszer szellemiségéről, amely gyalázatos törvények sorához, jogkorlátozásokhoz, a társadalom minden rétegét bűnrészessé tevő kifosztáshoz, kirabláshoz, megalázáshoz - majd a magyar történelemben példátlan tömeggyilkossághoz vezetett...

Ha a Horthy-vita ebben a mederben marad, Orbánék aljas számítása beválhat. A manipulálható rajongók megerősödhetnek meggyőződésükben, hogy Horthy nagy jótevő, "kivételes" államférfi, a nemzet talpraállítója volt, és ellene "csak" a zsidók háborognak - persze, "igazságtalanul", hiszen ababn a táborban még azt is képesek ismételgetni, hogy Horthy volt a történelem legnagyobb "zsidómentője"... (Természetesen a holokauszt-bűnt "zsidó ügyként" lesöprő vélemény elképzelhetetlenül aljas gazemberség, de ne lepődjön meg, aki ezzel tömegesen találkozna a 2017-re nagyon mélyre jutott magyar közvéleményben...)

Régi fideszes trükk ez: akinek nem rövid az emlékezete, felidézheti, hogy az 1998-2002-es első Orbán-kormány idején a sötét antiszemita MIÉP-pel is kitűnő kapcsolatokat ápolt a "polgárinak" nevezett bűnöző csoport, és ha a zsidógyűlölő csurkista frakció botrányaira kellett volna reagálni, a tisztességes kiállás helyett a (folyamatosan lezsidózott) SZDSZ-re mutogattak. Vagyis azt üzenték: "nekik, magyaroknak semmi közük ehhez az egészhez, ahogy a magyarságnak a zsidósághoz sincs köze - intézzék el egymás között  vitáikat a miépesek és a zsidók"...

Nos, ugyanezzel próbálkoznak a felújított Horthy-botrányban is. Mintha a bukott kormányzót és a vele együtt 1944-45-re történelmi katasztrófába jutott országot, az egész "keresztény-nemzeti kurzust" másképp kellene értékelni "zsidóknak és magyaroknak". Mintha létezne a "magyar társadalmon kívüli" zsidó világ, mintha nem lennénk egységes nemzet, amelynek a szabadság és a tisztességes történelmi tudat közös érdekünk. Sajnos hozzásegíti ehhez Orbánékat a sajtóban és az internetes megnyilvánulásokban látható reakció: szinte kizárólag Horthynak a magyar holokausztban játszott - borzasztó - szerepét taglalják pro és kontra.

Amikor a Zárójel szerkesztősége első kommentárjai között - javaslatomat továbbfejlesztve - egy fotógalériát tett közzé (https://zarojel.hu/orban-horthy-mosdatasahoz/) a "kiemelkedő államférfi" 1945 tavaszán látható friss nyomairól, a Dunából kiemelkedő, frissen perzselt romokról, megmutattuk: a Horthy-mosdatás nem"zsidó belügy". Horthy kormányzó a magyar történelem egyik kivételes rombolója, pusztítója. Az a katasztrófa, amibe belekormányozta Magyarországot, méltatlanná teszi érdemei bármiféle emlegetésére, szoborállításokra és a miniszterelnöki hazudozásokra.
- - -

(A szerkesztett változat megjelent a Zárójel portálon:
https://zarojel.hu/orban-tovabb-epiti-gyulolet-kastelyat/Horthy-Orbán-botrány )

Vérvád a nemzetiagyhalál-oldalakon - Mit tudunk a terjesztőjéről?

Kiegészítés a vérvádas Toroczkai sötét ügyeinek lajstromához.

Toroczkai Lászlóról jobb időkben, a béke, jólét és szabadság korszakában persze nem kellene szót sem ejteni.
Minek felidézni legrosszabb izzasztó álmainkat egy ilyen alak rémképével?

Most azonban nem ilyen időket élünk. Ha akarjuk, ha nem, figyelnünk kell arra a figurára, aki megkaparintotta egy település polgármesteri székét a déli határnál, és a menekültek elleni akciózással a tőle várható módon ki is használja ezt a lehetőséget - valamint a magyar parlamentben erős frakcióval rendelkező szélsőjobbos párt alelnöke, mintegy jelképe a párt "jóarcúságának"...

Ez a  szélsőséges politikus időről-időre észrevéteti magát - például az elmúlt hetekben a CEU-ügyben nyilvánosságra hozott kirohanásával, illetve valamivel korábban Ásotthalom vezetőjeként keresztülvitt muszlimellenes, bevándorlóellenes és melegellenes rendelkezéseivel (melyeket az Alkotmánybíróság minősített érvénytelennek, hiszen alapjogokat próbált korlátozni helyi rendelettel...)
http://24.hu/kozelet/2017/04/12/az-alkotmanybirosag-megsemmisitette-toroczkai-asotthalmi-rendeletet/    

Toroczkairól a sajtó nem fideszes-jobbikos szegmensében olvasható portrék egybegyűjtik a jellemző életrajzi tényeket.
Például Czene Gábor az (azóta megszüntetett) Népszabadságban:

"Toroczkai László több szélsőjobboldali szervezet (Betyársereg, Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom) alapítója, neve a 2006-os utcai zavargások során vált országosan ismertté. Elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a Szabadság téri tévészékházat megostromolták az autókat is gyújtogató vandálok. Hozhatunk közelebbi példát is. Toroczkai egy márciusban tartott konferencián a „migránsügyről" szólva arról beszélt, hogy hosszú előkészület után meghirdették Európa megszállását: „a fehér ember végső kiirtásáról beszélünk"."
http://nol.hu/belfold/jobbik-nesze-neked-cukisag-1613541

Érdekes adalék a portréhoz, hogy mi volt Toroczkai és hívei reakciója arra, amikor Léderer András, a menekültválság idején kiemelkedő munkát végző emberi jogi aktivista, korábbi politikus, kiváló liberális személyiség "merészelte" kikérni a Toroczkai-féle mezőőrség tevékenységéről rendelkezésre álló közérdekű adatokat.
http://444.hu/2016/07/22/ez-tortenik-ha-meleg-zsidokent-kerdezni-mersz-az-asotthalmi-mezoorsegrol

Léderer András "kérdéseire válasz nem, zsidózás és buzizás viszont bőven érkezett."

Nem az az érdekes egyébként Léderer szerint, hogy egy polgármester őt személy szerint miként inzultálja, hanem az,

    "hogy milyen viselkedést legitimál a kormány tranzittal, 8-kmrel, plakáttal és hogy az ásotthalmi polgármester által életrehívott mezőőrség a magyar állam által nem védett menedékkérőkkel szemben mire lehet képes, ha ez zajlik egy magyar állampolgárral szemben"."

http://nol.hu/belfold/jobbik-nesze-neked-cukisag-1613541

Mindezen túl a Toroczkai-arckép valósághű megfestéséhez eben az írásomban is hozzá kívánok járulni. A kollektív emlékezet gyakran túl rövid, de mire valók az újságírók és az archívumok?...

A történelmi emlékezet ébren tartása kedvéért ezúttal egy 2007-es ügyre emlékeztetek. Az a Toroczkai-botrány arról a szellemi és morális sötétségről árulkodik, amely a jelenlegi polgármester és pártalelnök propagandatevékenységét jelemezte és jellemzi.
A cikksorozat, amit saját, Magyar Jelen című lapjában akor közzétett, minden bizonnyal az ő gyalázatos életművének is egyik mélypontja. (Természetesen folyamatosan igyekszik alulmúlni, de lássuk be, nem könnyű.)

Keressen rá erős gyomrú olvasóm a Google keresőben erre a két szóra: "Toroczkai" és "vérvád" - és feltárul a magyar szélsőjobboldal teljes nyomora.https://www.google.hu/search?q=toroczkai+v%C3%A9rv%C3%A1d&ie=utf-8&oe=utf-8&client=firefox-b&gfe_rd=cr&ei=n0f_WM_rKNTi8Afpu43QAQ

Toroczkai "oknyomozó újságírónak" tüntette fel magát, és ezt úgy oldotta meg, hogy a tiszaeszlári vérvád történetének újracsámcsogásával ("természetesen" végig úgy mutatva be a 19. századi ügyet, mintha a középkori vérvád-babona alapján meghurcolt zsidók elleni vád megalapozott lett volna) folyamatosan összecsúsztatta a szélsőjobbos zsidógyűlölők "modern kori" babonáját. A lényeg ugyanaz: azzal riogatják-hülyítik magukat és a nekik hinni képes embereket, hogy az ortodox zsidók keresztény szüzek vérét veszik vallási célból - és Toroczkai képes hosszú oldalakon bizonygatni, hogy egy korunkbeli bűnügynek, a körmendi gyerekgyilkosságnak ez a sokszor megcáfolt középkori babona lehet a "megfejtése". 


Az aljas írás persze azonnal szétspriccelt a náci-nyilas-hungarista és egyéb nemzetiagyhalál-oldalakon, és kifejtette a maga propaganda-hatását. A magyar internethasználók szellemileg nem túl erős részében azóta is úgy terjeng, mint "bizonyított tény".

Egy kis történelmi háttér mindehhez:
1945-ben Magyarország "történelmi", "keresztény-nemzeti" kurzusa a világtörténelem legsötétebb hatalmi szövetségéhez csatlakozva súlyos és megérdemelt vereséget szenvedett a második világháborúban. A Toroczkai-féle nézetek képviselőit akkor kisöpörték ebből az országból - és a romokon kialakuló új koalíciós rendszer a győztes hatalmakkal békeszerződést írt alá: Magyarország többé nem tűri el, nem nézi el olyan szellemi és politikai erők garázdálkodását, amilyenek a rablóháborúhoz csatlakozásunkat, és honfitársaink százezreinek megbélyegzését, kirablását, tömeggyilkosoknak kiszolgáltatását lehetővé tették...

Ezt a békeszerződést már régóta megszegtük és nap mint nap újabb szemétségekkel bizonyítjuk, hogy a huszadik század végére, a huszonegyedik század elejére ez az ország mindent megtagad, amit - ha másból nem, elődeink szörnyű sorsából meg kellett volna tanulnunk. A tisztesség pedig azt is megkövetelné, hogy tartsuk magunkat az ünnepélyes fogadalomhoz - amit persze szintén megszegtünk és megszegünk.

Toroczkai esetében nem egy bukott, szubkultúrákba szorult, a közélet peremén tántorgó közéleti szereplőről van szó, hanem egy pozícióját erősítő, a megmaradt magyar szabadságra folyamatos fenyegetést jelentő tehetséges, szélsőséges, sötét alakról, bizonyos körökben szilárd háttérrel rendelkező, azokban a körökben elismert politikusról.

Hát itt tartunk. 

Tényleg nincs elfogadhatóbb Zagyvánál és Pörzsénél?

(A kép illusztráció, egy gyöngyöspatai jobbikos vonuláson készült)


Gulyás Márton videójának szereplői körül áll a bál. Pontosabban a demokratikus oldalon a "vármegyés" Zagyva és a "gárdás" Pörzse megjelenése csapta ki a biztosítékot. (Lásd erről korábbi a Zárójel portál beszámolójátt, itt https://zarojel.hu/peldas-jobb-es-baloldali-osszefogas/ )

Egy közelmúltbeli történelmi analógiával szólok hozzá ehhez a vitához: sok tanulsággal szolgál az évtizedekkel ezelőtt végbement spanyol átmenet a Franco-fasizmusból európai demokráciába.

Az első tanulság: ha egy országban a gyűlölt és rettegett  szélsőjobboldaliak meghatározó erői megindulnak középre, tárgyalóképessé válhatnak. A második tanulság azonban szorosan összefügg ezzel: a tárgyalóképessé válás egy folyamat, amelyben nem a legszélsőségesebb ultrajobboldaliak viszik a prímet.

Miről is szól a spanyol átmenet példája?

Spanyolországban Franco halála után alig két évvel megkötötték a békés alkotmányos együttműködést garantáló híres Moncloa-paktumot.
Az egyik oldalon a végre kiírt szabad választásokat megnyerő jobboldali centrista gyűjtőpárt állt, amelynek azonban nem más volt a vezetője, egyben az új kormányfő, mint a francoista "Mozgalom", a Movimiento korábbi helyettes főtitkára. A másik oldalon az illegalitásból éppen kiengedett szocialista párt. A gyáriparos-szövetség nagyuraival szemben a munkavállalókat pedig a Franco-rendszer ellen életveszélyes illegalitásban harcoló szakszervezetek vezetői képviselték.

Persze a nagyszabású átalakulást Spanyolországban is a parancsuralmi rendszer keménységének fokozatos gyengülése készítette elő. Nyugat-európai szemmel ultrakonzervatív, a Franco-rezsim és a spanyol egyház szimbiózisába beépült technokraták kerültek az államhatalom csúcsára.

Hosszú érlelődési korszak vezetett ahhoz, hogy Franco halálának másnapján mindkét oldalról elindulhassanak a közép felé.

A jobboldalon Adolfo Suarez a diktatúra „egypártja”, a Movimiento soraiból elindulva alakította meg a Demokratikus Centrum Uniót (UCD), amely aztán egészen 1982-ig kormányozta az országot. Az UCD különböző árnyalatú kereszténydemokrata csoportosulások laza szövetsége volt. A sokszor ellentétes érdekű, a politikai jobboldal eltérő árnyalatait képviselő csoportok között ideológiai kötöttség nélkül manőverező Suárez fokozatosan valódi jobbközép centrumpárttá formálta az UCD-t, amely – a párt vezetőjének pályájával példázott személyi folytonosság ellenére is - szélsőjobbra zárt, a középballal pedig kompromisszumra kész. Mindehhez a másik oldalon is tárgyalóképes partner kellett persze: ez a szociáldemokrata párt lett Felipe González vezetésével.

A lényeg: nagyon fontos történelmi szerepük volt a közép felé mozduló, lehetőleg hiteles történelmi személyeknek. Maga Franco, az 1939-es "rendteremtő" mészáros például erre soha nem lett volna alkalmas, még ha hajlandó is lett volna próbálkozni - persze Suarez sem volt könnyen elfogadható, de a lehetséges legalkalmasabb személy.

Ha ezt a történelmi analógiát elemezve valaki hazai tanulságokat keres, és az "ultrakonzervatív technokraták" előtérbe kerülése kapcsán a Jobbikon belül megfigyelhető folyamatokra, Vona és belső támogatói irányváltására gondol, akkor esélyét láthatja, hogy valódi stratégiaváltással a hazai szélsőjobboldal fontos csoportjai tárgyalóképessé váljanak. Legalábbis remélhetjük, hogy ebbe az irányba vezethet út.

Az viszont nem lehet kétséges, hogy ha ilyen reménykeltő figurákat keres valaki a magyar szélsőjobboldalon, nem Zagyva és Pörzse jut az elemző eszébe.

Ezzel a most vitatott Gulyás-videóval, illetve az abban megszólalók kiválasztásával Gulyás Márton jó nagy luftot rúgott: pragmatizmusa és konszenzusteremtő jó szándéka ellenére egy időre éppen ellenkező hatást ért el. Még azoknak nagy része is berzenkedik ettől a próbálkozástól, akik más, kevésbé szélsőséges hírben álló jobbikosok megszólalása esetén, egy átgondolt kezdeményezéssel, óvatosabban felépített választójogi mozgalom elindítását akár üdvözölni is tudnák.

(A szerkesztett változat megjelent itt:

https://zarojel.hu/zagyvaval-porzsevel-gulyas-marton-ezt-jol-elszabta/ )

Miért utálják Sorost ennyire a zsarnokok?

Végtelenül unalmas és ostoba módszert alkalmaznak Orbánék. Teljes propagandagépezetüket hetekre-hónapokra ráállították az ágy alatt is Sorost keresgélő, üldözési mániás agyatlanságra. Csak szurkolótáboruk B-közepe nem veszi észre, hogy milyen kínos az újabb és újabb „titkos összefüggések feltárása”. Ha nem lenne véresen komoly a tét, felhőtlen kacagással fogadhatnánk, ahogyan Orbán táborában a „szálak (már megint) Soroshoz vezetnek”.

Erről az ügyről a Magyar Narancs hetilap legutóbbi, csütörtöki számában Radnóti Sándor esztéta tett közzé nagyon érdekes elemzést, „Megjegyzések Sorosról” címmel. (Radnóti Sándor 2010 után az úgynevezett „filozófus-ügyben” saját bőrén tapasztalhatta, milyen az, amikor Orbán kopóit valakire ráuszítják.)

A cikk nem a sorosozó propagandistákkal száll vitába, hanem azokhoz szól, akik a sajtóban Soros György érdemeit felmutatva az uszító kampány ellen érvelnek. Persze, mindazok a tények igazak, amelyeket fel szoktak hozni: például, hogy szánalmas egy nagyon idős embert főgonosznak kikiáltani, szégyenletes, hogy elhallgatják a jó célra fordított hatalmas összegeket, és kicsinyes, hogy éppen saját főnökeik, Orbán és társai pályájának indulása idején a Soros Alapítványtól húzott személyes hasznáról igyekeznek nem beszélni.

Radnóti Sándor azonban azt mondja: mindezek szentimentális érvek, és a legfontosabbat nem veszik észre.

A sorosozás, a Soros elleni gyűlölködés mélyén ugyanaz áll, ami sok évszázada az antiszemitizmus és mindenféle idegengyűlölet mögött mindig felfedezhető. Az Orbán-rezsim eszménye a „zárt társadalom, a nemzeti öncélúság, az egyetlen – manipulációra és „alternatív tényekre” alapított – valóság és igazság létrehozása, és a szabadságok, az mberi jogok ennek érdekében való korlátozása” - mutt rá Radnóti Sándor. Azok, akik így gondolkodnak, mindent megtesznek, hogy ketrecbe zárják és tudatlanságban tartsák a nekik kiszolgáltatott, általuk kizsákmányolt nyomorultakat.

Az efféle zsarnokságok pedig semmit nem gyűlölnek jobban, mint a nyílt társadalom képviselőit. Az emberek, népek, kultúrák közötti bizalom és a világ különböző részeit egymáshoz fűző szoros kapcsolatok értelmetlenné és érvénytelenné teszik a nacionalista, gyűlölködő, háborús gondolkodást. Abban a világban, amiért Soros György küzd a világ minden részében a szabadságszerető emberek, szervezetek támogatásával, nem lehet örökös ellenségkereséssel és gyűlölettel uralkodni.

Bármilyen szánalmas Orbánék uszító kampánya, érthető és logikus a részükről, hogy minden erővel harcolnak a nyitottság, szabadság, a világunk szebb arcát erősítő nemzetközi mozgalmak, és ezek egyik fontos, jelképpé vált képviselője, Soros György ellen.

(A szerkesztett változat megjelent a zarojel.hu oldalon:
https://zarojel.hu/miert-retteg-orban-eppen-sorostol/)

Hisztéria, boszorkányüldözés, ártatlanok kegyetlen meggyötrése - bostoni történet hazai tanulságokkal

Május 22-én éjjel, ki tudja hányadszor, végigsöpört a célpontot kereső felháborodás a világon: a manchesteri tömeges gyerekgyilkosság borzasztó hírei és sokkoló képei váltottak ki nagyon sok emberből azonnali szélsőséges reakciókat.
Június 3-án éjszaka ismét könyörtelen terrortámadás történt, ezúttal Londonban. A magyar kormány első közleménye máris a terrorral semmiféle kapcsolatban nem álló ártatlanok tömegeit megbélyegezve "migránsozott", és ne higgyük, hogy egyedül lesznek ebben. Az internet máris tele van hisztérikus bejegyzésekkel.
Az ilyen kommentárok általános jellemzője, hogy aki szétküldi, még nem ismeri ugyan a terrortámadás hátterét, elkövetőiről sem tud semmit, ezért aztán nem is szorítkozik a konkrét bűnözővel kapcsolatos konkrét véleményre - hanem szinte mindig egy általa ellenségnek feltételezett embercsoportot, vallást, népet bélyegez meg, minősít nemkívánatosnak, és mindjárt "megoldásokat" is követel. Ezek a javaslatok pedig legtöbbször feltűnően hasonlóak abból a szempontból, hogy Adolf vagy Joszif Visszarionovics kényes ízlésének is megfelelnének...

Egy amerikai dokumentumfilmet ajánlok azok figyelmébe, akik hajlandók mindezen elgondolkodni: a címe "Help Us Find Sunil Tripathi". http://www.imdb.com/title/tt4087340/ A filmesek egy Magyarországon kevéssé ismert történetet tárnak fel, amely a 2013. április 15-én, a bostoni maraton résztvevői és közönsége ellen elkövetett terrortámadáshoz kapcsolódik. Az aljas célpontválasztás és az áldozatok szenvedése akkor is azonnali, szenvedélyes reakciót váltott ki - de újdonságnak számított, hogy a sokkot elszenvedő amerikai társadalom már a közösségi médiát is használta közös "feldolgozáshoz"... Így sokkal látványosabb lett, mi is történik, ha senki nem gátolja meg a tömeghisztériát.

Egy bostoni hindu család éppen a terrortámadás előtti hetekben kezdte keresni eltűnt családtagját egy nálunk kevésbé ismert fotó-és videómegosztó oldalon. Sunil Tripathi depressziótól szenvedett, és öngyilkos lett, holttestét hónapok múlva találták meg a folyóban. A család minderről semmit sem tudott, rosszat sejtettek, és a közösségi médiában külön csoportot alakítottak, ahol Sunilt, az egyetemista fiút fotói és a család információi alapján próbálták megtalálni - miközben a rendőrség is hivatalosan nyomozott. Az internetes keresés mérsékelt érdeklődés mellett zajlott, a legtöbb internetező számára ismeretlen ember eltűnése nem volt különösebben érdekes.

A fordulat akkor következett be, amikor a bostoni terroristák térfigyelő-kamerás felvételei alapján valaki bedobta, hogy ő az egyik terroristában "felismerte" Sunilt. A kommentelők egymást erősítették, tüzelték, és megindult a hajsza. Önbíráskodók tömege zúdult a Sunilt kereső család közösségi oldalára, válogatott halált és szenvedést kívánva Sunilra és családjára. Különösen súlyos lett a helyzet, amikor tévés és internetes szerkesztőségek is felfigyeltek erre a megalapozatlan találgatásra, és újságíróikat, kameráikat ráküldték a családra. Zúdultak a telefonhívások, fényszórókkal világították meg hajnalban a házában elbújó család otthonát. Senki nem akadályozta meg a hisztériát...

A "megoldást" az FBI közleménye hozta, amikor rövidesen közzétették, hogy azonosították a két csecsen fiatalembert, akik valójában elkövették a robbantást. Ebben a pillanatban megszűnt az érdeklődés Sunil iránt.

A tömeghisztéria résztvevői többnyire nem izgatták magukat azon, hog mit tettek a feszült órákban a tök ismeretlen hindu családdal. Reményt keltő azonban, hogy voltak azért olyanok is, akik bocsánatot kértek a hajszáért - és ha nem is sokan, akadtak olyanok is, akik ezután bekapcsolódtak Sunil keresésébe. Sunil holttestének előkerülése után a gyászba menthetetlenül belekeveredett az is, hogy a család soha többé nem tud megszabadulni a bostoni terrorgyanú árnyékától. Aki az interneten Sunil Tripathiról akarna valamit előkeresni, a bostoni robbantással fogja őt összekapcsolni - ez pedig meggyalázza a szerencsétlen sorsú fiatal emlékét.

A Sunilt gyászoló jóravaló, békés család szenvedéseiről Sunil szerető öccse ezt mondta a filmeseknek: - Legyen ez az eset tanulság, hogy a szörnyű eseteket senki ne használja fel gyalázkodásra, vádaskodásra, gyűlölködésre!

Az ismétlődő terrortámadások után a hisztériákba lelkesen bekapcsolódó honfitársainknak is üzent...


(A fotó forrása: Wikipédia)

Orbánra és szolgáira a zsarnokok sorsa vár - Minden okuk megvan a félelemre

Már kirobbant a háború az Orbán-rezsim ellen - A zsarnok percei meg vannak számlálva


Háború van, amelynek azonban legfőbb alapelve az erőszakmentesség. Egy új könyv segítségével megérthetjük, hogy a jól szervezett erőszakmentes mozgalmak ellen nincs eszközük szabadságunk eltipróinak.

Nagy dobásra vállalkozott a Göncöl Kiadó 2017 késő tavaszán: elhozta a magyar olvasóknak Szrgya Popovics "Útmutató a forradalomhoz" című kézikönyvét, amely számos példát mutat be, de mindegyik ugyanúgy kezdődik: egy-egy sötét rezsimben a szabadságszerető fiatalság mozdulni akaró képviselői irigykedve hallgatják távoli népek sikeres zsarnokdöntéseinek történetét, de nem hiszik, hogy ilyesmi náluk megtörténhet.

Popovics azonban első kézből tudja, hogy van remény: Milosevics barbár bűnöző rezsimjét minden esélylatolgatással és pesszimizmussal dacolva ők, az Otpor! (Ellenállás!) alapítói és mozgásban tartói megdöntötték.

Minél több esettanulmányt vesz sorra a szerző a Milosevics félreállítása után célba vett diktátorok bukásáról, annál egyértelműbbé teszi, hogy nincs jogunk sopánkodni és a helyzet reménytelenségét ismételgetni. Csak a saját tudatlanságunkon és fantáziátlanságunkon múlik, ha nem vagyunk máris túl első győzelmeinken a saját elnyomóinkkal szemben.

A könyvből azt is megértjük, hogy nem mindig az egész országot elnyomó zsarnok a szabadságért harcolók célpontja. Minden demokráciában újra meg újra meg kell vívni a magunk csatáit tűrhetetlen állapotokat teremtő nagyvállalatok vagy helyi hatalmak ellen. A szabadságot folyamatosan meg kell védeni.

Az ellenállással szemben mindig ugyanaz a reakció: a csúcson lévők a hatalom összes eszközének birtokában el sem tudják képzelni, miért kellene félniük ezektől az erőszakmentes mozgalmároktól. Aztán nagyon gyorsan rájönnek, mekkorát tévedtek.

Az alábbi idézet Popovics ars poeticája lehetne:

"Ha ezt a könyvet olvasod, feltételezem, hogy legalább egy kicsit törődsz azzal, hogy a világban jó irányú változások történjenek. Életed során valószínűleg próbálkoztál már petícióírással, felvonulással, szervezéssel, esetleg más módjával annak, hogy az emberek figyelmét felhívd valami nagyon fontos témára. Lehet, hogy csak egy barátot vagy egy szülőt próbáltál meggyőzni arról, hogy a politikai nézetei teljesen hibásak. Fogadjunk egy kanál izraeli túróban,  hogy tudom, mi történt: szenvedélyesen beszéltél a veszélyeztetett lazac megmentéséről vagy arról, hogy iPhone-okat kell venni a krónikusan szomorú bolgár árváknak, de az emberek csak udvariasan bólogattak.
Persze cinikus vagyok, de csak azért, mert tökéletesen érthetően akarom elmagyarázni az erőszakmentes aktivizmus egyik rendkívül fontos alapelvét: nevezetesen, hogy az emberek kivétel nélkül és teljes bizonyossággal fütyülnek arra, amit mondasz.
Nem azért, mert rosszak. A legtöbben tisztességesek, kedvesek és szerények. Ők azt hiszik, mindenki csak arra vágyik ebben az életben, hogy valahol békén üljön és szendvicset egyen. Pedig igazából nekik is sok minden jár a fejükben, munka, gyerekek, nagy álmok és kis sérelmek, kedvenc TV-műsorok, amikről nem szabad lemaradni,  és kacatokkal megtöltött dobozok, amiket vissza kell küldeni az internetes áruháznak. Talán azt gondolod, hogy ezek hülyeségek. Talán önzéssel, vaksággal, sőt erkölcstelenséggel vádolod azokat, akik csak a napi gondjaikkal foglalkoznak és a kertjüket gondozzák. Az általam ismert legrosszabb aktivisták legalábbis így gondolkodtak. Nem is jutottak sehova, mert nem reális elvárni az emberektől, hogy elkezdjenek több dologgal törődni, mint amivel már eddig is törődtek. Minden próbálkozás, ami ezt nem veszi figyelembe, bukásra van ítélve. Benjamin Franklin állítólag egyszer megjegyezte: "Az emberiség három csoportra osztható: a mozdíthatatlanok, a mozdíthatók és azok, akik megmozdulnak." Úgy képzelem, hogy te, kedves olvasó, olyan vagy, aki megmozdul. Ha így van, nincs más feladatod, mint megtalálni azokat, akik mozdíthatók, és rávenni őket, hogy csatlakozzanak hozzád."(SZRGYA POPOVICS
Matthew Miler közreműködésével:
Útmutató a forradalomhoz. Göncöl Kiadó, 2017., 48-49.oldal)

Ebben a könyvben talán a legtanulságosabb eset Itzik Alrov, egy izraeli ultraortodox biztosítási ügynök sikeres mozgalma az elviselhetetlen árat diktáló élelmiszeripari óriások ellen. Senki nem képzelné, hogy pont ilyen egy sikeres forradalmár - de a túróforradalom kibontakozása után maguk a megdrágított csemegét forgalmazó cégek is rájöttek, hogy elhamarkodottan ítéltek.

Hasonló áttörést vitt véghez San Franciscóban a melegjogi mozgalomban történelmi személyiséggé vált Harvey Milk is. A melegek egyenjogúsításáért indíott harcot, de a nagy alapjogi csatákban elszenvedett kudarcok elgondolkodtatták. Ezután éles váltással elindította a "kutyaszar-mozgalmat". És ez a gondolat zseniálisnak bizonyult.

Ilyen esettanulmányok egész sora győzi meg az olvasót, hogy ideje munkához látni kesergés helyett. Semmilyen külföldi tapasztalat nem emelhető át egy az egyben - de a hatékony gondolkodásra megtaníthat.

Ha valaki már-már beletörődne, hogy Orbán és holdudvara hosszú korszakra eltávolíthatatlan lesz, Szrgya Popovics tapasztalatai alapján megérti, hogy a zsarnokság soha nem érezheti magát biztonságban.

Féljenek inkább ők. Minden okuk megvan rá...

(Írásom először a zarojel.hu oldalon jelent meg:
https://zarojel.hu/a-zsarnok-percei-meg-vannak-szamlalva/ )