A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lapszemle. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lapszemle. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. október 17., vasárnap

Kálmán C. György emlékére

 

Egy héttel Kálmán László nyelvész lesújtó halálhíre után újabb gyászhír érkezett: elhunyt testvére, Kálmán C. György egyetemi tanár, irodalomtörténész, kritikus, publicista. 
https://www.klubradio.hu/hirek/meghalt-kalman-c-gyorgy-121651 



 Magyar Narancs, 1991.

A kiváló tudós és publicista halálhíre felidézte bennem két írását, amelyeknek emlékét évtizedek óta őrzöm.
Az egyik az Antall-kormány működésének elején jelent meg az akkor még kéthetilapként működő, alternatív Magyar Narancsban.
Kálmán C. György egy kinevezési vagy kitüntetési ceremóniáról írt, amelyen Antall József miniszterelnök mondott beszédet. Félreismertük eddig a művészt, akit kormányfőnek hittünk, de valójában zseniális performansz-művész – írta Kálmán C. György. Antall ugyanis az egybegyűlteket azzal lepte meg, hogy hosszú, az eseményhez egyáltalán nem tartozó beszédet mondott Eötvös József reformjairól. A beszédet, illetve a helyzet értelmezhetetlenségét Kálmán C. György egy Tandori-vershez hasonlította: „A gyalog lépésének jelölhetetlensége osztatlan mezőn”… https://konyvtar.dia.hu/html/muvek/TANDORI/tandori00064/tandori00103/tandori00103.html   

A publicisztika finom humorral érzékeltette az esemény végtelen komikumát, ahogyan a megjelentek nem értenek ugyan semmit, ám rezzenéstelen arccal asszisztálnak a miniszterelnöki performanszhoz…


Magyar Narancs, 1998. 

Évtizedek távlatából is emlékszem Kálmán C. György tollából még egy döbbenetes publicisztikára. Tárgyszerű írás volt, talán éppen ezért sokkolóbb, mint ha szenvedélyes szavakkal ecsetelte volna azt a botrányt, ami a szemünk előtt játszódott le. 1998-ban a miépesek éppen hogy bejutottak a parlamentbe, és Orbánék az első pillanattól kezdve 2002-es bukásukig gátlástalanul összejátszottak a nyílt antiszemitizmuson kívül egyebet nem produkáló „nemzeti radikálisokkal”.
Kálmán C. György egy parlamenti jelenetet ismertetett magyarnarancsos publicisztikájában, amely pontosan érzékeltette, mi folyt a szélsőjobboldallal egyre barátságosabb Fidesz-táborban. Erkel Tibor miépes képviselő szólította fel a kormányt, hogy távolítsa el az ELTE-ről György Péter egyetemi tanárt, amiért a liberális értelmiségi bírálni merészelte a szélsőjobboldali pártot. A kormány nevében Pálinkás József oktatási államtitkár válaszolt, és ahelyett, hogy visszautasította volna a miépes hőzöngést, szinte bocsánatkérően azt magyarázta, hogy a kormánynak nincs hatásköre ilyen ügyekben… 

Talán nem véletlen, hogy két-három évtized után is emlékszem Kálmán C. György pontos látleleteire. Nagyon pontosan érzékelte az apróságnak tűnő jelenségekben is a fontos, lényeges belemeket, és nagyszerűen tudta mindezt megírni.

Kálmán C. György, nyugodjon békében! 

Október 23-án már a Köztársaság Alkotmányát hirdethetnénk!

Minimális ellenzéki győzelem esetén, kétharmados többség nélkül vajon mit lehet kezdeni az Orbán-rezsim intézményeivel? Követhetjük Vörös Imre és jogtudós kollégái tanácsát? Fontos vita lett volna ez, de az ellenzék vezetői közül egyedül Karácsony Gergely próbálta felvetni aggályait. A főpolgármester szánalmas bénázása kiejtette az ő álláspontját a politikai alternatívák közül, de a vita ezzel nem zárult le.

Miért is nem készül már a Köztársaság Alkotmánya?

Karácsony Gergely mások mellett Majtényi László véleményére és tekintélyére hivatkozott. https://www.facebook.com/karacsonygergely/photos/a.266672553365598/4718986578134151
Majtényi László többször kifejtette, szerinte, és az általa vezetett Eötvös Károly Közpolitikai Intézet álláspontja szerint hogyan kell kidolgozni és elfogadni az alkotmánynak nem tekinthető fideszes „alaptörvény” helyett az új köztársasági Alkotmányt.
Álláspontjuk az, hogy nem lehet egyszerű többségre hivatkozva ráerőszakolni az országra egy újabb alkotmány-kísérletet, amely így megint legfeljebb a fél országé lenne, megbuktatásáig…
„Az EKINT műhelyéhez tartozók számos alkalommal kifejtették, hogy a negyedik köztársaság alkotmányának széles, a választásokon a mai kormánypártra szavazó polgártársainkat sem kirekesztő társadalmi konszenzuson kell alapulnia, az alkotmányozási folyamatot erre tekintettel pedig komoly társadalmi vitának kell megelőznie. Emiatt elmondhatjuk, hogy az elmúlt hetekben – noha ez közben valószínűleg eszünkbe sem jutott – talán már Magyarország végleges demokratikus alkotmányát kezdtük el megalkotni. Azt az alkotmányt, amely végre a polgárok lelkében lel otthonra.”
(Lásd itt: „Az előválasztással Magyarország demokratikus alkotmányát kezdtük el megalkotni”) https://www.facebook.com/eotvoskarolyintezet/posts/4367754019927089

A fideszes „elitre” nincs szükség

Majtényi László a Klubrádióban hosszú beszélgetésben mondta el, hogy véleménye szerint nem szabad feles többséggel kapkodni, az új alkotmány kidolgozása hosszú folyamat lesz, erre időt és figyelmet kell szánni.
https://www.klubradio.hu/archivum/reggeli-gyorsreggeli-szemely-2021-oktober-11-hetfo-0900-majtenyi-laszlo-20451
Szakmai és civil gyűlések hosszú sorozatában kell biztosítani a társadalom minél teljesebb részvételét.
Az új többségre támaszkodó kormánynak és parlamenti képviselőinek szerinte azonnal ki kell adnia egy világos, egyértelmű ünnepélyes politikai nyilatkozatot a szabad, demokratikus Magyar Köztársaság felé vezető lépésekről.
Ezután lesz lehetősége visszaverni a fideszes politikusok próbálkozásait, amíg meg nem szilárdítható az új rendszer.
Fontos megjegyzés volt, hogy az erkölcsileg intézményesen elbukott „Fidesz-elit” nem vehet részt az új rend kiépítésében, de azokat a szavazókat, akik állampolgárként későn ébredtek, és voksukkal hatalomban próbálták tartani Orbánékat, nem szabad kizárni a folyamatból. Konszenzusra kell törekedni.

Máris el kell kezdeni az alkotmányozást!

Róna Péter közgazdász, az Oxfordi Egyetem tanára teljesen új alkotmány megalkotását tartja megfelelőnek.
https://www.klubradio.hu/adasok/rona-peter-legyen-az-ellenzek-a-normalis-magyarok-partja-szemben-az-orbani-hozongessel-121184
Szerinte az úgynevezett alaptörvény nem felel meg az alkotmány fogalmának; „érvényes törvény, de nem alkotmány”. Róna Péter kifejtette: az ellenzéknek már régen meg kellett volna fogalmaznia a saját alkotmánytervezetét, elsősorban civil szervezetek segítségével közvitára bocsátania, és amikor az új kormány megalakul (ha győz az ellenzék), első dolgaként népszavazást kezdeményeznie róla.

Előválasztás után közös munkát!

Kiváló javaslatnak tartom Róna Péter gondolatát! Az ellenzéki egységet megterhelő előválasztási folyamat után az Orbánék elleni készülődésnek hatalmas lendületet adna a köztársasági Alkotmány megtervezése, és hónapokon át képes lenne egyben tartani a most mozgósított ellenzéki tömeget. A gyűléseket, vitákat az Orbán-rezsim uralkodásának végső hónapjaiban is meg lehetne szervezni. A fideszes tábor részvételére ebben a fázisban nem lehet ugyan számítani, de a kapukat mindvégig nyitva kellene tartani számukra is. Amint szembesülnek majd a vereségükkel, azonnal meg kell őket szólítani, meghívni őket az új alkotmányozó nemzeti többség táborába, hogy amilyen gyorsan csak lehet, népszavazás szentesítse és erősítse meg Alkotmányunkat.
Miért kellene akár egy percet is várni az alkotmányozással a választási csata végéig?

2018. december 27., csütörtök

Hogy kerültek az Élet Menetére, a Pride-ra? Miért tüntetnek a nőkért, a menekültek méltóságáért is?


(Illusztráció: a december 20-i tüntetésen a tömeg a Sándor-palota felé indul)

Ne féljetek magyarok! Együtt vonulunk a méltóságért   

"Ne féljetek magyarok, mert itt vannak a cigányok!" - az 1990-es marosvásárhelyi pogrom idején vált híressé ez a jelszó. Puczi Béla hirdette meg a vészhelyzetben a két elnyomott romániai kisebbség, a magyarok és a cigányok  összefogását. Meg is lakolt érte - és Magyarországra átmenekülve sem talált nyugalmat. (Részletek például itt: "Egy magyarmentő cigány élete és halála". https://varosikurir.hu/puczi-bela-emlektabla/ )


Vonókkal nem lehet háborúzni


Az Élet és Irodalomban hosszú interjú jelent meg a magyar cigányság egyik kiemelkedő vezetőjével, Setét Jenővel. https://www.es.hu/cikk/2018-12-14/nagy-n-peter/vonokkal-nem-lehet-haboruzni.html Az interjút kiváló újságíró, Nagy N. Péter, a Népszabadság, majd a Vasárnapi Hírek vezető munkatársa készítette. Nagyon sok témát érintettek.
A beszélgetésből kiderül, hogy az Idetartozunk Egyesület vezetője pontosan látja a helyzetet, a kiutakról is rendkívül vonzó elképzelései vannak.   

Együtt tüntetünk


Ezúttal egy olyan részletet emelek ki ajánlómban, amely a magyarországi forró decemberről napokról szól.
    "– Az ön által vezetett Idetartozunk Egyesület részt vett a december 8-i szakszervezeti tüntetésen. Miért? Érintkezik a roma érdekvédelem az úgynevezett rabszolgatörvénnyel, ami ellen a demonstrációt meghirdették?" - teszi fel a kérdést Nagy N. Péter. 

Setét Jenő kifejti:

"– Eszményeim talán nem divatosak, de hiszek bennük. Remélem, az egyesület tagjai is. A szolidaritás az egyik legfontosabb közöttük. Ez vezet bennünket a tüntetésre. Ha mi, roma emberek annyiszor hiányoljuk a többségi társadalom támogatását, kötelességünk kiállni másokért. Ezért mentünk el az Élet Menetére, a melegek felvonulására, vagy állunk oda, amikor a nők jogait kell védeni, a menekültekkel szembeni emberi bánásmódot kell elérni, ezért állunk az alacsony nyugdíjból élők, a szociális védelemre szorulók mellé, lépünk fel mi is a dolgozói szegénység ellen. Vagy mint most, tiltakozunk a munkavállalókat semmibe vevő, őket tárgyként kezelő törvényjavaslat, a „rabszolgatörvény” ellen. De tiltakozunk azért is, mert a kormány kalózmód végzi a jogalkotást. Még a saját intézményeit, közigazgatását, parlamentjét is átlépi, a társadalmi egyeztetésről pedig tudni sem akar. Lépten-nyomon sértik a jogállam szabályait. Megszokott tőlünk, hogy a romák ügyeiben van véleményünk, de másról is van! Szeretném, ha lennének az én generációmban is olyan cigány közszereplők, amilyen sok volt az előttünk járó korosztályokban, akiknek nem csak romaügyekről, hanem a mindnyájunkat érintő társadalmi kérdésekről is van véleményük, elképzelésük. Ennek érdekében is szükséges megmutatnunk magunkat."