Szövegmentés, 2013 júliusában az azóta megszűnt stop.hu portálon megjelent cikkem újraközlése. Simon Balázzsal beszélgethettem akkor. Ők szerencsére azóta is kiváló munkát végeznek. 2022 augusztusában ismét megrendezik a TeatRom fesztivált Miskolc környéki szegregátumokban.
https://www.facebook.com/tamastibor60/posts/pfbid02iMTgVHUTZU3YKfg1KDZNb3YudCpDiYeybCLT9odNGaqmno3W2HCrcas9E32EnWkHl
Friss interjút lehet meghallgatni Simon Balázzsal a Klubrádió július 29-i, Esti Gyors című műsorában.
https://www.klubradio.hu/archivum/esti-gyors-2022-julius-29-pentek-1815-26679
Schiller szelleme Cserehát fölött -- stop. hu, 2013. július
„Az ember akkor egészen ember, amikor játszik”. Ez a közhellyé koptatott mondás új értelmet nyer abban a munkában, amit az Utcaszínházi alkotóközösség évek óta végez Északkelet-Magyarországon. A legjobb, az emberhez leginkább méltó játék a valóságtól elmenekülés helyett a valóság újraépítése. A színház pedig legjobb korszakaiban és formáiban éppen ilyen játék.
Simon Balázzsal, az Utcaszínházi alkotóközösség ( UtcaSzak https://www.facebook.com/UtcaSzak?fref=ts) vezetőjével beszélgettünk a Csereháton végzett munkájukról. Meddig jutottak, és milyen, még nagyobb lépések előtt állnak abban a térségben, ahol jellemzően kulturális szegregációban élnek az emberek ? Az UtcaSzak sok évvel ezelőtt kezdett játszani az ország egyik legszegényebb térségében. A Faluműhely nagyszabású projektje 2011-től nagy lehetőséget nyitott előttük. A nagy projekt részeként olyan messzire jutottak, ami másképp nem ment volna. Eredetileg nem is gondolták, hogy micsoda változások kezdődnek mindkét fél számára a színházi társulat megjelenésével.
A Cserehátra érkező fővárosi színházi emberek eleinte elsősorban az eredeti, naiv, érintetlen közönséget keresték – mondja Simon Balázs. – Ennek a közönségnek a fantáziáját, az érdeklődését más megközelítéssel kell megragadni, mint a nagyvárosi kőszínházak közönségét. Egyszerű, tiszta színházi nyelvet kerestünk.
A csereháti programot megtervező UtcaSzak és a Faluműhely eredetileg is hangsúlyozta a színház pedagógiai szerepét és kezdettől az volt a szándékuk, hogy az elszegényedett térségben dolgozó színházi emberek társadalmi célokat is szolgáljanak. A projektben menet közben erre a társadalmi szerepre helyeződött a hangsúly. Az UtcaSzak aktivistái (sokféle aktivistát látott a Cserehát, ilyen különleges színházi aktivistákat még nem) sok településen tartottak fórumokat. Megcsillantották a helyi fiatalok és felnőttek előtt, hogy mit hozhat a színház a Cserehátra. Nem volt egyszerű feladat. A mindennapi életben maradásért küszködő Csereháton a színház, a játék luxusnak tűnik – sokkal inkább, mint Budapesten.
Simon Balázs elmondta: a csereháti fórumok és kötetlen beszélgetések sorozata más eredményt is hozott. Ahogy oldódtak a kezdeti elfogódottságok, áradni kezdtek a helyi mindennapok jellemző történetei. Kisebb-nagyobb örömök vagy szomorú élmények kerültek elő, és persze a sűrűn sorjázó konfliktusok. Konfliktusok romák és nem romák között, belső feszültségek és összecsapások a romák közösségén belül. Történetek a rasszizmusról, a kirekesztésről, a pénz hatalmáról.
A történeteket tehát szinte észrevétlenül maga a helyi társadalom gyűjtötte össze, az UtcaSzak aktivistái pedig gondoskodtak arról, hogy ne szálljon el mindez a beszélgetések végeztével. Dramatizálták, feldolgozták, előadássá gyúrták a legjobbnak tűnő sztorikat, és visszavitték azok közé, akiktől gyűjtötték.
Az összetoborzott közönség saját történeteit látta viszont, művészi feldolgozásban, sok interaktív elemmel. (Mit jelent az interakció? Például a történet elmesélését megszakítják, és a közönség ad címet a jelenetnek – több alaphelyzetből a közönség választja ki, hogy melyiket dolgozzák ki azon a színházi alkalmon – a történet folytatását a színészek a közönséggel együtt alkotják meg, improvizálva.) A saját helyi konfliktusaikról szóló történetek feldolgozásában elvileg ott rejlik a lehetőség, hogy saját mindennapjaik konfliktusait tematizálják, feldolgozzák – mondja Simon Balázs.
A csereháti utcaszínházi kísérletben az előadáshoz, a játékhoz külön foglalkozások is kapcsolódnak. A gyerekekkel az anyukák, nagymamák is eljönnek az UtcaSzak előadásaira (a tapasztalatok szerint a nők sokkal könnyebben mozdíthatók a közös játékra, mint a férfiak). Az előadás után a gyerekeknek játékos foglalkozások kezdődtek. Kivétel nélkül mindenütt nagyon sikeresnek bizonyult, hogy ezzel párhuzamosan a felnőtteknek moderált foglalkozásokat tartottak az ilyen alkalmakra felkészült moderátorok. Ezeket a fontos beszélgetéseket nemcsak az UtcaSzak munkatársai vezették, hanem más, a térségben dolgozó, tapasztalt moderátorok is nagyon jó beszélgetéseket vezettek (Aranyosi György, Havasi Virág, Siroki László szerepét emelte ki Balázs). A színházi élmény hatása alatt álló nézők a fórumon helyi polgárokká vedlenek át. Észre sem veszik, de a feldolgozásban már ők a főszereplők. – Jobbára újabb panaszok kerülnek elő, de éppen ezért fontos alkalmak ezek – mondja Simon Balázs. A moderátorok más-más felfogásban terelik a beszélgetést, de Balázs elmondja, nem az a dolguk hogy megoldásokkal, kész válaszokkal szolgáljanak. Szempontokat adnak a beszélgetőknek, és segítik érlelni az élményeket, gondolatokat.
Az UtcaSzak és a helyi fiatalság olyan változást hozhat létre, amiről nem is álmodtak. A toborzás módszere egyszerű. Az utcaszínház színészei jelenlétükkel ragadják meg a közönségben ülő fiatalok képzeletét, és bevonják őket az interaktív játékba. a végén pedig elhangzik az ajánlat: ha tetszett, gyertek, folytassuk közösen. Az első körben azonnal 170-en (!) jelentkeztek a 19 településről.
Valamire nagyon rátapintott az utcaszínház. Eredetileg arra gondoltak, mindenütt ők maguk alakítják majd és mozgatják a településeken megalakított színjátszó csoportokat. Menet közben azt vették észre, hogy néhány helyen, itt is, ott is megszervezik magukat a tehetséges és dinamikus fiatalok, dolgozni kezdenek a helyi csoportok, és az UtcaSzakra segítségével ezek a csoportok nagyobb utat tesznek meg, mint bárki más. - Miskolcon nyári táborra készülünk, és naponta jön a hívás: mikor mehetünk már a táborba, „legalább nem kell unatkozni” – meséli Balázs.
Az UtcaSzak kísérletének fontos eredménye, hogy legalább a játék idejére látványosan mérsékli a szegregációt. Esély nyílhat arra, hogy ez a hatás a hétköznapokat is alakítani kezdje. A Csereháton szinte minden folyamat az etnikai elkülönülés felé mutat, a leghétköznapibb tevékenységekben is. - Óriási siker, hogy a mi előadásainkon 15-40 százalékos a nem roma lakosok részvételi aránya – mondja Simon Balázs.
A sikereket sorolva megemlíti Alsóvadász település esetét, ahol érkezésükkor reménytelen helyzetben vergődő embereket találtak a cigánytelepen, nem sok esély látszott a megkeseredett emberek megmozdítására. Az egyik legdinamikusabb csoport azonban éppen ott alakult meg! A település sorsának megváltoztatásáért persze nem kizárólag a színházcsinálók küzdöttek. Szívósan visszajártak a környéken dolgozó szakemberek (Simon Balázs kiemeli Havasi Virág szociológus szerepét). Tény, hogy a településen korábban nem létezett semmilyen önkormányzatiság, ez azonban időközben megváltozott. A helyi önkormányzati vezető éppen az utcaszínházi csoport egyik vezéregyéniségének édesanyja. – Merem remélni, hogy ez a változás is összefügg az UtcaSzak munkájával – mondja Balázs.
A Faluműhely komplex programja, amely eddig a hátteret biztosította a csereháti utcaszínházi kísérlethez, a záráshoz közeledik. Mit értek el 2013 nyaráig? Jelenleg már négy csoport működik a térségben, akik rövid idő, 4-5 nap alatt képesek lehetnek érvényes előadást színre vinni. Az UtcaSzak folyamatos támogatására persze szükségük van.
A most záruló időszakban az UtcaSzak szervesen összekapcsolódott a régióval. Rengeteg gyereket vontak be, ami személyes ismeretséget jelent a családjaikkal is. Élő kapcsolatuk van a helyi vezetőkkel és a térségben dolgozó legdinamikusabb aktivistákkal. Kapcsolatban állnak a térségben működő iskolákkal. Mindez olyan élő hálózat, amellyel el lehet kezdeni dolgozni.
Amit eddig elértek, azzal bizonyították: alacsony költséggel, gyorsan, könnyen mozdítható alkotótevékenységet lehet indítani a térségben. Ez a mobil, olcsó hálózat nagy reményekre jogosít.
A most induló új projektek (TÁMOP és egyéb EU-forrásokból nyerték el a lehetőséget és számítanak a Norvég Civil Alap egyre valószínűbb támogatására is) több évre előre tervezhetővé teszik a folytatást. Simon Balázs ugyanakkor messze előre gondolkodik, túl a pályázati periódusokon: hat induló színjátszó körükben óvodásokkal és tízévesekkel kezdenek dolgozni. Ők a térség jövője, belőlük lehetnek a képzett, nemzetközi kitekintéssel rendelkező, szülőföldjükön valóban segíteni, önszervező munkát indítani képes új vezetők.
Folyamatosan keresik a még hosszú évekig szükséges folytatáshoz a pályázati forrásokat és projekteket. A jelenlegi programokban képzik azokat a helyi vezetőket, akik a felcseperedő csoportok vezetői lesznek majd, és képesek lesznek megteremteni a folytatás feltételeit.
KERETESBE:
Simon Balázs az UtcaSzak filozófiájáról
Nem slágfertig, fővárosi sztenderdek szerint hibátlan színházcsinálás az első célunk. Az utcaszínházunkban a fővárosi kezdetektől olyan emberek lépnek fel, akikről az első pillanatban tudjuk, hogy megdolgoztak azért, hogy a színpadra tudjanak állni. Nem a profizmus, hanem a jelenlét a döntő számunkra. Az emberi minőséggel válnak abszolút hitelessé az UtcaSzak előadásai.
Programjainknak mindvégig „alulról nyitottnak” kell maradniuk. Aki találkozik velünk, és kedvet kap a játékra, kapcsolódjon be.
Nemcsak a színészeknek kínálunk önkifejezési lehetőséget. A színház páratlan lehetőség az alkotásra sokféle műfajban: irodalmi képességektől zenei, táncos képességeken át a kézműves kreativitásra is - jelmez, díszletkészítésre például.
Az UtcaSzak sikerének egyik titka lehet, hogy mi szilárdan hiszünk az ember fejlődésében. A megmerevedő magyar társadalomban – egyáltalán nem csak a Csereháton – tipikus felfogásbeli sajátosság, hogy az emberek önmagukat és egymást is lezárt lénynek tekintik, már fiatal koruktól. Beleragadnak az „én egy fasza gyerek vagyok”, vagy ellenkezőleg, az „én egy rakás szerencsétlenség vagyok” önképbe. Az UtcaSzak tucatnyi példát mutat arra, hogy mindannyian képesek vagyunk a nagy léptékű változásokra. Ezeket a példákat pedig szeretnék minél többfelé bemutatni.
Az UtcaSzak máris sok embert mozdított meg. A kísérletnek megvan a dinamikája, megvannak már a nagy veszteségek is. A térségben tipikus helyzetnek számít, hogy egy-egy fiatal nő, akiről kiderül, hogy istenáldotta tehetség, eltűnik, amikor „férjhez megy”. (Többé nem vehet részt ilyen szabad szellemű, a roma gondolkodásmód számára elfogadhatatlan tevékenységben.) Simon Balázs egy aszalói tehetség, Kriszti példáját említi. De ugyanígy fájlalja egy másik színházi őstehetség, Mamó leszakadását is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése