Andy Vajna, meg a lábszagú balkáni rezsim ne legyen a közelben

Nekünk Kincsem, a hozzáértőknek Secretariat - milliárdos tanulság...


Nagy a lelkesedés a méregdrága, ám - az árához és a várakozásokhoz képest - igencsak halovány Kincsem című alkotásért. A Secretariat amerikai alkotói leiskolázták a magyar "kultfilmet".

Kincsem igazi legenda, csodaló volt, aki sohasem talált legyőzőre. Ideális téma egy magát "büszke és erős európai országnak" hívő káeurópai zsebdiktatúra filmpropaganda-felelősei számára. Öntötték is a milliárdokat minden idők legköltségesebb "romantikus kalandfilmjébe", a rendező már más műfajban megmutatta, hogy nem kezdő - az eredmény mégis szánalmas.

A közelmúltban az RTL Klub műsorra tűzte a Walt Disney stúdió által jegyzett Secretariat című alkotást. A Secretariat név az amerikai lósport történetében Kincsem nevéhez hasonlóan cseng, de itt jószerével ismeretlen, ezért "A paripa" címen forgalmazzák (bár szenvedélyes lótartó, lósport-kedvelő barátaimtól úgy hallom, ettől a szótól a bennfentesek frászt kapnak...)

Secretariat is csodalónak számított, és hihetetlen képessége nem csupán ígéret maradt, (mint például Overdose esetében), mert ő valóban elképesztő rekordokat állított fel. Kincsemtől eltérően Secretariat nem maradt veretlen veretlen, de ez talán még izgalmasabbá teszi pályáját. És persze a hihetetlen rekord, a Triple Crown beállítása, a harmadik, félelmetes Belmont Park-i pályán a lélegzetelállító, 31 hosszal(!) aratott győzelmével...

A Secretariat című film, ami erről a nagyszerű csődörről és gazdájáról,  a lovát imádó kőkemény "háziasszonyról" készült, nem tartozik az amerikai filmgyártás legnagyobbjai és legsikeresebbjei közé, de nem is B-kategóriás tucatmű. A főszerepeket első osztályú világsztárok, Diane Lane és John Malkovich játsszák, de a második, harmadik vonalban is kiváló alakításokat élvezhetünk. A zseniális versenyló-színészről, Secretariat alakítójáról nem is beszélve... Bevallom, nem néztem még utána, ki a rendező, ki a forgatókönyvíró, az operatőr, a vágó, de pótolni fogom, mert mindannyian a hivatásuk élvonalában vannak.

És megalkottak egy filmet, amiben minden benne van, ami a hazai pályán sztárolt Kincsemből kimaradt.

Nem vagyok a lósport szakértője, de Secretariat története teljesen elsodort. A legnagyobb erénye, hogy ennek valóban a csodálatos ló, a címszereplő, Secretariat a főszereplője. Olykor megható, olykor humoros jelenetekkel, remek vágásokkal bontják ki ennek a nagyszerű állatnak a különleges jellemét, és a nézőnek nincs más választása, mint elfogadni, hogy Secretariat és gazdája minden előítéletet meghazudtoló bizalmi viszonya hozta ki a lóból a hatalmas teljesítményt. Ez a ló tényleg akkor volt boldog, ha szabadon száguldott a pályán, minden riválisát messze maga mögött hagyva.

A "Secretariat" nagy élmény. Így kell tökéletes munkát letenni az asztalra.

És Andy Vajna, meg az általa képviselt lábszagú balkáni rezsim ne legyen a közelben.

(A "Kincsem" című filmről korábban megírtam a véleményemet, itt:
https://zarojel.hu/kincsem-a-csodalo-nem-ezt-erdemli/ )

Ságvári emléke - Kire számíthat, aki szembeszáll az ultrajobb terrorral?

Július 27-én évről-évre megemlékezést és díjátadást rendeznek a budai Remíz étteremben. A helyszín és az időpont alapján könnyű megfejteni, kire és milyen eseményre emlékeznek évről-évre.

2017. július 27-én ismét összegyűltek a budai Remíz étteremben azok, akik ébren akarják tartani Ságvári Endre emlékét. Minden ellenkező híreszteléssel szemben Ságvári természetesen nem „terrorista” volt, hanem a nácibarát rezsimek ellen 1944 nyarára létrejött nemzetközi szövetség magyar harcosa. 1944. július 27-én a mai Remíz helyén működő cukrászda kertjében a tömeggyilkos Horthy-rendszer elleni antifasiszta ellenállás egyik vezetője vívott tűzharcot a nácikat kiszolgáló kínzó-vallató-deportáló gépezet rendőreivel és csendőreivel.

Az idei évfordulóra ismét a Nagy Imre Társaság Budapesti Szevezete (NITBSz) hirdetett megemlékezést. Facebook-felhívásuk szerint megemlékeztek „a 73 évvel ezelőtt meggyilkolt, fegyveres ellenálló Ságvári Endréről, akinek emléktábláját háromszor is széttörték.
Ebből az alkalomból a NITBSz Libik György díjjal tünteti ki Konok Péter történészt, publicistát.”



Libik, Andrassew, Csillag, Szele, Láng, Konok

A díj névadója, Libik György sajnos nem közismert személyiség. Donáth Ferenc, a NITBSz elnöke a 2012-es alapításkor így foglalta össze, ki volt Libik György és milyen elvek szerint adományozzák a díjat: Libik György, „Raul Wallenberg munkatársa, a bátorságáról nevezetes sportoló emlékére alapította a Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete.
A díjban azok részesülnek, akik a szabadságért, és a demokratikus újrakezdésért kockázatot vállalnak,  szembeszállnak az erőszak, a rasszizmus,  a diktatúra képviselőivel. Rájuk büszkék vagyunk, mert bátrabbak és szabadabbak, mint kortársaik, mert bíznak önnön és mások emberségében. 
A díjat elsőként 2012. augusztus 23-án Andrassew Ivánnak  adományozta a Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete. ”

A Libik György díj eddigi díjazottjait így méltatja Donáth Ferenc:
„Andrassew Iván emléke kötelez: egy tapodtat sem engedni az embertelenségnek! Amikor több más újságíróval együtt Ivánt is megfenyegették a "goj motorosok", rajta kívül mindenki tárgyalásba bocsátkozott velük, csak Iván nem. Ő állt a galeri elébe lent az utcán. Ő kapta az első Libik György díjat. Magasra került a léc.
Csillag Ádám, TGM, Szele Tamás, Láng Judit méltó követője volt Ivánnak.
Ádámot "se vasbilincs, se kőböl vert falak" nem akadályozhatják meg, hogy dokumentálja a civilek megmozdulásait. Se fájdalom, se fáradtság nem tántorítja el céljától, hogy humanizálja a kortársakat, és árnyalja az emlékezetet.
TGM változtathatta filozófiai nézeteit, de az emberi jogokért, sorsokért, és esélyekért éppen úgy elkötelezett most, mint korábban bármikor. A független és távlatos gondolkodás művésze maradt.
Szele Tamás sem válhat "törökké", nincs az a hatóság; sem román, sem orbanisztáni, amely maga alá gyűrhetné. Ő olyan , mint a Török Bálint idézet: " ha mindenki törökké lesz én akkor se".
Láng Judit ,- e kitűnő sorban egyedüli nő,- az esélyegyenlőség elkötelezettje, aki tehetségét, íráskészségét az esélytelenek ügyének szolgálatába állítja. Konok Péter már réges-régen megérdemli őszinte elismerésünket. Tudásával is. Tehetségével is. De legfőképpen valójával, minden megnyilvánulásával.”

A július 27-i átadó ünnepségen az idei díjazott, Konok Péter méltatását Szele Tamás újságíró vállalta. A szellemes, színvonalas szöveg megjelent a huppa.hu portálon. http://huppa.hu/konok-peter-libik-dijas/



A Ságvári-hagyomány
A Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete sok éve őrzi a július 27-i megemlékezés hagyományát. Emléktábla nem jelöli a helyet – azt az 1944-es tömeggyilkos bábrezsim mai szellemi örökösei rendszeresen összetörték. A Remízben minden július 27-én egybegyűlő tömeg azonban a jelenlétével emlékeztet arra, hogy a magyar történelemnek vannak humanista hagyományai, amelyekről nem szabad megfeledkezni.

Virágzó zsidó élet? Orbán elgaloppírozta magát

Orbán és Netanjahu csúcstalálkozóját sokan elemezték és rengeteg újabb értelmezés várható. Új elemeket is találunk Orbán szövegíróinak munkásságában: most már nem átallanak a „nálunk virágzó zsidó életre” hivatkozni. Csakhogy, mint a mai magyar rezsim esetében minden más torzulásnak, ennek az érvelésnek is nagy, és sötét, a középkort idéző hagyománya van.

A figyelmes – és némi történelmi műveltséggel rendelkező – kortársakat erősen emlékezteti valamire mindaz, amit az Orbán-rezsim művel szélsőjobboldali ámokfutása során.

Milyen jelenségekről van itt szó? Masszív agymosás után hirtelen eltüntetett antiszemita plakáttömeg (rögvest kiszivárogtatva a szándékot, hogy ne örüljetek, nem örökre tűntek el, lesz folytatás)... A köztársaságunkat eltörlő fő felelős, megismételve azt a megszokott hazug formulát, hogy itt „zéró tolerancia” lenne mindenfajta antiszemitizmussal – így bizonyára a saját antiszemitizmusukkal – szemben is, és ugyanazzal a szusszal lelkesen méltatja a „nálunk virágzó zsidó életet”. A magyar szélsőjobboldali kormány megfogalmazásában a „zsidó-magyar együttélés” - szerintük - mentes a problémáktól (nem kell túlmagyarázni, hogy az, akit itt lezsidóznak, ebből a kifejezésből láthatja, hogy vagy zsidó valaki, vagy magyar, de magát magyar hazafinak érző zsidónak nem igazán van helye).

Nagyon jól ismert, a középkorig visszanyúló hagyománya van az efféle beszédnek, efféle politikának, efféle viszonyulásnak a „keresztény Európában” élni és gyarapodni merészelő zsidókhoz. Az egyház által szentesített, szított és életben tartott antiszemitizmus körülményei között a középkori Európában mindvégig éltek, léteztek, olykor virágoztak zsidó közösségek. Ezeket az embereket hol itt, hol ott biztosította egy-egy uralkodó, vagy egy-egy nagy hatalmú városi vezetés, hogy legyenek nyugodtak, nem lesz bántódásuk, „zéró tolerancia” van az üldözésük ellen, és itt aztán tényleg örülnek, ha virágzik a zsidó élet. Közben pedig folyamatosan táplálták a babonás zsidógyűlöletet, amely nagyon gyorsan kiélesíthető fegyver volt, ha már megfelelően meggazdagodott a zsidók közössége ahhoz, hogy érdemes legyen kirabolni.

Több évezredes tapasztalatuk gyűlt fel a zsidóknak arról, hogy mire tartsák az ilyen ígéreteket és bizonykodásokat. Amíg hagyták és amíg lehetett, éltek, dolgoztak, gyarapodtak, de igyekeztek mindig a könnyen menekíthető vagyont előnyben részesíteni. Mindenekelőtt gyermekeik kiváló és sokoldalú képzését, a tudást, amivel a várható gyors menekülés után majd máshol egy időre megpihenhetnek, és hasznossá válhatnak.

A holokauszt után, Izrael Állam megalakulása után, a modern európai demokráciák unióra lépése után persze a középkor nem folytatódhat minden változás nélkül. A fenyegetőzéseket nem követhetik ugyanazok a lépések, amelyekről a középkori leírások beszámolnak. A hosszú történelmi hagyományok azonban nagyon erősen jelen vannak – az antiszemitákban is és áldozataikban is. A bizalom nagyon törékeny. Nem lehet húzd meg-ereszd meg játszmákat játszani. Nem lehet legyinteni a cinikus kettős beszéd hallatán. Ha eközben nem szűnik meg a sötét történelmi hagyományok élesztgetése, senkinek nincs joga azon röhögni, ha a másik oldalon nem felejtik el az „állandóan becsomagolva”, bőröndjeikkel folyamatosan útra készen álló éberség hagyományát.

Véglegesen, hosszú távra el kell dönteni, hogy a magyar zsidó közösség számára Magyarország olyan családi otthonná váljon-e, amilyen a saját bűneivel őszintén szembenéző Németország lett. A „virágzó zsidó élet” legfőbb záloga, ha egy ország a szavazataival soha nem juttatja hatalomra a fenyegető sötét erőket. A folyamatos kétértelműség, őszintétlenség jogos gyanakvást szül. A bizalmat lerombolni elég egy perc. Újra felépíteni egy történelmi korszak kell.

Középkori karikatúra: a zsidókat a Júdea névvel ellátott forró üstbe lökik
(Forrás:
10 tény a középkori zsidóüldözésekről
http://mult-kor.hu/10-teny-a-kozepkori-zsidouldozesekrol-20160304 )

(A blogbejegyzés szerkesztett változata eredetileg a Zárójel portálon jelent meg:https://zarojel.hu/orban-vagy-zsido-vagy-magyar-vagy/ )

A horthyzmus gyalázata - nem a magyar zsidók magánügye!

Orbán a megszokott fideszes módszer szerint, jól kiszámított időzítéssel, ismét gyalázható ellenséget dobott rajongóinak. Bármi áron, a gyűlölet kötőanyagával egyben akarja tartani táborát.


Horthyt "kivételes államférfinak" titulálva Orbán pontosan tudta, hogy ezzel óriási hazai és nemzetközi felháborodást kavar. Azt is tudnia kell, hogy már nincs elég nagy csipesz ahhoz, hogy a magyarokat a szabad világból undorodva figyelő külföldiek be tudják fogni az orrukat, megkímélve magukat a Kárpát-medencéből gomolygó rezsimbűztől.

Azt is előre kiszámíthatta, hogy ezzel az újabb botránnyal újabb tápanyagot ad a rajongótáborában igen hangos és igen nagy arányban összetoborzott antiszemitáknak. Újrakezdődhet a "kormányzó úr őfőmélcságát" kivételes hérosznak gondoló "keresztény nemzeti" társaság és a "libsik" közötti vita az 1920 utáni büdöslábú antiszemita rezsimről, az örökös gyalázkodásról, fenyegetésről, a népbutító aljas rendszer szellemiségéről, amely gyalázatos törvények sorához, jogkorlátozásokhoz, a társadalom minden rétegét bűnrészessé tevő kifosztáshoz, kirabláshoz, megalázáshoz - majd a magyar történelemben példátlan tömeggyilkossághoz vezetett...

Ha a Horthy-vita ebben a mederben marad, Orbánék aljas számítása beválhat. A manipulálható rajongók megerősödhetnek meggyőződésükben, hogy Horthy nagy jótevő, "kivételes" államférfi, a nemzet talpraállítója volt, és ellene "csak" a zsidók háborognak - persze, "igazságtalanul", hiszen ababn a táborban még azt is képesek ismételgetni, hogy Horthy volt a történelem legnagyobb "zsidómentője"... (Természetesen a holokauszt-bűnt "zsidó ügyként" lesöprő vélemény elképzelhetetlenül aljas gazemberség, de ne lepődjön meg, aki ezzel tömegesen találkozna a 2017-re nagyon mélyre jutott magyar közvéleményben...)

Régi fideszes trükk ez: akinek nem rövid az emlékezete, felidézheti, hogy az 1998-2002-es első Orbán-kormány idején a sötét antiszemita MIÉP-pel is kitűnő kapcsolatokat ápolt a "polgárinak" nevezett bűnöző csoport, és ha a zsidógyűlölő csurkista frakció botrányaira kellett volna reagálni, a tisztességes kiállás helyett a (folyamatosan lezsidózott) SZDSZ-re mutogattak. Vagyis azt üzenték: "nekik, magyaroknak semmi közük ehhez az egészhez, ahogy a magyarságnak a zsidósághoz sincs köze - intézzék el egymás között  vitáikat a miépesek és a zsidók"...

Nos, ugyanezzel próbálkoznak a felújított Horthy-botrányban is. Mintha a bukott kormányzót és a vele együtt 1944-45-re történelmi katasztrófába jutott országot, az egész "keresztény-nemzeti kurzust" másképp kellene értékelni "zsidóknak és magyaroknak". Mintha létezne a "magyar társadalmon kívüli" zsidó világ, mintha nem lennénk egységes nemzet, amelynek a szabadság és a tisztességes történelmi tudat közös érdekünk. Sajnos hozzásegíti ehhez Orbánékat a sajtóban és az internetes megnyilvánulásokban látható reakció: szinte kizárólag Horthynak a magyar holokausztban játszott - borzasztó - szerepét taglalják pro és kontra.

Amikor a Zárójel szerkesztősége első kommentárjai között - javaslatomat továbbfejlesztve - egy fotógalériát tett közzé (https://zarojel.hu/orban-horthy-mosdatasahoz/) a "kiemelkedő államférfi" 1945 tavaszán látható friss nyomairól, a Dunából kiemelkedő, frissen perzselt romokról, megmutattuk: a Horthy-mosdatás nem"zsidó belügy". Horthy kormányzó a magyar történelem egyik kivételes rombolója, pusztítója. Az a katasztrófa, amibe belekormányozta Magyarországot, méltatlanná teszi érdemei bármiféle emlegetésére, szoborállításokra és a miniszterelnöki hazudozásokra.
- - -

(A szerkesztett változat megjelent a Zárójel portálon:
https://zarojel.hu/orban-tovabb-epiti-gyulolet-kastelyat/Horthy-Orbán-botrány )

Vérvád a nemzetiagyhalál-oldalakon - Mit tudunk a terjesztőjéről?

Kiegészítés a vérvádas Toroczkai sötét ügyeinek lajstromához.

Toroczkai Lászlóról jobb időkben, a béke, jólét és szabadság korszakában persze nem kellene szót sem ejteni.
Minek felidézni legrosszabb izzasztó álmainkat egy ilyen alak rémképével?

Most azonban nem ilyen időket élünk. Ha akarjuk, ha nem, figyelnünk kell arra a figurára, aki megkaparintotta egy település polgármesteri székét a déli határnál, és a menekültek elleni akciózással a tőle várható módon ki is használja ezt a lehetőséget - valamint a magyar parlamentben erős frakcióval rendelkező szélsőjobbos párt alelnöke, mintegy jelképe a párt "jóarcúságának"...

Ez a  szélsőséges politikus időről-időre észrevéteti magát - például az elmúlt hetekben a CEU-ügyben nyilvánosságra hozott kirohanásával, illetve valamivel korábban Ásotthalom vezetőjeként keresztülvitt muszlimellenes, bevándorlóellenes és melegellenes rendelkezéseivel (melyeket az Alkotmánybíróság minősített érvénytelennek, hiszen alapjogokat próbált korlátozni helyi rendelettel...)
http://24.hu/kozelet/2017/04/12/az-alkotmanybirosag-megsemmisitette-toroczkai-asotthalmi-rendeletet/    

Toroczkairól a sajtó nem fideszes-jobbikos szegmensében olvasható portrék egybegyűjtik a jellemző életrajzi tényeket.
Például Czene Gábor az (azóta megszüntetett) Népszabadságban:

"Toroczkai László több szélsőjobboldali szervezet (Betyársereg, Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom) alapítója, neve a 2006-os utcai zavargások során vált országosan ismertté. Elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a Szabadság téri tévészékházat megostromolták az autókat is gyújtogató vandálok. Hozhatunk közelebbi példát is. Toroczkai egy márciusban tartott konferencián a „migránsügyről" szólva arról beszélt, hogy hosszú előkészület után meghirdették Európa megszállását: „a fehér ember végső kiirtásáról beszélünk"."
http://nol.hu/belfold/jobbik-nesze-neked-cukisag-1613541

Érdekes adalék a portréhoz, hogy mi volt Toroczkai és hívei reakciója arra, amikor Léderer András, a menekültválság idején kiemelkedő munkát végző emberi jogi aktivista, korábbi politikus, kiváló liberális személyiség "merészelte" kikérni a Toroczkai-féle mezőőrség tevékenységéről rendelkezésre álló közérdekű adatokat.
http://444.hu/2016/07/22/ez-tortenik-ha-meleg-zsidokent-kerdezni-mersz-az-asotthalmi-mezoorsegrol

Léderer András "kérdéseire válasz nem, zsidózás és buzizás viszont bőven érkezett."

Nem az az érdekes egyébként Léderer szerint, hogy egy polgármester őt személy szerint miként inzultálja, hanem az,

    "hogy milyen viselkedést legitimál a kormány tranzittal, 8-kmrel, plakáttal és hogy az ásotthalmi polgármester által életrehívott mezőőrség a magyar állam által nem védett menedékkérőkkel szemben mire lehet képes, ha ez zajlik egy magyar állampolgárral szemben"."

http://nol.hu/belfold/jobbik-nesze-neked-cukisag-1613541

Mindezen túl a Toroczkai-arckép valósághű megfestéséhez eben az írásomban is hozzá kívánok járulni. A kollektív emlékezet gyakran túl rövid, de mire valók az újságírók és az archívumok?...

A történelmi emlékezet ébren tartása kedvéért ezúttal egy 2007-es ügyre emlékeztetek. Az a Toroczkai-botrány arról a szellemi és morális sötétségről árulkodik, amely a jelenlegi polgármester és pártalelnök propagandatevékenységét jelemezte és jellemzi.
A cikksorozat, amit saját, Magyar Jelen című lapjában akor közzétett, minden bizonnyal az ő gyalázatos életművének is egyik mélypontja. (Természetesen folyamatosan igyekszik alulmúlni, de lássuk be, nem könnyű.)

Keressen rá erős gyomrú olvasóm a Google keresőben erre a két szóra: "Toroczkai" és "vérvád" - és feltárul a magyar szélsőjobboldal teljes nyomora.https://www.google.hu/search?q=toroczkai+v%C3%A9rv%C3%A1d&ie=utf-8&oe=utf-8&client=firefox-b&gfe_rd=cr&ei=n0f_WM_rKNTi8Afpu43QAQ

Toroczkai "oknyomozó újságírónak" tüntette fel magát, és ezt úgy oldotta meg, hogy a tiszaeszlári vérvád történetének újracsámcsogásával ("természetesen" végig úgy mutatva be a 19. századi ügyet, mintha a középkori vérvád-babona alapján meghurcolt zsidók elleni vád megalapozott lett volna) folyamatosan összecsúsztatta a szélsőjobbos zsidógyűlölők "modern kori" babonáját. A lényeg ugyanaz: azzal riogatják-hülyítik magukat és a nekik hinni képes embereket, hogy az ortodox zsidók keresztény szüzek vérét veszik vallási célból - és Toroczkai képes hosszú oldalakon bizonygatni, hogy egy korunkbeli bűnügynek, a körmendi gyerekgyilkosságnak ez a sokszor megcáfolt középkori babona lehet a "megfejtése". 


Az aljas írás persze azonnal szétspriccelt a náci-nyilas-hungarista és egyéb nemzetiagyhalál-oldalakon, és kifejtette a maga propaganda-hatását. A magyar internethasználók szellemileg nem túl erős részében azóta is úgy terjeng, mint "bizonyított tény".

Egy kis történelmi háttér mindehhez:
1945-ben Magyarország "történelmi", "keresztény-nemzeti" kurzusa a világtörténelem legsötétebb hatalmi szövetségéhez csatlakozva súlyos és megérdemelt vereséget szenvedett a második világháborúban. A Toroczkai-féle nézetek képviselőit akkor kisöpörték ebből az országból - és a romokon kialakuló új koalíciós rendszer a győztes hatalmakkal békeszerződést írt alá: Magyarország többé nem tűri el, nem nézi el olyan szellemi és politikai erők garázdálkodását, amilyenek a rablóháborúhoz csatlakozásunkat, és honfitársaink százezreinek megbélyegzését, kirablását, tömeggyilkosoknak kiszolgáltatását lehetővé tették...

Ezt a békeszerződést már régóta megszegtük és nap mint nap újabb szemétségekkel bizonyítjuk, hogy a huszadik század végére, a huszonegyedik század elejére ez az ország mindent megtagad, amit - ha másból nem, elődeink szörnyű sorsából meg kellett volna tanulnunk. A tisztesség pedig azt is megkövetelné, hogy tartsuk magunkat az ünnepélyes fogadalomhoz - amit persze szintén megszegtünk és megszegünk.

Toroczkai esetében nem egy bukott, szubkultúrákba szorult, a közélet peremén tántorgó közéleti szereplőről van szó, hanem egy pozícióját erősítő, a megmaradt magyar szabadságra folyamatos fenyegetést jelentő tehetséges, szélsőséges, sötét alakról, bizonyos körökben szilárd háttérrel rendelkező, azokban a körökben elismert politikusról.

Hát itt tartunk. 

Tényleg nincs elfogadhatóbb Zagyvánál és Pörzsénél?

(A kép illusztráció, egy gyöngyöspatai jobbikos vonuláson készült)


Gulyás Márton videójának szereplői körül áll a bál. Pontosabban a demokratikus oldalon a "vármegyés" Zagyva és a "gárdás" Pörzse megjelenése csapta ki a biztosítékot. (Lásd erről korábbi a Zárójel portál beszámolójátt, itt https://zarojel.hu/peldas-jobb-es-baloldali-osszefogas/ )

Egy közelmúltbeli történelmi analógiával szólok hozzá ehhez a vitához: sok tanulsággal szolgál az évtizedekkel ezelőtt végbement spanyol átmenet a Franco-fasizmusból európai demokráciába.

Az első tanulság: ha egy országban a gyűlölt és rettegett  szélsőjobboldaliak meghatározó erői megindulnak középre, tárgyalóképessé válhatnak. A második tanulság azonban szorosan összefügg ezzel: a tárgyalóképessé válás egy folyamat, amelyben nem a legszélsőségesebb ultrajobboldaliak viszik a prímet.

Miről is szól a spanyol átmenet példája?

Spanyolországban Franco halála után alig két évvel megkötötték a békés alkotmányos együttműködést garantáló híres Moncloa-paktumot.
Az egyik oldalon a végre kiírt szabad választásokat megnyerő jobboldali centrista gyűjtőpárt állt, amelynek azonban nem más volt a vezetője, egyben az új kormányfő, mint a francoista "Mozgalom", a Movimiento korábbi helyettes főtitkára. A másik oldalon az illegalitásból éppen kiengedett szocialista párt. A gyáriparos-szövetség nagyuraival szemben a munkavállalókat pedig a Franco-rendszer ellen életveszélyes illegalitásban harcoló szakszervezetek vezetői képviselték.

Persze a nagyszabású átalakulást Spanyolországban is a parancsuralmi rendszer keménységének fokozatos gyengülése készítette elő. Nyugat-európai szemmel ultrakonzervatív, a Franco-rezsim és a spanyol egyház szimbiózisába beépült technokraták kerültek az államhatalom csúcsára.

Hosszú érlelődési korszak vezetett ahhoz, hogy Franco halálának másnapján mindkét oldalról elindulhassanak a közép felé.

A jobboldalon Adolfo Suarez a diktatúra „egypártja”, a Movimiento soraiból elindulva alakította meg a Demokratikus Centrum Uniót (UCD), amely aztán egészen 1982-ig kormányozta az országot. Az UCD különböző árnyalatú kereszténydemokrata csoportosulások laza szövetsége volt. A sokszor ellentétes érdekű, a politikai jobboldal eltérő árnyalatait képviselő csoportok között ideológiai kötöttség nélkül manőverező Suárez fokozatosan valódi jobbközép centrumpárttá formálta az UCD-t, amely – a párt vezetőjének pályájával példázott személyi folytonosság ellenére is - szélsőjobbra zárt, a középballal pedig kompromisszumra kész. Mindehhez a másik oldalon is tárgyalóképes partner kellett persze: ez a szociáldemokrata párt lett Felipe González vezetésével.

A lényeg: nagyon fontos történelmi szerepük volt a közép felé mozduló, lehetőleg hiteles történelmi személyeknek. Maga Franco, az 1939-es "rendteremtő" mészáros például erre soha nem lett volna alkalmas, még ha hajlandó is lett volna próbálkozni - persze Suarez sem volt könnyen elfogadható, de a lehetséges legalkalmasabb személy.

Ha ezt a történelmi analógiát elemezve valaki hazai tanulságokat keres, és az "ultrakonzervatív technokraták" előtérbe kerülése kapcsán a Jobbikon belül megfigyelhető folyamatokra, Vona és belső támogatói irányváltására gondol, akkor esélyét láthatja, hogy valódi stratégiaváltással a hazai szélsőjobboldal fontos csoportjai tárgyalóképessé váljanak. Legalábbis remélhetjük, hogy ebbe az irányba vezethet út.

Az viszont nem lehet kétséges, hogy ha ilyen reménykeltő figurákat keres valaki a magyar szélsőjobboldalon, nem Zagyva és Pörzse jut az elemző eszébe.

Ezzel a most vitatott Gulyás-videóval, illetve az abban megszólalók kiválasztásával Gulyás Márton jó nagy luftot rúgott: pragmatizmusa és konszenzusteremtő jó szándéka ellenére egy időre éppen ellenkező hatást ért el. Még azoknak nagy része is berzenkedik ettől a próbálkozástól, akik más, kevésbé szélsőséges hírben álló jobbikosok megszólalása esetén, egy átgondolt kezdeményezéssel, óvatosabban felépített választójogi mozgalom elindítását akár üdvözölni is tudnák.

(A szerkesztett változat megjelent itt:

https://zarojel.hu/zagyvaval-porzsevel-gulyas-marton-ezt-jol-elszabta/ )

Miért utálják Sorost ennyire a zsarnokok?

Végtelenül unalmas és ostoba módszert alkalmaznak Orbánék. Teljes propagandagépezetüket hetekre-hónapokra ráállították az ágy alatt is Sorost keresgélő, üldözési mániás agyatlanságra. Csak szurkolótáboruk B-közepe nem veszi észre, hogy milyen kínos az újabb és újabb „titkos összefüggések feltárása”. Ha nem lenne véresen komoly a tét, felhőtlen kacagással fogadhatnánk, ahogyan Orbán táborában a „szálak (már megint) Soroshoz vezetnek”.

Erről az ügyről a Magyar Narancs hetilap legutóbbi, csütörtöki számában Radnóti Sándor esztéta tett közzé nagyon érdekes elemzést, „Megjegyzések Sorosról” címmel. (Radnóti Sándor 2010 után az úgynevezett „filozófus-ügyben” saját bőrén tapasztalhatta, milyen az, amikor Orbán kopóit valakire ráuszítják.)

A cikk nem a sorosozó propagandistákkal száll vitába, hanem azokhoz szól, akik a sajtóban Soros György érdemeit felmutatva az uszító kampány ellen érvelnek. Persze, mindazok a tények igazak, amelyeket fel szoktak hozni: például, hogy szánalmas egy nagyon idős embert főgonosznak kikiáltani, szégyenletes, hogy elhallgatják a jó célra fordított hatalmas összegeket, és kicsinyes, hogy éppen saját főnökeik, Orbán és társai pályájának indulása idején a Soros Alapítványtól húzott személyes hasznáról igyekeznek nem beszélni.

Radnóti Sándor azonban azt mondja: mindezek szentimentális érvek, és a legfontosabbat nem veszik észre.

A sorosozás, a Soros elleni gyűlölködés mélyén ugyanaz áll, ami sok évszázada az antiszemitizmus és mindenféle idegengyűlölet mögött mindig felfedezhető. Az Orbán-rezsim eszménye a „zárt társadalom, a nemzeti öncélúság, az egyetlen – manipulációra és „alternatív tényekre” alapított – valóság és igazság létrehozása, és a szabadságok, az mberi jogok ennek érdekében való korlátozása” - mutt rá Radnóti Sándor. Azok, akik így gondolkodnak, mindent megtesznek, hogy ketrecbe zárják és tudatlanságban tartsák a nekik kiszolgáltatott, általuk kizsákmányolt nyomorultakat.

Az efféle zsarnokságok pedig semmit nem gyűlölnek jobban, mint a nyílt társadalom képviselőit. Az emberek, népek, kultúrák közötti bizalom és a világ különböző részeit egymáshoz fűző szoros kapcsolatok értelmetlenné és érvénytelenné teszik a nacionalista, gyűlölködő, háborús gondolkodást. Abban a világban, amiért Soros György küzd a világ minden részében a szabadságszerető emberek, szervezetek támogatásával, nem lehet örökös ellenségkereséssel és gyűlölettel uralkodni.

Bármilyen szánalmas Orbánék uszító kampánya, érthető és logikus a részükről, hogy minden erővel harcolnak a nyitottság, szabadság, a világunk szebb arcát erősítő nemzetközi mozgalmak, és ezek egyik fontos, jelképpé vált képviselője, Soros György ellen.

(A szerkesztett változat megjelent a zarojel.hu oldalon:
https://zarojel.hu/miert-retteg-orban-eppen-sorostol/)