Megható volt látni a babakocsis Pride-ot

A fotót a 2021-es Budapest Pride-on készítettem.

2016. Budapest Pride: kedden rendezték a fesztivál eseményei közül - a felvonulás mellett - számomra legérdekesebb eseményt, egy beszélgetést a szivárványcsaládok magyarországi helyzetéről.

http://www.hatter.hu/program/szivarvanycsaladokert-alapitvany-beszelgetese/2016-06-28

Nem vagyok közvetlenül érintett, elvált apaként, felnőtt gyerekek szülőjeként szereztem tapasztalatokat a családi élet szépségeiről és nehézségeiről.

A hazai LMBT mozgalmat támogató, a küzdelmeiket és témáikat figyelő szimpatizánsként viszont régóta az egyik legfontosabb témának tartom a családi élet, a gyerekvállalás lehetővé tételét, támogatását, az egyenlő bánásmódot ebben az egyén boldogsága szempontjából kulcsfontosságú ügyben.

Évekkel ezelőtt, - amikor a Budapest Pride kísérő-eseményei között színvonalas és gazdag filmprogram is volt, több moziban is vetítettek egy héten át csak erre az alkalomra behozott játék- és dokumentumfilmeket -, láttam egy emlékezetes amerikai dokumentumfilmet. A film Kaliforniában készült, azokban az években, amelyekben a melegházasságról szóló törvényeket egymás után fogadták el az USA államai. Kalifornia pedig  az élen járt a jogkiterjesztésért vívott harcban.
A dokumentumfilm azokról a családokról szólt, amelyekben homoszexuális férfiak és nők fogadtak örökbe gyereket vagy termékenyíttették meg magukat. A filmesek bemutatták egy-egy család örömeit és problémáit. A bajok egy része éppen olyan volt, amilyenekkel bárki találkozhat, aki társával gyermeket vállal - más részük speciálisnak mondható, a homoszexuális orientációval járó gondok kisugárzása a családok sorsára.
A leginkább tanulságos azonban az volt számomra, hogy Amerika felvilágosult nyugati államaiban a szivárványcsaládok nem bujkáltak, nem elszigetelten próbáltak megküzdeni a gondokkal, hanem keresték a kapcsolatot, szerveződtek, és kihasználták a közösségben rejlő lehetőségeket. Jogilag még legfeljebb féllegális volt a helyzetük, de bátrak és optimisták, mentek előre a teljes jogegyenlőség és az ezzel járó teljes önkiteljesítés felé, amibe a teljes családi boldogság is beletartozik. A családok utcai felvonuláson is megmutatták magukat: megható volt látni a babakocsis Pride-ot....

A Budapest Pride napjaiban sokszor eszembe jutott ez a film. A Bálint Házban elég jó képet kaptam a jelenlegi hazai helyzetről, a részben megnyílt jogi lehetőségekről. Például, ha már sikerült leküzdeni a homoszexuális párok gyermekvállalása elé állított akadályokat - mert vannak akadályok bőven -, a gyermek után járó családtámogatásokhoz ezek a családok is hozzá tudnak jutni - a "gyermekhez jutás" azonban egyáltalán nem egyszerű. A mesterséges megtermékenyítési programokból ki vannak zárva, az örökbefogadás folyamatában pedig friss példák vannak arra, hogy az intézményrendszerben sok jóindulatú tisztviselő dolgozik ugyan, de elég az elakadáshoz, ha csak egy-két homofób van az engedélyezés folyamatában, aki elgáncsolhatja az egészet...
A válás pedig, ha mégsem sikerül egyben tartani a családot, még borzasztóbb, még inkább tele van csapdákkal... A szakemberek azt tanácsolták, mediátori és családterápiás tapasztalataik, valamint jogi praxisuk alapján (Iványi Klára mediátor, Faix-Prukner Csilla pszichológus, Dombos Tamás jogász), hogy amennyire lehet, kerüljék el a homoszexuális családok tagjai a bírósági utat - igyekezzenek peren kívül megegyezni... Még a bíró jóindulata esetén is számos szabályozatlan vagy rosszul szabályozott kérdésbe botlanak, valószínűtlen tehát, hogy jobb megoldást találhatnak, mint a személyes egyezkedés segítségével...

Az a szörnyűség, hogy konfliktus esetén a gyereket használja valamelyik fél zsarolásra, fenyegetésre, a másik fél "megbüntetésére", fokozottan lehet jelen abban az esetben, ha a gyerekelhelyezésért küzdők közül az egyik fél homoszexuális. Elég gyakori eset, hogy a gyerek, gyerekek hetero kapcsolatban születnek, ám az egyik fél menet közben lép ki egy homoszexuális kapcsolatba. A másik szülő ilyenkor nem ritkán "megalázottnak" érzi magát emiatt, és ha módja van rá, "bosszút áll". Egy hölgy a keddi rendezvényen elmondta, hogy éppen ilyen helyzetbe került, és volt férje, aki rendőr volt, erős BM-es kapcsolati hálóval, eredményesen támadta leszbikus kapcsolatot kezdő volt társát - egészen a gyermekek elvételéig...

Az a helyzet sem egyszerű, ha a homoszexuális kapcsolatban valamelyik fél meghal, és ekkor bejelentkezik a közösen nevelt gyerekért a volt férj vagy a volt anyós, mint nagymama...

Bele sem gondolunk, milyen ügyeket produkál az élet, még olyan környezetben is, ahol a rendszer, a jogszabályok, az intézmények teljes és egyértelmű jóindulattal kezelnék a homoszexuális családtagokat. Márpedig a mi rendszerünk messze nem ilyen, ez a mai magyar a háttér egyáltalán nem ad okot a bizalomra...

Még egy megjegyzés: a helyzetet feltáró beszélgetés számomra azt mutatta, hogy mint annyi másban, ebben az ügyben is a magyaros sumákolás "taktikája" érvényesül... Maguk a szakértők is jelezték, hogy a szabályok szerint előfordul olyan helyzet, hogy ha valaki legálisan, bejegyzett élettársként jelenik meg az intézményrendszerben, van, amiből kizárja magát, szemben azzal a megoldással, hogy egyedülállónak tünteti fel magát. Az egyik fél ilyenkor legálisan a gyermekért felelős személy lesz, míg a másik jogilag nem létezik, ennek minden következményével. Mindenki ismeri a kiskapukat, "okos megoldásokat", amelyek régóta "működnek"... A teljes jogegyenlőség kivívása nélkül ez mindig így is marad.

Szivárványcsaládokért Alapítványért a Facebookon

http://www.lmbtszovetseg.hu/eroforrasok/szivarvanycsaladokert-alapitvany

Az alábbi írás 2013. július 22-én hajnalban került a STOP.hu Vélemény rovatába. A keresők a linket még őrzik, a portálon azonban nem találom a szöveget. Blogomban újra közzéteszem.
Ma, 2015. július 12-én, az idei Pride másnapján elolvasva úgy érzem, érvényes szöveg. (Fontos fejlemény persze, hogy idén még nagyobb volt a tömeg, ez már a nyugat-európai és amerikai fesztiválok hangulata, továbbá az sem lényegtelen, hogy - az eddigi hírek szerint - bár igény bizonyára lett volna rá, hiszen a sötétek ott ólálkodtak a menet körül, elmaradt az embervadászat.)

Bajban a szélsőjobb: nehezen megy a kudarc feldolgozása

  stop.hu 2013. júl. 22. | 05:33

Az idei Budapest Pride-on óriási színes, vidám tömeg mutatta be, hogy a főváros és Magyarország az élet pártján áll. A hisztériázó homofóbok pedig most először vehették észre, hogy nagyon-nagyon kevesek.

2013 nyarán a magyar nyelvű interneten jól nyomon követhető a homofóbok zavarodottsága. Egyik csoportjuk a magyar szélsőjobboldal fizetett és önkéntes internet-vitézeiből áll (az önkéntesek talán a legrosszabbak). Ez a gyászos társaság kiegészül a szélsőfideszes hiszterokeresztény gyűlölködőkkel.
Idén szokatlan produkcióra kényszerültek ezek a csoportok. Fel kellene dolgozniuk nyilvánvaló vereségüket, amit a melegjogi mozgalmakkal szemben elszenvedtek. Ez azonban - mint minden intellektuális erőfeszítés - nehezen megy nekik.

Csataterek
A magyar köztársaságpártiak a rendszerváltás óta ismétlődő csatákat vívtak és vívnak a sötét erők által stigmatizált csoportok emancipációja érdekében.
A legfontosabb küzdelem a cigányságot munkanélkülivé, saját hazájában páriává változtató gyűlölködők és közönyösök ellen folyik - sajnos egyelőre lényegében sikertelenül. A küzdelem 2013-ban vereségre áll, de még messze nincs vége ennek a háborúnak.

Teljes vereséget hozott viszont - és ez beláthatatlan, szörnyű következményekkel jár - a drogfogyasztás dekriminalizálásáért, a drogos életmódot választók vagy abba sodródók emberséges kezeléséért indított harc. Az első Orbán-kormány 1999-ben kiemelt célpontnak nyilvánította a stigmatizált drogosokat, és a rosszul informált, olykor egyenesen ostoba többségi véleményt kihasználva, a torz hiedelmeket erősítve, a középkorúakat és idősebb korosztályokat saját ifjabb családtagjaik nyomorgatására és üldözésére - de legalábbis ennek támogatására vette rá. A hazai közvélemény kisebb része, a téma részleteinek ismerői, liberálisok, a szó valódi értelmében vett keresztények, józan kriminalisztikai szakemberek, jogvédők megpróbálták az értelem hangját megszólaltatni. A drogfogyasztást bűncselekménnyé nyilvánító, az úton visszafordítható fiatalokat is üldözni rendelő kampány azonban a hazai politikai küzdelemben egyedül maradó jogvédő csoportokat sikeresen stigmatizálta. Az érvelni próbáló kis csoportok, az élni és élni hagyni elvére emlékeztető jogvédők nem számíthattak jelentős nemzetközi segítségre sem - ebben a kérdésben a fejlett nyugati világban is mindmáig döntő szavuk van a rendészeti (ál)megoldásoknak. Végeérhetetlen háború folyik a drogmaffiával, amiből csak a bűnözők nyerhetnek, az állam által magasra tornászott profitot.

A kevés győzelmek egyike
Mi, liberálisok azért néhány igazi sikernek is örvendezhetünk. Más közelítésben fogalmazva: a demokráciák egy-egy fontos területen a jogkiterjesztés, az emancipáció, a világ emberségesebbé válása felé haladnak. Ehhez persze le kell küzdeni az ostobaság, gyűlölködés gerjesztette politikai és ideológiai ellenállást.

A melegek, leszbikusok mozgalmának sikere egyike a kevés győzelemnek. A nemi orientációjuk miatt stigmatizált, rendszeresen megalázott, illegalitásba kényszerített kisebbségek (gyűjtőnevükön LMBTQ: leszbikus, meleg, biszexuális, transzszexuális és queer csoportok) a hatvanas években kezdtek igazán erőteljesen megszerveződni és a sarkukra állni Észak-Amerikában és (kis fáziskéséssel, a hetvenes években) Nyugat-Európában. A liberális demokráciák viszonyai között képesek lehettek az erőteljes önkifejezésre, amelynek egyik legfontosabb hagyománya az 1969. júniusi Stonewall-felkelés emlékére világszerte megszervezett Pride felvonulás. Masszív konzervatív politikai és ideológiai ellenállásba ütköztek azonban, amelyet a homofóbok leggyakrabban - Jézus szellemétől élesen elütő, gyűlölködő, embertelen - álkeresztény szósszal is leöntenek.

Több évtized telt el addig, amíg egyértelművé vált: az antirasszista, antifasiszta mozgalmak átütő sikerei után a következő emancipációs lépcsőfok a nemi orientációjuk miatt elnyomott kisebbségek jogegyenlősége lesz. A melegek büntetőjogi fenyegetésének megszüntetése csak az első etap volt. A döntő kérdés ezek után a polgárjogi megkülönböztetés eltüntetése. Milyen jogon, milyen alapon zárják ki egy együtt élő azonos nemű pár tagjait bármiből, ami trörvény szerint jár a különneműeknek? Meddig hazudhatják azt a közvélemény gondolkodni képtelen részének, hogy az ő családját "védik" másmilyen családok jogfosztásával?

Házasság, gyermekvállalás, emberi és polgári jogok
Ma már napi hír, hogy az Egyesült Államok mely államaiban, a nyugat-európai demokráciák mely országában bontják le az LMBTQ-közösség tagjai előtt emelkedő falakat. Házasságban akarsz élni? Elfogadod az ezzel járó kötelezettségeket és jogokat? Házasodj össze azzal, akit szeretsz, és élvezd a demokratikus állam teljes védelmét!

Gyermeket szeretnél felnevelni társaddal, akivel szeretetteljes házasságban élsz? Alkalmas vagy a gyermeknevelésre? Képes vagy és hajlandó vagy vállalni mindazt, ami ezzel jár? Az állam ebben nem akadályozhat meg azon az alapon, hogy azonos neműek vagytok házastársaddal!

A világ normálisabb fele ebbe az irányba halad.

Egyre nagyobb tömeg a Budapest Pride-on
Magyarország szokás szerint fáziskésésben van - de kezdettől fogva jobb volt a helyzet, mint tőlünk keletebbre, például a melegek elnyomását "nemzeti sajátosságként" gyakorló Oroszországban.

A szélsőségesek itt is, mint annyi más helyen, alaposan félreeértve a helyzetet, "felsőbbrendűnek" képzelik magukat. Rájuk kell nézni, el kell olvasni, meg kell hallgatni szövegeiket, hogy azonnal lássuk, mi a helyzet ezzel az állítólagos "hetero felsőbbrendűséggel".

Kezdettől hihetetlen verbális, valamint, ha módjuk nyílt rá, fizikai agresszióval feleltek arra, hogy a meleg-mozgalom egyáltalán létezik. A kilencvenes évektől nálunk is megjelent LMBT-mozgalmat a kétezres években kezdték igazán erőteljesen provokálni, a legváltozatosabb eszközökkel üldözni.

Évről-évre szégyenletes jelenetekkel, a Fidesz-közeli sajtó és tévé lejárató szándékú hecckampányaival kísérték a meleg szervezetek megmozdulásait. A vitathatatlan mélypont a 2008-as szégyennap (félreértés ne legyen: a magyar jobboldal és szélsőjobboldal szégyenének napja) volt, és a tettesek helyett az áldozatokra irányuló gyalázkodás, ami azt a jobboldali sajtóban követte.

Mivel a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és a hasonszőrűek kijózanodására hiába várnánk, a mérkőzés kimenetele sokáig kétesélyesnek látszott. Nyitva volt az út afelé, hogy a drog-dekriminalizáló mozgalmakhoz hasonlóan kelet-európai sötétségbe süppedjen a melegek emancipációs küzdelme.

Óriási különbség volt azonban, hogy a magyar jogvédőket ebben a témában egyértelmű, és évről-évre szélesedő transzatlanti diplomáciai támogatás segítette. Ezt nem kis sértődöttséggel vette tudomásul az úgynevezett "polgári" sajtó, amely mindaddig, amíg a fideszes vezetéstől a melegjogi mozgalom elleni masszív fellépést remélte, változatos formában, de mindvégig a lehető legalacsonyabb morális színvonalon gyalázta és támadta a "másokat", megtagadva tőlük a minimális szolidaritást is a támadások kommentálása alkalmával.

Az atlanti demokráciák masszív támogatása megnyilvánult abban is, hogy évről-évre sok bátor melegjogi aktivista, EU-politikus (elsősorban Zöld pártiak) jött el a hagyományos fesztiválra, vonult végig a Budapest Pride-menettel, és bátorította szónoklatban a mozgalom magyar tagjait.

Mindezzel szorosan összefügg, hogy eközben lassan-lassan talpra állt a hazai mozgalom is. Kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy az ellenséges, vagy negatívan semleges többségi közvélemény szó nélkül tűri a különböző fedőszervezetek útján, de mindig ugyanazok által utcára küldött maroknyi csőcselék rendszeres agresszióját. Ez ellen egyetlen igazi orvosság van: a melegjogi mozgalom, a Budapest Pride létszámának ugrásszerű növekedése. (Természetesen nem árthat egy jogállam működése, a hatékony rendőri védelem sem, de egyrészt nálunk erre egyik évben lehet számítani, a következőben alig - másrészt ez önmagában kevés.)

Amíg a Pride-on maximum másfélezren mentünk végig, többnyire heterók, a szélsőjobbos őrjöngők és a rendőrök létszáma szinte összemérhető volt a menetével.

Hosszú évekig nem változott a létszám, legfeljebb a rendőrség hozzáállása és a homofób agresszorok módszerei mutattak egyik évről a másikra változatosságot.

Tavaly lehetett először észrevenni, hogy valami jó irányban megmozdult: Magyarország normális fele végre sokezres jelenlétével is támogatta a menetet. Tömegesen ott voltak már azok a szabadságszerető fiatalok, akikért még érdemes itt élni, itt maradni, akik miatt még bízni lehet a jövőnkben.

Idén pedig ez az áttörés egészen nyilvánvalóvá vált. A becslések eltérőek, de bizonyos, hogy óriási színes, vidám tömeg mutatta be, hogy a főváros és Magyarország az élet pártján áll. A hisztériázó homofóbok most először vehették észre, hogy nagyon-nagyon kevesek. (Ennek ellenére, amint a menet hazainduló résztvevőit ért náci támadásból láthattuk, a sok éves tapasztalatok alapján arra is kellene ebben az országban gondolni, hogy a rendőrségnek, de a szervezőknek is dolguk lenne a Pride-ra meghívott emberek védelmével kapcsolatban. Előre biztosítani kellene a bántatlan elvonulást, és erről folyamatosan tájékoztatni a megjelenteket. A szervezők és a rendőrök is közvetlenül felelősek azért, hogy békés polgárok a homofób embervadászok csoportjaiba botlanak. Ezek pedig a könnyű "győzelmet", a túlerőt keresik.)