Az internet ördöge elérhetetlenné tette az alábbi, 2013-as írásomat - ma, a Pride-menet óráiban újra közzéteszem itt:
Azt hazudják, a házasságot, a családot "védik" - Na de ki támadja?
2013. július 06. |
(eredetileg a STOP.hu oldalon publikáltam)
A magyar jobboldal napirenden tart, sőt, az
alaptörvénybe is beillesztett egy - burkoltan a melegek ellen irányuló -
állítást: a melegek kizárásával a házasság intézményéből ők "a
családokat védelmezik". Szerintük Nyugat-Európa ennek az ellenkezőjét
teszi, tehát az Orbán-kormányra hárul a feladat, hogy Magyarországot a
"kereszténység vé
dőbástyájává" tegyék. Leleplezzük a csúsztatást.
Egy hete tartanak a 18. Budapest
Pride fesztivál rendezvényei.
Szombaton megrendezik a hagyományos budapesti
Pride-felvonulást.
Ilyenkor felélénkülnek az LMBTQ-közösség jogegyenlősítő törekvéseivel
kapcsolatos viták. Sok kisebb-nagyobb probléma kerül szóba. A 2010 óta
kormányzó magyar jobboldal ugyanakkor folyamatosan napirenden tart, sőt,
az alaptörvénybe is beillesztett egy - burkoltan a melegek ellen
irányuló - érvet: a melegek kizárásával a házasság intézményéből ők "a
családokat védelmezik". Na de ki fenyeget a családokat?
Az Élet és Irodalom LII. évfolyamának 50. számában, 2008. december 12-én
jelent meg Uitz Renáta és Salát Orsolya "Alkotmányos érték-e a melegek
autonómiája?" című tanulmánya, amelyben részletesen bemutatják a nyugati
demokráciákban a második világháború után lépésről lépésre elért
jogfejlő
dést, amelyben az alkotmánybírák és a bíróságok kisebb és
nagyobb ügyekben kimondott ítéletek sorozatában az egyenlő jogokból
kizárni próbált melegek igaza mellé álltak. Az ítéletek nem
kérdőjelezték meg a családokat megillető védelmet, de kimondták, hogy a
családokat állítólag fenyegető veszélyek nem léteznek.
Az
alábbi összeállításban az "Alkotmányos érték-e a melegek autonómiája?"
című cikkből a legjellemzőbb részleteket lehet megtalálni.
"Az
alkotmányos joggyakorlatban az egyéni autonómia még akkor is alapvető
értékként tűnik fel, ha ezek a kifejezések kimaradtak az alkotmány
szövegéből. Dolgozatunkban autonómián azt az emberi képességet vagy
adottságot értjük, amely lehetővé teszi, hogy az egyén a saját maga
által választott elvek mentén élje életét, olyan elképzeléseknek és
döntéseknek megfelelően, amelyeket a magáénak vall, és amelyekkel külső
kényszertől mentesen azonosul. Ebben a megközelítésben az autonómiaigény
értékelésekor nem az számít, hogy az a legjobb erkölcsi vagy gyakorlati
választást tükrözze, hanem hogy az egyén saját választásán alapuló
életvezetési
döntést jelenítsen meg."
"A házasság és a
család
vallási töltetű meghatározásával azonosuló állammal nem csupán az a
probléma, hogy nem semleges, hanem legfőképpen az, hogy nem szekuláris -
a demokratikus alkotmányosság köntöse egy felvilágosodás előtti
szuverén testét takarja."
"Az Emberi Jogok Európai Bírósága
(EJEB) tárgyalta Karner-ügy jó példa erre. Az EJEB azonban váratlanul
pontosan és élesen fogalmazott a 8. és 14. cikk együttes értelmezésével
eldöntött ügyben: "A hagyományos értelemben vett
család védelme nagyon
elvont és nagyon sokféle konkrét megoldás használható a
megvalósításához. Olyan esetekben, ahol az állam mérlegelési szabadsága
szűkre szabott, mint azokban az ügyekben, ahol a megkülönböztetés alapja
a nem vagy a nemi irányultság, az arányosság elve nem csak azt követeli
meg, hogy a választott megoldás elvileg alkalmas legyen a cél
elérésére. Igazolni kell, hogy a (bérleti jogról szóló) törvény céljának
eléréséhez a törvény alkalmazási köréből ki kellett zárni a
homoszexuális kapcsolatban élő személyeket"."
A bíróságok elé kerülő "szürke
és unalmas ("normális") tényállások tartásról, biztosításról,
lakáshasználatról, öröklésről olyan élethelyzeteket fednek fel, amelyek
kapcsán egyre kevesebb értelme van a hagyományos
család védelmében
történő harcos fellépésnek."
Nagyon fontos dokumemntum a
dél-afrikai Alkotmánybíróságnak a melegházasságról a Fourie-ügyben hozott határozata. "A
bírósághoz forduló felek (egy hosszú ideje de facto élettársi
kapcsolatban élő leszbikus pár) azt sérelmezték, hogy kapcsolatukat az
állam nem ismeri el a házassághoz hasonló jogi formában. Sachs bíró
szerint "Pusztán azért büntetni az embereket, akik és amik - ez
alapjaiban becsüli le az emberi személyiséget, és sérti az egyenlőséget.
... Az aktív ... állampolgárság érzésének kialakulása azon múlik, hogy elismerjük és elfogadjuk-e az embereket annak, akik. ...
Vagyis a tét nem pusztán a közösség egy csoportját ért igazságtalanság
megszüntetése. A valódi kérdés annak megerősítése, hogy társadalmunk a
tolerancián és a kölcsönös tiszteleten nyugszik." Ezt a logikát követve
jutott el odáig Sachs bíró a gondolatmenetében, hogy kimondja: "A meleg
párok kizárása a házasság előnyeiből és kötelezettségeiből ...
azt a durva, bár homályos jogi állásfoglalást jeleníti meg, hogy a
meleg párok kívülállók, és hogy az intim emberi kapcsolataik jogi
elismerésére és védelmére való igényük valahogy alacsonyabb, mint a
heteroszexuális pároké. ... Azt jelzi,
hogy a szeretetre, elkötelező
désre és felelősségvállalásra való
képességük definíciószerűen kevésbé méltó az elismerésre, mint a
heteroszexuális pároké."
Ez az érvelés az iskolapéldája annak a
bírói hozzáállásnak, amely az egyéni autonómia védelme érdekében képes
módosítani az alapjogvédelem retorikai arzenálját. Sachs bíró szerint a
meleg párok családjogi viszonyainak állami elismerése egyben a melegek
emberi mivoltának teljes körű és fenntartásoktól mentes állami
elfogadását is jelenti és jelképezi."
"2002-ben a német
Alkotmánybírróságot még a kanadai Legfelsőbb Bíróságnál is kényesebb
pillanatban érte az azonos nemű élettársak kapcsolatának elismeréséről
szóló törvény. Az indítványozók ugyanis úgy időzítették beadványukat,
hogy az Alkotmánybíróság a már elfogadott, de még hatályba nem lépett
törvény hatálybalépését akadályozhatta volna meg. Első látásra komoly
tartalmi érveik voltak, a német alaptörvény ugyanis egyértelműen
kimondja a házasság és a
család védelmét 6. cikkében." (...) ...nem áll
fenn igazolásra szoruló beavatkozás. A házassághoz való alanyi jog nem
sérül, mert a házasságkötés lehetősége minden házasodásra képes személy
részére továbbra is fennáll."
"Ami a házasság védelmét mint
alapvető alkotmányos értéknyilvánítást illeti, a német Alkotmánybíróság
állandó gyakorlatának megfelelően azt követeli meg, hogy a törvényhozó
ne hozza a házasságot más életformáknál kedvezőtlenebb helyzetbe. A
német Alkotmánybíróság nagyon világosan fogalmaz abban a tekintetben is,
hogy a házasság mint életforma kiemelt alkotmányos védelme lehetővé
teszi az ahhoz kapcsoló
dó kedvezmények nyújtását, de semmiképpen sem
követeli meg a törvényhozótól más életformák hátrányos
megkülönböztetését. Arra, hogy a házasságot a jogosultságok terjedelmét
illetően folyamatosan jobban kellene védeni, mint más életközösséget,
sem a normaszöveg, sem a történeti értelmezés nem ad alapot."
Szerző: Tamás Tibor
| | Forrás:
STOP/Élet és Irodalom
---------------------------------
EZ IS SZÖVEGMENTÉS A MEGSZŰNT STOP-ról
Bajban a szélsőjobb: nehezen megy a kudarc feldolgozása
2013. júliusi írásom a STOP.hu oldalon
Az idei Budapest
Pride-on óriási színes, vidám
tömeg mutatta be, hogy a főváros és Magyarország az élet pártján áll. A
hisztériázó homofóbok pedig most először vehették észre, hogy
nagyon-nagyon kevesek.
2013 nyarán a magyar nyelvű
interneten jól nyomon követhető a homofóbok zavarodottsága. Egyik
csoportjuk a magyar szélsőjobboldal fizetett és önkéntes
internet-vitézeiből áll (az önkéntesek talán a legrosszabbak). Ez a
gyászos társaság kiegészül a szélsőfideszes hiszterokeresztény
gyűlölkö
dőkkel.
Idén szokatlan produkcióra kényszerültek ezek a
csoportok. Fel kellene dolgozniuk nyilvánvaló vereségüket, amit a
melegjogi mozgalmakkal szemben elszenvedtek. Ez azonban - mint minden
intellektuális erőfeszítés - nehezen megy nekik.
Csataterek
A
magyar köztársaságpártiak a rendszerváltás óta ismétlő
dő csatákat
vívtak és vívnak a sötét erők által stigmatizált csoportok emancipációja
érdekében.
A legfontosabb küzdelem a cigányságot munkanélkülivé,
saját hazájában páriává változtató gyűlölkö
dők és közönyösök ellen
folyik - sajnos egyelőre lényegében sikertelenül. A küzdelem 2013-ban
vereségre áll, de még messze nincs vége ennek a háborúnak.
Teljes
vereséget hozott viszont - és ez beláthatatlan, szörnyű
következményekkel jár - a drogfogyasztás dekriminalizálásáért, a drogos
életmódot választók vagy abba sodró
dók emberséges kezeléséért indított
harc. Az első Orbán-kormány 1999-ben kiemelt célpontnak nyilvánította a
stigmatizált drogosokat, és a rosszul informált, olykor egyenesen ostoba
többségi véleményt kihasználva, a torz hiedelmeket erősítve, a
középkorúakat és idősebb korosztályokat saját ifjabb családtagjaik
nyomorgatására és üldözésére - de legalábbis ennek támogatására vette
rá. A hazai közvélemény kisebb része, a téma részleteinek ismerői,
liberálisok, a szó valódi értelmében vett keresztények, józan
kriminalisztikai szakemberek, jogvé
dők megpróbálták az értelem hangját
megszólaltatni. A drogfogyasztást bűncselekménnyé nyilvánító, az úton
visszafordítható fiatalokat is üldözni rendelő kampány azonban a hazai
politikai küzdelemben egyedül maradó jogvé
dő csoportokat sikeresen
stigmatizálta. Az érvelni próbáló kis csoportok, az élni és élni hagyni
elvére emlékeztető jogvé
dők nem számíthattak jelentős nemzetközi
segítségre sem - ebben a kérdésben a fejlett nyugati világban is
mindmáig
döntő szavuk van a rendészeti (ál)megoldásoknak. Végeérhetetlen
háború folyik a drogmaffiával, amiből csak a bűnözők nyerhetnek, az
állam által magasra tornászott profitot.
A kevés győzelmek egyike
Mi,
liberálisok azért néhány igazi sikernek is örvendezhetünk. Más
közelítésben fogalmazva: a demokráciák egy-egy fontos területen a
jogkiterjesztés, az emancipáció, a világ emberségesebbé válása felé
haladnak. Ehhez persze le kell küzdeni az ostobaság, gyűlölkö
dés
gerjesztette politikai és ideológiai ellenállást.
A melegek,
leszbikusok mozgalmának sikere egyike a kevés győzelemnek. A nemi
orientációjuk miatt stigmatizált, rendszeresen megalázott, illegalitásba
kényszerített kisebbségek (gyűjtőnevükön LMBTQ: leszbikus, meleg,
biszexuális, transzszexuális és queer csoportok) a hatvanas években
kezdtek igazán erőteljesen megszerveződni és a sarkukra állni
Észak-Amerikában és Nyugat-Európában. A liberális demokráciák viszonyai
között képesek lehettek az erőteljes önkifejezésre, amelynek egyik
legfontosabb hagyománya az 1969. júniusi Stonewall-lázadás emlékére
világszerte megszervezett
Pride felvonulás. Masszív konzervatív
politikai és ideológiai ellenállásba ütköztek azonban, amelyet a
homofóbok leggyakrabban - Jézus szellemétől élesen elütő, gyűlölkö
dő,
embertelen - álkeresztény szósszal is leöntenek.
Több évtized
telt el addig, amíg egyértelművé vált: az antirasszista, antifasiszta
mozgalmak átütő sikerei után a következő emancipációs lépcsőfok a nemi
orientációjuk miatt elnyomott kisebbségek jogegyenlősége lesz. A melegek
büntetőjogi fenyegetésének megszüntetése csak az első etap volt. A
döntő kérdés ezek után a polgárjogi megkülönböztetés eltüntetése. Milyen
jogon, milyen alapon zárják ki egy együtt élő azonos nemű pár tagjait
bármiből, ami trörvény szerint jár a különneműeknek? Meddig hazudhatják
azt a közvélemény gondolkodni képtelen részének, hogy az ő családját
"védik" másmilyen családok jogfosztásával?
Házasság, gyermekvállalás, emberi és polgári jogok
Ma
már napi hír, hogy az Egyesült Államok mely államaiban, a
nyugat-európai demokráciák mely országában bontják le az LMBTQ-közösség
tagjai előtt emelkedő falakat. Házasságban akarsz élni? Elfogadod az
ezzel járó kötelezettségeket és jogokat? Házasodj össze azzal, akit
szeretsz, és élvezd a demokratikus állam teljes védelmét!
Gyermeket
szeretnél felnevelni társaddal, akivel szeretetteljes házasságban élsz?
Alkalmas vagy a gyermeknevelésre? Képes vagy és hajlandó vagy vállalni
mindazt, ami ezzel jár? Az állam ebben nem akadályozhat meg azon az
alapon, hogy azonos neműek vagytok házastársaddal!
A világ normálisabb fele ebbe az irányba halad.
Egyre nagyobb tömeg a Budapest
Pride-on
Magyarország
szokás szerint fáziskésésben van - de kezdettől fogva jobb volt a
helyzet, mint tőlünk keletebbre, például a melegek elnyomását "nemzeti
sajátosságként" gyakorló Oroszországban.
A szélsőségesek itt is,
mint annyi más helyen, alaposan félreeértve a helyzetet,
"felsőbbrendűnek" képzelik magukat. Rájuk kell nézni, el kell olvasni,
meg kell hallgatni szövegeiket, hogy azonnal lássuk, mi a helyzet ezzel
az állítólagos "hetero felsőbbrendűséggel".
Kezdettől hihetetlen
verbális, valamint, ha módjuk nyílt rá, fizikai agresszióval feleltek
arra, hogy a meleg-mozgalom egyáltalán létezik. A kilencvenes évektől
nálunk is megjelent LMBT-mozgalmat a kétezres években kezdték igazán
erőteljesen provokálni, a legváltozatosabb eszközökkel üldözni.
Évről-évre
szégyenletes jelenetekkel, a Fidesz-közeli sajtó és tévé lejárató
szándékú hecckampányaival kísérték a meleg szervezetek megmozdulásait. A
vitathatatlan mélypont a 2008-as szégyennap (félreértés ne legyen: a
magyar jobboldal és szélsőjobboldal szégyenének napja) volt, és a
tettesek helyett az áldozatokra irányuló gyalázkodás, ami azt a
jobboldali sajtóban követte.
Mivel a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és a
hasonszőrűek kijózanodására hiába várnánk, a mérkőzés kimenetele sokáig
kétesélyesnek látszott. Nyitva volt az út afelé, hogy a
drog-dekriminalizáló mozgalmakhoz hasonlóan kelet-európai sötétségbe
süppedjen a melegek emancipációs küzdelme.
Óriási különbség volt
azonban, hogy a magyar jogvé
dőket ebben a témában egyértelmű, és
évről-évre szélesedő transzatlanti diplomáciai támogatás segítette. Ezt
nem kis sértő
döttséggel vette tudomásul az úgynevezett "polgári" sajtó,
amely mindaddig, amíg a fideszes vezetéstől a melegjogi mozgalom elleni
masszív fellépést remélte, változatos formában, de mindvégig a lehető
legalacsonyabb morális színvonalon gyalázta és támadta a "másokat",
megtagadva tőlük a minimális szolidaritást is a támadások kommentálása
alkalmával.
Az atlanti demokráciák masszív támogatása
megnyilvánult abban is, hogy évről-évre sok bátor melegjogi aktivista,
EU-politikus (elsősorban Zöld pártiak) jött el a hagyományos
fesztiválra, vonult végig a Budapest
Pride-menettel, és bátorította
szónoklatban a mozgalom magyar tagjait.
Mindezzel szorosan
összefügg, hogy eközben lassan-lassan talpra állt a hazai mozgalom is.
Kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy az ellenséges, vagy negatívan
semleges többségi közvélemény szó nélkül tűri a különböző
fedőszervezetek útján, de mindig ugyanazok által utcára küldött maroknyi
csőcselék rendszeres agresszióját. Ez ellen egyetlen igazi orvosság
van: a melegjogi mozgalom, a Budapest
Pride létszámának ugrásszerű
növekedése. (Természetesen nem árthat egy jogállam műkö
dése, a hatékony
rendőri védelem sem, de egyrészt nálunk erre egyik évben lehet
számítani, a következőben alig - másrészt ez önmagában kevés.)
Amíg
a
Pride-on maximum másfélezren mentünk végig, többnyire heterók, a
szélsőjobbos őrjöngők és a rendőrök létszáma szinte összemérhető volt a
menetével.
Hosszú évekig nem változott a létszám, legfeljebb a
rendőrség hozzáállása és a homofób agresszorok módszerei mutattak egyik
évről a másikra változatosságot.
Tavaly lehetett először
észrevenni, hogy valami jó irányban megmozdult: Magyarország normális
fele végre sokezres jelenlétével is támogatta a menetet. Tömegesen ott
voltak már azok a szabadságszerető fiatalok, akikért még érdemes itt
élni, itt maradni, akik miatt még bízni lehet a jövőnkben.
Idén
pedig ez az áttörés egészen nyilvánvalóvá vált. A becslések eltérőek, de
bizonyos, hogy óriási színes, vidám tömeg mutatta be, hogy a főváros és
Magyarország az élet pártján áll. A hisztériázó homofóbok most először
vehették észre, hogy nagyon-nagyon kevesek. (Ennek ellenére, amint a
menet hazainduló résztvevőit ért náci támadásból láthattuk, a sok éves
tapasztalatok alapján arra is kellene ebben az országban gondolni, hogy a
rendőrségnek, de a szervezőknek is dolguk lenne a
Pride-ra meghívott
emberek védelmével kapcsolatban. Előre biztosítani kellene a bántatlan
elvonulást, és erről folyamatosan tájékoztatni a megjelenteket. A
szervezők és a rendőrök is közvetlenül felelősek azért, hogy békés
polgárok a homofób embervadászok csoportjaiba botlanak. Ezek pedig a
könnyű "győzelmet", a túlerőt keresik.)
Szerző: Tamás Tibor