Saul, neked nincs fiad! Elárulod az élőket a holtakért! - Mind halottak vagyunk...

Saul fia - töredékek
Újra megnéztem a Saul fiát. Nem tudom megunni. Vannak ismerős részek, hang- és látványelemek, párbeszédek, amelyek újra meg újra erős élményt jelentenek, és minden mozilátogatás alkalmával rádöbbenek valami újdonságra is, észreveszek meglepő részleteket, amelyekre eddig valahogy nem figyeltem fel.

A mozi sötétjében, a filmmel együtt lélegezve nem jegyzetelek, de utólag megpróbálok összerakosgatni néhány cserepet.

- Kották a gázkamra vetkőzőjében:  
a Sonderesek a meggyilkoltak hátrahagyott holmijait szelektálják. Sault elkezdi érdekelni a legutóbbi transzport származása, miután a szeme láttára élte túl a gázt, majd halt meg egy fehérköpenyes SS-tiszt markában a fiú, akit attól kezdve Saul a fiának nevez. Ungarisch? Ungarisch? - kérdezgeti, és elkezdi lapozgatni a személyes iratokat, már amennyire teheti a munka látszatát fenntartva. Az egyik helyiségben földre szórt papírokat kell ládákba gyűjteniük a kommandósoknak. Pár másodpercre közelebbről is látjuk a papírféléket. Köztük sok kotta hever a földön. Amikor ezt látom, elszorul a torkom. Úgy mentek a félrevezetett, az utolsó pillanatig reménykedő kisemberek Auschwitzba, hogy vitték a kottát is. Munka után, az esti elnyugovás előtt jól esik majd egy kis házi zene... Istenem.



- Stücke: 
Ezt valószínűleg Vági Zoltán történész-szakértő, vagy a Sonderes túlélőket felkutató Gideon Greif ásta elő a dokumentumokból, visszaemlékezésekből. A KZ-ban kialakult egy sajátos nyelv, amelynek ez a "Stücke"-kifejezés a mélypontja. A gépies és hatékony munka érdekében nincs értelme megnevezni, mit is kell a kremában csinálni, mi történik a szemük láttára és a közreműködésükkel. Bele is őrülnének a folyamatos éber, racionális szembesülésbe. Szó sem esik halottakról, meggyilkoltakról, hullákról, tetemekről, miegyébről.  A harsogó, nógató parancsokban úgy nevezik az eltakarítandó corpusokat, hogy "a darabok", "die Stücke"... Az egész filmben - úgy figyeltem - egyetlen egyszer nevezik hullának a hullát: a legkutyább kápó kommandója "takarítanak" (amit Saul és Katz lefotóznak), és ekkor kiabálja a parancsnok - Mietek, lengyel fogoly - , hogy gyorsabban hordják a hullákat.

- A csendek: 
A Saul fia "zajos" film. Az idegeket ez a végsőkig feszíti. Ha máshonnan nem, a másik helyiségből, a háttérből állandóan hallani lehet emberi vagy emberek által keltett zajokat, sípszavakat, kiáltásokat, parancsokat. Ha jól figyeltem meg, a csúcspontig három jelenetsorban fokozódik a zaj: mindhárom a pokollal való közvetlen találkozás jelenete. 1. A krematóriumban a kemencéknél, amikor Saul a fiúnak a boncteremből eltűnt holttestét keresi. A csúcsra járatott kemencék szinte ordítanak. 2. Az éjszakai transzport lemészárlásának jelenetei a gödörnél. Apokalipszis, középkori Bosch-freskók elevenednek meg, és az elviselhetetlen zaj is a csúcsra gerjed. 3. A Sonderesek lázadása, a kitörés jelenete.  A sűrű robbanások hangjai, a fegyverzaj egészen elképesztő, letaglózó effektusok.  Az ember agyát a fájdalomig szaggató hangorkánhoz hasonlót talán csak Spielberg Ryan közlegény megmentése c. filmjének pokoli partraszállási jeleneteiben éltem át.
Ebben a filmben egészen sokkoló, fülszaggató a néhányszor mégis beálló teljes csend. Először akkor éljük át ezt, amikor a "fürdeni" vitt meztelen emberekre rácsattan a gázkamra ajtaja. Teljes sötétség és ordító csend néhány pillanatig. Hihetetlen pillanatai ezek a Saul fia filmnek. Próbáltam figyelni, nem emlékszem pontosan, de úgy rémlik, talán még kétszer fordul elő, hogy ott állunk a Sonderesek csoportjával, és hirtelen mindenki egyszerre elhallgat, háttérzaj sincs. Ránk zuhan ez a csend. A végén pedig, az utolsó lövések elhallgatása után a kamera elvándorol: az erdősáv gyönyörű, harsogó zöldjét látjuk, és a természet helyreállt, végtelen csendjében találjuk magunkat. Mintha valamiféle filozófiai tétel képi és hangos(illetve csendes illusztrációja lenne: reménytelenek vagyunk, a világ jobb lenne emberiség nélkül.



- Saul, nincs is fiad! 
A Sonderesek nem úgy élnek és mozognak, hogy módjuk lenne jóízű, komótos érvelgetésekre. Amikor Saul kitartóan szervezni kezdi a szerinte megtalált fia zsidó temetését, óhatatlanul, rendszeresen beleütközik társai egészen másra koncentráló akaratának falába. Fel-felvillan egy-egy rövid összecsapás: többször is elhangzik, hogy neked nincs is fiad. Saul erre vagy nem válaszol, vagy kitérő választ ad. Mindenki megy tovább, a néző pedig gondoljon amit akar. Mindebből annyi kiderül, hogy Saul számára a tények nem túl érdekesek. Nem is próbálja hevesen bizonygatni a rokonságot. Az a fiú az ő fia és kész. Ettől kezdve valóban értelmetlen ezen rugózni, ha a többi Sonderes ezt nem is tudja elfogadni. 



- Elárultad az élőket a halottakért! 
Ez kétszer hangzik el a filmben, ha jól számoltam.  
Először a riadó idején összezsúfolt Sonderesek között, amikor Saul előkeresi a megmentett "rabbiját", és valaki rámordul, hogy az élők helyett a holtakkal foglalkozik. Saul - nagyon bölcsen - azt feleli erre: Mind halottak vagyunk...
Másodszor az utolsó Appellnél, amikor Saulon Nyiszli doktor számon kéri, hogy tartozik egy ugyanolyan fiú holttestével, ráadásul a többi Sonderes dühös, mert miatta nincs robbanószerük a készülő felkeléshez, és mindezért Saul szemrehányást kap a fülébe sziszegő szomszédjától. Ekkor nem válaszol.
 Ezek a gyors, szenvedélyes, elvarratlan összecsapások exponálják Saul és társai kétféle küldetését. Azok vádolják őt, akik nem hajlandók tisztelni azt, amit Saul egyszemélyes magánakcióban kezd szervezni: megvalósítani egy lehetetlen vállalkozást, minden lágertörvénnyel szembehelyezkedve visszaszerezni a méltóságot. (Egyedül a boncoló-orvos hajlandó együttműködni Saullal, bár a csere-holttest követelésével jelzi, hogy ő sem hajlandó értelmetlen kockázatot vállalni. Mi, kívülállók szerencsére kimaradunk ebből az elkeseredett szembenállásból. Tisztelhetjük Saul szent őrületét - de azt is láthatjuk, hogy a láger dokumentálását, a tények leírását, fotózását szervező, a felkelést előkészítő hálózat nekünk, az utókornak dolgozik, és az egyetlen értelmes dolgot cselekszik, amit ott egy szervezkedés megtehet.

- Saul és Fried Ella: 
A lázadók Sault küldik a női kommandóhoz a robbanóanyagért. Pár másodpercre egyedül maradnak Ellával, a robbanóanyag már Saulnál van - és ekkor az elgyötört lány keresni kezdi Saul kezét - egy férfi érintését ebben a pokolban. Saul azonnal elrántja a kezét. Ez gyilkos gesztus. Nem nyer ezzel semmit, nem szolgálja fia temetésének ügyét, nincs köze a robbanóanyag csempészéséhez. Értelmetlen gonoszság. A gyengédség megtagadása egy sorstárstól. Mélypont.

- Rohanás az erdőben:
a kitörés után lélekszakadva rohannak  a túlélők az erdőben. Saul, a vállán a fiú testével, és az általa felfedezett állítólagos rabbi, együtt loholnak az ösvényen. Hosszú másodpercekig szemből látjuk őket - sebesen futnak felénk az erdei terepen. Az operatőr pedig velük fut(?)... A mozgásból úgy tűnik, mintha ezt is a kézi kamerával vette volna. A film többszöri megnézése közben már sokszor volt alkalmam rácsodálkozni Erdély Mátyás kameramozgatására. Emlékezetes, hogy az RTL Klub Portré című műsorában (http://rtl.hu/most/portre/portre-2016-02-28) arról mesélt, hogy amint bekapcsolt a kamera és ő követni kezdte Röhrig Gézát, folyamatosan egymáshoz alkalmazkodva, egymáshoz viszonyulva, szinte táncolni kezdtek. - Többször eszembe jutott már ez a film közben - ennél az erdei jelenetnél viszont annyira megdöbbentő, amit az operatőr képes megcsinálni, hogy nem is értem, hogyan volt rá képes.

- Saul és a lengyel fiú: 
A kitörés után, a film történetének legvégén egy romos erdei házban rogynak le pihenni a szökevények - pár perccel lemészárlásuk előtt. Fojtott hangon taglalják, hogy hogyan juthatnak el a partizánokhoz. Saul ül egyedül a nyitott bejárattal szemben - egyedül ő látja a megszeppent, ijedt lengyel parasztfiút, aki odaóvakodik, és a szökevények csoportját bámulja. Saul számára ezek élete utolsó másodpercei. Teljes letargiában roskad magába, mert az egyetlen dolgot, aminek értelmét látta volna, fia eltemetését a zsidó vallás szabályai szerint, nem tudta elérni. És akkor meglátja azt a pufók szőke fejet - és lassan megnyugszik, sőt, kivirágzik. A teljesen váratlan, képtelen ajándék, hogy pont itt, az erdő közepén jön egy Fiú - mosolyt varázsol az arcára. A mosoly egyre szélesebb, Saul már ismét él - és most már mindegy is, hogy a fiú megrémül és elfut, a német kivégzőosztag pedig már itt csörtet a közelben...

- Saul fia elúszik a Visztulában: 
Ezt már egy korábbi blogbejegyzésemben megemlítettem: jelentősége van annak, hogy egy óriási halálgyárból, ahol a náci technológia zsidók százezreit-millióit semmisíti meg nyomtalanul, sírhely nélkül, kegyelettel eltemetett holttest nélkül, sírkő nélkül, - Saulnak sikerül kimenteni a fiává fogadott gyermek testét. Azzal pedig, hogy nem tud vele átúszni a folyón, és a zsákba burkolt meztelen test elúszik, paradox módon az egyetlen lehetőség valósul meg arra, hogy a nácik ne találják meg, és ne vigyék vissza a lekaszabolt Sonderesek testeivel együtt elégetni (erről már írtam részletesebben, itt). - A Saul fiáról magyarul is megjelent filozófiai levélben Georges Didi-Huberman egy másik szempontot is felvet ezzel a kulcsjelenettel kapcsolatban: mintha egy fordított Mózes-történet lenne ez: Mózest a kosárban a folyó hozza - Saul fiát a foló viszi el... - Annak is jelentősége van, biztosan nem véletlen a történet írói részéről, hogy a fia elvesztése után fuldokló Sault éppen a Sonderesekkel együtt menekülő valódi rabbijuk menti ki a túlpartra.  Az a rabbi, aki a Sonderkommandóban egy kaddison túl semmiben nem volt hajlandó segíteni Saulnak a fia eltemetésében, az élő társért visszaúszik, és megmenti a fuldokló életét.


Alig várom a Saul fia DVD-kiadását. Az az érzésem, vannak még bőven részletek, amelyeken a mozi sötétjében elgondolkodom, de nem tudtam visszaidézni... túl sok ez az én korlátozott memóriámnak.

„Friderikusz úr, a helyzet nem az, ami”

Az ATV-n Fiderikusz Sándor sorozatában Kállai Ernő és Setét Jenő beszélgetett Debreczeni Józseffel és Setét Jenővel.

http://www.atv.hu/videok/video-20141105-friderikusz-2014-11-04

 A vitáról megírtam a véleményemet, az írást közölte a Népszabadság Fórum rovata. A címben - nagyon helyesen - azt emelték ki, hogy nem a politikai korektség az akadálya az értelmes és érzékeny párbeszédnek.

Azt írtam meg a cikkben, hogy egyik féllel sem tudok teljesen egyetérteni, és ezt azért sajnálom nagyon, mert "Ott tartunk, hogy ég már a ház, magyar cigányok és nem-cigányok közös háza, sürgősen szót kellene érteni egymással, de kiváló, bölcs és jó szándékú emberek nem találják a megfelelő nyelvet, nem hozzák elő a megfelelő témákat."

"Minden tévénéző beállítottsága szerint állást foglalhat ezek után valamelyik fél mellett – én azt hiszem azonban, a baj nagyobb: egyiküknek sincs igaza, és különösen, egyikük sem visz közelebb a megoldáshoz.

Úgy érzem, az ATV-adásban hallható vita éppen azoknak nem mondott semmit, akiket már nagyon ideje lenne végre értelmesen megszólítani: a jobbikos-fideszes hozzáállásnak „jobb híján” bedőlő, kapaszkodókat kereső bizonytalankodóknak... (Mit nevezek jobbikos/fideszes hozzáállásnak, szellemiségnek? A cigányokat – néven nevezve, vagy kódolt utalással – magának a problémának bélyegző, a retorziókban, „megfegyelmezésben”, „kemény kézben” hívő hozzáállást, minden felelősség eltolását a többségi társadalomtól.)"

Részletes érvelésem a Népszabadságban megjelent cikkemben, itt olvasható. http://nol.hu/velemeny/a-korrektseg-nem-akadaly-1498859

(Ezen a héten újabb beszélgetést láthattunk a Friderikusz-sorozatban - kiváló cigány és nem-cigány értelmiségiek felháborodottan - és jogosan - háborognak, hogy Cserdi polgármestere a "cigánybűnözés" létezését bizonygatja, amit Friderikusz lelkesen tódított.... De ez már más téma, itt csak annyit szögezek le, hog egyetértek a bírálókkal.)

"Cigány lélektan", "cigány néplélek" - a píszí nem azonos a félrebeszéléssel

A politikai korrektséget, a „píszít” legalább olyan gyakran gyalázzák sötétülő közéletünkben, mint a minden baj okának nevezett „liberális jogvédőket”. Emlékezetes, hogy a sokak számára etalon Sólyom László államfő is megengedte magának annak idején, hogy az erkélye alatt gárdát avató fideszes-jobbikos gyalázat visszaverése helyett a politikai korrektségen háborogjon...

Az, aki a ”píszít” okolja a súlyos problémák elfedéséért, tudatosan félremagyarázza a dolgokat, vagy ha nem rossz szándék fűti, egyszerűen összekeveri az össze nem tartozó ügyeket.

Nemrég egy megdöbbentő tévés skandalum kínált újabb alkalmat arra, hogy megkíséreljük megérteni, mi történik velünk, miben hibázunk.

Bánó András tévés szerkesztő és műsorvezető interjújáról van szó Osztolykán Ágnessel. Egy beszélgetésről, amelyért utólag az ATV elnézést kérő közleményt adott ki.

Bánó elképesztően felületes, felkészületlen, színvonaltalan volt. Mindent bemutatott, amit média-tankönyvekben lehetne tanítani, elrettentő példaként, a „Hogyan árthat valaki akár rossz szándék nélkül is” című kurzuson.

Előző nap járta a be a sajtót a hír, hogy Felsőzsolcán (Miskolc egyik elővárosa) egy kétéves kisgyereket „elsodort” egy autó, a környező házakból előrohanó rokonok és ismerősök pedig rátámadtak a kocsi sofőrjére és utasára, akik végül is nagy nehezen elmenekültek a helyszínről. A hírszerkesztők és címszerkesztők egy része mindjárt Olaszliszka nevét is bedobta a figyelem felkeltése, a nagyobb kattintás-szám érdekében. Bánó András pedig esti képernyős szereplése alkalmával „szóba hozta” az ügyet, bizonyára a „feldolgozás” szándékával. „Kapóra jött”, hogy Bánó szerkesztőtársai éppen Osztolykán Ágnes korábbi LMP-s országgyűlési képviselőt kérték nyilatkozatra, igaz ugyan, hogy az előre megbeszélt téma a mélyülő magyarországi szegénységgel kapcsolatos új szakértői jelentés elemzése volt.

Amint a videón látjuk http://www.atv.hu/videok/video-20141008-osztolykan-agnes – Bánó első kérdése a felsőzsolcai botrányos esetről szólt. Osztolykán Ágnestől, nyilván azon az alapon, hogy „ő is cigány”, azt tudakolta, van-e valamiféle „cigány lélektan”, aminek feltárásával értelmezhetjük a Felsőzsolcán történt (és hallgatólagosan, nyilván, Olaszliszkát is idegondolta a kérdező) támadást?... Osztolykán Ágnes az első sokk után kialakult vitában nagyon jól kezelte a helyzetet, már amennyire ezt egyáltalán kezelni lehet. Az ő visszakérdezései nyomán terjedt el a sajtóban Bánó botrányos szerepléséről, hogy ő a „cigány néplelket” firtatta volna... „Cigány lélektan” és „néplélek” - van némi különbség, de valóban csak árnyalatnyi. Az ATV ezután kért elnézést azoktól, akiket „esetleg sértett” Bánó megnyilvánulása. A Facebookon Bánó egyik ismert, képernyőn szereplő kollégájától lehetett olyan – efféle botrányos esetekben a jobboldalon is gyakran olvasható – mentegetést olvasni, hogy ő régóta ismeri Bánót, és biztos abban, hogy „nem rasszista”...

De hogy jön ehhez az egészhez a „píszí”, amivel bevezettem cikkemet? Nos, úgy, hogy a politikailag korrekt beszédmódnak és a felkészületlenségnek, illetve a gondolatok tisztázatlanságának semmi köze egymáshoz...

Nem az a píszí, hogy egy cigányok által elkövetett támadás sokkjában keresünk egy cigány közszereplőt, akit valamiféle „cigány lélektan” megmagyarázására kérünk, aztán amikor ő – jó esetben - helyretesz bennünket, érdemi információk hiányában nem az adott ügyről beszélgetünk vele, hanem általában a cigányság helyzetéről. Nem tudhatták például a beszélgetés résztvevői, hogy a felsőzsolcai támadók milyen anyagi helyzetben élnek, de azonnal a nyomor, az állandó stressz, az adrenalin szerepéről szólt a társalgás.

A píszí nem lehet azonos a kollektív mellébeszéléssel!

Bánó András tapasztalt újságíró, az, hogy nem söpörte a szőnyeg alá a felsőzsolcai bűncselekményt, azt jelzi, hogy újságírói lelkiismerete arra kötelezi, próbálja meg- és kibeszélni azt a témát, ami a tévénézőt izgatja.

De ezzel véget is ér Bánó méltatása. Mindent egészen másképp kellene csinálni ahhoz, hogy végre valódi, értelmes beszéd és gondolkodás alakuljon ki valódi, égető bajainkról. Mindenekelőtt: a felsőzsolcaihoz hasonló, félelmet keltő, közbiztonság-érzetünket romboló esetek kapcsán nem ”a” cigányokról kellene beszélni – hiszen a cigányok százezreinek semmi közük az adott ügyhöz, akárcsak a nem-cigányok millióinak -, ezért akármit hordunk össze a „cigány-ügyről”, csak azt a hamis bélyeget erősítjük, hogy az ilyesmi valamiféle cigány specialitás...

Ehelyett a megtámadott, békés társadalom közérzetéről, a mi félelmeinkről, biztonságérzetünkről, az ellenünk agresszívan támadókkal kapcsolatos lehetőségeinkről kellene beszélni. Lehetőleg empatikus, a nézők számára megfogható és kérdéseikre valódi választ kereső szakértővel kellene meg- és kibeszélni ilyenkor az ügyet. Pontosan mi történt/történhetett a tárgyalt ügyben - az adott esetben Felsőzsolcán? Megismétlődhet-e, vagy ez majdnem kizárt? (Van-e például olyan specialitása, ami teljesen egyedivé teszi?) Kivel, hol, milyen körülmények között történhet meg hasonló? Mit lehet ilyen esetben tenni? Mit nem szabad? Hogyan lehet megelőzni, ha ez lehetséges? Stb, stb.

Ha megnézi valaki a Bánó-féle beszélgetést, láthatja, hogy a rosszul kiválasztott alkalom (nem Osztolykán Ágnest kellett volna a témával letámadni, de biztosan nem meglepetésszerűen), a rendkívül szerencsétlen felvezetés, és a téma félretájolása miatt a viszonylag hosszú párbeszéd a valóban sokakat izgató konkrét ügy konkrét feldolgozásában SEMMIT nem segített. Nem először történt így – és már megint ez lett belőle.

Csakhogy mindezért nem a politikai korrektség felelős. Píszí stílusban, píszi felfogásban, gyűlölködés, előítéletesség, kollektív bélyegek osztogatása nélkül mindent meg lehet és meg is kell beszélni közös ügyeinkről. Sőt, csak így szabad megbeszélni...

Jobbikosok az ATV képernyőjén – sajnos, nem a szélsőbarnák kudarca

2014. április 6-a, a Fidesz-rezsim úgynevezett választásokon történt újrázása és a jobbikos szenny terjedése nyomán, a 2014. május 22-25-i EP választásra készülve a magyar közéletben és a médiában újra megnyílt a kérdés: hogyan kell kezelni azt az emberellenes pártot, amelynek sikere katasztrofális helyzetet teremtett a magyar közéletben?

Egy pillanatig sem inogtam meg álláspontomban: nem szabad demokratikus tárgyalópartnerként elfogadni a jobbikos politikusokat. A magukra valamit adó szerkesztőségeknek és műsorvezetőknek pedig még egyértelműbb feladat: ne engedjék be a stúdiókba demokratikus „beszélgetőpartnernek” maszkírozva, a nézőket-hallgatókat-olvasókat megtévesztő hangnemben kezelve a kinyírásunkra készülő ultrákat.

Érthető, hogy általános érdeklődést keltett 2014 késő tavaszán a Jobbik bojkottját látványosan feladó ATV tevékenysége. Egy jegyzetet megér a csatorna első kísérletei kapcsán szerezhető benyomások dokumentálása a műsorvezetőik és szerkesztőik által bemutatott felkészültségről, szakmai integritásról.

Röviden jellemezhetjük azoknak a próbálkozásoknak az első tapasztalatait, amelyekkel a tévé vezető arcai próbáltak megbirkózni a Jobbik-jelenséggel. Totális csőd.

Miért katasztrófa ez? Hosszú ideig fenntartott, elvi alapon megindokolt, a tisztességes demokraták által széles körben támogatott Jobbik-bojkott után hirtelen 180 fokos fordulatot tettek a tévé vezetői. Ez érthetően nagy figyelmet keltett, és ha már így döntöttek, mindennél fontosabb lett volna, hogy alaposan átgondolják, hogyan hajtják végre ezt a változást. Ha már vállalják a párbeszédet, tegyenek meg mindent azért, hogy ez ne a szélsőségesek triumfálására nyíló alkalom legyen.

Bőven volnának tanulmányozható külföldi példák. Angolszász, német környezetben is nagy viták, felháborodott tiltakozás kísérte, ha tisztességes, mértékadó médiumokban a szerkesztők beengedték a szélsőjobboldalt a stúdiókba. Amikor viszont ez mégis megtörtént, kiváló szerkesztők által felkészített színvonalas tévések teremtettek kőkemény vitahelyzetet a barnák számára. Úgy végezték a munkájukat, hogy a szélsőségeseknek elmenjen a kedvük az országos nyilvánosságba való befurakodástól.

Ezzel szemben az ATV-sek szerkesztői munkája egyszerűen gyalázatos. Rendre úgy reagálnak a jobbikossal szemben ülő tévés sztárok, mintha soha korábban nem lehetett volna tájékozódni a szélsőjobboldaliak érveiről, gondolkodásmódjáról. Tökéletesen felkészületleneknek bizonyulnak. Újra meg újra belesétálnak a jobbikos fórumokon, Facebook-oldalakon bőségesen tanulmányozható, kicsavart érvelésekből épített csapdákba.

Az eddigi ATV-s produkciókban Simon András bizonyult a leggyengébbnek. Balczó Zoltánnal olyan szívélyesen kvaterkázott, olyan lazán engedte a jobbikos propaganda áradását, mintha semmi feladata nem lenne tévés műsorvezetőként egy ilyen helyzetben. http://www.atv.hu/videok/video-20140507-mit-adott-nekunk-az-unio

Kálmán Olga is árnyéka volt önmagának Vona Gáborral beszélgetve http://www.atv.hu/videok/video-20140519-vona-gabor , ritkán és gyengén kérdezett vissza, hagyta, hogy az interjúból jobbikos ideológiai tízperc legyen. Valószínűleg nem érezte valami jól magát a bőrében, de ez nem mentség a felkészületlenségre.

A leghatározottabban Rónai Egon próbált kitartani, Simon András Balczó-debütálása után Dúró Dórával találkozva. Túlságosan nagy felkészültséggel ő és szerkesztői sem vádolhatók,de legalább megpróbált egy kevéssé barátságos, tárgyszerű légkört fenntartani, amelyből a néző a metakommunikáción keresztül érzékelheti a Jobbik valódi helyét a magyar közéletben. http://www.atv.hu/belfold/20140507-start-duro-dora

Mégis, Rónai mondhatja magáénak az eddigi legnagyobb kudarcot. A jobbikos politikus „úgynevezett holokausztról” beszélhetett a műsorban, és ennek kapcsán előadhatta azt a széslőjobboldali és fideszes körökben régóta terjesztett holokausztrelativizáló műsorát, amely a történelem sok-sok népirtása közé pakolja be a második világháborúban nagyarányú magyar részvétellel és súlyos magyar felelősséggel végrehajtott tömeges zsidó- és cigánygyilkolást. Látszólag a rengeteg áldozat iránti tisztelet áll emögött, valójában a hazai áldozatok, zsidók és cigányok megalázásának eszköze. A magyar jobboldali hazugságok ellen küzdő magyar demokratákat próbálják elnémítani ezzel az érveléssel. Rónai erre teljesen felkészületlen volt – pedig ideje éppen lett volna tájékozódni, hiszen az Orbán-közeli Magyar Nemzet jelenlegi brüsszeli tudósítója, Lovas István már 1999-ben előállt (a Népszabadságban!) „véralgebrázó” holokausztrelativizálásával. Rónaiék az akkor kirobbant vita anyagából most, 15 év után akár fel is készülhettek volna szerkesztőivel.

Hát, nem tették. A jobbikos sunyiskodás leleplezése helyett sikerült az egészet egy több felvonásos, értelmetlen és szomorú örmény genocídium – második világháborús holokauszt méricskélésbe fordítani. Vagyis a nagy hírű tévé magukra büszke arcai pont abba a csapdába sétáltak bele, amelyre bőven lett volna alkalmuk felkészülni...

Arról nem is szólva, hogy egy tapasztalt tévés hogyan engedhette meg Dúrónak, hogy a teljesen nyilvánvaló, holokauszttagadó „úgyneve

zett holokauszt” kiszólását olyan irányban magyarázza ki, aminek semmi köze ahhoz, amit valójában mondott. Az „úgynevezett” azt jelenti, hogy valakik úgy nevezik, de a beszélő ezzel nem azonosul, mert nem hiszi el, hogy az úgy volt. Ennek letagadását elengedni – elemi hiba.

Általában is jellemző, hogy az ATV-s szerkesztők nem használják a saját archívumukat sem. A sima beszédű jobbikosokat egyáltalán nem szembesítik saját bőséges és botrányos megnyilvánulásaikkal.

Megismétlem: eleve nem értettem egyet azzal az új iránnyal, amit az ATV felvállalt. De ha már ebbe az irányba fordultak, legalább ne lettek volna ilyen felkészületlenek és amatőrök...

(2015. őszi megjegyzés: a csatorna következetesen tartja a – szerintük jó – irányt, az elfogadhatatlan figurák a műsoraik egész sorában lettek állandó „vendégek”. A csatorna híradói is egyre lelkesebben tolnak mikrofont – teljesen fölöslegesen – jobbikosok orra alá. A szerkesztők és műsorvezetők felkészültsége semmivel sem lett jobb...)