A következő címkéjű bejegyzések mutatása: család. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: család. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. április 9., vasárnap

Locsolkodós húsvét – és a családi szégyen, amiről nem illett beszélni



Sokfelől hallatszik a panaszkodás a gyorsan elkopó húsvéti hagyományokról, jaj, hol vannak már azok a régi szép szokások? Amikor férfiak és fiúk ünneplőben járták a lányos házakat, versikével köszöntötték és illatos vízzel permetezték a nőket?
Ritkán kerül elő ilyenkor – legfeljebb az ilyenkor valamiért mindig bejelentett fokozott közúti ellenőrzések utalnak rá –, hogy ezt a kedves népszokást hány családban változtatta (és változtatja ma is) pokollá a mértéktelen piálás.
Húsvét hétfő túlságosan sok helyen jelentette az estére hazatérő s…grészeg „családfőt”, aki erőszakos barommá vált, és a felesége, gyerekei rettegve várták, vagy „jobb” esetben a félig eszméletlen, bamba alak iránti undorral, szánalommal…

2017. november 23., csütörtök

Köszönjük az elmúlt több mint egy évben mellénk álló, rengeteg ismeretlen és ismerős támogatónknak!




FRISSÍTÉS
2017. NOVEMBER 23.

Kedves Olvasóim - ismerősök és ismeretlenek!

Első mondatom a köszöneté.
Majdnem pontosan egy évvel ezelőtt, 2016. novemberében az alábbi  bejegyzésben  segítséget kértem a Rácz család számára egy olyan időszakban, amikor igen szorult helyzetben voltak, és nagyon nagy szükség volt minden támogatásra.

A bejegyzést akkor nagyon sokan megosztottátok, és meg is érkezett a segítség, ami átlendítette a családot egy újabb nehéz szakaszon. Nem az elsőn, és nem is az utolsón, de tovább tudtunk lépni és időt nyertünk, most pedig a sikerről is beszámolhatunk. Mindezért nagy köszönetet mondunk.

Most megosztom Rácz József és családja friss közleményét, amelyben a legfrissebb örömhírt jelenti be - köszönetnyilvánítása minden barátunknak szól, akik akkor és azóta megmozdultak az érdekükben.

https://www.facebook.com/joci.racz/posts/1519884744743381
ÖRÖMHÍR ÉS KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS


Rácz József ezt írja: "Szeretnénk megköszönni a hozzájárulást az elmúlt több mint egy évben mellénk álló, rengeteg ismeretlen és ismerős támogatónknak. Mindazoknak, akik a különböző pénzgyűjtő akciókban (az adhat.hu oldalon, és blogokon meghirdetett sikeres gyűjtések során) hozzájárultak terheink csökkentéséhez, és azoknak, akikre a többszöri szállításban, pakolásban, költözésben számíthattunk." 

Új köztársaság kell a szegényellenes rezsim helyére

Az esetnek, amely egyetlen család sorsának jobbra fordulását hozta, van általános tanulsága is.
Mennyi-mennyi jó szándékú ember és szervezet kitartó segítségére van szükség ahhoz, hogy egy kínos lakásprobléma nagy nehezen megoldódjon. És mennyi-mennyi család él szerte az országban, akiknek legalább ekkora mértékű, sürgős támaszra lenne szükségük.

A mai körülmények között, az ország harmadának elnyomorodása közepette kell a civilek összetartása, kell az állandó figyelem, hogy akit lehet, felszínen tartsunk. De az arányok egyértelműen mutatják, hogy azt a tengernyi bajt, amit a szegényellenes rezsim okozott és okoz, csak a rezsimváltás gyógyíthatná. Nem is akármilyen rezsimváltás: olyan új köztársaság kell, amelyben kiemelt érték a szolidaritás, nem mélyülnek, hanem eltűnnek a társadalmi szakadékok, és a legszegényebbek végre rövid-, közép- és hosszú távon is reális kapaszkodókat, lépcsőfokokat érzékelhetnek.
Megláthatják maguk és szeretteik számára a kiutat.

Még egyszer: mindenkinek köszönjük!


AZ EREDETI BEJEGYZÉS
2016. NOVEMBER 11.
MÉG EGY NEKIHUZAKODÁS! AKÁRMILYEN CSEKÉLYSÉGGEL SEGÍTHETSZ!


Közel vagyunk a célhoz, most nem lenne jó elakadni. Nagyon nagy falat, amit a sors és a hivatalok barátaim, Rácz Jocó és Jennifer elé tettek, de ezzel is meg fogunk együtt birkózni. A lakás, amibe végre be lehetne - és nagyon kellene - költözniük a kisgyerekekkel és a nagyobb lányukkal, nagyon rossz állapotú. Pénzbeli vagy egyéb segítséggel jó lenne már az igazi tél előtt megcsináltatni a család számára.
Közhely, sok gyűjtésnél elhangzik, de nagyon igaz, és ebben az esetben különösen érvényes: ha nem tudsz sokkal segíteni, segíts annyival, amit egy kávéra vagy egy újságra költenél. Ha sokan adjuk össze, máris meglesz a megoldás!


(A felvételt hivatásos fotós barátunk, Csanádi Dávid készítette szeptember 20-án a család ideiglenes lakóhelyén.)




Lakáshoz juthat a négygyermekes házaspár! Segítsünk a lakhatóvá tételében!

Csereháti filmesek figyeltek fel évekkel ezelőtt egy észak-borsodi fiatalemberre, Rácz Józsefre. Sokan ismerték és becsülték életkedvéért, intelligenciájáért, és azért, hogy a születése óta vak fiatal bámulatra méltó önállósággal tájékozódik az életben.

Íme a film: https://www.youtube.com/watch?v=NnqF32N_k2w

A Kukorelly Endre író által alapított Nyugodt Szív Alapítvány munkatársai nemrégiben Budapesten kezdték segíteni Rácz Józsefet, aki a fővárosban már ifjú feleségével, Jenniferrel és négy gyermekkel keresi a boldogulás lehetőségét. A Nyugodt Szív mellett az Iványi Gábor lelkész vezetésével működő Oltalom, valamint a budapesti családos otthonokat működtető BMSZKI és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat is hozzájárult ahhoz, hogy 2016 nyarán végre nagy esély előtt áll a család.

A Nyugodt Szív megállapodott Zugló önkormányzatával, hogy Rácz József és családja teljes jogú bérlője lehet egy zuglói bérlakásnak. A lakást már kijelölték, és a szerződés szerint a lelakott bérlakást Rácz Józsefnek és támogatóinak kell újra lakhatóvá tenniük.

 A családfő máris mozgósítja ismerőseit, barátait, akik sok fontos felajánlást tettek – szükséges anyagot, segéd- és szakmunkát is ajánlottak. A kijelölt lakás azonban jelenleg nem fűthető, jelentős gázszerelésre van szükség. A fürdőszoba kialakítása is költséges szakmunkának ígérkezik. A nyílászárókat is fel kell újítani. Mindehhez segítségre van szükségük!

Fűtés nélkül a kisgyerekekkel nem tudnak beköltözni, a munkák befejezéséhez összesen 500 ezer forintra van szükségük, ezért nagy szükségük van minden, akármilyen csekély kis hozzájárulásra!

Adományozók segítségét kérjük ahhoz, hogy négy gyermek szüleivel minél előbb új otthonába költözhessen!


Rácz József
20-627-3793
vagy
20-623-2309

bankszámlaszám
Rácz József
ERSTE 11600006-00000000-39249360

2016. július 2., szombat

Azt hazudják, a házasságot, a családot "védik" - Na de ki támadja?

Az internet ördöge elérhetetlenné tette az alábbi, 2013-as írásomat - ma, a Pride-menet óráiban újra közzéteszem itt:

Azt hazudják, a házasságot, a családot "védik" - Na de ki támadja?

2013. július 06. |
(eredetileg a STOP.hu oldalon publikáltam)


A magyar jobboldal napirenden tart, sőt, az alaptörvénybe is beillesztett egy - burkoltan a melegek ellen irányuló - állítást: a melegek kizárásával a házasság intézményéből ők "a családokat védelmezik". Szerintük Nyugat-Európa ennek az ellenkezőjét teszi, tehát az Orbán-kormányra hárul a feladat, hogy Magyarországot a "kereszténység védőbástyájává" tegyék. Leleplezzük a csúsztatást.

Egy hete tartanak a 18. Budapest Pride fesztivál rendezvényei. Szombaton megrendezik a hagyományos budapesti Pride-felvonulást. Ilyenkor felélénkülnek az LMBTQ-közösség jogegyenlősítő törekvéseivel kapcsolatos viták. Sok kisebb-nagyobb probléma kerül szóba. A 2010 óta kormányzó magyar jobboldal ugyanakkor folyamatosan napirenden tart, sőt, az alaptörvénybe is beillesztett egy - burkoltan a melegek ellen irányuló - érvet: a melegek kizárásával a házasság intézményéből ők "a családokat védelmezik". Na de ki fenyeget a családokat?

Az Élet és Irodalom LII. évfolyamának 50. számában, 2008. december 12-én jelent meg Uitz Renáta és Salát Orsolya "Alkotmányos érték-e a melegek autonómiája?" című tanulmánya, amelyben részletesen bemutatják a nyugati demokráciákban a második világháború után lépésről lépésre elért jogfejlődést, amelyben az alkotmánybírák és a bíróságok kisebb és nagyobb ügyekben kimondott ítéletek sorozatában az egyenlő jogokból kizárni próbált melegek igaza mellé álltak. Az ítéletek nem kérdőjelezték meg a családokat megillető védelmet, de kimondták, hogy a családokat állítólag fenyegető veszélyek nem léteznek.

Az alábbi összeállításban az "Alkotmányos érték-e a melegek autonómiája?" című cikkből a legjellemzőbb részleteket lehet megtalálni.


"Az alkotmányos joggyakorlatban az egyéni autonómia még akkor is alapvető értékként tűnik fel, ha ezek a kifejezések kimaradtak az alkotmány szövegéből. Dolgozatunkban autonómián azt az emberi képességet vagy adottságot értjük, amely lehetővé teszi, hogy az egyén a saját maga által választott elvek mentén élje életét, olyan elképzeléseknek és döntéseknek megfelelően, amelyeket a magáénak vall, és amelyekkel külső kényszertől mentesen azonosul. Ebben a megközelítésben az autonómiaigény értékelésekor nem az számít, hogy az a legjobb erkölcsi vagy gyakorlati választást tükrözze, hanem hogy az egyén saját választásán alapuló életvezetési döntést jelenítsen meg."

"A házasság és a család vallási töltetű meghatározásával azonosuló állammal nem csupán az a probléma, hogy nem semleges, hanem legfőképpen az, hogy nem szekuláris - a demokratikus alkotmányosság köntöse egy felvilágosodás előtti szuverén testét takarja."

"Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) tárgyalta Karner-ügy jó példa erre. Az EJEB azonban váratlanul pontosan és élesen fogalmazott a 8. és 14. cikk együttes értelmezésével eldöntött ügyben: "A hagyományos értelemben vett család védelme nagyon elvont és nagyon sokféle konkrét megoldás használható a megvalósításához. Olyan esetekben, ahol az állam mérlegelési szabadsága szűkre szabott, mint azokban az ügyekben, ahol a megkülönböztetés alapja a nem vagy a nemi irányultság, az arányosság elve nem csak azt követeli meg, hogy a választott megoldás elvileg alkalmas legyen a cél elérésére. Igazolni kell, hogy a (bérleti jogról szóló) törvény céljának eléréséhez a törvény alkalmazási köréből ki kellett zárni a homoszexuális kapcsolatban élő személyeket"."

A bíróságok elé kerülő "szürke és unalmas ("normális") tényállások tartásról, biztosításról, lakáshasználatról, öröklésről olyan élethelyzeteket fednek fel, amelyek kapcsán egyre kevesebb értelme van a hagyományos család védelmében történő harcos fellépésnek."

Nagyon fontos dokumemntum a dél-afrikai Alkotmánybíróságnak a melegházasságról a Fourie-ügyben hozott határozata. "A bírósághoz forduló felek (egy hosszú ideje de facto élettársi kapcsolatban élő leszbikus pár) azt sérelmezték, hogy kapcsolatukat az állam nem ismeri el a házassághoz hasonló jogi formában. Sachs bíró szerint "Pusztán azért büntetni az embereket, akik és amik - ez alapjaiban becsüli le az emberi személyiséget, és sérti az egyenlőséget. ... Az aktív ... állampolgárság érzésének kialakulása azon múlik, hogy elismerjük és elfogadjuk-e az embereket annak, akik. ... Vagyis a tét nem pusztán a közösség egy csoportját ért igazságtalanság megszüntetése. A valódi kérdés annak megerősítése, hogy társadalmunk a tolerancián és a kölcsönös tiszteleten nyugszik." Ezt a logikát követve jutott el odáig Sachs bíró a gondolatmenetében, hogy kimondja: "A meleg párok kizárása a házasság előnyeiből és kötelezettségeiből ... azt a durva, bár homályos jogi állásfoglalást jeleníti meg, hogy a meleg párok kívülállók, és hogy az intim emberi kapcsolataik jogi elismerésére és védelmére való igényük valahogy alacsonyabb, mint a heteroszexuális pároké. ... Azt jelzi, hogy a szeretetre, elköteleződésre és felelősségvállalásra való képességük definíciószerűen kevésbé méltó az elismerésre, mint a heteroszexuális pároké."
Ez az érvelés az iskolapéldája annak a bírói hozzáállásnak, amely az egyéni autonómia védelme érdekében képes módosítani az alapjogvédelem retorikai arzenálját. Sachs bíró szerint a meleg párok családjogi viszonyainak állami elismerése egyben a melegek emberi mivoltának teljes körű és fenntartásoktól mentes állami elfogadását is jelenti és jelképezi."

"2002-ben a német Alkotmánybírróságot még a kanadai Legfelsőbb Bíróságnál is kényesebb pillanatban érte az azonos nemű élettársak kapcsolatának elismeréséről szóló törvény. Az indítványozók ugyanis úgy időzítették beadványukat, hogy az Alkotmánybíróság a már elfogadott, de még hatályba nem lépett törvény hatálybalépését akadályozhatta volna meg. Első látásra komoly tartalmi érveik voltak, a német alaptörvény ugyanis egyértelműen kimondja a házasság és a család védelmét 6. cikkében." (...) ...nem áll fenn igazolásra szoruló beavatkozás. A házassághoz való alanyi jog nem sérül, mert a házasságkötés lehetősége minden házasodásra képes személy részére továbbra is fennáll."

"Ami a házasság védelmét mint alapvető alkotmányos értéknyilvánítást illeti, a német Alkotmánybíróság állandó gyakorlatának megfelelően azt követeli meg, hogy a törvényhozó ne hozza a házasságot más életformáknál kedvezőtlenebb helyzetbe. A német Alkotmánybíróság nagyon világosan fogalmaz abban a tekintetben is, hogy a házasság mint életforma kiemelt alkotmányos védelme lehetővé teszi az ahhoz kapcsolódó kedvezmények nyújtását, de semmiképpen sem követeli meg a törvényhozótól más életformák hátrányos megkülönböztetését. Arra, hogy a házasságot a jogosultságok terjedelmét illetően folyamatosan jobban kellene védeni, mint más életközösséget, sem a normaszöveg, sem a történeti értelmezés nem ad alapot."

Szerző: Tamás Tibor   |   |   Forrás: STOP/Élet és Irodalom

---------------------------------

EZ IS SZÖVEGMENTÉS A MEGSZŰNT STOP-ról

Bajban a szélsőjobb: nehezen megy a kudarc feldolgozása

2013. júliusi írásom a STOP.hu oldalon


Az idei Budapest Pride-on óriási színes, vidám tömeg mutatta be, hogy a főváros és Magyarország az élet pártján áll. A hisztériázó homofóbok pedig most először vehették észre, hogy nagyon-nagyon kevesek.

2013 nyarán a magyar nyelvű interneten jól nyomon követhető a homofóbok zavarodottsága. Egyik csoportjuk a magyar szélsőjobboldal fizetett és önkéntes internet-vitézeiből áll (az önkéntesek talán a legrosszabbak). Ez a gyászos társaság kiegészül a szélsőfideszes hiszterokeresztény gyűlölködőkkel.
Idén szokatlan produkcióra kényszerültek ezek a csoportok. Fel kellene dolgozniuk nyilvánvaló vereségüket, amit a melegjogi mozgalmakkal szemben elszenvedtek. Ez azonban - mint minden intellektuális erőfeszítés - nehezen megy nekik.

Csataterek

A magyar köztársaságpártiak a rendszerváltás óta ismétlődő csatákat vívtak és vívnak a sötét erők által stigmatizált csoportok emancipációja érdekében.
A legfontosabb küzdelem a cigányságot munkanélkülivé, saját hazájában páriává változtató gyűlölködők és közönyösök ellen folyik - sajnos egyelőre lényegében sikertelenül. A küzdelem 2013-ban vereségre áll, de még messze nincs vége ennek a háborúnak.

Teljes vereséget hozott viszont - és ez beláthatatlan, szörnyű következményekkel jár - a drogfogyasztás dekriminalizálásáért, a drogos életmódot választók vagy abba sodródók emberséges kezeléséért indított harc. Az első Orbán-kormány 1999-ben kiemelt célpontnak nyilvánította a stigmatizált drogosokat, és a rosszul informált, olykor egyenesen ostoba többségi véleményt kihasználva, a torz hiedelmeket erősítve, a középkorúakat és idősebb korosztályokat saját ifjabb családtagjaik nyomorgatására és üldözésére - de legalábbis ennek támogatására vette rá. A hazai közvélemény kisebb része, a téma részleteinek ismerői, liberálisok, a szó valódi értelmében vett keresztények, józan kriminalisztikai szakemberek, jogvédők megpróbálták az értelem hangját megszólaltatni. A drogfogyasztást bűncselekménnyé nyilvánító, az úton visszafordítható fiatalokat is üldözni rendelő kampány azonban a hazai politikai küzdelemben egyedül maradó jogvédő csoportokat sikeresen stigmatizálta. Az érvelni próbáló kis csoportok, az élni és élni hagyni elvére emlékeztető jogvédők nem számíthattak jelentős nemzetközi segítségre sem - ebben a kérdésben a fejlett nyugati világban is mindmáig döntő szavuk van a rendészeti (ál)megoldásoknak. Végeérhetetlen háború folyik a drogmaffiával, amiből csak a bűnözők nyerhetnek, az állam által magasra tornászott profitot.

A kevés győzelmek egyike

Mi, liberálisok azért néhány igazi sikernek is örvendezhetünk. Más közelítésben fogalmazva: a demokráciák egy-egy fontos területen a jogkiterjesztés, az emancipáció, a világ emberségesebbé válása felé haladnak. Ehhez persze le kell küzdeni az ostobaság, gyűlölködés gerjesztette politikai és ideológiai ellenállást.

A melegek, leszbikusok mozgalmának sikere egyike a kevés győzelemnek. A nemi orientációjuk miatt stigmatizált, rendszeresen megalázott, illegalitásba kényszerített kisebbségek (gyűjtőnevükön LMBTQ: leszbikus, meleg, biszexuális, transzszexuális és queer csoportok) a hatvanas években kezdtek igazán erőteljesen megszerveződni és a sarkukra állni Észak-Amerikában és Nyugat-Európában. A liberális demokráciák viszonyai között képesek lehettek az erőteljes önkifejezésre, amelynek egyik legfontosabb hagyománya az 1969. júniusi Stonewall-lázadás emlékére világszerte megszervezett Pride felvonulás. Masszív konzervatív politikai és ideológiai ellenállásba ütköztek azonban, amelyet a homofóbok leggyakrabban - Jézus szellemétől élesen elütő, gyűlölködő, embertelen - álkeresztény szósszal is leöntenek.

Több évtized telt el addig, amíg egyértelművé vált: az antirasszista, antifasiszta mozgalmak átütő sikerei után a következő emancipációs lépcsőfok a nemi orientációjuk miatt elnyomott kisebbségek jogegyenlősége lesz. A melegek büntetőjogi fenyegetésének megszüntetése csak az első etap volt. A döntő kérdés ezek után a polgárjogi megkülönböztetés eltüntetése. Milyen jogon, milyen alapon zárják ki egy együtt élő azonos nemű pár tagjait bármiből, ami trörvény szerint jár a különneműeknek? Meddig hazudhatják azt a közvélemény gondolkodni képtelen részének, hogy az ő családját "védik" másmilyen családok jogfosztásával?

Házasság, gyermekvállalás, emberi és polgári jogok

Ma már napi hír, hogy az Egyesült Államok mely államaiban, a nyugat-európai demokráciák mely országában bontják le az LMBTQ-közösség tagjai előtt emelkedő falakat. Házasságban akarsz élni? Elfogadod az ezzel járó kötelezettségeket és jogokat? Házasodj össze azzal, akit szeretsz, és élvezd a demokratikus állam teljes védelmét!

Gyermeket szeretnél felnevelni társaddal, akivel szeretetteljes házasságban élsz? Alkalmas vagy a gyermeknevelésre? Képes vagy és hajlandó vagy vállalni mindazt, ami ezzel jár? Az állam ebben nem akadályozhat meg azon az alapon, hogy azonos neműek vagytok házastársaddal!

A világ normálisabb fele ebbe az irányba halad.

Egyre nagyobb tömeg a Budapest Pride-on

Magyarország szokás szerint fáziskésésben van - de kezdettől fogva jobb volt a helyzet, mint tőlünk keletebbre, például a melegek elnyomását "nemzeti sajátosságként" gyakorló Oroszországban.

A szélsőségesek itt is, mint annyi más helyen, alaposan félreeértve a helyzetet, "felsőbbrendűnek" képzelik magukat. Rájuk kell nézni, el kell olvasni, meg kell hallgatni szövegeiket, hogy azonnal lássuk, mi a helyzet ezzel az állítólagos "hetero felsőbbrendűséggel".

Kezdettől hihetetlen verbális, valamint, ha módjuk nyílt rá, fizikai agresszióval feleltek arra, hogy a meleg-mozgalom egyáltalán létezik. A kilencvenes évektől nálunk is megjelent LMBT-mozgalmat a kétezres években kezdték igazán erőteljesen provokálni, a legváltozatosabb eszközökkel üldözni.

Évről-évre szégyenletes jelenetekkel, a Fidesz-közeli sajtó és tévé lejárató szándékú hecckampányaival kísérték a meleg szervezetek megmozdulásait. A vitathatatlan mélypont a 2008-as szégyennap (félreértés ne legyen: a magyar jobboldal és szélsőjobboldal szégyenének napja) volt, és a tettesek helyett az áldozatokra irányuló gyalázkodás, ami azt a jobboldali sajtóban követte.

Mivel a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és a hasonszőrűek kijózanodására hiába várnánk, a mérkőzés kimenetele sokáig kétesélyesnek látszott. Nyitva volt az út afelé, hogy a drog-dekriminalizáló mozgalmakhoz hasonlóan kelet-európai sötétségbe süppedjen a melegek emancipációs küzdelme.

Óriási különbség volt azonban, hogy a magyar jogvédőket ebben a témában egyértelmű, és évről-évre szélesedő transzatlanti diplomáciai támogatás segítette. Ezt nem kis sértődöttséggel vette tudomásul az úgynevezett "polgári" sajtó, amely mindaddig, amíg a fideszes vezetéstől a melegjogi mozgalom elleni masszív fellépést remélte, változatos formában, de mindvégig a lehető legalacsonyabb morális színvonalon gyalázta és támadta a "másokat", megtagadva tőlük a minimális szolidaritást is a támadások kommentálása alkalmával.

Az atlanti demokráciák masszív támogatása megnyilvánult abban is, hogy évről-évre sok bátor melegjogi aktivista, EU-politikus (elsősorban Zöld pártiak) jött el a hagyományos fesztiválra, vonult végig a Budapest Pride-menettel, és bátorította szónoklatban a mozgalom magyar tagjait.

Mindezzel szorosan összefügg, hogy eközben lassan-lassan talpra állt a hazai mozgalom is. Kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy az ellenséges, vagy negatívan semleges többségi közvélemény szó nélkül tűri a különböző fedőszervezetek útján, de mindig ugyanazok által utcára küldött maroknyi csőcselék rendszeres agresszióját. Ez ellen egyetlen igazi orvosság van: a melegjogi mozgalom, a Budapest Pride létszámának ugrásszerű növekedése. (Természetesen nem árthat egy jogállam működése, a hatékony rendőri védelem sem, de egyrészt nálunk erre egyik évben lehet számítani, a következőben alig - másrészt ez önmagában kevés.)

Amíg a Pride-on maximum másfélezren mentünk végig, többnyire heterók, a szélsőjobbos őrjöngők és a rendőrök létszáma szinte összemérhető volt a menetével.

Hosszú évekig nem változott a létszám, legfeljebb a rendőrség hozzáállása és a homofób agresszorok módszerei mutattak egyik évről a másikra változatosságot.

Tavaly lehetett először észrevenni, hogy valami jó irányban megmozdult: Magyarország normális fele végre sokezres jelenlétével is támogatta a menetet. Tömegesen ott voltak már azok a szabadságszerető fiatalok, akikért még érdemes itt élni, itt maradni, akik miatt még bízni lehet a jövőnkben.

Idén pedig ez az áttörés egészen nyilvánvalóvá vált. A becslések eltérőek, de bizonyos, hogy óriási színes, vidám tömeg mutatta be, hogy a főváros és Magyarország az élet pártján áll. A hisztériázó homofóbok most először vehették észre, hogy nagyon-nagyon kevesek. (Ennek ellenére, amint a menet hazainduló résztvevőit ért náci támadásból láthattuk, a sok éves tapasztalatok alapján arra is kellene ebben az országban gondolni, hogy a rendőrségnek, de a szervezőknek is dolguk lenne a Pride-ra meghívott emberek védelmével kapcsolatban. Előre biztosítani kellene a bántatlan elvonulást, és erről folyamatosan tájékoztatni a megjelenteket. A szervezők és a rendőrök is közvetlenül felelősek azért, hogy békés polgárok a homofób embervadászok csoportjaiba botlanak. Ezek pedig a könnyű "győzelmet", a túlerőt keresik.)

Szerző: Tamás Tibor


2016. június 30., csütörtök

Megható volt látni a babakocsis Pride-ot


A fotót a 2021-es Budapest Pride-on készítettem.



2016. Budapest Pride: kedden rendezték a fesztivál eseményei közül - a felvonulás mellett - számomra legérdekesebb eseményt, egy beszélgetést a szivárványcsaládok magyarországi helyzetéről.

http://www.hatter.hu/program/szivarvanycsaladokert-alapitvany-beszelgetese/2016-06-28

Nem vagyok közvetlenül érintett, elvált apaként, felnőtt gyerekek szülőjeként szereztem tapasztalatokat a családi élet szépségeiről és nehézségeiről.

A hazai LMBT mozgalmat támogató, a küzdelmeiket és témáikat figyelő szimpatizánsként viszont régóta az egyik legfontosabb témának tartom a családi élet, a gyerekvállalás lehetővé tételét, támogatását, az egyenlő bánásmódot ebben az egyén boldogsága szempontjából kulcsfontosságú ügyben.

Évekkel ezelőtt, - amikor a Budapest Pride kísérő-eseményei között színvonalas és gazdag filmprogram is volt, több moziban is vetítettek egy héten át csak erre az alkalomra behozott játék- és dokumentumfilmeket -, láttam egy emlékezetes amerikai dokumentumfilmet. A film Kaliforniában készült, azokban az években, amelyekben a melegházasságról szóló törvényeket egymás után fogadták el az USA államai. Kalifornia pedig  az élen járt a jogkiterjesztésért vívott harcban.
A dokumentumfilm azokról a családokról szólt, amelyekben homoszexuális férfiak és nők fogadtak örökbe gyereket vagy termékenyíttették meg magukat. A filmesek bemutatták egy-egy család örömeit és problémáit. A bajok egy része éppen olyan volt, amilyenekkel bárki találkozhat, aki társával gyermeket vállal - más részük speciálisnak mondható, a homoszexuális orientációval járó gondok kisugárzása a családok sorsára.
A leginkább tanulságos azonban az volt számomra, hogy Amerika felvilágosult nyugati államaiban a szivárványcsaládok nem bujkáltak, nem elszigetelten próbáltak megküzdeni a gondokkal, hanem keresték a kapcsolatot, szerveződtek, és kihasználták a közösségben rejlő lehetőségeket. Jogilag még legfeljebb féllegális volt a helyzetük, de bátrak és optimisták, mentek előre a teljes jogegyenlőség és az ezzel járó teljes önkiteljesítés felé, amibe a teljes családi boldogság is beletartozik. A családok utcai felvonuláson is megmutatták magukat: megható volt látni a babakocsis Pride-ot....

A Budapest Pride napjaiban sokszor eszembe jutott ez a film. A Bálint Házban elég jó képet kaptam a jelenlegi hazai helyzetről, a részben megnyílt jogi lehetőségekről. Például, ha már sikerült leküzdeni a homoszexuális párok gyermekvállalása elé állított akadályokat - mert vannak akadályok bőven -, a gyermek után járó családtámogatásokhoz ezek a családok is hozzá tudnak jutni - a "gyermekhez jutás" azonban egyáltalán nem egyszerű. A mesterséges megtermékenyítési programokból ki vannak zárva, az örökbefogadás folyamatában pedig friss példák vannak arra, hogy az intézményrendszerben sok jóindulatú tisztviselő dolgozik ugyan, de elég az elakadáshoz, ha csak egy-két homofób van az engedélyezés folyamatában, aki elgáncsolhatja az egészet...
A válás pedig, ha mégsem sikerül egyben tartani a családot, még borzasztóbb, még inkább tele van csapdákkal... A szakemberek azt tanácsolták, mediátori és családterápiás tapasztalataik, valamint jogi praxisuk alapján (Iványi Klára mediátor, Faix-Prukner Csilla pszichológus, Dombos Tamás jogász), hogy amennyire lehet, kerüljék el a homoszexuális családok tagjai a bírósági utat - igyekezzenek peren kívül megegyezni... Még a bíró jóindulata esetén is számos szabályozatlan vagy rosszul szabályozott kérdésbe botlanak, valószínűtlen tehát, hogy jobb megoldást találhatnak, mint a személyes egyezkedés segítségével...

Az a szörnyűség, hogy konfliktus esetén a gyereket használja valamelyik fél zsarolásra, fenyegetésre, a másik fél "megbüntetésére", fokozottan lehet jelen abban az esetben, ha a gyerekelhelyezésért küzdők közül az egyik fél homoszexuális. Elég gyakori eset, hogy a gyerek, gyerekek hetero kapcsolatban születnek, ám az egyik fél menet közben lép ki egy homoszexuális kapcsolatba. A másik szülő ilyenkor nem ritkán "megalázottnak" érzi magát emiatt, és ha módja van rá, "bosszút áll". Egy hölgy a keddi rendezvényen elmondta, hogy éppen ilyen helyzetbe került, és volt férje, aki rendőr volt, erős BM-es kapcsolati hálóval, eredményesen támadta leszbikus kapcsolatot kezdő volt társát - egészen a gyermekek elvételéig...

Az a helyzet sem egyszerű, ha a homoszexuális kapcsolatban valamelyik fél meghal, és ekkor bejelentkezik a közösen nevelt gyerekért a volt férj vagy a volt anyós, mint nagymama...

Bele sem gondolunk, milyen ügyeket produkál az élet, még olyan környezetben is, ahol a rendszer, a jogszabályok, az intézmények teljes és egyértelmű jóindulattal kezelnék a homoszexuális családtagokat. Márpedig a mi rendszerünk messze nem ilyen, ez a mai magyar a háttér egyáltalán nem ad okot a bizalomra...

Még egy megjegyzés: a helyzetet feltáró beszélgetés számomra azt mutatta, hogy mint annyi másban, ebben az ügyben is a magyaros sumákolás "taktikája" érvényesül... Maguk a szakértők is jelezték, hogy a szabályok szerint előfordul olyan helyzet, hogy ha valaki legálisan, bejegyzett élettársként jelenik meg az intézményrendszerben, van, amiből kizárja magát, szemben azzal a megoldással, hogy egyedülállónak tünteti fel magát. Az egyik fél ilyenkor legálisan a gyermekért felelős személy lesz, míg a másik jogilag nem létezik, ennek minden következményével. Mindenki ismeri a kiskapukat, "okos megoldásokat", amelyek régóta "működnek"... A teljes jogegyenlőség kivívása nélkül ez mindig így is marad.

Szivárványcsaládokért Alapítványért a Facebookon

http://www.lmbtszovetseg.hu/eroforrasok/szivarvanycsaladokert-alapitvany