Meleg Büszkeség: ez a bátrak 1969-es lázadásának ünnepe

(A 2022-es Budapest Pride-on felvonuló férfi pólóján Larry Fink fotója, The LGBT Community Center National History Archive)

2024. június 22-én, szombaton ismét nagy felvonulással tetőzik a napok óta tartó Budapest Pride fesztivál: a helyszínen a fővárosiak, a médiák segítségével pedig az egész világ értesülhet a Meleg Büszkeség Napját ünneplő magyar demonstrációról.
Gyakran tapasztalhatunk értetlenkedést a "büszkeség" kifejezés miatt: "mire olyan büszkék"? - kérdezgetik. Tájékozatlanságból és félreértésből indult ki az az "ellenmozgalom" is, amely "Hetero Büszkeséget" hirdetett, mondván, "ha ők büszkék a nemi orientációjukra, mi is lehetünk ám büszkék arra, hogy heterónak születtünk".
Csakhogy a melegek ezen a felvonuláson nem arra büszkék, hogy ők nem heterók. A valóságos magyarázat egyszerű, de nem közismert.
Az alábbi rövid emlékeztetőt azoknak küldöm, akik, ha új információk más megvilágításba helyezik a dolgokat, képesek átgondolni és felülvizsgálni álláspontjukat.

A Stonewall lázadás története

A hatvanas évekig az azonos neműek iránti szexuális vonzalmat titkolni kellett, a törvények és a hatóságok üldözték azokat, akik nem voltak hajlandók rettegni és bujkálni. Így volt ez az amerikai kontinens és Nyugat-Európa demokráciáiban is. A tiltás és üldözés, ahogy az lenni szokott, az Egyesült Államokban is a korrupció és a bűnözés terepévé tette a melegek szórakozóhelyeinek féllegális szektorát. A melegek találkozóhelyei nem kapták meg a megfelelő engedélyeket, viszont folyamatos hatósági zaklatásoknak kitéve működtek ideig-óráig. A rendőrök szemérmetlenül fosztogatták a meleg szórakozóhelyek tulajdonosait, "védelmi pénzt" szedtek, bár védelemről nem igazán lehetett szó.
A melegek ismerték, "megszokták" ezt a rendszert, és megpróbáltak valahogy együttélni vele, úgy, hogy közben azért a meleg közösség is működhessen valahogy.
New York Greenich Village negyedében a Stonewall Inn szórakozóhely is egyike volt ezeknek a sanyargatott találkozóhelyeknek, Nem rendelkezett legális alkoholmérési engedéllyel, így aztán az ott kapható alkoholra hivatkozva bármikor zsarolhatták. A Stonewall nagy vonzerejének számított viszont, hogy ott engedélyezték az azonos neműek közötti táncot - a viszonyokról sokat elmond, hogy ehhez külön engedély kellett.
A Stonewall közönsége is sok razziát és tömeges letartóztatást átélt, az ilyenkor szokásos rendőri beszólásokkal és alázásokal együtt. 1969, június 28-án azonban minden másképp alakult, mint ami addig megszokottnak számított. Az erkölcsrendészet tisztjei és civil ruhás detektívek nem sokkal éjfél után kezdték el a razziát, de valószínűleg rosszul választották meg a helyet és az időpontot. Sokféle verzió kering, mitől lett a hangulat sokkal feszültebb, mint máskor, de a lényeg, hogy akkor a bárban összegyűlt közönség nem tűrt némán. Ellenálltak, visszaszóltak, küzdöttek a rabomobilba hurcolásuk ellen. Mindezt rendőri hibák tetézték - a visszaemlékezések szerint például nem érkeztek meg időben a rabomobilok -, és a döntő tényező az volt, hogy a Christopher Streeten, a hatalmas, zegzugos háztömbben, ahol a Stonewall működött, futótűzként terjedt a zaklatás híre. A környéken nagyon sok meleg bérelt lakást, és az ott élő heterók nagy része is a helyi közösséggel érzett. Azon az 1969. júniusi éjszakán a Stonewall környékén is pattanásig feszültek az idegek, és ahogy a rendőrök a bárban bénáztak, komoly tömeg gyűlt össze odakint. Már csak egy szikra hiányzott, ami egybehangzó emlékezések szerint valamelyik bárvendég különösen elhibázott, erőszakos végighurcolása volt az utcán. A tömeg akcióba lépett, kitört a lázadás. A rendőrök visszamenekültek a Stonewallba, ahonnan csak órák múlva tudta őket kiszabadítani az erősítés. Közben az utcán szabályos összecsapások alakultak ki a tömeg ellen mozgósított különleges rendőri egységgel. (Az az időszak a vietnami háború elleni hatalmas béketüntetésektől volt hangos, a rendőrség emiatt állított fel hatékony egységeket, arra nem számítottak, hogy egyszer meleg és leszbikus tüntetik, transzvesztita táncosok ellen kell bevetni....)

Siker és büszkeség

Ami különösen megdöbbentő volt, az, hogy milyen nehezen tudták leverni a lázadást. Az első összecsapások csak reggelre értek véget, de a Christopher Streeten könnyen szét lehetett széledni, kerülni egyet az átjárókon és újra támadni. Napokig(!) tartott a Stonewall lázadás, és ez az elemi erejű mozgalom már a teljes sajtónyilvánosság előtt zajlott. Az egész szabad világ láthatta, ahogyan megkezdődött az emberiség történelmének új fejezete: a harcban megszületett a meleg felszabadítási mozgalom. A Stonewall környékén aratott sok kis győzelem, a sok váratlan, addig szokatlan egyéni kiállás, a közösség tagjainak egymásért vállalt szolidaritása kohónak bizonyult: megszületett a meleg büszkeség fogalma.

Nemzetközi mozgalom

Az amerikai kontinensen és Nyugat-Európában azonnal szolidaritási demonstrációk indultak, civil szervezetek alakultak, a jogegyenlőségért és méltóságért vívott harc új szintre lépett. Az első évfordulóra már óriási tüntetést szerveztek, ahol senki sem kérdezgette, hogy "mire büszkék ezek?", és "mit kerestek itt a lengén öltözött travi táncosok?" Egyértelmű volt, hogy ők a mozgalom hősei.
Nálunk még a Stonewall-lázadás híreit sem nagyon lehetett hallani, nemhogy hasonlót szervezni. A szokásos negyedszázados késéssel érkezett meg ez a vonat, de megérkezett.
Amerikában a Stonewall Inn Bill Clinton elnöki ciklusa idején lett Nemzeti Emlékhely. A nemzetközi egyenjogúsítási mozgalom egyik legfontosabb szimbólumává vált.
Magyarországon is, a Pride-hónapban évről évre 8-án várnak a hagyományosan vidám, színes, békés menetre mindenkit, akinek fontos az egyenlő emberi méltóság ügye, és aki nem elégszik meg ostoba gyalázkodó médiumok torz "tudósításaival". Aki csak egyszer is felvonult a Budapest Pride-on, azt nem lehet többé manipulálni.

(Ez a bejegyzés szövegmentés: az eredeti a ma már nem létező zarojel.hu oldalon jelent meg 2017-ben.)

Miket hordanak össze idén Toroczkaiék? - Szélsőségesek a 2024-es kampányban

Színes, nyolcoldalas kampányújságot dobálnak mostanában a postaládákba a Mi Hazánk megbízottjai. Megterhelő feladat ennek a pártnak a megnyilvánulásait követni, de a június 9-i választásokhoz közeledve érdemes átlapozni a „Harmadik Út” című kiadványukat.

A Fidesszel szélsőségességben versengő társaság sikere mindig rossz hír a köztársaságpárti demokraták számára. A téma érthető okból sokunkat foglalkoztat, a 2022-es országgyűlési választások utáni napokban rövid cikkben tettem fel néhány kérdést Toroczkaiék pártjának parlamentbe jutásával kapcsolatban. ( https://varosikurir.hu/hogy-csinaltak-toroczkaiek-van-itt-nehany-rejtely/ Hogy csinálták Toroczkaiék? Van itt néhány rejtély! )

A 2024-es kampányban ismét az érdekel, Toroczkaiék milyen üzenetekkel próbálják meggyőzni a választókat. Választási újságjukat lapozva láthatjuk, hol vannak a hangsúlyok. Az első háromnegyed (!) része semmi különöset nem tartogat: egy mérsékelten normális, populista ígérgetésekkel próbálkozó jobboldali társaság ötleteit hordják össze. Ígéreteik alapján leginkább a vidékieknek kedves témákra összpontosítanak, elsősorban a vidéken élők számára rokonszenves gazdasági, szociális ügyeket próbálnak összegereblyézni.

A legvégére, a hetedik és nyolcadik oldalra kerültek azok a témák, amelyekkel megőrzik igazi szélsőjobboldali arculatukat. Mintha szégyellnék, vagy legalábbis megértették volna, hogy a masszív szélsőbarna választókon kívül másokat inkább elriasztanának, ha ezeket túlhangsúlyoznák… Felsorolják a szellemi sötétség birodalmához tartozó összeesküvés-elméleteiket (az oltásellenességtől a készpénzhasználat ügyéig – lásd erről cikkemet: https://varosikurir.hu/alkotmanyozgat-a-szelsojobb-es-megszelsobbjobb/ Együtt alkotmányozgat a szélsőjobb és mégszélsőbbjobb ), a vidéki közbiztonság témáját egy kis cigányozásra használják, a melegek elleni kőkemény szigorításokkal fenyegető cikkükben a pedofilozás és a kasztrálás ötletét is előhozzák. Antiszemita szavazóikat ezúttal nem szólították meg önálló cikkben közvetlenül, ami ettől a párttól egy kissé meglepő, de a hátlapon elhelyezett kurucinfó és magyarjelen hirdetések mindent elmondanak az értő olvasónak. (Lásd erről cikkemet: http://tamastibijegyzet.blogspot.com/2017/06/vervad-nemzetiagyhalal-oldalakon-mit.html Vérvád a nemzetiagyhalál-oldalakon.)

Végül – a kampánykiadvány szerkesztőinek akarata ellenére – fekete humorral zárják üzeneteik sorát a hátlapon. Attól a párttól, amely a legsötétebb indulatokat, leggonoszabb ösztönöket gerjeszti, az a szociális ígérgetésnek szánt jelszó, hogy „ingyenes temetést mindenkinek!”, baljós hangulatú.

Ferge Zsuzsa: "A nyilvánosságot akkor vállalom fel, amikor úgy látom, veszély van"

A szegénység kérdésével foglalkozó legtekintélyesebb hazai szakértő a zsidóság szociológiai jellemzőiről is nyilatkozott lapunknak. „A keletről Magyarországra vándorolt ortodox zsidók túlnyomó többsége szegény volt, a nyugatról bevándorolt szefárd zsidók túlnyomó többsége sem számított azonban gazdagnak. Nem voltak ugyan szegények, de ez nem jelentett többet, mint hogy a társadalmi elvárásoknak megfelelő szinten épp hogy meg tudtak élni” – fogalmazott Ferge Zsuzsa professzor.

ALEF: Köszönjük, hogy olvasóink rendelkezésére állt. Az Ön tudományos munkássága, a szegénység problémájának tudományos vizsgálata, programok és javaslatok kidolgozása önmagában is markáns közéleti szerepvállalás. Hogyan jutott el a szegénység-probléma vizsgálatához? Van ebben szerepe családi hátterének, személyes indíttatásának?
FERGE ZSUZSA szociológus, az MTA Gyermekszegénység Elleni Programjának vezetője: Tudományos témaválasztásomat, közvetlenül, biztosan nem ilyen tényezők határozták meg.
Legfontosabb hatása apámnak és anyámnak volt. Apám a Pester Lloyd felelős szerkesztője, mindketten nyelvtanárok, fantasztikusan elkötelezett liberális baloldali emberek. Nálunk sokszor téma volt a társadalom nagy csoportjainak nyomorúsága.
Nagyapám, Kecskeméti Ármin Makó főrabbija volt. Sokat voltunk náluk, sokat láttunk, saját szemünkkel tapasztaltuk a vidéki helyzetet. Nagyapámékban is óriási nyitottság volt a társadalom, szűkebb és tágabb környezetük sorsa iránt.
Aztán jött a háború, a holokauszt, ami „helyre tette” a világképemet, világossá tette, hogy a társadalom nem mézeskalács-vásár.
Aztán óhatatlanul kialakult a saját érdeklődésem. Ahogy a terepmunka és a statisztikák alapján egyre inkább értettem, hogy milyen ez az ország, annál inkább izgatott, hogy miért van ennyi igazságtalanság. S egyre inkább nőtt bennem a felháborodás.

ALEF: Van a szegénységnek jellemző etnikuma egy-egy adott korszakban, egy adott társadalomban?
FERGE ZSUZSA: Azt hiszem, nincs, bár nem foglalkoztam ezzel a kérdéssel. Ami keveset a múlt magyarországi szegénységéről tudok, voltak a népcsoportok szerint különbségek , de etnikai ról nem beszélnék.
Legfeljebb annyit lehet ehhez hozzátenni, hogy Magyarországon évszázadok óta élnek cigányok, és jelentős részük valóban szegény volt. Ez azonban icipici kisebbség volt, nem meghatározó az egész társadalomra és a szegényekre vonatkozó állítások érvényessége szempontjából.
Azt gondolom, hogy a „szegénység arca” bizonyos történelmi helyzetekben kerül elő.
Európában a harmadik világból bevándorló népesség helyzet ad ma „arcot” a szegénységnek. Az Egyesült Államokban is külön kérdés a fekete és a spanyol ajkú népesség helyzete. Magyarország mindezekhez képest is speciális helyzetben van a régóta itt élő, de mind szegényebb cigánysággal..

ALEF: Lehet abból a szempontból különbségeket találni a magyar társadalom különböző csoportjai között, hogy mennyire védettek, vagy éppen mennyire kitettek a szegénység kockázatainak?
FERGE ZSUZSA: Elég pontosan lehet tudni, hogy mekkora kockázat, ha valaki alacsony iskolázottságú környezetből indul, illetve – többnyire az iskola hathatós közreműködésével – menet közben válik egyre esélytelenebbé; mekkora kockázat, ha valaki vidéken, faluban él; mekkora kockázat, ha valaki régen elvesztette a munkáját; ha valaki sok gyereket nevel; ha maga fogyatékos, vagy fogyatékos gyermekét, családtagját tartja el; illetve mekkora szegénységi kockázatot jelent az, ha valaki cigánynak születik. Mindez pontosan, számszerűen megmondható. A kockázatok mérhetők.

ALEF: Az antiszemita klisék szerint a zsidó közösség tipikus tagja gazdag, sikeres kapitalista. Ez a régi előítélet már a holokauszt idején is Mi volt a huszadik században a valóság - és mit lehet tudni a mai magyar zsidóság szociológiai jellemzőiről?
FERGE ZSUZSA: Soha nem kutattam közelebbről ezt a kérdést. Kovács András kollégám biztosan többet tudna erről mondani.
Amennyit én sejtek: a magyar zsidóság esetében alapvető különbség volt a keletről és nyugatról bevándorlók között. Keleti irányból ortodox, vallásos zsidók érkeztek, nyugatról jellemzően emancipálódó csoportok vándoroltak Magyarországra.
Az írástudás általános volt, de a keletről jövő ortodoxok túlnyomó többsége ezt a hagyományos tudást „nem-piaci” célokra használta. Túlnyomó részük szegény maradt. A közülük kikerülő vállalkozók, kereskedők sem tudtak jellemzően továbblépni a helyi kiskereskedő-kocsmáros sorsnál., esetleg a vándorkereskedésnél.
A nyugatról érkező zsidók az írástudást az emancipáció szolgálatába állították, és ez jellemzően sikeres útnak bizonyult. Megkönnyítette a dolgukat az a közismert speciális magyar helyzet, hogy a dzsentrik Széchenyi intelmei ellenére gyűlölték a kereskedelmet, ipart, lenézték az értelmiségi pályákat, így bőven hagytak érvényesülési lehetőséget a feltörekvő zsidó fiataloknak. A magyarországi zsidók ezért túl voltak reprezentálva ezeken a pályákon.
A nyugatról bevándorolt szefárd zsidók túlnyomó többsége sem számított azonban gazdagnak. Természetesen voltak kiemelkedően gazdag és sikeres dinasztiák. DeA amennyire én meg tudom ítélni, a többség nem volt ak ugyan szegények, de ez nem jelentett többet, mint hogy a társadalmi elvárásoknak megfelelő „középosztályi” szinten tudtak élni.

ALEF: A magyar zsidóságot a 20. században kétszer is megfosztották vagyonától. Először a holokauszt folyamatában, a megsemmisítés előkészítéseként a szó szoros értelmében kirabolták őket. Később a túlélőket – a kommunista párt ideológiája alapján, és ezúttal minden más magántulajdonossal együtt – az alapos államosítással tették tulajdon-nélkülivé. Mennyire tudta ezt kiheverni a magyar zsidó közösség?
FERGE ZSUZSA: Erre a kérdésre nem tudok felelni. A holokauszt esetében feltétlenül meg kell említeni, hogy csak azoknak számított egyáltalán hosszú távon a vagyonuk eltulajdonítása, akik túlélték. Más kérdés a későbbi államosítás. Az államosításokat a többség valószínűleg kiheverte. Olyanról is tudok, aki egyet is értett az új rendszer magántulajdon-ellenessségével.

ALEF: A magyar szociológusok a Kádár-rendszer idején szembeszálltak a "hivatalos" állásponttal, és feltárták az iskolarendszernek a társadalmi szakadékot mélyítő szerepét. Ma egy olyan rendszerben végzik kutatásaikat és tesznek javaslatokat, amelynek megszüntethetetlen alapjellemzője, hogy jelentős csoportok maradnak munka nélkül, fölösleges emberként kiszorítva. Szociológus professzorként van mondanivalója a társadalmi rendszerek különbségéről?
FERGE ZSUZSA: Nagyon markáns különbség, hogy az előző rendszerben az egyenlőtlenségeknek volt felső korlátjuk, éppen a tulajdonkorlátozás miatt, és lényegében volt alsó korlát is, amit a mesterségesen fenntartott, de rendkívül fontos teljes foglalkoztatás garantált. A társadalom elenyésző töredéke kivételével mindenkinek volt lényegében biztonságos jövedelme, amelyből a furcsán torz árrendszer mellett éppen futotta élelmiszerre és a rezsire.
A rendszerváltás után mindez gyökeresen megváltozott. Eltűnt az egyenlőtlenségek felső korlátja is, de a szegénység-kutatót az alsó korlát hiánya érdekli igazán. Ebben a rendszerben olyan feneketlen mélységbe lehet kerülni, amit valamikor úgy neveztek, hogy a nyomorba süllyedő családok, gyermekeikkel együtt, földönfutókká lettek. Csakhogy lassan már a földönfutás is lehetetlen lesz, hiszen a legszegényebbeket mindenhonnan kitiltják.
Az egyenlőtlenségek alsó korlátjának hiánya ezért katasztrofális.

ALEF: Kecskeméti Ármin rabbi emlékének meggyalázása, majd fővárosi értelmiségiek bátor kiállása kapcsán az egész ország értesülhetett arról, hogy önnek mennyire fontosak a családi tradíciók. Közéletünk torzulása miatt rákényszerült erre a nyilvános kiállásra, vagy mindig is ugyanígy ápolta a családi hagyományokat - csak most értesült róla a nyilvánosság?
FERGE ZSUZSA: Férjem nem volt zsidó, aminek számunkra nem volt jelentősége. Az viszont az első perctől kezdve magától értetődő volt, hogy én teljes mértékben, tudatosan vállalom zsidó gyökereimet, miközben nem vagyok vallásos. Úgy fogalmazhatjuk meg, hogy zsidóként vállaltam kulturális önazonosságomat.
Ez a családban mindig általános és elfogadott volt. Akkor is, amikor a családokban ezt inkább titkolták, akkor is, amikor a zsidó származást számon tartani politikailag nem volt ildomos.
Mindennek nyilvánosság elé kerülése más kérdés. Számomra a származás sokáig nem volt a nyilvánosság kérdése, mert egyszerűen nem volt fontos.
A nyilvánosságot akkor vállalom fel, amikor úgy látom, veszély van . A makói eset egyértelműen ilyen helyzet volt.

ALEF: Magyar tudósként találkozott-e valaha azzal, hogy zsidó származásának akár pozitív, akár negatív értelemben jelentősége volt?
FERGE ZSUZSA: Nem hinném, hogy valaha is akár előnyöm, akár hátrányom származott volna származásomból a tudományos közéletben. Én magam biztosan nem értesültem arról, hogy ez a szempont bármilyen formában előkerült volna velem kapcsolatban. Azt, hogy a hátam mögött felmerült-e ilyesmi, nem tudhatom, de szemtől-szemben soha, semmilyen formában nem tapasztaltam ennek jelét.
A közéletben is szerepet vállaló személyként „természetesen” kapok névtelen, gyalázkodó üzeneteket, de tudósként soha nem fordult elő velem hasonló atrocitás. Igaz, olykor nehéz különválasztani a kétféle szerepvállalás következményeit, hiszen ha nyilvánosság előtt beszélek a szegények helyzetének javításáról vagy a szociálpolitika megfontolatlan átalakításairól, ez sokféle ellenérzést kelthet, gyalázkodást is szülhet.

(Az interjút 2010 májusában készítettem az akkor rövid ideig interneten működő Alef magazin számára. A link ma már nem vezet sehová, a cikk a szervezeti változásokkal és az Alef archívummal együtt eltűnt. Ferge Zsuzsa 2024. április 5-én bekövetkezett halála indított arra, hogy elvégezzem ezt a szövegmentést.)

Családi húsvét, de nem mindenkinek

Spiró György Tavaszi Tárlat című könyvében fontos dramaturgiai szerepe van az 1957-es hosszú húsvéti hétvégének. Ekkor indul el a lavina, amely azzal fenyegeti az addig önmagát teljes biztonságban ringató főhőst, hogy maga alá temeti.

1957. április huszadika, szombat, Budapest
„Egyedül volt bent. Kis Horváth a szüleivel lement falura, Palágyi a menyasszonyával annak szüleihez utazott Győrbe, és Benkő is mondta, hogy az unokaöccseivel turistaházba mennek több napra, és ezt a napot is kiveszi. Jó lett volna kivenni ezt a szombatot. Egyetlen különbség van a zsidók és a magyarok között: a magyaroknak vannak rokonaik, akikhez elutazhatnak.”
(…)
„Azért lézengtek ezen a szombaton az igazgatóság kockaépületében a szokásosnál is kevesebben, mert másnap következett húsvétvasárnap, és a húsvéthétfőt is kiadták munkaszünetnek. Talán annyi a felkelés eredménye, hogy állami ünnep lett a húsvétból, ami még a bigottan katolikus országokban sem mindenütt jellemző. Aki tehette, kivette a szombatot, sőt három és fél napos ünnepet ütvén össze már péntek délben elmenekült, és sokan tehették, megállapodván a főnökükkel, aki hasonló cipőben járt, hogy azt a néhány pénteki órát meg a teljes szombatot le fogják csúsztatni valamikor.”

(Spiró György: Tavaszi Tárlat. Magvető, 2010. 96. és 97. oldal)