A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Népszava. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Népszava. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. szeptember 15., kedd

Talán még jóvá tehető hibák – és a gyülekező viharfelleg

 


Szorgosan gyűjtögettem és gyűjtögetem Magyar Péter tapló megnyilvánulásait, beszólásait, valamint a Tisza-rezsim számomra (és ahogy látom, nemcsak számomra) visszás döntéseit illetve másfelől a tétlenségből származó bajokat, érthetetlen halogatásokat, nem-döntéseket.

Mindez az április 12-e óta eltelt hónapokban már egyértelműen kirajzolt egy elszomorító képet.

Az a tény, hogy 2026 áprilisában a magyar választók ismét túlságosan nagy hatalmat adtak egyetlen erő kezébe, amelynek élén ezúttal is problémás személyiségű vezető áll, logikusan vezet a várható eredményhez.

A tiszás fanatikusok már hetek-hónapok óta defenzívába szorultak, a kampányidőszakban megszokott agresszivitással próbálják letorkolni és a fideszesekkel összemosni a nyilvános kritikát megfogalmazókat.

Hónapok alatt felhalmozott gyűjteményem alapján valami hasonlót készültem megírni, mint Lengyel László – de miután örömmel olvastam cikkét a Népszava Szép Szó mellékletében, az én dadogásomra már nincs szükség.

- - - - - - - - - - - - - - -

„...abban a pillanatban, amikor Magyar Péter szóban és gyakorlatban egyértelművé tette, hogy az „óellenzéki” címkével megbélyegzett szociálliberális, főként „pannóniai” független szakértőknek nincs helye se a kormányában, se az alkotmányos intézményekben, a jobboldali konzervatív szigetre sodródott.

A Fideszben szocializálódott, és az 1998–2002-es, illetve a 2010 és 2020 közötti Orbán-kormányzásokat elfogadó, helyeslő Magyar-kormány értékrendje óhatatlan egy „javított Fidesz” értékrend.
Ebben fontos javítás a korrupció és a radikális jobboldaliság elutasítása, Európa elfogadása. De már a folyamatosságot jelzi a központosított, egyszemélyes döntéshozó állam folytatása, a nemzeti szuverenitás és a migrációellenes kérlelhetetlenség hangoztatása, a kétarcúság az orosz és az ukrán politikában, a gyanakvás a liberális demokráciával szemben, és a szociálliberális szakértői elit elutasítása, a rohamozó kampánykormányzás. Ennek a „Fidesz light”, „Fidesz 2.0” érték- és érdekrendnek komoly gondja, hogy létezik egy jelentős pannóniai, nagyvárosi szociálliberális szavazótábor és az ennek megfelelő társadalmi hálórendszer, illetve van egy maradékaiban is túlélő „Orbán-Fidesz”, a „Fidesz 1.0” hunniai tábor, ám ennél kisebb a „javított Fidesz” választói tábora, s egyszerűen nincs érdemi hálórendszere.

. . .

Saját fontos, talán legfontosabb választási témádban, a vagyonvisszaszerzésnél, saját intézményed építésénél, saját vezetőválasztási módszerednél meghazudtolod magad, s válsz kormányfőként és pártvezetőként hiteltelenné, s teszed az intézményt hiteltelenné saját választóid szemében. Ez több mint bűn, ez hiba. Javítható, de komoly hiba. Be kell látni, hogy ezen az úton nincs tovább.

A javítás reményét adja, hogy a pannon liberális Baka András köztársasági elnökké választása, tudva-tudatlan, önmagában egy koalíciós megállapodás és elmozdulás az ellenőrizetlen „Fidesz 2.0” miniszterelnöki túlhatalomtól az ellensúlyozott és ellenőrzött liberális demokrata jogállam felé.  

. . .

A jóvátehetetlen hiba viharfellege a költségvetési vita felett gyűlik. A Magyar-kormány vállalta, hogy teljesíti az Orbán-rendszer költséges és szociálisan igazságtalan intézkedéseit, s hozzátette a saját teljesíthetetlen ígéreteit. A gazdaság súlyos helyzetében ez társadalmi csapdához vezet. Minél később ébred rá a társadalom a gazdasági Valóságra, minél tovább tart a kormány önmagát és a társadalmat félrevezető magatartása, annál nagyobb lesz a megszorítás kényszere és az illúzióvesztés.

Népszava Szép Szó, szeptember 12.  
Lengyel László: A kezdet vége  
Kentaurbeszéd    https://nepszava.hu/3332457_magyar-peter-orban-viktor-aprilis-12-valasztas-kentaurbeszed  

2026. május 29., péntek

Ugyanazok, ugyanúgy lőnek a Népszavára, akik a Népszabit kinyírták – ráfaragnak?

 

(A május 28-i lapszám még nyomtatásban jelent meg - Népszava-illusztráció)

A legújabb magyar sajtótörténetben újabb drámai dátumot jegyezhetünk fel: 2026. május 28-án erőteljes kísérlet történt a nagy múltú baloldali zászlóshajó kinyírására. 
A Népszava szerkesztősége erről csütörtökön, május 28-án tájékoztatta olvasóit:
 https://nepszava.hu/3323927_megprobaljak-kivegezni-a-nepszavat
Megpróbálják kivégezni a Népszavát

Ex-népszabis internetes ex-szerkesztő létemre, azonnal a Népszabadság elleni, majdnem pontosan tíz évvel ezelőtti támadásra emlékeztem.

„A Népszava elleni gyalázatos támadás óráiban eszembe jut 2016. október 8-a, az a szombati reggel. A Népszabadság könyörtelen kivégzése. A lap munkatársainak a szombat a pihenőnapja, a hétfői szám vasárnap készül(t volna). És körbementek a motoros futárok, hogy közöljék velük: ott maradnak lógva a levegőben, kihúzták alóluk a Népszabadságot. Ezzel egyidejűleg, 8:40-kor a hóhérok lekapcsolták a nol.hu oldalt is, és amikor később valamennyire felélesztették, akkor is csak lélegeztetőn pittyeghetett.

Aznap estére nagy tömegben gyülekeztünk a Kossuth téren, és a megrendülés és tiltakozás sokáig - bizonyos értelemben máig - tart.

A Népszavát szerencsére nem tudják ilyen totálisan kivégezni!

 Az internet kapcsológombja nincs a kezükben. Ennek a játszmának még nincs vége. Rajtuk és rajtunk, olvasókon is múlik a kimenetele. És a támadók sem érezhetik magukat nagy biztonságban - éppen egy ellenük szóló népítélet heteit éljük...

2016-ban is a pénzügyeinkért „aggódtak”

Emlékezetes, hogy a Mediaworks 2016-ban sem vállalta fel, hogy a sajtószabadság elleni politikai bűntettet hajtottak végre, hanem a Népszabadság anyagi helyzetével „érvelte”. Nem téveszthetjük szem elől, hogy most, 2026-ban a Népszava-ügyben is "gazdasági érvekkel" hozakodnak elő, nagyjából ugyanezek...

A Népszabadság utolsó főszerkesztője, Murányi András szolidaritási nyilatkozatában fel is sorol néhány fontos tényezőt, a baloldali sajtó kirablására emlékeztetve:
https://www.facebook.com/andras.muranyi.1/posts/pfbid02ypCvVkT411cUxzFT8SAjWD6QQzq8KEpf1A1GDA3RoytuX1fwmFykCwywvzVob73vl

"A Népszava nyomtatását és terjesztését végző Mediaworks cégei, annak elődjei részben a Népszabadság Zrt. egykori bázisának javait használták fel a terjeszkedésük során. Hozzáfértek a Népszabadság Zrt. egykor 2,3 milliárd forintos eredménytartalékához, és megszerezték a Népszabadság Zrt. 5 és fél emeletes, Bécsi úti székházát is. "

Megjelentek a keselyűk 

Batka Zoltán, a Népszava kőkemény tollú újságírója dühösen válaszolt a 444-es Szily László és az ugyancsak 444-es Rényi Pál Dániel Népszavával kapcsolatos csúsztatásaira:
HÁT A 444 IS TUD FIDESZÜL ÍRNI HA AKAR
https://www.facebook.com/batka.zoltan/posts/pfbid0JwTQ1vjN9rkvtMdY722Qrd45pyGGkSafwUw7dntcmtMUk18fzP9yoRMPKqAtngoTl

Hargitai Miklós pedig, aki a Népszabadságnak és  a Népszavának is vezető újságírója, rendkívül pontos, higgadt tényismertetéssel válaszolt a Népszavát „összenerezni” próbáló kárörvendőknek:
Néhány szó a Népszaváról
https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=pfbid02zeNKkMvmFY2mfbcUerMd21zsptgeBJ4qgntYAFNCn8TBs5remsTSGC5pN58K3L6Jl&id=100013856970761

Támogasd a lapot! 

A Népszava szerkesztősége összefogásra szólította fel támogatóit, olvasóit, a baloldali sajtóért tenni akarókat:

„Tovább működtetjük a nepszava.hu-t, a megszerkesztett print újságot pedig digitális formában, a mobil Népszavában biztosítjuk, amíg papír alapon nem tudjuk a lapot kinyomtatni. Előfizetőink továbbra is megkapják a mobil Népszavát.

A célunk továbbra is az, hogy Magyarország legrégebbi nyomtatott napilapja továbbra is print formában megjelenjen. Addig is, amíg ezt nem tudjuk biztosítani, kérjük támogassák a Népszava túlélését azzal, hogy a nepszava.hu-ra vagy a mobil Népszavára előfizetnek a digitális újság linken. https://nepszava.hu/digitalisujsag

Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy kizárólag azokon múlik a fennmaradásunk, akik hajlandóak áldozni is azért, hogy ennek a 153 éves lapnak legyenek még új évfolyamai. A kormányzati hirdetések fontosak voltak, de a másik lábunk mindvégig az előfizetők, az olvasók áldozata volt.”

2025. február 25., kedd

Faragó László és az elsüllyesztett magyar szociáldemokrácia emlékére





Az 1998-as Faragó László (189ö-1967) kötet egyik szerkesztőjeként idézek fel néhány nehezen elérhető emléket. Egy Tamás Gáspár Miklós-cikket és egy Strassenreiter Erzsébet-cikket mentettem ki annak idején a Népszava honlapjáról, a linkek azonban a konverziók, informatikai átalakítások megszokott, máshol is sűrűn előforduló következményeként ma már nem működnek.
Kerülőutak persze léteznek, az Arcanum szövegmentése kincset ér.
 

A két említett szöveget ma, 2025. ferbruár 25-én blogbejegyzésemben is hozzáférhetővé teszem.
Rudas Klára emlékére.

 



TGM: Kallódnak-e eleink? (Népszava, 2010, január 4.)

A 2009. december 20-i Vasárnapi Hírek mellékleteként jelent meg a Magyar Nemzet szerkesztőségéből az évek során (a fokozatos jobboldali hatalomátvétel során) eltávolított újságírók publikációja, a Régi Nemzet. Sok egyéb érdekesség mellett a kiváló sajtótörténész (egyéb érdemeiről és erényeiről máskor, másutt), Murányi Gábor ír "Régi Magyar" háborúellenes és antifasiszta "olvasói leveleiről", amelyeket a második világháború alatt közölt a régi, az óvatosan antifasiszta és nemesen konzervatív Magyar Nemzet. "Régi Magyar" nem volt más, mint Faragó László, a nevezetes szociáldemokrata köz- és szakíró, politikus, mindközönségesen: írástudó, aki a Népszava, a Szocializmus, a Haladás munkatársa, fontos szerzője volt 1948-ig, amikor a sztálinisták véget vetettek - többek között - a demokratikus szocializmus kísérletének. 1941 után persze már nem közölhette írásait még a megszokott (és közismert) álnevein - Hortobágyi, Szekszárdi - se, ezért felvette a dohogó, konzervatív, antifasiszta és antikommunista köztisztviselő írói álarcát, s így próbált az imrédysták és nyilasok ellen az idősebb úri középosztály soraiból közvéleményt toborozni.

Nagyon helyes, hogy Faragó alakját már másodszor idézi föl Murányi Gábor. Nem vagyok biztos benne, de az a benyomásom, hogy nem került a kezébe az a szűk körben terjesztett kiadvány, amelyből azért nagyon sok minden kiderül Faragó Lászlóról (a szokatlanul gondatlan szerkesztés, a hiányos irodalomjegyzék, a rengeteg sajtóhiba és névelírás ellenére). A könyv adatai: Faragó László: A demokrácia kilátásai, szerk. Jemnitz János, Székely Gábor, Bp.: Magyar Lajos Alapítvány, 1998, ISBN 963 035190 0.

Ez a hézagpótló kiadvány se feledtetheti, hogy az egyik legfontosabb magyar antifasiszta könyvet (Faragó László: Írástudók árulása - írástudók helytállása, Bp.: Népszava, 1946), amelyet Rákosi Mátyás, Sulyok Dezső, Szakasits Árpád szoros együttműködésével megjelenésekor (1946-ban!) betiltottak, azóta se merte kiadni senki a maga egészében, mert a "ki a bűnös, ne kérdjük, ültessünk virágot" politikája ezt megakadályozta. Tudvalévő, hogy - szemben a szociáldemokratákkal és a radikálisokkal - az MKP szövetséget kötött a fasiszta korszakban (1938-1945) kompromittálódott értelmiségiek (főleg írók) egy részével. Amíg szociáldemokrata, radikális, liberális, sőt: kommunista ellenállókkal voltak tele Rákosi börtönei, számos fasizálódott írástudó megjelenhetett, és ez a tendencia 1956 után, a Kádár-korszakban is folytatódott. Faragó Lászlót - Kéthly Anna barátját, munkatársát, mentorát - az ötvenes években kitelepítették, s azután is elnémították. Amíg ez a könyv meg nem jelenik együtt A harmadik humanizmus és a harmadik birodalom c. nélkülözhetetlen munkájával (Bp.: Apollo, 1935), addig úgy kell vennünk, hogy Faragó László ma is be van tiltva, s tágabban: hogy az antifasiszta hagyaték 1989 óta is cenzúra alá esik.

A Népszava karácsonyi száma (2009. december 24., csütörtök) közli Várkonyi Tibor rendkívül érdekes emlékező esszéjét ("Kallódó eleink", uo.) Justus Pálról és a negyvenes évek második felének szociáldemokrata ifjúságáról. Justus Pál, akinek az életművével magam is foglalkozom - ezt egy befejezésre váró tanulmányomnak egyelőre a torzója tanúsítja - a magyarországi baloldal egyik homályba borított, rendkívül fontos alakja. Hogy milyen hatással volt környezetére, azt érzékletesen megmutatja a többnyire hűvösen fogalmazó Várkonyi Tibor megható mondata: "Justus nem tanárunk volt, mindenünk."

Justus Pálról annyit szokás tudni, hogy bori fogoly volt, baloldali szociáldemokrata, a pártfúzió híve, a Rajk-pör (eredetileg kivégzésre szánt) nyolcadrendű vádlottja, fegyenc, majd hallgatásra ítélt, művelt kiadói szerkesztő és műfordító, szüntelen államvédelmi megfigyelés, ellenőrzés alatt.

Ebből minden szó igaz, csak a lényeg hiányzik.

Justus Pál - mint annyian - Kassák Munka-köréből indult, független marxista volt, aki BALRÓL volt antisztálinista (ő méltatta nálunk először Trockij írásait, a Hitler-Sztálin [álnevén: a Molotov-Ribbentrop] paktum idején csoportjával tüntetett a budapesti szovjet ipari kiállításon Sztálin külpolitikája ellen, de a legnagyobb hatással érezhetően Karl Korsch volt rá, akit még az 1920-as évek végén zártak ki a Németországi Kommunista Pártból, amelynek egyik vezetője volt, többek között szászországi igazságügy-miniszter).

Justusnak komoly része volt benne, hogy a Szociáldemokrata Párt 1945 és 1947 közötti sorsdöntő esztendőkben - szemben a téves köztudomással - minden tekintetben BALRA állt a Rákosi, Gerő, Révai, Farkas, Rajk, Kádár vezette MKP-től, egyrészt nem mondott le a szocializmus célkitűzéséről, amelyet az MKP akkor már nem is emlegetett propagandájában (ehelyett "népi demokráciát!", "nemzeti függetlenséget!" követelt hangosan), továbbá eltökélten antinacionalista, antifasiszta és diktatúraellenes volt. Justus Pál az MKP ideológiáját - amelytől a moszkvai emigránsok visszatértekor kissé megdöbbent - megvetően csak "árvalányhajas marxizmusnak" nevezte.

Itt is fölhívnám a figyelmet egy nemrég megjelent kötetre: Justus Pál, szerk. Jemnitz János, Székely Gábor, h. n. [Bp.]: Magyar Lajos Alapítvány, é. n. [2008], ISBN 978-963-06-5591-0, ármegjelölés nélkül (kapható a Politikatörténeti Intézetben, Bp. V., Alkotmány u. 2.), számos érdekes tanulmánnyal, rövid Justus-szövegválogatással. Nagyobb könyvtárakban nyilván ez is megtalálható.

Ez se feledtetheti azonban, hogy Justus fontos munkái (A szocializmus útja: Az osztályháború új feltételei, Bp.: Népszava, 1945, a megírás éve: 1942; A monopolkapitalizmus gazdasági szerkezete, Bp.: Népszava, é. n. [1947] stb.) nem kaphatók, tanulmányai, esszéi, újságcikkei nincsenek összegyűjtve, az antisztálinista marxizmusnak még a létét is le lehet így tagadni.

Meg kell adni, hogy a hatalmas példányszámban terjesztett kútmérgező, délibábos, tudatlan és rosszhiszemű (többnyire horthysta vagy nyilas) áltörténeti "irodalom" mellett ezek a szinte szamizdat jellegű, rejtőzködő kis publikációk nem fejthetnek ki jelentős hatást, pláne ha a válogatás és a szöveggondozás problematikus. Az antifasiszta hagyaték szinte minden darabja így föst: a Csécsy Imre-válogatás (Radikalizmus és demokrácia, szerk., vál, bev. Valuch Tibor, Szeged: Aetas, 1988, Szalai Pál értékes utószavával) hozzáférhetetlen (ugyancsak Szalai Pál monografikus Haladás-tanulmánya kiadatlan), Ignotus Pál, Rónai Zoltán (az ő műveiből megjelent egy kis szamizdat: Rónai Zoltán: Válogatott írások, I. [a második kötet soha nem jelent meg], szerk. Jemnitz János, Harsányi Iván, Bp.: Osztrák-Magyar Történeti Vegyesbizottság, 1994, de ezek többnyire csak németből fordított írások), Böhm Vilmos háború előtti antifasiszta írásainak nincs új kiadásuk (Ignotus Pál kisebb írásai azonban megjelentek: Vissza az értelemhez, szerk. Bozóki András, Bp.: Hatodik Síp/Új Mandátum, 1997). Ugyanakkor hálásak lehetünk annak a kevés embernek, aki komolyan foglalkozik a politikai irodalom történetével ("sajtótörténet" ürügyén), így elsősorban Murányi Gábornak és Nyerges Andrásnak. Megjegyzem itt - s ez talán nem illetlenség - , hogy a följebb háromszor is említett Jemnitz János, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos tanácsadója, nemcsak a szociáldemokrácia tudós történetírója, hanem Jemnitz Sándornak, a Népszava híres zenekritikusának, a neves zeneszerzőnek, Schönberg, Webern, Berg első komoly magyarországi értőjének a fia.

(S hogy képet nyerjünk arról, mit szokás tudni ma a demokratikus baloldal történetéről, olyan mégiscsak komolyabb lap, mint a 168 Óra, nem javítja ki, amikor levélírója - közismert és érdemdús közéleti személyiség - összetéveszti Mónus Illést, az 1930-as években az SZDP vezetőjét, a Népszava és a Szocializmus szerkesztőjét, a nyilasok által meggyilkolt vértanút, aki megnyerte a szociáldemokráciának a Szép Szó kiválóságait, József Attilát, Fejtőt, Ignotus Pált, az élő neonáci hőzöngővel, akivel sajnos közös a vezetékneve... Az önmagában nem aggasztó, hogy a szociáldemokrata Népszava karácsonyi száma Lord Giddens nevét egyetlen bekezdésben négy ízben rosszul, "Gidden"-nek írja, hiszen nem lehet mindenkinek jó vizuális memóriája, de hogy a szerkesztő nem veszi észre, holott Anthony Giddens nemcsak világhírű, hanem a magyarországi politikai vitákban is sűrűn szerepel.)

El kellene érni, hogy tőkeerős, népszerű könyvkiadó vegye kezébe az antifasiszta szellemi hagyaték gondozásának ügyét, mielőtt túlságosan is aktuálissá válnék - vagy netán túl késő...


Tamás Gáspár Miklós

 




Strassenreiter Erzsébet: Kéthly a Terror Házában (Népszava, 2010, február 17.) 

Február elején tudomásomra jutott, hogy a Terror Házában nyilvános rendezvényen bemutatják Mészáros Márta Utolsó jelentés Annáról című filmjét, és utána beszélgetésre kerül sor. No, gondoltam, végre sor kerülhet a cáfolhatatlan tényeket számba vevő, Kéthlyt és életét értékelő színvonalas vitára. A Kéthly Anna pályafutását immáron közel negyven éve kutató történészként még azt is reméltem, hogy az eddig mintegy 20-25 ezernyi oldalt kitevő dokumentációmat újabb ismeretekkel gazdagíthatom. Bevallom: a filmet az első alkalommal nem tudtam végignézni, a felénél otthagytam a vetítést, mert nemcsak unalmasnak, hanem a tényeit valótlannak tartottam. Most azonban elhatároztam, hogy végignézem, a vitában is részt veszek.

A filmet végigszenvedtem, emellett megállapíthattam, hogy a második fele még unalmasabbra, és ami ennél fontosabb, még hazugabbra sikerült, mint az első fele. Szomorúságot és felháborodást váltott ki belőlem a hamisításnak ez a foka, mert kérdezem: megengedheti-e magának egy rendező, hogy a témájául választott személy életét kitalált "adatokra" alapozza, Kéthly Anna nevének felhasználásával, kiagyalt történet alapján olyan figurát teremtsen, amelyhez az "eredetinek" semmi köze nincsen? Ez esetben a rendező egy valóban értékes szociáldemokrata nőpolitikust, Kéthly Annát feláldozta kizárólag annak érdekében, hogy saját sematikus politikai koncepcióját a Kádár-rendszerről elmondhassa. Ezt megtehette volna anélkül is, hogy olcsó filmes megoldásokkal "átlényegítse" a magyar közéletben szinte egyedülálló szociáldemokrata nőpolitikust, a magyarországi szocialista párt-, szakszervezeti és nőmozgalom kiemelkedő alakját, és primitív nőt faragjon belőle, aki az amerikai filmekből jól ismert szirupos szerelmi emlékeivel küszködik. Pedig a rendező Mészáros Mártának közel ezeroldalnyi dokumentumot és a Kéthly monográfiámból megírt részleteket adtam át. Ma már látom, hiába!

Kéthly Anna (1889-1976) munkáscsaládban született, amelyben összesen 14 gyermek látott napvilágot. Hosszú élete során tanúja lehetett a rendkívül viharos XX. század háborúinak, forradalmi és ellenforradalmi éveinek, nagy társadalmi és párt-fordulatainak, egyéni és kollektív sikereknek és bukásoknak. Ilyen körülmények között emelkedett a szociáldemokrata párt élvonalába, és évtizedeken keresztül dolgozott parlamenti képviselőként, az MSZDP/SZDP élvonalbeli politikusaként, és vívta csatáját minden lehetséges fórumon és eszközzel a Horthy-rendszer ellen. Majd küzdelmét folytatta a felszabadulás után is. Eközben a politikus asszony felelősséggel vigyázott a családjára, vette át a korán (1924-ben) elhunyt édesanyja szerepét. A csodálatos benne az volt, hogy - bár saját családot nem alapított - teljes életet élt, mélyen érző és gondolkodó, jó humorú, vidám, a művészetet, az irodalmat, a zenét kedvelő, színházba, moziba, kulturális rendezvényekre járó, társasági ember, a divatot nyomon követő igazi nőként élt. De sohasem volt Faragó Lászlónak a szeretője.

Kéthly becsülte a művelt, okos politikusokat, akik - ami az akkori politikát és közéletet uraló férfivilágban - tisztelettel elismerték intelligenciáját, erkölcsi tartását, a köz- és magánéletben tanúsított bátorságát. Baráti körében általában férfiak, mozgalmi kollégái voltak, mert a politikát "férfimunkának" tekintették, de elismerték, hogy Kéthly azonos értékű politikussá nőtte ki magát. Közülük többel barátság, kölcsönös megbecsülésen alapuló munkakapcsolat alakult ki, lakásán közös vacsorákat, teázásokat tartottak. Kéthly 33 évesen, az akkori felfogás szerint "vénkisasszonyként" került a parlamentbe, a mozgalom és a közélet élvonalába. A nála hat-hét évvel fiatalabb, nős Faragó László valóban egyik legközelebbi munkatársa, segítője lett, és a művelt, tanult, kiváló tollú, a politikában naprakész, több nyelven beszélő jogász és közgazdasági érdeklődésű Faragó sokat is segített az első beszédek összeállításában. Ellentétben másokkal, Kéthlyről nem terjedtek pletykák, az iratokban nem találni egyetlen megalapozott utalást sem, míg másokról akadnak ilyenek. Kéthlyt morálisan soha sem tudták kikezdeni. Bizonyára a csinos, a 168 centi magas, jó humorú, szép arcú Kéthly Anna sokaknak tetszett, de ő megtartotta a három lépés távolságot, s a morálisan neki és politikai pályafutásának ártható kalandokba nem bocsátkozott. Sőt az ilyen eseteket mélyen elítélte, emiatt több vezetővel nem volt hajlandó baráti kapcsolatot tartani.

Ezekről szerettem volna beszélgetni az alkotókkal, a közönséggel. A vetítés után a film alkotóinak jelenlétében kezdődött el a vita. Ez úgy zajlott, hogy a Terror Háza propagandafőnöke kérdéseket tett fel és ők igyekeztek válaszolni. Vita nem volt, valójában nem a filmről szólt a beszélgetés, hanem a Kádár-rendszerről. Nagy sokára megkérdeztem a propagandafőnöktől, hogy a hallgatóság kap-e megszólalási lehetőséget. Azt válaszolta, hogy igen.

Ekkor felálltam és közöltem, hogy az itt elhangzottakkal ellentétben Kéthly Annát, a csodálatos asszonyt a történészek nem felejtették el - mint azt Mészáros Márta évek óta állítja -, és nem az ő bűnük, hogy sokan nem tudnak róla. Csak el kellene menni valamelyik könyvtárba, és ott a katalógusban megnézni a Kéthly és a szociáldemokrata címszót, meglepődnének, hogy mennyi kartont találnának ott. Ám a film alkotói ezt tudják, hiszen a kutatásaimat átadtam, tehát megismerhették az igazi Kéthly Annát. Ami pedig a filmet illeti - folytattam -, sajnos az egész fikciókra épül, meghamisítja Kéthlyt, a politikust, a teljes életet élő embert, lesüllyeszti egy szentimentális, buta, érzelgős, szerelmes, stupid "libává".

Ezen a ponton a megdöbbent vezető propagandista főnök magához tért, észrevette, hogy én komolyan vettem a "beszélgetést". A vitát berekesztette. Kéthlynek annyi.


Strassenreiter Erzsébet (a szerző történész) /

És még egy ajánlat:

BETEKINTŐ
12. évf. 3. szám (2018)
DOI: 10.25834/BET.2018.4.3.
Varsányi Erika:
Egy élet a sok közül…
A szociáldemokrata Kovács János kálváriája 
https://betekinto.hu/sites/default/files/betekinto-szamok/2018_4_varsanyi.pdf 


2020. május 4., hétfő

Alapbetegsége függőséget okozott




Az illusztráció forrása Lukácsi Katalin Facebook-oldala.
https://www.facebook.com/lukacsikatalinmaria/photos/a.552784061823236/924434884658150/?type=3&theater

Hisztérikus gyűlöletáradat zúdul Pápai Gábor karikaturistára "Krónikus" című gúnyrajza miatt.     https://papaigabor.wordpress.com/2020/04/27/kronikus/  A Népszava Publicisztika oldalán április 28-án megjelent karikatúra  telibe talált.


Cili néni mindent megmagyaráz
Pápai Gábor munkáiról már a Városi Kurír portálon is olvashattak. https://varosikurir.hu/a-papai-megmondja-a-tutit/ A most vihart kavart, április 28-i rajzán a tisztifőorvos a megszokott operatív kaspója mögött áll, és éppen "tájékoztat": annyira belejött, hogy még azt is "alapbetegséggel" magyarázza, hogy miért kellett meghalnia Jézusnak.
Egy gúnyrajzot vagy viccesnek talál valaki, vagy nem. Szerintem zseniális. A karikaturista szellemesen kapcsolja össze ennek a rezsimnek a mélységesen hazug, az "alapbetegségekre" hivatkozva egyenesen felháborító járványkommunikációját https://varosikurir.hu/a-virusnak-kampo/ az egész rendszer szenteskedő, a kereszténységet paravánként használó arculatával.

Gyűlöletáradat
Az obligát kdnp-s feljelentések bejelentése mellett a kormánypropaganda ezer szennycsatornáján, és a karikaturista saját oldalán a rajz linkje alatt is beindult az őrjöngés.
Azzal nincs mit kezdeni, ha valaki Pápai Gábor "Krónikus" című rajzát nem érzi viccesnek. A magyar közvéleményt végletesen kettészakították. Az országnak az a fele nevet egy ilyen kompozíción, aki nap mint nap fejcsóválva hallgatja a kormány kommunikációs bohóckodását. (Sokan, sokféleképpen figurázzák ki a tisztifőorvos teljesítményét.)  https://varosikurir.hu/galvolgyi-operativ-torzsormester-megjottek-a-szajzarak/ 
Sokan viszont isteni kinyilatkoztatásként csodálják a hiteltelen propagandisták és alkalmatlan illetékesek megnyilvánulásait. Lelkesednek a nagyszerű kormányért, amely megvédelmez bennünket az új ellenségtől. Aki így tekint a dolgokra, nem fogja érteni, miért nevetünk (igaz, kínunkban) a tisztifőorvos "alapbetegségekre" hivatkozó műsorán.  

Hörögnek

A karikatúrával azonban sok szélsőségesnek nem a színvonala vagy a stílusa miatt van baja. Gyalázzák és fenyegetik a szerzőt, a legkülönbözőbb közvetlen és közvetett módokon. Érveikkel jó páran el is árulják magukat: előkerülnek a megszokott antiszemita párhuzamok: bezzeg, ha ők valami auschwitzi SS-tréfával hozakodnának elő, azt senki nem találná viccesnek, na ugye... Nyilvánvaló és önleleplező persze ez az otromba csúsztatás: Pápai Gábor nem milliók meggyilkolásán élcelődik, hanem a szánalmas hazudós kormánykommunikáción. 

Bezzeg a terroristák... 
A másik jellegzetes, alig burkoltan fenyegetőzős érv a Mohamed-karikatúrákat követő gyilkosságokkal példálózik: "azokat" persze nem merné a karikaturista piszkálni, és van, aki még hozzá is teszi: "azok" tudják, hogy mit kell erre felelni, sőt van, aki ehhez hozzáteszi: meg is érdemelné a karikaturista...
Természetesen ostoba csúsztatás ez is, hiszen, mindenekelőtt, hogy kerül ide, mi köze lehet jelenlegi magyar viszonyainkhoz Mohamednek és az iszlámnak? Csak egy oka lehet annak, hogy valaki ebben az indulatos vitában ezzel előhozakodik: talán imponál neki a sötét korokat idéző, vallásra hivatkozó erőszakos cenzúra és szabadságkorlátozás szelleme.  Ha egy karikatúrán Jézus alakja feltűnik, meg se nézik, miről szól, elvesztik az eszüket, már nem látnak, nem hallanak a dühtől...
Vissza a középkorba?  

2020. április 15., szerda

"Megemlítem Bayer Zsolt nevét, közbevág...  — Minek? Nincs ebben ennyi"


Szövegmentés. A Népszava honlapján az archívumban nem találtam, begépeltem.

"Barbárok és egy jó lábjegyzet"


Fölidézem neki, hogy egyszer Rómában betértem egy hatalmas könyvesboltba, ahová éppen akkor hozták meg a Harmonia Caelestis frissen nyomott, olasz nyelvű példányait. Alig lehetett bejutni az ajtóba lepakolt, több raklapot betöltő, néhány köbméter Esterházytól.  
Jóérzéssel nevet, és megjegyzi: ennek köszönhetően kapott később több olasz kitüntetést ("akár ha egy Darvasi-paródiában").

Eszembe jut, hogy valahol azt írja, Budapest Római-fürdő részén él, ami az ókorban éppen túlesett ("egy hévmegállóval") a limes határán, vagis tulajdonképpen ő már a barbárok földjén lakik.

Kikerülhetetlen a kérdés:
 — Most is barbárok között élünk?

Meglep a válasszal: 
 — Mi vagyunk a barbárok. Ami napjainkban az utcán megjelenik, például a kirakatbetörés, gárdázás, cikkek, nagyon is európai jelenségek. Ne áltassuk magunkat, nemcsak Schröder egykori kancellár, hanem akikkel szemben föláll a pódiumra, azok is európaiak.  

A reflexeinkre figyelmeztet. Hajlamosak vagyunk az európai kifejezést csupa pozitív tartalommal fölruházni: kulturáltság, műveltség, művészet, humanizmus, tiszta erkölcs...  

Nem. Az európaiság nem a jónak, hanem a "van"-nak a szinonimája. Ami itt van, mind európai. A finomságunk, a durvaságunk, a barbárságunk, minden. Az ember nem azonos a jobbik énjével. Jobbik én, rossszabbik én, semmilyen én. És akkor a te-ről nem is szóltunk. 

Vajon képesek vagyunk-e szembeszállni azzal, ami rossz? — töprengünk el, és tétova a válasz is. Napjainkban kevesebb a sikerélményünk — látja be csöppet sem elkeseredetten, legkevésbé sem reménytelenül. 
Nem hiszem, hogy olyasmi közeledne, ami elháríthatatlan, amivel szemben ne lenne erő vagy erőnk.

Az elmúlt napok, hetek eseményei bizonyítják, hogy van a normalitásnak is ereje. Civil erő. Fontos volt, hogy az államelnök is elment a megtámadott utazási irodába. És fontos volt a fideszes képviselő. Aztán ő kicsit elbonyolította magát. Minden országban találunk újfasisztákat. A fasiszta nem is jó szó rájuk. A radikális meg kevés. Igen, hat-nyolc százalékot szinte mindenhol kitesznek. Itt se több. Csak az volna a fontos, hogy a megítélésükben konszenzus legyen. Ha pártállástól függetlenül megvetjük ezeket. Vagy nevetségesnek találjuk, ahogy épp adódik. Hogy ez világos és egyértelmű legyen,  mint a 2X2 4. Akkor nem kell nyugtalankodni, akkor lehet ezeket a helyükön kezelni, akkor világosak a barbárság határai. Akkor működik bennünk, jobboldaliban, baloldaliban, oldal nélküliben Európa mint az a bizonyos norma.  

Megemlítem Bayer Zsolt nevét, közbevág.
 — Ne akarj velem erről beszélgetni. Minek? Nincs ebben ennyi. Volt valami, fintorgott az ember, ennyi, kész. Beszéljünk inkább erről az Irsai Olivérről. Ő komoly "ember"... Ha már, akkor Orbánnal beszélgess Bayerről, annak van tétje...  

Fölidézem egyik közös barátunkat, aki szerint nem meglepő, hogy megjelentek a szélsőségek, sőt a fiatal értelmiségiek körében különösen megerősödött az ezekkel az eszmékkel, eseményekkel szimpatizálók aránya. Vajon ő miként vélekedik? 

 — Minden másképp zajlik a szabadságban, mint ahogy azt gondolta az ember a nem-szabadságban — ad egy kicsit megengedő választ. — Nem a ráció szerint. Vagy hol így, hol úgy. Például váratlan fordulatként a múlt sokkal erősebben itt van velünk. A közösségi reflexeink is lényegesen erősebbek, tehát erősen és másképp működik egy nem személyes meghatározottság. A tradíció is így dolgozik. Egyszerre csak látjuk a saját kliséinket, mondjuk a Pató Pálokat, vagy kiderül, hogy az, amiről azt hittük, elmúlt, nagyon is élő vagy valóságos, például 1956. És akkor üstöllést azt is látjuk, miként lett rögtön saját manipulációink kiszolgáltatott tárgya a múltunk. A múlt lesz, látva látjuk. 

Eszébe jut, hogy még a rendszerváltás előtt Pozsonyban kicsit hangosabban beszélgetett szlovákiai magyarokkal, hogyan is másként, magyarul. Közben találkozott az egyik szlovák fiatal gyűlölködő pillantásával. Honnan ez a gyűlölet? Hát onnét, hogy abban a pillanatban a fiú nem volt semmi más, csupán szlovák, ő pedig a fiú szemében csupán magyar.  
 — Miközben "északfok, titok, idegenség" kellene hogy legyünk folyamatosan — lép vissza a kávéházi asztalunkhoz az emlékből. — Ez az egyetlen lehetőség. Amikor csak magyarok, csak cigányok, vagy a magyarok, a szlovákok maradunk... az nemcsak kevés, hanem rémes is. 

Van másféle karantén is. Tudom, hogy előző napon Dunaszerdahelyen járt, ahol a hatvanesztendős Grendelt Lajost köszöntötték. Idézem a Kossuth-díjas szlovákiai írót, aki szomorúan tette szóvá, hogy a politikai, világnézeti szekértáborokra bomlás az írók között is kialakult, megmerevedett. Hol van az a kegyelmi állapot, amikor az egykori népiesek és urbánusok egyaránt publikáltak a Válaszban és a Szép Szóban, a két háború közötti lapokban. Esterházy Péter is írt valamikor a Hitelben, aztán nem. Azóta már az ÉS-ből is lassan teljesen eltávolodnak a konzervatív világnézetű szerzők, megszűnik az értelmiségi párbeszéd, kontaktus.  

 — Grendel Lajos és társainak szemszöge azért érdekes számunkra, mert ők egy kicsit kívülről tudnak ránk nézni. Nekik, a proviniciából idetekintve, világosabb a provincializmus veszélye. Mivel sokáig úgy érezték, Magyarország valami magasságban lebeg, most tapasztalják, hogy sok dologban mi primitívebben viselkedünk. A dunaszerdahelyi ünnepségen magától értetődően volt jelen Duba Gyula, Dobos László, akik az itthoni fogalmak szerint nép-nemzetinek tekinthetők. Marhaság, mindegy. Ettől nem lett jobb az ország, de egy jót beszélgettünk. Meg ittunk.  

Egy másik, hasonló találkozás is szóba kerül. Konrád György közelmúltban ünnepelt 75. születésnapján Szőcs Géza is nagy szeretettel köszöntötte az írót.
 — Ez is természetes. Szőcs Géza erdélyi meg Szőcs Géza. Erdély a túlélés, olykor a bujkálás, a létezés lehetőségeinek a története és tere. Ez fontos közösségi tudás. De egyszerre mindig több történet zajlik. Például a jugoszláviai magyar irodalom — éppen a titói nyitás következtében — a 70-80-as években sokkal nagyvonalúbb, ha akarom, európaibb volt, mint az itthoni. Ott 1968 lényegesen komolyabb, valóságos dolog volt, hiszen közvetlenebb kapcsolatban állt mondjuk Párizzsal. Akkor, szerintem, az Új Sympozion volt a magyar próza közepe. Végelék. Már ha van neki közepe. Inkább közepei volnának. Néha úgy működik a magyar kultúra, mintha tényleg egységes volna, fütyülne a határokra. Olykor az anyaország veszíti el a provincialitását, aztán Tőzsér Árpádra kell figyelni, vagy Cselényi Lászlóra, vagy régebben Fábry Zoltánra, akit már-már elfeledtünk, aztán egyszer majd ismét eszünkbe jut.     

Aztán arról beszél, hogy a Kádár-kor sem egyetlen történet. Sok történet létezik párhuzamosan, és ezek nem mindegyike egyeztethető össze egymással. Nem a saját történeteinket mondjuk, hanem a legendásítottakat. Ezek az önsajnálat és öncsalás történetei. A kérdés, meddig áll ez érdekünkben. 

Két nappal az ötvennyolcadik születésnapja előtt beszélgetünk. Az ünnepre jelenik meg az új könyve. A címe: Semmi művészet. Hanem akkor mi? — szegezem neki a kérdést, amit nevetve hárít, mondván: Mi mi? De a címet nem értelmezi. Többfélét is jelenthet, ő nem akarja valamilyen irányba tolni az értelmezést. Még egy-két interjú, és tudni is fogja, mit gondoljon a könyvről. Máshol áll most a kamera, így lehetne mondani, ezért más dolgokat lát, vagy ugyanazokat másként. Olyan történetek, szavak ("és más nyelvtani egységek") kerülnek elő, amelyek eddig nem voltak láthatók. És hogyan jön össze az édesanya a focival? — arra a címlapon látható, két selyemharisnya adja az első választ. A könyv szerint ugyanis édesanyja még látta egyszer focizni a gyerek Puskás Öcsit és Bozsik Cucut. Hogy jobb legyen a rongylabda, mert túl puha volt, nekik adta a selyemharisnyáját, húzzák rá a szétrugdosott focira... és így gurul a könyv, ami valójában egy nő szabadságáról szól. Eredendően egy négygyermekes, keresztény anya a diktatúrában, szolgálat, robot egy kelet-európai életen át. Az ő nehéz életéhez vagy élete helyett keresett neki egy jobbat. Kicsit fényesebbet, nem sokkal, de kicsit. 

 — Az én családregénynek nevezhető regényeim olyanok, mintha a Buddenbrook-történetre azt írnák, írta: Buddenbrook Tamás — teszi hozzá félig komolyan. — Vagyis, akár a Münchhausen, nincsen semmi, csak az emelés: magadat a hajadnál fogva. Mit kerteljek, engem foglalkoztat, hogy alany és tárgy mennyire különböztethető meg egymástól. 

Azt már lassan tudjuk, miként tekint a szüleire, de vajon a születésnapján miként tekint a gyermekeire, és ők hogyan látják az apjukat? — kérdezem búcsúzáskor.  
 — Drámai fordulatot vett az életem — neveti el magát. — Gáspár nevű unokám nem átallott április 14-én születni. Tekinthetem részéről ezt udvariasságnak is, hogy a nagyapja ne felejtse el az ő születésnapját. Jó, nem felejtem. De a helyzet brutálisabb, az én születésnapom megszűnt vagy legalábbis lábjegyzetté vált. De ze megfelel nekem. Egy jó lábjegyzetnek van jövője. 
  
Szendrei Lőrinc interjúja,
Népszava, Szép Szó melléklet,
2008. április 19. 

2018. december 26., szerda

Újabb súlyos vérveszteség

Gyászmunka és aggodalmas reménykedés - Búcsú a Vasárnapi Hírektől 

Egy lap ismét eltűnik, megint szegényebb a szabad sajtó. 

Illusztráció: az utolsó VH impresszuma

A Szabad Földet megkaparintotta Orbán hazugsággyára, cserébe a Népszava kormányzati hirdetésekkel lélegeztetőgépen maradhat. A Vasárnapi Hírek viszont úgy maradhatott életben, hogy valójában meg kellett szűnnie. Újabb súlyos vérveszteség a szabad Magyarország maradékai számára.


Hogy is van ez?


Elismerem, elég bonyolult a bevezetőben összefoglalt képlet. A maradék szabad sajtót tudatosan próbálom figyelni, a Vasárnapi Hírek (VH) internetes szerkesztésében pedig éveken át részt vehettem, ezért talán érdekes lehet, hogyan látom azt, ami történik.
A Vasárnapi Hírek és a Népszava kiadója a XXI. Század Média Kft. Ugyanaz a Puch László a meghatározó tulajdonosa, aki néhány héttel ezelőtt átengedte Orbán embereinek a Szabad Föld és egy sor más magazin kiadását. Ezzel egy időben jelentette be, hogy nem lesz többé önálló Vasárnapi Hírek. Mindjárt hozzátették ugyan, hogy a Népszava pénteki és szombati számában egy-egy mellékletben (Nyitott Mondat, illetve Visszhang) helyük lesz a VH újságíróinak, szerkesztőinek, de mindenki számára nyilvánvaló, hogy ez már nem ugyanaz. Egy melléklet ugyanolyan könnyen eltűnhet, ahogyan elindítható. Csendben alakíthatgató,  legfeljebb csak néhány figelmesebb olvasónak tűnik fel, hogy milyen terjedelemben és milyen szerzőgárdával működik. Az újságárusoknál az állványon senki sem találja meg többé a Vasárnapi Híreket. Nagy lépés ez az eltűnés felé.

Egy kis VH-történet


A Vasárnapi Hírek viszonylag fiatal lap volt. Nem sokkal a rendszerváltás előtt indították el, hogy a vasárnapi lappiacon az újságosoknál legyen egy komoly, jól szerkesztett közéleti-politikai lapja is a magyar újságolvasónak. Megszűnéséig nem is lett versenytársa ebben. A magyar lakosság inkább leszokóban van az újságolvasásról és lapvásárlásról. Nemhogy több versenytárs nem képes megélni ezen a vasárnapi szeriőz lappiacon, de még az egyetlen VH sikere is kétséges volt, szemben a vasárnapi bulvár- és sportlapokkal. Körülbelül 20 ezres eladott példányszámával a VH a mai magyar versenypiacon a végére is a jelentős szereplők között maradt, de az Orbán-rezsim sajtópolitikája, amely a kritikus, tőlük független lapok kiadóitól "eltéríti" a reklámbevételeket, kegyetlen nyomást jelentett.

Avar János, Gál J. Zoltán, Kertész Anna, Nagy B. György, Markotay Csaba


A Vasárnapi Hírek a rendszerváltás után sok más szerkesztőséghez hasonlóan sokáig nagy nehézségeket átvészelve kereste a megbízható kiadói hátteret. Az olvasók számára egy hosszú korszakon át ezt a lapot a konzervatív formátum és Avar János főszerkesztő szellemisége határozta meg. Sokan, e sorok írója is szívesen, rendszeresen vettük meg és vettük kézbe a lapot, szükséges szereplője volt az akkori tájékozódásnak. Abból a korszakból a lap kulturális rovatának stabil szerzője, Bálint Orsolya mozilátogatási, tévénézési iránytűnkké és sokunk kedvencévé lett. Ő mindvégig benne is maradt a csapatban, az átalakulásokkal együtt újra meg újra megújulva, színvonalát mindvégig tartva.
Új korszakot jelentett, amikor a Geomédia kiadó stabil hátteret biztosított a lapnak. Látványos jeleit láthattuk, hogy Horváth László tulajdonosnak komoly tervei voltak a hetilappal. Gál J. Zoltán személyében új, dinamikus főszerkesztő vette kézbe a lapot. A konzervatív formátumot átalakítva képes, színes magazin lett a VH-ból. A szerkesztőség csapata is jelentősen átalakult. Nagyon sok riportot, tényt és véleményt, politikai, közéleti, kulturális olvasnivalót tudtak kínálni vasárnaptól egészen a következő megjelenésig. Mindvégig fontos részei maradtak a VH-nak a színvonalas véleménycikkek, amelyek a klasszikus vezércikktől a munkatársak és remek vendégszerzők publicisztikáin át a "Heti abszurd" rovatnak a nevéhez méltó vitriolos glosszáiig terjedtek. Avar János főmunkatársa maradt a lapnak, hétről hétre szállítva a komoly külpolitikai elemzést, Hegyi Iván sport-publicisztikái is állandó rovatot kaptak, A lap vezércikkeit pedig Gál J. Zoltán, az őt követő Kertész Anna, majd Nagy B. György, és a VH utolsó korszakában a hajdani Népszabadság egyik kiválóságának, Nagy N. Péternek az írásai fémjelezték. Nagyon különböző irányból érkező újságírók, nagyon eltérő közelítések, de a VH vezércikk rovata az 5. oldalon mindvégig alapvető tájékozódási pont maradt.
A Vasárnapi Hírek egyik legnagyobb erénye pedig az volt a szememben, hogy legjobb korszakaiban igazi műhelyként tudott működni. Kiváló állandó külsős szerzők egész sora kapcsolódott a hetilaphoz, ami egy szerkesztőség erejének meghatározó tényezője.
2016 után a sajtóban is sűrűn megjelentek hírek a VH, a Népszava és a Szabad Föld kiadói hátterének instabillá válásáról. A Geomédiát új cégek váltották fel. Horváth László halála előtt fél évvel már Puch László vette át a lapok kiadóit. Kertész Anna főszerkesztő, aki Gál J. Zoltán szellemiségét és lapcsinálási elveizót folytatta, már sorosozó kormányzati propaganda befogadása miatt távozott, ezután Nagy B. György vitte tovább a lapot, majd a Simicska-birodalomból a baloldali sajtóba visszatérő Markotay Csaba lett az utolsó VH-főszerkesztő.

Nyitott Mondat - Visszhang


December 8-án jelent meg a Vasárnapi Hírek utolsó, búcsúzó száma, a legutóbbi pénteken pedig a Népszava négyoldalas Nyitott mondat irodalmi melléklettel, szombaton a Népszava hagyományos Szép Szó melléklete mellett a nyolcoldalas Visszhang melléklettel jelent meg. Mindkettőnél ott a jelzés: ezek a mellékletek a Vasárnapi Hírek csapatának alkotásai.
Első benyomásaim kedvezőek: mindkettő nagyon színvonalas, élvezetes. Kiváló antré. Különös érzés, hogy az önálló Vasárnapi Hírektől búcsúzva gyászmunkát kell végeznem, és tele vagyok aggodalommal a kiváló szerkesztőségi műhely sorsa iránt, de egyelőre még örülhetek annak, hogy nem tűntek el kedvenc, ismerős szerzőim. Az utolsó VH-impresszum persze már csak sajtótörténet: a Népszava impresszumába hárman kerülhettek át. Markotay Csaba a Népszava szerkesztőinek sorában tűnt fel, Rácz I. Péter a Nyitott Mondat melléklet szerkesztője, Kövesdi Péter pedig a Visszhang szerkesztője. (Még egy fontos VH-munkatárs, Nagy B. György már korábban megjelent a Népszava vezető munkatársainak névsorában.)
A többiek neveit az új mellékletek cikkei alatt a szerző nevénél fedezhetjük fel. S ami máris nyilvánvaló: a véleménycikkek szerepe a rendkívül szűk terjedelemben radikálisan csökken. A VH folymatos olvasói számára nagy veszteség, hogy a jelek szerint alapvető állandó szerzők tűnnek el.
Sok sikert kívánok, tele aggodalmakkal - sajnos nincs mit ünnepelni.   

(CIKKEM A VÁROSI KURÍRON:  https://varosikurir.hu/gyaszmunka-es-aggodalmas-remenykedes-bucsu-a-vasarnapi-hirektol/ )