Július
27-én emlékeztünk a Ságvári Endre számára végzetes tűzharcra a budai
Remízben.
Ennek kapcsán elővettem egy pár hetes levelezésemet – úgy
látom, blogomban kell közzétenenm, hogy valamelyes nyilvánosságot
kapjon.
A Magyar Nemzetben találtam egy részletes összefoglalót
Kristóf László csendőrnyomozó szerepéről a halálos összecsapásban, az 56
utáni koncepciós perről és halálos ítéletéről, majd a 2006-os
rehabilitálásáról. A cikk durva torzítást tartalmazott, ezért az alábbi
levelet küldtem a Magyar Nemzet szerkesztőségének:
„Tisztelt Szerkesztőség,
június
11-én hétvégi Magazinjukban közzétették Szathmáry István „Jogi szégyenfolt: Kristóf csendőrnyomozó ügye” című cikkét (lásd itt: http://mno.hu/hetvegimagazin/jogi-szegyenfolt-kristof-csendornyomozo-ugye-1346493).
Kristóf Lászlóról és Ságvári Endréről – gyakran ugyanazon tények
alapján – sokféle értékelést lehet olvasni, de ha csak ez lenne a
mondanivalóm, nem szólnék hozzá.
Levelemet azért írom, mert közéleti
vitáinkban legalább annyit célul tűzhetnénk, hogy a szemben álló
véleményt igyekezzünk pontosan interpretálni. Méltatlan dolog olyan nem
létező álláspont felett „győzedelmeskedni” amit előzőleg eltorzítottunk,
hogy könnyebb legyen a dolgunk.
A hivatkozott cikkben tökéletesen
téves a 2006 tavaszán, a Legfelsőbb Bíróság ítéletének indoklása miatt
kirobbant heves tiltakozás interpretálása. „A felmentő ítélet, bár a
szélesebb közönség és a jogászszakma megelégedéssel fogadta, heves
tiltakozást váltott ki azokból, akik a kommunista mozgalmi mártírok
emléke megsértésének tekintették” - írja Szathmáry István. Valójában nem
a felmentő ítélet, hanem annak indoklása váltotta ki a tiltakozást, és
nem a „kommunista mozgalmi mártírok emlékével”, hanem az 1944 nyarán
fennálló magyar rezsim és annak kiszolgálói emlékével kapcsolatban
fogalmazták meg ellenvéleményüket.
Az akkori publicisztikák özöne
alapján magyar-angol nyelvű kötet jelent meg,”A Ságvári-dosszié – A
Legfelsőbb Bíróság és a jogállam” címmel. A kötet egyik szerkesztője
voltam. Mindenkinek javaslom, akit a közéleti vitákban nem elégít ki az
ökölrázás és ordítozás, hogy lapozza fel. Meggyőződhet róla, hogy a
Legfelsőbb Bíróság ítélete ellen egyáltalán nem volt tiltakozás. Van
tehát, amiben teljes a konszenzus: az 1959-es koncepciós per ítéletét
meg kellett semmisíteni.
„A Ságvári-dosszié” kötetből kiderül: a
felháborodást az indoklás váltotta ki, mert abban a Legfelsőbb Bíróság
odáig merészkedett, hogy 1944-es szellemben átírta a magyar történelmet.
A 2006-ban még létező Magyar Köztársaság jogrendszerének egyik
tekintélyes testülete, a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiuma
kijelentette, hogy 1944. júliusában az, a csendőrnyomozó aki a
Sztójay-kormány erőszakszervezetében az ellenállás elfojtásában vett
részt, az jogszerűen járt el, aki pedig szembe mert szállni velük, az
„törvénytelenséget” követett el.
Ma már talán meg sem lepődnénk ezen.
Akkor még élénk tiltakozást váltott ki azok körében, akik úgy vélték,
hogy az 1989 után kiépített magyar demokratikus rendszer a második
világháború utáni európai rend, a nácik és szövetségeseik fölött
kivívott győzelem rendje alapján áll, és ezt visszamenőleg senki nem
írhatja át.
Akit valóban ez a vita érdekel, utána olvashat, például
az említett kötetben, amelynek minden tétele megjelent 2006-2007-ben a
sajtóban.
Megismétlem: a magyar közéletben alig van olyan fontos
kérdés, amiben konszenzusra támaszkodhatunk. Meg kellene becsülni ezt a
keveset. A Kristóf Lászlót halálra ítélő 1959-es ítéletet teljes
konszenzussal utasítjuk el, az LB 2006-os ítéletét legfeljebb marginális
kisebbség utasítja el egészében. Vitázzunk úgy, hogy amiben mégis egyet
tudunk érteni, azt legalább ismerjük el!”
Levelemre választ nem kaptam, nem látom jelét, hogy üzenetem egészben vagy részben megjelent volna a lapban.
Legyen hát belőle blogbejegyzés!
---
SÁGVÁRI ENDRE A HORTHY-MAGYARORSZÁG RABLÓHÁBORÚJA IDEJÉN
NÉHÁNY TÉNY
A
Magyar Történelmi Emlékbizottság 1942. március 15-i, több ezres
tüntetése után a nyomozók sikertelenül próbálták elfogni Ságvári Endrét.
1944. március 19-én a náci Németország megszállta Magyarországot.
Áprilistól júliusig a magyar államgépezet gettóba kényszerítette,
megalázta, kirabolta, majd a halálba küldte a teljes vidéki zsidóságot,
több százezer honfitársat. Ságvári Endre a tömeggyilkos magyar állam és a
németek elleni ellenállást szervezte azon a nyáron. 1944. július 27-én
egy titkos találkozóra ment egy budai cukrászdába, ahol a rendőr- és
csendőrnyomozók rajta ütöttek. Megpróbálták letartóztatni, hogy aztán,
ahogy többi foglyukkal tették, megkínozzák, kiverjék belőle a hálózat
tagjainak nevét.
Ságvári ellenállt, a tűzharcban halálosan megsebesítette az egyik támadót, de ő is halálos sebet kapott.
GRT
VálaszTörlésköszönöm:-)
VálaszTörlés