Hogy kerültek az Élet Menetére, a Pride-ra? Miért tüntetnek a nőkért, a menekültek méltóságáért is?

(Illusztráció: a december 20-i tüntetésen a tömeg a Sándor-palota felé indul)

Ne féljetek magyarok! Együtt vonulunk a méltóságért   

"Ne féljetek magyarok, mert itt vannak a cigányok!" - az 1990-es marosvásárhelyi pogrom idején vált híressé ez a jelszó. Puczi Béla hirdette meg a vészhelyzetben a két elnyomott romániai kisebbség, a magyarok és a cigányok  összefogását. Meg is lakolt érte - és Magyarországra átmenekülve sem talált nyugalmat. (Részletek például itt: "Egy magyarmentő cigány élete és halála". https://varosikurir.hu/puczi-bela-emlektabla/ )

Vonókkal nem lehet háborúzni

Az Élet és Irodalomban hosszú interjú jelent meg a magyar cigányság egyik kiemelkedő vezetőjével, Setét Jenővel. https://www.es.hu/cikk/2018-12-14/nagy-n-peter/vonokkal-nem-lehet-haboruzni.html Az interjút kiváló újságíró, Nagy N. Péter, a Népszabadság, majd a Vasárnapi Hírek vezető munkatársa készítette. Nagyon sok témát érintettek.
A beszélgetésből kiderül, hogy az Idetartozunk Egyesület vezetője pontosan látja a helyzetet, a kiutakról is rendkívül vonzó elképzelései vannak.   

Együtt tüntetünk

Ezúttal egy olyan részletet emelek ki ajánlómban, amely a magyarországi forró decemberről napokról szól.
    "– Az ön által vezetett Idetartozunk Egyesület részt vett a december 8-i szakszervezeti tüntetésen. Miért? Érintkezik a roma érdekvédelem az úgynevezett rabszolgatörvénnyel, ami ellen a demonstrációt meghirdették?" - teszi fel a kérdést Nagy N. Péter. 

Setét Jenő kifejti:
"– Eszményeim talán nem divatosak, de hiszek bennük. Remélem, az egyesület tagjai is. A szolidaritás az egyik legfontosabb közöttük. Ez vezet bennünket a tüntetésre. Ha mi, roma emberek annyiszor hiányoljuk a többségi társadalom támogatását, kötelességünk kiállni másokért. Ezért mentünk el az Élet Menetére, a melegek felvonulására, vagy állunk oda, amikor a nők jogait kell védeni, a menekültekkel szembeni emberi bánásmódot kell elérni, ezért állunk az alacsony nyugdíjból élők, a szociális védelemre szorulók mellé, lépünk fel mi is a dolgozói szegénység ellen. Vagy mint most, tiltakozunk a munkavállalókat semmibe vevő, őket tárgyként kezelő törvényjavaslat, a „rabszolgatörvény” ellen. De tiltakozunk azért is, mert a kormány kalózmód végzi a jogalkotást. Még a saját intézményeit, közigazgatását, parlamentjét is átlépi, a társadalmi egyeztetésről pedig tudni sem akar. Lépten-nyomon sértik a jogállam szabályait. Megszokott tőlünk, hogy a romák ügyeiben van véleményünk, de másról is van! Szeretném, ha lennének az én generációmban is olyan cigány közszereplők, amilyen sok volt az előttünk járó korosztályokban, akiknek nem csak romaügyekről, hanem a mindnyájunkat érintő társadalmi kérdésekről is van véleményük, elképzelésük. Ennek érdekében is szükséges megmutatnunk magunkat."

Vízkeresztig látható a megrázó fotókiállítás Budapest szívében

Stadionépítés dózerrel és kíméletlenséggel - elűzték a cigányokat

Segített az Európai Parlament Zöld Frakciója - Támogasd a diósgyőri gimnáziumot! 

Korábbi cikkemben megemlékeztem a miskolci DVTK-stadion nyitóünnepe kapcsán https://varosikurir.hu/ez-a-stadion-eppen-olyan-mint-a-sotet-orban-rezsim/ mindazokról a szégyenletes tettekről, amelyeket az észak-magyarországi nagyvárosban a cigány lakosság ellen elkövettek. Nemrég bírói döntés is megerősítette, hogy a lakosság többségét a cigányság ellen fordító, majd erre a többségre hivatkozva jogtiprásokat elkövető városi vezetés átlépett a törvényeken - az emberség, a demokrácia, az erkölcs előírásairól nem is beszélve... Vízkeresztig látható a megrázó fotókiállítás Budapest szívében, amely a miskolci szégyent dokumentáló fotóművész, Turay Balázs sorozatából készült.

Hajrá Diósgyőr!

A DVTK-stadion újjáépítése és bővítése, illetve a létesítmény környékén élő emberek meghurcolása "csak" az utolsó csepp volt a pohárban. Borsod fővárosában már régóta elképesztő dolgok történtek a helyi cigány lakossággal. A teljesség igénye nélkül: a város egyes jobb- és baloldali vezető politikusai már nagyon régóta pengették a cigányellenes érzelmek húrjait. Eleinte óvatosabban, aztán nekibátorodva versengtek a helyi közvélemény elkeserítően nagy létszámú rasszista részének kegyeiért.

Tűnjenek el!

Kisebb-nagyobb botrányok országos figyelmet is keltettek. 2010 után a berendezkedő fideszes városvezetés már a látszatra sem ügyelt: óriási sikerrel gyűjtöttek aláírásokat a "rendcsinálás" politikájának. A több tízezer aláíró pontosan értette, hogy a cigányokról van szó. Eközben egymást követték a szóbeli, sajtóbeli és tettleges atrocitások. Fegyelmező, zaklató akciók, razziák jelezték sok kipécézett cigány családnak, hogy ők nemkívánatosak. Nagy figyelmet és még nagyobb undort keltett az ország tisztességes emberei körében Miskolc vezetésének a fideszes-jobbikos többség által lelkesen támogatott, elvetemült ötlete, amikor elnyomorodott családok számára kecsegtetőnek hangzó, kétmillió forintos támogatás ígéretével akarták rávenni a jelentkezőket, hogy tűnjenek el a városból.

Felszámolás, szőnyeg alá söprés

A városban a tragikus gazdasági helyzet, a nagy munkanélküliség miatt egész lakókörzetek nyomorodtak el, állandó program lett a "telepek felszámolása", csakhogy ez nem segítség és fejlesztés formájában történt, hanem a "kellemetlen" lakosok eltüntetése, a pronóbléma tovább tologatása formájában.

Számozott utcák

A diósgyőri stadion közvetlen közelében lévő lakónegyed, a Számozott utcák világa messze nem  a város legnagyobb problémái közé tartozott. Régi építésű, felújítandó kis kerts házak sorakoztak, a lakosok nem a felső tízezerhez tartoztak, sok problémával küzdöttek, de a Számozott utcákhoz évtizedes, generációkon átívelő kötődéssel ragaszkodtak. Létezett ott a lakók közössége, amelyre egy jó szándékú, tisztességes vezetés a sikeres fejlesztést alapozhatta volna.
Segítség helyett azonban jött a stadionépítés. A régi, rozzant focistadion helyére sokmilliárdos beruházással új létesítményt terveztek - és hamar "kiderült", hogy a Számozott utcák "nincsenek jó helyen". Azt állították, nem lehet másképp megoldani a parkolást, csak ha a környéken lakók eltűnnek onnan.
Megindult a zaklatás, a Számozott utcák lakóit megalázó propaganda, az ígérgetés, a hiszékenyebb lakók kecsegtetésén alapuló megosztás, a gyenge ellenállás elfojtása. Időről-időre úgy tettek, mintha valóban meg akarnák oldani az ott lakók problémáit, de végül kiderült, hogy ilyenről szó sincs. Érdemi támogatás nem érkezett. A lakókat szétszórták, illetve hagyták szétszéledni. A hajdani utcák kiürültek.

Take me Dancing

Turay Balázs fotóművész korábban is többször megmutatta, hogy milyen tapintattal, érzékenységgel megy el kamerájával olyan emberek közé, akiket már szinte mindenki magukra hagyott. Így készítette a rasszista sorozatgyilkosok cigány áldozatainak családtagjai körében megdöbbentő fotósorozatát.
A Számozott utcák lakóit ért fenyegetések hírére Miskolcon is dolgozni kezdett. Turay Balázs megbarátkozott a kilakoltatás árnyékában élő családokkal, és miközben újra meg újra meglátogatta és kamerája elé hívta őket, fokozatosan szembetalálkozott az előrehaladó rombolás nyomaival. Egyre több elképesztő fotó készült az elkerülhetetlen végkifejletről.

Fotókönyv, FUGA-kiállítás, adomány-felhívás

2018 végére az Európai Parlament Zöld Frakciójának támogatásával megjelenhetett Turay Balázs Take Me Dancing című kötete a Számozott utcák lakóinak végzetéről. Ugyanebből a fotósorozatból a FUGA Janáky-termében (Budapest, V., Petőfi Sándor utca, a Katona József Színházzal átellenben) kiállítás készült, amely január 7-éig megtekinthető. Mintha egy kertbe lépnénk be és ott járnánk körbe, az elején megismerkedve néhány helyi lakossal, bepillantva intim lakókörnyezetükbe, hogy a végén már csak a romokat találjuk.
Egészen különleges élmény Németh Dániel drónfelvétele a Számozott utcák és a stadion környékéről, amelyet a teremben a padlóra vetítve láthatunk.

Ösztöndíjat egy kiváló iskola diákjainak!

A könyvet azzal a feltétellel támogatták az Európai Zöldek, hogy az 500 példányért a szerző és a kiadó nem kér pénzt. Turay Balázs azonban mindenkit felkért, aki a könyvet kezébe veszi vagy a kiállítást megtekinti, hogy amennyit a könyv megvásárlására vagy a kiállítás belépőjére szánna, illetve amennyit egy igazán jó ügy támogatása megér neki, azt az összeget küldje el a Dr. Ámbédkar Ifjúsági Egyesület "Manumissimo Inter Amicos" ösztöndíjprogramjának támogatására. http://www.ambedkar.hu/manumissio-inter-amicos-barati-integetes/
A híres sajókazai általános iskola és gimnázium nagyon nehéz környezetben már 100-nál több, reménytelen helyre született diákot juttatott el az érettségiig és tovább. A Számozott utcák botrányának csúcspontján, amikor még úgy látszott, hogy teljesül néhány ígéret, és marad ott lakóközösség, a Dr. Ámbédkar nevét viselő iskola Diósgyőrbe, a miskolci Tátra utca 2. számú épületbe is beköltözött. Feltett szándékuk, hogy ott is felvirágoztatnak egy iskolát. A hazai viszonyokat jellemző módon éppen ők, akiknek igazán nagy szükségük lenne segtségre, csak a civil társadalom segítségével adhatnának diákjaiknak ösztöndíjat. Segítsünk nekik!

Dr. Ámbédkar Ifjúsági Egyesület, ösztöndíjprogram
Számlavezető bank:
Magnet Magyar Közösségi BAnk Zrt.
Számlaszám:
16200106 - 11616685
Minden további részlet itt található:
http://www.ambedkar.hu/manumissio-inter-amicos-barati-integetes/  

Újabb súlyos vérveszteség

Gyászmunka és aggodalmas reménykedés - Búcsú a Vasárnapi Hírektől 

Egy lap ismét eltűnik, megint szegényebb a szabad sajtó. 

Illusztráció: az utolsó VH impresszuma

A Szabad Földet megkaparintotta Orbán hazugsággyára, cserébe a Népszava kormányzati hirdetésekkel lélegeztetőgépen maradhat. A Vasárnapi Hírek viszont úgy maradhatott életben, hogy valójában meg kellett szűnnie. Újabb súlyos vérveszteség a szabad Magyarország maradékai számára.

Hogy is van ez?

Elismerem, elég bonyolult a bevezetőben összefoglalt képlet. A maradék szabad sajtót tudatosan próbálom figyelni, a Vasárnapi Hírek (VH) internetes szerkesztésében pedig éveken át részt vehettem, ezért talán érdekes lehet, hogyan látom azt, ami történik.
A Vasárnapi Hírek és a Népszava kiadója a XXI. Század Média Kft. Ugyanaz a Puch László a meghatározó tulajdonosa, aki néhány héttel ezelőtt átengedte Orbán embereinek a Szabad Föld és egy sor más magazin kiadását. Ezzel egy időben jelentette be, hogy nem lesz többé önálló Vasárnapi Hírek. Mindjárt hozzátették ugyan, hogy a Népszava pénteki és szombati számában egy-egy mellékletben (Nyitott Mondat, illetve Visszhang) helyük lesz a VH újságíróinak, szerkesztőinek, de mindenki számára nyilvánvaló, hogy ez már nem ugyanaz. Egy melléklet ugyanolyan könnyen eltűnhet, ahogyan elindítható. Csendben alakíthatgató,  legfeljebb csak néhány figelmesebb olvasónak tűnik fel, hogy milyen terjedelemben és milyen szerzőgárdával működik. Az újságárusoknál az állványon senki sem találja meg többé a Vasárnapi Híreket. Nagy lépés ez az eltűnés felé.

Egy kis VH-történet

A Vasárnapi Hírek viszonylag fiatal lap volt. Nem sokkal a rendszerváltás előtt indították el, hogy a vasárnapi lappiacon az újságosoknál legyen egy komoly, jól szerkesztett közéleti-politikai lapja is a magyar újságolvasónak. Megszűnéséig nem is lett versenytársa ebben. A magyar lakosság inkább leszokóban van az újságolvasásról és lapvásárlásról. Nemhogy több versenytárs nem képes megélni ezen a vasárnapi szeriőz lappiacon, de még az egyetlen VH sikere is kétséges volt, szemben a vasárnapi bulvár- és sportlapokkal. Körülbelül 20 ezres eladott példányszámával a VH a mai magyar versenypiacon a végére is a jelentős szereplők között maradt, de az Orbán-rezsim sajtópolitikája, amely a kritikus, tőlük független lapok kiadóitól "eltéríti" a reklámbevételeket, kegyetlen nyomást jelentett.

Avar János, Gál J. Zoltán, Kertész Anna, Nagy B. György, Markotay Csaba

A Vasárnapi Hírek a rendszerváltás után sok más szerkesztőséghez hasonlóan sokáig nagy nehézségeket átvészelve kereste a megbízható kiadói hátteret. Az olvasók számára egy hosszú korszakon át ezt a lapot a konzervatív formátum és Avar János főszerkesztő szellemisége határozta meg. Sokan, e sorok írója is szívesen, rendszeresen vettük meg és vettük kézbe a lapot, szükséges szereplője volt az akkori tájékozódásnak. Abból a korszakból a lap kulturális rovatának stabil szerzője, Bálint Orsolya mozilátogatási, tévénézési iránytűnkké és sokunk kedvencévé lett. Ő mindvégig benne is maradt a csapatban, az átalakulásokkal együtt újra meg újra megújulva, színvonalát mindvégig tartva.
Új korszakot jelentett, amikor a Geomédia kiadó stabil hátteret biztosított a lapnak. Látványos jeleit láthattuk, hogy Horváth László tulajdonosnak komoly tervei voltak a hetilappal. Gál J. Zoltán személyében új, dinamikus főszerkesztő vette kézbe a lapot. A konzervatív formátumot átalakítva képes, színes magazin lett a VH-ból. A szerkesztőség csapata is jelentősen átalakult. Nagyon sok riportot, tényt és véleményt, politikai, közéleti, kulturális olvasnivalót tudtak kínálni vasárnaptól egészen a következő megjelenésig. Mindvégig fontos részei maradtak a VH-nak a színvonalas véleménycikkek, amelyek a klasszikus vezércikktől a munkatársak és remek vendégszerzők publicisztikáin át a "Heti abszurd" rovatnak a nevéhez méltó vitriolos glosszáiig terjedtek. Avar János főmunkatársa maradt a lapnak, hétről hétre szállítva a komoly külpolitikai elemzést, Hegyi Iván sport-publicisztikái is állandó rovatot kaptak, A lap vezércikkeit pedig Gál J. Zoltán, az őt követő Kertész Anna, majd Nagy B. György, és a VH utolsó korszakában a hajdani Népszabadság egyik kiválóságának, Nagy N. Péternek az írásai fémjelezték. Nagyon különböző irányból érkező újságírók, nagyon eltérő közelítések, de a VH vezércikk rovata az 5. oldalon mindvégig alapvető tájékozódási pont maradt.
A Vasárnapi Hírek egyik legnagyobb erénye pedig az volt a szememben, hogy legjobb korszakaiban igazi műhelyként tudott működni. Kiváló állandó külsős szerzők egész sora kapcsolódott a hetilaphoz, ami egy szerkesztőség erejének meghatározó tényezője.
2016 után a sajtóban is sűrűn megjelentek hírek a VH, a Népszava és a Szabad Föld kiadói hátterének instabillá válásáról. A Geomédiát új cégek váltották fel. Horváth László halála előtt fél évvel már Puch László vette át a lapok kiadóit. Kertész Anna főszerkesztő, aki Gál J. Zoltán szellemiségét és lapcsinálási elveizót folytatta, már sorosozó kormányzati propaganda befogadása miatt távozott, ezután Nagy B. György vitte tovább a lapot, majd a Simicska-birodalomból a baloldali sajtóba visszatérő Markotay Csaba lett az utolsó VH-főszerkesztő.

Nyitott Mondat - Visszhang

December 8-án jelent meg a Vasárnapi Hírek utolsó, búcsúzó száma, a legutóbbi pénteken pedig a Népszava négyoldalas Nyitott mondat irodalmi melléklettel, szombaton a Népszava hagyományos Szép Szó melléklete mellett a nyolcoldalas Visszhang melléklettel jelent meg. Mindkettőnél ott a jelzés: ezek a mellékletek a Vasárnapi Hírek csapatának alkotásai.
Első benyomásaim kedvezőek: mindkettő nagyon színvonalas, élvezetes. Kiváló antré. Különös érzés, hogy az önálló Vasárnapi Hírektől búcsúzva gyászmunkát kell végeznem, és tele vagyok aggodalommal a kiváló szerkesztőségi műhely sorsa iránt, de egyelőre még örülhetek annak, hogy nem tűntek el kedvenc, ismerős szerzőim. Az utolsó VH-impresszum persze már csak sajtótörténet: a Népszava impresszumába hárman kerülhettek át. Markotay Csaba a Népszava szerkesztőinek sorában tűnt fel, Rácz I. Péter a Nyitott Mondat melléklet szerkesztője, Kövesdi Péter pedig a Visszhang szerkesztője. (Még egy fontos VH-munkatárs, Nagy B. György már korábban megjelent a Népszava vezető munkatársainak névsorában.)
A többiek neveit az új mellékletek cikkei alatt a szerző nevénél fedezhetjük fel. S ami máris nyilvánvaló: a véleménycikkek szerepe a rendkívül szűk terjedelemben radikálisan csökken. A VH folymatos olvasói számára nagy veszteség, hogy a jelek szerint alapvető állandó szerzők tűnnek el.
Sok sikert kívánok, tele aggodalmakkal - sajnos nincs mit ünnepelni.   

(CIKKEM A VÁROSI KURÍRON:  https://varosikurir.hu/gyaszmunka-es-aggodalmas-remenykedes-bucsu-a-vasarnapi-hirektol/ ) 

"Az orosz titok" - Ez bizony irodalom, a legjavából!

Szerencsés vagyok, hogy szerkeszthettem Illés György "Az orosz titok - Feljegyzéseim a felbolydult Moszkvából" című művét. Többször, több helyen, itt is, írtam már erről. Most folytatom ajánlóimat.
A novemberi könyvbemutatón Illés György egyik méltatója emlékeztetett: a szerző gyakran megkapta, hogy ő "újságírónak túlságosan irodalmár, írónak túlságosan újságíró..." A hozzászólók részleteket választottak ki a friss kötetből, alább újabb két idézetet mutatok be.
A szöveg önmagáért beszél: Illés György nagyszerűen ír, ez bizony a magyar irodalom legjavához tartozik!

Emlékezetes utazás 

"Togliattiba készültem, hogy megismerkedjek az AvtoVAZ-zal, a Szovjetunió legnagyobb autógyárával. Úgy döntöttem, vonattal utazom Moszkvából. Az út huszonnégy órán keresztül tartott, de én szerettem vonatozni az országban – hisz a harmincas éveket idéző vagonokban bebarangolni Szovjetuniót, a legjobb módja volt az emberekkel való találkozásnak.
Velem egy kupéban utazott egy anya a beteg kisfiával. Nagyon meleg volt. A gyerek alsóneműben üldögélt, sovány kis testét hólyagos sebek borították. Úgy tűnt, az anyja hozza haza valamilyen sikertelen kezelésről. A fiúcska állandóan vakarózni akart. Sírt. Anyja leragasztotta a legcsúnyább sebeit. – Mama… mama… nagyon fáj – nyafogta.
A gyerek egész éjszaka szenvedett; sírása betöltötte a sötét fülkét. Másnap minden utas kicsit csöndesebb lett. Érezhető volt az emberek feszült próbálkozása, ahogy igyekeztek megkeményíteni magukat. A gyerek szenvedése mindenkit felkavart. A kisfiú valamikor délelőtt aludt el. Néztem az anyját, amint egyedül ül a folyosón, és üres tekintettel bámulja a tovasuhanó orosz pusztaságot."

Kádárról - ahogyan Andor bácsi emlékezett

"Akkoriban Moszkva leghíresebb magyarja Lilienthal Andor volt. Gyakran felkerestem belvárosi lakásában. Két hazája volt, hol itt, hol Budapesten élt. A magyar és az orosz sakkozás nagy egyénisége, világhírű, nemzetközi nagymester. Sakkolimpiákon egyéniben kétszer nyert aranyérmet. 1937-ben az ezüstérmes magyar csapat tagja volt. A Szovjetunió sokszoros sakkbajnoka, világbajnokjelölt. Húsz évig Tigran Petroszjan edzője, kiváló szakíró. Számára a rivalizálás csak a sakktáblán létezett, boldogan segített másoknak.
Magyar szülők gyereke. Édesanyja énekesnő, apja pedig elektroműszerész, ismert autóversenyző volt. 1910-ben Moszkvában született, mert édesanyja éppen ott lépett fel. Kétéves korában hozták Budapestre. Szülei elváltak, nehéz gyerekkora volt, amit tovább súlyosbított paralízise. Emiatt jobb lábára egész életében bicegett.
Édesanyja halála után a sakkvilág vándora lett, majd 1935-től, nősülése utána a Szovjetunióban költözött.
Pályafutása során fantasztikus sakkozókkal játszhatott. Öt világbajnokkal: Aljechinnel, Laskerrel, Capablancával, Botvinikkal és tanítványával, Petroszjannal.
– Sok jó, érdekes partim volt, szerettem áldozni, élveztem a taktikus küzdelmet.
Köztudott, ha Kádár János Moszkvában járt, Andor bácsiért küldetett és bekérette a magyar nagykövetségre.
– Emlékszem intarziált, gyöngyház díszítésű sakk-készletére, amit az NDK vezetőitől kapott. Bábui elefántcsontból és ébenfából készültek.
Második felesége, Olga készített nekünk teát, amikor egyik este Kádár-emlékeiről faggattam.
– 1980 nyarán egy alkalommal a nagykövetség árnyékos kertjében sakkoztunk, ebéd után. Akkor már nagyban zajlottak a lengyelországi események, a Szolidaritás milliószámra mozgósította tagságát. A parti után mérlegelni kezdtük az eseményeket. Egyszer csak kibuggyant belőle:
– Tudja, ebbe az a legnagyobb baj, hogy munkások csinálják, s ráadásul még a vezérük is munkás. – Itt Wałęsára gondolt.
Andor bácsi ezt a történetet évekkel később elmesélte Wojtaszek Radoslaw és Bartel Mateusz lengyel nagymestereknek. Nagyon derültek a histórián. Azt is jól értették, miről szól. 1980 nyarán, ott a követségi parkban Kádáron határozottan éreztem, hogy fél.
Valamikor a 80-as évek közepén Kádár ismét Moszkvában tárgyalt és újra leültek sakkozni. Az ellenzéki tevékenység került akkoriban szóba. Kádár nagyon izgatott lett és határozottan kijelentette:
– Ha valaki a munkásosztályhoz merészel nyúlni, ne számítson semmiféle könyörületre!
Andor bácsi úgy érezte, ebben a kijelentésben benne volt a Kádárral kapcsolatban emlegetett munkásmítosz és benne volt az ellenzéki tevékenységet elítélő véleménye. Magyarán, azt még eltűri, hogy az értelmiség „nyüzsögjön”, de azt nem, hogy szemet vessen a munkások szervezeteire, intézményeire, magukra a munkásokra."

Előző ajánlóm blogomon:   

Grafnya Marica vagy alkoholellenes cirkusz? http://tamastibijegyzet.blogspot.com/2018/11/grafnya-marica-vagy-alkoholellenes.html

Cikkeim az új könyvről a Városi Kurír oldalán:

"A rejtély nyitja? A Wallenberg-titok..."  https://varosikurir.hu/wallenberg_rejtely_illes_gyorgy_konyve/

"Tulajdonképpen mi a csudát csináltál te Moszkvában?"  https://varosikurir.hu/tulajdonkeppen-mi-a-csudat-csinaltal-te-moszkvaban/

A fotó forrása a SzépKönyvek Kiadó Facebook-oldala.
https://www.facebook.com/szepkonyvek/

A szabad embereknél senkit nem gyűlölnek jobban! Szabad Föld: over

"Veszélyes ellenféllel végzett az Orbán-rezsim"

- ezzel  a címmel tehettem közzé személyes kommentáromat a Városi Kurírban. (Itt is közzéteszem, valamelyest szerkesztve.)

Illusztrációm a Népszava december elsejei (!!!) számának, a Szép Szó mellékletnek két oldala. A címlapon pontos elemzés az Orbán-féle gyújtogatókról - és belül egy teljes oldalas Szabad Föld előfizetői akció - hirdetés... Mészáros Lőrincéknek, Liszky Gáboréknak, Orbánnak gyűjtik a pénzt?... Fantomfájdalom...

Városi Kurír, november 30.

"Veszélyes ellenféllel végzett az Orbán-rezsim

A szabad embereknél senkit nem gyűlölnek jobban!

Városi Kurír

Négy éven át dolgoztam a most kivégzett Szabad Föld hetilap internet-szerkesztőjeként. Személyes gyászom, amit az Orbán-rezsim ezzel a kiváló lappal most művel.

Sorsuk megpecsételődött

A Városi Kurírban olvasható beszámoló szerint  Mészáros Lőrinc cége “megvásárolta a Mezőgazda Lap- és Könyvkiadó Kft.-t. Ez utóbbi gondozásában jelenik meg a Szabad Föld, valamint a Vidék Íze, és a Diéta & Fitnesz magazin.” Ezzel a felsorolt lapok sorsa megpecsételődött. Mindannyiukat a NER propaganda-szeméttelepére sorolják be, annak minden tragikus következményével.
Nehezen tudjuk ma még elképzelni, hogyan tudnak majd a ma még hangulatos, színvonalas családi magazinok újságíróiból sorosozást, migránsozást, gyűlölködést kifacsarni a rövidesen várható Orbán-helytartók, de biztosak lehetünk abban, hogy megoldják ezt a feladatot.

Most lecsaptak 

Nem közismert, hogy a Szabad Föld az utolsó, nagy tömegeket elérő komoly magyar hetilap. Sok tízezer előfizetőjével rengeteg magyar családot ér el.

Szerkesztőként hétről-hétre örömmel láttam, hogy milyen remek lap a Szabad Föld. Kiegyensúlyozott, higgadt, elemző közéleti rovataiban, kül- és belpolitikai összefoglalóiban, képes riportjaiban a szabadság szellemét őrizte. A Szabad Föld nagy tömeget ért el, és szellemisége teljesen idegen volt a 2010 óta működő uszító, viszályra bujtogató, megosztó rezsim megosztó propagandájától.
Bevallom, annak idején csodálkoztam is, hogy egy ilyen befolyásos, a vidéki Fidesz-bázist tömegesen elérő hetilapot hogyan hagyhattak meg a NER-huszárok az eddig ott dolgozó tisztességes, színvonalas újságírók kezében. Nos, ha kissé “késlekedve” is, Orbán emberei most lecsaptak…

Lesz keserves alku?

Illiberálisék oldaláról nézve a Szabad Föld nem látszott igazán “veszélyesnek”. Pedig nagyon is az volt. Közvetlen fenyegetést persze nem jelentett hatalmukra - és számukra csak ez számít. Nem volt élesen, radikálisan politizáló a hangneme, a stílusa. Csakhogy! Egy normális hang elképesztő erejű tiltakozásnak számít. Egyszerűen “csak” független, kiegyensúlyozott, sokszínű, szabad szellemű szerkesztőség maradt a Szabad Föld csapata. A zsarnokok számára persze éppen ez a legveszélyesebb…
Név szerint sorolhatnám, ki mindenkiről gondolom azt, hogy a Szabad Föld csapatából nem remélhetnek kegyelmet. Túlságosan színvonalasak, tisztességes munkájukkal túl sok borsot törtek a mai kiskirályok orra alá. Egészen biztosan szerepelnek a rezsim listáin. Rajtuk a célkereszt. Nehéz sors vár rájuk. Ha mégis “kegyelmet” kapnának, és ők meg is kötnék a maguk alkuját, tehetségük menthetetlenül elsorvadna, végül tönkremennének. Sok hasonló pályát ismer a magyar sajtótörténet.

Egy kis Szabad Föld-történelem

Van a Szabad Földnek egy kiváló rovata, “Ezt írtuk” (10, 20, 30, 40, 50, 60 és 70 évvel ezelőtti lapszámainkban) címmel érdekes válogatást tartalmaz a múltból.  A rovatot a közelmúlt hazai sajtótörténetének egyik kiemelkedő alakja, az egykori Kurír napilap atyja Szücs Gábor  szerkesztette. Azokból a hírekből, amelyek a negyvenes, ötvenes, hatvanas évekbe repítenek vissza, eleven képet kaphatunk arról, hogy mi mindenre használta a vidéki propaganda céljára alapított Szabad Földet a kommunista párt.
A rendszerváltás után újabb zűrzavaros időszak kezdődött. Sokáig nem talált a Szabad Föld igazán jó hátteret biztosító kiadót. Állandó bizonytalansággal, sok szenvedéssel, kiváló újságírók nyomorgatásával járt ez a korszak. Az is kész regény, milyen kanyarok után jutottak el jó pár évvel ezelőtt odáig, hogy a Geomédia, Horváth László – a 2017 nyarán elhunyt kiváló tulajdonos-főszerkesztő – vezetésével néhány stabil, nyugalmas évet biztosított a lapnak. A munkatársak tudásuk legjavát nyújthatták, és ez a hetilap tényleg kiváló lett. Szlogenjével ellentétben egyáltalán nem csak “a vidék” családi hetilapja. Minden magyar családnak szívből ajánlhattuk.
Aztán ott voltam azon a 2016. augusztusi rendkívüli gyűlésen, amelyen Horváth László kénytelen volt bejelenteni, hogy a második kétharmad után még keményebbé váló kormányzati fojtogatást a kiadó és lapjai nem élhetik túl, ezért vevőt keresnek a lapokra és kiadójára. Mindannyian tudtuk, hogy jó végső megoldás ebből nem jöhet ki – de örültünk minden kis haladéknak.

A fiúk a bányában dolgoznak

Az újságírók lehetőségei ilyen időkben korlátozottak. Nem szólhatnak bele a fejük fölött megkötött alkukba. Azt sem dönthetik el, cikkeik milyen kormányzati propaganda-hirdetések mellett jelennek meg – ha a kiadó egyáltalán kap ilyeneket. Annyit tehetnek, hogy a lehető legjobbat alkotják, amíg tehetik. Reménykednek, hogy főnökeik nem váltanak kézi vezérlésre.
A Szabad Föld munkatársai, és a hajdani Geomédia más lapjai – a Vidék Íze, a Diéta és Fitnesz, a Vasárnapi Hírek, majd a később csatlakozott Népszava – munkatársai is nagyon jó lapokat csinálnak, a színvonal ráadásul a Népszabadság-menekültek hullámának megérkezése után látványosan emelkedett is.
Nem érdemelnek bántást azért, ami velük most és a jövőben történik. Szolidaritásunkra van szükségük."

Grafnya Marica vagy alkoholellenes cirkusz?

Nagyon örülök, hogy szerkesztőként együtt dolgozhattam Illés Györggyel új könyvén.

November 17-én nagyon jó hangulatú találkozón mutatta be Illés György író és a SzépKönyvek Kiadó "Az orosz titok" című kötetet. A méltatók a lehető legjobb módszert választották: felolvastak egy-egy részletet, amelyek különösen nagy hatással voltak rájuk.
Nagyon jó idézeteket választottak - bár a könyvet ismerve, nem is nagyon lehetne "rosszat" választani - kitűnő kedvcsináló volt.

Íme, két remek részlet az esten elhangzottak közül.

"Elsőként egy megrázó tapasztalat a glásznosztyról.
A „jó földű” Kubány központjába, Krasznodarba hívtak, hogy megismerkedjek a gyakorlati pártmunkával a peresztrojka és a glásznoszty idején. A szovjet földrajzkönyvek, no meg a Vidám vásár, a Boldog aratás című filmek jól termő, gazdag Kubányról szólnak, ahol büszke, zabolátlan kozákok ellenállhatatlanul növelik a kolhozok terméseredményeit. De hát 1988-ban már ismerhettük a szovjet agrárpolitika és kolhozrendszer végzetes következményeit. A jó föld nem jelentett jó termőföldet. Már régóta nem dicsekedhettek a bőven termő kubányi földről.
Krasznodárnak volt egy magyar nevezetessége. Hruscsovék ide száműzték a Moszkvában kellemetlenkedő Rákosit, aki élete utolsó éveit itt töltötte. Erre nemigen voltam büszke, hallgattam is róla vendéglátóim és külföldi kollégáim előtt. Felhívták azonban figyelmünket egy másik magyar vonatkozású eseményre. Akkor játszották a színházban a Grafnya Marica (Marica grófnő) című operettet. Ottlétünk alatt, a kulturális programban eldönthettük, hogy a Marica grófnőt nézzük meg, vagy cirkuszba megyünk. A cirkuszt választottuk. Gondoltuk, az elefántokban, pitiző kutyákban, zsonglőrökben és trapézmutatványokban nem lehet nagyot csalódni. Egyre nem számítottunk. Hogy a peresztrojka még a cirkuszt is katedrává tudja alakítani. Az egész műsort az alkoholizmus elleni küzdelmeknek szentelték. Csak az orosz cirkuszművészet – vagy inkább a szovjetrendszer? – képes rá, hogy a késdobálótól az oroszlánszelídítőig mindenkit egy nevelési cél szolgálatába állítson."

- - - - - -

És egy lendületes idézet a Moszkvai Magyar Kulturális Intézet Gyurkovics-estjéről:

"Végül megkérdezték Gyurkovics Tibort, milyen képességekkel rendelkezzen a jó író.
– Az irodalomhoz nagyszabású gyermeklelkület kell – válaszolta. – Mozarti lelkület. Infantilis felnőttség, dallamokkal, játékkal, vibrálással, örömökkel, fájdalmakkal teli, melynek fájdalma mély, öröme sugárzó – álarcosbál, melyen ki-ki önmagát jeleníti. Az igazi költészetben az elveszíthetetlen gyermek él – mint mindnyájunkban."

Cikkeim az új könyvről a Városi Kurír oldalán:

"A rejtély nyitja? A Wallenberg-titok..."

"Tulajdonképpen mi a csudát csináltál te Moszkvában?"

Nyers Rezső súlyos szavai: vállalta az erkölcsi felelősséget, megkövette a meghurcoltakat

1998-ban szerkesztettük a kitűnő Rudas Klárával, K. Havas Géza özvegyével a "Faragó László 1896-1967 - A demokrácia kilátásai - Egy írástudó gondolataiból" című gyűjteményes kötetet.


A szerkesztés - és különösen a szocialista párt háttérintézményeként szolgáló kiadóval kialakult elkeserítő viaskodás - eredménye sajnos finoman szólva ellentmondásos. Épp olyan, mint maga az MSZP. A kötet megjelenése előtt, látva, hogy mi készül, Rudas Klárával egybehangzóan határozottan kértük, hogy nevünk sehol ne szerepeljen. A szerkesztés, a magyarázó jegyzetek, a Faragó-írások válogatása a mi munkánk volt ugyan, de a kinyomtatott kötetben más nevek szerepelnek. Azt pedig, hogy a Faragó-írásokat titokzatos szerkesztők milyen megfontolásból  dobálták értelmetlen alfejezetekbe össze-vissza, nem is érdemes fürkészni.

A Faragó-kötet, és különösen a munka, amit belefektettem, mégis szép emlék marad.

Egyrészt ennek köszönhetem barátságomat Rudas Klárával, ezzel a kitűnő emberrel, aki sajnos nem sokkal később elhunyt, de a munka során rendszeres találkozásaink örök emlékeim maradnak.
Másrészt csodálatos és tanulságos munka volt a könyvtárakban felkutatni Faragó László írásos örökségét. Rengeteget tanultam belőle, és azt remélem, hogy bár messze nem vagyok szakértője a szociáldemokrácia magyar kiválóságainak, mégis, sikerült megfelelő válogatást összehozni.

A megjelent kötet még az eltorzítások és szétszerkesztések ellenére is,még így is hasznos lehet mindenkinek, aki szeretne megismerkedni egy igazi szociáldemokrata gondolkodó írásművészetével.

Végül, de nem utolsó sorban, a Faragó-írások elé beerőszakolt, sok fölösleges és kétes értékű előszó és "tanulmány" közé egy-két igazi kincs is bekerült: ilyen például Fejtő Ferenc írása, és a Faragótól és sorstársaitól 1998-ban bocsánatot kérő Nyers Rezső írása is nagyon fontos. 


2018 júniusában, Nyers Rezső halálhíre kapcsán felidéztem ezt az 1998-as emléket. Cikkem meg is jelent a Városi Kurír oldalon. https://varosikurir.hu/nyers-rezso-halalara-nekrolog-helyett/


Nyers Rezső halálára

95 éves korában elhunyt Nyers Rezső. A Kádár-korszakot felnőtt fejjel átélők nagy része tisztában van azzal, hogy élete fő műve az államszocialista rendszer élhetővé, működőképessé tételére irányuló reformok kidolgozása, életben tartása, majd a békés rendszerváltás tárgyalásos folyamatának biztosítása volt. A jelenlegi rezsimben azonban már-már a Rákosi- és Kádár-kor bűneinek fő felelősei közé emelnék. Tegyük tisztába a dolgokat.

Nyers Rezső a második világháború utáni években tehetséges szociáldemokrata politikus volt, aki  nagyon fiatalon került élete első nagy választása elé: döntenie kellett, hogy a kommunista párttal egyesülés kérdésében kettéváló szociáldemokrata elitből Kéthly Annáékat, vagy Szakasits Árpádékat támogatja. Vagyis az önálló szocdem utat, vagy a "munkásegységet" támogatja.
Nyers Rezső akkor a baloldali szocdemekhez csatlakozott - ahogyan egy évtizeddel később pedig a szovjet csapatok támogatásával ,megalakult Kádár-kormányt is támogatta, az MSZMP alapítói közé állt. A kiváló, színvonalas politikus igazi tevékenysége azonban a hatvanas évektől a reformszocialista irányzat vezetése, védelmezése, ami nem kizárólag eszmei harcot jelentett, hanem rengeteg emberi gesztust. Minden visszaemlékezés szerint nagyon sokat tett élete során a politikai nyomás alá került emberek megsegtéséért, a lehetőségek szerint menedéket, állást, túlélési lehetőségeket teremtett.
Nyers Rezső pályképét a Városi Kurírból már megismerhették itt olvasóink. https://varosikurir.hu/elhunyt-nyers-rezso/ Ezúttal egy olyan részletet idézünk fel, ami a most elhunyt személyiség emberi minőségéről árul el kevéssé ismert részleteket.
A rendszerváltás után ritkán szólalt meg nyilvánosan, publikációi sem záporoztak. Talán utolsó nyilvános megszólalása volt egy 1998-as Faragó László-kötethez írt tanulmánya. Faragó László kiváló szociáldemokrata vezető volt, Kéthly Anna legbelsőbb szövetségesi köréhez tartozott, ezért 1947-48-ban Nyers Rezső politikai ellenfelévé vált. Fél évszázaddal később Nyers Rezső erről a konfliktusról az alábbi sorokat írta le, felvállalva annak terhét, hogy a koalíciós időkben a rossz oldalra állt, és ezzel azokhoz csatlakozott, akik nem sokkal később meghurcolták politikai ellenfeleit:

"Az 1947-1948-as baloldali szociáldemokrata irányzatot nem igazolta a történelem. Győzelme pirrhuszi volt, hisz a pártvezetésben felülkerekedett ugyan, az egyesülést elősegítette, de szinte semmit nem ért el abból az eredeti törekvéséből, hogy a szociáldemokrata szellemi-mozgalmi örökségből érdemileg hasznosítson valamit az egységes munkáspártban. Ilyesmire csak később, az MSZMP reformszakaszában lesz (részleges) lehetőség, de addigra már nem az 1945-1948-as emlékek, hanem sokkal inkább 1956 emléke; a kommunista Nagy Imre-csoport kezdeményezései inspirálták a reformtörekvéseket, s ebben eredetileg szociáldemokratafelfogású személyiségek is fontos szerepet játszottak. A baloldali szociáldemokraták a "proletárdiktatúra" csapdájába estek, és hamarosan felmorzsolódtak.   
Ami a történelmi távlatot illeti, utólag már bebizonyosodott az, hogy a szociáldemokráciának igenis van történel mi útja Magyarországon és a világban. Faragó Lászlónak lényegében igaza volt és persze a kiszorított vezetőknek, Kéthlynek, Böhmnek, Bánnak és a többieknek is. E sorok írója 1947 végén az akkori baloldali szociáldemokratákhoz csatlakozott, ezért erkölcsi felelősséget visel azért, hogy kitűnő elvtársainak egy részét a jobboldaliság hamis vádjával kiszorították a magyar politikai életből. Megköveti ezért mindazokat, akik méltatlanul jutottak erre a sorsra, Faragó László és valamennyi sorstársa emlékét."
(Az idézet forrása: Nyers Rezső: Faragó László, a harcos publicista és reálpolitikus. In: FARAGÓ LÁSZLÓ 1896-1967 - A demokrácia kilátásai - Egy írástudó gondolataiból. Kiadta a Magyar Lajos Alapítvány, 1998. 25-31. old.)

Fontos szavak, amelyek akkoriban nem keltettek nagy figyelmet. Pedig a magyar közélet minősége múlna azon, ha ilyen mondatokra, ilyen elemzésekre nagy számban képesek lennének azok, akik belátják hibáikat.
Nyers Rezső nem tartozott a fő vezetők közé, nem kerülhetett döntési helyzetbe - így volt ez egy évtizeddel későb, az 56 után berendezkedő Kádár-féle pártban is. A döntésekért annyiban viselt felelősséget, hogy támogatta a később tragikusnak bizonyuló döntéseket. Későbbi tevékenysége, mindaz, amit a legfőbb vezetésben elért, kiharcolt, messze ellensúlyozta fiatalkori súlyos tévedéseit.
Erkölcsi felelősségvállalása azonban nagyon fontos részlet, amellyel arcképéhez hozzájárulhatunk.
Nyugodjon békében, Nyers Rezső!

https://varosikurir.hu/elhunyt-nyers-rezso/ 

Újratöltve: Április 7. - ünnepnap

Egy cikk a Népszabadság Online megsemmisült archívumából. Amit a 2002-es választások jelentőségéről írtam, azóta is így gondolom. Akkori reményeim és derűlátásom persze sokat kopott, hiszen 2018. áprilisára odáig süllyedtünk, hogy még nehezebb feladat előtt áll a magyar választópolgár.

Úgy vélem: 2002. április 7-e ilyen nap volt a rendszerváltás történetében. S ezzel, úgy tűnik, nem vagyok egyedül. Az alábbi interjúrészlet Bojtár Endre szavaival idézi fel, hogy miért érzik úgy sokan: az (első) Orbán-kormány leváltásának napját jóval a pezsgőspoharak kiürülése után is érdemes nagy becsben tartani.

A 2002-es tavaszi választásokon "egy diktatúra felé tartó rendszert sikerült leváltani... négyévi agymosás után az ország nagyobbik fele képes volt azt mondani, hogy igenis demokrácia és szabadság legyen - amit én a magyar történelem egyik legfényesebb fejezetének tartok" - szögezte le Bojtár Endre egy rádióbeszélgetésben 2002 őszén, majd így folytatta:

"A kiindulópont az, hogy mind az SZDSZ, mind az MSZP egyetlen célt tűzött maga elé a választások előtt: le kell váltani a Fidesz-kormányt. A célt elérték, amibe a Fidesz, azaz Orbán Viktor, aki maga az egyszemélyes Fidesz, képtelen volt belenyugodni. Kitört a hangzavar, a szavazatok újraszámlálását követelő ordítozás, majd egyszer csak egy fasisztoid írásokat is közlő, a kormány által a mi pénzünkből támogatott napilap nyilvánosságra hozott egy dokumentumot, amire a liberális értelmiség egy része azonnal ugrott.

(Részletkérdés, de nem közvetlenül a mi pénzünkből, azaz a költségvetésből támogatta az előző kormány a Magyar Nemzetet, hanem az állami vállalatok túlméretezett és kötelező hirdetéseivel meg egyéb közvetett módokon.)
-Igen, ezt is botránynak tartom, meg egyáltalán azt, hogy a kormány saját újságokat tart fenn, de nem ez a lényeg. Térjünk vissza még oda, hogy milyen volt az a rendszer, amelyet a két párt és a két párt szavazói le akartak váltani."

(Kérdés: Szándékosan mond rendszert kormány helyett?)
- Igen, ugyanis emlékszünk az Orbán-féle szlogenre, amely szerint az ő uralmuk kormányváltásnál több, rendszerváltásnál kevesebb. 1998-as választási győzelmük után ezt még lehetett az előző négy évre, a múltra vonatkozó kijelentésként értelmezni. Ahogy azonban telt az idő, egyre inkább kiderült, hogy ez a kijelentés bizony sokkal inkább a jövőről, méghozzá a félelmetes jövőről szól: egyelőre csak kormányt váltottunk, de elkezdtünk dolgozni a rendszerváltáson is.

(Kérdés: Miből olvasta ki ezt a fenyegetést?)
- Az elmúlt négy évből. És ezt a célként kitűzött rendszert csak egyetlen szóval lehet jellemezni: diktatúra. Mégpedig a klasszikus, egyszemélyes diktatúra.

(Kérdés: Azért ahhoz nagyon sok kellett volna, hogy ebből a demokratikus intézményekkel alábástyázott rendszerből diktatúra legyen.)
- Természetesen nem lett volna könnyű, de hogy erre törekedtek, annak nagyon sok jele volt. Felsorolok néhányat. A vezérkultusz. Az erő kultusza. 1998 nyarán Orbán Viktor adott egy nagy interjút - ez volt alighanem az egyetlen alkalom, amikor őszinte volt, nyilván még a győzelem eufóriájában. Később minden kérdés elől kitért, elmenekült, lesöpörte őket, ami érthető, hiszen nehéz lett volna válaszolnia, mondjuk arra a kérdésre, hogy a dühödt ateistából miként lett - református létére - bigott katolikus, vagy hogy ifjú liberálisból hogyan lett konzervatív jobboldali, majd szélsőjobboldali, vagy hogy miként merészel egyáltalán megjelenni a magyar vidéken, amelyet úgy, ahogy van, odadobott koncként Torgyán Józsefnek. Ebben az interjúban tehát őszintén kimondta, hogy az ő vezérlő elve az erő. Még azt is hozzátette - emlékszem rá, mert megdöbbentett -, hogy magát a fizikai erőt is mennyire tiszteli, amelynek az ő családjában kultusza volt. Az erő szabadságát akarta megvalósítani, szemben a liberális felfogású emberek programjával, amely a szabadság erején alapul. Az erő kultusza a diktátor jellemvonása. És a Fidesz kormányzásának vége felé valóban nagyon sok ember úgy érezte, hogy óráról órára fogy a levegő körülötte, fogy a szabadság az országban. Ezt a helyzetet kellett megszüntetni a mostani választásokkal, hogy az erő köztársasága helyett vissza lehessen állítani jogaiba a szabad köztársaságot.

(Kérdés: Vagyis azt mondja, arra látott jeleket, hogy a Fideszben van hajlam a demokratikus köztársaság megszüntetésére.)
- Minden tettük ebbe az irányba mutatott. Például az, ahogy visszahozták, elültették a társadalomba a gyűlölet és a félelem érzését, amelynek első mozzanata mindig a mások iránti részvét kiölése az emberekből. Erre egyetlen hátborzongató emlékemet idézem fel, azt az esetet, amikor Kunos Péternek, az Agrobank börtönbüntetésre ítélt vezetőjének Göncz Árpád aláírta a kegyelmi kérvényét, a kormány igazságügy-minisztere, Dávid Ibolya viszont nem, és Kunosnak le kellett ülnie az egész büntetését. Amikor a hírt bejelentették a parlamentben, Csurka István tett valami minősíthetetlen gúnyos megjegyzést, a Fidesz-frakció pedig tele szájjal röhögött ezen a részvét nélküli ocsmányságon. Másik fő törekvésük a törvények, a jogrend kijátszása, megkerülése, felrúgása volt. Vagy gondoljunk arra, amit a "polgár" szóval műveltek. Minden totalitárius diktatúra jellemzője, hogy elfoglalja és kiüresíti a nyelvet. A Kádár-kormány munkás-paraszt kormányként definiálta magát, noha mindenki pontosan tudta, hogy munkáshoz, paraszthoz az égvilágon semmi köze. Evvel analóg az a ma már szerencsére nevetséges Fidesz-önmeghatározás, hogy ők lennének a polgári kormány. A polgár, honpolgár fogalmát, amely minden magyar állampolgárt magában foglal, kisajátították maguknak, hogy mindenkiről, aki nem az ő hívük, kijelenthessék, nem polgára ennek a hazának, törvényen kívül áll. Ugyanez történt a "nemzet" fogalmával. Aki nem ők, az nem tartozik a nemzethez, az idegenszívű, sőt hazaáruló... Tehát ezt az alattomban, és különösen a vége felé már nem is olyan alattomban formálódó rendszert kellett leváltani, és megvallom, ennek érdekében én az ördöggel is cimboráltam volna. Engedjen meg nekem itt egy idézetet friss Nobel-díjasunktól, Kertész Imrétől, aki különösen érzékeny a totalitárius rendszerek és mindenfajta diktatórikus gondolkozás iránt. Egy 2001 áprilisából származó naplójegyzetében azt írja, hogy az ország helyzetére "egyedül az emigráció lenne a releváns és egyértelmű válasz". Nagyon sokan éreztük így, a politikai depresszió határán, hogy ha nem is kivándorolni, de valahogy el kéne tűnni ebből a világból. Orbánék újabb győzelme évtizedekre tönkretette volna az országot. Ettől sikerült megmenekednünk az idén tavasszal."


Érdemes felidézni Bojtár Endre gondolatait a 2002-es tavaszi választások sorsdöntő első fordulója utáni április hetedikéken - és különösen hasznos lehet az újabb sorsdöntő, április 8-ai választásunk küszöbén.

2002. április 7. nagyszerű nap volt, amit mindazok számára, akik átélhették, a választópolgárok óriási aktivitása tett felejthetetlenné.

A 70 százalék feletti, minden korábbinál magasabb részvételi aránnyal fejezte ki a magyar választópolgár 2002. április 7-én, hogy nagyon is fontosnak tartja a véleménynyilvánítás jogát. Azon a napon birtokba vette a demokratikus köztársaságot.

Bibó Istvántól tudjuk, hogy a szerencsés népek életében, ha ritkán is, de vannak forradalmi pillanatok, amikor kinyilvánítja szabadságvágyát. Bibó odáig megy, hogy kijelenti: az a nép, amelynek történetében nincsenek ilyen pillanatok, talán nem is képes a teljes szabadság kiküzdésére.

2002. április 7-e ilyen nap volt a rendszerváltás utáni magyar történelemben. A leginkább talán annak vált ez kézzelfoghatóvá, aki Budapesten vagy néhány nagyvárosunk valamelyikében élhette át a választást. A főváros majdnem 80 százalékos (!) választási részvétel mellett mért megsemmisítő csapást az Orbán-rendszerre. A szavazókörökbe még közvetlenül az urnazárás előtt is áramlottak az emberek, a szavazati arányok pedig önmagáért beszéltek. S a magyar választónak arra is volt gondja, hogy az Orbánnal így vagy úgy kormányra készülődő MIÉP-et is kiküldje a parlamentből.

Nem véletlen, hogy a második fordulóig hátralévő két hétben a főváros szenvedte el a Fidesz-kezdeményezte pszichikai terror legdühödtebb hullámait - majd az Orbán-rendszer veresége után fő tollnokaitól a "félhomályos buzibárokra" és a "panelprolikra" vonatkozó szövegeket.

Joggal voltak dühösek Budapestre. 2002-ben a főváros egyértelmű döntése vette ki kezükből a hatalmat, s ezzel elúszott a lehetőségük arra, hogy tartósan berendezkedjenek. A jelenlegi kormány felelőssége, hogy ha a következő választásokon "visszajönnének", már egy egészen más Magyarországot találjanak itt. S addig talán a Fidesz is szembenéz azzal, hogy hová jutott 2002 tavaszára.

Április 7-e ünnepnap tehát. A népfelségen alapuló köztársaság második születésnapja.

Nem lenne jó, ha a demokrácia hétköznapjai, a harcok, botrányok, leleplezések és csatározások között feledésbe merülne ez. Az egészséges történelemtudathoz hozzátartozik, hogy megbecsüljük az átélt nagy pillanatokat. Megállunk egy pillanatra, s ki-ki vérmérséklete szerint gyertyát gyújt, magában elmereng vagy koccint mindazokkal, akikkel együtt 2002. április 7-én sikerült megállítanunk egy nagyon vészterhes folyamatot.

Jó, ha tudjuk persze: nem csak mi ünneplünk ezekben a napokban. 2003. április 13-án a Mátyás-templomban (ismét a "bűnös Budapest" szívében) szentmisét tartottak az egy évvel korábbi Kossuth-téri nagygyűlés tiszteletére. (Emlékszünk, melyik volt az: a "kétmilliós" gyűlés.) Lelkük rajta.


Az archívumból mentett cikk Április 7. – ünnepnap, a népfelségen alapuló köztársaság születésnapja

Adj hálát a nagylelkű hégemónnak! - súgta hódolatteljesen, és szíven szúrta Jesuát

Húsvéti olvasmány, sok-sok éve minden alkalommal. 

A póznára feszített Gestas a harmadik óra végére megőrült - megőrjítették a legyek meg a hőség -, és most halkan dúdolt valamit a szőlőről, néha bágyadtan meg-megemelte turbános fejét, és akkor a legyek lustán felszálltak arcáról. hogy csakhamar újra rátelepedjenek.

Dismas a második póznán jobban szenvedett két társánál, mert nem vesztette el eszméletét; sűrűn, ütemesen rángatta fejét, hol jobbra, hol balra, hogy fülét vállához érintse.

Hármuk közül Jesua volt a legszerencsésebb. Már az első órától kezdve sűrű ájulási rohamok lepték meg, végül teljesen elveszítette eszméletét, s feje a kibomlott turbánnal mellére csuklott. A legyek, bögölyök ezért egészen ellepték, arca valósággal eltűnt a nyüzsgő fekete rovarréteg alatt. Hasán, lágyékán, hóna alatt kövér bögölyök ültek, szívták a sárgás, mezítelen testet. 

A csuklyás férfi intésének engedelmeskedve, az egyik hóhér lándzsát fogott, a másik pedig csöbröt, szivacsot hozott oda. Az első fölemelte a lándzsát, és megütögette vele Jesuának előbb az egyik, majd a másik karját, amely kötéllel volt odaerősítve a pózna keresztrúdjához. A test, a kiálló bordájú mellkas megrázkódott, a hóhér végighúzta lándzsáját a megfeszített ember hasán. Ekkor Jesua fölemelte fejét, a legyek dönögve felröppentek, és előbukkant csípésektől dagadt, fölismerhetetlen arca, melyben szeme alig látszott felduzzadt szemhéja között.

Nagy nehezen felnyitotta szemét, és lenézett. Máskor oly tiszta tekintetet most zavaros, tompa volt.

- Ha-Nocri! - szólította a hóhér.

Ha-Nocri megmozgatta dagadt ajkát, és rekedt rablóhangon megszólalt:
- Mit kívánsz? Miért jöttél hozzám?

- Nesze, igyál! - mondta a hóhér, és a lándzsa végére tűzött vizes spongya fölemelkedett Jesua ajkához. Jesua szemében öröm villant fel,odatapadt a szivacshoz, és mohón szívni kezdte belőle a nedvességet. A másik keresztfáról Dismas hangja hallatszott:
- Igazságtalanság! Én is éppolyan lator vagyok, mint ő!

Dismas teste megfeszült, de mozdulni nem bírt, mert karját három helyen kötélgyűrű szorította a keresztrúdhoz. behúzta a hasát, körme a fába mélyedt, feje, nyaka Jesua felé tekeredett, szemében felháborodás lángolt.

A vesztőhelyre porfelleg borult, elsötétült a levegő. Mikor a por felszállt, a centurio rárivallt Dismasra:
- Hallgass te,ott a második kereszten!

Dismas elhallgatott. Jesua fölemelte a fejét, és megszólalt;szerette volna, ha hangja behízelgőn  és meggyőzően cseng, de ez nem sikerült, rekedten kérte hóhérát:
- Adj innia! 

Egyre sötétebb lett. A viharfelhő már a fél eget elborította, Jerusalaim város felé törekedve; a fekete vízzel, tűzzel terhes nagy felleg előtt fehér tajtékos felhőcskék száguldottak. Most már közvetlenül a magaslat fölött villámlott, mennydörgött. A hóhér levette a szivacsot a kopja végéről.

- Adj hálát a nagylelkű hégemónnak! - súgta hódolatteljesen, és szíven szúrta Jesuát. Jesua teste megvonaglott.

- Hégemón...- suttogta, hasán vér csorgott végig, alsó állkapcsa görcsösen megrándult, feje lehorgadt.

A második dörgésnél a hóhér már Dismast itatta, és ugyanazokkal a szavakkal: - Adj hálát a hégemónnak! - agyonszúrta őt is.

Az elborult elméjű Gestas rémülten felkiáltott, amikor a hóhér odalépett hozzá, de mikor a szivacs az ajkához ért, valamit morgott, és boldogan a foga közé kapta. Néhány másodperccel később az ő teste is elernyedt, s lecsüngött, amennyire a kötelek engedték.

A csuklyás ember nyomon követte a hóhérlegényt meg a centuriót, a templomőrség parancsnoka sem tágított mellőlük. A csuklyás megállt az első keresztnél, szemügyre vette Jesua véres testét, fehér kezével megérintette a lábát, és így szólt társaihoz:- Meghalt.

Ugyanez ismétlődött a két másik keresztnél is.

Ezután a cohors tribunusa intett a centuriónak, sarkon fordult, és a templomőrség parancsnokával meg a csuklyás emberrel együtt megindult lefelé a halomról. Sötétség borult a vidékre,a fekete eget villámok barázdálták. Egyszer csak tűz csapott ki a felhőkből, és a mennydörgés elnyelte a centurio vezényszavát:
- Őrség, oszolj!

A katonák megkönnyebbültek, futva megindultak lefelé a halomról, menet közben feltéve sisakjukat.

Jerusalaimot elnyelte a sötétség.


((Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita. Európa, 1969. Fordította Szőllőssy Klára. 216 - 219.) 

Egy másik részlet az előző húsvétról:

Valld meg – kérdezte Pilátus halkan, görögül -, ugye, te nagy gyógyító vagy, orvos?

A Városi Kurír húsvéti cikkei között:

Valld be, az mégsem lehet, hogy az ember minden szeretetét egy kutyára pazarolja!

Cigánygyűlölők érzelmeire természetesen nem vagyok tekintettel

A Városi Kurírban publikáltam véleményemet egy forró ügyről és szenvedélyes vitáról (részletesen lásd bejegyzésemben, alább). Igyekeztem körültekintően elemezni az ügyet, de a szélsőséges cigánygyűlölők érzelmeire természetesen nem vagyok tekintettel.

 EGY DÜHÖS KOMMENT ÉRKEZETT A CIKKHEZ:
Attila Kiss •

"Utóbbi helyen a hírhedt „érpataki modell” bevezetésével megmutatják, milyen sorsot szánnak a magyar cigányságnak." EZ MI??? MIERT BAJ AZ, HA BEMUTATJAK A CIGANYOKNAK, HOGY NEM BUNOZESBOL KELL MEGELNI MEG GYEREKSEGELYBOL, HANEM MUNKABOEL???? ES AKI BUNCSELEKMENYT KOVETETT EL, AZ NEM KAP SEGELYT, SOT MEG A FALUBAN SEM TURIK MEG!!! EZ MI A BUDOS FRANCERT BAJ? AZERT MERT NORMALISAN KENE VISELKEDNI A CIGANYOKNAK. EN EDELENYBEN LAKOM ES NAPONTA LATOM A VALOSAGOT BARMERRE MEGYEK! NEKEM NEM KELL BEMUTATNI, HOGY A CIGANYOK HOGYAN VISLKEDNEK A BOLTOKBAN MEG AZ ORVOSNAL MEG AZ UTCAN MEG MINDENHOL MERT A SAJAT SZEMEMMEL LATOM! NA NEM MIND, CSAK A NAGYRESZUK.

VÁLASZOM:
Tudatos csúsztatás, egyáltalán nem igaz, hogy az "érpataki modell" a keleti-északkeleti országrészekben tönkrement településeken az emberek képzettségének javítását, méltó megélhetéshez juttatását szolgálná. A bajokra a félelem a válaszuk. Igazi szélsőjobboldali "megoldás". Csak a bajt növelik ezzel.
Kiss Attila valamit nagyon félreértett. A cikk nem neki és a hozzá hasonlóknak szól. Akinek Érpatak polgármestere és emberei megfelelnek, akinek az "érpataki modellt" Tiszavasváriban jobbikos vezetéssel alkalmazó Zagyva György Gyula és emberei megfelelnek, akinek Ásotthalmon Toroczkai és emberei megfelelnek, vagy akik számára az edelényi cigánygyalázó polgármester népszerű politikus lehetett, azok számára fel sem merülnek a cikkben megvizsgált kérdések. Amint a fenti hozzászólásból látható, nem is értik, hogy "mi a büdös francért baj" egy-egy település vezetésének az etnikai gyűlölet alapjára helyezése.
Setét Jenő a Heller-Setét vitában nagyon helyesen sorakoztatta fel ezeket a kézzel fogható tényeket: a Jobbik már több helyen bemutatta, mit lehet várni tőlük a gyakorlatban.
-------------------------

ÉS ITT IS ELÉRHETŐ A VÁROSI KURÍR SZERKESZTŐI ÁLTAL BEFOGADOTT CIKKEM (itt is megköszönöm döntésüket):
---------------------------------------

http://varosikurir.hu/vagy-fidesz-vagy-jobbik-magyarorszag-megint-csapdaban-vergodik

Vagy a Fidesz, vagy a Jobbik? Magyarország megint csapdában vergődik

Tamás Tibor
január 18, 2018 10:55  

Az RTL Klub Magyarul Balóval című műsorában január elején létrejött egy izgalmas vita Heller Ágnes, a nemzetközi tekintélyt kivívott filozófus, és Setét Jenő, a hazai demokratikus cigány egyenjogúsítási mozgalom egyik legkiválóbb vezetője között. A téma: mit kezdjenek a megmaradt demokraták a 2018-as választások közeledtével a Jobbikkal?

Mottó:
“Ha az a válasz, hogy Orbán vagy Vona, akkor a kérdésben van a hiba.” (Pápai Gábor idézi Konok Pétertől)

Heller Ágnes álláspontja röviden:

a Jobbik, borzasztó közelmúltja ellenére, nagy változásokon megy keresztül, észre kell venni, hogy látványosan visszavett a rasszista uszító szövegekből, a korábbiaknál sokkal inkább elfogadható politikai erővé próbál változni. A Jobbik nyilvánvaló érdeke azonban a legfontosabb: mivel a Fidesz ugyanúgy vesztére tör szélsőjobboldali riválisának, mint ahogy demokratikus ellenfeleit is eltiporja, közös érdek lett a Fidesz legyőzése.

Setét Jenő egy Magyar Narancs-interjúban azt üzente Heller Ágnesnek, hogy „szégyellje magát”. A tévéstúdióban pedig a szemtől-szemben felizzó vitában újabb erős érveket sorakoztatott fel: rámutatott például, hogy a Jobbik honlapján a választások küszöbén még mindig a 2014-es pártprogram olvasható, amelynek lényege a cigánygyűlölő uszítás. Setét Jenő ide sorolta azt is, hogy a Jobbik korábban rasszista propagandát vezénylő politikusai a helyükön vannak, csak most másképp beszélnek, vagy inkább nem emlegetik ezt a témát. Az is tény, hogy miközben az országos politikában a jobbikosok „néppártosodást” és „cukisodást” mutatnak, a kezükbe kaparintott településeken, mint Ásotthalmon vagy Tiszavasváriban, a gyakorlatban bemutatják, mit jelent a Jobbik kormányzása. Utóbbi helyen a hírhedt „érpataki modell” bevezetésével megmutatják, milyen sorsot szánnak a magyar cigányságnak.

Minderre Heller Ágnesnek nem volt válasza.

Látható módon sokkal kevésbé készült fel erre a tévés összecsapásra, mint Setét Jenő. Csak azt ismételgette, amit a fideszes választási törvény logikája és a jelenleg kimutatott erőviszonyok alapján a ésszerűség parancsának tekint: a jelenlegi rezsimet minél gyorsabban meg kell törni, és ehhez olyan eszközökre, olyan szövetségesekre is szükség lehet, amelyek, illetve akik normális esetben fel sem merülnének.

Véleményem minderről:

a Heller-Setét vita tökéletes tükre annak, hogy milyen mély csapdában vergődünk. Vészesen közeledik egy újabb borzasztó gyásznap, amelyen minden valószínűség szerint itthonról és a Kárpát-medencéből jelentős tömeg fogja megerősíteni, hogy Orbán rezsimjét milyen nagy jótéteménynek tartja. Ennek az új csapásnak az árnyékában egyre nagyobb a kétségbeesés és fogy a józanság. Megválaszolhatatlan dilemma, amit Baló György állított fel: ha csak a Fidesz vagy a Jobbik maradna alternatíva, melyiket választanák? Heller Ágnes a Jobbikot jelölte meg, hogy menjen végre Orbán – Setét Jenő pedig a Jobbikot, hogy ne juthassanak uralomra rasszisták.

Setét hosszan, többször fejtegette, hogy ő a Jobbikot tekinti felelősnek a magyarországi cigánygyűlölet felerősítéséért, a gárdavonulásokért, és végső soron a 2008-209-es rasszista sorozatgyilkosságért is. Az azonban, hogy szerinte a Jobbik az egyetlen felelős, elképesztő csúsztatás. Aki ebben az országban az elmúlt évtizedekben a fideszes értelmiség, a fideszes tévé- rádiószerkesztők, a fideszes sajtó tevékenységét józanul figyelte, pontosan láthatta, hogy a jelenlegi kormányerő 2010-201-ig egészen biztosan sokkal nagyobb felelősséget viselt a gyűlölködésért és uszításért, mint a hivatalos szélsőjobboldal, amely a „polgári” erők árulása és folyamatos segítsége nélkül valójában semeddig nem juthatott volna el. A 2010 óta kormányzó erők családpolitikája, gazdaságpolitikája, szociálpolitikája pedig olyan rendszert szilárdított meg, amely – a cigányok nyílt emlegetése nélkül – a tudatos lépésekkel a legsúlyosabb helyzetbe juttatott cigány családok tömegeit löki még mélyebbre. Nehéz tehát józanul érvelni itt a Fidesz mellett. Cigány közéleti szereplőként még kevésbé van erre alap, mint más platformról. Valóban elfogadható lenne, hogy ez folytatódjon?…
Sem Heller, sem Setét nem említette azonban

azt, ami a legkétségbeejtőbb: meg kellene érteni, hogy akármit beszélnek, a Jobbik a Fidesznek valójában szövetségese. Ha Orbánnak szüksége lenne a szélsőjobboldalra, semmi elvi akadálya nincs az összeborulásuknak. Mindkettő a „nemzetinek” nevezett őrület alapján áll. Ennek megfelelően sok nagyon lényeges ügyben a Jobbik folyamatosan támogatja szavazataival a NER-t… Nem is jött tehát létre az a helyzet, amelyről itt a vita folyik. A Fidesz demokratikus ellenzéke, talán, ha összekapná magát, megakadályozhatná Orbánék újabb kétharmadát, de ha odáig menne a dolog, hogy április 8-án ne lenne meg Orbán abszolút többsége sem, a Jobbik segítségében reménykedő ellenzékiek az Orbán-Vona kormány felállását látva gyorsan megtapasztalnák, valójában hol állnak Vonáék. (Persze, ha így alakulna a történelmünk, nem sokkal később a jobbikosok is megéreznék, milyen volt mdf-esnek vagy kisgazdának lenni Orbán ölelésében, de ez bennünket legfeljebb egy kis kárörömmel tölthetne el, tönkretett hazánk romjain nem nyújtana vigaszt…)

Létezik ugyanakkor a második világháborús Hitler-ellenes szövetségre hivatkozó logika. Ennek lényege, hogy – amint 1941-re Adolf mindenkit ellenséggé változtató támadásai tették az angolszász hatalmakat és a szovjeteket szövetségessé -, úgy 2014 óta Orbán ütései alatt sodródnak egymás mellé demokraták és antidemokraták, – de mint minden történelmi analógia, ez is sántít. A helyzet annyiban hasonló a nyolc évtizeddel ezelőttihez, hogy éppen a közös ellenség könyörtelensége ébreszthetné rá az egymástól nagyon távol álló ellenségeit, hogy érdekük közös – de a lényeges különbség, hogy az évtizedes tapasztalatok ellenére Orbánról még mindig nem hiszik el megmaradt ellenfelei, hogy kicsoda ő valójában, és nem hiszik el róla, hogy mik a céljai, és miért nem lehet, nem szabad vele tárgyalni.

(A teljes vita itt tekinthető meg:
http://rtl.hu/most/magyarulbaloval/magyarul-baloval-2018-01-10.)

Churchillt kellene alaposabban tanulmányozni.