Életképek borsodi élményeimből. Sokat - sokszor úgy érzem, túl sokat - tartózkodom Miskolcon és egy közeli faluban, jártomban-keltemben, a buszon, villamoson, utcán, presszókban csőstül jönnek a helyi gyűlöletkultúra élményei.
Csokorba kötöttem egy párat az utóbbi fél évből.
A cigány az büdöscigány és tuti hogy lop
Megy a buszunk az országúton. Álmosan nézelődünk, egyszer csak egy drágajónagymama kinézetű mami az árkon túl álló diófa-csoportra mutat:
- Nézd csak, szedik a diót a büdös cigányok!
Valaki hozzáfűzi, hogy azok a fák senki földjén állnak, de ettől nem lesz köztársaságpártibb a hangulat.
Egy perc múlva viszont arra figyelek fel, hogy ugyanaz a mami azt magyarázza, a szomszéd kiadta a szőlőjét bérbe, és ott is érik a dió, ki kellene menni diót szedni. - De hát az nem a miénk! - Nem baj, a Gyurka úgyse csinál vele semmit!...
Eggyel kevesebb...
Tisztes magyar asszonyok társalognak egy csomóban. Rendesen járnak templomba, az aktívabbja az asszonykórusban is énekel. Szóval minden OK - amíg meg nem szólalnak.
Beszélgetésükből azonban kiderül, haláleset történt a falujukban. A "cigányvégen" egy fiatal férfi öngyilkos lett. Nem ismerik, ki az, nem beszélnek ők az ott lakókkal, de az egyik asszony mindjárt leszögezi:
- Legalább eggyel kevesebb!...
Miért a zsidókkal foglalkozik?
Kapatos öreg kiabál a telefonba (az, hogy kapatos, nem mentő körülmény, csak tény.) Régi cimborájának panaszolja, hogy mit látott a tévében:
azt a hírt nem bírja megemészteni, hogy az év elején Orbán első világháborús emlékművet avatott a fővárosi zsidó temetőben a világháborúban életüket áldozó zsidó származású katonáink emlékére (lásd például itt: http://444.hu/2015/01/26/orban-viktor-es-boross-peter-a-kozma-utcai-zsido-temetoben-emlekezett/ ).
- Nem értem én már ezt a miniszterelnököt! Miért nem a magyarokkal foglalkozik? - siránkozik a nyomasztó élmény hatása alatt a vén antiszemita. OV persze nyugodt lehet - ez a kisiklása még nem jelenti azt, hogy elvesztette volna rendes nemzeti-keresztény szavazóját.
Borsod, én így szeretlek...
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Borsod-Abaúj-Zemplén megye. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Borsod-Abaúj-Zemplén megye. Összes bejegyzés megjelenítése
2015. szeptember 15., kedd
2015. július 16., csütörtök
Újraéled a stupid Kádár-kori bölcsesség
"Nem bánom én, fiam, csak ne legyen kötelező" - ezzel sok évtizedes tréfával próbálta elütni hétfői "vezércikkében" az északkeleti megyék lakosságának szájíze szerint szerkesztett sikerlap az idei Budapest Pride óriási sikere felett érzett zavart. http://www.boon.hu/queer/2875098
Az ereje teljében lévő hajdani pártfunkci és a lyukacsos trikójában a telken sörhasát vakaró "kádári kisember" kacsintott így össze, ha mindenáron nyilatkozni kellett valamit a "buzizmusról". Nagyon elmésnek képzelték ezt a viccet, mert mondtak is valamit ezzel, meg nem is. Volt ebben jó adag leereszkedő, megengedő paternalizmus, és persze annak a gyors jelzése is, hogy "mink persze nem vagyunk olyanok." Olyan volt ez, mint maga a Kádár-rendszer. Na persze, ha köllött, a munkásököl odacsapott, ahova köll, de ez a nagy megtorlások évei óta már csak a végső eszközként maradt a talonban.
Mit keres akkor ez a kitűnő "életigazság" 2015-ben egy publicisztikában, amely a fővárosban minden eddiginél nagyobb tömeget vonzó, végre szabad és felszabadult szellemű ünnepet hozó Budapest Pride-ra reagál? Ez a Hofi Géza legrosszabb pillanatait is felidéző tréfálkozás ott és akkor, ahol megjelent, tökéletes lenyomata a mai magyar helyzetnek. A főváros és néhány vidéki nagyváros - talán Pécs, Veszprém és Szeged tartozik ide - valami elképesztő távolságban él a magyar vidék egyre sötétebb korszakba forduló tömbjétől. Északkelet-Magyarország, Miskolc és különösen a hajdan jobb napokat látott nagyvárost körülvevő régió sajnos a legkirívóbb példa erre. Az újságíró a maga helyén jól érzékelte, hogy mi a teendője. A helyi napilap nyugtázza, hogy tőlük mindössze kétszáz kilométerre valami egészen másfajta világ van, mint náluk. Aztán jó messzire helyezi magát és az ő kedves olvasóit mindettől. Arról pedig végképp szó se essék, hogy a Pride nem szexről szól, hanem jogegyenlőségről, jogkiterjesztésről, alkotmányosságról, közös szabadságunkról.
Az idézett cikk utolsó két bekezdése:
"Természetesen párhuzamosan megfogalmazódtak erős kételyek is, a nemi betegségek terjedésével való riogatáson túl a nemzetkatasztrófa vizionálásáig.
S bár kár lenne a konzervativizmus hibájába esni, hadd idézzem régi tanárunkat, aki az egyik osztálytárs a témáról való érdeklődésére csak annyit mondott: nem bánom én, fiam, csak ne legyen kötelező."
Az ereje teljében lévő hajdani pártfunkci és a lyukacsos trikójában a telken sörhasát vakaró "kádári kisember" kacsintott így össze, ha mindenáron nyilatkozni kellett valamit a "buzizmusról". Nagyon elmésnek képzelték ezt a viccet, mert mondtak is valamit ezzel, meg nem is. Volt ebben jó adag leereszkedő, megengedő paternalizmus, és persze annak a gyors jelzése is, hogy "mink persze nem vagyunk olyanok." Olyan volt ez, mint maga a Kádár-rendszer. Na persze, ha köllött, a munkásököl odacsapott, ahova köll, de ez a nagy megtorlások évei óta már csak a végső eszközként maradt a talonban.
Mit keres akkor ez a kitűnő "életigazság" 2015-ben egy publicisztikában, amely a fővárosban minden eddiginél nagyobb tömeget vonzó, végre szabad és felszabadult szellemű ünnepet hozó Budapest Pride-ra reagál? Ez a Hofi Géza legrosszabb pillanatait is felidéző tréfálkozás ott és akkor, ahol megjelent, tökéletes lenyomata a mai magyar helyzetnek. A főváros és néhány vidéki nagyváros - talán Pécs, Veszprém és Szeged tartozik ide - valami elképesztő távolságban él a magyar vidék egyre sötétebb korszakba forduló tömbjétől. Északkelet-Magyarország, Miskolc és különösen a hajdan jobb napokat látott nagyvárost körülvevő régió sajnos a legkirívóbb példa erre. Az újságíró a maga helyén jól érzékelte, hogy mi a teendője. A helyi napilap nyugtázza, hogy tőlük mindössze kétszáz kilométerre valami egészen másfajta világ van, mint náluk. Aztán jó messzire helyezi magát és az ő kedves olvasóit mindettől. Arról pedig végképp szó se essék, hogy a Pride nem szexről szól, hanem jogegyenlőségről, jogkiterjesztésről, alkotmányosságról, közös szabadságunkról.
Az idézett cikk utolsó két bekezdése:
"Természetesen párhuzamosan megfogalmazódtak erős kételyek is, a nemi betegségek terjedésével való riogatáson túl a nemzetkatasztrófa vizionálásáig.
S bár kár lenne a konzervativizmus hibájába esni, hadd idézzem régi tanárunkat, aki az egyik osztálytárs a témáról való érdeklődésére csak annyit mondott: nem bánom én, fiam, csak ne legyen kötelező."
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)