Saul fia - töredékek
Újra megnéztem a Saul fiát. Nem tudom megunni.
Vannak ismerős részek, hang- és látványelemek, párbeszédek, amelyek újra
meg újra erős élményt jelentenek, és minden mozilátogatás alkalmával
rádöbbenek valami újdonságra is, észreveszek meglepő részleteket,
amelyekre eddig valahogy nem figyeltem fel.
A mozi sötétjében, a filmmel együtt lélegezve nem jegyzetelek, de utólag megpróbálok összerakosgatni néhány cserepet.
- Kották a gázkamra vetkőzőjében:
a
Sonderesek a meggyilkoltak hátrahagyott holmijait szelektálják. Sault
elkezdi érdekelni a legutóbbi transzport származása, miután a szeme
láttára élte túl a gázt, majd halt meg egy fehérköpenyes SS-tiszt
markában a fiú, akit attól kezdve Saul a fiának nevez. Ungarisch?
Ungarisch? - kérdezgeti, és elkezdi lapozgatni a személyes iratokat, már
amennyire teheti a munka látszatát fenntartva. Az egyik helyiségben
földre szórt papírokat kell ládákba gyűjteniük a kommandósoknak. Pár
másodpercre közelebbről is látjuk a papírféléket. Köztük sok kotta hever
a földön. Amikor ezt látom, elszorul a torkom. Úgy mentek a
félrevezetett, az utolsó pillanatig reménykedő kisemberek Auschwitzba,
hogy vitték a kottát is. Munka után, az esti elnyugovás előtt jól esik
majd egy kis házi zene... Istenem.
- Stücke:
Ezt
valószínűleg Vági Zoltán történész-szakértő, vagy a
Sonderes túlélőket felkutató Gideon Greif ásta elő a dokumentumokból, visszaemlékezésekből. A KZ-ban
kialakult egy sajátos nyelv, amelynek ez a "Stücke"-kifejezés a
mélypontja. A gépies és hatékony munka érdekében nincs értelme
megnevezni, mit is kell a kremában csinálni, mi történik a szemük
láttára és a közreműködésükkel. Bele is őrülnének a folyamatos éber,
racionális szembesülésbe. Szó sem esik halottakról, meggyilkoltakról,
hullákról, tetemekről, miegyébről. A harsogó, nógató parancsokban úgy
nevezik az eltakarítandó corpusokat, hogy "a darabok", "die Stücke"...
Az egész filmben - úgy figyeltem - egyetlen egyszer nevezik hullának a
hullát: a legkutyább kápó kommandója "takarítanak" (amit Saul és Katz
lefotóznak), és ekkor kiabálja a parancsnok - Mietek, lengyel fogoly - , hogy gyorsabban hordják a hullákat.
- A csendek:
A
Saul fia "zajos" film. Az idegeket ez a végsőkig feszíti. Ha máshonnan
nem, a másik helyiségből, a háttérből állandóan hallani lehet emberi
vagy emberek által keltett zajokat, sípszavakat, kiáltásokat,
parancsokat. Ha jól figyeltem meg, a csúcspontig három jelenetsorban
fokozódik a zaj: mindhárom a pokollal való közvetlen találkozás
jelenete. 1. A krematóriumban a kemencéknél, amikor Saul a fiúnak a
boncteremből eltűnt holttestét keresi. A csúcsra járatott kemencék
szinte ordítanak. 2. Az éjszakai transzport lemészárlásának jelenetei a
gödörnél. Apokalipszis, középkori Bosch-freskók elevenednek meg, és az
elviselhetetlen zaj is a csúcsra gerjed. 3. A Sonderesek lázadása, a
kitörés jelenete. A sűrű robbanások hangjai, a fegyverzaj egészen
elképesztő, letaglózó effektusok. Az ember agyát a fájdalomig szaggató
hangorkánhoz hasonlót talán csak Spielberg Ryan közlegény megmentése c.
filmjének pokoli partraszállási jeleneteiben éltem át.
Ebben a
filmben egészen sokkoló, fülszaggató a néhányszor mégis beálló teljes
csend. Először akkor éljük át ezt, amikor a "fürdeni" vitt meztelen
emberekre rácsattan a gázkamra ajtaja. Teljes sötétség és ordító csend
néhány pillanatig. Hihetetlen pillanatai ezek a Saul fia filmnek.
Próbáltam figyelni, nem emlékszem pontosan, de úgy rémlik, talán még
kétszer fordul elő, hogy ott állunk a Sonderesek csoportjával, és
hirtelen mindenki egyszerre elhallgat, háttérzaj sincs. Ránk zuhan ez a
csend. A végén pedig, az utolsó lövések elhallgatása után a kamera
elvándorol: az erdősáv gyönyörű, harsogó zöldjét látjuk, és a természet
helyreállt, végtelen csendjében találjuk magunkat. Mintha valamiféle
filozófiai tétel képi és hangos(illetve csendes illusztrációja lenne:
reménytelenek vagyunk, a világ jobb lenne emberiség nélkül.
- Saul, nincs is fiad!
A
Sonderesek nem úgy élnek és mozognak, hogy módjuk lenne jóízű, komótos
érvelgetésekre. Amikor Saul kitartóan szervezni kezdi a szerinte
megtalált fia zsidó temetését, óhatatlanul, rendszeresen beleütközik
társai egészen másra koncentráló akaratának falába. Fel-felvillan
egy-egy rövid összecsapás: többször is elhangzik, hogy neked nincs is
fiad. Saul erre vagy nem válaszol, vagy kitérő választ ad. Mindenki megy
tovább, a néző pedig gondoljon amit akar. Mindebből annyi kiderül, hogy
Saul számára a tények nem túl érdekesek. Nem is próbálja hevesen
bizonygatni a rokonságot. Az a fiú az ő fia és kész. Ettől kezdve
valóban értelmetlen ezen rugózni, ha a többi Sonderes ezt nem is tudja
elfogadni.
- Elárultad az élőket a halottakért!
Ez kétszer hangzik el a filmben, ha jól számoltam.
Először
a riadó idején összezsúfolt Sonderesek között, amikor Saul előkeresi a
megmentett "rabbiját", és valaki rámordul, hogy az élők helyett a
holtakkal foglalkozik. Saul - nagyon bölcsen - azt feleli erre: Mind
halottak vagyunk...
Másodszor az utolsó Appellnél, amikor Saulon
Nyiszli doktor számon kéri, hogy tartozik egy ugyanolyan fiú
holttestével, ráadásul a többi Sonderes dühös, mert miatta nincs
robbanószerük a készülő felkeléshez, és mindezért Saul szemrehányást kap
a fülébe sziszegő szomszédjától. Ekkor nem válaszol.
Ezek a gyors,
szenvedélyes, elvarratlan összecsapások exponálják Saul és társai
kétféle küldetését. Azok vádolják őt, akik nem hajlandók tisztelni azt,
amit Saul egyszemélyes magánakcióban kezd szervezni: megvalósítani egy
lehetetlen vállalkozást, minden lágertörvénnyel szembehelyezkedve
visszaszerezni a méltóságot. (Egyedül a boncoló-orvos hajlandó
együttműködni Saullal, bár a csere-holttest követelésével jelzi, hogy ő
sem hajlandó értelmetlen kockázatot vállalni. Mi, kívülállók szerencsére
kimaradunk ebből az elkeseredett szembenállásból. Tisztelhetjük Saul
szent őrületét - de azt is láthatjuk, hogy a láger dokumentálását, a
tények leírását, fotózását szervező, a felkelést előkészítő hálózat
nekünk, az utókornak dolgozik, és az egyetlen értelmes dolgot
cselekszik, amit ott egy szervezkedés megtehet.
- Saul és Fried Ella:
A
lázadók Sault küldik a női kommandóhoz a robbanóanyagért. Pár
másodpercre egyedül maradnak Ellával, a robbanóanyag már Saulnál van -
és ekkor az elgyötört lány keresni kezdi Saul kezét - egy férfi
érintését ebben a pokolban. Saul azonnal elrántja a kezét. Ez gyilkos
gesztus. Nem nyer ezzel semmit, nem szolgálja fia temetésének ügyét,
nincs köze a robbanóanyag csempészéséhez. Értelmetlen gonoszság. A
gyengédség megtagadása egy sorstárstól. Mélypont.
- Rohanás az erdőben:
a kitörés után lélekszakadva rohannak a túlélők az erdőben. Saul, a vállán a fiú testével, és az általa felfedezett állítólagos rabbi, együtt loholnak az ösvényen. Hosszú másodpercekig szemből látjuk őket - sebesen futnak felénk az erdei terepen. Az operatőr pedig velük fut(?)... A mozgásból úgy tűnik, mintha ezt is a kézi kamerával vette volna. A film többszöri megnézése közben már sokszor volt alkalmam rácsodálkozni Erdély Mátyás kameramozgatására. Emlékezetes, hogy az RTL Klub Portré című műsorában (http://rtl.hu/most/portre/portre-2016-02-28) arról mesélt, hogy amint bekapcsolt a kamera és ő követni kezdte Röhrig Gézát, folyamatosan egymáshoz alkalmazkodva, egymáshoz viszonyulva, szinte táncolni kezdtek. - Többször eszembe jutott már ez a film közben - ennél az erdei jelenetnél viszont annyira megdöbbentő, amit az operatőr képes megcsinálni, hogy nem is értem, hogyan volt rá képes.
- Saul és a lengyel fiú:
A
kitörés után, a film történetének legvégén egy romos erdei házban
rogynak le pihenni a szökevények - pár perccel lemészárlásuk előtt.
Fojtott hangon taglalják, hogy hogyan juthatnak el a partizánokhoz. Saul
ül egyedül a nyitott bejárattal szemben - egyedül ő látja a megszeppent,
ijedt lengyel parasztfiút, aki odaóvakodik, és a szökevények csoportját
bámulja. Saul számára ezek élete utolsó másodpercei. Teljes letargiában
roskad magába, mert az egyetlen dolgot, aminek értelmét látta volna,
fia eltemetését a zsidó vallás szabályai szerint, nem tudta elérni. És
akkor meglátja azt a pufók szőke fejet - és lassan megnyugszik, sőt,
kivirágzik. A teljesen váratlan, képtelen ajándék, hogy pont itt, az
erdő közepén jön egy Fiú - mosolyt varázsol az arcára. A mosoly egyre
szélesebb, Saul már ismét él - és most már mindegy is, hogy a fiú
megrémül és elfut, a német kivégzőosztag pedig már itt csörtet a
közelben...
- Saul fia elúszik a Visztulában:
Ezt már egy
korábbi blogbejegyzésemben megemlítettem: jelentősége van annak, hogy
egy óriási halálgyárból, ahol a náci technológia zsidók
százezreit-millióit semmisíti meg nyomtalanul, sírhely nélkül,
kegyelettel eltemetett holttest nélkül, sírkő nélkül, - Saulnak sikerül
kimenteni a fiává fogadott gyermek testét. Azzal pedig, hogy nem tud
vele átúszni a folyón, és a zsákba burkolt meztelen test elúszik,
paradox módon az egyetlen lehetőség valósul meg arra, hogy a nácik ne
találják meg, és ne vigyék vissza a lekaszabolt Sonderesek testeivel
együtt elégetni
(erről már írtam részletesebben, itt). - A Saul fiáról magyarul is megjelent
filozófiai levélben Georges Didi-Huberman egy másik szempontot is felvet ezzel a kulcsjelenettel
kapcsolatban: mintha egy fordított Mózes-történet lenne ez: Mózest a
kosárban a folyó hozza - Saul fiát a foló viszi el... - Annak is
jelentősége van, biztosan nem véletlen a történet írói részéről, hogy a
fia elvesztése után fuldokló Sault éppen a Sonderesekkel együtt menekülő
valódi rabbijuk menti ki a túlpartra. Az a rabbi, aki a
Sonderkommandóban egy kaddison túl semmiben nem volt hajlandó segíteni
Saulnak a fia eltemetésében, az élő társért visszaúszik, és megmenti a
fuldokló életét.
Alig várom a Saul fia DVD-kiadását. Az az
érzésem, vannak még bőven részletek, amelyeken a mozi sötétjében
elgondolkodom, de nem tudtam visszaidézni... túl sok ez az én korlátozott memóriámnak.
