Szövegmentés. Az azóta bezárt, beszántott Népszabadság Fórum rovatában 2001. május 26-án jelent meg ez a cikkem. Az archívumokban nehezen vagy egyáltalán nem található meg, ezért előástam és blogomra mentettem.
Ez az "elhatárolósdi" 2022 nyarán Orbán Viktor újabb botrányos megnyilvánulása kapcsán jutott eszembe.
https://azonnali.hu/cikk/20220723_orban-tusvanyoson-fajkeveredes-narkos-hidfoglalok-tartozasbehajtas-orosz-gyozelem 
"Előkerült a fajelmélet is: „Van az a világ, ahol az európai népek összekeverednek az európán kívül érkezőkkel. Na az kevert világ. És vagyunk mi, ahol Európán belül élő népek keveredtek össze egymással. Ezért mi a Kárpát-Medencében nem vagyunk kevert fajúak, hanem  saját otthonában élő népeknek vagyunk a keveréke” - magyarázta Orbán, majd Nándorfehérvárra és a törökök megállítására hivatkozott."
Most már nem antiszemita szövetségeseitől, hanem saját magától kellene elhatárolódnia, ha képes lenne effélére.  

Elhatárolósdit pedig nem játszunk - Népszabadság, 2001. május 26.  

Mindig öröm számomra Debreczeni József elemzéseit olvasni, ha sok kérdésben nem is értünk egyet. Mivel gondolkodása zárt a jobbszél irányában, vele nem a demokrácia alapkérdéseiről kell vitatkozni, hanem azonos alapálláson belüli véleménykülönbségekről.

A szerző "Manőverek a jobboldalon" című írásában (május 10.) örömteli kötelességének tekinti annak nyugtázását, hogy a Fidesz immár középre húz, és hogy a párt régi és új elnöke is egyértelműen kizárta a 2002-es választások után egy Orbán-Csurka kormány megalakításának lehetőségét. Debreczeni József emlékezik: 1994-ben "már sejthető volt, hogy Orbánék készek egy MDF-fel kötendő koalícióra, abba buktak bele, hogy ezt rosszul titkolták"; 1998-ban "már ügyesebbek voltak, választóik jó részével az utolsó pillanatban elhitették, hogy nem állnak össze Torgyánnal, holott már eldöntötték, hogy igen"; most pedig "ahogy a dolgok haladtak, attól lehetett tartani, hogy 2002-ben Csurkával ismétlődhet ez a képlet". Debreczeni örömmel nyugtázza, hogy ettől immár nem kell félni. A Fidesz középre evező manőverét úgy értelmezi, hogy az egy már 1997-98-ból ismert koreográfia része: "Orbánék az előző ciklus idején is kifelé mentek először. Előbb a jobboldali közönség támogatását nyerték el (a szélső pont Orbán 1997-es vigadói beszéde volt), s e hódítás után húztak befelé, ahogy most is."

A szerző pontosan rekonstruálja a csapataikat vezénylő Fidesz-vezetők nagyvonalú hadvezéri logikáját. Szerintem azonban nem lenne szabad itt elvágni a gondolatmenetet. Nagyon is idetartozik néhány apróság, ami ellentmond Debreczeni megkönnyebbült következtetéseinek. A hadművészeti hasonlatnál maradva: ha a vezérkar a csata első időszakában a jobbszárny szélére húzódik, és hagyja a középhadat felmorzsolódni, akkor a folyamatos tüzelés bizony visszafordíthatatlan változásokat idéz elő a csatatér leginkább igénybe vett középső részén. Mire úgy döntenek, hogy középre települnek, már csak üszkös romokat találnak ott. Arról nem is beszélve, hogy mi történik, ha ott előzőleg vegyi fegyvereket vetettek be!

Attól tartok, semmi ok tehát a megkönnyebbülésre. Ha egy kormánypárt évekig ahhoz szoktatja a választókat, hogy a demokratikus ellenzéki pártok jelentik a "fő veszélyt", viszont a demokrácia felszámolására szerveződött, 60 évvel ezelőtti nyilas közlönyök szókészletéből gazdálkodó pártot korrekt partnerként kezeli, ennek távolabb ható következményei vannak.

Orbán Viktor kitartó következetességgel, tudatosan elmulasztotta csillogó retorikai képességeit bevetni a miépesek ellenében, és ezzel azt üzente, hogy e párt támogatásában nem lát semmi rendelleneset. (A koszovói háború napjaiban Csurka népszavazás követelt a bácskai területek hovatartozásáról. Az újságírók Orbán Viktornak szegezték a kérdést, nem érzi-e kötelességének, hogy kormánya nevében egyértelműen elutasítsa az ötletet. Ő akkor pályafutásának eddigi legcinikusabb kijelentését tette: "Elhatárolósdit pedig nem játszunk.")

A miépesek nem külső segítség nélkül erősödnek. A szélsőjobboldal térnyerésével pedig megjelent a magyar társadalomban a rendszerváltás óta könnyű szívvel nélkülözött politikai gyökerű félelem is. (Milyen félelemről "vizionálok"? Felejthetetlen élményem az a Kossuth téri antifasiszta demonstráció, amelyre néhány száz miépes ellentüntető is "kilátogatott". Láttam a miépesek megjelenése által kiváltott elementáris hatást a sokat megélt idős emberek arcán.) A félelemkeltés nem a demokrácia fejlesztésének legcélravezetőbb eszköze, márpedig a "Csurka-kártyát" talonban tartó Fidesz ezzel játszadozik.

Debreczeni Józseffel ellentétben én azért nem vennék mérget arra, hogy az elhárító nyilatkozatokkal valóban elhárult a MIÉP-pel kötött koalíció veszélye. 1990 óta minden választás után olyan koalí-ciók születtek, amelyekről a résztvevők előzetesen nem tájékoztatták választóikat, vagy egyenesen letagadták a lehetőségét. És éppen a legilletékesebb, Orbán Viktor nem tett ebben az ügyben egyértelmű nyilatkozatot. De ha nem is lesz ilyen koalíció, a lényegi probléma - a mérsékelt jobboldal reménytelen összevegyülése a szélsőjobboldallal - megmarad. Ha a jelenlegi állapot stabilizálódna, az középtávon a magyar demokrácia ellenségei számára lenne ideális. Csurka - a Fidesznek hála - már most is országos hatalmi tényező. Embereit a közszolgálati médiában és közigazgatási hivatali pozíciókban helyezheti el, anélkül, hogy kormányzati felelősség terhelné. Minden politikus álma ilyen felelősség nélküli érdekérvényesítő potenciállal rendelkezni.

Azt, hogy a miépesek szervesen összenőjenek a magyar jobboldallal, lehetetlenné téve a mérsékelt jobbközép önálló fellépését, az EU nem tudja diplomáciai eszközökkel megakadályozni. Sem belépésünk előtt, sem utána. Erre csak azok lehetnek képesek, akik a hazai politikai életben elegendő befolyással rendelkeznek az illemszabályok meghatározásához. Hiteles jobb- és baloldali személyiségeknek együtt kell újraépíteniük a lerombolt centrumot. A jobboldali pártok elitjében ott vannak azok a személyiségek, akik aggódva figyelik Csurkáék elszabadulását. Nem arra lenne szükség, hogy "álljanak át" a baloldalra - sőt arra a legkevésbé. A demokratikus jobboldali politizálás újrateremtésében lenne elengedhetetlen szerepük.

A liberális és baloldali pártoknak is lenne itt persze feladatuk. Legalábbis valamivel nehezebbé tennék a szélsőjobboldal felé tájékozódók dolgát, ha a úgy hasznosítanák a közvéleménykutatási eredményeket, hogy a visszajelzések alapján folyamatosan tisztítják soraikat azoktól a személyektől, akik tehertétellé váltak.

Talán kevesebb ingadozóról tudósítanának a közvéleménykutatók, ha 1998 óta például a szocialisták legalább néhány olyan vezetőjüktől megszabadultak volna, akik az előző ciklusban reménytelenül besározódtak. A feladat - technikai szempontból - nem is lenne túl bonyolult. Elég csak megnézni a mértékadó lapok akkori évfolyamaiban hetenként felbukkanó neveket, s összehasonlítani az MSZP mai parlamenti képviselőinek névsorával.

Az SZDSZ vezetőinek pedig talán azzal kellene szembenézniük, amikor a kormánypárti korrupció elleni kampányuk csekély hatását tapasztalják, hogy a felmérések szerint a választópolgárok alig valamivel kevésbé tekintik őket korruptnak, mint az éppen osztogató helyzetben lévő kormánypártokat. Ebből a pozícióból nyilván nem elég a másik fél züllöttségére rámutatni. A többség megértette az üzenetet, hogy a Fidesz is nyakig sáros, de nem felejti azokat az ügyeket sem, amelyek 1998-ban a koalíció vereségéhez vezettek.

Figyelemre méltó fejlemény, hogy a választók többsége immár nem fordul el egyik nagy párttól sem "csak azért", mert azok nyíltan a demokrácia ellenségeivel cicáznak. (Az MSZP sem sínyli meg, hogy néhány befolyásos vezetője a Munkáspárt irányába nyitna. Csak a Munkáspárt gyengeségének köszönhető, hogy ez a cinikus játék egyelőre nem jelent komoly veszélyt.)

Ilyen történelmi helyzetből könnyen lehet tragédia, de arra is van esély, hogy a centrumerőket az életveszély rákényszeríti az önállósodásra és megújulásra. Arra, hogy ismét a centrum meghódításáért folyjon a küzdelem.

 

Tamás Tibor
közgazdász

(Fotó: Népszava, 2022. július)

Schiller szelleme Cserehát fölött

 

 Szövegmentés, 2013 júliusában az azóta megszűnt stop.hu portálon megjelent cikkem újraközlése. Simon Balázzsal beszélgethettem akkor. Ők szerencsére azóta is kiváló munkát végeznek. 2022 augusztusában ismét megrendezik a TeatRom fesztivált Miskolc környéki szegregátumokban.
https://www.facebook.com/tamastibor60/posts/pfbid02iMTgVHUTZU3YKfg1KDZNb3YudCpDiYeybCLT9odNGaqmno3W2HCrcas9E32EnWkHl 
Friss interjút lehet meghallgatni Simon Balázzsal a Klubrádió július 29-i, Esti Gyors című műsorában. 
https://www.klubradio.hu/archivum/esti-gyors-2022-julius-29-pentek-1815-26679

 

Schiller szelleme Cserehát fölött -- stop. hu, 2013. július

 

„Az ember akkor egészen ember, amikor játszik”. Ez a közhellyé koptatott mondás új értelmet nyer abban a munkában, amit az Utcaszínházi alkotóközösség évek óta végez Északkelet-Magyarországon. A legjobb, az emberhez leginkább méltó játék a valóságtól elmenekülés helyett a valóság újraépítése. A színház pedig legjobb korszakaiban és formáiban éppen ilyen játék.

 

Simon Balázzsal, az Utcaszínházi alkotóközösség  ( UtcaSzak https://www.facebook.com/UtcaSzak?fref=ts) vezetőjével beszélgettünk a Csereháton végzett munkájukról. Meddig jutottak, és milyen, még nagyobb lépések előtt állnak abban a térségben, ahol jellemzően kulturális szegregációban élnek az emberek ? Az UtcaSzak sok évvel ezelőtt kezdett játszani az ország egyik legszegényebb térségében. A Faluműhely nagyszabású projektje 2011-től nagy lehetőséget nyitott előttük. A nagy projekt részeként olyan messzire jutottak, ami másképp nem ment volna. Eredetileg nem is gondolták, hogy micsoda változások kezdődnek  mindkét fél számára a színházi társulat megjelenésével.

 

A Cserehátra érkező fővárosi színházi emberek eleinte elsősorban az eredeti, naiv, érintetlen közönséget keresték – mondja Simon Balázs. – Ennek a közönségnek a fantáziáját, az érdeklődését más megközelítéssel kell megragadni, mint a nagyvárosi kőszínházak közönségét. Egyszerű, tiszta színházi nyelvet kerestünk.

 

A csereháti programot megtervező UtcaSzak és a Faluműhely eredetileg is hangsúlyozta a színház pedagógiai szerepét és kezdettől az volt a szándékuk, hogy az elszegényedett térségben dolgozó színházi emberek társadalmi célokat is szolgáljanak. A projektben menet közben erre a társadalmi szerepre helyeződött a hangsúly. Az UtcaSzak aktivistái (sokféle aktivistát látott a Cserehát, ilyen különleges színházi aktivistákat még nem) sok településen tartottak fórumokat. Megcsillantották  a helyi fiatalok és felnőttek előtt, hogy mit hozhat a színház a Cserehátra. Nem volt egyszerű feladat. A mindennapi életben maradásért küszködő Csereháton a színház, a játék luxusnak tűnik – sokkal inkább, mint Budapesten.

 

Simon Balázs elmondta: a csereháti fórumok és kötetlen beszélgetések sorozata más eredményt is hozott. Ahogy oldódtak a kezdeti elfogódottságok, áradni kezdtek a helyi mindennapok jellemző történetei. Kisebb-nagyobb örömök vagy szomorú élmények kerültek elő, és persze a sűrűn sorjázó konfliktusok. Konfliktusok romák és nem romák között, belső feszültségek és összecsapások a romák közösségén belül. Történetek a rasszizmusról, a kirekesztésről, a pénz hatalmáról.

 

A történeteket tehát szinte észrevétlenül maga a helyi társadalom gyűjtötte össze, az UtcaSzak  aktivistái pedig gondoskodtak arról, hogy ne szálljon el mindez a beszélgetések végeztével. Dramatizálták, feldolgozták, előadássá gyúrták a legjobbnak tűnő sztorikat, és visszavitték azok közé, akiktől gyűjtötték.

 

Az összetoborzott közönség saját történeteit látta viszont, művészi feldolgozásban, sok interaktív elemmel. (Mit jelent az interakció? Például a történet elmesélését megszakítják, és a közönség ad címet a jelenetnek – több alaphelyzetből a közönség választja ki, hogy melyiket dolgozzák ki azon a színházi alkalmon – a történet folytatását a színészek a közönséggel együtt alkotják meg, improvizálva.) A saját helyi konfliktusaikról szóló történetek feldolgozásában elvileg ott rejlik a lehetőség,  hogy saját mindennapjaik konfliktusait tematizálják, feldolgozzák – mondja Simon Balázs.

 

A csereháti utcaszínházi kísérletben az előadáshoz, a játékhoz külön foglalkozások is kapcsolódnak. A gyerekekkel az anyukák, nagymamák is eljönnek az UtcaSzak előadásaira (a tapasztalatok szerint a nők sokkal könnyebben mozdíthatók a közös játékra, mint a férfiak). Az előadás után a gyerekeknek játékos foglalkozások kezdődtek. Kivétel nélkül mindenütt nagyon sikeresnek bizonyult, hogy ezzel párhuzamosan a felnőtteknek moderált foglalkozásokat tartottak az ilyen alkalmakra felkészült moderátorok. Ezeket a fontos beszélgetéseket nemcsak az UtcaSzak munkatársai vezették, hanem más, a térségben dolgozó, tapasztalt moderátorok is nagyon jó beszélgetéseket vezettek (Aranyosi György, Havasi Virág, Siroki László szerepét emelte ki Balázs).  A színházi élmény hatása alatt álló nézők a fórumon helyi polgárokká vedlenek át. Észre sem veszik, de a feldolgozásban már ők a főszereplők. – Jobbára újabb panaszok kerülnek elő, de éppen ezért fontos alkalmak ezek – mondja Simon Balázs. A moderátorok más-más felfogásban terelik a beszélgetést, de Balázs elmondja, nem az a dolguk hogy megoldásokkal, kész válaszokkal szolgáljanak. Szempontokat adnak a beszélgetőknek, és segítik érlelni az élményeket, gondolatokat.

 

Az UtcaSzak és a helyi fiatalság olyan változást hozhat létre, amiről nem is álmodtak. A toborzás módszere egyszerű. Az utcaszínház színészei jelenlétükkel ragadják meg a közönségben ülő fiatalok képzeletét, és bevonják őket az interaktív játékba. a végén pedig elhangzik az ajánlat: ha tetszett, gyertek, folytassuk közösen. Az első körben azonnal 170-en (!) jelentkeztek a 19 településről.

 

Valamire nagyon rátapintott az utcaszínház. Eredetileg arra gondoltak, mindenütt ők maguk alakítják majd és mozgatják a településeken megalakított színjátszó csoportokat. Menet közben azt vették észre, hogy néhány helyen, itt is, ott is megszervezik magukat a tehetséges és dinamikus fiatalok, dolgozni kezdenek a helyi csoportok, és az UtcaSzakra segítségével ezek a csoportok nagyobb utat tesznek meg, mint bárki más. - Miskolcon nyári táborra készülünk, és naponta jön a hívás: mikor mehetünk már a táborba, „legalább nem kell unatkozni” – meséli Balázs.

 

Az UtcaSzak kísérletének fontos eredménye, hogy legalább a játék idejére látványosan mérsékli a szegregációt. Esély nyílhat arra, hogy ez a hatás a hétköznapokat is alakítani kezdje. A Csereháton szinte minden folyamat az etnikai elkülönülés felé mutat, a leghétköznapibb tevékenységekben is. - Óriási siker, hogy a mi előadásainkon 15-40 százalékos a nem roma lakosok részvételi aránya – mondja Simon Balázs. 

 

A sikereket sorolva megemlíti Alsóvadász település esetét, ahol érkezésükkor reménytelen helyzetben vergődő embereket találtak a cigánytelepen, nem sok esély látszott a megkeseredett emberek megmozdítására. Az egyik legdinamikusabb csoport azonban éppen ott alakult meg! A település sorsának megváltoztatásáért  persze nem kizárólag a színházcsinálók küzdöttek. Szívósan visszajártak a környéken dolgozó szakemberek (Simon Balázs kiemeli Havasi Virág szociológus szerepét). Tény, hogy a településen korábban nem létezett semmilyen önkormányzatiság, ez azonban időközben megváltozott. A helyi önkormányzati vezető éppen az utcaszínházi csoport egyik vezéregyéniségének édesanyja. – Merem remélni, hogy ez a változás is összefügg az UtcaSzak munkájával – mondja Balázs.

 

A Faluműhely komplex programja, amely eddig a hátteret biztosította a csereháti utcaszínházi kísérlethez, a záráshoz közeledik. Mit értek el 2013 nyaráig? Jelenleg már négy csoport működik a térségben, akik rövid idő, 4-5 nap alatt képesek lehetnek érvényes előadást színre vinni. Az UtcaSzak folyamatos támogatására persze szükségük van.

 

A most záruló időszakban az UtcaSzak szervesen összekapcsolódott a régióval. Rengeteg gyereket vontak be, ami személyes ismeretséget jelent a családjaikkal is. Élő kapcsolatuk van a helyi vezetőkkel és a térségben dolgozó legdinamikusabb aktivistákkal. Kapcsolatban állnak a térségben működő iskolákkal. Mindez olyan élő hálózat, amellyel el lehet kezdeni dolgozni.

 

Amit eddig elértek, azzal bizonyították: alacsony költséggel, gyorsan, könnyen mozdítható alkotótevékenységet lehet indítani a térségben. Ez a mobil, olcsó hálózat nagy reményekre jogosít.

 

A most induló új projektek (TÁMOP és egyéb EU-forrásokból nyerték el a lehetőséget és számítanak a Norvég Civil Alap egyre valószínűbb támogatására is) több évre előre tervezhetővé teszik a folytatást. Simon Balázs ugyanakkor messze előre gondolkodik, túl a pályázati periódusokon: hat induló színjátszó körükben óvodásokkal és tízévesekkel kezdenek dolgozni. Ők a térség jövője, belőlük lehetnek a képzett, nemzetközi kitekintéssel rendelkező, szülőföldjükön valóban segíteni, önszervező munkát indítani képes új vezetők.

 

Folyamatosan keresik a még hosszú évekig szükséges folytatáshoz a pályázati forrásokat és projekteket. A jelenlegi programokban képzik azokat a helyi vezetőket, akik a felcseperedő csoportok vezetői lesznek majd, és képesek lesznek megteremteni a folytatás feltételeit.

 

KERETESBE:

Simon Balázs az UtcaSzak filozófiájáról

Nem slágfertig, fővárosi sztenderdek szerint hibátlan színházcsinálás az első célunk. Az utcaszínházunkban a fővárosi kezdetektől olyan emberek lépnek fel, akikről az első pillanatban tudjuk, hogy megdolgoztak azért, hogy a színpadra tudjanak állni. Nem a profizmus, hanem a jelenlét a döntő számunkra. Az emberi minőséggel válnak abszolút hitelessé az UtcaSzak előadásai.

 

Programjainknak mindvégig „alulról nyitottnak” kell maradniuk. Aki találkozik velünk, és kedvet kap a játékra, kapcsolódjon be.

 

Nemcsak a színészeknek kínálunk önkifejezési lehetőséget. A színház páratlan lehetőség az alkotásra sokféle műfajban: irodalmi képességektől zenei, táncos képességeken át a kézműves kreativitásra is - jelmez, díszletkészítésre például.

 

Az UtcaSzak sikerének egyik titka lehet, hogy mi szilárdan hiszünk az ember fejlődésében. A megmerevedő magyar társadalomban – egyáltalán nem csak a Csereháton – tipikus felfogásbeli sajátosság, hogy az emberek önmagukat és egymást is lezárt lénynek tekintik, már fiatal koruktól. Beleragadnak az „én egy fasza gyerek vagyok”, vagy ellenkezőleg, az „én egy rakás szerencsétlenség vagyok” önképbe. Az UtcaSzak tucatnyi példát mutat arra, hogy mindannyian képesek vagyunk a nagy léptékű változásokra. Ezeket a példákat pedig szeretnék minél többfelé bemutatni.

 

Az UtcaSzak máris sok embert mozdított meg. A kísérletnek megvan a dinamikája, megvannak már a nagy veszteségek is. A térségben tipikus helyzetnek számít, hogy egy-egy fiatal nő, akiről kiderül, hogy istenáldotta tehetség, eltűnik, amikor „férjhez megy”. (Többé nem vehet részt ilyen szabad szellemű, a roma gondolkodásmód számára elfogadhatatlan tevékenységben.) Simon Balázs egy aszalói tehetség, Kriszti példáját említi. De ugyanígy fájlalja egy másik színházi őstehetség, Mamó leszakadását is.

 

Botrányok Horn Gyula emléke körül

Alább a NOL beszántott archívumából a cikkeim romjai közül kimentett szöveget közlök blogomon egy 2006-os botrányról, amelynek már akkor is érintettje volt Horn Gyula, és az ügyben gyászos szerepet játszott Sólyom László köztársasági elnök, valamint Wittner Mária.  

Az ügyet azért említem, mert ismét Horn Gyula megítélése és emlékének nyilvános megörökítése körül fodrozódnak a hullámok. Lásd például ezt az összefoglalót a Klubrádió honlapján. https://www.klubradio.hu/adasok/karacsony-gergely-szovege-hamis-a-horn-gyula-utca-ugyeben-127016  

(A 2022-es ügyről az a véleményem: nem ilyen ügyekben kellene  a baloldalnak szimbolikus háborút indítania. Horn Gyuláról rendezzenek konferenciát, adjanak ki életútját és teljesítményét elemző kötetet, vagy válasszanak más alkalmas formát a méltó emlékezésre - de a közterület elnevezése alkalmatlan az itt szükséges árnyalt közelítésre.)  

 

 


XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX  

Sólyom László morális válsága

A 2006 ősze óta eltelt időben a köztársaság elnöke a problémák kezelését elősegítő első számú közjogi méltóságból a problémák egyik forrásává vált. Minden korábbinál nagyobb szükség lenne egy tekintélyes államfő moderáló szerepére, de a jelenlegi államfő tekintélye minden korábbinál mélyebbre jutott. Legutóbbi botlását augusztus 25-én követte el, amikor saját, "56-os értékeket" védelmező érvelését felejtette el alkalmazni.

Mindössze néhány héttel ezelőtt - Horn Gyula kitüntetésének megtagadását indokolva - fejtette ki, szerinte mit gondoljunk a Köztársaság és 1956 viszonyáról, de azonnal megfeledkezett róla, amint a Fideszbe befurakodott szélsőjobboldalival szemben kellett volna határozottan alkalmaznia.
 
"Az 1956-os forradalom tagadása a Magyar Köztársaság alkotmányos értékrendjének tagadása." Ez az idézet Sólyom László Gyurcsány Ferencnek írt leveléből származik. Így indokolta az államfő Horn Gyula magas állami kitüntetésének megtagadását.  Ha ezt az érvelést a köztársasági elnök érvényesnek tartotta júliusban, talán érvényesnek kellene tartania augusztus végén is.

Mi történt augusztus 25-én? A Sándor-palota előtt tartott tömeges meggárdulás alkalmából, egyáltalán nem mellékesen Wittner Mária fideszes képviselő az államfő orra előtt gyalázta meg a Köztársaságot - már ha elhisszük Sólyom Lászlónak, hogy 1956 becsületének nyilvános megcsúfolása a Magyar Köztársaság alkotmányos értékrendjével ellentétben áll (hogy elhisszük-e ezt az államfőnek, arról később).

Ha igaza volna Sólyomnak...

... abban, hogy miért kellett megtagadnia Horn Gyula kitüntetését, a köztársasági értékek pártatlan őrének ezen az alapon egyenesen kötelessége lenne fellépni - ha nem is minden esetben, de legalább a legkirívóbb, legszégyenletesebb esetekben - az 1956-ra gyalázatot hozó közéleti megnyilvánulások ellen.

Az államfő ilyen megnyilvánulásnak ítélte az 1956-os forradalmi erőkkel szemben fegyvert fogó, és akkori döntését ma is vállaló, tetteit indokoltnak tartó Horn Gyula magas állami kitüntetésre terjesztését. A köztársasági elnök szerint gyalázat, hogy Horn Gyula 1956-ban fegyvert fogott a "közrend védelmében". Ezt Sólyom László számára az sem írhatja felül, hogy Horn a jelenlegi köztársaság alkotmányát tisztelő közszereplő, aki a köztársaság megdöntésére semmilyen formában nem uszít. Sólyom ezért szimbolikusan kitaszította Hornt a Magyar Köztársaság  kitüntethető polgárai köréből.

Augusztus 25-én azonban minden eddiginél súlyosabb támadás érte 1956 eszmeiségét. Wittner Mária Fidesz-képviselő nem átallotta az 1944-es szellemiséget árasztó gárdisták avatására legalább jelképesen behurcolni az 1956-os zászlókat. 

Az elnök a Horn-affér után nem hagyhatná szó nélkül az 1956-ra hivatkozva, a parlament legnagyobb ellenzéki frakciójából szélsőséges uszítókat pártoló Wittner ámokfutását. Ha valami veszélyezteti az 1956-ra alapozott köztársasági értékrendet, az a halálos ítéletére hivatkozó képviselő által Fidesz-védőernyő alatt elkövetett folyamatos szélsőjobboldali hergelés. Wittner egy ország számára kapcsolja össze a szélsőjobboldali gyűlölködést és 1956-ot. Márpedig ez a kettő nem lehet azonos. A Köztársaság értékrendje nyilvánvalóan nem ezen az alapon épült fel.

Ha érvényes hivatkozási alap lehetett 1956 értékeinek védelme a Horn Gyula-ügyben, akkor ebben a sokkal súlyosabb esetben még inkább érvényesnek kell lennie.

Ha Sólyom László ebben az alkotmányos alapértékeket érintő kérdésben egységes álláspontot akar képviselni, akkor egy kitüntetés odaítélésénél sokkal nagyobb súlyú ügyben hasonlóan határozottnak kellene lennie.  Ezúttal nem az 56-osok - hajdani - ellenfelétől kellene védeni az 56-os értékekre alapozott Köztársaságot, hanem az alkotmányos értékek jelenlegi ellenségétől, az 56-ra hivatkozó szélsőjobboldali uszítástól. Szép feladat lenne ez egy államfőnek,  ha morális etalon kíván lenni.

Sólyomnak azonban nincs igaza...

 ...   amikor Horn Gyula kitüntetésének megtagadását indokolva azt a látszatot keltette, hogy a Köztársaságnak és elnökének bármi dolga lehetne polgárainak 1956-ról alkotott véleményével. (Magyar Köztársaság Alkotmánya, 61. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze.) Ha Horn Gyula pályáját és tevékenységét minősítő döntését indokolni próbálja, annak ilyen megalapozást nem adhat.

Amennyiben ez a liberális közelítés elfogadható, akkor az államfőnek persze semmi dolga Wittner Mária Fidesz-képviselő véleménynyilvánításaival sem. Nem kötelessége észlelni a lyukas zászlók körülhordozását a szélsőséges demonstrációkon. Mindennek észlelését és  értékelését rá kell bíznia a közvéleményre és a választópogárokra.

Ebben az esetben azonban az államfőnek Horn Gyula kitüntetés-ügyében adott indoklása is a véleményszabadság megengedhetetlen korlátozása volt. 

Sok korábbi példa alapján eddig is tudtuk: kétélű fegyvernek bizonyulhat, ha egy közszereplő erkölcsi mércét próbál felállítani polgártársainak. Ilyenkor természetszerűleg megindul a méricskélés, és maga az etalon is számítson rá: minden lépése vagy mulasztása gyorsan megítéltetik.

Sólyom László már elnöki ciklusa elején eljutott odáig, hogy nehéz komolyan venni morális intelmeit.  

Tamás Tibor, NOL, 2006. augusztus

A hazaárulásra szavaztatok, ugye tudjátok?

 

Üzenet a fideszes szavazóknak, 2022. április 3-a emlékére.

Ritkán fordul elő a parlamenti választások történetében, hogy ennyire egyértelmű a választók helyzete, mert a bő egy hónappal a választás előtt elkövetett brutális agresszió tettese a magyar vezér barátja, a vezéré, aki képtelen szembefordulni Putyinnal. Magyarországot egész Európa és az atlanti szövetség is megveti. Meg kell tehát szabadulni a hazaárulóktól. Ennél egyértelműbb nem is lehetett volna a választás tétje.

A nép nagy többsége azonban megerősítette a borzasztó irányt, ezzel a felelősség már nem “csak” egy politikai párté, hanem “a magyaroké”. Újra kétharmados többséget adtak azoknak, akiknek egyetlen egyszer sem lett volna szabad, mert gátlástalanul visszaélnek minden lehetőséggel, sötét rezsimet berendezve, generációkat tönkretéve.

Máris látjuk, hogy az Orbán-rezsim ezután a választás eredményére hivatkozva tovább süllyeszti az országot a szégyenbe.

Most már csak az a kérdés, a kisebbségben maradt tömegek képesek-e ellenállni a rezsimnek. Tízezrek vállaltak önkéntes munkát a rezsim leváltásáért. Ezt a tömeget nem szabad hagyni szétszéledni. Folyamatosan működő hálózatba kell szervezni. Erről eddig nem hallottam egyetlen nyilatkozatot sem, pedig hihetetlen pazarlás lenne ezt elmulasztani. Emlékezhetünk, hogy a sokat, és sokszor joggal kárhoztatott Gyurcsány a 2010-es választások után sokkal rosszabb helyzetből, lelkes önkéntesek tömege nélkül, elkezdte szervezni a Demokratikus Hálózatot, ez volt az első lépés a bénultságból való kimozdulás felé. Van lehetőség a hatékony ellenállásra.

(2022. április 5-i hírösszefoglaló:
Teljes a sor: Trump is gratulált Orbánnak
https://klubradio.hu/hirek/teljes-a-sor-trump-is-gratulalt-orbannak-125450

A gratulálók addig ismertté vált listája:

• Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke
• Aljakszandr Lukasenka Belarusz elnöke
• Donald Trump korábbi amerikai elnök
• Abdel-Fattáh esz-Szíszi, Egyiptom elnöke
• Recep Tayyip Erdogan török államfő
• Szadir Zsaparov kirgiz elnök  
• Rumen Radev Bulgária elnöke
• Wang Yi kínai külügyminiszter
• Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter  )